NBA
32 feliratkozó
több mint 7 éve
Szerintem nem. En tovabbra sem latom Hardenben azt, hogy o klasszis lenne. Vedekezni baszik, nem is tud, szar szazalekkal dobal, raadasul nem kicsit segitik a birok. Alig-alig emlekszem olyan esetre, amikor o fontos meccseken, clutch momentumokban extrat hozott volna. Egy kezemen meg tudom ezeket szamolni. Utalom az ilyen stathajhaszokat, Westbrooknal is a hideg razott, amikor lattam, hogy sorra hozza ugy a tripla duplakat, hogy harom tarsa allja korbe es fedezi a labdat a lepattanoknal, es hagyjak, hogy o szedje ossze.OKC volt -26on és onnan visszahozta 😮Westbrookot nem sokan bírják. Én pl. ki merem jelenteni h ha anno nem Hardent cserélik el, a Harden-Durant páros sokkal többet kihozhatott volna mint a Westbrook-Durant páros. 1 bajnoki címre gondolok.
Lehet velem van a baj, de én nem bírom Westbrookot, George viszont úgy dobja a hármasokat
Heisman Trophy
KeyG
Ha valaszhatnek George es Harden kozul, en szo nelkul elobbit valasztanam. Elit szinten tamad, vedekezik is, es ami fontos, csapatjatekos.
A sorozata miatt megint Harden lesz az MVP, de nalam egyebkent Antetokounmpo siman elozi, mert az a nem emberi, amit o es a Bucks muvel iden.
több mint 7 éve
OKC volt -26on és onnan visszahozta 😮Westbrookot nem sokan bírják. Én pl. ki merem jelenteni h ha anno nem Hardent cserélik el, a Harden-Durant páros sokkal többet kihozhatott volna mint a Westbrook-Durant páros. 1 bajnoki címre gondolok.
Lehet velem van a baj, de én nem bírom Westbrookot, George viszont úgy dobja a hármasokat
Heisman Trophy
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
több mint 7 éve
OKC volt -26on és onnan visszahozta 😮Lehet velem van a baj, de én nem bírom Westbrookot, George viszont úgy dobja a hármasokat
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 7 éve
nekem is pont az irónia lett volna a célom 😀A téma iróniájaként írtam. 😊Giannis nélkül a liga fele esélyesebb szerintem a Bucks ellen.amúgy akkor most h a clippers verte a bostont akkor a nyugat sokkal erősebb lett?A Magic is verte a Bucksot, tehát keleten még sincs akkora szakadék?
Negritis
KeyG
Amúgy ezeknek az egy meccsekből levont óriási igazságoknak semmi érteleme. Kontextusból kiragadás valahol mindegyik.
dawyd728
KeyG
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 7 éve
A téma iróniájaként írtam. 😊Giannis nélkül a liga fele esélyesebb szerintem a Bucks ellen.amúgy akkor most h a clippers verte a bostont akkor a nyugat sokkal erősebb lett?A Magic is verte a Bucksot, tehát keleten még sincs akkora szakadék?
Negritis
KeyG
Amúgy ezeknek az egy meccsekből levont óriási igazságoknak semmi érteleme. Kontextusból kiragadás valahol mindegyik.
dawyd728
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
több mint 7 éve
dawyd728
4 275
Giannis nélkül a liga fele esélyesebb szerintem a Bucks ellen.amúgy akkor most h a clippers verte a bostont akkor a nyugat sokkal erősebb lett?A Magic is verte a Bucksot, tehát keleten még sincs akkora szakadék?
Negritis
KeyG
Amúgy ezeknek az egy meccsekből levont óriási igazságoknak semmi érteleme. Kontextusból kiragadás valahol mindegyik.
több mint 7 éve
Fiatal edző, jövőre tudni fogja már h kb 9 kezdő kaliber játékost nem lehet csapattá gyúrni hosszú időn keresztül, mert mindenki többet akar játszani.amúgy akkor most h a clippers verte a bostont akkor a nyugat sokkal erősebb lett?Stevens az idei szezonban visszaereszkedett a többi top kategóriás edző közé. Jobbak közül való, de nem ő van magasan a többi előtt. Persze Irving kiesett meccs közben, de ilyen összecsuklás nálam elsősorban edzői hiba.
Negritis
dawyd728
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
több mint 7 éve
dawyd728
4 275
amúgy akkor most h a clippers verte a bostont akkor a nyugat sokkal erősebb lett?Stevens az idei szezonban visszaereszkedett a többi top kategóriás edző közé. Jobbak közül való, de nem ő van magasan a többi előtt. Persze Irving kiesett meccs közben, de ilyen összecsuklás nálam elsősorban edzői hiba.
Negritis
több mint 7 éve
amúgy akkor most h a clippers verte a bostont akkor a nyugat sokkal erősebb lett?A Magic is verte a Bucksot, tehát keleten még sincs akkora szakadék?
Negritis
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
több mint 7 éve
amúgy akkor most h a clippers verte a bostont akkor a nyugat sokkal erősebb lett?
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 7 éve
A Kingst és a Clipperst szerintem is előzni fogják a végére. Btw, egészséges Nuggets > egészséges Lakers. A PO-ban szerintem csak a Spurs és a Blazers ellen mennének tovább. Esetleg a Rockets még kérdéses, de csak azért, mert szerintem nekik az nem egy rossz matchup.Szerintem ahol James ott van a PO ban nem mondhatod esélytelennek mert bárki ellen bekapcsolja a god modeot. Amíg le nem sérült negyedikek voltunk nyugaton szerintem ez a realitás hogy kb ott vagyunk most, és a végére ide is fogunk érni kb szerintem hacsak nem jönnek a sérülések.
Cruyffista

több mint 7 éve
A Kingst és a Clipperst szerintem is előzni fogják a végére. Btw, egészséges Nuggets > egészséges Lakers. A PO-ban szerintem csak a Spurs és a Blazers ellen mennének tovább. Esetleg a Rockets még kérdéses, de csak azért, mert szerintem nekik az nem egy rossz matchup.
több mint 7 éve
dawyd728
4 275
a Lakers deClippers szerintem kiszállt. A Kings még LeBron nélkül is nehezen előzne be titeket. Dallastól lefelé meg tudat alatt mindenki kiszállt.
a lakersnél ha POba jutunk akkor már örülhetünk
Negritis
Plusz én az egészséges Lakerst simán a Blazers, Nuggets, Spurs elé teszem. Mikor dec 25-én megsérült James, akkor ez a csapat 4. volt nyugaton. Mindezt úgy, h az első 1-2 hét bukdácsolással telt októberben. A Jazz támadásban egyedül Mitchellre támaszkodva szerintem kevés lesz. Ezek után jön nálam a Lakers, mint 4. legerősebb keleti*, ha PO kosárlabdát veszem. A Thunder és a Rockets viszont már jóval előttük van, a Warriors meg szóra sem érdemes.
Ez a négyes nem látom, mitől lenne rosszabb a keleti top4-nél.
szerk:
*nyugati természetesen 😀
Szerkesztette: dawyd728
több mint 7 éve
a Lakers dea lakersnél ha POba jutunk akkor már örülhetünk
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 7 éve
dawyd728
4 275
Denver jelen pillanatban hármas vereség szériában van közte a Brooklyn és a Detroittal.Kb 0 közös edzéssel a Philly elverte a Denvert. Jobban össze vannak rakva a keleti élcsapatok, nem 1-1 sztár extra klasszis üzemmódra repíti őket általában mint a DENVER, OKC, ROCKETS triót mondjukEzt pont ezért mutattam, hogy ha feltétlen érvelni akartok a nyugati erősség mellett akkor ez egy értelmesebb táblázat vagy statisztika, mint a ki hogyan csapd le csacsizik keresztbe a ligábanA vitát generáló kijelentésed az volt, hogy Kelet simán erősebb mint nyugat, nem számítva az alját.
Ettől függetlenül mindenki azt gondol amit szeretne a témáról, és nem akarok meggyőzni senkit sem semmiről, csak az erőltetett és megdönthetetlennek szánt mantrákat nem szeretem (lásd még most is nyomorék kelet, csak a gyűrűk száma számít, senki sem érhet Jordan közelébe, Hámesz GM-et játszik és szétveri az öltözőt stb. )
flzoli
Szerintem meg a legjobb esetben is kb. azonos erejűek az élgárdák, annyival hogy a keletiek kisebb ellenállásban haladnak.
atapapa
flzoli
Nem éppen releváns szerintem, h mit mutat ez a meccs. Tetejében 2 kezdő hiányzik jelen pillanatban a csapatból. Murray most tér vissza 6 meccses kihagyás után. Harmadrészt szerintem sincs ott a Nuggets, h a keleti top 4 ellen 4 nyert meccsen esélyes lenne. Ettől még az alapszakaszban a mélység miatt lehetnének ott, ahol a Bucks, ha lenne 15-20 ingyen W-jük a liga alját felvonultató keleti csapatok ellen. Negyedrészt a Wolves elleni sikerrel múlt szombaton a csapat elérte azt, h elsőként értek ahhoz a dátumhoz, amikor eldőlt melyik edzői stáb edzheti a nyugati, akarom mondani Team LeBron csapatot az all-star gálán. Mindezt úgy, h a Warriors 1 hónapja maxon pörög és sorban püföli le az ellenfeleit, és ezzel a tempóval sikerült tartani a lépést, ami egy gyengébb csapatból értelemszerűen többet kivesz ilyenkor. Ezt meg is ünnepelték rendesen múlt szombaton. Majd a cél elérése után jött ez a három vereség zsinórban. Amikor egy csapat túlteljesít és elérte azt a célt, amit nem is gondolt, óhatatlanul jönni szokott egy hullámvölgy.
Na mindegy is. Nem a Denver az, aki egy PO párharcban erős ellenfél lehet nyugaton, hanem a Rockets, a Lakers és a Thunder. Ők viszont semmivel sem gyengébbek, mint a keleti top4. Talán most a keletiek a deadline során jobban tudtak erősíteni, de ez annak szól, h nyugaton hülye leszel értékeket elégetni erre az évre, amikor a Warriors testén vezet a döntőbe innen az út. Vagy egyszerűen teljesen elégettél korábban minden erőforrást a további erősödéshez pl a Houston.
több mint 7 éve
mindezt Phillybenazért ne felejtsük el, hogy a Denvernél nem játszott kettő 1000 perces ember, de a Philly természetesen meg sem érezte volna gondolom ...Kb 0 közös edzéssel a Philly elverte a Denvert. Jobban össze vannak rakva a keleti élcsapatok, nem 1-1 sztár extra klasszis üzemmódra repíti őket általában mint a DENVER, OKC, ROCKETS triót mondjukEzt pont ezért mutattam, hogy ha feltétlen érvelni akartok a nyugati erősség mellett akkor ez egy értelmesebb táblázat vagy statisztika, mint a ki hogyan csapd le csacsizik keresztbe a ligábanA vitát generáló kijelentésed az volt, hogy Kelet simán erősebb mint nyugat, nem számítva az alját.
Ettől függetlenül mindenki azt gondol amit szeretne a témáról, és nem akarok meggyőzni senkit sem semmiről, csak az erőltetett és megdönthetetlennek szánt mantrákat nem szeretem (lásd még most is nyomorék kelet, csak a gyűrűk száma számít, senki sem érhet Jordan közelébe, Hámesz GM-et játszik és szétveri az öltözőt stb. )
flzoli
Szerintem meg a legjobb esetben is kb. azonos erejűek az élgárdák, annyival hogy a keletiek kisebb ellenállásban haladnak.
atapapa
flzoli
csebi
ahol a hazaiak mérlege 21-6 volt eddig
a Denveré idegenben pedig egy veretes 14-13
nincs köze egymáshoz a 2nek az biztos
de amúgyis Harris és Millsap perem emberek akiket Beasly és Plumlee tökéletesen helyettesít szóval teljesen reális képet láttunk a nyugat-kelet erőviszonyról
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 7 éve
azért ne felejtsük el, hogy a Denvernél nem játszott kettő 1000 perces ember, de a Philly természetesen meg sem érezte volna gondolom ...Kb 0 közös edzéssel a Philly elverte a Denvert. Jobban össze vannak rakva a keleti élcsapatok, nem 1-1 sztár extra klasszis üzemmódra repíti őket általában mint a DENVER, OKC, ROCKETS triót mondjukEzt pont ezért mutattam, hogy ha feltétlen érvelni akartok a nyugati erősség mellett akkor ez egy értelmesebb táblázat vagy statisztika, mint a ki hogyan csapd le csacsizik keresztbe a ligábanA vitát generáló kijelentésed az volt, hogy Kelet simán erősebb mint nyugat, nem számítva az alját.
Ettől függetlenül mindenki azt gondol amit szeretne a témáról, és nem akarok meggyőzni senkit sem semmiről, csak az erőltetett és megdönthetetlennek szánt mantrákat nem szeretem (lásd még most is nyomorék kelet, csak a gyűrűk száma számít, senki sem érhet Jordan közelébe, Hámesz GM-et játszik és szétveri az öltözőt stb. )
flzoli
Szerintem meg a legjobb esetben is kb. azonos erejűek az élgárdák, annyival hogy a keletiek kisebb ellenállásban haladnak.
atapapa
flzoli
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 7 éve
Kb 0 közös edzéssel a Philly elverte a Denvert. Jobban össze vannak rakva a keleti élcsapatok, nem 1-1 sztár extra klasszis üzemmódra repíti őket általában mint a DENVER, OKC, ROCKETS triót mondjukEzt pont ezért mutattam, hogy ha feltétlen érvelni akartok a nyugati erősség mellett akkor ez egy értelmesebb táblázat vagy statisztika, mint a ki hogyan csapd le csacsizik keresztbe a ligábanA vitát generáló kijelentésed az volt, hogy Kelet simán erősebb mint nyugat, nem számítva az alját.
Ettől függetlenül mindenki azt gondol amit szeretne a témáról, és nem akarok meggyőzni senkit sem semmiről, csak az erőltetett és megdönthetetlennek szánt mantrákat nem szeretem (lásd még most is nyomorék kelet, csak a gyűrűk száma számít, senki sem érhet Jordan közelébe, Hámesz GM-et játszik és szétveri az öltözőt stb. )
flzoli
Szerintem meg a legjobb esetben is kb. azonos erejűek az élgárdák, annyival hogy a keletiek kisebb ellenállásban haladnak.
atapapa
több mint 7 éve
Ezt pont ezért mutattam, hogy ha feltétlen érvelni akartok a nyugati erősség mellett akkor ez egy értelmesebb táblázat vagy statisztika, mint a ki hogyan csapd le csacsizik keresztbe a ligábanA vitát generáló kijelentésed az volt, hogy Kelet simán erősebb mint nyugat, nem számítva az alját.
Ettől függetlenül mindenki azt gondol amit szeretne a témáról, és nem akarok meggyőzni senkit sem semmiről, csak az erőltetett és megdönthetetlennek szánt mantrákat nem szeretem (lásd még most is nyomorék kelet, csak a gyűrűk száma számít, senki sem érhet Jordan közelébe, Hámesz GM-et játszik és szétveri az öltözőt stb. )
flzoli
Szerintem meg a legjobb esetben is kb. azonos erejűek az élgárdák, annyival hogy a keletiek kisebb ellenállásban haladnak.
több mint 7 éve
Phuu, gyerekek ez a Boston-Lakers kurva nagy meccs volt. Lebron beszarás mit játszott.Tényleg rohadt nagy volt, amikor megint ment vagy 20 al a celtics azt hittem simán nyernek megint vagy 30 al, aztán a vége nagyon nagy lett. James lett a 3. Laker aki tripla duplát szerzett Bostonban.
Cruyffista

több mint 7 éve
Phuu, gyerekek ez a Boston-Lakers kurva nagy meccs volt. Lebron beszarás mit játszott.
több mint 7 éve
dawyd728
4 275
Hornetsbe ment volna az első körös 0-4ért. Erre mondtam, h egy kicsit jobb ajanlatért nem volt pofájuk elcserélni a hozzájuk mindig lojális franchise playerüket.De ennel a charlotte ezerszer jobb csomagot adott. Plusz a temple-green trade meg a mack trade is wtf...Azt elmondhatna valaki, hogy a retardalt buta fasz memphis gm mit erzett ennel a gasol cserenel.Szerintem két zsák krumplival többért nem volt pofájuk olyan csapatba cserélni, ahol semmi esélye nem lenne a bajnoki címre.
Duff
dawyd728
Duff
több mint 7 éve
Ezt pont ezért mutattam, hogy ha feltétlen érvelni akartok a nyugati erősség mellett akkor ez egy értelmesebb táblázat vagy statisztika, mint a ki hogyan csapd le csacsizik keresztbe a ligábanNem látom túl nagy értelmét ennek a rangsornak. Ha nem számít az, hogy a keleti top hogyan pofozza le a resztlit, akkor mért különb az a statisztika, hogy a nyugati csapatok hogyan ütik a keleti csőcseléket?A listán az összes keleti konf elleni meccs benne van, nem csak az alja.
Akkor már inkább a mérleg 50% fölötti csapatok ellen:
www.espn.co.uk/nba/table/_/group/league/view/expanded
flzoli
Az általad hozott lista meg aztán semmiben nem erősíti az allaspontodat. Keleten van összesen 2 csapat amely a pozitív mérlegű csapatok ellen pluszos, nyugaton meg 5?
atapapa
Ettől függetlenül mindenki azt gondol amit szeretne a témáról, és nem akarok meggyőzni senkit sem semmiről, csak az erőltetett és megdönthetetlennek szánt mantrákat nem szeretem (lásd még most is nyomorék kelet, csak a gyűrűk száma számít, senki sem érhet Jordan közelébe, Hámesz GM-et játszik és szétveri az öltözőt stb. )
több mint 7 éve
Nem látom túl nagy értelmét ennek a rangsornak. Ha nem számít az, hogy a keleti top hogyan pofozza le a resztlit, akkor mért különb az a statisztika, hogy a nyugati csapatok hogyan ütik a keleti csőcseléket?A listán az összes keleti konf elleni meccs benne van, nem csak az alja.
Akkor már inkább a mérleg 50% fölötti csapatok ellen:
www.espn.co.uk/nba/table/_/group/league/view/expanded
flzoli
Az általad hozott lista meg aztán semmiben nem erősíti az allaspontodat. Keleten van összesen 2 csapat amely a pozitív mérlegű csapatok ellen pluszos, nyugaton meg 5?
több mint 7 éve
Nem látom túl nagy értelmét ennek a rangsornak. Ha nem számít az, hogy a keleti top hogyan pofozza le a resztlit, akkor mért különb az a statisztika, hogy a nyugati csapatok hogyan ütik a keleti csőcseléket?A keleti élcsapatok erősek, de nem erősebbek mint a nyugatiak, csak a szarabb versenyben annak tűnnek.Mint mondtam, nem az alja és resztli csapatok tankolásának összehasonlítása a cél. A ki tud kevésbé feltűnően nyomorult lenni verseny lényegtelen.Szerintem nem így van, keleten nagyobb a szakadék az elit és az alja között, ennyi.A gazdag gazdagabb lett.Amúgy az a durva hogy a lesajnalt kelet idén simán erősebb mint a Nyugat. Persze itt nem a töltelék csapatokra kell gondolni...
twitter.com/wojespn/status/1093584193811083265
iktriad
flzoli
Konfon belüli mérlege a keleti élcsapatoknak nagyon erős, de még mindig PO-ba lehet jutni negatív mérleggel.
atapapa
Ez mondjuk egy elég jó kis erőrangsor jelenleg:
www.cbssports.com/nba/powerrankings/
A Keleti TOP4 jóval jobb mint a Nyugati (nyilván mínusz GSW). Az más kérdés, hogy az 5-10-ig lévő PO-ért harcoló csapatok nyugaton jóval több potenciállal rendelkeznek. Ez tipikusan a La Liga - PL összehasonlítás. Ha van a ligában 2-3, világszinten is top5 csapatod a ligában, vagy ha van 5-6 kiemelkedő, de a világon mondjuk nem top5., hanem top15-ös szintű csapat
flzoli
A csapatok non conference mérlege alapján az első 12 csapatban összesen négy keleti van. Azt hiszem ez mindent elmond.
www.teamrankings.com/nba/trend/win_trends/non_conference
atapapa
Akkor már inkább a mérleg 50% fölötti csapatok ellen:
www.espn.co.uk/nba/table/_/group/league/view/expanded