Gyűlölködjünk

38 feliratkozó

több mint 3 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 575 — Chiefs GM
Függetlenül Majka művészetének megítélésétől, az ilyen nyilatkozatokért addig ütném a nagyokos nyilatkozót, amíg mozog...

"Ugyanez a csapat biztosította a technikát a Halott Pénznek, Rúzsa Magdinak és a Tankcsapdának is, ha nekik megfelelt, nem tudom, Majka úrnak miért nem”

Segítek, azért bazdmeg, mert van egy szerződés, benne egy technikai rider, ami azért van ott, mert azt kéri a fellépő. Az aláírás előtt el lehet dönteni, hogy ezt tudják-e biztosítani vagy sem, de aláírni, nem biztosítani, majd jönni a "Hádde a Gipsz Jakabnak is jó volt, mit játssza itt az agyát ez a bohóc!" szöveggel a legalja.
somoskovig
És még kitolta a sajtónak a fellépti díjat meg a catering-igényt is (valami vodka meg normális kaja szóval semmi Xtra) ami persze, alapvetően kicsi ország szóval nem nagy truváj megtudni a Majkáèk pénzét meg a többit de semmiképpen nem ízléses és a többi jövőbeli fellépő is el fog ezen lamentálni mielőtt aláír.
MC12
Újabb nívótlan jöttment senkihazi polgármester, semmi meglepő.

Sajnos a top produkciókat leszámítva nem igazán teheti meg a magyar zenész szakma, hogy nem vállal politikai rendezvényeket (a top meg örül, mert a piaci árnál nyilván sokkal többet fizetnek nekik). Ettől meg vannak jogos elvárások, akinek nem tetszik, hívja Lagzi Lajcsit meg Fasi Ádámot playbackelni.

több mint 3 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 572
Függetlenül Majka művészetének megítélésétől, az ilyen nyilatkozatokért addig ütném a nagyokos nyilatkozót, amíg mozog...

"Ugyanez a csapat biztosította a technikát a Halott Pénznek, Rúzsa Magdinak és a Tankcsapdának is, ha nekik megfelelt, nem tudom, Majka úrnak miért nem”

Segítek, azért bazdmeg, mert van egy szerződés, benne egy technikai rider, ami azért van ott, mert azt kéri a fellépő. Az aláírás előtt el lehet dönteni, hogy ezt tudják-e biztosítani vagy sem, de aláírni, nem biztosítani, majd jönni a "Hádde a Gipsz Jakabnak is jó volt, mit játssza itt az agyát ez a bohóc!" szöveggel a legalja.
somoskovig
És még kitolta a sajtónak a fellépti díjat meg a catering-igényt is (valami vodka meg normális kaja szóval semmi Xtra) ami persze, alapvetően kicsi ország szóval nem nagy truváj megtudni a Majkáèk pénzét meg a többit de semmiképpen nem ízléses és a többi jövőbeli fellépő is el fog ezen lamentálni mielőtt aláír.

“Kafka nem kitalálta az abszurdot, hanem először írta le, hogy működik a modern világ”
több mint 3 éve
ozibozi New York Giants 21 805
Falunap, Fehérgyarmat, igényes minőségi szórakoztatás. Ízlelgessük egy kicsit így sokszor egymás után kimondva.
több mint 3 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 575 — Chiefs GM
Függetlenül Majka művészetének megítélésétől, az ilyen nyilatkozatokért addig ütném a nagyokos nyilatkozót, amíg mozog...

"Ugyanez a csapat biztosította a technikát a Halott Pénznek, Rúzsa Magdinak és a Tankcsapdának is, ha nekik megfelelt, nem tudom, Majka úrnak miért nem”

Segítek, azért bazdmeg, mert van egy szerződés, benne egy technikai rider, ami azért van ott, mert azt kéri a fellépő. Az aláírás előtt el lehet dönteni, hogy ezt tudják-e biztosítani vagy sem, de aláírni, nem biztosítani, majd jönni a "Hádde a Gipsz Jakabnak is jó volt, mit játssza itt az agyát ez a bohóc!" szöveggel a legalja.

több mint 3 éve
clbass New Orleans Saints 3 173 — Saints fan
Augusztusban lombfúvóztam a száraz leveleket. A por miatt maszkban! Minden is elszáradt a kertben 😕
Kút hiányában egy héten egyszer locsolok egy rövidet, hogy ideig-óráig megkössem a szállóport. Idén nem elég...
#szépújvilág
több mint 3 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 327 — NFL bracket champion '26
 hvg.hu/elet/20220810_beagle_kutya_usa_allatkinzas

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 3 éve
ozibozi New York Giants 21 805
2 hét is itt a szarvasbőgés 😉
több mint 3 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 852
Hamar sikerült túl esnem az első őz gázolásomon. 🤬
Mikey
Aztán mit főztetek belőle?
slowmotion
Nem találtam meg, szóval semmit.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 3 éve
warr_b Washington Commanders 30 594 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Hamar sikerült túl esnem az első őz gázolásomon. 🤬
Mikey
Aztán mit főztetek belőle?
slowmotion
mai világba gondolom biodízelt 😀
Negritis, a vajda
Pálinkát 😄

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 3 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 59 255 — The Mathematician
Hamar sikerült túl esnem az első őz gázolásomon. 🤬
Mikey
Aztán mit főztetek belőle?
slowmotion
mai világba gondolom biodízelt 😀

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
slowmotion Dallas Cowboys 28 288 — Cowboys fan
Hamar sikerült túl esnem az első őz gázolásomon. 🤬
Mikey
Aztán mit főztetek belőle?
több mint 3 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 852
Hamar sikerült túl esnem az első őz gázolásomon. 🤬
Mikey
Nálunk a cégnél sajnos heti rendszerességű ez ebben az időszakban.
Ugye mi kenyeret szállítunk hajnalban, őzék meg akkor a legaktívabbak...
Remélem olcsón megúsztad.
Bazzani
Jah, heti 1-2x én is láttam akár legelni is az út szélén, őzet is, szarvast is, vagy kulturáltan ácsorogni, amíg sötétben kellett mennem dolgozni. Aztán mióta világos volt hajnalban semmi nem volt, most hogy megint sötétben megyek, így lett is baj. Ez most pont kiugrott elém, és mivel nagyon közel vannak az úthoz a fák meg a bokrok, teljesen esélytelen voltam, nem láthattam előre hogy jön.

Hát működőképes az autó, de az eleje rendesen összetört, szóval fene tudja.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 3 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 24 266 — Axel Foley
Hamar sikerült túl esnem az első őz gázolásomon. 🤬
Mikey
Nálunk a cégnél sajnos heti rendszerességű ez ebben az időszakban.
Ugye mi kenyeret szállítunk hajnalban, őzék meg akkor a legaktívabbak...
Remélem olcsón megúsztad.

több mint 3 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 852
Hamar sikerült túl esnem az első őz gázolásomon. 🤬

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 3 éve
vpi New England Patriots Rutgers Scarlet Knights 4 690 — Patriot
Banyatank:
Lehet extra ido de pl a piacon szebbet tobbet es olcsobban vasaroltam zoldsegbol es gyumolcsbol mint amiket barmely multinal lehet kapni.

Amugy azt nem irtam h ez a tobb helyen vasarolok nem ugy kell elkepzelni h minden alkalommal 3-4 helyre megyek.
Az elejen kicsit feltankolsz aztan kb heti 1szer vagy 2szer megyek oda amibol pont kell.
YoungZeeZee
Ezt a make love-ba ird, hisz élvezed 😉

Zsebi, Pilla, Szuszi, Pizsi, Pulcsi, Bolka, Bendegúz, Tihamér, Lolka és Pacsi
több mint 3 éve
YoungZeeZee 9 869
Banyatank:
Lehet extra ido de pl a piacon szebbet tobbet es olcsobban vasaroltam zoldsegbol es gyumolcsbol mint amiket barmely multinal lehet kapni.

Amugy azt nem irtam h ez a tobb helyen vasarolok nem ugy kell elkepzelni h minden alkalommal 3-4 helyre megyek.
Az elejen kicsit feltankolsz aztan kb heti 1szer vagy 2szer megyek oda amibol pont kell.
több mint 3 éve
Matthew99 New Orleans Saints 10 505 — Invisible man
Nem nagymintás a kutatásom, de eddigi tapasztalataim szerint a Porschés csajok jól szopnak 😁
empty taxi
😀 😀 😀
Mostantól ha Porschét látok nem a kocsit fogom nézni,hanem hogy ki vezeti.
Chef a'la Laci pecsenyés
Ha karcos, megnyomott, rommá törték vagy lerohadt a Lánchídon, akkor van egy erős tippem...
Willie Parker
és ő is jól szop? 😊
NB2
Ask Szijjártó 😉
empty taxi
A válogatottsági rekordhoz szerintem többet kell teljesíteni.
Matthew99
Nem hiszel a szerelemben?
Őszentsége Sobri Jóska
De, de csak az őszintében. Az ilyen érdekben kevésbé.

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 3 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 37 614 — #NoStress
Nem nagymintás a kutatásom, de eddigi tapasztalataim szerint a Porschés csajok jól szopnak 😁
empty taxi
😀 😀 😀
Mostantól ha Porschét látok nem a kocsit fogom nézni,hanem hogy ki vezeti.
Chef a'la Laci pecsenyés
Ha karcos, megnyomott, rommá törték vagy lerohadt a Lánchídon, akkor van egy erős tippem...
Willie Parker
és ő is jól szop? 😊
NB2
Ask Szijjártó 😉
empty taxi
A válogatottsági rekordhoz szerintem többet kell teljesíteni.
Matthew99
Nem hiszel a szerelemben?

több mint 3 éve
Matthew99 New Orleans Saints 10 505 — Invisible man
Nem nagymintás a kutatásom, de eddigi tapasztalataim szerint a Porschés csajok jól szopnak 😁
empty taxi
😀 😀 😀
Mostantól ha Porschét látok nem a kocsit fogom nézni,hanem hogy ki vezeti.
Chef a'la Laci pecsenyés
Ha karcos, megnyomott, rommá törték vagy lerohadt a Lánchídon, akkor van egy erős tippem...
Willie Parker
és ő is jól szop? 😊
NB2
Ask Szijjártó 😉
empty taxi
A válogatottsági rekordhoz szerintem többet kell teljesíteni.

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 3 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 17 879
Nem nagymintás a kutatásom, de eddigi tapasztalataim szerint a Porschés csajok jól szopnak 😁
empty taxi
😀 😀 😀
Mostantól ha Porschét látok nem a kocsit fogom nézni,hanem hogy ki vezeti.
Chef a'la Laci pecsenyés
Ha karcos, megnyomott, rommá törték vagy lerohadt a Lánchídon, akkor van egy erős tippem...
Willie Parker
és ő is jól szop? 😊
NB2
Hát, a fogaiból kiindulva....
több mint 3 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 327 — NFL bracket champion '26
Nem nagymintás a kutatásom, de eddigi tapasztalataim szerint a Porschés csajok jól szopnak 😁
empty taxi
😀 😀 😀
Mostantól ha Porschét látok nem a kocsit fogom nézni,hanem hogy ki vezeti.
Chef a'la Laci pecsenyés
Ha karcos, megnyomott, rommá törték vagy lerohadt a Lánchídon, akkor van egy erős tippem...
Willie Parker
és ő is jól szop? 😊
NB2
Ask Szijjártó 😉

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 3 éve
NB2 New England Patriots 29 265 — nabege2@yahoo.com
Nem nagymintás a kutatásom, de eddigi tapasztalataim szerint a Porschés csajok jól szopnak 😁
empty taxi
😀 😀 😀
Mostantól ha Porschét látok nem a kocsit fogom nézni,hanem hogy ki vezeti.
Chef a'la Laci pecsenyés
Ha karcos, megnyomott, rommá törték vagy lerohadt a Lánchídon, akkor van egy erős tippem...
Willie Parker
és ő is jól szop? 😊
több mint 3 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 17 879
Nem nagymintás a kutatásom, de eddigi tapasztalataim szerint a Porschés csajok jól szopnak 😁
empty taxi
😀 😀 😀
Mostantól ha Porschét látok nem a kocsit fogom nézni,hanem hogy ki vezeti.
Chef a'la Laci pecsenyés
Ha karcos, megnyomott, rommá törték vagy lerohadt a Lánchídon, akkor van egy erős tippem...
több mint 3 éve
nagir New York Giants Michigan Wolverines 8 688 — Bla, bla, bla
A kombi egy tragikus öszvér. Akarom a fitalságom sedan-ját, coupe-ját, a gyorsaságot az áramvonalat - csak abba nem fér be a babakocsi. Úgyhogy hozzàbaszok az autó végéhez valami förmedvény hátsó részt meg meghosszabbítom fél méterrel - értsd. erőszakot teszek egy sima autón - és akkor nem kellett döntenem, hogy megállapodott kertvárosi apuka vagyok (suv, sima sedan, rendes terepjáró pl) vagy szarok mindenre és igenis carpe diem van (coupe, cabrio, sport autók). A felnőtt döntést hozni képtelen, nagykorú férfiak utolsó mentsvára 😊
MC12
Audi RS6 says hello 😀
Hanni a parasztfelkelő
Audi RS6 Avant Black Edition!😉

ETO, A.C. Milan, Winnipeg Jets, Liverpool F.C., SF Giants, Chicago Bulls, Vale 46, MvG, Senna, Lance Armstrong, Stephen Hendry, Mike Tyson, Boris Becker, Tiger Woods, Jan-Ove Waldner FAN!!!
több mint 3 éve
Matthew99 New Orleans Saints 10 505 — Invisible man
Száradna ki a torka az összes bolhás dögnek, amelyiknek hajnali 2 és 4 között van kedve folyamatosan ugatni.