Gyűlölködjünk
36 feliratkozó
több mint 1 éve
A tema kapcsan azert eleg erosen feltortek korabbi traumak, szoval rantjellegu lesz, elore is bocs erte.Ezzel egyáltalán nem értek egyet. A sorkatonaság több szempontból is hasznos volt, és most a szomszéd ország példáján láthatod is, hogy mi az értelme. Nem valami magas szintű tudást kell ott átadni, de ha csak azt tudják nagy tömegek, hogyan kell egy alap katonai járművet, vagy felszerelést üzemeltetni, már azzal sokkal előrébb van egy ország, ha ilyen helyzetbe kerül.
De az egesz kibaszott magyar iskola-es szamonkeresi rendszer az egyen megtoresere, igazsagtalansagra es indokolatlan szemetkedesre epul. Nem csak kozepiskolaban, de egyetemi szinten is. Azt hiszed, bekerulsz egy neves egyetemre, es onnantol megszunik a gyermeki sorban tartas vagy az a fajta szivatas, ami kifejezetten az adott kurzust tarto fofasz komplexusainak kielesere ad lehetoseget, mikozben a feneket. Ket kezemen nem tudom megszamolni azokat az embereket, akik csak a sajat kornyezetemben pszichesen belerokkantak az egyik jogi egyetem kepzesi rendszerebe. Szamolatlanul lattam 18-19-20 eves lanyokat bogve kijonni eletuk elso romai jogi vizsgajarol. Nem egyszer volt az, hoyg egy pp vagy penzugy szigo elotti este zokogva hivott fel szaktarsam, hogy o ezt nem birja. Hany embert vagtak ki azert vizsgarol, mert adott ember valamilyen indokolatlan reszletszabalyi becsipodeset nem tudta megfeleloen kielegiteni a vizsgazo es buktattak meg annak ellenere, hogy pontosan tudtam, nem lehetett a performansza bukasra erdemes. Hany bugyuta, szexista megjegyzest kaptak lany barataim vizsgan, vagy pl engem vagtak ki azzal a megjegyzessel, hogy hat talan tobbet kene tanulni es kevesebbet edzeni, aztan menne. Megbuktatni valakit oke. Szandekosan szivatni es szemelyeben alazni nem oke, de nyilvanvaloan jo oka van annak, hogy szobeli vizsgakat, allamvizsgakat nem vesznek videora es nem hozzaferheto utana azoknak, akik kerik, bizonyitando a visszaeleseket. Dobbenetes dolgok mennek, es ez nagyon nem oke. Nem oke, hogy 22-23-24 eves lanyok konkretan beleoszulnek egy-ket targyba, mindezert cserebe pedig azt kapod, hogy bekerulsz egy irodahoz es egy kibaszott adasvetelit nem tudsz megszerkeszteni. Egy beadvanyt nem tudsz megirni. Oriasi egyetemi teljesitmeny, igazan nem ertrm, miert mennek egyre fiatalabban kulfoldre az emberek.
De ez az egesz kurvara nem uti at a tarsadalom ingerkuszobet. Meggyozodesem, hogy a kollektiv stockholm szindroma es a neplelekbol fakado “en szoptam oszt megis ember lett belolem” mentalitas a legfobb gatja annak, hogy olyan iranyba induljanak el folyamatok, amiknek a vegen mentalisan egeszseges ertelmisegunk es tarsadalmunk lenne, ahol nem tarsul a buktatas melle megalazas. Nyilvan van, aki semmi tudassal megy be bullshitelni egy vizsgara, de a negativ kovetkezmenyeknek meg kellene allnia ott, hogy az adott enber megbukik es ujrazhat. Nem kell megsemmisiteni emberi minosegeben. Nem kell 12-14 eves gyerekeket a napi 7-8 ora mellett meg hazival es kulonoraklal szanaszet stresszeltetni, mert annak folymaatnak a vegen garantaltan kiegett es frusztralt emberek vannak, viszont ezt tovabbra sem sikerul felfogni. Mert dogoljon meg a szomszed tehene is. Engem is vert apam, megis ember lett belolem. Megszuntettek a sorkatonasagot es ilyen puhanyak lettek a fiatalok. Hiszen semmi sem erosebb jellemformalo, mint wc-t pucolni fogkefevel egy nyolc altalanost vegzett, alkolista troger parancsaira. A mentalis egeszseg csak egy buzi libsi kamu. Eleg csak ranezni a magyar emberek altalanos mentalis allapotara, es latjuk, milyen mely bolcsesseg van ezekben a mantrakban. Rohadjon meg mindenki, aki ezt a rendszert mukodteti es hozzajarul a fennmaradasahoz.
dankodavid
Ami a jellemformáló hatását illeti, nyilván van egy réteg, aki nem viseli el az ilyen dolgokat, hogy kikerül a komfortzónájából, és úgy kell teljesítenie. Vagy azt, hogy időnként meg kell csinálnia olyan dolgot, amihez nincs kedve, és nincs más opció. Voltak olyanok is, akik kiskoruk óta megszokták, hogy jogaik vannak, de kötelességeik nem nagyon. Nekik valóban sokk volt a honvédség.
Én az egészben csak azzal nem értettem egyet, hogy miért kellett 1 évet bent lenni, amikor minden érdemi dolog, kiképzés, gyakorlás, stb, lezajlott az első 6 hónapban? A második 6 hónapot szükségtelen idő elb.szásnak éreztem. Viszont mai napig tartom, hogy az első 6 hasznos, és -az akkori helyzetben- szükséges is volt. És egy pár hónapos kötelező kiképzés most is hasznos lenne.
több mint 1 éve
Szerintem sokkal jobb és reálisabb eredményt kapnának a gyerekek, a szülők és az iskolák is, ha pl 2 felvételi nap lenne, mindenki elmehet felvételizni mindkétszer és automatikusan a jobb pontszámot kapnák meg. Felére csökkenne a stressz, mindenki boldog lenne és csak egy plusz napot vesz csak el az életből. Ennyiért bőven megérné.Azért itt a gyerekek 13-14 évesek.Kíváncsi lettem már, megnéztem ezt az ominózus feladatsort. Ez az utolsó tényleg faszul volt megfogalmazva és igazából azt se értette hamarjában az ember hogy mégis mire kíváncsiak. A másik 9 viszont rettentő egyszerű volt. Az utolsó feladatot skippelve 30 perc alatt bármi készülés nélkül és mindent fejben számolva 41 pont lett, és azt a maradék kettőt is csak elfigyelmetlenkedtem.Amikor én írtam, jó 8 éve is volt már hasonló volt a helyzet.Buzi középiskolai felvételi főleg a Matek"A magyar nyelvi feladatsort nem tartották nehéznek a nyolcadikosok, de a portál szerint egyébként is ez szokott jobban menni a diákoknak, az országos átlageredmény tavaly magyarból 30, matematikából 22,7 pont volt a maximális 50–50-ből."
ThundersNFL a Jobbágy
Ne röhögtessenek már, ezek az átlagok? 60% max kettes, a 45%-os matek meg sima karó....
warr_b
Matekból azért nálunk még megvolt az átlag 30 felett, egy nógrád megyei kisvárosban. A magyarral nem volt gond akkor se, bár én azt leszartam.
zacknorb
warr_b
Magyarral nem is volt gondja a fiamnak az olyan 35-40 pont körülire számol.
A matek....a matek tanár az utolsó 1,5 hétben kezdte el a felkészítést míg a magyar tanárjuk már évkezdés óta folyamatosan adagolta nekik az anyagot. Amikor 5-dikes lett a fiam
nagyon jó alapokat kapott...alsóból....ott nem is volt gond....az egyetlen szaktanár az iskolában akit matekból kapott finoman fogalmazva is egy közepes valami....az osztály átlag még akkor majdnem 4 egész volt ez most nyolcadik félévre 2,8 lesz kb....van 3 db 5-ös tanuló 1-2 4-es a többi 3-as meg 2-es....
Nem beszélve arról,hogy van ismerős matektanár aki azt mondta a fiamról ,hogy nem buta csak felületes a tudása nincs elmélyítve a tananyag. Sajnos televagyunk ilyen fostalicska matektanárokkal....
Plusz erre 10 feladatra 45 perc irtókevés....nem robotok....
Az egész oktatást meg kellene reformálni de úgy istenigazából....
ThundersNFL a Jobbágy
Csak vissza kéne venni a jól meg kell szivatni mindenkit mert anélkül nem élet az élet, meg az 59 éve így csináljuk, eddig jó volt, jó lesz most is mentalitásból.
több mint 1 éve
Azért itt a gyerekek 13-14 évesek.Kíváncsi lettem már, megnéztem ezt az ominózus feladatsort. Ez az utolsó tényleg faszul volt megfogalmazva és igazából azt se értette hamarjában az ember hogy mégis mire kíváncsiak. A másik 9 viszont rettentő egyszerű volt. Az utolsó feladatot skippelve 30 perc alatt bármi készülés nélkül és mindent fejben számolva 41 pont lett, és azt a maradék kettőt is csak elfigyelmetlenkedtem.Amikor én írtam, jó 8 éve is volt már hasonló volt a helyzet.Buzi középiskolai felvételi főleg a Matek"A magyar nyelvi feladatsort nem tartották nehéznek a nyolcadikosok, de a portál szerint egyébként is ez szokott jobban menni a diákoknak, az országos átlageredmény tavaly magyarból 30, matematikából 22,7 pont volt a maximális 50–50-ből."
ThundersNFL a Jobbágy
Ne röhögtessenek már, ezek az átlagok? 60% max kettes, a 45%-os matek meg sima karó....
warr_b
Matekból azért nálunk még megvolt az átlag 30 felett, egy nógrád megyei kisvárosban. A magyarral nem volt gond akkor se, bár én azt leszartam.
zacknorb
warr_b
Magyarral nem is volt gondja a fiamnak az olyan 35-40 pont körülire számol.
A matek....a matek tanár az utolsó 1,5 hétben kezdte el a felkészítést míg a magyar tanárjuk már évkezdés óta folyamatosan adagolta nekik az anyagot. Amikor 5-dikes lett a fiam
nagyon jó alapokat kapott...alsóból....ott nem is volt gond....az egyetlen szaktanár az iskolában akit matekból kapott finoman fogalmazva is egy közepes valami....az osztály átlag még akkor majdnem 4 egész volt ez most nyolcadik félévre 2,8 lesz kb....van 3 db 5-ös tanuló 1-2 4-es a többi 3-as meg 2-es....
Nem beszélve arról,hogy van ismerős matektanár aki azt mondta a fiamról ,hogy nem buta csak felületes a tudása nincs elmélyítve a tananyag. Sajnos televagyunk ilyen fostalicska matektanárokkal....
Plusz erre 10 feladatra 45 perc irtókevés....nem robotok....
Az egész oktatást meg kellene reformálni de úgy istenigazából....
Draft
2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 1 éve
MC12
6 155
Ezen mosolyogtam én is 😊 teljesen igazuk van ebben.Mert ők az életre nevelnek. Aszongyák 🥸Tulajdonképpen ebben nem hazudnak.
ozibozi
Kampman
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 1 éve
Ez oké, én csak ezt a hatalmas országos felhorgadást nem értem. Azért ez egy felvételi, amire régóta készültek, nem egy sima szerdai röpdolgozat... A világon semmi nehéz nem volt benne. No offense, de aki ettől elsírja magát, az talán nem a megfelelő irányba próbál orientálódni...Ez félrevezető. Az agyad nem egy 6.-os szintjén van, illetve a plusz X év amit matekkal töltöttél, óriási segítség a rutinról nem is beszélve. Nem lehet ennyivel letudni, hogy “nem készültem rá mégis 41 pont”.Kíváncsi lettem már, megnéztem ezt az ominózus feladatsort. Ez az utolsó tényleg faszul volt megfogalmazva és igazából azt se értette hamarjában az ember hogy mégis mire kíváncsiak. A másik 9 viszont rettentő egyszerű volt. Az utolsó feladatot skippelve 30 perc alatt bármi készülés nélkül és mindent fejben számolva 41 pont lett, és azt a maradék kettőt is csak elfigyelmetlenkedtem.Amikor én írtam, jó 8 éve is volt már hasonló volt a helyzet.Buzi középiskolai felvételi főleg a Matek"A magyar nyelvi feladatsort nem tartották nehéznek a nyolcadikosok, de a portál szerint egyébként is ez szokott jobban menni a diákoknak, az országos átlageredmény tavaly magyarból 30, matematikából 22,7 pont volt a maximális 50–50-ből."
ThundersNFL a Jobbágy
Ne röhögtessenek már, ezek az átlagok? 60% max kettes, a 45%-os matek meg sima karó....
warr_b
Matekból azért nálunk még megvolt az átlag 30 felett, egy nógrád megyei kisvárosban. A magyarral nem volt gond akkor se, bár én azt leszartam.
zacknorb
warr_b
Én is megszoktam oldani az emelt szintű matek érettségit, mégsem gondolom, hogy emiatt könnyű lenne 18 vesen full stresszben megírni. Ahogy az sem lenne igazságos, ha 50 évesen Cooper teszten hasonlítanának össze a 20 évesekkel.
vpi
Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 1 éve
Kampman
27 947
Mert ők az életre nevelnek. Aszongyák 🥸Tulajdonképpen ebben nem hazudnak.
ozibozi
több mint 1 éve
MC12
6 155
A magyar jogász képzés pontosan ugyanolyan tévúton van mint az ország.Többször eljátszottam a gondolattal, hogy levelezőn megcsinálom a jogot. Érdekel is bizonyos része, szívesen mélyednék el benne, olvasnék, kutatnék is akár, csináltam egy - két diplomát meg képzést, gondoltam ez is menne.
csebi
Aztán egy ismerősöm elment a Károli jogászra levelezőn, és mondta, hogy eszembe ne jusson. 30-40+os embereket aláztak meg a vizsgán, emberi méltóságukban, elmaradott módszerekkel tanítanak - ha bemennek és nem annyi az óra hogy olvassanak el 400 oldalt ebből a könyvből, vizsgán találkozunk - és tényleg ugyanott tart a vizsgáztatás mint 20 éve (unokatesom akkor csinálta) olvasd el, magold be és szóról szóra mondd vissza. Hogy érted e amit olvastál az senkit nem érdekel. És ha a tanárnak olyan napja van - és általában olyan van - akkor szivat és az ő kegyelmén múlik, hogy átmész-e. Nem mondom, hogy mindenhol így van, de hallani a többi egyetemről se hallottam jókat. És nem azzal van a bajom, hogy el kell olvasni több ezer oldalt, ez a szakma ilyen. Én már a felesleges szopatást az emberi játszmázást nem tudnám tolerálni és küldeném el első adandó alkalommal a professzort az anyjába 😊 igy meg nehéz lenne diplomához jutni.
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 1 éve
Ez félrevezető. Az agyad nem egy 6.-os szintjén van, illetve a plusz X év amit matekkal töltöttél, óriási segítség a rutinról nem is beszélve. Nem lehet ennyivel letudni, hogy “nem készültem rá mégis 41 pont”.Kíváncsi lettem már, megnéztem ezt az ominózus feladatsort. Ez az utolsó tényleg faszul volt megfogalmazva és igazából azt se értette hamarjában az ember hogy mégis mire kíváncsiak. A másik 9 viszont rettentő egyszerű volt. Az utolsó feladatot skippelve 30 perc alatt bármi készülés nélkül és mindent fejben számolva 41 pont lett, és azt a maradék kettőt is csak elfigyelmetlenkedtem.Amikor én írtam, jó 8 éve is volt már hasonló volt a helyzet.Buzi középiskolai felvételi főleg a Matek"A magyar nyelvi feladatsort nem tartották nehéznek a nyolcadikosok, de a portál szerint egyébként is ez szokott jobban menni a diákoknak, az országos átlageredmény tavaly magyarból 30, matematikából 22,7 pont volt a maximális 50–50-ből."
ThundersNFL a Jobbágy
Ne röhögtessenek már, ezek az átlagok? 60% max kettes, a 45%-os matek meg sima karó....
warr_b
Matekból azért nálunk még megvolt az átlag 30 felett, egy nógrád megyei kisvárosban. A magyarral nem volt gond akkor se, bár én azt leszartam.
zacknorb
warr_b
Én is megszoktam oldani az emelt szintű matek érettségit, mégsem gondolom, hogy emiatt könnyű lenne 18 vesen full stresszben megírni. Ahogy az sem lenne igazságos, ha 50 évesen Cooper teszten hasonlítanának össze a 20 évesekkel.
több mint 1 éve
A magyar jogász képzés pontosan ugyanolyan tévúton van mint az ország.
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 1 éve
VanillaSky
1 516
No offense de azért az örömteli, hogy 30-40-es fejjel nem az átlagot (20-30 pont között) hozod egy középiskolai felvételire!Kíváncsi lettem már, megnéztem ezt az ominózus feladatsort. Ez az utolsó tényleg faszul volt megfogalmazva és igazából azt se értette hamarjában az ember hogy mégis mire kíváncsiak. A másik 9 viszont rettentő egyszerű volt. Az utolsó feladatot skippelve 30 perc alatt bármi készülés nélkül és mindent fejben számolva 41 pont lett, és azt a maradék kettőt is csak elfigyelmetlenkedtem.Amikor én írtam, jó 8 éve is volt már hasonló volt a helyzet.Buzi középiskolai felvételi főleg a Matek"A magyar nyelvi feladatsort nem tartották nehéznek a nyolcadikosok, de a portál szerint egyébként is ez szokott jobban menni a diákoknak, az országos átlageredmény tavaly magyarból 30, matematikából 22,7 pont volt a maximális 50–50-ből."
ThundersNFL a Jobbágy
Ne röhögtessenek már, ezek az átlagok? 60% max kettes, a 45%-os matek meg sima karó....
warr_b
Matekból azért nálunk még megvolt az átlag 30 felett, egy nógrád megyei kisvárosban. A magyarral nem volt gond akkor se, bár én azt leszartam.
zacknorb
warr_b
"Száz ismétlés, heti három éjszaka, négy éven keresztül gondolta Bernard Marx, a hipnopédiaspecialista. Hatvankétezer-négyszáz ismétlés, és az állítás igazsággá válik. Idióták!"
több mint 1 éve
ozibozi
16 723
Mert ők az életre nevelnek. Aszongyák 🥸
több mint 1 éve
Próbált nem stresszelni , de nem sikerült...volt egy lány aki meglátta a matekot és végigbőgte....Hogy a jó édes anyját mindenkinek, aki ehhez asszisztál
ThundersNFL a Jobbágy
---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 1 éve
Kíváncsi lettem már, megnéztem ezt az ominózus feladatsort. Ez az utolsó tényleg faszul volt megfogalmazva és igazából azt se értette hamarjában az ember hogy mégis mire kíváncsiak. A másik 9 viszont rettentő egyszerű volt. Az utolsó feladatot skippelve 30 perc alatt bármi készülés nélkül és mindent fejben számolva 41 pont lett, és azt a maradék kettőt is csak elfigyelmetlenkedtem.Amikor én írtam, jó 8 éve is volt már hasonló volt a helyzet.Buzi középiskolai felvételi főleg a Matek"A magyar nyelvi feladatsort nem tartották nehéznek a nyolcadikosok, de a portál szerint egyébként is ez szokott jobban menni a diákoknak, az országos átlageredmény tavaly magyarból 30, matematikából 22,7 pont volt a maximális 50–50-ből."
ThundersNFL a Jobbágy
Ne röhögtessenek már, ezek az átlagok? 60% max kettes, a 45%-os matek meg sima karó....
warr_b
Matekból azért nálunk még megvolt az átlag 30 felett, egy nógrád megyei kisvárosban. A magyarral nem volt gond akkor se, bár én azt leszartam.
zacknorb
Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 1 éve
A tema kapcsan azert eleg erosen feltortek korabbi traumak, szoval rantjellegu lesz, elore is bocs erte.Nagyon igazad van...
De az egesz kibaszott magyar iskola-es szamonkeresi rendszer az egyen megtoresere, igazsagtalansagra es indokolatlan szemetkedesre epul. Nem csak kozepiskolaban, de egyetemi szinten is. Azt hiszed, bekerulsz egy neves egyetemre, es onnantol megszunik a gyermeki sorban tartas vagy az a fajta szivatas, ami kifejezetten az adott kurzust tarto fofasz komplexusainak kielesere ad lehetoseget, mikozben a feneket. Ket kezemen nem tudom megszamolni azokat az embereket, akik csak a sajat kornyezetemben pszichesen belerokkantak az egyik jogi egyetem kepzesi rendszerebe. Szamolatlanul lattam 18-19-20 eves lanyokat bogve kijonni eletuk elso romai jogi vizsgajarol. Nem egyszer volt az, hoyg egy pp vagy penzugy szigo elotti este zokogva hivott fel szaktarsam, hogy o ezt nem birja. Hany embert vagtak ki azert vizsgarol, mert adott ember valamilyen indokolatlan reszletszabalyi becsipodeset nem tudta megfeleloen kielegiteni a vizsgazo es buktattak meg annak ellenere, hogy pontosan tudtam, nem lehetett a performansza bukasra erdemes. Hany bugyuta, szexista megjegyzest kaptak lany barataim vizsgan, vagy pl engem vagtak ki azzal a megjegyzessel, hogy hat talan tobbet kene tanulni es kevesebbet edzeni, aztan menne. Megbuktatni valakit oke. Szandekosan szivatni es szemelyeben alazni nem oke, de nyilvanvaloan jo oka van annak, hogy szobeli vizsgakat, allamvizsgakat nem vesznek videora es nem hozzaferheto utana azoknak, akik kerik, bizonyitando a visszaeleseket. Dobbenetes dolgok mennek, es ez nagyon nem oke. Nem oke, hogy 22-23-24 eves lanyok konkretan beleoszulnek egy-ket targyba, mindezert cserebe pedig azt kapod, hogy bekerulsz egy irodahoz es egy kibaszott adasvetelit nem tudsz megszerkeszteni. Egy beadvanyt nem tudsz megirni. Oriasi egyetemi teljesitmeny, igazan nem ertrm, miert mennek egyre fiatalabban kulfoldre az emberek.
De ez az egesz kurvara nem uti at a tarsadalom ingerkuszobet. Meggyozodesem, hogy a kollektiv stockholm szindroma es a neplelekbol fakado “en szoptam oszt megis ember lett belolem” mentalitas a legfobb gatja annak, hogy olyan iranyba induljanak el folyamatok, amiknek a vegen mentalisan egeszseges ertelmisegunk es tarsadalmunk lenne, ahol nem tarsul a buktatas melle megalazas. Nyilvan van, aki semmi tudassal megy be bullshitelni egy vizsgara, de a negativ kovetkezmenyeknek meg kellene allnia ott, hogy az adott enber megbukik es ujrazhat. Nem kell megsemmisiteni emberi minosegeben. Nem kell 12-14 eves gyerekeket a napi 7-8 ora mellett meg hazival es kulonoraklal szanaszet stresszeltetni, mert annak folymaatnak a vegen garantaltan kiegett es frusztralt emberek vannak, viszont ezt tovabbra sem sikerul felfogni. Mert dogoljon meg a szomszed tehene is. Engem is vert apam, megis ember lett belolem. Megszuntettek a sorkatonasagot es ilyen puhanyak lettek a fiatalok. Hiszen semmi sem erosebb jellemformalo, mint wc-t pucolni fogkefevel egy nyolc altalanost vegzett, alkolista troger parancsaira. A mentalis egeszseg csak egy buzi libsi kamu. Eleg csak ranezni a magyar emberek altalanos mentalis allapotara, es latjuk, milyen mely bolcsesseg van ezekben a mantrakban. Rohadjon meg mindenki, aki ezt a rendszert mukodteti es hozzajarul a fennmaradasahoz.
dankodavid
Ehhez csak annyit, hogy szociológusnak tanuló lányom Erasmussal kint volt fél évig Ljubljanában, ahol egyetemista létére az idősebb profok is kollégának szólították, vendégkutatónak kijáró tisztelettel bántak vele. Azt hitte, teljesen másik bolygóra csöppent, pedig csak egy szomszédos (volt szocialista) országban járt.
több mint 1 éve
Amikor én írtam, jó 8 éve is volt már hasonló volt a helyzet.Buzi középiskolai felvételi főleg a Matek"A magyar nyelvi feladatsort nem tartották nehéznek a nyolcadikosok, de a portál szerint egyébként is ez szokott jobban menni a diákoknak, az országos átlageredmény tavaly magyarból 30, matematikából 22,7 pont volt a maximális 50–50-ből."
ThundersNFL a Jobbágy
Ne röhögtessenek már, ezek az átlagok? 60% max kettes, a 45%-os matek meg sima karó....
warr_b
Matekból azért nálunk még megvolt az átlag 30 felett, egy nógrád megyei kisvárosban. A magyarral nem volt gond akkor se, bár én azt leszartam.
több mint 1 éve
telex.hu/belfold/2023/01/22/felreertheto-matekpelda-borzolta-a-nyolcadikosok-idegeitGratulálok
több mint 1 éve
dankodavid
2 218
A tema kapcsan azert eleg erosen feltortek korabbi traumak, szoval rantjellegu lesz, elore is bocs erte.De az egesz kibaszott magyar iskola-es szamonkeresi rendszer az egyen megtoresere, igazsagtalansagra es indokolatlan szemetkedesre epul. Nem csak kozepiskolaban, de egyetemi szinten is. Azt hiszed, bekerulsz egy neves egyetemre, es onnantol megszunik a gyermeki sorban tartas vagy az a fajta szivatas, ami kifejezetten az adott kurzust tarto fofasz komplexusainak kielesere ad lehetoseget, mikozben a feneket. Ket kezemen nem tudom megszamolni azokat az embereket, akik csak a sajat kornyezetemben pszichesen belerokkantak az egyik jogi egyetem kepzesi rendszerebe. Szamolatlanul lattam 18-19-20 eves lanyokat bogve kijonni eletuk elso romai jogi vizsgajarol. Nem egyszer volt az, hoyg egy pp vagy penzugy szigo elotti este zokogva hivott fel szaktarsam, hogy o ezt nem birja. Hany embert vagtak ki azert vizsgarol, mert adott ember valamilyen indokolatlan reszletszabalyi becsipodeset nem tudta megfeleloen kielegiteni a vizsgazo es buktattak meg annak ellenere, hogy pontosan tudtam, nem lehetett a performansza bukasra erdemes. Hany bugyuta, szexista megjegyzest kaptak lany barataim vizsgan, vagy pl engem vagtak ki azzal a megjegyzessel, hogy hat talan tobbet kene tanulni es kevesebbet edzeni, aztan menne. Megbuktatni valakit oke. Szandekosan szivatni es szemelyeben alazni nem oke, de nyilvanvaloan jo oka van annak, hogy szobeli vizsgakat, allamvizsgakat nem vesznek videora es nem hozzaferheto utana azoknak, akik kerik, bizonyitando a visszaeleseket. Dobbenetes dolgok mennek, es ez nagyon nem oke. Nem oke, hogy 22-23-24 eves lanyok konkretan beleoszulnek egy-ket targyba, mindezert cserebe pedig azt kapod, hogy bekerulsz egy irodahoz es egy kibaszott adasvetelit nem tudsz megszerkeszteni. Egy beadvanyt nem tudsz megirni. Oriasi egyetemi teljesitmeny, igazan nem ertrm, miert mennek egyre fiatalabban kulfoldre az emberek.
De ez az egesz kurvara nem uti at a tarsadalom ingerkuszobet. Meggyozodesem, hogy a kollektiv stockholm szindroma es a neplelekbol fakado “en szoptam oszt megis ember lett belolem” mentalitas a legfobb gatja annak, hogy olyan iranyba induljanak el folyamatok, amiknek a vegen mentalisan egeszseges ertelmisegunk es tarsadalmunk lenne, ahol nem tarsul a buktatas melle megalazas. Nyilvan van, aki semmi tudassal megy be bullshitelni egy vizsgara, de a negativ kovetkezmenyeknek meg kellene allnia ott, hogy az adott enber megbukik es ujrazhat. Nem kell megsemmisiteni emberi minosegeben. Nem kell 12-14 eves gyerekeket a napi 7-8 ora mellett meg hazival es kulonoraklal szanaszet stresszeltetni, mert annak folymaatnak a vegen garantaltan kiegett es frusztralt emberek vannak, viszont ezt tovabbra sem sikerul felfogni. Mert dogoljon meg a szomszed tehene is. Engem is vert apam, megis ember lett belolem. Megszuntettek a sorkatonasagot es ilyen puhanyak lettek a fiatalok. Hiszen semmi sem erosebb jellemformalo, mint wc-t pucolni fogkefevel egy nyolc altalanost vegzett, alkolista troger parancsaira. A mentalis egeszseg csak egy buzi libsi kamu. Eleg csak ranezni a magyar emberek altalanos mentalis allapotara, es latjuk, milyen mely bolcsesseg van ezekben a mantrakban. Rohadjon meg mindenki, aki ezt a rendszert mukodteti es hozzajarul a fennmaradasahoz.
Szerkesztette: dankodavid
Pulvis et umbra sumus.
több mint 1 éve
Azért ezt rohadtul nem így kell nézni.Buzi középiskolai felvételi főleg a Matek"A magyar nyelvi feladatsort nem tartották nehéznek a nyolcadikosok, de a portál szerint egyébként is ez szokott jobban menni a diákoknak, az országos átlageredmény tavaly magyarból 30, matematikából 22,7 pont volt a maximális 50–50-ből."
ThundersNFL a Jobbágy
Ne röhögtessenek már, ezek az átlagok? 60% max kettes, a 45%-os matek meg sima karó....
warr_b
Ezeket a feladatsorokat (legalábbis egy részét) direkt rohadt nehézre csinálják.
A lányoméknál a legjobb matekosokat is megfogott 1-2 feladat.
Matekból egy 30pontos már igen jónak szokott számítani. Magyarból azért könnyebb a helyzet.
(A lányom 6.ból megy 13 osztályos gimibe ha sikerül.)
több mint 1 éve
Fiam is most írta. Járt felvételi előkészítőre, plusz egész héten minden este az előző pár évi felvételiket gyakoroltuk, ment is neki elég jól, szóval viszonylag nyugodtan vágott neki. Próbáltam a terhet is levenni róla, szóval nem mondhatni hogy agyon izgulta magát, és leblokkolt, de a matek saját bevallása szerint "nem lett túl jó" a magyarral nem volt gond.Kisebbik lányomat vártam az ajtóban, még ki sem ért már tudtam gáz lehet. Olyan lesápadt meg kivörösödött szemű gyerekek jöttek ki, hogy biztos voltam a matek kemény volt.Kezdjük azzal,hogy az utolsó 3 feladat 17 pontot ért és még a matek tanárokat is meglepte....Buzi középiskolai felvételi főleg a Matek"A magyar nyelvi feladatsort nem tartották nehéznek a nyolcadikosok, de a portál szerint egyébként is ez szokott jobban menni a diákoknak, az országos átlageredmény tavaly magyarból 30, matematikából 22,7 pont volt a maximális 50–50-ből."
ThundersNFL a Jobbágy
Ne röhögtessenek már, ezek az átlagok? 60% max kettes, a 45%-os matek meg sima karó....
warr_b
Nagyobbik fiam most írta....a magyar nem volt tényleg gáz ott kb 40 pont környékén lesz a matek meg olyanokat is elrontott amit tudott pl 3*3 az 6 lett neki....
Próbált nem stresszelni , de nem sikerült...volt egy lány aki meglátta a matekot és végigbőgte....
ThundersNFL a Jobbágy
Próbáltam viditani, hogy ha mindenkinek nehéz volt, akkor a felvételi pontok is csúsznak lefelé és annál többet ér a hozott pont.
Na mindegy, ezen túl vagyunk, majd lesz valahogy.
kittli
több mint 1 éve
Kisebbik lányomat vártam az ajtóban, még ki sem ért már tudtam gáz lehet. Olyan lesápadt meg kivörösödött szemű gyerekek jöttek ki, hogy biztos voltam a matek kemény volt.Kezdjük azzal,hogy az utolsó 3 feladat 17 pontot ért és még a matek tanárokat is meglepte....Buzi középiskolai felvételi főleg a Matek"A magyar nyelvi feladatsort nem tartották nehéznek a nyolcadikosok, de a portál szerint egyébként is ez szokott jobban menni a diákoknak, az országos átlageredmény tavaly magyarból 30, matematikából 22,7 pont volt a maximális 50–50-ből."
ThundersNFL a Jobbágy
Ne röhögtessenek már, ezek az átlagok? 60% max kettes, a 45%-os matek meg sima karó....
warr_b
Nagyobbik fiam most írta....a magyar nem volt tényleg gáz ott kb 40 pont környékén lesz a matek meg olyanokat is elrontott amit tudott pl 3*3 az 6 lett neki....
Próbált nem stresszelni , de nem sikerült...volt egy lány aki meglátta a matekot és végigbőgte....
ThundersNFL a Jobbágy
Próbáltam viditani, hogy ha mindenkinek nehéz volt, akkor a felvételi pontok is csúsznak lefelé és annál többet ér a hozott pont.
Na mindegy, ezen túl vagyunk, majd lesz valahogy.
több mint 1 éve
Kezdjük azzal,hogy az utolsó 3 feladat 17 pontot ért és még a matek tanárokat is meglepte....Buzi középiskolai felvételi főleg a Matek"A magyar nyelvi feladatsort nem tartották nehéznek a nyolcadikosok, de a portál szerint egyébként is ez szokott jobban menni a diákoknak, az országos átlageredmény tavaly magyarból 30, matematikából 22,7 pont volt a maximális 50–50-ből."
ThundersNFL a Jobbágy
Ne röhögtessenek már, ezek az átlagok? 60% max kettes, a 45%-os matek meg sima karó....
warr_b
Nagyobbik fiam most írta....a magyar nem volt tényleg gáz ott kb 40 pont környékén lesz a matek meg olyanokat is elrontott amit tudott pl 3*3 az 6 lett neki....
Próbált nem stresszelni , de nem sikerült...volt egy lány aki meglátta a matekot és végigbőgte....
Draft
2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 1 éve
Buzi középiskolai felvételi főleg a Matek"A magyar nyelvi feladatsort nem tartották nehéznek a nyolcadikosok, de a portál szerint egyébként is ez szokott jobban menni a diákoknak, az országos átlageredmény tavaly magyarból 30, matematikából 22,7 pont volt a maximális 50–50-ből."
ThundersNFL a Jobbágy
Ne röhögtessenek már, ezek az átlagok? 60% max kettes, a 45%-os matek meg sima karó....
Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 1 éve
Buzi középiskolai felvételi főleg a Matek
Draft
2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 1 éve
Ismered a viccet.Grespik László tanítása nyomán én is úgy tudtam... A mi elmeroggyantunk szerint azonban az egész házból csak ő származik a Szíriuszról. Ennek megfelelően kifejlett felsőbbrendűségi tudattal rendelkezik, mindnyájunkat hülyének tart, saját magát viszont rendkívül okosnak képzeli.Fene tudja, ebben a szubkultúrában korlátosan merültem el anno (a “Jézus pártus herceg - nyíl - tehát magyar” résznél megköszöntem a lehetőséget) Én még úgy tudtam egyébként, hogy minden magyar - aki nem zsidó, cigány, meleg vagy liberális, aki ezek közül valamelyik az nyilván nem magyar - a Szíriuszról származik.És a nem kiválasztott magyarok honnan? 😁Jut eszembe, ugyanez a nő a múltkor nagyobb mennyiségű kutyakaját rendelt, és az egyik szemben lakót kérte meg, hogy vegye át, mert ő nem akar borravalót adni. Az illető nem volt hajlandó rá. Azóta haragosai egymásnak.Miért, nem?
Vannak arcok a házunkban, na. Hitgyülisről nem tudok, de olyanról igen, aki mélyen hisz abban, hogy a kiválasztott magyarok a Szíriuszról jöttek, közöttük ő is.
nagylaza, főpohárnok
MC12
warr_b
MC12
nagylaza, főpohárnok
"Édes fiam lehet, hogy Te a majomtól származol, de én nem"
több mint 1 éve
Willie Parker
15 302
Egyszer csak Zordo-vá változikKérdezd meg tőle, hogy ARE YOU SIRIUS?Grespik László tanítása nyomán én is úgy tudtam... A mi elmeroggyantunk szerint azonban az egész házból csak ő származik a Szíriuszról. Ennek megfelelően kifejlett felsőbbrendűségi tudattal rendelkezik, mindnyájunkat hülyének tart, saját magát viszont rendkívül okosnak képzeli.Fene tudja, ebben a szubkultúrában korlátosan merültem el anno (a “Jézus pártus herceg - nyíl - tehát magyar” résznél megköszöntem a lehetőséget) Én még úgy tudtam egyébként, hogy minden magyar - aki nem zsidó, cigány, meleg vagy liberális, aki ezek közül valamelyik az nyilván nem magyar - a Szíriuszról származik.És a nem kiválasztott magyarok honnan? 😁Jut eszembe, ugyanez a nő a múltkor nagyobb mennyiségű kutyakaját rendelt, és az egyik szemben lakót kérte meg, hogy vegye át, mert ő nem akar borravalót adni. Az illető nem volt hajlandó rá. Azóta haragosai egymásnak.Miért, nem?
Vannak arcok a házunkban, na. Hitgyülisről nem tudok, de olyanról igen, aki mélyen hisz abban, hogy a kiválasztott magyarok a Szíriuszról jöttek, közöttük ő is.
nagylaza, főpohárnok
MC12
warr_b
MC12
Amúgy egy nőről beszélünk. Az értelmi képességeiről csak annyit, hogy amikor a fürdőszobánkban beázott a plafon, nem lehetett meggyőzni arról (ő volt a közös képviselő), hogy a beázás a fölöttünk lévő lakásból jön. Küldött egy faszit, aki se szó, se beszéd, nekiállt, hogy szétverje a zuhanyzót. Elzavartam. Aztán kiderült, hogy az egyik földszinti lakásban pontosan ugyanez lejátszódott, azzal a különbséggel, hogy ott valóban szétverte a zuhanyzót - teljesen értelmetlenül.
Nálunk végül műszeres vizsgálatot kellett rendelni a társasház költségén, jó drágán. A szaki megállapította, hogy az ún. gravitáció hatására a víz nem alulról felfelé, hanem felülről lefelé folyik, a beázás tehát nem tőlünk, hanem a fölöttünk lévő lakásból ered. Műszer nélkül is pontosan megtalálta, honnan.
Tudnék még bőven mesélni szíriuszos lakótársunkról, de inkább befejezem, már így is felpöccintettem az agyamat.
nagylaza, főpohárnok
Willie Parker
Negritis, a vajda