Politika
70 feliratkozó
több mint 3 éve
Már nem csak a biorobot munkakahelyekre (vagyis hát de, viszont azért ez customer service), nálunk a törökök és az ukránok után megérkeztek az indiaiak is, nagyobb már az idegenlégiós kontingens, mint a magyar

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 3 éve
A biorobot munkahelyekre meg majd jönnek (mint ahogy eddig is jöttek, csak azt valamiért nem plakátolták ki) a fülöp-szigeteki meg vietnámi munkavállalók.egy random kérdés:Én nem értek hozzá, de lehet nem az egyik legkörnyezetszennyezőbb gyárat és technológiát kellene idehozni, és eladni nemzetgazdasági sikerként.
Ha megépül egy gyár Magyarországon,aminek egyrészt be kell tartani a helyi és Eus szabályozásokat,3 kilométerre lakott területtől (tehát nem a Nagyerdő közepén), és betartja a város által meghatározott és ellenzék által megszavazott maximálisan felhasználható napi vízmennyiséget,mindezzel pedig többezer milliárdot hozva,munkahelyeket és egy gyönörű ide gyertek táblát Debrecenhez,mint iparváros(Debrecen az új Miskolc) akkor ezzel mi a probléma?
Persze értem az aggodalmakat így aszály meg klímaváltozás közepén,de feltételezhetően mi lenne a helyes döntés,nem Nyugat hanem,mint V4 szempontból,minden ilyen beruházást és lehetőséget lepasszolni Szlovákoknak meg lengyeleknek mert ők megteszik vagy mi? Mert szerintem elég keveset tudunk felmutatni mint gazdaság,de ha egyszer magasabb polcra akarunk kerülni,akkor ezeket szerintem meg kell lovagolni és ki kell használni. De az is lehet sok volt nekem a kis és nagytigris Földrajz órán.
Chef a'la Laci pecsenyés
Arról nem is beszélek inkább, hogy ezzel teremtünk néhány ezer biorobot munkahelyet, és ezt akarjuk eladni fejlődésként.
Persze a magyar ember nem valami okos, és nincsenek nagy igényei (de még csak közepesek sem), szóval ebből a szempontból nézve tekinthető nagy eredménynek.
De na, számomra rettenetesen visszás az egész.
Mikey
több mint 3 éve
egy random kérdés:Én nem értek hozzá, de lehet nem az egyik legkörnyezetszennyezőbb gyárat és technológiát kellene idehozni, és eladni nemzetgazdasági sikerként.
Ha megépül egy gyár Magyarországon,aminek egyrészt be kell tartani a helyi és Eus szabályozásokat,3 kilométerre lakott területtől (tehát nem a Nagyerdő közepén), és betartja a város által meghatározott és ellenzék által megszavazott maximálisan felhasználható napi vízmennyiséget,mindezzel pedig többezer milliárdot hozva,munkahelyeket és egy gyönörű ide gyertek táblát Debrecenhez,mint iparváros(Debrecen az új Miskolc) akkor ezzel mi a probléma?
Persze értem az aggodalmakat így aszály meg klímaváltozás közepén,de feltételezhetően mi lenne a helyes döntés,nem Nyugat hanem,mint V4 szempontból,minden ilyen beruházást és lehetőséget lepasszolni Szlovákoknak meg lengyeleknek mert ők megteszik vagy mi? Mert szerintem elég keveset tudunk felmutatni mint gazdaság,de ha egyszer magasabb polcra akarunk kerülni,akkor ezeket szerintem meg kell lovagolni és ki kell használni. De az is lehet sok volt nekem a kis és nagytigris Földrajz órán.
Chef a'la Laci pecsenyés
Arról nem is beszélek inkább, hogy ezzel teremtünk néhány ezer biorobot munkahelyet, és ezt akarjuk eladni fejlődésként.
Persze a magyar ember nem valami okos, és nincsenek nagy igényei (de még csak közepesek sem), szóval ebből a szempontból nézve tekinthető nagy eredménynek.
De na, számomra rettenetesen visszás az egész.
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 3 éve
Lúda SolymiTe nem érted a lényeget. Jóska már többször kifejtette, hogy a kormány feladata nem a kormányzás és a közjó érdekében való cselekvés, hanem a lenyúlás, vagyis a “vállalkozás” hasznának a maximalizálása. Ebben az állampolgár sokszor akadályozza, ergo versenytárs, és mint ilyennek, a szájába lehet, sőt kell is szarni.
A fejlődés meg nem a közjó szempontjából nézve jelentkezik, hanem a “vállalkozás” hatékonysága szempontjából. Így teljesen logikus egy ilyen gyár szádba telepítése.
több mint 3 éve
egy random kérdés:Ha megépül egy gyár Magyarországon,aminek egyrészt be kell tartani a helyi és Eus szabályozásokat,3 kilométerre lakott területtől (tehát nem a Nagyerdő közepén), és betartja a város által meghatározott és ellenzék által megszavazott maximálisan felhasználható napi vízmennyiséget,mindezzel pedig többezer milliárdot hozva,munkahelyeket és egy gyönörű ide gyertek táblát Debrecenhez,mint iparváros(Debrecen az új Miskolc) akkor ezzel mi a probléma?
Persze értem az aggodalmakat így aszály meg klímaváltozás közepén,de feltételezhetően mi lenne a helyes döntés,nem Nyugat hanem,mint V4 szempontból,minden ilyen beruházást és lehetőséget lepasszolni Szlovákoknak meg lengyeleknek mert ők megteszik vagy mi? Mert szerintem elég keveset tudunk felmutatni mint gazdaság,de ha egyszer magasabb polcra akarunk kerülni,akkor ezeket szerintem meg kell lovagolni és ki kell használni. De az is lehet sok volt nekem a kis és nagytigris Földrajz órán.
Egy jéghideg mit kérsz?
több mint 3 éve
Epp azt teszik.Bármit meg tud tenni.Jajj, Jóska, hagyjuk már a hülyeséget.Igen, van, akinek semmi se jó, és csak a tökéletes elfogadható, de az is csak akkor, ha egy neki is tetsző politikai garnitúra prezentálja, bár olyan nincs is.Baggio arra reagált, hogy az ilyen szennyező gyárakat nem éppen a város közvetlen szomszédságába kellene telepíteni, de sebaj, átment a lényeg.Leegyszerűsítve: szekér-benzines/dízel autó-elektromos autó.Mi ebben a fejlődés szerinted?Én értem, hogy szerinted ez nem fejlődés, mert Orbán, meg NER, meg haverok, meg lopott pénz. Oké, így látod.Ez nem fejlődés. Ez energia pazarlás. Lehetne olyan üzemet idehozni ami kevésbé szennyezi a környezetet és kevesebb energiát használ? Hogyne lehetne. De hát azért dolgozni kell meg nem olyan jövedelmező a haveroknak.Igen, ez fejlődés.Mert ez fejlődés?Jelszó: ne hagyd, hogy a politika hatással legyen az életedre!Nem igazán szereted te a fejlődést errefelé, mi?
Kihullik a hajad, a gyereked rákos lesz a szennyezett víztől és levegőtől, és ha akarsz se tudsz elköltözni, mert eladhatlanná vált a házad? Ne foglalkozz vele!
r.baggio
Éljen Ludd tábornok!
Őszentsége Sobri Jóska
Ma a debreceni polgi megnyugtatott mindenkit, Debrecen vízkészlete nem lesz veszélyben a gyár miatt. Jelenleg naponta majdnem 100ezer m3 vizet tud felhasználni Debrecen. Nem tudom miért ezt a /nap mértékegységet használta. Átlagban 40ezer m3 megy el naponta, a legmelegebb júliusi napon volt 60ezer. Szóval nem kell aggódni, mert a gyár (1 db gyár!) miatt ezután napi 80ezer(!!!) m3 lesz az átlag fogyasztas ami még mindig a rendelkezésre álló mennyiség alatt van. Tehát kétszer hamarabb fog elfogyni a vizünk. Gratulálok. És ennek még örül is és be is vallja, hogy Debrecennyi víz felhasználású gyárat hoznak ide és tíz év múlva nyáron napközben nem lesz víz de kit érdekel ez.
Nemes samu09
A világ megy előre. Mindig.
De persze lehet sápitozni, mint amikor elkezdtek a vasdobozok száguldozni vagy dobozba zárták emberek képmásait meg elvették a gépek az emberek munkáját.
És persze mindig van aki csak azt látja mi nem úgy lesz, mint régen volt.
Őszentsége Sobri Jóska
Abban nem látom a fejlődést, hogy lesz több ezer ukrán meg indiai munkás, szennyezik a kornyezetet és végtelen sok energiát használnak fel, cserébe csak nullához közelítő adót fizetnek be és a megtermelt árubol semmi haszon nem keletkezik se a városnak se az országnak.
Én szeretem a technológiát, fejlődni kell de ésszel. Decathlonba berakom a cuccot a tálcába, egy másodperc múlva már írja is ki mennyit fizessek. 1 perc nincs a vásárlás. Kapok egy e-mailt képzésről vagy meetingrol telefon naptarja automata időzít és jelez. El se kellene olvasnom az e-mailt. Ez fejlődés.
Ez a debreceni gyár egy nagyon szép példája, hogy mindegy mik a következmények csak jó sok pénz legyen belőle.
Nemes samu09
Én meg úgy, hogy de, ez fejlődés, és avétos, félelemvezérelt, kb. a géprombolókra emlékeztető gondolat az, amit r.baggio megfogalmazott, hogy "Kihullik a hajad, a gyereked rákos lesz a szennyezett víztől és levegőtől, és ha akarsz se tudsz elköltözni, mert eladhatlanná vált a házad".
Őszentsége Sobri Jóska
Nemes samu09
De ha általánosságban kérded, akkor a hatékonyabb energiatárolás (egyre jobb aksik).
Őszentsége Sobri Jóska
Lúdas Solymi
Őszentsége Sobri Jóska
Úgy látom megint unatkozol így az államalapítás ünnepe előtt, aztán kell valami olvasnivaló, hogy lefoglald magad.
Nem hinném, hogy baggio a tökéletességre célzott, hanem arra, hogy ne a lakosság szájába építsenek egy ilyen gyárat.
Ma Magyarországon egy 2/3-dal felhatalmazott kormány, akinek a vezetője egy zseni és egy ország vagyona rendelkezésre áll, kb. oda építhet gyárat ahova akar, olyan szempontokat figyelembe véve amilyeneket akar.
Tehát simán megtehette volna azt, hogy figyel az álampógáraira, de nem tette, a szájukba szart...lehet azért, mert Göd ellenzéki volt? Nem tudom, volt valami ilyesmi, de lehet nem így volt.
Szóval döntsük már el, hogy ez a kormány bármit meg tud tenni ebben az országban vagy állandóan meg van kötve a kezük az ellenzék, Soros, Gyurcsány, Brüsszel miatt.
Ja, épp melyik retorika vagy érvelés hasznos számodra is, ugyi?
Lúdas Solymi
De akkor miért ne szarhatna a szájukba?
Őszentsége Sobri Jóska
De a kiindulas az volt h szerinted baggio a tokeletest akarja a kormanytol, mikozben o csak a normalis esetben minimalisan elvarhato dolgot szeretne.
Dehat OV-rol meg a kormanyarol beszelunk, szoval nem kell csodalkozni.
Egyre melyebbre assak magukat a gerinctelensegbe meg a prosztosagba.
Nem mintha ez valtoztatna barmin is.
több mint 3 éve
Bármit meg tud tenni.Jajj, Jóska, hagyjuk már a hülyeséget.Igen, van, akinek semmi se jó, és csak a tökéletes elfogadható, de az is csak akkor, ha egy neki is tetsző politikai garnitúra prezentálja, bár olyan nincs is.Baggio arra reagált, hogy az ilyen szennyező gyárakat nem éppen a város közvetlen szomszédságába kellene telepíteni, de sebaj, átment a lényeg.Leegyszerűsítve: szekér-benzines/dízel autó-elektromos autó.Mi ebben a fejlődés szerinted?Én értem, hogy szerinted ez nem fejlődés, mert Orbán, meg NER, meg haverok, meg lopott pénz. Oké, így látod.Ez nem fejlődés. Ez energia pazarlás. Lehetne olyan üzemet idehozni ami kevésbé szennyezi a környezetet és kevesebb energiát használ? Hogyne lehetne. De hát azért dolgozni kell meg nem olyan jövedelmező a haveroknak.Igen, ez fejlődés.Mert ez fejlődés?Jelszó: ne hagyd, hogy a politika hatással legyen az életedre!Nem igazán szereted te a fejlődést errefelé, mi?
Kihullik a hajad, a gyereked rákos lesz a szennyezett víztől és levegőtől, és ha akarsz se tudsz elköltözni, mert eladhatlanná vált a házad? Ne foglalkozz vele!
r.baggio
Éljen Ludd tábornok!
Őszentsége Sobri Jóska
Ma a debreceni polgi megnyugtatott mindenkit, Debrecen vízkészlete nem lesz veszélyben a gyár miatt. Jelenleg naponta majdnem 100ezer m3 vizet tud felhasználni Debrecen. Nem tudom miért ezt a /nap mértékegységet használta. Átlagban 40ezer m3 megy el naponta, a legmelegebb júliusi napon volt 60ezer. Szóval nem kell aggódni, mert a gyár (1 db gyár!) miatt ezután napi 80ezer(!!!) m3 lesz az átlag fogyasztas ami még mindig a rendelkezésre álló mennyiség alatt van. Tehát kétszer hamarabb fog elfogyni a vizünk. Gratulálok. És ennek még örül is és be is vallja, hogy Debrecennyi víz felhasználású gyárat hoznak ide és tíz év múlva nyáron napközben nem lesz víz de kit érdekel ez.
Nemes samu09
A világ megy előre. Mindig.
De persze lehet sápitozni, mint amikor elkezdtek a vasdobozok száguldozni vagy dobozba zárták emberek képmásait meg elvették a gépek az emberek munkáját.
És persze mindig van aki csak azt látja mi nem úgy lesz, mint régen volt.
Őszentsége Sobri Jóska
Abban nem látom a fejlődést, hogy lesz több ezer ukrán meg indiai munkás, szennyezik a kornyezetet és végtelen sok energiát használnak fel, cserébe csak nullához közelítő adót fizetnek be és a megtermelt árubol semmi haszon nem keletkezik se a városnak se az országnak.
Én szeretem a technológiát, fejlődni kell de ésszel. Decathlonba berakom a cuccot a tálcába, egy másodperc múlva már írja is ki mennyit fizessek. 1 perc nincs a vásárlás. Kapok egy e-mailt képzésről vagy meetingrol telefon naptarja automata időzít és jelez. El se kellene olvasnom az e-mailt. Ez fejlődés.
Ez a debreceni gyár egy nagyon szép példája, hogy mindegy mik a következmények csak jó sok pénz legyen belőle.
Nemes samu09
Én meg úgy, hogy de, ez fejlődés, és avétos, félelemvezérelt, kb. a géprombolókra emlékeztető gondolat az, amit r.baggio megfogalmazott, hogy "Kihullik a hajad, a gyereked rákos lesz a szennyezett víztől és levegőtől, és ha akarsz se tudsz elköltözni, mert eladhatlanná vált a házad".
Őszentsége Sobri Jóska
Nemes samu09
De ha általánosságban kérded, akkor a hatékonyabb energiatárolás (egyre jobb aksik).
Őszentsége Sobri Jóska
Lúdas Solymi
Őszentsége Sobri Jóska
Úgy látom megint unatkozol így az államalapítás ünnepe előtt, aztán kell valami olvasnivaló, hogy lefoglald magad.
Nem hinném, hogy baggio a tökéletességre célzott, hanem arra, hogy ne a lakosság szájába építsenek egy ilyen gyárat.
Ma Magyarországon egy 2/3-dal felhatalmazott kormány, akinek a vezetője egy zseni és egy ország vagyona rendelkezésre áll, kb. oda építhet gyárat ahova akar, olyan szempontokat figyelembe véve amilyeneket akar.
Tehát simán megtehette volna azt, hogy figyel az álampógáraira, de nem tette, a szájukba szart...lehet azért, mert Göd ellenzéki volt? Nem tudom, volt valami ilyesmi, de lehet nem így volt.
Szóval döntsük már el, hogy ez a kormány bármit meg tud tenni ebben az országban vagy állandóan meg van kötve a kezük az ellenzék, Soros, Gyurcsány, Brüsszel miatt.
Ja, épp melyik retorika vagy érvelés hasznos számodra is, ugyi?
Lúdas Solymi
De akkor miért ne szarhatna a szájukba?
több mint 3 éve
Jajj, Jóska, hagyjuk már a hülyeséget.Igen, van, akinek semmi se jó, és csak a tökéletes elfogadható, de az is csak akkor, ha egy neki is tetsző politikai garnitúra prezentálja, bár olyan nincs is.Baggio arra reagált, hogy az ilyen szennyező gyárakat nem éppen a város közvetlen szomszédságába kellene telepíteni, de sebaj, átment a lényeg.Leegyszerűsítve: szekér-benzines/dízel autó-elektromos autó.Mi ebben a fejlődés szerinted?Én értem, hogy szerinted ez nem fejlődés, mert Orbán, meg NER, meg haverok, meg lopott pénz. Oké, így látod.Ez nem fejlődés. Ez energia pazarlás. Lehetne olyan üzemet idehozni ami kevésbé szennyezi a környezetet és kevesebb energiát használ? Hogyne lehetne. De hát azért dolgozni kell meg nem olyan jövedelmező a haveroknak.Igen, ez fejlődés.Mert ez fejlődés?Jelszó: ne hagyd, hogy a politika hatással legyen az életedre!Nem igazán szereted te a fejlődést errefelé, mi?
Kihullik a hajad, a gyereked rákos lesz a szennyezett víztől és levegőtől, és ha akarsz se tudsz elköltözni, mert eladhatlanná vált a házad? Ne foglalkozz vele!
r.baggio
Éljen Ludd tábornok!
Őszentsége Sobri Jóska
Ma a debreceni polgi megnyugtatott mindenkit, Debrecen vízkészlete nem lesz veszélyben a gyár miatt. Jelenleg naponta majdnem 100ezer m3 vizet tud felhasználni Debrecen. Nem tudom miért ezt a /nap mértékegységet használta. Átlagban 40ezer m3 megy el naponta, a legmelegebb júliusi napon volt 60ezer. Szóval nem kell aggódni, mert a gyár (1 db gyár!) miatt ezután napi 80ezer(!!!) m3 lesz az átlag fogyasztas ami még mindig a rendelkezésre álló mennyiség alatt van. Tehát kétszer hamarabb fog elfogyni a vizünk. Gratulálok. És ennek még örül is és be is vallja, hogy Debrecennyi víz felhasználású gyárat hoznak ide és tíz év múlva nyáron napközben nem lesz víz de kit érdekel ez.
Nemes samu09
A világ megy előre. Mindig.
De persze lehet sápitozni, mint amikor elkezdtek a vasdobozok száguldozni vagy dobozba zárták emberek képmásait meg elvették a gépek az emberek munkáját.
És persze mindig van aki csak azt látja mi nem úgy lesz, mint régen volt.
Őszentsége Sobri Jóska
Abban nem látom a fejlődést, hogy lesz több ezer ukrán meg indiai munkás, szennyezik a kornyezetet és végtelen sok energiát használnak fel, cserébe csak nullához közelítő adót fizetnek be és a megtermelt árubol semmi haszon nem keletkezik se a városnak se az országnak.
Én szeretem a technológiát, fejlődni kell de ésszel. Decathlonba berakom a cuccot a tálcába, egy másodperc múlva már írja is ki mennyit fizessek. 1 perc nincs a vásárlás. Kapok egy e-mailt képzésről vagy meetingrol telefon naptarja automata időzít és jelez. El se kellene olvasnom az e-mailt. Ez fejlődés.
Ez a debreceni gyár egy nagyon szép példája, hogy mindegy mik a következmények csak jó sok pénz legyen belőle.
Nemes samu09
Én meg úgy, hogy de, ez fejlődés, és avétos, félelemvezérelt, kb. a géprombolókra emlékeztető gondolat az, amit r.baggio megfogalmazott, hogy "Kihullik a hajad, a gyereked rákos lesz a szennyezett víztől és levegőtől, és ha akarsz se tudsz elköltözni, mert eladhatlanná vált a házad".
Őszentsége Sobri Jóska
Nemes samu09
De ha általánosságban kérded, akkor a hatékonyabb energiatárolás (egyre jobb aksik).
Őszentsége Sobri Jóska
Lúdas Solymi
Őszentsége Sobri Jóska
Úgy látom megint unatkozol így az államalapítás ünnepe előtt, aztán kell valami olvasnivaló, hogy lefoglald magad.
Nem hinném, hogy baggio a tökéletességre célzott, hanem arra, hogy ne a lakosság szájába építsenek egy ilyen gyárat.
Ma Magyarországon egy 2/3-dal felhatalmazott kormány, akinek a vezetője egy zseni és egy ország vagyona rendelkezésre áll, kb. oda építhet gyárat ahova akar, olyan szempontokat figyelembe véve amilyeneket akar.
Tehát simán megtehette volna azt, hogy figyel az álampógáraira, de nem tette, a szájukba szart...lehet azért, mert Göd ellenzéki volt? Nem tudom, volt valami ilyesmi, de lehet nem így volt.
Szóval döntsük már el, hogy ez a kormány bármit meg tud tenni ebben az országban vagy állandóan meg van kötve a kezük az ellenzék, Soros, Gyurcsány, Brüsszel miatt.
Ja, épp melyik retorika vagy érvelés hasznos számodra is, ugyi?
több mint 3 éve
És azt se feledd, hogy a történelmet a győztesek írják.Ha megérem a 82-t és ez bejön egy percig némán fogok állni az emlekedre közben pedig azt fogom gondolni hogy bazmeg igaza volt 😃
Én nem zárnám ki, hogy 2222-ben minden Kína lesz, és Orbánról az szerepel a korai 21. századról szóló történelemkönyvekben, hogy "azon kevés nyugat-nyugat-kínai (korábban Európa) államvezető egyike, aki profétikus előrelátással vezette a magyar-kínaiakat az Összkínai Népköztársaság kebelére, ezzel könnyítve meg a térség népcsoportjainak gyors és zökkenőmentes integrációjat, és így megkímélte közösségét a 2073-as Nagy Egyesülés véráldozataitól, kellemetlenségeitől, és neki köszönhetően a térség akkori államai ki is maradtak az Utolsó Nagy Háború aktív résztvevői közül".
Őszentsége Sobri Jóska
több mint 3 éve
Én nem a debreceni fejlődésre gondoltam, hanem globálisan.Az egyre jobb aksikra szükség van és a fejlesztésük által fejlődést lehet elérni.Mi ebben a fejlődés szerinted?Leegyszerűsítve: szekér-benzines/dízel autó-elektromos autó.
Nemes samu09
De ha általánosságban kérded, akkor a hatékonyabb energiatárolás (egyre jobb aksik).
Őszentsége Sobri Jóska
De 1. a know-how, a k+f nem itt lesz, azok a hq-ban vannak Kínában. Itt az olcsó termelés, a környezet szennyezése fog történni. Fejlődés sehol. Talán ha vállalná a cég, hogy szigeteli az összes iskolát és óvodát a városban az jelentene valamit. De ez a gyár semmi fejlődést nem fog jelenteni helyi szinten.
Nemes samu09
több mint 3 éve
Én nem látok ám semmi olyan hátrányt, ami alapján nekünk az elmúlt 20 évben ennyivel gyengébben kellett volna teljesíteni, mint pl Romániának. Te látsz?Népesség, aktív munkaerő, terület, energiahordozók, nyersanyagok, gépgyártási kapacitás, mezőgazdaság, tengerpart, én ezeket látom, ami Románia "javára szól".
Szokol
Illetve a rasszista/xenofób általánosítástól eltekintve tán a néplelek más, mint itthon, de ennyire nem ismerem a "románokat".
De ők megölték a diktátorukat, mi visszasírtuk/juk.
több mint 3 éve
Az egyre jobb aksikra szükség van és a fejlesztésük által fejlődést lehet elérni.Leegyszerűsítve: szekér-benzines/dízel autó-elektromos autó.Mi ebben a fejlődés szerinted?Én értem, hogy szerinted ez nem fejlődés, mert Orbán, meg NER, meg haverok, meg lopott pénz. Oké, így látod.Ez nem fejlődés. Ez energia pazarlás. Lehetne olyan üzemet idehozni ami kevésbé szennyezi a környezetet és kevesebb energiát használ? Hogyne lehetne. De hát azért dolgozni kell meg nem olyan jövedelmező a haveroknak.Igen, ez fejlődés.Mert ez fejlődés?Jelszó: ne hagyd, hogy a politika hatással legyen az életedre!Nem igazán szereted te a fejlődést errefelé, mi?
Kihullik a hajad, a gyereked rákos lesz a szennyezett víztől és levegőtől, és ha akarsz se tudsz elköltözni, mert eladhatlanná vált a házad? Ne foglalkozz vele!
r.baggio
Éljen Ludd tábornok!
Őszentsége Sobri Jóska
Ma a debreceni polgi megnyugtatott mindenkit, Debrecen vízkészlete nem lesz veszélyben a gyár miatt. Jelenleg naponta majdnem 100ezer m3 vizet tud felhasználni Debrecen. Nem tudom miért ezt a /nap mértékegységet használta. Átlagban 40ezer m3 megy el naponta, a legmelegebb júliusi napon volt 60ezer. Szóval nem kell aggódni, mert a gyár (1 db gyár!) miatt ezután napi 80ezer(!!!) m3 lesz az átlag fogyasztas ami még mindig a rendelkezésre álló mennyiség alatt van. Tehát kétszer hamarabb fog elfogyni a vizünk. Gratulálok. És ennek még örül is és be is vallja, hogy Debrecennyi víz felhasználású gyárat hoznak ide és tíz év múlva nyáron napközben nem lesz víz de kit érdekel ez.
Nemes samu09
A világ megy előre. Mindig.
De persze lehet sápitozni, mint amikor elkezdtek a vasdobozok száguldozni vagy dobozba zárták emberek képmásait meg elvették a gépek az emberek munkáját.
És persze mindig van aki csak azt látja mi nem úgy lesz, mint régen volt.
Őszentsége Sobri Jóska
Abban nem látom a fejlődést, hogy lesz több ezer ukrán meg indiai munkás, szennyezik a kornyezetet és végtelen sok energiát használnak fel, cserébe csak nullához közelítő adót fizetnek be és a megtermelt árubol semmi haszon nem keletkezik se a városnak se az országnak.
Én szeretem a technológiát, fejlődni kell de ésszel. Decathlonba berakom a cuccot a tálcába, egy másodperc múlva már írja is ki mennyit fizessek. 1 perc nincs a vásárlás. Kapok egy e-mailt képzésről vagy meetingrol telefon naptarja automata időzít és jelez. El se kellene olvasnom az e-mailt. Ez fejlődés.
Ez a debreceni gyár egy nagyon szép példája, hogy mindegy mik a következmények csak jó sok pénz legyen belőle.
Nemes samu09
Én meg úgy, hogy de, ez fejlődés, és avétos, félelemvezérelt, kb. a géprombolókra emlékeztető gondolat az, amit r.baggio megfogalmazott, hogy "Kihullik a hajad, a gyereked rákos lesz a szennyezett víztől és levegőtől, és ha akarsz se tudsz elköltözni, mert eladhatlanná vált a házad".
Őszentsége Sobri Jóska
Nemes samu09
De ha általánosságban kérded, akkor a hatékonyabb energiatárolás (egyre jobb aksik).
Őszentsége Sobri Jóska
De 1. a know-how, a k+f nem itt lesz, azok a hq-ban vannak Kínában. Itt az olcsó termelés, a környezet szennyezése fog történni. Fejlődés sehol. Talán ha vállalná a cég, hogy szigeteli az összes iskolát és óvodát a városban az jelentene valamit. De ez a gyár semmi fejlődést nem fog jelenteni helyi szinten.
több mint 3 éve
Az más, akkor nem szóltam. Ez támadhatatlan érvelés volt 😊Hát attól, hogy ezt leírtad, minden nap mentegeted. Nálad is azt figyeljük, amit csinálsz, nem azt, amit mondasz! 😉Eh...értő olvasás:MC12Ugyanazt csinálod, mint amikor más az inflációt vagy a devizagyengülést letudja annyival, hogy hát de máshol is ez van. Persze, hogy ez van, ha a mértéket nem vesszük figyelembe.
Ha egy ország 20 év alatt ledolgozta a hátrányát hozzánk képest és megelőzött minket, nem evidens, hogy szarul kormányzott az éppen aktuális vezetésünk? Miért érzed úgy, hogy neked ezt védened kell? Ez csak szerecsenmosdatás.
Szokol
" Én nem mentegetem a magyar gazdaságot, az a magyar politikai és gazdasági elit hibája, hogy nem tartunk nyugat-Szlovákia (aki szerint kelet-Szlovákia jobb, mint Borsod, az egyszerűen nem járt ott) vagy Lengyelország szintjén ebben nincs vita."
MC12
Szokol
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 3 éve
Hát attól, hogy ezt leírtad, minden nap mentegeted. Nálad is azt figyeljük, amit csinálsz, nem azt, amit mondasz! 😉Eh...értő olvasás:MC12Ugyanazt csinálod, mint amikor más az inflációt vagy a devizagyengülést letudja annyival, hogy hát de máshol is ez van. Persze, hogy ez van, ha a mértéket nem vesszük figyelembe.
Ha egy ország 20 év alatt ledolgozta a hátrányát hozzánk képest és megelőzött minket, nem evidens, hogy szarul kormányzott az éppen aktuális vezetésünk? Miért érzed úgy, hogy neked ezt védened kell? Ez csak szerecsenmosdatás.
Szokol
" Én nem mentegetem a magyar gazdaságot, az a magyar politikai és gazdasági elit hibája, hogy nem tartunk nyugat-Szlovákia (aki szerint kelet-Szlovákia jobb, mint Borsod, az egyszerűen nem járt ott) vagy Lengyelország szintjén ebben nincs vita."
MC12
több mint 3 éve
Még ha második is lebaszom, mert a második az első vesztes! 😁Ha a gyereked lefutja 4 óra alatt a maratont, akkor lebaszod, hogy ez kurva lassú, mert 20-30 éves fekete srácok 2 és fél óra alatt simán le tudják futni, vagy megdícséred, hogy az ő életkorában, fizikumával, suli melletti felkészülesével ez egy nagyon szép teljesítmeny tőle?MC12Ugyanazt csinálod, mint amikor más az inflációt vagy a devizagyengülést letudja annyival, hogy hát de máshol is ez van. Persze, hogy ez van, ha a mértéket nem vesszük figyelembe.
Ha egy ország 20 év alatt ledolgozta a hátrányát hozzánk képest és megelőzött minket, nem evidens, hogy szarul kormányzott az éppen aktuális vezetésünk? Miért érzed úgy, hogy neked ezt védened kell? Ez csak szerecsenmosdatás.
Szokol
Mert ha az utóbbi, szerintem az nem szerecsenmosdatás.
Őszentsége Sobri Jóska
Én nem látok ám semmi olyan hátrányt, ami alapján nekünk az elmúlt 20 évben ennyivel gyengébben kellett volna teljesíteni, mint pl Romániának. Te látsz?
több mint 3 éve
Eh...értő olvasás:MC12Ugyanazt csinálod, mint amikor más az inflációt vagy a devizagyengülést letudja annyival, hogy hát de máshol is ez van. Persze, hogy ez van, ha a mértéket nem vesszük figyelembe.
Ha egy ország 20 év alatt ledolgozta a hátrányát hozzánk képest és megelőzött minket, nem evidens, hogy szarul kormányzott az éppen aktuális vezetésünk? Miért érzed úgy, hogy neked ezt védened kell? Ez csak szerecsenmosdatás.
Szokol
" Én nem mentegetem a magyar gazdaságot, az a magyar politikai és gazdasági elit hibája, hogy nem tartunk nyugat-Szlovákia (aki szerint kelet-Szlovákia jobb, mint Borsod, az egyszerűen nem járt ott) vagy Lengyelország szintjén ebben nincs vita."
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 3 éve
Csak hogy értsem. Ebben a példában a gyerek az OV vagy Magyarország?Ha a gyereked lefutja 4 óra alatt a maratont, akkor lebaszod, hogy ez kurva lassú, mert 20-30 éves fekete srácok 2 és fél óra alatt simán le tudják futni, vagy megdícséred, hogy az ő életkorában, fizikumával, suli melletti felkészülesével ez egy nagyon szép teljesítmeny tőle?MC12Ugyanazt csinálod, mint amikor más az inflációt vagy a devizagyengülést letudja annyival, hogy hát de máshol is ez van. Persze, hogy ez van, ha a mértéket nem vesszük figyelembe.
Ha egy ország 20 év alatt ledolgozta a hátrányát hozzánk képest és megelőzött minket, nem evidens, hogy szarul kormányzott az éppen aktuális vezetésünk? Miért érzed úgy, hogy neked ezt védened kell? Ez csak szerecsenmosdatás.
Szokol
Mert ha az utóbbi, szerintem az nem szerecsenmosdatás.
Őszentsége Sobri Jóska
És a 20-30 éves fekeze srácok kik?
"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
több mint 3 éve
Ha a gyereked lefutja 4 óra alatt a maratont, akkor lebaszod, hogy ez kurva lassú, mert 20-30 éves fekete srácok 2 és fél óra alatt simán le tudják futni, vagy megdícséred, hogy az ő életkorában, fizikumával, suli melletti felkészülesével ez egy nagyon szép teljesítmeny tőle?MC12Ugyanazt csinálod, mint amikor más az inflációt vagy a devizagyengülést letudja annyival, hogy hát de máshol is ez van. Persze, hogy ez van, ha a mértéket nem vesszük figyelembe.
Ha egy ország 20 év alatt ledolgozta a hátrányát hozzánk képest és megelőzött minket, nem evidens, hogy szarul kormányzott az éppen aktuális vezetésünk? Miért érzed úgy, hogy neked ezt védened kell? Ez csak szerecsenmosdatás.
Szokol
Mert ha az utóbbi, szerintem az nem szerecsenmosdatás.
több mint 3 éve
MC12Ugyanazt csinálod, mint amikor más az inflációt vagy a devizagyengülést letudja annyival, hogy hát de máshol is ez van. Persze, hogy ez van, ha a mértéket nem vesszük figyelembe.
Ha egy ország 20 év alatt ledolgozta a hátrányát hozzánk képest és megelőzött minket, nem evidens, hogy szarul kormányzott az éppen aktuális vezetésünk? Miért érzed úgy, hogy neked ezt védened kell? Ez csak szerecsenmosdatás.
több mint 3 éve
Meleg van.Szerinted.A rendszerváltás óta volt bki másnak 12 even keresztül (lassan ez 16 lesz a mostani ciklus végére) másfél evet leszámítva 2/3 felhatalmazása h megtegye ezt egy elég jó világpiaci környezetben? Ez nem Orbán fixacio, ez tény. Hatalmas lehetőség volt a kezében és nem elt vele. Legnagyobb probléma ebben a diakurzusban h ezt még csak be sem akarod látni hanem relativizalsz a patás ördögi dolgokkal. Nem patás ördög, csinált jó dolgokat, le is írtam régen. De összképet tekintve egy hatalmas ziccert hagyott ki.Ez az, amit én személy szerint soha nem fogok neki tudni megbocsátani. Meg volt a lehetősége, hogy a nemzet nagyjaihoz csatlakozzon. Hogy majd a történelem a modern Magyarország atyjaként emlegesse. De ehelyett ő azt választotta, hogy sértődöttségből/napoleonkomplexusból/mentáliskattanásból/cigányvérből inkább szétraboltatja az országot a félkegyelmű csatlósain keresztül és kiszolgáltatja azt mindenféle diktatorikus keleti szarfészkeknek. Írtam már korábban is, ez a 12-40 év bőven elég lett volna arra, hogy lemásoljuk Izland, Írország, Észtország példáját, vagy mi lehessünk Európa Szingapúrja.
csebi
A Zseni.
Hanni
Én nem hiszem, hogy a nemzet nagyjaihoz fogják csatolni majd 100 vagy 200 év múlva, de ki se zárom, viszont az, hogy mennyit lop, mit sumákol össze, kikkel boltol most, ez ebből a szempontból irreleváns, a kortárs magyarok Szent Istvánt se ismerték el, kvázi egy kegyetlen, nyugatszopó, hagyományromboló, hazaáruló, papságcsicskának tartották, Rákóczit gyüttment szerencselovagnak, Kossuthot korrupt tolvajnak, ésatöbbi.
Nem lényeges, hogy a kortársak, pláne egy másik politikai oldalról, miként ítélnek meg egy vezetőt.
Neked nyilván fontos a saját veleményed, benyomásaid, értékítéleted, de az utókor erre szarik, és majd idővel helyezi kontextusba Orbánt, ahogy tette ezt István királlyal is.
És azt se feledd, hogy a történelmet a győztesek írják.
Én nem zárnám ki, hogy 2222-ben minden Kína lesz, és Orbánról az szerepel a korai 21. századról szóló történelemkönyvekben, hogy "azon kevés nyugat-nyugat-kínai (korábban Európa) államvezető egyike, aki profétikus előrelátással vezette a magyar-kínaiakat az Összkínai Népköztársaság kebelére, ezzel könnyítve meg a térség népcsoportjainak gyors és zökkenőmentes integrációjat, és így megkímélte közösségét a 2073-as Nagy Egyesülés véráldozataitól, kellemetlenségeitől, és neki köszönhetően a térség akkori államai ki is maradtak az Utolsó Nagy Háború aktív résztvevői közül".
Őszentsége Sobri Jóska
több mint 3 éve
Szerinted.A rendszerváltás óta volt bki másnak 12 even keresztül (lassan ez 16 lesz a mostani ciklus végére) másfél evet leszámítva 2/3 felhatalmazása h megtegye ezt egy elég jó világpiaci környezetben? Ez nem Orbán fixacio, ez tény. Hatalmas lehetőség volt a kezében és nem elt vele. Legnagyobb probléma ebben a diakurzusban h ezt még csak be sem akarod látni hanem relativizalsz a patás ördögi dolgokkal. Nem patás ördög, csinált jó dolgokat, le is írtam régen. De összképet tekintve egy hatalmas ziccert hagyott ki.Ez az, amit én személy szerint soha nem fogok neki tudni megbocsátani. Meg volt a lehetősége, hogy a nemzet nagyjaihoz csatlakozzon. Hogy majd a történelem a modern Magyarország atyjaként emlegesse. De ehelyett ő azt választotta, hogy sértődöttségből/napoleonkomplexusból/mentáliskattanásból/cigányvérből inkább szétraboltatja az országot a félkegyelmű csatlósain keresztül és kiszolgáltatja azt mindenféle diktatorikus keleti szarfészkeknek. Írtam már korábban is, ez a 12-40 év bőven elég lett volna arra, hogy lemásoljuk Izland, Írország, Észtország példáját, vagy mi lehessünk Európa Szingapúrja.
csebi
A Zseni.
Hanni
Én nem hiszem, hogy a nemzet nagyjaihoz fogják csatolni majd 100 vagy 200 év múlva, de ki se zárom, viszont az, hogy mennyit lop, mit sumákol össze, kikkel boltol most, ez ebből a szempontból irreleváns, a kortárs magyarok Szent Istvánt se ismerték el, kvázi egy kegyetlen, nyugatszopó, hagyományromboló, hazaáruló, papságcsicskának tartották, Rákóczit gyüttment szerencselovagnak, Kossuthot korrupt tolvajnak, ésatöbbi.
Nem lényeges, hogy a kortársak, pláne egy másik politikai oldalról, miként ítélnek meg egy vezetőt.
Neked nyilván fontos a saját veleményed, benyomásaid, értékítéleted, de az utókor erre szarik, és majd idővel helyezi kontextusba Orbánt, ahogy tette ezt István királlyal is.
És azt se feledd, hogy a történelmet a győztesek írják.
Én nem zárnám ki, hogy 2222-ben minden Kína lesz, és Orbánról az szerepel a korai 21. századról szóló történelemkönyvekben, hogy "azon kevés nyugat-nyugat-kínai (korábban Európa) államvezető egyike, aki profétikus előrelátással vezette a magyar-kínaiakat az Összkínai Népköztársaság kebelére, ezzel könnyítve meg a térség népcsoportjainak gyors és zökkenőmentes integrációjat, és így megkímélte közösségét a 2073-as Nagy Egyesülés véráldozataitól, kellemetlenségeitől, és neki köszönhetően a térség akkori államai ki is maradtak az Utolsó Nagy Háború aktív résztvevői közül".
több mint 3 éve
És eljutottunk odáig, hogy mindig a tanár, a padtárs, vagy a többi a hibás pedig én mindent megtettem.És ez egy rossz szülői mondás. Ha egy osztályában egy dogában van 18 egyes, két kettes meg két négyes akkor bizony nem a gyerek a hülye hanem a tanár a szar. És talán azt kellene vizsgálni hogy hogyan lett 18 egyes. A normális eloszlásnak egy átlagos osztályban is működnie kellene, van pár gyenge képességű, van pár nagyon okos a többi meg átlagos, ha nem így van, ott más a baj.Rendben, értem, oké, Orbán a főbűnös, a patás ördög, minden rossz oka. De valami más? Orbánon túl? A lengyelek se értek a nyugati életszínvonalhoz oda, a szlovákok se, a románok se, a horvátok se, a bulgárok se, gondolom mindenkiért nem Orbán a hibás 😊 kicsit elszakadhatunk ettől az Orbán-fixációtól vagy mindenképp ez kell legyen az alfa és az omega?Már 20 éve sem tudtam soha anyámat leszerelni a "dehát mindenki másnak egyes lett" taktikával. Szerintem ez most sem túl erős érv 😊
MC12
Hanni
MC12
Az, hogy a felsoroltakból melyik brüsszel, melyik soros, migránsrománcigányzsidóbuzi az lényegtelen.
Persze anyám szeret engem, hisz nekem és minél többet bántanak mások annál jobban támogatja a semmirekellő fiacskáját.
"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
több mint 3 éve
Igen, van, akinek semmi se jó, és csak a tökéletes elfogadható, de az is csak akkor, ha egy neki is tetsző politikai garnitúra prezentálja, bár olyan nincs is.Baggio arra reagált, hogy az ilyen szennyező gyárakat nem éppen a város közvetlen szomszédságába kellene telepíteni, de sebaj, átment a lényeg.Leegyszerűsítve: szekér-benzines/dízel autó-elektromos autó.Mi ebben a fejlődés szerinted?Én értem, hogy szerinted ez nem fejlődés, mert Orbán, meg NER, meg haverok, meg lopott pénz. Oké, így látod.Ez nem fejlődés. Ez energia pazarlás. Lehetne olyan üzemet idehozni ami kevésbé szennyezi a környezetet és kevesebb energiát használ? Hogyne lehetne. De hát azért dolgozni kell meg nem olyan jövedelmező a haveroknak.Igen, ez fejlődés.Mert ez fejlődés?Jelszó: ne hagyd, hogy a politika hatással legyen az életedre!Nem igazán szereted te a fejlődést errefelé, mi?
Kihullik a hajad, a gyereked rákos lesz a szennyezett víztől és levegőtől, és ha akarsz se tudsz elköltözni, mert eladhatlanná vált a házad? Ne foglalkozz vele!
r.baggio
Éljen Ludd tábornok!
Őszentsége Sobri Jóska
Ma a debreceni polgi megnyugtatott mindenkit, Debrecen vízkészlete nem lesz veszélyben a gyár miatt. Jelenleg naponta majdnem 100ezer m3 vizet tud felhasználni Debrecen. Nem tudom miért ezt a /nap mértékegységet használta. Átlagban 40ezer m3 megy el naponta, a legmelegebb júliusi napon volt 60ezer. Szóval nem kell aggódni, mert a gyár (1 db gyár!) miatt ezután napi 80ezer(!!!) m3 lesz az átlag fogyasztas ami még mindig a rendelkezésre álló mennyiség alatt van. Tehát kétszer hamarabb fog elfogyni a vizünk. Gratulálok. És ennek még örül is és be is vallja, hogy Debrecennyi víz felhasználású gyárat hoznak ide és tíz év múlva nyáron napközben nem lesz víz de kit érdekel ez.
Nemes samu09
A világ megy előre. Mindig.
De persze lehet sápitozni, mint amikor elkezdtek a vasdobozok száguldozni vagy dobozba zárták emberek képmásait meg elvették a gépek az emberek munkáját.
És persze mindig van aki csak azt látja mi nem úgy lesz, mint régen volt.
Őszentsége Sobri Jóska
Abban nem látom a fejlődést, hogy lesz több ezer ukrán meg indiai munkás, szennyezik a kornyezetet és végtelen sok energiát használnak fel, cserébe csak nullához közelítő adót fizetnek be és a megtermelt árubol semmi haszon nem keletkezik se a városnak se az országnak.
Én szeretem a technológiát, fejlődni kell de ésszel. Decathlonba berakom a cuccot a tálcába, egy másodperc múlva már írja is ki mennyit fizessek. 1 perc nincs a vásárlás. Kapok egy e-mailt képzésről vagy meetingrol telefon naptarja automata időzít és jelez. El se kellene olvasnom az e-mailt. Ez fejlődés.
Ez a debreceni gyár egy nagyon szép példája, hogy mindegy mik a következmények csak jó sok pénz legyen belőle.
Nemes samu09
Én meg úgy, hogy de, ez fejlődés, és avétos, félelemvezérelt, kb. a géprombolókra emlékeztető gondolat az, amit r.baggio megfogalmazott, hogy "Kihullik a hajad, a gyereked rákos lesz a szennyezett víztől és levegőtől, és ha akarsz se tudsz elköltözni, mert eladhatlanná vált a házad".
Őszentsége Sobri Jóska
Nemes samu09
De ha általánosságban kérded, akkor a hatékonyabb energiatárolás (egyre jobb aksik).
Őszentsége Sobri Jóska
Lúdas Solymi
több mint 3 éve
VanillaSky
1 677
Azt tudom tanácsolni, mint te az ellenzéki politikusok fényes garmadájának!És ez egy rossz szülői mondás. Ha egy osztályában egy dogában van 18 egyes, két kettes meg két négyes akkor bizony nem a gyerek a hülye hanem a tanár a szar. És talán azt kellene vizsgálni hogy hogyan lett 18 egyes. A normális eloszlásnak egy átlagos osztályban is működnie kellene, van pár gyenge képességű, van pár nagyon okos a többi meg átlagos, ha nem így van, ott más a baj.Rendben, értem, oké, Orbán a főbűnös, a patás ördög, minden rossz oka. De valami más? Orbánon túl? A lengyelek se értek a nyugati életszínvonalhoz oda, a szlovákok se, a románok se, a horvátok se, a bulgárok se, gondolom mindenkiért nem Orbán a hibás 😊 kicsit elszakadhatunk ettől az Orbán-fixációtól vagy mindenképp ez kell legyen az alfa és az omega?Már 20 éve sem tudtam soha anyámat leszerelni a "dehát mindenki másnak egyes lett" taktikával. Szerintem ez most sem túl erős érv 😊
MC12
Hanni
MC12
"Nem szédítünk titeket osztrák élettel mint ov, de fogtok úgy élni mint Prágában Pozsonyban vagy Varsóban. Mindjárt azt hinné az ember, hogy ezek értenek valamit a világban zajló folyamatokból. "MC12Hagyjuk abba a valóságtagadást, a harcot Óceániával meg Keletázsiával, Goldsteint se üldözzük folyamatosan. Csak lássuk be amit fentebb már te is leírtál:
egy átlagos osztályban is működnie kellene, van pár gyenge képességű, van pár nagyon okos a többi meg átlagos, ha nem így van, ott más a baj.Ez egy gyenge képességű nemzet, bizonyíték rá piros betűs ünnepeinek nagy többsége. Aztán ha a beismerés végre megvalósul és nem ömlik a Boldogságminisztérium évről-évre minden azt megelőző gazdasági teljesítményének túlszárnyalása, önön nagyságának és tehetségének bizonygatása, talán 9.5 millió ráeszmél végre, hogy igen ennyi a valós teljesítmény, nem az elnyomás hanem a hozott anyag az alapja az évszázadokon átnyúló teljesítménynek, persze ez még nem a gödör alja, de a lejtmenet az megállíthatatlan.
Szerkesztette: VanillaSky
"Száz ismétlés, heti három éjszaka, négy éven keresztül gondolta Bernard Marx, a hipnopédiaspecialista. Hatvankétezer-négyszáz ismétlés, és az állítás igazsággá válik. Idióták!"
több mint 3 éve
A rendszerváltás óta volt bki másnak 12 even keresztül (lassan ez 16 lesz a mostani ciklus végére) másfél evet leszámítva 2/3 felhatalmazása h megtegye ezt egy elég jó világpiaci környezetben? Ez nem Orbán fixacio, ez tény. Hatalmas lehetőség volt a kezében és nem elt vele. Legnagyobb probléma ebben a diakurzusban h ezt még csak be sem akarod látni hanem relativizalsz a patás ördögi dolgokkal. Nem patás ördög, csinált jó dolgokat, le is írtam régen. De összképet tekintve egy hatalmas ziccert hagyott ki.Ez az, amit én személy szerint soha nem fogok neki tudni megbocsátani. Meg volt a lehetősége, hogy a nemzet nagyjaihoz csatlakozzon. Hogy majd a történelem a modern Magyarország atyjaként emlegesse. De ehelyett ő azt választotta, hogy sértődöttségből/napoleonkomplexusból/mentáliskattanásból/cigányvérből inkább szétraboltatja az országot a félkegyelmű csatlósain keresztül és kiszolgáltatja azt mindenféle diktatorikus keleti szarfészkeknek. Írtam már korábban is, ez a 12-40 év bőven elég lett volna arra, hogy lemásoljuk Izland, Írország, Észtország példáját, vagy mi lehessünk Európa Szingapúrja.
csebi
A Zseni.