Autó- és motorsportok
18 feliratkozó
több mint 1 éve
Piastrinál nem az első eset, hogy visszaesik a futamon. Kb most az volt a szerencséje, hogy VSC alatt jött ki, lehet akkor még 2-en megelőzik.Sztem nem esett vissza,aki mögötte volt, az mögötte is végzett kb ugyanannyival.
NB2
Az igaz h a megszerzett vsc időt bukta.
Inkább Verstappen és Norris versenytempója emelkedett ki.
több mint 1 éve
Nézem az ismétlést és nekem is egyből ez ötlik az eszembe
több mint 1 éve
Plusz ugye az Alpinetól nyúlták le ha jó emlékszem....Igen, őszintén nem figyeltem ennyire a végén a távot, igazad van!Körönként majdnem 1 mp-vel volt lassabb, mint Norris, ha nem csapattársak, Norris akkor is könnyedén megelőzi, csak felesleges csatába nem kezdett bele.Azért a Piastri Driver of the Day-en jót mosolyogtam. 😀Mondjuk Russel nagyon messze volt es Norris jol beszivatta hogy adja at a helyét, harcolhatott volna jobban ugye…
Jughead
Eazzy
17 másodperccel kapott ki úgy, hogy Norrison a VSC alatt hozott 15-16 másodpercet, a boxban és Perez bénázása miatt. Egyébként még ő is elmondta, hogy ma gyenge versenye volt.
Jughead
Btw ennek ellenére, és annak is, hogy mennyire sótlan ember, rég láttam (Alonso-n kívül 😛) ilyen fasza rookie-t!
Eazzy
Draft
2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 1 éve
Azért nagy szerencse a Moto GP-nek, hogy a Bagnaia a gyári Ducati fő versenyzője, tavaly és idén is unalmas szezon lett volna, ha nem ő van ott.A motogp Eli Manningje…
Jughead
The ring dang doo, now what is that?
Its soft and round like a pussy cat!
Got a hole in the middle, and it's split in two
and that's what you call the ring dang doo!
több mint 1 éve
Igen, őszintén nem figyeltem ennyire a végén a távot, igazad van!Körönként majdnem 1 mp-vel volt lassabb, mint Norris, ha nem csapattársak, Norris akkor is könnyedén megelőzi, csak felesleges csatába nem kezdett bele.Azért a Piastri Driver of the Day-en jót mosolyogtam. 😀Mondjuk Russel nagyon messze volt es Norris jol beszivatta hogy adja at a helyét, harcolhatott volna jobban ugye…
Jughead
Eazzy
17 másodperccel kapott ki úgy, hogy Norrison a VSC alatt hozott 15-16 másodpercet, a boxban és Perez bénázása miatt. Egyébként még ő is elmondta, hogy ma gyenge versenye volt.
Jughead
Btw ennek ellenére, és annak is, hogy mennyire sótlan ember, rég láttam (Alonso-n kívül 😛) ilyen fasza rookie-t!
Szerkesztette: Eazzy
Don't talk the walk, Walk the talk!
több mint 1 éve
Jughead
4 943
Azért nagy szerencse a Moto GP-nek, hogy a Bagnaia a gyári Ducati fő versenyzője, tavaly és idén is unalmas szezon lett volna, ha nem ő van ott.
több mint 1 éve
Pecco baszd meg…
The ring dang doo, now what is that?
Its soft and round like a pussy cat!
Got a hole in the middle, and it's split in two
and that's what you call the ring dang doo!
több mint 1 éve
rezgett a léc 😊és ott az olasz DNF, amit tegnap megjósoltamMartinnak most csak végig kell menni.
NB2
Coolearie
a Hondákat amúgy nem vágom, egész jók voltak versenytempóban, MM meg kár, hogy eldobta, lehet egy ezüstöt bukott így
több mint 1 éve
és ott az olasz DNF, amit tegnap megjósoltamMartinnak most csak végig kell menni.
NB2
több mint 1 éve
és ott az olasz DNF, amit tegnap megjósoltam
több mint 1 éve
Piastrinál nem az első eset, hogy visszaesik a futamon. Kb most az volt a szerencséje, hogy VSC alatt jött ki, lehet akkor még 2-en megelőzik.
több mint 1 éve
Jughead
4 943
Körönként majdnem 1 mp-vel volt lassabb, mint Norris, ha nem csapattársak, Norris akkor is könnyedén megelőzi, csak felesleges csatába nem kezdett bele.Azért a Piastri Driver of the Day-en jót mosolyogtam. 😀Mondjuk Russel nagyon messze volt es Norris jol beszivatta hogy adja at a helyét, harcolhatott volna jobban ugye…
Jughead
Eazzy
17 másodperccel kapott ki úgy, hogy Norrison a VSC alatt hozott 15-16 másodpercet, a boxban és Perez bénázása miatt. Egyébként még ő is elmondta, hogy ma gyenge versenye volt.
Szerkesztette: Jughead
több mint 1 éve
Értem én, hogy a szabályokba belefér, meg hogy biztos kurva brilliáns move-nak gondolják most a RB-nál, de nekem ez a "nem vette le a sisakot, ezért 28 körrel később kimehet 1 körre és kerékcserére, csak hogy letöltsön és így következő versenyről megússzon egy jogos büntetést" dolog undorító, a sport eszményeinek teljes szemenköpése, ráadásul nem ezt várnám egy VB-t épp toronymagasan megnyerő csapattól, még ha matematikai esélye lehetne is Perez-nek, hogy bebukja a második helyet a VB-n. Mondjuk lehet segítene, ha nem lenne egy kretén, de ez már csak magánvélemény, lehet érte utálni nyugodtan...Perez megint totál vakon volt, mint 9/10 versenyen, simán tönkretehette volna Magnussen versenyét, most meg azon kívül, hogy kicsit ücsörögnie kellett a kocsiban, megússza mindenféle hátrány nélkül...
THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 1 éve
Azért a Piastri Driver of the Day-en jót mosolyogtam. 😀Mondjuk Russel nagyon messze volt es Norris jol beszivatta hogy adja at a helyét, harcolhatott volna jobban ugye…
Jughead
Don't talk the walk, Walk the talk!
több mint 1 éve
Jughead
4 943
Azért a Piastri Driver of the Day-en jót mosolyogtam. 😀
több mint 1 éve
Ez az Aston teljes fail, sehtettem hogy év közben nem elörelépés lesz, de ez full kuka…
Don't talk the walk, Walk the talk!
több mint 1 éve
köze nem lesz RUS-nak a 3. helyhez, max Hami elé jön be
több mint 1 éve
Nálam azért vicces ez a HAM-RUS kiterelés és nem büntetünk
több mint 1 éve
Ezt a Perezt nehéz védeni…
Don't talk the walk, Walk the talk!
több mint 1 éve
3 kiállás??? könyörgöm ezzel a keménnyel csak el mennek 18 kőrt, utána könnyű autóval megint simán 20-atcsak akkor lesz itt 3, ha jön egy SC és valaki kijön egy pirosért a végén
több mint 1 éve
Perez te boci
Draft
2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 1 éve
Mikey
18 581
Tyű kb. 30 centin múlt hogy Creed kapja a free passt. 24. hely, atyaég. Végül is már három hete nem volt problémás versenye, ideje volt.
több mint 1 éve
Mikey
18 581
Mayer és Herbst hamar befejezte mára.
több mint 1 éve
Mikey
18 581
Wallace és Buescher az első sorban a Cup kvalin, ahogy arra mindenki számított.Mondjuk Christopher simán odaérhet a Champ 4-ba, és még csak meglepetés sem lenne.
több mint 1 éve
Mikey
18 581
Allgaier és Bayne indul az első sorból kicsit később Texasban a mai NXS versenyen.Kyle Weatherman a 12. helyen kvalifikált a DGM Racing #91-es Chevyjével... ha valaki ez alá az ember alá tenne egy erős közepes autót, rendszeresen a Top 5-ért mehetne.