NCAA eredménykövetés - 1 aktív topik
CFB követő 2024
503
27
01:35 Tennessee @ Oklahoma - abc
Könyvek, színház
19 feliratkozó
több mint 2 éve
Brotesz
119
Én ha jól emlékszem addig a kötetig olvastam amikor már megvannak a portálok s egy idegen bolygón vannak, ahol ott van a nyomozó volt társa, Havelock talán. Akkor az volt az utolsó magyarul megjelent kötet, s akkoriban még nem szerettem angolul olvasni, s valahogy a várakozásba eltűnt a fontossági sorrendről. De most meghoztad a kedvem, lehet hazamegyek karácsonyra, kihozom majd magammal amik megvannak, aztán szépen lassan beszerzem a többi kötetet is.A Tiamat's Wrath-szel olyan 8. könyvet tett le a James S.A. Corey szerzőpáros, hogy egykori mesterük (Martin) igen nagy bajban van nálam elvárás szintjén 😊A 9. könyvben minden benne volt, ami miatt ez egy jó széria volt. Pontosan a könyv felénél (ebook, így "lebuktak" <3) olyat csavarnak az addig is magas téten, ami méltó ehhez a sorozathoz. A 7-8. könyvben "mellékszereplővé" avanzsált Holden megkapja a "megérdemelt" és egyetlen olyan befejezést, ami illik a karakterhez. Megkapjuk a válaszokat a nyitott kérdésre, de csak úgy mellékesen, a befejezés szempontjából nagyjából minden zárójelbe kerül. A lezárásban már-már megkönnyeztem egy-egy szereplőt, sorsot 😊
Amikor legutóbb írtam róla, még csak a közepén tartottam, most fejeztem be és, szerintem sikerült megírni nem csak ennek a 8 könyvnek a legizgalmasabb utolsú 150 oldalát, de ilyen hosszan elnyújtott sorozatban ennyire jó "szakaszt" még nem olvastam. Nem nagyon tudom, ki lehet-e ennél többet hozni a point-of-view karakterekből, mint amit itt kihoztak. Az idővel való játék, a szereplők tudásával való bánásmód, nagyon jól sikerült. Martin ugye a 2-3. könyvben volt ennek a csúcsán, itt ezt is meghaladta.
Érdekes látni, hogy alakult át az Expanse sorozat: az első könyv egy neo-noir detektív regény volt, a második egy politikai-kém história, a harmadik egy zseniális karakterdráma. A negyedik könyv volt az egyetlen, ahol a történet elnyomta a karakterfejlődést (ebben is hasonlítanak a mesterükre, a karakterek fejlődése sokkal fontosabb, mint történet sok esetben), és ez a könyv a "legponyvább", kicsit hajaz a 80-as, 90-es évek sci-fi ponyvájára. De fontos volt, mert előkészítette a zseniális 5-6. könyvet, ahol újra előtérbe kerül a karakterdráma, de közben egy olyan grandiózus űropera-háborús regény hibrid bontakozik ki, ami kis túlzással letehetetlen. Aztán egy soft reboot után a 7. könyv története kb. 2 oldalra is elférne, de olyan méretű világ(újra)építés zajlik le (amit egyébként a 6. könyv csodálatosan, az epilógusban előrevetít), ami szerintem példaértékű, és pl. a SW széria is tanulhatott volna belőle (nyilván a Corey szerzőpáros merített a korábbi SW Extended Universe tapasztalataiból). A 8. könyv pedig egyértelműen a csúcsa a sorozatnak. High sci-fi, politikai dráma, erős karakterek, és ahogy írtam a végére egy igen jó történetet, nagyon jó megírva. Számos fontos kérdésre nem adott választ a sorozat, de a 2. trilógia és szépen le lett zárva a 6. könyvben, itt sem tartok tőle, hogy nem fog sikerülni.
Elvileg jövőre jön a befejező kötet, de eddig nem nagyon volt olyan, hogy ne késtek volna 3-6 hónapot, szóval inkább 2021-re várom. Akinek van rá ideje, javaslom, hogy pótolja addig ezt a 4534 oldalt. Én angolul olvastam, állítólag nem rossz a magyar fordítás sem.
Gyurma Pappa
Martin továbbra is felkötheti a gatyáját, hogy hozza a tanítványai szintjét.
Nem tökéletes a könyv (több logikai ugrás is van benne, amit nehéz megmagyarázni), ahogy a sorozat sem, de ezt gondolom, hogy a könnyebb sci-fi műfaj csúcsteljesítménye az Expanse. Lehet belemagyarázom, de talán ez a könyv már úgy készült, hogy sosem lesz belőle tv sorozat, az előző 8 könyvön végig azt éreztem, mintha kimondottan mozgóképre is gondoltak volna az írás közben.
Továbbra is ajánlom, ha jön a magyar fordítás, addigra mindenképp. Márciusban megjelenik egyben az összes rövidtörténet, azokat még nem olvastam, de a történet hiányosságait kitöltő, nem öncélú írásokról lévén szó, illetve egy utolsó novella is belekerül, szóval azt még elolvasom.
Összeségében nincs hiányérzetem, és az epilógus meg 10/10. Nagyon ajánlom továbbra is 😊
Gyurma Pappa
több mint 2 éve
ozibozi
16 559
Szuper lenne, ha megoldhatjuk vlhogy.Asszony belehülyült a Vajákba,Nekem megvan az első, odaadom szívesen ingyen
Vlk-nek első könyvek eladó karácsonyig? Neten már nem tudna megjönni vlsz.
Pesti átvétel. Vagy vlm ötlet
ozibozi
r.baggio
2 lehetőséget gondolnék:
1. Kapok egy címet, és megpróbálok én vagy egy kollega elmenni érte, mikor nem zavaró számotokra,
V
2. Bedobnád oda a feneketlen tó
Sport Pub haver tulajához,
/Amiért jönnék is eggyel-kettővel/
😊
Szerkesztette: ozibozi
több mint 2 éve
Asszony belehülyült a Vajákba,Nekem megvan az első, odaadom szívesen ingyen
Vlk-nek első könyvek eladó karácsonyig? Neten már nem tudna megjönni vlsz.
Pesti átvétel. Vagy vlm ötlet
ozibozi
---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 2 éve
ez az, köszi <3Szerintem ez lehetett:Asimov novella, asszem. De nem emlékszem se a címére, se arra, hogy milyen antológiában adták ki.szóval a kristály harangos alapja az hogy valaki ellopott 12 (?) kristályharangot és ezt próbálják megtalálni98-02 között szegeden a könyvtárba kivettem egy scifi krimi antalógiát, de fingom sincs mi a címe 😊Írhatnál spoilert, hogy leessen, vajon olvastam-e vagy sem. 😀
amit tudok hogy volt benne egy kristály harangos űrutazós
spoilerben tudok többet írni, de valakinek "ring a bell"? 😊
Negritis
Vrij6
maga a "cselekmény" annyi hogy a nyomozó és a gyanúsított beszélget
| nem tudom mi az alibi, de úgy bukik le hogy egy repedt harangot dobnak felé/dobatnak vele amit nem tud elkapni mert az űrutazás miatt nem "érzi" a gravitációt |
Negritis
ender1112
www.antikvarium.hu/konyv/isaac-asimov-poul-andersen-harcjatek-2122-0
Asimov: A daloló harang (The singing bell)
warr_b
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
ozibozi
16 559
Ilyen első 6-7-et néztem ki karácsonyra. /ma/Asszony belehülyült a Vajákba,Ööö, könyvesbolt miért nem jó? Librikben pl a legtöbb üzletünkben van készleten, legalábbis az első kötet.
Vlk-nek első könyvek eladó karácsonyig? Neten már nem tudna megjönni vlsz.
Pesti átvétel. Vagy vlm ötlet
ozibozi
warr_b
1 könyvet vlsz megtalálnék. Vannak eladók a neten, csak az időfaktort benéztem,
Szerkesztette: ozibozi
több mint 2 éve
Asszony belehülyült a Vajákba,Ööö, könyvesbolt miért nem jó? Librikben pl a legtöbb üzletünkben van készleten, legalábbis az első kötet.
Vlk-nek első könyvek eladó karácsonyig? Neten már nem tudna megjönni vlsz.
Pesti átvétel. Vagy vlm ötlet
ozibozi
Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 2 éve
ozibozi
16 559
Asszony belehülyült a Vajákba, Vlk-nek első könyvek eladó karácsonyig? Neten már nem tudna megjönni vlsz.
Pesti átvétel. Vagy vlm ötlet
több mint 2 éve
Szerintem ez lehetett:Asimov novella, asszem. De nem emlékszem se a címére, se arra, hogy milyen antológiában adták ki.szóval a kristály harangos alapja az hogy valaki ellopott 12 (?) kristályharangot és ezt próbálják megtalálni98-02 között szegeden a könyvtárba kivettem egy scifi krimi antalógiát, de fingom sincs mi a címe 😊Írhatnál spoilert, hogy leessen, vajon olvastam-e vagy sem. 😀
amit tudok hogy volt benne egy kristály harangos űrutazós
spoilerben tudok többet írni, de valakinek "ring a bell"? 😊
Negritis
Vrij6
maga a "cselekmény" annyi hogy a nyomozó és a gyanúsított beszélget
| nem tudom mi az alibi, de úgy bukik le hogy egy repedt harangot dobnak felé/dobatnak vele amit nem tud elkapni mert az űrutazás miatt nem "érzi" a gravitációt |
Negritis
ender1112
www.antikvarium.hu/konyv/isaac-asimov-poul-andersen-harcjatek-2122-0
Asimov: A daloló harang (The singing bell)
Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 2 éve
Asimov novella, asszem. De nem emlékszem se a címére, se arra, hogy milyen antológiában adták ki.szóval a kristály harangos alapja az hogy valaki ellopott 12 (?) kristályharangot és ezt próbálják megtalálni98-02 között szegeden a könyvtárba kivettem egy scifi krimi antalógiát, de fingom sincs mi a címe 😊Írhatnál spoilert, hogy leessen, vajon olvastam-e vagy sem. 😀
amit tudok hogy volt benne egy kristály harangos űrutazós
spoilerben tudok többet írni, de valakinek "ring a bell"? 😊
Negritis
Vrij6
maga a "cselekmény" annyi hogy a nyomozó és a gyanúsított beszélget
| nem tudom mi az alibi, de úgy bukik le hogy egy repedt harangot dobnak felé/dobatnak vele amit nem tud elkapni mert az űrutazás miatt nem "érzi" a gravitációt |
Negritis
több mint 2 éve
ja hogy tizenkét kristályharang, és nem hét sárkánygömb.szóval a kristály harangos alapja az hogy valaki ellopott 12 (?) kristályharangot és ezt próbálják megtalálni98-02 között szegeden a könyvtárba kivettem egy scifi krimi antalógiát, de fingom sincs mi a címe 😊Írhatnál spoilert, hogy leessen, vajon olvastam-e vagy sem. 😀
amit tudok hogy volt benne egy kristály harangos űrutazós
spoilerben tudok többet írni, de valakinek "ring a bell"? 😊
Negritis
Vrij6
maga a "cselekmény" annyi hogy a nyomozó és a gyanúsított beszélget
| nem tudom mi az alibi, de úgy bukik le hogy egy repedt harangot dobnak felé/dobatnak vele amit nem tud elkapni mert az űrutazás miatt nem "érzi" a gravitációt |
Negritis
akkor nem tudom 😀
több mint 2 éve
sajnos most így nem rémlik. 😕szóval a kristály harangos alapja az hogy valaki ellopott 12 (?) kristályharangot és ezt próbálják megtalálni98-02 között szegeden a könyvtárba kivettem egy scifi krimi antalógiát, de fingom sincs mi a címe 😊Írhatnál spoilert, hogy leessen, vajon olvastam-e vagy sem. 😀
amit tudok hogy volt benne egy kristály harangos űrutazós
spoilerben tudok többet írni, de valakinek "ring a bell"? 😊
Negritis
Vrij6
maga a "cselekmény" annyi hogy a nyomozó és a gyanúsított beszélget
| nem tudom mi az alibi, de úgy bukik le hogy egy repedt harangot dobnak felé/dobatnak vele amit nem tud elkapni mert az űrutazás miatt nem "érzi" a gravitációt |
Negritis
"Minél messzebb sodródik egy társadalom az igazságtól, annál jobban fogja gyűlölni azokat, akik kimondják azt." (George Orwell)
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv
több mint 2 éve
szóval a kristály harangos alapja az hogy valaki ellopott 12 (?) kristályharangot és ezt próbálják megtalálni98-02 között szegeden a könyvtárba kivettem egy scifi krimi antalógiát, de fingom sincs mi a címe 😊Írhatnál spoilert, hogy leessen, vajon olvastam-e vagy sem. 😀
amit tudok hogy volt benne egy kristály harangos űrutazós
spoilerben tudok többet írni, de valakinek "ring a bell"? 😊
Negritis
Vrij6
maga a "cselekmény" annyi hogy a nyomozó és a gyanúsított beszélget
| nem tudom mi az alibi, de úgy bukik le hogy egy repedt harangot dobnak felé/dobatnak vele amit nem tud elkapni mert az űrutazás miatt nem "érzi" a gravitációt |
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
98-02 között szegeden a könyvtárba kivettem egy scifi krimi antalógiát, de fingom sincs mi a címe 😊Írhatnál spoilert, hogy leessen, vajon olvastam-e vagy sem. 😀
amit tudok hogy volt benne egy kristály harangos űrutazós
spoilerben tudok többet írni, de valakinek "ring a bell"? 😊
Negritis
"Minél messzebb sodródik egy társadalom az igazságtól, annál jobban fogja gyűlölni azokat, akik kimondják azt." (George Orwell)
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv
több mint 2 éve
98-02 között szegeden a könyvtárba kivettem egy scifi krimi antalógiát, de fingom sincs mi a címe 😊amit tudok hogy volt benne egy kristály harangos űrutazós
spoilerben tudok többet írni, de valakinek "ring a bell"? 😊
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
Kedvet kaptam hozzá, kár hogy konstans időhiány van, és a 10 kötetes Hunyadiból is még hátravan 5 könyv... 😀Ez TUTI jobb 😊
warr_b
Tényleg nagyon szórakoztató, és leköt, ráadásul úgy van megírva, hogy sok a cliffhangeres fejezet, szóval nem tudod lerakni. Többször olvastam át éjszakákat, annyira lekötött
több mint 2 éve
Kedvet kaptam hozzá, kár hogy konstans időhiány van, és a 10 kötetes Hunyadiból is még hátravan 5 könyv... 😀A Tiamat's Wrath-szel olyan 8. könyvet tett le a James S.A. Corey szerzőpáros, hogy egykori mesterük (Martin) igen nagy bajban van nálam elvárás szintjén 😊A 9. könyvben minden benne volt, ami miatt ez egy jó széria volt. Pontosan a könyv felénél (ebook, így "lebuktak" <3) olyat csavarnak az addig is magas téten, ami méltó ehhez a sorozathoz. A 7-8. könyvben "mellékszereplővé" avanzsált Holden megkapja a "megérdemelt" és egyetlen olyan befejezést, ami illik a karakterhez. Megkapjuk a válaszokat a nyitott kérdésre, de csak úgy mellékesen, a befejezés szempontjából nagyjából minden zárójelbe kerül. A lezárásban már-már megkönnyeztem egy-egy szereplőt, sorsot 😊
Amikor legutóbb írtam róla, még csak a közepén tartottam, most fejeztem be és, szerintem sikerült megírni nem csak ennek a 8 könyvnek a legizgalmasabb utolsú 150 oldalát, de ilyen hosszan elnyújtott sorozatban ennyire jó "szakaszt" még nem olvastam. Nem nagyon tudom, ki lehet-e ennél többet hozni a point-of-view karakterekből, mint amit itt kihoztak. Az idővel való játék, a szereplők tudásával való bánásmód, nagyon jól sikerült. Martin ugye a 2-3. könyvben volt ennek a csúcsán, itt ezt is meghaladta.
Érdekes látni, hogy alakult át az Expanse sorozat: az első könyv egy neo-noir detektív regény volt, a második egy politikai-kém história, a harmadik egy zseniális karakterdráma. A negyedik könyv volt az egyetlen, ahol a történet elnyomta a karakterfejlődést (ebben is hasonlítanak a mesterükre, a karakterek fejlődése sokkal fontosabb, mint történet sok esetben), és ez a könyv a "legponyvább", kicsit hajaz a 80-as, 90-es évek sci-fi ponyvájára. De fontos volt, mert előkészítette a zseniális 5-6. könyvet, ahol újra előtérbe kerül a karakterdráma, de közben egy olyan grandiózus űropera-háborús regény hibrid bontakozik ki, ami kis túlzással letehetetlen. Aztán egy soft reboot után a 7. könyv története kb. 2 oldalra is elférne, de olyan méretű világ(újra)építés zajlik le (amit egyébként a 6. könyv csodálatosan, az epilógusban előrevetít), ami szerintem példaértékű, és pl. a SW széria is tanulhatott volna belőle (nyilván a Corey szerzőpáros merített a korábbi SW Extended Universe tapasztalataiból). A 8. könyv pedig egyértelműen a csúcsa a sorozatnak. High sci-fi, politikai dráma, erős karakterek, és ahogy írtam a végére egy igen jó történetet, nagyon jó megírva. Számos fontos kérdésre nem adott választ a sorozat, de a 2. trilógia és szépen le lett zárva a 6. könyvben, itt sem tartok tőle, hogy nem fog sikerülni.
Elvileg jövőre jön a befejező kötet, de eddig nem nagyon volt olyan, hogy ne késtek volna 3-6 hónapot, szóval inkább 2021-re várom. Akinek van rá ideje, javaslom, hogy pótolja addig ezt a 4534 oldalt. Én angolul olvastam, állítólag nem rossz a magyar fordítás sem.
Gyurma Pappa
Martin továbbra is felkötheti a gatyáját, hogy hozza a tanítványai szintjét.
Nem tökéletes a könyv (több logikai ugrás is van benne, amit nehéz megmagyarázni), ahogy a sorozat sem, de ezt gondolom, hogy a könnyebb sci-fi műfaj csúcsteljesítménye az Expanse. Lehet belemagyarázom, de talán ez a könyv már úgy készült, hogy sosem lesz belőle tv sorozat, az előző 8 könyvön végig azt éreztem, mintha kimondottan mozgóképre is gondoltak volna az írás közben.
Továbbra is ajánlom, ha jön a magyar fordítás, addigra mindenképp. Márciusban megjelenik egyben az összes rövidtörténet, azokat még nem olvastam, de a történet hiányosságait kitöltő, nem öncélú írásokról lévén szó, illetve egy utolsó novella is belekerül, szóval azt még elolvasom.
Összeségében nincs hiányérzetem, és az epilógus meg 10/10. Nagyon ajánlom továbbra is 😊
Gyurma Pappa
Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 2 éve
Mur Laffertytől olvasta vki a Hat ébredést? Meglepett az egyik webshop vele mint karácsonyi ajándék, de ha nem jó, továbbajándékoznám.Olvastam. Nekem tetszett. 😊 Jó kis klónos, ki a gyilkosos agyalós. 😊
empty taxi
Szerkesztette: Zsellér van de Vrij
"Minél messzebb sodródik egy társadalom az igazságtól, annál jobban fogja gyűlölni azokat, akik kimondják azt." (George Orwell)
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv
több mint 2 éve
Mur Laffertytől olvasta vki a Hat ébredést? Meglepett az egyik webshop vele mint karácsonyi ajándék, de ha nem jó, továbbajándékoznám.
Szerkesztette: empty taxi
Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 2 éve
A Tiamat's Wrath-szel olyan 8. könyvet tett le a James S.A. Corey szerzőpáros, hogy egykori mesterük (Martin) igen nagy bajban van nálam elvárás szintjén 😊A 9. könyvben minden benne volt, ami miatt ez egy jó széria volt. Pontosan a könyv felénél (ebook, így "lebuktak" <3) olyat csavarnak az addig is magas téten, ami méltó ehhez a sorozathoz. A 7-8. könyvben "mellékszereplővé" avanzsált Holden megkapja a "megérdemelt" és egyetlen olyan befejezést, ami illik a karakterhez. Megkapjuk a válaszokat a nyitott kérdésre, de csak úgy mellékesen, a befejezés szempontjából nagyjából minden zárójelbe kerül. A lezárásban már-már megkönnyeztem egy-egy szereplőt, sorsot 😊
Amikor legutóbb írtam róla, még csak a közepén tartottam, most fejeztem be és, szerintem sikerült megírni nem csak ennek a 8 könyvnek a legizgalmasabb utolsú 150 oldalát, de ilyen hosszan elnyújtott sorozatban ennyire jó "szakaszt" még nem olvastam. Nem nagyon tudom, ki lehet-e ennél többet hozni a point-of-view karakterekből, mint amit itt kihoztak. Az idővel való játék, a szereplők tudásával való bánásmód, nagyon jól sikerült. Martin ugye a 2-3. könyvben volt ennek a csúcsán, itt ezt is meghaladta.
Érdekes látni, hogy alakult át az Expanse sorozat: az első könyv egy neo-noir detektív regény volt, a második egy politikai-kém história, a harmadik egy zseniális karakterdráma. A negyedik könyv volt az egyetlen, ahol a történet elnyomta a karakterfejlődést (ebben is hasonlítanak a mesterükre, a karakterek fejlődése sokkal fontosabb, mint történet sok esetben), és ez a könyv a "legponyvább", kicsit hajaz a 80-as, 90-es évek sci-fi ponyvájára. De fontos volt, mert előkészítette a zseniális 5-6. könyvet, ahol újra előtérbe kerül a karakterdráma, de közben egy olyan grandiózus űropera-háborús regény hibrid bontakozik ki, ami kis túlzással letehetetlen. Aztán egy soft reboot után a 7. könyv története kb. 2 oldalra is elférne, de olyan méretű világ(újra)építés zajlik le (amit egyébként a 6. könyv csodálatosan, az epilógusban előrevetít), ami szerintem példaértékű, és pl. a SW széria is tanulhatott volna belőle (nyilván a Corey szerzőpáros merített a korábbi SW Extended Universe tapasztalataiból). A 8. könyv pedig egyértelműen a csúcsa a sorozatnak. High sci-fi, politikai dráma, erős karakterek, és ahogy írtam a végére egy igen jó történetet, nagyon jó megírva. Számos fontos kérdésre nem adott választ a sorozat, de a 2. trilógia és szépen le lett zárva a 6. könyvben, itt sem tartok tőle, hogy nem fog sikerülni.
Elvileg jövőre jön a befejező kötet, de eddig nem nagyon volt olyan, hogy ne késtek volna 3-6 hónapot, szóval inkább 2021-re várom. Akinek van rá ideje, javaslom, hogy pótolja addig ezt a 4534 oldalt. Én angolul olvastam, állítólag nem rossz a magyar fordítás sem.
Gyurma Pappa
Martin továbbra is felkötheti a gatyáját, hogy hozza a tanítványai szintjét.
Nem tökéletes a könyv (több logikai ugrás is van benne, amit nehéz megmagyarázni), ahogy a sorozat sem, de ezt gondolom, hogy a könnyebb sci-fi műfaj csúcsteljesítménye az Expanse. Lehet belemagyarázom, de talán ez a könyv már úgy készült, hogy sosem lesz belőle tv sorozat, az előző 8 könyvön végig azt éreztem, mintha kimondottan mozgóképre is gondoltak volna az írás közben.
Továbbra is ajánlom, ha jön a magyar fordítás, addigra mindenképp. Márciusban megjelenik egyben az összes rövidtörténet, azokat még nem olvastam, de a történet hiányosságait kitöltő, nem öncélú írásokról lévén szó, illetve egy utolsó novella is belekerül, szóval azt még elolvasom.
Összeségében nincs hiányérzetem, és az epilógus meg 10/10. Nagyon ajánlom továbbra is 😊
több mint 2 éve
Tényleg, a Rossz vér jó lett, minden mérvadó magyar nonfiction listán rajta van, meg egyébként is jó.nem hiszem (tag-et nem láttam)Céges karácsonyi húzásnál "sajnos" olyan kollégát kaptam, akivel eddig egyszer beszéltem két mondatot, azt is totálon 😀@Negritis a te embered
Nem akarom a világ legszemélytelenebb üveg piájával letudni a dolgot, ezért valami könyvre gondoltam. Emberünk nemrég végzett egyetemista, érdeklődési köre a tech, autóipar, kereskedelem, pénzvilág. Először a Tesla könyvet gondoltam neki, de mondom, valszeg annyira alap, hogy már biztosan olvasta/megvan neki.
Tudnátok ajánlani valami hasonló könyvet, valami nagy techguru önéletrajzát vagy hasonlót a témában, amire ránézhetek?
Hanni
#JC6
Bruce Scherchter - Agyam Nyitva Áll
Richard P Feynman - Hat könnyed előadás
musk-t meg teslát én tuti nem javasolnám senkinek
ami még esetleg az a theranos sztori
Negritis
A Elon Musk könyv unalmas, egyébként, ahogy a Jobs is.
több mint 2 éve
Törölt felhasználó
Céges karácsonyi húzásnál "sajnos" olyan kollégát kaptam, akivel eddig egyszer beszéltem két mondatot, azt is totálon 😀www.libri.hu/konyv/jared_diamond.haboruk-jarvanyok-technikak-4.html
Nem akarom a világ legszemélytelenebb üveg piájával letudni a dolgot, ezért valami könyvre gondoltam. Emberünk nemrég végzett egyetemista, érdeklődési köre a tech, autóipar, kereskedelem, pénzvilág. Először a Tesla könyvet gondoltam neki, de mondom, valszeg annyira alap, hogy már biztosan olvasta/megvan neki.
Tudnátok ajánlani valami hasonló könyvet, valami nagy techguru önéletrajzát vagy hasonlót a témában, amire ránézhetek?
Hanni
szerintem ezzel sem lőnél mellé 😊
több mint 2 éve
nem hiszem (tag-et nem láttam)Céges karácsonyi húzásnál "sajnos" olyan kollégát kaptam, akivel eddig egyszer beszéltem két mondatot, azt is totálon 😀@Negritis a te embered
Nem akarom a világ legszemélytelenebb üveg piájával letudni a dolgot, ezért valami könyvre gondoltam. Emberünk nemrég végzett egyetemista, érdeklődési köre a tech, autóipar, kereskedelem, pénzvilág. Először a Tesla könyvet gondoltam neki, de mondom, valszeg annyira alap, hogy már biztosan olvasta/megvan neki.
Tudnátok ajánlani valami hasonló könyvet, valami nagy techguru önéletrajzát vagy hasonlót a témában, amire ránézhetek?
Hanni
#JC6
Bruce Scherchter - Agyam Nyitva Áll
Richard P Feynman - Hat könnyed előadás
musk-t meg teslát én tuti nem javasolnám senkinek
ami még esetleg az a theranos sztori
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
- JC6
6 731
Céges karácsonyi húzásnál "sajnos" olyan kollégát kaptam, akivel eddig egyszer beszéltem két mondatot, azt is totálon 😀@Negritis a te embered
Nem akarom a világ legszemélytelenebb üveg piájával letudni a dolgot, ezért valami könyvre gondoltam. Emberünk nemrég végzett egyetemista, érdeklődési köre a tech, autóipar, kereskedelem, pénzvilág. Először a Tesla könyvet gondoltam neki, de mondom, valszeg annyira alap, hogy már biztosan olvasta/megvan neki.
Tudnátok ajánlani valami hasonló könyvet, valami nagy techguru önéletrajzát vagy hasonlót a témában, amire ránézhetek?
Hanni
több mint 2 éve
Céges karácsonyi húzásnál "sajnos" olyan kollégát kaptam, akivel eddig egyszer beszéltem két mondatot, azt is totálon 😀Mérő könyvek, Ellenberg-Hogy ne tévedjünk, Aharoni-Ördögi körök, Ford-Robotok kora.
Nem akarom a világ legszemélytelenebb üveg piájával letudni a dolgot, ezért valami könyvre gondoltam. Emberünk nemrég végzett egyetemista, érdeklődési köre a tech, autóipar, kereskedelem, pénzvilág. Először a Tesla könyvet gondoltam neki, de mondom, valszeg annyira alap, hogy már biztosan olvasta/megvan neki.
Tudnátok ajánlani valami hasonló könyvet, valami nagy techguru önéletrajzát vagy hasonlót a témában, amire ránézhetek?
Hanni
több mint 2 éve
Céges karácsonyi húzásnál "sajnos" olyan kollégát kaptam, akivel eddig egyszer beszéltem két mondatot, azt is totálon 😀Hát, ha tényleg érdeklik a felsorolt témák, akkor Harari 21 lecke a XXI. századra jó lehet. Esetleg Harford 50 találmány ami megváltoztatta a világot
Nem akarom a világ legszemélytelenebb üveg piájával letudni a dolgot, ezért valami könyvre gondoltam. Emberünk nemrég végzett egyetemista, érdeklődési köre a tech, autóipar, kereskedelem, pénzvilág. Először a Tesla könyvet gondoltam neki, de mondom, valszeg annyira alap, hogy már biztosan olvasta/megvan neki.
Tudnátok ajánlani valami hasonló könyvet, valami nagy techguru önéletrajzát vagy hasonlót a témában, amire ránézhetek?
Hanni
Én ezeknek örültem volna,és hasonló az érdeklődésem 😊