Autó- és motorsportok
21 feliratkozó
több mint 4 éve
Nem igazán a forgalommal van a baj, hanem hogy egyszerűen a Merci motorral nem lehet elmenni amellett akinek DRS-e van előtted. De most hétvégén a Ferrari motorral se tudott Botlás elmenni Russell mellett. A kvalija szar a Mercinek és Lajosnak, versenytempó és a gumik kezelése jó (a két legjobb gumivarázsló a mezőnyben pont a mester, Button volt csapattársai). Eddig 2-2-re áll Russellel. Bahrain+Ausztrália vs Szaúdi+Imola. Safety Car Ausztráliában jól jött ki Russellnek, ez van. Mondjuk nem értem hogy amikor a Merci volt az egyetlen autó ami tudta működtetni a közepest ott, mért hívták ki Perezzel harcolni amikor egyértelműen az etap végén volt jobb Hamilton. Aztán jött az SC, majd Russellnek mondták hogy nyugodtan engedje el Perezt. És az araboknál is kihozta a maxot a 16.hely után, csak ott sem tudott rendesen cserélni. A qualykat kéne rendesen összerakni.Szerintem semmi gond Hamilton futamaival. Rásszel egyértelműen jobban érzi magát a forgalomban, hiszen több időt töltött el benne az elmúlt években. És igen, a motiváció egy fontos dolog, hiszen ne felejtsük el, hogy még ez az autó is előrelépés Rásszelnek, Hamikának meg a vég.Valószínűleg a motiváció sem az igazi már amit a tavalyi csata és bukta még jobban lehúzott.Hamilton nem villog ha nincs jó autó a segge alatt, azért így 7x VB cím bárkinek összejönEzt magyaráztam én is az asszonynak, hogy csak azért nem vagyok majdnem nyóccoros, mert sose volt jó autó a seggem alatt? Mert ha lett volna, tisztába tettem volna az összeset.
NB2
Szokol
Ha előveszi a koncentrált, célirányos énjét kb TB12 szinten tudja mentálisan ledominálni az ellenfeleket amellett, hogy képességben idősen is simán top3 a jelenlegi mezőnyben
FLZOLI
Én nem írnám le sem a Mercedest, sem a majdnem nyóccorost, fognak Ők még a bajnoki címért küzdeni.
Szokol
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 4 éve
Mr.Breaker
1 948
Nekem az a nagy kérdés, hogy hova lett a Ferrari tempója? Az első három versenyen simán mentek elől, most meg még Perez is gyorsabb volt Leclercnél. Az nem lenne jó, ha innentől sima RB versenyek jönnének...Más a két csapat fejlesztési filozófiája. A Ferrari áttért a Merci által már korábban alkalmazott nagyobb, átfogó fejlesztési csomagokra, míg az RB hagyományosan futamról futamra több apróbb fejlesztést hoz. Binotto-ék le is nyilatkozták, hogy ez a kocsi gyakorlatilag megegyezik a Bahreinben kigurult autóval és az első nagy fejlesztési csomagjukat Barcelonában vetik be. Emiatt lehet az lesz a bajnokság menete a továbbiakban, hogy egy-egy ilyen nagyobb fejlesztési csomag után a Ferrari elugrik az RB-től, majd futamról futamra zárul a két csapat között az olló.
Nandito
több mint 4 éve
Verstappen esős körülmények között az egyik legjobb (2016 Brazília ugye régi klasszikus, de még lehetne azért sorolni), míg Leclercnek az esős körülmények sose feküdtek, szóval ez simán lehet a különbség oka.Kicsit engem is megijesztett, de bízok benne, hogy csak az esőzés tett keresztbe az egész hétvégének. A megfelelő beállításokat is sokkal nehezebb eltalálni így.Szerintem ne erről szóljon, hogy kinek fekszik jobban az adott pálya. Arról szóljon, amit az első két versenyen láttunk, hogy majdnem az utolsó körig csata van két csapat pilótája között az első helyért, ez volt az első két versenyen. Az se volt jó, hogy Ausztráliában a Ferrari lépett meg, de ez se volt jó, hogy most Max gyakorlatilag sétakocsikázott elől. Ausztráliában amúgy sokszor felborulnak az erőviszonok, mert egy épített utcai pálya, de Imolát mindenki jól ismeri, akkor mégis miért maradt le a Ferrari? Nekem egyáltalán nem hiányzik senki dominanciája se, így a Ferrarié sem, de az se lenne jó, ha az RB innentől mindent gond nélkül behúzna.Nekem az a nagy kérdés, hogy hova lett a Ferrari tempója? Az első három versenyen simán mentek elől, most meg még Perez is gyorsabb volt Leclercnél. Az nem lenne jó, ha innentől sima RB versenyek jönnének...Nem erről kéne szólnia az autóversenynek, hogy x pálya ennek fekszik jobban, y pálya meg a másiknak?
Nandito
8 év domimerci után rohadtul nem akarom azt nézni, hogy hogyan domizik a ferrari. Értem, hogy a ferka szurkereknek nagy a hiányérzetük, de semlegesként, legyen már változatos a verseny.
NB2
Nandito
dugo93
több mint 4 éve
Kicsit engem is megijesztett, de bízok benne, hogy csak az esőzés tett keresztbe az egész hétvégének. A megfelelő beállításokat is sokkal nehezebb eltalálni így.Szerintem ne erről szóljon, hogy kinek fekszik jobban az adott pálya. Arról szóljon, amit az első két versenyen láttunk, hogy majdnem az utolsó körig csata van két csapat pilótája között az első helyért, ez volt az első két versenyen. Az se volt jó, hogy Ausztráliában a Ferrari lépett meg, de ez se volt jó, hogy most Max gyakorlatilag sétakocsikázott elől. Ausztráliában amúgy sokszor felborulnak az erőviszonok, mert egy épített utcai pálya, de Imolát mindenki jól ismeri, akkor mégis miért maradt le a Ferrari? Nekem egyáltalán nem hiányzik senki dominanciája se, így a Ferrarié sem, de az se lenne jó, ha az RB innentől mindent gond nélkül behúzna.Nekem az a nagy kérdés, hogy hova lett a Ferrari tempója? Az első három versenyen simán mentek elől, most meg még Perez is gyorsabb volt Leclercnél. Az nem lenne jó, ha innentől sima RB versenyek jönnének...Nem erről kéne szólnia az autóversenynek, hogy x pálya ennek fekszik jobban, y pálya meg a másiknak?
Nandito
8 év domimerci után rohadtul nem akarom azt nézni, hogy hogyan domizik a ferrari. Értem, hogy a ferka szurkereknek nagy a hiányérzetük, de semlegesként, legyen már változatos a verseny.
NB2
Nandito
több mint 4 éve
Szerintem ne erről szóljon, hogy kinek fekszik jobban az adott pálya. Arról szóljon, amit az első két versenyen láttunk, hogy majdnem az utolsó körig csata van két csapat pilótája között az első helyért. Az se volt jó, hogy Ausztráliában a Ferrari lépett meg, de ez se volt jó, hogy most Max gyakorlatilag sétakocsikázott elől. Ausztráliában amúgy sokszor felborulnak az erőviszonyok, mert egy épített utcai pálya, de Imolát mindenki jól ismeri, akkor mégis miért maradt le a Ferrari? Nekem egyáltalán nem hiányzik senki dominanciája se, így a Ferrarié sem, de az se lenne jó, ha az RB innentől mindent gond nélkül behúzna.Nekem az a nagy kérdés, hogy hova lett a Ferrari tempója? Az első három versenyen simán mentek elől, most meg még Perez is gyorsabb volt Leclercnél. Az nem lenne jó, ha innentől sima RB versenyek jönnének...Nem erről kéne szólnia az autóversenynek, hogy x pálya ennek fekszik jobban, y pálya meg a másiknak?
Nandito
8 év domimerci után rohadtul nem akarom azt nézni, hogy hogyan domizik a ferrari. Értem, hogy a ferka szurkereknek nagy a hiányérzetük, de semlegesként, legyen már változatos a verseny.
NB2
Szerkesztette: Nandito
Music City Miracle
több mint 4 éve
Nekem az a nagy kérdés, hogy hova lett a Ferrari tempója? Az első három versenyen simán mentek elől, most meg még Perez is gyorsabb volt Leclercnél. Az nem lenne jó, ha innentől sima RB versenyek jönnének...Nem erről kéne szólnia az autóversenynek, hogy x pálya ennek fekszik jobban, y pálya meg a másiknak?
Nandito
8 év domimerci után rohadtul nem akarom azt nézni, hogy hogyan domizik a ferrari. Értem, hogy a ferka szurkereknek nagy a hiányérzetük, de semlegesként, legyen már változatos a verseny.
több mint 4 éve
Nekem az a nagy kérdés, hogy hova lett a Ferrari tempója? Az első három versenyen simán mentek elől, most meg még Perez is gyorsabb volt Leclercnél. Az nem lenne jó, ha innentől sima RB versenyek jönnének...
Music City Miracle
több mint 4 éve
Én nem írnám le sem a Mercedest, sem a majdnem nyóccorost, fognak Ők még a bajnoki címért küzdeni.sztem is. ezt az évet beáldozzák, és mindent jövőre tesznek fel, hogy Hami mehessen a 8.ra. addig meg van két tesztautójuk és 15+ teszt hétvégéjük, hogy nézzék merre, hova érdemes fejleszteni. lesz még Verstappen, Leclerc és Hamilton hármas csata a vb címért.
Szokol
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
Amikor slick gumi van rajtad, de leesik az eső...www.youtube.com/watch?v=5eCg1Def1ik
több mint 4 éve
Amíg Toto és Hami ott van remelem nem.Szerintem semmi gond Hamilton futamaival. Rásszel egyértelműen jobban érzi magát a forgalomban, hiszen több időt töltött el benne az elmúlt években. És igen, a motiváció egy fontos dolog, hiszen ne felejtsük el, hogy még ez az autó is előrelépés Rásszelnek, Hamikának meg a vég.Valószínűleg a motiváció sem az igazi már amit a tavalyi csata és bukta még jobban lehúzott.Hamilton nem villog ha nincs jó autó a segge alatt, azért így 7x VB cím bárkinek összejönEzt magyaráztam én is az asszonynak, hogy csak azért nem vagyok majdnem nyóccoros, mert sose volt jó autó a seggem alatt? Mert ha lett volna, tisztába tettem volna az összeset.
NB2
Szokol
Ha előveszi a koncentrált, célirányos énjét kb TB12 szinten tudja mentálisan ledominálni az ellenfeleket amellett, hogy képességben idősen is simán top3 a jelenlegi mezőnyben
FLZOLI
Én nem írnám le sem a Mercedest, sem a majdnem nyóccorost, fognak Ők még a bajnoki címért küzdeni.
Szokol
több mint 4 éve
Szerintem semmi gond Hamilton futamaival. Rásszel egyértelműen jobban érzi magát a forgalomban, hiszen több időt töltött el benne az elmúlt években. És igen, a motiváció egy fontos dolog, hiszen ne felejtsük el, hogy még ez az autó is előrelépés Rásszelnek, Hamikának meg a vég.Valószínűleg a motiváció sem az igazi már amit a tavalyi csata és bukta még jobban lehúzott.Hamilton nem villog ha nincs jó autó a segge alatt, azért így 7x VB cím bárkinek összejönEzt magyaráztam én is az asszonynak, hogy csak azért nem vagyok majdnem nyóccoros, mert sose volt jó autó a seggem alatt? Mert ha lett volna, tisztába tettem volna az összeset.
NB2
Szokol
Ha előveszi a koncentrált, célirányos énjét kb TB12 szinten tudja mentálisan ledominálni az ellenfeleket amellett, hogy képességben idősen is simán top3 a jelenlegi mezőnyben
FLZOLI
Én nem írnám le sem a Mercedest, sem a majdnem nyóccorost, fognak Ők még a bajnoki címért küzdeni.
több mint 4 éve
Valószínűleg a motiváció sem az igazi már amit a tavalyi csata és bukta még jobban lehúzott.Hamilton nem villog ha nincs jó autó a segge alatt, azért így 7x VB cím bárkinek összejönEzt magyaráztam én is az asszonynak, hogy csak azért nem vagyok majdnem nyóccoros, mert sose volt jó autó a seggem alatt? Mert ha lett volna, tisztába tettem volna az összeset.
NB2
Szokol
Ha előveszi a koncentrált, célirányos énjét kb TB12 szinten tudja mentálisan ledominálni az ellenfeleket amellett, hogy képességben idősen is simán top3 a jelenlegi mezőnyben
több mint 4 éve
Chastain ugyanazzal az autóval/kasznival nyert Talladegában, amivel a COTA-n is. 😮 😮 😮Two victories. One car. @RossChastain's winning ride from @NASCARatCOTA won again today at @TALLADEGA. pic.twitter.com/RqjjGZbhRK
— NASCAR (@NASCAR) April 25, 2022
több mint 4 éve
Csillag született?WOW! @RossChastain gets to the lead late to win at @TALLADEGA! pic.twitter.com/Db5rGpN1Ti
— NASCAR (@NASCAR) April 24, 2022
És utána evett is belőle - megint.
🍉 = Smashed pic.twitter.com/UxKKUeqUZK
— Trackhouse Racing (@TeamTrackhouse) April 24, 2022
több mint 4 éve
Nem hiába pickeltem én ki Chastain a fantasybe most 😀 😀
több mint 4 éve
Tegnap Gragson, ma Chastain, ezt nevezem én tökéletes hétvégének. 🙏
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 4 éve
Szörnyű futam volt Bowmannak, de legalább valahogy bejött 9.-nek.
több mint 4 éve
Chastain behúzta, de honnan!!!!
több mint 4 éve
Csóri Logano az utóbbi plate versenyeken mindig a f*sz rossz végén van.
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 4 éve
Nagyon bolond módon versenyeznek ma a fiúk Talladegában. Remélem Noah kimarad a hülyeségből.
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 4 éve
Moto2-ben milyen tömeges perec volt!!!Vietti mekkora máker, a végén összehozott egy 2. helyet, kb a semmiből. 😊
NB2
Hungary has for some time felt like two different worlds running in tandem.
On Sunday night, those two worlds collided, and only one was real.
P.Kirby BBC 2026.04.13.
több mint 4 éve
Leclerc első hibája a szezonban, ezt a Ferrarival közösen hozták össze, ha várnak még 1 kört a kiállással és nem bénáznak a kerékcserével, akkor talán működhetett volna az elévágás Perezzel szemben, de leginkább ezt ma le kellett volna nyelni, hogy az RB gyorsabb volt és biztosra menni és bejönni nyugodtan a 3. helyen a végén rámenni a kiállással a leggyorsabb körre a veszteségek minimalizálásával.Varni kellett volna meg 1-2 kort vagy amíg Norris nem kerül elé. Mondjuk 1.5 mp ha nem marad a cserébe lehet így is megtudta volna tartani.
Mr.Breaker
Kerekveto használattal végig gyenge vonalon táncolt a Ferrari.
Mondjuk a behozatalát is elsiették amennyivel mögötte voltak nem hiszem hogy elkapják.
több mint 4 éve
Moto2-ben milyen tömeges perec volt!!!
több mint 4 éve
Mr.Breaker
1 948
Leclerc első hibája a szezonban, ezt a Ferrarival közösen hozták össze, ha várnak még 1 kört a kiállással és nem bénáznak a kerékcserével, akkor talán működhetett volna az elévágás Perezzel szemben, de leginkább ezt ma le kellett volna nyelni, hogy az RB gyorsabb volt és biztosra menni és bejönni nyugodtan a 3. helyen a végén rámenni a kiállással a leggyorsabb körre a veszteségek minimalizálásával.
több mint 4 éve
Így igaz. Rásszel jó helyen volt a rajtbalesetnél, Hamika megszívta a boxban. Ez elég is volt erre a különbségre.Peche? Russellnek meg mákja?Hamilton nem villog ha nincs jó autó a segge alatt, azért így 7x VB cím bárkinek összejönPeche volt amúgy a futamon többször is szóval nem kell ekezni ezért.
NB2
Toca
Fingja nincs mit kellene csinálni....
ThundersNFL