Politika

52 feliratkozó

több mint 2 éve
StormST Denver Broncos 13 389 — SB 50 Champion @ Grund
Ez az ország ez mi

 m.hvg.hu/kultura/20231220_Vidnyanszky_Attila_visszavonta_lemondasat_a_Nemzeti_Szinhaz_elerol
r.baggio
A döntés után a Magyar Nemzetnek arról beszélt, örül, hogy ez lett a vizsgálat eredménye, mert nagyon fájt volna neki, ha valamelyik munkatársára rá lett volna égetve a közvetlen felelősség.

Arról is beszélt, hogy a vizsgálóbizottság a színház nyolc alkalmazottjából tevődött össze. Két olyan színész is tagja volt a bizottságnak, akik a részesei voltak a Rómeó és Júlia előadásának, és a baleset idején is jelen voltak. „Úgy gondolom, hogy ennél objektívebb, a tényfeltárásra alkalmasabb bizottságot nehéz lett volna összeállítani.


Valóban remek megoldás, amikor az alkalmazottak vizsgálják azt a vezetőt, aki 90%, hogy a felettesük marad továbbra is. Még Rómeóra vár gondolom pár hónap szívatás és mellőzés, amíg el nem sántikál máshová leesni a díszletről.
andree
Ráadásul az egész vizsgálatot teljesen üressé tette alapból, hogy elbontották a díszletet előtte, majd újraépítették a vizsgálathoz, mintha így lehetne bármi biztosat mondani az akkori körülményekről. Majomparádé...
StormST
biztos, ami biztos

egyébként súlyos sérüléssel járó baleseteknél nem a yardnak kell vizsgálódnia?
slowmotion
Egy normális országban igen
FLZOLI
Aznap este ki se hívták őket, csak a hírekből tudtak róla és indítottak hivatalból eljárást, de ők is már csak az újraépített díszletet vizsgálhatták...

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 2 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 796 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Ez az ország ez mi

 m.hvg.hu/kultura/20231220_Vidnyanszky_Attila_visszavonta_lemondasat_a_Nemzeti_Szinhaz_elerol
r.baggio
A döntés után a Magyar Nemzetnek arról beszélt, örül, hogy ez lett a vizsgálat eredménye, mert nagyon fájt volna neki, ha valamelyik munkatársára rá lett volna égetve a közvetlen felelősség.

Arról is beszélt, hogy a vizsgálóbizottság a színház nyolc alkalmazottjából tevődött össze. Két olyan színész is tagja volt a bizottságnak, akik a részesei voltak a Rómeó és Júlia előadásának, és a baleset idején is jelen voltak. „Úgy gondolom, hogy ennél objektívebb, a tényfeltárásra alkalmasabb bizottságot nehéz lett volna összeállítani.


Valóban remek megoldás, amikor az alkalmazottak vizsgálják azt a vezetőt, aki 90%, hogy a felettesük marad továbbra is. Még Rómeóra vár gondolom pár hónap szívatás és mellőzés, amíg el nem sántikál máshová leesni a díszletről.
andree
Ráadásul az egész vizsgálatot teljesen üressé tette alapból, hogy elbontották a díszletet előtte, majd újraépítették a vizsgálathoz, mintha így lehetne bármi biztosat mondani az akkori körülményekről. Majomparádé...
StormST
biztos, ami biztos

egyébként súlyos sérüléssel járó baleseteknél nem a yardnak kell vizsgálódnia?
slowmotion
Egy normális országban igen

több mint 2 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 525 — #NoStress
Copy paste

Milyen rendes azert Vitya, hogy ma mondta hogy a tanarok 34% beremelest kapnak az unios penzbol ha az eu jovahagyja. Mondom na lesz meg emeles? Kiderult nem ez a statusztorvennyel jaro mar nyaron mindenki altal mar alairt januari emeles ami valojaban az en kornyezetemben 0-4% 🤷‍♂️

A 34% úgy jön ki, amúgy hogy ismeros pl kapott 30%-t. Annyival nőtt az alapbere, de az összes kiegészítő pótlékot meg levonták ami eddig volt rajta, így az alapber 30% novelesevel a kézhez kapott valójában 4%-t nőtt. És ezt úgy hogy előtte 4 évig semmit 😬

Barátnőmnek azt mondták annyi az adó belőle hogy nem lett magasabb a fizetés. Röhögött egyet és kiment az irodából.
YoungZeeZee
Ez egy hatéveseknek írt szöveg?
Vagy az írója nagycsoportos?
Vagy mit jelképeznek, nyomatékosítanak, emelnek ki, hangsúlyoznak az oda nem illő emojik?
Azon kívül, hogy egy fogyatékos, az írásos kommunikációra képtelen és alkalmatlan agyhalott alkotta?

több mint 2 éve
slowmotion Dallas Cowboys 28 813 — Cowboys fan
Ez az ország ez mi

 m.hvg.hu/kultura/20231220_Vidnyanszky_Attila_visszavonta_lemondasat_a_Nemzeti_Szinhaz_elerol
r.baggio
A döntés után a Magyar Nemzetnek arról beszélt, örül, hogy ez lett a vizsgálat eredménye, mert nagyon fájt volna neki, ha valamelyik munkatársára rá lett volna égetve a közvetlen felelősség.

Arról is beszélt, hogy a vizsgálóbizottság a színház nyolc alkalmazottjából tevődött össze. Két olyan színész is tagja volt a bizottságnak, akik a részesei voltak a Rómeó és Júlia előadásának, és a baleset idején is jelen voltak. „Úgy gondolom, hogy ennél objektívebb, a tényfeltárásra alkalmasabb bizottságot nehéz lett volna összeállítani.


Valóban remek megoldás, amikor az alkalmazottak vizsgálják azt a vezetőt, aki 90%, hogy a felettesük marad továbbra is. Még Rómeóra vár gondolom pár hónap szívatás és mellőzés, amíg el nem sántikál máshová leesni a díszletről.
andree
Ráadásul az egész vizsgálatot teljesen üressé tette alapból, hogy elbontották a díszletet előtte, majd újraépítették a vizsgálathoz, mintha így lehetne bármi biztosat mondani az akkori körülményekről. Majomparádé...
StormST
biztos, ami biztos

egyébként súlyos sérüléssel járó baleseteknél nem a yardnak kell vizsgálódnia?

Szerkesztette: slowmotion
több mint 2 éve
StormST Denver Broncos 13 389 — SB 50 Champion @ Grund
Ez az ország ez mi

 m.hvg.hu/kultura/20231220_Vidnyanszky_Attila_visszavonta_lemondasat_a_Nemzeti_Szinhaz_elerol
r.baggio
A döntés után a Magyar Nemzetnek arról beszélt, örül, hogy ez lett a vizsgálat eredménye, mert nagyon fájt volna neki, ha valamelyik munkatársára rá lett volna égetve a közvetlen felelősség.

Arról is beszélt, hogy a vizsgálóbizottság a színház nyolc alkalmazottjából tevődött össze. Két olyan színész is tagja volt a bizottságnak, akik a részesei voltak a Rómeó és Júlia előadásának, és a baleset idején is jelen voltak. „Úgy gondolom, hogy ennél objektívebb, a tényfeltárásra alkalmasabb bizottságot nehéz lett volna összeállítani.


Valóban remek megoldás, amikor az alkalmazottak vizsgálják azt a vezetőt, aki 90%, hogy a felettesük marad továbbra is. Még Rómeóra vár gondolom pár hónap szívatás és mellőzés, amíg el nem sántikál máshová leesni a díszletről.
andree
Ráadásul az egész vizsgálatot teljesen üressé tette alapból, hogy elbontották a díszletet előtte, majd újraépítették a vizsgálathoz, mintha így lehetne bármi biztosat mondani az akkori körülményekről. Majomparádé...

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 2 éve
warr_b Washington Commanders 31 582 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Copy paste

Milyen rendes azert Vitya, hogy ma mondta hogy a tanarok 34% beremelest kapnak az unios penzbol ha az eu jovahagyja. Mondom na lesz meg emeles? Kiderult nem ez a statusztorvennyel jaro mar nyaron mindenki altal mar alairt januari emeles ami valojaban az en kornyezetemben 0-4% 🤷‍♂️

A 34% úgy jön ki, amúgy hogy ismeros pl kapott 30%-t. Annyival nőtt az alapbere, de az összes kiegészítő pótlékot meg levonták ami eddig volt rajta, így az alapber 30% novelesevel a kézhez kapott valójában 4%-t nőtt. És ezt úgy hogy előtte 4 évig semmit 😬

Barátnőmnek azt mondták annyi az adó belőle hogy nem lett magasabb a fizetés. Röhögött egyet és kiment az irodából.
YoungZeeZee
és viszonylag nagy részük még most is fideszes
zinedine5
Nem tudom sajnálni őket.
| Tisztelet persze a kivételnek, kisebbik gyerek sulijában például teljesen korrektek, de a nagyobbiknál... pffff. |


Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 2 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 650 — Ajmo Vatreni
Copy paste

Milyen rendes azert Vitya, hogy ma mondta hogy a tanarok 34% beremelest kapnak az unios penzbol ha az eu jovahagyja. Mondom na lesz meg emeles? Kiderult nem ez a statusztorvennyel jaro mar nyaron mindenki altal mar alairt januari emeles ami valojaban az en kornyezetemben 0-4% 🤷‍♂️

A 34% úgy jön ki, amúgy hogy ismeros pl kapott 30%-t. Annyival nőtt az alapbere, de az összes kiegészítő pótlékot meg levonták ami eddig volt rajta, így az alapber 30% novelesevel a kézhez kapott valójában 4%-t nőtt. És ezt úgy hogy előtte 4 évig semmit 😬

Barátnőmnek azt mondták annyi az adó belőle hogy nem lett magasabb a fizetés. Röhögött egyet és kiment az irodából.
YoungZeeZee
és viszonylag nagy részük még most is fideszes
több mint 2 éve
YoungZeeZee 10 052
Copy paste

Milyen rendes azert Vitya, hogy ma mondta hogy a tanarok 34% beremelest kapnak az unios penzbol ha az eu jovahagyja. Mondom na lesz meg emeles? Kiderult nem ez a statusztorvennyel jaro mar nyaron mindenki altal mar alairt januari emeles ami valojaban az en kornyezetemben 0-4% 🤷‍♂️

A 34% úgy jön ki, amúgy hogy ismeros pl kapott 30%-t. Annyival nőtt az alapbere, de az összes kiegészítő pótlékot meg levonták ami eddig volt rajta, így az alapber 30% novelesevel a kézhez kapott valójában 4%-t nőtt. És ezt úgy hogy előtte 4 évig semmit 😬

Barátnőmnek azt mondták annyi az adó belőle hogy nem lett magasabb a fizetés. Röhögött egyet és kiment az irodából.
több mint 2 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 796 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Ez az ország ez mi

 m.hvg.hu/kultura/20231220_Vidnyanszky_Attila_visszavonta_lemondasat_a_Nemzeti_Szinhaz_elerol
r.baggio
A döntés után a Magyar Nemzetnek arról beszélt, örül, hogy ez lett a vizsgálat eredménye, mert nagyon fájt volna neki, ha valamelyik munkatársára rá lett volna égetve a közvetlen felelősség.

Arról is beszélt, hogy a vizsgálóbizottság a színház nyolc alkalmazottjából tevődött össze. Két olyan színész is tagja volt a bizottságnak, akik a részesei voltak a Rómeó és Júlia előadásának, és a baleset idején is jelen voltak. „Úgy gondolom, hogy ennél objektívebb, a tényfeltárásra alkalmasabb bizottságot nehéz lett volna összeállítani.


Valóban remek megoldás, amikor az alkalmazottak vizsgálják azt a vezetőt, aki 90%, hogy a felettesük marad továbbra is. Még Rómeóra vár gondolom pár hónap szívatás és mellőzés, amíg el nem sántikál máshová leesni a díszletről.
andree
Ahogy azt a komcsi rendszerben jól megtanulták. Szánalmas ez az egész.

több mint 2 éve
andree Arizona Cardinals 1 807
Ez az ország ez mi

 m.hvg.hu/kultura/20231220_Vidnyanszky_Attila_visszavonta_lemondasat_a_Nemzeti_Szinhaz_elerol
r.baggio
A döntés után a Magyar Nemzetnek arról beszélt, örül, hogy ez lett a vizsgálat eredménye, mert nagyon fájt volna neki, ha valamelyik munkatársára rá lett volna égetve a közvetlen felelősség.

Arról is beszélt, hogy a vizsgálóbizottság a színház nyolc alkalmazottjából tevődött össze. Két olyan színész is tagja volt a bizottságnak, akik a részesei voltak a Rómeó és Júlia előadásának, és a baleset idején is jelen voltak. „Úgy gondolom, hogy ennél objektívebb, a tényfeltárásra alkalmasabb bizottságot nehéz lett volna összeállítani.


Valóban remek megoldás, amikor az alkalmazottak vizsgálják azt a vezetőt, aki 90%, hogy a felettesük marad továbbra is. Még Rómeóra vár gondolom pár hónap szívatás és mellőzés, amíg el nem sántikál máshová leesni a díszletről.
több mint 2 éve
Tony Adams Indianapolis Colts 5 997 — Colts Fan
"Az UNIAN beszámolója szerint Porosenko idén két forrásból is kapott pénzt, az egyik és egyben legfontosabb a magyar Pénzügyminisztérium volt, ahonnan összesen 37 104 440 hrivnyát - több mint 343 millió forintot - kapott. Az ügynökség oldalán megjelent beszámoló szerint a magyar kormány egy héttel a tervezett utazás előtt utalta át a pénzt a politikusnak."

Azbazmeg igen szép karácsonyi ajándék!
több mint 2 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 166
 vm.tiktok.com/ZGeNKUdC9/

Posztigazság
Gyurma Pappa
semmi jelentősége annak, hogy mit mond
több mint 2 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 18 466 — beers & Packers
"A ma esküt tett kormány azonnal megkezdte a munkáját. Egyetlen percet sem vesztegettünk, mert a szomszédunkban háború zajlik. Egy olyan háború, amelynek még senki sem látja a végét" - fogalmazott a kormányfő.
Orbán Viktor hangsúlyozta: ez a háború folyamatos veszélyt jelent Magyarországra, kockára teszi a fizikai biztonságunkat és veszélyezteti a gazdaság és a családok energiaellátását és anyagi biztonságát is.
"Látjuk, a háború és a brüsszeli szankciók hatalmas gazdasági felforduláshoz és drasztikus áremelkedésekhez vezettek. A világ egy gazdasági válság küszöbén áll. Magyarországnak ebből a háborúból ki kell maradnia és meg kell védenie a családok anyagi biztonságát" - jelentette ki a miniszterelnök.
Orbán Viktor szerint ehhez mozgástérre és azonnali cselekvőképességre van szükség, a kormány ezért az alaptörvényben biztosított jogával élve ma éjféltől kihirdeti a háborús veszélyhelyzetet.

 kormany.hu/hirek/haborus-veszelyhelyzetet-hirdet-a-kormany
több mint 2 éve
gamerkr Green Bay Packers 12 150 — The sharif don't like it - welcome to the casbah club
 telex.hu/belfold/2023/12/21/orban-az-orosz-ukran-haborurol-ez-katonai-muvelet?utm_source=app&utm_medium=notification&utm_campaign=orban-az-orosz-ukran-haborurol-ez-katonai-muvelet&fbclid=IwAR2pNwntF77V9INAzy86MkPf0O43qwf7jxqJ7AR_33SdVG_e_I-Kmgc8PO0

Menj a faszomba komolyan
zacknorb
na akkor hivatalos, hogy a háborús infláció is kamu.
Nekem most kell 1-2 óra, hogy feldolgozzam ezeket az eseményeket.

több mint 2 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 18 466 — beers & Packers
 vm.tiktok.com/ZGeNKUdC9/

Posztigazság
Gyurma Pappa
Ez az ember futóbolond, komplett elmebeteg. Ijesztő.
több mint 2 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 16 466 — zászló zászló szív
 vm.tiktok.com/ZGeNKUdC9/

Posztigazság

Szerkesztette: Gyurma Pappa

több mint 2 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 18 466 — beers & Packers
Az európai és a magyar gazdaság működését is meghatározza az orosz-ukrán háború, amelynek ha vége lenne, az európai és a magyar gazdaság is a "szebbik arcát" tudná mutatni, közölte Orbán Viktor. Szerinte a baj gyökerét, a háborút nem tudják orvosolni, amíg nincs béke, addig marad a háborús gazdaság és a háborús gazdasági körülmények.
 kormany.hu/hirek/amig-nincs-beke-marad-a-haborus-gazdasag
több mint 2 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 18 466 — beers & Packers
 telex.hu/belfold/2023/12/21/orban-az-orosz-ukran-haborurol-ez-katonai-muvelet?utm_source=app&utm_medium=notification&utm_campaign=orban-az-orosz-ukran-haborurol-ez-katonai-muvelet&fbclid=IwAR2pNwntF77V9INAzy86MkPf0O43qwf7jxqJ7AR_33SdVG_e_I-Kmgc8PO0

Menj a faszomba komolyan
zacknorb
Ungváry Krisztinán, Fb:
Orbán Viktor szerint csak akkor lehet háborúról beszélni ha van hadüzenet is. Amíg az nincs addig csak "katonai művelet"-ről lehet szó. Mindezt általánosságban is érvényesnek tartja, ezért sem lehet az ukrajnai katonai műveleteket háborúnak nevezni.
Leszámítva azt, hogy ez nettó putyinista propaganda, még hülyeség is. Magyarország sem üzent hadat a Szovjetuniónak, mégis belépett a második világháborúba. Bárdossy László miniszterelnök Horthy utasítása alapján jelentette be a parlamentben hogy a "hadiállapot beállott". Ismét egy alkalom tehát arra hogy megállapítsuk: a magyar miniszterelnök valótlanságokat, sőt hülyeségeket beszél. Persze értem én miért: ha nincs háború, akkor nincsen háborús bűn sem. Akkor a tömeggyilkos Putyin és Lavrov lehetnek kedves barátai. Mindig van lejjebb.
több mint 2 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 25 910 — Egy ember vagyok tesó meg egy bankkártya
 telex.hu/belfold/2023/12/21/orban-az-orosz-ukran-haborurol-ez-katonai-muvelet?utm_source=app&utm_medium=notification&utm_campaign=orban-az-orosz-ukran-haborurol-ez-katonai-muvelet&fbclid=IwAR2pNwntF77V9INAzy86MkPf0O43qwf7jxqJ7AR_33SdVG_e_I-Kmgc8PO0

Menj a faszomba komolyan
több mint 2 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 803
A főni beszél és senki? 😊
NB2
Elmondatott, minden ami elmondhatóóóó….

“Kafka nem kitalálta az abszurdot, hanem először írta le, hogy működik a modern világ”
több mint 2 éve
gordon New England Patriots Auburn Tigers 4 599 — JAFL Tampa GM
A főni beszél és senki? 😊
NB2
Dömdödöm
több mint 2 éve
NB2 New England Patriots 30 078 — nabege2@yahoo.com
A főni beszél és senki? 😊
több mint 2 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 11 878 — Saturday Night Lights
 nepszava.hu/3219351_publicus-felmeres-elegedetlenseg-fidesz-magyar-tarsadalom

Mi Hazánk 4, MSZP 6 százalék. És ezért valaki fizetett a záruló ollónak. Összefogást!
csipkelli
És az Mkkp is 4 😀 de az MSZP 6! Imádom.
MC12
momentum 7 is zseniális
de az hogy mérhető az lmp-jobbik-párbeszéd szintén "hihető" 😀
Negritis, a vajda
Az ilyen "felmérés" csak takarni próbálja a nyilvánvalót, miszerint kétfejű ellenzékünk lesz: a DK (tetszik, nem tetszik) és az MKKP (akiknek nem tetszik a DK).

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 2 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 166
Gelencsér Ferenc lemondott, azt hittem, fel fog robbanni a topik. Mi ez a punnyadás?🙂
nagylaza, főpohárnok
Ünnepi előkostolás van itthon, kajakóma. Ajándékért rohangálás ilyesmi. Egyébként a punnyadás pontosan beárazza Gelencsért meg az egész színházat, amit a momo művelt ezzel a “ki az elnök” műsorral. Ásít, lapoz.
MC12
most jön az a rész, amikor a momo megújul az mszp módjára. Már várom, hogy fgya kilépjen és új pártot alapítson.
több mint 2 éve
r.baggio Cleveland Browns UCLA Bruins 65 531 — hotty f*cking toddy
Ez az ország ez mi

 m.hvg.hu/kultura/20231220_Vidnyanszky_Attila_visszavonta_lemondasat_a_Nemzeti_Szinhaz_elerol


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal