Politika
69 feliratkozó
több mint 3 éve
Az ukránt most hagyjuk, de igen, lassan a baltiaké lesz példamese, ott aztán már a kommunista örökségre meg a nagyhatalmak általi igazságtalan nyugat-kelet felosztásra se hivatkozhatunk többéMagyarországon az ír történelmet kellene egy kicsit mélyrehatóbban tanulmányozni, ha már azt hisszük, hogy a balsors mindig csak minket tép az európai országok közülÍr, ukrán, baltiak, stb
r.baggio
Zsellértelkes Vrij

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 3 éve
Ír, ukrán, baltiak, stbMagyarországon az ír történelmet kellene egy kicsit mélyrehatóbban tanulmányozni, ha már azt hisszük, hogy a balsors mindig csak minket tép az európai országok közülbelinkelem újfent akkor a cikket. 😀Aztán valahogy mégis kivakarták magukat a szarból. Pedig még az oroszokat is vendégül látták 10 évig.
tenyleg.com/2017/08/01/fiziker-robert-az-osztrak-trianon/
"A békeszerződés területi rendelkezéseinek vizsgálata alapján azt is kijelenthetjük, hogy Ausztria többet (vagy legalább ugyanannyit) veszített Saint-Germainben, mint Magyarország Trianonban: az Osztrák Császársághoz tartozó területek és népesség több mint háromnegyedét, a németlakta térségek egyharmadát (a szétesés pillanatában mintegy 120 ezer km²-nyi területből 40 ezer km²-t).
Bár ez az interpretáció csak akkor állja meg a helyét, ha a német többségű cseh és morva területekkel kapcsolatos igényeket is ide számítjuk. Georges Clemenceau karthágói békéje azt eredményezte, hogy Ausztria lakossága 6,5 millió főre csökkent, 84 ezer km²-re zsugorodott területe a Monarchia volt területének 22%-át tette ki, ahol a nemzeti jövedelem 30%-át állították elő."
Zsellértelkes Vrij
Lecsó
r.baggio
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 3 éve
Magyarországon az ír történelmet kellene egy kicsit mélyrehatóbban tanulmányozni, ha már azt hisszük, hogy a balsors mindig csak minket tép az európai országok közülbelinkelem újfent akkor a cikket. 😀Aztán valahogy mégis kivakarták magukat a szarból. Pedig még az oroszokat is vendégül látták 10 évig.
tenyleg.com/2017/08/01/fiziker-robert-az-osztrak-trianon/
"A békeszerződés területi rendelkezéseinek vizsgálata alapján azt is kijelenthetjük, hogy Ausztria többet (vagy legalább ugyanannyit) veszített Saint-Germainben, mint Magyarország Trianonban: az Osztrák Császársághoz tartozó területek és népesség több mint háromnegyedét, a németlakta térségek egyharmadát (a szétesés pillanatában mintegy 120 ezer km²-nyi területből 40 ezer km²-t).
Bár ez az interpretáció csak akkor állja meg a helyét, ha a német többségű cseh és morva területekkel kapcsolatos igényeket is ide számítjuk. Georges Clemenceau karthágói békéje azt eredményezte, hogy Ausztria lakossága 6,5 millió főre csökkent, 84 ezer km²-re zsugorodott területe a Monarchia volt területének 22%-át tette ki, ahol a nemzeti jövedelem 30%-át állították elő."
Zsellértelkes Vrij
Lecsó

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 3 éve
Persze. Pont ezt mondom. Hogy itthon szerintem kb. senki le se tojja, hogy mondjuk nekik milyen területi elcsatolásokkal, egyéb korlátozásokkal járt. Pedig érdemes szerintem benne elmélyedni. Már ha az ember mélyíteni szeretné a tudását, vagy szélesíteni a látókörét, esetleg tovább szeretne lépni a nemnemsoha narratíván, stb. 😊belinkelem újfent akkor a cikket. 😀Aztán valahogy mégis kivakarták magukat a szarból. Pedig még az oroszokat is vendégül látták 10 évig.
tenyleg.com/2017/08/01/fiziker-robert-az-osztrak-trianon/
"A békeszerződés területi rendelkezéseinek vizsgálata alapján azt is kijelenthetjük, hogy Ausztria többet (vagy legalább ugyanannyit) veszített Saint-Germainben, mint Magyarország Trianonban: az Osztrák Császársághoz tartozó területek és népesség több mint háromnegyedét, a németlakta térségek egyharmadát (a szétesés pillanatában mintegy 120 ezer km²-nyi területből 40 ezer km²-t).
Bár ez az interpretáció csak akkor állja meg a helyét, ha a német többségű cseh és morva területekkel kapcsolatos igényeket is ide számítjuk. Georges Clemenceau karthágói békéje azt eredményezte, hogy Ausztria lakossága 6,5 millió főre csökkent, 84 ezer km²-re zsugorodott területe a Monarchia volt területének 22%-át tette ki, ahol a nemzeti jövedelem 30%-át állították elő."
Zsellértelkes Vrij
Lecsó
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 3 éve
belinkelem újfent akkor a cikket. 😀Aztán valahogy mégis kivakarták magukat a szarból. Pedig még az oroszokat is vendégül látták 10 évig.
tenyleg.com/2017/08/01/fiziker-robert-az-osztrak-trianon/
"A békeszerződés területi rendelkezéseinek vizsgálata alapján azt is kijelenthetjük, hogy Ausztria többet (vagy legalább ugyanannyit) veszített Saint-Germainben, mint Magyarország Trianonban: az Osztrák Császársághoz tartozó területek és népesség több mint háromnegyedét, a németlakta térségek egyharmadát (a szétesés pillanatában mintegy 120 ezer km²-nyi területből 40 ezer km²-t).
Bár ez az interpretáció csak akkor állja meg a helyét, ha a német többségű cseh és morva területekkel kapcsolatos igényeket is ide számítjuk. Georges Clemenceau karthágói békéje azt eredményezte, hogy Ausztria lakossága 6,5 millió főre csökkent, 84 ezer km²-re zsugorodott területe a Monarchia volt területének 22%-át tette ki, ahol a nemzeti jövedelem 30%-át állították elő."
Zsellértelkes Vrij
több mint 3 éve
belinkelem újfent akkor a cikket. 😀tenyleg.com/2017/08/01/fiziker-robert-az-osztrak-trianon/
"A békeszerződés területi rendelkezéseinek vizsgálata alapján azt is kijelenthetjük, hogy Ausztria többet (vagy legalább ugyanannyit) veszített Saint-Germainben, mint Magyarország Trianonban: az Osztrák Császársághoz tartozó területek és népesség több mint háromnegyedét, a németlakta térségek egyharmadát (a szétesés pillanatában mintegy 120 ezer km²-nyi területből 40 ezer km²-t).
Bár ez az interpretáció csak akkor állja meg a helyét, ha a német többségű cseh és morva területekkel kapcsolatos igényeket is ide számítjuk. Georges Clemenceau karthágói békéje azt eredményezte, hogy Ausztria lakossága 6,5 millió főre csökkent, 84 ezer km²-re zsugorodott területe a Monarchia volt területének 22%-át tette ki, ahol a nemzeti jövedelem 30%-át állították elő."
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 3 éve
néha nézzük má meg azt a kurva törikönyvet, legalább mongyuk az Isonzó fejezetet, ahun több dédapám is volt - hogy mellik oldalon voltak az olaszokMondjuk azt hogy ne csak a mi országunkat harmadolja el, hanem a többi vesztes országot is. Ez volt ami miatt értetlenkedtem a suliban, mert azt megértettem hogy a háború miatt ezt beszoptuk, csak azt nem hogy akkor más vesztes ország miért nem. (az hogy az olaszok ugyanúgy kiszoptak mint mi, és a vége az lett, hogy még területeket is kaptak tőlünk, az volt a legnagyobb WTF)Mi tette tönkre az országot? A világháború. amit kb mi robbantottunk ki. Ezek után mit kellett volna csinálni a győzteseknek, most komolyan?Teljesen legitim érvei vannak.Nem vagy Orbán fan, de pontosan úgy reagálsz, ahogyan azt Viktorunk szeretné. Kár.OV-nak semmi diplomaciai erzeke. Ez a sal-sztori minek kell most amikor eppen teruleti restauracios torekvesek miatt alla haboru europa keleti feleben? Mi ebben a pozitiv hozadek?Én teljesen más oldalról közelítem meg a dolgot úgy, hogy ha eddig nem volt ismert, kijelentem, hogy nem vagyok Orbán fan.
undisputedly
Ilyen sállal rohangál a fél szurkolótábor válogatott meccsen. Nyilvánvaló hogy rajtuk senki se akad ki, az összes szurkolói brigádnak ez a sztílója. Lehet nyugodtan romantizálni a területi helyreállításon, de az a Nagy Magyarország motívum arra is emlékeztet -- gondolom nem vagyok egyedül vele -- hogy az első világháború után teljesen tönkretették és megalázták az országot és ezt az "elkövetők" teljesen normális dolognak tartják és szarnak rá magasról. Ez is konstans megalázó magatartás, és pofátlanul el is várják, hogy hallgassanak az önérzetes magyarok erről, és sírnak-rínak jobbról-balról most is emiatt a sál miatt pont azok akik a legnagyobb tolvajok és a magyar kisebbség elnyomói. Bármiféle revíziónak pedig a katonai úton puncipor, a politikain pedig lepkefing az esélye. Ezek után után teljesen hidegen hagy, hogy mit rinyál az ukrán és a román cimborája. Felőlem simán elfér egy pixeles napszemüveg, egy blunt és egy "deal with it!" is Orbán sálas képén.
gyeek
nagylaza, főpohárnok
Kampman
Lecsó
Amúgy a mondandóddal egyetértek, de ez most kikívánkozott 😀
eaglesmcnabb
de valamikor a hetekbe leírtam, szépen keressétek elő az ÖSSZES párizskörnyéki békét - Ósztria negyedelve, törökök szintén, a németek a teljes gyarmatbirodalmat bukták - ez nem speckó magyarokkal való kibaszás volt, hanem abszte bütető-jellegű békekötések sorozata - ami magával húzta a ketteske kitörését
Szerkesztette: sutianap

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 3 éve
Pontosan. Arról van nagyon kuss - egyedül a Partizán pendítette meg anno -, hogy az a "nagy magyarország", mint államalakulat - már, ha beszélhetünk szuverén államról egyáltalán -, az előbb-utóbb etnikai vonalak mentén amúgy is szétesett volna. 1880-90-es évektől nem véletlenül kapálóztak Apponyiék mindenféle oktatási, etnikai szírszarral, hogy magyarizálják a peremterületeket. 1905 körül készült talán egy tanulmány kormányzati szinten, ami előre leírta, hogy bizony szar van a palacsintában.Mint sokan leírták előttem, ebbe nyilvánvalóan belejátszott a magyar királyság etnikai összetétele, inhomogenitása. A trianontagadótibik ezt mindig elfelejtik, mert az szarul hangzik, hogy "nagymagyaroszág" igazából félig sem volt magyar...Mondjuk azt hogy ne csak a mi országunkat harmadolja el, hanem a többi vesztes országot is. Ez volt ami miatt értetlenkedtem a suliban, mert azt megértettem hogy a háború miatt ezt beszoptuk, csak azt nem hogy akkor más vesztes ország miért nem. (az hogy az olaszok ugyanúgy kiszoptak mint mi, és a vége az lett, hogy még területeket is kaptak tőlünk, az volt a legnagyobb WTF)Mi tette tönkre az országot? A világháború. amit kb mi robbantottunk ki. Ezek után mit kellett volna csinálni a győzteseknek, most komolyan?Teljesen legitim érvei vannak.Nem vagy Orbán fan, de pontosan úgy reagálsz, ahogyan azt Viktorunk szeretné. Kár.OV-nak semmi diplomaciai erzeke. Ez a sal-sztori minek kell most amikor eppen teruleti restauracios torekvesek miatt alla haboru europa keleti feleben? Mi ebben a pozitiv hozadek?Én teljesen más oldalról közelítem meg a dolgot úgy, hogy ha eddig nem volt ismert, kijelentem, hogy nem vagyok Orbán fan.
undisputedly
Ilyen sállal rohangál a fél szurkolótábor válogatott meccsen. Nyilvánvaló hogy rajtuk senki se akad ki, az összes szurkolói brigádnak ez a sztílója. Lehet nyugodtan romantizálni a területi helyreállításon, de az a Nagy Magyarország motívum arra is emlékeztet -- gondolom nem vagyok egyedül vele -- hogy az első világháború után teljesen tönkretették és megalázták az országot és ezt az "elkövetők" teljesen normális dolognak tartják és szarnak rá magasról. Ez is konstans megalázó magatartás, és pofátlanul el is várják, hogy hallgassanak az önérzetes magyarok erről, és sírnak-rínak jobbról-balról most is emiatt a sál miatt pont azok akik a legnagyobb tolvajok és a magyar kisebbség elnyomói. Bármiféle revíziónak pedig a katonai úton puncipor, a politikain pedig lepkefing az esélye. Ezek után után teljesen hidegen hagy, hogy mit rinyál az ukrán és a román cimborája. Felőlem simán elfér egy pixeles napszemüveg, egy blunt és egy "deal with it!" is Orbán sálas képén.
gyeek
nagylaza, főpohárnok
Kampman
Lecsó
Amúgy a mondandóddal egyetértek, de ez most kikívánkozott 😀
eaglesmcnabb
Lecsó
Fenntarthatatlan volt. Ha nem trianon végzi ki "nagymagyarországot", akkor jött volna egy polgárháború. Tök mindegy.
Az igazi tragédia az, hogy gazdasági és igazgatási értelemben a mai napig nem haladtuk meg Trianont (ld. vasúthálózat szerkezete). Ezene kellene gondolkodni és nem azon, hogy nemnemsoha, meg nemhagyjuk.
Ha nem hagyjuk akkor is ez van.
több mint 3 éve
Mondtam egy példát. Persze sorolhatsz zárt területeket, ahol még nagyobb volt a homogenitás. A lényegen nem változtat.Hát igen... Meghagyhatták volna nekünk pl a Csíkszereda-Székelyudvarhely-Gyergyószentmiklós háromszöget, mint amolyan enklávét. Jófejség lett volna. 😀Ja, ez igaz, csak ugye olyan területeket is elvettek, ami még most is több mint 90%-ban magyar, nem hogy akkor.Mint sokan leírták előttem, ebbe nyilvánvalóan belejátszott a magyar királyság etnikai összetétele, inhomogenitása. A trianontagadótibik ezt mindig elfelejtik, mert az szarul hangzik, hogy "nagymagyaroszág" igazából félig sem volt magyar...Mondjuk azt hogy ne csak a mi országunkat harmadolja el, hanem a többi vesztes országot is. Ez volt ami miatt értetlenkedtem a suliban, mert azt megértettem hogy a háború miatt ezt beszoptuk, csak azt nem hogy akkor más vesztes ország miért nem. (az hogy az olaszok ugyanúgy kiszoptak mint mi, és a vége az lett, hogy még területeket is kaptak tőlünk, az volt a legnagyobb WTF)Mi tette tönkre az országot? A világháború. amit kb mi robbantottunk ki. Ezek után mit kellett volna csinálni a győzteseknek, most komolyan?Teljesen legitim érvei vannak.Nem vagy Orbán fan, de pontosan úgy reagálsz, ahogyan azt Viktorunk szeretné. Kár.OV-nak semmi diplomaciai erzeke. Ez a sal-sztori minek kell most amikor eppen teruleti restauracios torekvesek miatt alla haboru europa keleti feleben? Mi ebben a pozitiv hozadek?Én teljesen más oldalról közelítem meg a dolgot úgy, hogy ha eddig nem volt ismert, kijelentem, hogy nem vagyok Orbán fan.
undisputedly
Ilyen sállal rohangál a fél szurkolótábor válogatott meccsen. Nyilvánvaló hogy rajtuk senki se akad ki, az összes szurkolói brigádnak ez a sztílója. Lehet nyugodtan romantizálni a területi helyreállításon, de az a Nagy Magyarország motívum arra is emlékeztet -- gondolom nem vagyok egyedül vele -- hogy az első világháború után teljesen tönkretették és megalázták az országot és ezt az "elkövetők" teljesen normális dolognak tartják és szarnak rá magasról. Ez is konstans megalázó magatartás, és pofátlanul el is várják, hogy hallgassanak az önérzetes magyarok erről, és sírnak-rínak jobbról-balról most is emiatt a sál miatt pont azok akik a legnagyobb tolvajok és a magyar kisebbség elnyomói. Bármiféle revíziónak pedig a katonai úton puncipor, a politikain pedig lepkefing az esélye. Ezek után után teljesen hidegen hagy, hogy mit rinyál az ukrán és a román cimborája. Felőlem simán elfér egy pixeles napszemüveg, egy blunt és egy "deal with it!" is Orbán sálas képén.
gyeek
nagylaza, főpohárnok
Kampman
Lecsó
Amúgy a mondandóddal egyetértek, de ez most kikívánkozott 😀
eaglesmcnabb
Lecsó
eaglesmcnabb
Lecsó
Mert Nagyvárad és Marosvásárhely pl. nem volt 90%-ban magyar, meg Kolozsvár 80%-ban? De.
Valamiért a határmenti Nagyváradhoz is ragaszkodtak.
Ami elhangzott, hogy szarabb politikusaink voltak már akkor, is az valószínűleg igaz.
eaglesmcnabb
i.redd.it/5iq8jd6duvl41.jpg
több mint 3 éve
YoungZeeZee
9 581
Tudom h etnikailag vegyes volt aztan lasd yugo haboru..de tenyleg sok magyar tobbseggel rendelkezo reszt vettek el.Hát igen... Meghagyhatták volna nekünk pl a Csíkszereda-Székelyudvarhely-Gyergyószentmiklós háromszöget, mint amolyan enklávét. Jófejség lett volna. 😀Ja, ez igaz, csak ugye olyan területeket is elvettek, ami még most is több mint 90%-ban magyar, nem hogy akkor.Mint sokan leírták előttem, ebbe nyilvánvalóan belejátszott a magyar királyság etnikai összetétele, inhomogenitása. A trianontagadótibik ezt mindig elfelejtik, mert az szarul hangzik, hogy "nagymagyaroszág" igazából félig sem volt magyar...Mondjuk azt hogy ne csak a mi országunkat harmadolja el, hanem a többi vesztes országot is. Ez volt ami miatt értetlenkedtem a suliban, mert azt megértettem hogy a háború miatt ezt beszoptuk, csak azt nem hogy akkor más vesztes ország miért nem. (az hogy az olaszok ugyanúgy kiszoptak mint mi, és a vége az lett, hogy még területeket is kaptak tőlünk, az volt a legnagyobb WTF)Mi tette tönkre az országot? A világháború. amit kb mi robbantottunk ki. Ezek után mit kellett volna csinálni a győzteseknek, most komolyan?Teljesen legitim érvei vannak.Nem vagy Orbán fan, de pontosan úgy reagálsz, ahogyan azt Viktorunk szeretné. Kár.OV-nak semmi diplomaciai erzeke. Ez a sal-sztori minek kell most amikor eppen teruleti restauracios torekvesek miatt alla haboru europa keleti feleben? Mi ebben a pozitiv hozadek?Én teljesen más oldalról közelítem meg a dolgot úgy, hogy ha eddig nem volt ismert, kijelentem, hogy nem vagyok Orbán fan.
undisputedly
Ilyen sállal rohangál a fél szurkolótábor válogatott meccsen. Nyilvánvaló hogy rajtuk senki se akad ki, az összes szurkolói brigádnak ez a sztílója. Lehet nyugodtan romantizálni a területi helyreállításon, de az a Nagy Magyarország motívum arra is emlékeztet -- gondolom nem vagyok egyedül vele -- hogy az első világháború után teljesen tönkretették és megalázták az országot és ezt az "elkövetők" teljesen normális dolognak tartják és szarnak rá magasról. Ez is konstans megalázó magatartás, és pofátlanul el is várják, hogy hallgassanak az önérzetes magyarok erről, és sírnak-rínak jobbról-balról most is emiatt a sál miatt pont azok akik a legnagyobb tolvajok és a magyar kisebbség elnyomói. Bármiféle revíziónak pedig a katonai úton puncipor, a politikain pedig lepkefing az esélye. Ezek után után teljesen hidegen hagy, hogy mit rinyál az ukrán és a román cimborája. Felőlem simán elfér egy pixeles napszemüveg, egy blunt és egy "deal with it!" is Orbán sálas képén.
gyeek
nagylaza, főpohárnok
Kampman
Lecsó
Amúgy a mondandóddal egyetértek, de ez most kikívánkozott 😀
eaglesmcnabb
Lecsó
eaglesmcnabb
Lecsó
Mert Nagyvárad és Marosvásárhely pl. nem volt 90%-ban magyar, meg Kolozsvár 80%-ban? De.
Valamiért a határmenti Nagyváradhoz is ragaszkodtak.
Ami elhangzott, hogy szarabb politikusaink voltak már akkor, is az valószínűleg igaz.
eaglesmcnabb
Lasd pl lendvan is magyaruk beszelnek a mai napig.siman azt hittem nem volt hatar...
több mint 3 éve
ez sztem sosem volt relevans erv. ha kilepunk ebbol a vesszen trianon szerepbol akkor nagyon is realpolitikai dontest hoztak ott a hatalmak, sot talan nem elegge kemenyet.persze, csak akkor ne az legyen az érv hogy azért vették el mert hogy ott kisebbségben voltak a magyarok.mivel Nagyvaradnal volt egy rohadt fontos vasuti csomopont.Hát igen... Meghagyhatták volna nekünk pl a Csíkszereda-Székelyudvarhely-Gyergyószentmiklós háromszöget, mint amolyan enklávét. Jófejség lett volna. 😀Ja, ez igaz, csak ugye olyan területeket is elvettek, ami még most is több mint 90%-ban magyar, nem hogy akkor.Mint sokan leírták előttem, ebbe nyilvánvalóan belejátszott a magyar királyság etnikai összetétele, inhomogenitása. A trianontagadótibik ezt mindig elfelejtik, mert az szarul hangzik, hogy "nagymagyaroszág" igazából félig sem volt magyar...Mondjuk azt hogy ne csak a mi országunkat harmadolja el, hanem a többi vesztes országot is. Ez volt ami miatt értetlenkedtem a suliban, mert azt megértettem hogy a háború miatt ezt beszoptuk, csak azt nem hogy akkor más vesztes ország miért nem. (az hogy az olaszok ugyanúgy kiszoptak mint mi, és a vége az lett, hogy még területeket is kaptak tőlünk, az volt a legnagyobb WTF)Mi tette tönkre az országot? A világháború. amit kb mi robbantottunk ki. Ezek után mit kellett volna csinálni a győzteseknek, most komolyan?Teljesen legitim érvei vannak.Nem vagy Orbán fan, de pontosan úgy reagálsz, ahogyan azt Viktorunk szeretné. Kár.OV-nak semmi diplomaciai erzeke. Ez a sal-sztori minek kell most amikor eppen teruleti restauracios torekvesek miatt alla haboru europa keleti feleben? Mi ebben a pozitiv hozadek?Én teljesen más oldalról közelítem meg a dolgot úgy, hogy ha eddig nem volt ismert, kijelentem, hogy nem vagyok Orbán fan.
undisputedly
Ilyen sállal rohangál a fél szurkolótábor válogatott meccsen. Nyilvánvaló hogy rajtuk senki se akad ki, az összes szurkolói brigádnak ez a sztílója. Lehet nyugodtan romantizálni a területi helyreállításon, de az a Nagy Magyarország motívum arra is emlékeztet -- gondolom nem vagyok egyedül vele -- hogy az első világháború után teljesen tönkretették és megalázták az országot és ezt az "elkövetők" teljesen normális dolognak tartják és szarnak rá magasról. Ez is konstans megalázó magatartás, és pofátlanul el is várják, hogy hallgassanak az önérzetes magyarok erről, és sírnak-rínak jobbról-balról most is emiatt a sál miatt pont azok akik a legnagyobb tolvajok és a magyar kisebbség elnyomói. Bármiféle revíziónak pedig a katonai úton puncipor, a politikain pedig lepkefing az esélye. Ezek után után teljesen hidegen hagy, hogy mit rinyál az ukrán és a román cimborája. Felőlem simán elfér egy pixeles napszemüveg, egy blunt és egy "deal with it!" is Orbán sálas képén.
gyeek
nagylaza, főpohárnok
Kampman
Lecsó
Amúgy a mondandóddal egyetértek, de ez most kikívánkozott 😀
eaglesmcnabb
Lecsó
eaglesmcnabb
Lecsó
Mert Nagyvárad és Marosvásárhely pl. nem volt 90%-ban magyar, meg Kolozsvár 80%-ban? De.
Valamiért a határmenti Nagyváradhoz is ragaszkodtak.
Ami elhangzott, hogy szarabb politikusaink voltak már akkor, is az valószínűleg igaz.
eaglesmcnabb
csebi
eaglesmcnabb
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
persze, csak akkor ne az legyen az érv hogy azért vették el mert hogy ott kisebbségben voltak a magyarok.mivel Nagyvaradnal volt egy rohadt fontos vasuti csomopont.Hát igen... Meghagyhatták volna nekünk pl a Csíkszereda-Székelyudvarhely-Gyergyószentmiklós háromszöget, mint amolyan enklávét. Jófejség lett volna. 😀Ja, ez igaz, csak ugye olyan területeket is elvettek, ami még most is több mint 90%-ban magyar, nem hogy akkor.Mint sokan leírták előttem, ebbe nyilvánvalóan belejátszott a magyar királyság etnikai összetétele, inhomogenitása. A trianontagadótibik ezt mindig elfelejtik, mert az szarul hangzik, hogy "nagymagyaroszág" igazából félig sem volt magyar...Mondjuk azt hogy ne csak a mi országunkat harmadolja el, hanem a többi vesztes országot is. Ez volt ami miatt értetlenkedtem a suliban, mert azt megértettem hogy a háború miatt ezt beszoptuk, csak azt nem hogy akkor más vesztes ország miért nem. (az hogy az olaszok ugyanúgy kiszoptak mint mi, és a vége az lett, hogy még területeket is kaptak tőlünk, az volt a legnagyobb WTF)Mi tette tönkre az országot? A világháború. amit kb mi robbantottunk ki. Ezek után mit kellett volna csinálni a győzteseknek, most komolyan?Teljesen legitim érvei vannak.Nem vagy Orbán fan, de pontosan úgy reagálsz, ahogyan azt Viktorunk szeretné. Kár.OV-nak semmi diplomaciai erzeke. Ez a sal-sztori minek kell most amikor eppen teruleti restauracios torekvesek miatt alla haboru europa keleti feleben? Mi ebben a pozitiv hozadek?Én teljesen más oldalról közelítem meg a dolgot úgy, hogy ha eddig nem volt ismert, kijelentem, hogy nem vagyok Orbán fan.
undisputedly
Ilyen sállal rohangál a fél szurkolótábor válogatott meccsen. Nyilvánvaló hogy rajtuk senki se akad ki, az összes szurkolói brigádnak ez a sztílója. Lehet nyugodtan romantizálni a területi helyreállításon, de az a Nagy Magyarország motívum arra is emlékeztet -- gondolom nem vagyok egyedül vele -- hogy az első világháború után teljesen tönkretették és megalázták az országot és ezt az "elkövetők" teljesen normális dolognak tartják és szarnak rá magasról. Ez is konstans megalázó magatartás, és pofátlanul el is várják, hogy hallgassanak az önérzetes magyarok erről, és sírnak-rínak jobbról-balról most is emiatt a sál miatt pont azok akik a legnagyobb tolvajok és a magyar kisebbség elnyomói. Bármiféle revíziónak pedig a katonai úton puncipor, a politikain pedig lepkefing az esélye. Ezek után után teljesen hidegen hagy, hogy mit rinyál az ukrán és a román cimborája. Felőlem simán elfér egy pixeles napszemüveg, egy blunt és egy "deal with it!" is Orbán sálas képén.
gyeek
nagylaza, főpohárnok
Kampman
Lecsó
Amúgy a mondandóddal egyetértek, de ez most kikívánkozott 😀
eaglesmcnabb
Lecsó
eaglesmcnabb
Lecsó
Mert Nagyvárad és Marosvásárhely pl. nem volt 90%-ban magyar, meg Kolozsvár 80%-ban? De.
Valamiért a határmenti Nagyváradhoz is ragaszkodtak.
Ami elhangzott, hogy szarabb politikusaink voltak már akkor, is az valószínűleg igaz.
eaglesmcnabb
csebi
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 3 éve
mivel Nagyvaradnal volt egy rohadt fontos vasuti csomopont.Hát igen... Meghagyhatták volna nekünk pl a Csíkszereda-Székelyudvarhely-Gyergyószentmiklós háromszöget, mint amolyan enklávét. Jófejség lett volna. 😀Ja, ez igaz, csak ugye olyan területeket is elvettek, ami még most is több mint 90%-ban magyar, nem hogy akkor.Mint sokan leírták előttem, ebbe nyilvánvalóan belejátszott a magyar királyság etnikai összetétele, inhomogenitása. A trianontagadótibik ezt mindig elfelejtik, mert az szarul hangzik, hogy "nagymagyaroszág" igazából félig sem volt magyar...Mondjuk azt hogy ne csak a mi országunkat harmadolja el, hanem a többi vesztes országot is. Ez volt ami miatt értetlenkedtem a suliban, mert azt megértettem hogy a háború miatt ezt beszoptuk, csak azt nem hogy akkor más vesztes ország miért nem. (az hogy az olaszok ugyanúgy kiszoptak mint mi, és a vége az lett, hogy még területeket is kaptak tőlünk, az volt a legnagyobb WTF)Mi tette tönkre az országot? A világháború. amit kb mi robbantottunk ki. Ezek után mit kellett volna csinálni a győzteseknek, most komolyan?Teljesen legitim érvei vannak.Nem vagy Orbán fan, de pontosan úgy reagálsz, ahogyan azt Viktorunk szeretné. Kár.OV-nak semmi diplomaciai erzeke. Ez a sal-sztori minek kell most amikor eppen teruleti restauracios torekvesek miatt alla haboru europa keleti feleben? Mi ebben a pozitiv hozadek?Én teljesen más oldalról közelítem meg a dolgot úgy, hogy ha eddig nem volt ismert, kijelentem, hogy nem vagyok Orbán fan.
undisputedly
Ilyen sállal rohangál a fél szurkolótábor válogatott meccsen. Nyilvánvaló hogy rajtuk senki se akad ki, az összes szurkolói brigádnak ez a sztílója. Lehet nyugodtan romantizálni a területi helyreállításon, de az a Nagy Magyarország motívum arra is emlékeztet -- gondolom nem vagyok egyedül vele -- hogy az első világháború után teljesen tönkretették és megalázták az országot és ezt az "elkövetők" teljesen normális dolognak tartják és szarnak rá magasról. Ez is konstans megalázó magatartás, és pofátlanul el is várják, hogy hallgassanak az önérzetes magyarok erről, és sírnak-rínak jobbról-balról most is emiatt a sál miatt pont azok akik a legnagyobb tolvajok és a magyar kisebbség elnyomói. Bármiféle revíziónak pedig a katonai úton puncipor, a politikain pedig lepkefing az esélye. Ezek után után teljesen hidegen hagy, hogy mit rinyál az ukrán és a román cimborája. Felőlem simán elfér egy pixeles napszemüveg, egy blunt és egy "deal with it!" is Orbán sálas képén.
gyeek
nagylaza, főpohárnok
Kampman
Lecsó
Amúgy a mondandóddal egyetértek, de ez most kikívánkozott 😀
eaglesmcnabb
Lecsó
eaglesmcnabb
Lecsó
Mert Nagyvárad és Marosvásárhely pl. nem volt 90%-ban magyar, meg Kolozsvár 80%-ban? De.
Valamiért a határmenti Nagyváradhoz is ragaszkodtak.
Ami elhangzott, hogy szarabb politikusaink voltak már akkor, is az valószínűleg igaz.
eaglesmcnabb
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
Hát igen... Meghagyhatták volna nekünk pl a Csíkszereda-Székelyudvarhely-Gyergyószentmiklós háromszöget, mint amolyan enklávét. Jófejség lett volna. 😀Ja, ez igaz, csak ugye olyan területeket is elvettek, ami még most is több mint 90%-ban magyar, nem hogy akkor.Mint sokan leírták előttem, ebbe nyilvánvalóan belejátszott a magyar királyság etnikai összetétele, inhomogenitása. A trianontagadótibik ezt mindig elfelejtik, mert az szarul hangzik, hogy "nagymagyaroszág" igazából félig sem volt magyar...Mondjuk azt hogy ne csak a mi országunkat harmadolja el, hanem a többi vesztes országot is. Ez volt ami miatt értetlenkedtem a suliban, mert azt megértettem hogy a háború miatt ezt beszoptuk, csak azt nem hogy akkor más vesztes ország miért nem. (az hogy az olaszok ugyanúgy kiszoptak mint mi, és a vége az lett, hogy még területeket is kaptak tőlünk, az volt a legnagyobb WTF)Mi tette tönkre az országot? A világháború. amit kb mi robbantottunk ki. Ezek után mit kellett volna csinálni a győzteseknek, most komolyan?Teljesen legitim érvei vannak.Nem vagy Orbán fan, de pontosan úgy reagálsz, ahogyan azt Viktorunk szeretné. Kár.OV-nak semmi diplomaciai erzeke. Ez a sal-sztori minek kell most amikor eppen teruleti restauracios torekvesek miatt alla haboru europa keleti feleben? Mi ebben a pozitiv hozadek?Én teljesen más oldalról közelítem meg a dolgot úgy, hogy ha eddig nem volt ismert, kijelentem, hogy nem vagyok Orbán fan.

utlevelet enelkul is kaphatna.Ha már külpolitika...Újabb útlevél, újabb mentesség.
telex.hu/belfold/2022/11/22/gyurta-daniel-nagykoveti-rang-kulugyminiszter-novak-katalin-szijjarto-peter
empty taxi
Amadeus von Dollárbaloldal
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
😀24.hu/belfold/2022/11/23/schadl-gyorgy-vegrehajtoi-kar-elnok-borton-volner-pal-vadirat-ora-ekszer-szef-penzmosas/

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 3 éve
Ha már külpolitika...Újabb útlevél, újabb mentesség.
telex.hu/belfold/2022/11/22/gyurta-daniel-nagykoveti-rang-kulugyminiszter-novak-katalin-szijjarto-peter
empty taxi
több mint 3 éve
Ha már külpolitika...telex.hu/belfold/2022/11/22/gyurta-daniel-nagykoveti-rang-kulugyminiszter-novak-katalin-szijjarto-peter

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 3 éve
miért kaphattak tőlünk területet az osztrákok?nem lehet hogy tehetségesebb politikusaik voltak tárgyalni? 😊
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
Hát igen... Meghagyhatták volna nekünk pl a Csíkszereda-Székelyudvarhely-Gyergyószentmiklós háromszöget, mint amolyan enklávét. Jófejség lett volna. 😀Ja, ez igaz, csak ugye olyan területeket is elvettek, ami még most is több mint 90%-ban magyar, nem hogy akkor.Mint sokan leírták előttem, ebbe nyilvánvalóan belejátszott a magyar királyság etnikai összetétele, inhomogenitása. A trianontagadótibik ezt mindig elfelejtik, mert az szarul hangzik, hogy "nagymagyaroszág" igazából félig sem volt magyar...Mondjuk azt hogy ne csak a mi országunkat harmadolja el, hanem a többi vesztes országot is. Ez volt ami miatt értetlenkedtem a suliban, mert azt megértettem hogy a háború miatt ezt beszoptuk, csak azt nem hogy akkor más vesztes ország miért nem. (az hogy az olaszok ugyanúgy kiszoptak mint mi, és a vége az lett, hogy még területeket is kaptak tőlünk, az volt a legnagyobb WTF)Mi tette tönkre az országot? A világháború. amit kb mi robbantottunk ki. Ezek után mit kellett volna csinálni a győzteseknek, most komolyan?Teljesen legitim érvei vannak.Nem vagy Orbán fan, de pontosan úgy reagálsz, ahogyan azt Viktorunk szeretné. Kár.OV-nak semmi diplomaciai erzeke. Ez a sal-sztori minek kell most amikor eppen teruleti restauracios torekvesek miatt alla haboru europa keleti feleben? Mi ebben a pozitiv hozadek?Én teljesen más oldalról közelítem meg a dolgot úgy, hogy ha eddig nem volt ismert, kijelentem, hogy nem vagyok Orbán fan.
undisputedly
Ilyen sállal rohangál a fél szurkolótábor válogatott meccsen. Nyilvánvaló hogy rajtuk senki se akad ki, az összes szurkolói brigádnak ez a sztílója. Lehet nyugodtan romantizálni a területi helyreállításon, de az a Nagy Magyarország motívum arra is emlékeztet -- gondolom nem vagyok egyedül vele -- hogy az első világháború után teljesen tönkretették és megalázták az országot és ezt az "elkövetők" teljesen normális dolognak tartják és szarnak rá magasról. Ez is konstans megalázó magatartás, és pofátlanul el is várják, hogy hallgassanak az önérzetes magyarok erről, és sírnak-rínak jobbról-balról most is emiatt a sál miatt pont azok akik a legnagyobb tolvajok és a magyar kisebbség elnyomói. Bármiféle revíziónak pedig a katonai úton puncipor, a politikain pedig lepkefing az esélye. Ezek után után teljesen hidegen hagy, hogy mit rinyál az ukrán és a román cimborája. Felőlem simán elfér egy pixeles napszemüveg, egy blunt és egy "deal with it!" is Orbán sálas képén.
gyeek
nagylaza, főpohárnok
Kampman
Lecsó
Amúgy a mondandóddal egyetértek, de ez most kikívánkozott 😀
eaglesmcnabb
Lecsó
eaglesmcnabb
több mint 3 éve
Ja, ez igaz, csak ugye olyan területeket is elvettek, ami még most is több mint 90%-ban magyar, nem hogy akkor.Mint sokan leírták előttem, ebbe nyilvánvalóan belejátszott a magyar királyság etnikai összetétele, inhomogenitása. A trianontagadótibik ezt mindig elfelejtik, mert az szarul hangzik, hogy "nagymagyaroszág" igazából félig sem volt magyar...Mondjuk azt hogy ne csak a mi országunkat harmadolja el, hanem a többi vesztes országot is. Ez volt ami miatt értetlenkedtem a suliban, mert azt megértettem hogy a háború miatt ezt beszoptuk, csak azt nem hogy akkor más vesztes ország miért nem. (az hogy az olaszok ugyanúgy kiszoptak mint mi, és a vége az lett, hogy még területeket is kaptak tőlünk, az volt a legnagyobb WTF)Mi tette tönkre az országot? A világháború. amit kb mi robbantottunk ki. Ezek után mit kellett volna csinálni a győzteseknek, most komolyan?Teljesen legitim érvei vannak.Nem vagy Orbán fan, de pontosan úgy reagálsz, ahogyan azt Viktorunk szeretné. Kár.OV-nak semmi diplomaciai erzeke. Ez a sal-sztori minek kell most amikor eppen teruleti restauracios torekvesek miatt alla haboru europa keleti feleben? Mi ebben a pozitiv hozadek?Én teljesen más oldalról közelítem meg a dolgot úgy, hogy ha eddig nem volt ismert, kijelentem, hogy nem vagyok Orbán fan.
undisputedly
Ilyen sállal rohangál a fél szurkolótábor válogatott meccsen. Nyilvánvaló hogy rajtuk senki se akad ki, az összes szurkolói brigádnak ez a sztílója. Lehet nyugodtan romantizálni a területi helyreállításon, de az a Nagy Magyarország motívum arra is emlékeztet -- gondolom nem vagyok egyedül vele -- hogy az első világháború után teljesen tönkretették és megalázták az országot és ezt az "elkövetők" teljesen normális dolognak tartják és szarnak rá magasról. Ez is konstans megalázó magatartás, és pofátlanul el is várják, hogy hallgassanak az önérzetes magyarok erről, és sírnak-rínak jobbról-balról most is emiatt a sál miatt pont azok akik a legnagyobb tolvajok és a magyar kisebbség elnyomói. Bármiféle revíziónak pedig a katonai úton puncipor, a politikain pedig lepkefing az esélye. Ezek után után teljesen hidegen hagy, hogy mit rinyál az ukrán és a román cimborája. Felőlem simán elfér egy pixeles napszemüveg, egy blunt és egy "deal with it!" is Orbán sálas képén.
gyeek
nagylaza, főpohárnok
Kampman
Lecsó
Amúgy a mondandóddal egyetértek, de ez most kikívánkozott 😀
eaglesmcnabb
Lecsó
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 3 éve
Mint sokan leírták előttem, ebbe nyilvánvalóan belejátszott a magyar királyság etnikai összetétele, inhomogenitása. A trianontagadótibik ezt mindig elfelejtik, mert az szarul hangzik, hogy "nagymagyaroszág" igazából félig sem volt magyar...Mondjuk azt hogy ne csak a mi országunkat harmadolja el, hanem a többi vesztes országot is. Ez volt ami miatt értetlenkedtem a suliban, mert azt megértettem hogy a háború miatt ezt beszoptuk, csak azt nem hogy akkor más vesztes ország miért nem. (az hogy az olaszok ugyanúgy kiszoptak mint mi, és a vége az lett, hogy még területeket is kaptak tőlünk, az volt a legnagyobb WTF)Mi tette tönkre az országot? A világháború. amit kb mi robbantottunk ki. Ezek után mit kellett volna csinálni a győzteseknek, most komolyan?Teljesen legitim érvei vannak.Nem vagy Orbán fan, de pontosan úgy reagálsz, ahogyan azt Viktorunk szeretné. Kár.OV-nak semmi diplomaciai erzeke. Ez a sal-sztori minek kell most amikor eppen teruleti restauracios torekvesek miatt alla haboru europa keleti feleben? Mi ebben a pozitiv hozadek?Én teljesen más oldalról közelítem meg a dolgot úgy, hogy ha eddig nem volt ismert, kijelentem, hogy nem vagyok Orbán fan.
undisputedly
Ilyen sállal rohangál a fél szurkolótábor válogatott meccsen. Nyilvánvaló hogy rajtuk senki se akad ki, az összes szurkolói brigádnak ez a sztílója. Lehet nyugodtan romantizálni a területi helyreállításon, de az a Nagy Magyarország motívum arra is emlékeztet -- gondolom nem vagyok egyedül vele -- hogy az első világháború után teljesen tönkretették és megalázták az országot és ezt az "elkövetők" teljesen normális dolognak tartják és szarnak rá magasról. Ez is konstans megalázó magatartás, és pofátlanul el is várják, hogy hallgassanak az önérzetes magyarok erről, és sírnak-rínak jobbról-balról most is emiatt a sál miatt pont azok akik a legnagyobb tolvajok és a magyar kisebbség elnyomói. Bármiféle revíziónak pedig a katonai úton puncipor, a politikain pedig lepkefing az esélye. Ezek után után teljesen hidegen hagy, hogy mit rinyál az ukrán és a román cimborája. Felőlem simán elfér egy pixeles napszemüveg, egy blunt és egy "deal with it!" is Orbán sálas képén.
gyeek
nagylaza, főpohárnok
Kampman
Lecsó
Amúgy a mondandóddal egyetértek, de ez most kikívánkozott 😀
eaglesmcnabb
több mint 3 éve
Mondjuk azt hogy ne csak a mi országunkat harmadolja el, hanem a többi vesztes országot is. Ez volt ami miatt értetlenkedtem a suliban, mert azt megértettem hogy a háború miatt ezt beszoptuk, csak azt nem hogy akkor más vesztes ország miért nem. (az hogy az olaszok ugyanúgy kiszoptak mint mi, és a vége az lett, hogy még területeket is kaptak tőlünk, az volt a legnagyobb WTF)szerintem meg az, hogy a háború kirobbantásában jóval nagyobb szerepet játszó osztrákok is kaptak területet tőlünk
eaglesmcnabb
built for this shit
több mint 3 éve
Azért ez nekem elég durva kurtításnak tűnik. 😀Pont az a tesze gaz h az osztrak -magyar monarchia robbantotta ki es ausztria pl "kapott" tolunk.mi meg elvesztettunk teruleteket.sot olyan teruleteket amik ertekesek voltak banyaszat es mas miatt.furcsa nem?Nem MI magyarok, hanem az Osztrák-Magyar Monarchia robbantotta ki, arról nem beszélve, hogy inkább egy ürügy volt, nagyon benne volt már a háború a levegőben. Normális magyarként igenis fájjon már Trianon! Ne bagatelizáljuk már el. Érdemes utána olvasni hogy élték meg az emberek Trianont. Sajnos az idő megoldotta, hogy esélyük se legyen visszakapni a területeket, tele románnak, szlovákkal, ukránnal már nem kéne egyik rész sem.Már bocs, de mi a legitim érvelés?Teljesen legitim érvei vannak.Nem vagy Orbán fan, de pontosan úgy reagálsz, ahogyan azt Viktorunk szeretné. Kár.OV-nak semmi diplomaciai erzeke. Ez a sal-sztori minek kell most amikor eppen teruleti restauracios torekvesek miatt alla haboru europa keleti feleben? Mi ebben a pozitiv hozadek?Én teljesen más oldalról közelítem meg a dolgot úgy, hogy ha eddig nem volt ismert, kijelentem, hogy nem vagyok Orbán fan.
undisputedly
Ilyen sállal rohangál a fél szurkolótábor válogatott meccsen. Nyilvánvaló hogy rajtuk senki se akad ki, az összes szurkolói brigádnak ez a sztílója. Lehet nyugodtan romantizálni a területi helyreállításon, de az a Nagy Magyarország motívum arra is emlékeztet -- gondolom nem vagyok egyedül vele -- hogy az első világháború után teljesen tönkretették és megalázták az országot és ezt az "elkövetők" teljesen normális dolognak tartják és szarnak rá magasról. Ez is konstans megalázó magatartás, és pofátlanul el is várják, hogy hallgassanak az önérzetes magyarok erről, és sírnak-rínak jobbról-balról most is emiatt a sál miatt pont azok akik a legnagyobb tolvajok és a magyar kisebbség elnyomói. Bármiféle revíziónak pedig a katonai úton puncipor, a politikain pedig lepkefing az esélye. Ezek után után teljesen hidegen hagy, hogy mit rinyál az ukrán és a román cimborája. Felőlem simán elfér egy pixeles napszemüveg, egy blunt és egy "deal with it!" is Orbán sálas képén.
gyeek
nagylaza, főpohárnok
Kampman
Hogy egy vesztes háború után, amit félig mi okoztunk, és ami felgyújtotta Európát, a legyőzőink nem körbeszopkodtak, hanem megbüntettek, és ez milyen geci dolog volt? Mi tette tönkre az országot? A világháború. amit kb mi robbantottunk ki. Ezek után mit kellett volna csinálni a győzteseknek, most komolyan?
Persze egy háborút lezáró békeszerződést vagy diktátumot ezerféle képen meg lehet fogalmazni. Ez most így sikerült. Majd bizonyíthatjuk, mennyire nagyvonalúak vagyunk, ha egyszer egy olyan háború végén ülünk ott a tárgyalóasztalnál, amit mi nyertünk meg.
Tudod mikor lenne ez a nemzet végre igazán önérzetes és becsülendő? Ha venné a bátorságot, és szembenézne azzal, hogy történelmi hibák sorát követte el, és két világháborúban is a fasz rossz oldalára állt, mikor dönthetett volna. Jó, a másodikban annyira nem, mert az lényegében az elsőnek volt a második félideje, hogy focizzak is kicsit.
A baj az, hogy most megint úgy áll a sztori, hogy harmadjára is igyekszünk ezt elkövetni. Egy külső szemlélő számára, (értsd: akit az érzelmei kevésbé befolyásolnak a tisztánlátásában) ez nyilván érthetetlen.
Lecsó
NB2
De a masodik vh utan nemetorszag sem lett megkurtitva,olaszorszag sem. teny volt ndk aztan 90 utan nagy nemetorszag ujra.
Nem sirok trianon utan, mert minek de igy meghuzni a hatarokat nagy geciseg volt.
YoungZeeZee
több mint 3 éve
Mondjuk azt hogy ne csak a mi országunkat harmadolja el, hanem a többi vesztes országot is. Ez volt ami miatt értetlenkedtem a suliban, mert azt megértettem hogy a háború miatt ezt beszoptuk, csak azt nem hogy akkor más vesztes ország miért nem. (az hogy az olaszok ugyanúgy kiszoptak mint mi, és a vége az lett, hogy még területeket is kaptak tőlünk, az volt a legnagyobb WTF)Mi tette tönkre az országot? A világháború. amit kb mi robbantottunk ki. Ezek után mit kellett volna csinálni a győzteseknek, most komolyan?Teljesen legitim érvei vannak.Nem vagy Orbán fan, de pontosan úgy reagálsz, ahogyan azt Viktorunk szeretné. Kár.OV-nak semmi diplomaciai erzeke. Ez a sal-sztori minek kell most amikor eppen teruleti restauracios torekvesek miatt alla haboru europa keleti feleben? Mi ebben a pozitiv hozadek?Én teljesen más oldalról közelítem meg a dolgot úgy, hogy ha eddig nem volt ismert, kijelentem, hogy nem vagyok Orbán fan.