NCAA eredménykövetés NCAA eredménykövetés - 1 aktív topik

Kérdések bármiről

31 feliratkozó

több mint 7 éve
kristóf17 Indianapolis Colts 3 428 — Colts fan
Egyébként engem is idegesít a facebookban a sok reklám, a sok hülye megosztás (tudom, hogy le lehet állítani a követését az embereknek, de nyilván első körben nem ezzel kezdek), álhír, buta ember, meg az ismétlődések.
Mivel most abban a korban vagyok, hogy sok ismerősömnek születik gyereke vagy a tesójának gyereke. Kikerül a poszt erről az eseményről és folyamatosan ugyanazok a hozzászólások születnek.
A "kedvencem", amikor az egyébként szingli srác, testvérének születik gyereke és kirakja a képet, ahol a kis unokaöccsét/húgát fogja. Első hsz: Nagyon jól áll neked!
Második hsz: De cukik vagytok, harmadik hsz: De jól áll a kezedbe, kéne már neked is!

És ez minden egyes ilyen képnél így van.

De amúgy én nem vagyok Facebook ellenes, mert jó dolognak tartom, csak vannak amik idegesítenek benne, de emiatt én nem fogok soha a törlésen elgondolkozni.
Amúgy az IWIW-ről se töröltem volna magam soha ha meg nem szűnik, az is jó volt nekem. A MyVip-et most néztem meg, de onnan már kitöröltek, pedig ott is ott voltam, csak ahogy néztem 2011-óta nem léptem be 😀
Bruce
Használj adblockot és nem lesz annyi reklám 😉
Nálam mondjuk 3 hülyeség posztja után már ki nyomom, hogy lássak tole valamit.
Toca
Használok egyébként, csak nem az összes helyen, ahol használom a facebook-ot, aztán néha sok a reklám, meg a hírfolyamos reklámok a legidegesítőbbek.

Van akivel szemben nagyobb türelmem van és nem állítom le a követését, de eljön az a pont. 😊
Bruce
Jaja, a retek hírfolyamos hirdetések nem kikapcsolhatóak, csak beállítható, hogy az érdeklődési körödnek megfelelőeket dobja fel. De mindenképpen látni fogsz valamit, max. olyat, amire minimálisan sem vagy kíváncsi. Ez a része például szánalmas a facenek, de, mint sima felhasználó sokat nem tudsz vele kezdeni :/
több mint 7 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 678 — Salus populi suprema lex esto
Egyébként engem is idegesít a facebookban a sok reklám, a sok hülye megosztás (tudom, hogy le lehet állítani a követését az embereknek, de nyilván első körben nem ezzel kezdek), álhír, buta ember, meg az ismétlődések.
Mivel most abban a korban vagyok, hogy sok ismerősömnek születik gyereke vagy a tesójának gyereke. Kikerül a poszt erről az eseményről és folyamatosan ugyanazok a hozzászólások születnek.
A "kedvencem", amikor az egyébként szingli srác, testvérének születik gyereke és kirakja a képet, ahol a kis unokaöccsét/húgát fogja. Első hsz: Nagyon jól áll neked!
Második hsz: De cukik vagytok, harmadik hsz: De jól áll a kezedbe, kéne már neked is!

És ez minden egyes ilyen képnél így van.

De amúgy én nem vagyok Facebook ellenes, mert jó dolognak tartom, csak vannak amik idegesítenek benne, de emiatt én nem fogok soha a törlésen elgondolkozni.
Amúgy az IWIW-ről se töröltem volna magam soha ha meg nem szűnik, az is jó volt nekem. A MyVip-et most néztem meg, de onnan már kitöröltek, pedig ott is ott voltam, csak ahogy néztem 2011-óta nem léptem be 😀
Bruce
Használj adblockot és nem lesz annyi reklám 😉
Nálam mondjuk 3 hülyeség posztja után már ki nyomom, hogy lássak tole valamit.
Toca
Használok egyébként, csak nem az összes helyen, ahol használom a facebook-ot, aztán néha sok a reklám, meg a hírfolyamos reklámok a legidegesítőbbek.

Van akivel szemben nagyobb türelmem van és nem állítom le a követését, de eljön az a pont. 😊
több mint 7 éve
Toca Minnesota Vikings 20 124 — Vikings fan
Egyébként engem is idegesít a facebookban a sok reklám, a sok hülye megosztás (tudom, hogy le lehet állítani a követését az embereknek, de nyilván első körben nem ezzel kezdek), álhír, buta ember, meg az ismétlődések.
Mivel most abban a korban vagyok, hogy sok ismerősömnek születik gyereke vagy a tesójának gyereke. Kikerül a poszt erről az eseményről és folyamatosan ugyanazok a hozzászólások születnek.
A "kedvencem", amikor az egyébként szingli srác, testvérének születik gyereke és kirakja a képet, ahol a kis unokaöccsét/húgát fogja. Első hsz: Nagyon jól áll neked!
Második hsz: De cukik vagytok, harmadik hsz: De jól áll a kezedbe, kéne már neked is!

És ez minden egyes ilyen képnél így van.

De amúgy én nem vagyok Facebook ellenes, mert jó dolognak tartom, csak vannak amik idegesítenek benne, de emiatt én nem fogok soha a törlésen elgondolkozni.
Amúgy az IWIW-ről se töröltem volna magam soha ha meg nem szűnik, az is jó volt nekem. A MyVip-et most néztem meg, de onnan már kitöröltek, pedig ott is ott voltam, csak ahogy néztem 2011-óta nem léptem be 😀
Bruce
Használj adblockot és nem lesz annyi reklám 😉
Nálam mondjuk 3 hülyeség posztja után már ki nyomom, hogy lássak tole valamit.
több mint 7 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 678 — Salus populi suprema lex esto
Egyébként engem is idegesít a facebookban a sok reklám, a sok hülye megosztás (tudom, hogy le lehet állítani a követését az embereknek, de nyilván első körben nem ezzel kezdek), álhír, buta ember, meg az ismétlődések.
Mivel most abban a korban vagyok, hogy sok ismerősömnek születik gyereke vagy a tesójának gyereke. Kikerül a poszt erről az eseményről és folyamatosan ugyanazok a hozzászólások születnek.
A "kedvencem", amikor az egyébként szingli srác, testvérének születik gyereke és kirakja a képet, ahol a kis unokaöccsét/húgát fogja. Első hsz: Nagyon jól áll neked!
Második hsz: De cukik vagytok, harmadik hsz: De jól áll a kezedbe, kéne már neked is!

És ez minden egyes ilyen képnél így van.

De amúgy én nem vagyok Facebook ellenes, mert jó dolognak tartom, csak vannak amik idegesítenek benne, de emiatt én nem fogok soha a törlésen elgondolkozni.
Amúgy az IWIW-ről se töröltem volna magam soha ha meg nem szűnik, az is jó volt nekem. A MyVip-et most néztem meg, de onnan már kitöröltek, pedig ott is ott voltam, csak ahogy néztem 2011-óta nem léptem be 😀
több mint 7 éve
Törölt felhasználó
Persze, elnézést. Vannak jó dolgok is persze, csak nekem a sötét része maradt meg 😀 Sorry
több mint 7 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 5 854 — Steelers fan
Életem egyik legjobb döntése volt lejönni a face-ről. 9 évig voltam fent, de eskü jobb azóta minden. Nem is vágyok vissza.

Ki mit oszt meg, ki kit lájkol, kinek ki az ismerőse, kommentháborúk mindenütt, személytelenség, arctalanság, névtelenség, kamuk, álhírek, szívatások, zaklatások, cink és beszólogatás, irigység, hagy ne soroljam. Kapcsolatromboló, minden téren. Legyen az párkapcsolat, házasság vagy barátság.

Egyszerűen nem lehetett normálisan használni, se jó dologra használni. Ha visszagondolok, értelme se volt nagyon. Plusz hatalmas támadási felület idegeneknek.

Soha többet.
#JC6
Ez kicsit demagóg lett, úgy nagyon 😀

Az hogy nem tudsz egy rendszert normálisan a saját igenyeidnek megfelelően konfigurálni az nem azt jelenti, hogy szar a rendszer.
Toca
Rettenetesen sok hasznos része van tényleg. Elég csak visszagondolni mennyit segített az egyetem elvégzésében. Hány tárgyamat mentette meg, hogy tudtam kommunikálni hajnal egykor is egy olyan haverral, akit telefonon biztos nem hívok fel amúgy.
Zárt csoportok, koncertek, rendezvényszervezők oldalai, így már az early bird jegyekre is van esélyem, mert időben tudok róluk. megosztott videók alatti zenék beszerzése, amit én nem ismerek, de más ember esetleg igen stb. Egész nap lehetne sorolni az érveket mellette is, ellene is. Jelenleg én is jóval inkább mellette vagyok.
kristóf17
Ugyanaz, mint az alkohol, a kurvák vagy a nagy motorok.
Ha valaki tudja használni, akkor hasznos, ha nem tudja, annak veszélyes.
Sobri Jóska
😀 Ez tetszik.
Bár ucsó kettőről nem tudok nyilatkozni. :/

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 7 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 35 185 — #NoStress
Életem egyik legjobb döntése volt lejönni a face-ről. 9 évig voltam fent, de eskü jobb azóta minden. Nem is vágyok vissza.

Ki mit oszt meg, ki kit lájkol, kinek ki az ismerőse, kommentháborúk mindenütt, személytelenség, arctalanság, névtelenség, kamuk, álhírek, szívatások, zaklatások, cink és beszólogatás, irigység, hagy ne soroljam. Kapcsolatromboló, minden téren. Legyen az párkapcsolat, házasság vagy barátság.

Egyszerűen nem lehetett normálisan használni, se jó dologra használni. Ha visszagondolok, értelme se volt nagyon. Plusz hatalmas támadási felület idegeneknek.

Soha többet.
#JC6
Ez kicsit demagóg lett, úgy nagyon 😀

Az hogy nem tudsz egy rendszert normálisan a saját igenyeidnek megfelelően konfigurálni az nem azt jelenti, hogy szar a rendszer.
Toca
Rettenetesen sok hasznos része van tényleg. Elég csak visszagondolni mennyit segített az egyetem elvégzésében. Hány tárgyamat mentette meg, hogy tudtam kommunikálni hajnal egykor is egy olyan haverral, akit telefonon biztos nem hívok fel amúgy.
Zárt csoportok, koncertek, rendezvényszervezők oldalai, így már az early bird jegyekre is van esélyem, mert időben tudok róluk. megosztott videók alatti zenék beszerzése, amit én nem ismerek, de más ember esetleg igen stb. Egész nap lehetne sorolni az érveket mellette is, ellene is. Jelenleg én is jóval inkább mellette vagyok.
kristóf17
Ugyanaz, mint az alkohol, a kurvák vagy a nagy motorok.
Ha valaki tudja használni, akkor hasznos, ha nem tudja, annak veszélyes.

több mint 7 éve
NB2 New England Patriots 27 467 — nabege2@yahoo.com
Egyszerűen nem lehetett normálisan használni, se jó dologra használni. Ha visszagondolok, értelme se volt nagyon.
#JC6
Ez azért nem igaz. Pl van a haverjaimmal egy zárt csoportunk ahol mindenféle baromságokat, vicceket, egymásról készült gáz videókat és képeket osztunk meg, szívjuk egymás vérét stb... szóval fun.
Rohadt hasznos dolog még, hogy nem volt ooyan autóm eddig aminek ne lett volna fun clubja a facen, így ha kérdésed van vagy alkatrészre van szükséged sokkal egyszerűbb, gyorsabb és könnyebb az ügyintézés.
Sok kis vállalkozás nem üzemeltet saját siteot, csak a facen van fent. Ha pont őket keresed nem baj, ha regisztrálva vagy.

Az, hogy ki milyet szarik és hol, milyen ebéd után, engem sem érdekelt sose.
peach
Mi is használunk egy csoportot, ott dumálunk, osszuk meg a sportdolgokat és persze mi is hülyítjük egymást ezerrel😊
Ami még nagyon könnyű: az osztálytalálkozó szervezése😊 Csoportban bent van mindenki aki fent van, a maradék 12 embert meg elérjük máshogy. Irigykedve néztem mikor a lányok szervezték és a galeri 2/3-a már rögtön elérhető volt. Az elsőt mi srácok szerveztük mikor még nem volt net. Vicces volt mikor Drávatökömtudja hol kerestünk valakit, mert az osztálytársnak nem volt telója😊
több mint 7 éve
kristóf17 Indianapolis Colts 3 428 — Colts fan
Életem egyik legjobb döntése volt lejönni a face-ről. 9 évig voltam fent, de eskü jobb azóta minden. Nem is vágyok vissza.

Ki mit oszt meg, ki kit lájkol, kinek ki az ismerőse, kommentháborúk mindenütt, személytelenség, arctalanság, névtelenség, kamuk, álhírek, szívatások, zaklatások, cink és beszólogatás, irigység, hagy ne soroljam. Kapcsolatromboló, minden téren. Legyen az párkapcsolat, házasság vagy barátság.

Egyszerűen nem lehetett normálisan használni, se jó dologra használni. Ha visszagondolok, értelme se volt nagyon. Plusz hatalmas támadási felület idegeneknek.

Soha többet.
#JC6
Ez kicsit demagóg lett, úgy nagyon 😀

Az hogy nem tudsz egy rendszert normálisan a saját igenyeidnek megfelelően konfigurálni az nem azt jelenti, hogy szar a rendszer.
Toca
Rettenetesen sok hasznos része van tényleg. Elég csak visszagondolni mennyit segített az egyetem elvégzésében. Hány tárgyamat mentette meg, hogy tudtam kommunikálni hajnal egykor is egy olyan haverral, akit telefonon biztos nem hívok fel amúgy.
Zárt csoportok, koncertek, rendezvényszervezők oldalai, így már az early bird jegyekre is van esélyem, mert időben tudok róluk. megosztott videók alatti zenék beszerzése, amit én nem ismerek, de más ember esetleg igen stb. Egész nap lehetne sorolni az érveket mellette is, ellene is. Jelenleg én is jóval inkább mellette vagyok.
több mint 7 éve
YoungZeeZee 9 410
Életem egyik legjobb döntése volt lejönni a face-ről. 9 évig voltam fent, de eskü jobb azóta minden. Nem is vágyok vissza.

Ki mit oszt meg, ki kit lájkol, kinek ki az ismerőse, kommentháborúk mindenütt, személytelenség, arctalanság, névtelenség, kamuk, álhírek, szívatások, zaklatások, cink és beszólogatás, irigység, hagy ne soroljam. Kapcsolatromboló, minden téren. Legyen az párkapcsolat, házasság vagy barátság.

Egyszerűen nem lehetett normálisan használni, se jó dologra használni. Ha visszagondolok, értelme se volt nagyon. Plusz hatalmas támadási felület idegeneknek.

Soha többet.
#JC6
Ez kicsit demagóg lett, úgy nagyon 😀

Az hogy nem tudsz egy rendszert normálisan a saját igenyeidnek megfelelően konfigurálni az nem azt jelenti, hogy szar a rendszer.
Toca
Abszolut igy van.Annak ellenere, h nincs fiokom de a kozvetlen kornyezetemben hasznaljak es konkretan ugy konfiguralod ahogy akarod.Akar az "ismeroseid" osszes postjat.
több mint 7 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 35 185 — #NoStress
Életem egyik legjobb döntése volt lejönni a face-ről. 9 évig voltam fent, de eskü jobb azóta minden. Nem is vágyok vissza.

Ki mit oszt meg, ki kit lájkol, kinek ki az ismerőse, kommentháborúk mindenütt, személytelenség, arctalanság, névtelenség, kamuk, álhírek, szívatások, zaklatások, cink és beszólogatás, irigység, hagy ne soroljam. Kapcsolatromboló, minden téren. Legyen az párkapcsolat, házasság vagy barátság.

Egyszerűen nem lehetett normálisan használni, se jó dologra használni. Ha visszagondolok, értelme se volt nagyon. Plusz hatalmas támadási felület idegeneknek.

Soha többet.
#JC6
Ez kicsit demagóg lett, úgy nagyon 😀

Az hogy nem tudsz egy rendszert normálisan a saját igenyeidnek megfelelően konfigurálni az nem azt jelenti, hogy szar a rendszer.
Toca
De ő a melegekben se a lehetőséget látja az arányaiban/fajlagosan több puncira, csak avétos baromságok mögé rejtett fóbiáit vetíti ki rájuk.

több mint 7 éve
Toca Minnesota Vikings 20 124 — Vikings fan
Életem egyik legjobb döntése volt lejönni a face-ről. 9 évig voltam fent, de eskü jobb azóta minden. Nem is vágyok vissza.

Ki mit oszt meg, ki kit lájkol, kinek ki az ismerőse, kommentháborúk mindenütt, személytelenség, arctalanság, névtelenség, kamuk, álhírek, szívatások, zaklatások, cink és beszólogatás, irigység, hagy ne soroljam. Kapcsolatromboló, minden téren. Legyen az párkapcsolat, házasság vagy barátság.

Egyszerűen nem lehetett normálisan használni, se jó dologra használni. Ha visszagondolok, értelme se volt nagyon. Plusz hatalmas támadási felület idegeneknek.

Soha többet.
#JC6
Ez kicsit demagóg lett, úgy nagyon 😀

Az hogy nem tudsz egy rendszert normálisan a saját igenyeidnek megfelelően konfigurálni az nem azt jelenti, hogy szar a rendszer.
több mint 7 éve
peach Atlanta Falcons 15 612 — a new hope (again)
Egyszerűen nem lehetett normálisan használni, se jó dologra használni. Ha visszagondolok, értelme se volt nagyon.
#JC6
Ez azért nem igaz. Pl van a haverjaimmal egy zárt csoportunk ahol mindenféle baromságokat, vicceket, egymásról készült gáz videókat és képeket osztunk meg, szívjuk egymás vérét stb... szóval fun.
Rohadt hasznos dolog még, hogy nem volt ooyan autóm eddig aminek ne lett volna fun clubja a facen, így ha kérdésed van vagy alkatrészre van szükséged sokkal egyszerűbb, gyorsabb és könnyebb az ügyintézés.
Sok kis vállalkozás nem üzemeltet saját siteot, csak a facen van fent. Ha pont őket keresed nem baj, ha regisztrálva vagy.

Az, hogy ki milyet szarik és hol, milyen ebéd után, engem sem érdekelt sose.

...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 7 éve
Törölt felhasználó
Életem egyik legjobb döntése volt lejönni a face-ről. 9 évig voltam fent, de eskü jobb azóta minden. Nem is vágyok vissza.

Ki mit oszt meg, ki kit lájkol, kinek ki az ismerőse, kommentháborúk mindenütt, személytelenség, arctalanság, névtelenség, kamuk, álhírek, szívatások, zaklatások, cink és beszólogatás, irigység, hagy ne soroljam. Kapcsolatromboló, minden téren. Legyen az párkapcsolat, házasság vagy barátság.

Egyszerűen nem lehetett normálisan használni, se jó dologra használni. Ha visszagondolok, értelme se volt nagyon. Plusz hatalmas támadási felület idegeneknek.

Soha többet.
több mint 7 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 35 185 — #NoStress
Megpróbáltam regisztrálni fb-ra. (igen, létezik ember, aki még nincs fent 😊 )
Csináltam nekik egy email címet, jelszó, születési idő, stb... jön az üzenet hogy folyamatban van a dolog, addig várjak.

Másnap megpróbálok belépni, erre kérnek egy mobil számot, amire megerősítő kódot küldenek, amit majd meg kell adnom. Nem a privát számomat adtam meg, hanem egy cégest, jött a kód, bepötyögtem nekik, ... folyamatban van, várjak.

Harmadik napon ismét megpróbálok belépni, azt írják hogy gyanús tevékenységet észleltek a fiókommal kapcsolatban, (wtf, még be sem tudtam lépni) küldjek magamról egy képet, hogy meggyőződhessenek, tényleg én vagyok az. (oké, de mivel akarják összevetni, tekintve hogy eddig nem voltam fent?) Na mindegy, küldtem egyet... folyamatban van, várjak.

Negyedik napon ismét megpróbálok belépni, a fiókom le van tiltva! Mivel még mindig nem tudtam belépni, el sem tudom képzelni mivel érdemeltem ki a letiltást, de szerencsére erre is van megoldás; ki kell tölteni egy űrlapot, és beküldeni. Ehhez pedig nem is kell más, csak egy fotó egy azonosításra alkalmas személyi okmányomról. Mivel egyáltalán nem szeretnék a személyimről egy fotót feltölteni valahová, ezen a ponton én elengedtem ezt a fb-ozást.

A kérdésem annyi lenne: tényleg ez a normál ügymenet, amit mindenkivel végigcsináltatnak? Számomra eléggé adatgyűjtés jellege van...
Jan
A facebook.com vagy a facebook.ru volt? 😊

több mint 7 éve
dugo93 Indianapolis Colts 4 498

Lehet, hogy az a kép amit küldtél sok(k) volt 😛 😀

több mint 7 éve
dawyd728 4 037
Insta? Ne viccelj. Snapchat! 😀
több mint 7 éve
Hanni Seattle Seahawks Army Black Knights 8 586 — Poloska confirmed
Az insta az új Fb 😀
több mint 7 éve
dawyd728 4 037
10 éve nem volt még ennyire bonyolult a regisztrálás. Mondjuk én meg pont leszokóban vagyok róla.
több mint 7 éve
YoungZeeZee 9 410
Hát, én ezért meg sem próbáltam.😁
zemanla
nekem sincs facebook-om es elek!😀
több mint 7 éve
zemanla New Orleans Saints Florida Gators 3 401 — Do Your Job
Hát, én ezért meg sem próbáltam.😁

2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
több mint 7 éve
Jan Pittsburgh Steelers 5 416 — Steelers fan
Megpróbáltam regisztrálni fb-ra. (igen, létezik ember, aki még nincs fent 😊 )
Csináltam nekik egy email címet, jelszó, születési idő, stb... jön az üzenet hogy folyamatban van a dolog, addig várjak.

Másnap megpróbálok belépni, erre kérnek egy mobil számot, amire megerősítő kódot küldenek, amit majd meg kell adnom. Nem a privát számomat adtam meg, hanem egy cégest, jött a kód, bepötyögtem nekik, ... folyamatban van, várjak.

Harmadik napon ismét megpróbálok belépni, azt írják hogy gyanús tevékenységet észleltek a fiókommal kapcsolatban, (wtf, még be sem tudtam lépni) küldjek magamról egy képet, hogy meggyőződhessenek, tényleg én vagyok az. (oké, de mivel akarják összevetni, tekintve hogy eddig nem voltam fent?) Na mindegy, küldtem egyet... folyamatban van, várjak.

Negyedik napon ismét megpróbálok belépni, a fiókom le van tiltva! Mivel még mindig nem tudtam belépni, el sem tudom képzelni mivel érdemeltem ki a letiltást, de szerencsére erre is van megoldás; ki kell tölteni egy űrlapot, és beküldeni. Ehhez pedig nem is kell más, csak egy fotó egy azonosításra alkalmas személyi okmányomról. Mivel egyáltalán nem szeretnék a személyimről egy fotót feltölteni valahová, ezen a ponton én elengedtem ezt a fb-ozást.

A kérdésem annyi lenne: tényleg ez a normál ügymenet, amit mindenkivel végigcsináltatnak? Számomra eléggé adatgyűjtés jellege van...
több mint 7 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 678 — Salus populi suprema lex esto
Valakinek van tapasztalata a Telenor Hello Data korlátlan mobilnet csomagokkal kapcsolatosan?

Azt tervezem, hogy előfizetek a legkisebb csomagra és beleteszem egy nem használt telefonba, aztán csinálok egy wifi hotspotot és arra csatlakozok otthon, mivel csak 10 Mbit/s-es netet tudok bekötni az új házba, ami nem lesz elég semmire, de nyilván beköttetem, mert most nincs más alternatíva.

Azt olvastam a Telenor Hello Data csomagokról, hogy minimum egy hívást indítani kell havonta róla és nem lehet átirányítani folyamatosan a hívásokat. Ezt meg tudom oldani, mert heti egy hívást majd indítok róla és akkor ez teljesítve van.
A legnagyobb kérdés az, hogy lehet e rajta nézni a stream-eket, mert ezeket szokták korlátozni, legalábbis a T-mobile-nál ez korlátozva van.

Minden tapasztalat érdekel.
Bruce
HBO Go-t, youtubeot lehet.
Sobri Jóska
Köszi, máshol olvastam, hogy torrentezni is lehet rajta minden további nélkül... 😊
Lehet ez lesz a befutó akkor.