Politika

65 feliratkozó

több mint 6 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 35 464 — #NoStress
fasza, megint jönnek majd a menekültek miután szétbasznak a környéken mindent
+ ugye török ország is alkothat amit akar mert senki nem velük fog foglalkozni
Negritis
Egyelőre nem szőnyegbombáznak, hanem tűpontosan kilőnek egy két autót a nyílt utcán.
Ettől még senki nem fog világgá szaladni. Ha pl az egyik helyi milícia kezdi őket basztatni, na akkor biztos elindulnak.
Lecsó
iránban kb rend volt, nah az most már nem lesz
yay
Negritis
Hát sok minden volt ott, csak nem rend.
Lecsó
3 éve volt kint egy csaj ismerősöm. Kiment turistáskodni, egyedül.
Azt mondta nem volt semmi dráma, kötött egy fejkendőt hogy ne b.sztassák vidéken, (nagyobb városokban nyugatiasan öltözködnek) és tömegközlekedéssel bejárta Iránnak azt a részét, ami őt érdekelte. Alapvetően pozitívan nyilatkozott az országról is, meg az emberekről is, + nagyon klassz képeket csinált. Már ha Iránról beszélünk, de lehet hogy ti Irakra gondoltatok?
Jan
Folytatom a logikádat: Teljesen jól élek Magyarországon. Szép képeket csinálok, jókat eszek, járok színházba, ha gáz van ellátnak az orvosok, ha szórakozni akarok ezer helyből választhatok, ha tanulni akarok tanulok. Végülis, logikus egyetlen esetből általánosítani. Nem zavar be a sok tény és adat.
Sobri Jóska
végülis alig várom h fényes vezért is fejbe lője egy drón
Negritis
Érdekes felvetés.
Képzeld el, hogy mondjuk 20 éve ott teszünk keresztbe a világ vezető hatalmának és/vagy a fejlett nyugatnak ahol csak tudunk. Atomprogram, terrorizmus támogatása, nem is részletezem. Szólnak szépen, szólnak csúnyán, embargó, szankciók, mindenfasz. (Az, hogy a közpénzt jóárasítják picsafüst, azzal a német multik, vagy a német állam érdekei picit sem sérülnek. Gondolj valós baszakodásokra.)
Majd eljön egy pont, ahol arra ébredünk reggel, hogy vezérünket fejbelőtte egy drón.
Mit éreznél, de őszintén?
- Öljünk meg minden köcsög amcsit!
- Megérdemelte, tudtuk, hogy ez lesz a vége, ha az oroszlán faszát pöckölgeti.
- Nahát, ilyen van?
Vagy valami mást?
Őszintén érdekel.

több mint 6 éve
Hanni Seattle Seahawks Army Black Knights 8 592 — Poloska confirmed
Folytatom a logikádat: Teljesen jól élek Magyarországon. Szép képeket csinálok, jókat eszek, járok színházba, ha gáz van ellátnak az orvosok, ha szórakozni akarok ezer helyből választhatok, ha tanulni akarok tanulok. Végülis, logikus egyetlen esetből általánosítani. Nem zavar be a sok tény és adat.
Negritis
végülis alig várom h fényes vezért is fejbe lője egy drón
[/quote]Eljön itthon az az idő, ha ezt belájkolom, jön értem a volga?
több mint 6 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 55 426 — The Mathematician
fasza, megint jönnek majd a menekültek miután szétbasznak a környéken mindent
+ ugye török ország is alkothat amit akar mert senki nem velük fog foglalkozni
Negritis
Egyelőre nem szőnyegbombáznak, hanem tűpontosan kilőnek egy két autót a nyílt utcán.
Ettől még senki nem fog világgá szaladni. Ha pl az egyik helyi milícia kezdi őket basztatni, na akkor biztos elindulnak.
Lecsó
iránban kb rend volt, nah az most már nem lesz
yay
Negritis
Hát sok minden volt ott, csak nem rend.
Lecsó
3 éve volt kint egy csaj ismerősöm. Kiment turistáskodni, egyedül.
Azt mondta nem volt semmi dráma, kötött egy fejkendőt hogy ne b.sztassák vidéken, (nagyobb városokban nyugatiasan öltözködnek) és tömegközlekedéssel bejárta Iránnak azt a részét, ami őt érdekelte. Alapvetően pozitívan nyilatkozott az országról is, meg az emberekről is, + nagyon klassz képeket csinált. Már ha Iránról beszélünk, de lehet hogy ti Irakra gondoltatok?
Jan
Folytatom a logikádat: Teljesen jól élek Magyarországon. Szép képeket csinálok, jókat eszek, járok színházba, ha gáz van ellátnak az orvosok, ha szórakozni akarok ezer helyből választhatok, ha tanulni akarok tanulok. Végülis, logikus egyetlen esetből általánosítani. Nem zavar be a sok tény és adat.
Sobri Jóska
végülis alig várom h fényes vezért is fejbe lője egy drón

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!

Jan Pittsburgh Steelers 5 472 — Steelers fan

Lecsó Denver Broncos 3 338

FLZOLI Denver Broncos 12 645 — farkas.l.zoltan@gmail.com
De jó, pont hiányzott egy háború, ahova persze kötelező lesz mindegyik NATO toldaléknak is beszállni....

Mekkora kretén ez a sárga hajú adócsaló megalomán celeb hihetetlen
FLZOLI
Kár ezt Trumpra kihegyezni. Undorító amit az USA művel!
NB2
Valószínűleg hagyniuk kéne, hogy a kretén, olajoshajú, kecskebaszó, terrorista, középkorban élő faszkalapok azt csináljanak, amit akarnak. Aha...
Sobri Jóska
Ezt 1az1-ben mondhatják amúgy az irániak is Tramply-ra. Jó a kecske helyett lehet az amerikai kopasz sassal fajtalankodó.

több mint 6 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 645 — farkas.l.zoltan@gmail.com
A faszi nem terrorista volt, de ha ő annak számít akkor a CIA mindenkori igazgatója is az, ezért büntetlenül kinyírható.
ozibozi
Szóval, aki amerikai célpontok, személyek és katonák likvidálása ellen ad ki parancsot, az nem terrorista.
Akkor mi?
#JC6
Nálad valami tuti elgurult valahol a Gyömrői utcánál.... Tök mindegy, hogy terrorista vagy sem, diktátor vagy sem, külföldi ország vezetőit nem nagyon szokták legyilkolászni háború nélkül. Vagy eleve külföldi állampolgárt egy olyan országból, amelyikkel nem állsz hadban.

több mint 6 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 55 426 — The Mathematician
De jó, pont hiányzott egy háború, ahova persze kötelező lesz mindegyik NATO toldaléknak is beszállni....

Mekkora kretén ez a sárga hajú adócsaló megalomán celeb hihetetlen
FLZOLI
Kár ezt Trumpra kihegyezni. Undorító amit az USA művel!
NB2
Valószínűleg hagyniuk kéne, hogy a kretén, olajoshajú, kecskebaszó, terrorista, középkorban élő faszkalapok azt csináljanak, amit akarnak. Aha...
Sobri Jóska
Egy csomó helyen hagyják. Hogy ne menjünk túl messze: Szaud-Arábiában például jóval meredekebb dolgok mennek mint Iránban. Gondolom ezzel az infóval nem leptelek meg. 😊
Jan
de ők fizetnek is 😀

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 6 éve
Jan Pittsburgh Steelers 5 472 — Steelers fan
De jó, pont hiányzott egy háború, ahova persze kötelező lesz mindegyik NATO toldaléknak is beszállni....

Mekkora kretén ez a sárga hajú adócsaló megalomán celeb hihetetlen
FLZOLI
Kár ezt Trumpra kihegyezni. Undorító amit az USA művel!
NB2
Valószínűleg hagyniuk kéne, hogy a kretén, olajoshajú, kecskebaszó, terrorista, középkorban élő faszkalapok azt csináljanak, amit akarnak. Aha...
Sobri Jóska
Egy csomó helyen hagyják. Hogy ne menjünk túl messze: Szaud-Arábiában például jóval meredekebb dolgok mennek mint Iránban. Gondolom ezzel az infóval nem leptelek meg. 😊
több mint 6 éve
ozibozi New York Giants 20 523
szerencsére most ezzel stabilizálódik a helyzet.
több mint 6 éve
Lecsó Denver Broncos 3 338
Megértem, hogy az "utáljuk júeszéjt" szemüvegen keresztül ez a történet olyan egyszerűen genyó, mint amilyennek látszik, de nem az. Pedig rühellem Trumpot...
több mint 6 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 810
A faszit mindenki elfogadta tárgyaló partnernek lassan 20 éve
/GB, France, Russian, Kína, a helyi milíciák, + még a kecskebaszók is./ 2 ország nem fogadta el. Izrael, és USA /
ozibozi
Csak azért, mert ez volt az érdekük. USA-val ellentétben ugyanis az említett országok, még együtt sem tudják érvényesíteni az érdekeiket. Így inkább elfogadnak mindent, amiről úgy gondolják, hogy jól hangzik. Csak a francia Total, vagy az angol BP részt vehessen az iráni olaj- és földgáz kitermelésében. Ebben a buliban is mindenki csak a saját érdekeit nézi...jelzem Irán is, akinek rendkívül jól jön, hogy a közel-keleten nincs béke.
több mint 6 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 55 426 — The Mathematician
A faszit mindenki elfogadta tárgyaló partnernek lassan 20 éve
/GB, France, Russian, Kína, a helyi milíciák, + még a kecskebaszók is./ 2 ország nem fogadta el. Izrael, és USA /
ozibozi
ez a 2 nem passzol 😀

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 6 éve
JC6 (Mr. Miele) Denver Broncos 8 681
A faszi nem terrorista volt, de ha ő annak számít akkor a CIA mindenkori igazgatója is az, ezért büntetlenül kinyírható.
ozibozi
Szóval, aki amerikai célpontok, személyek és katonák likvidálása ellen ad ki parancsot, az nem terrorista.
Akkor mi?
#JC6
honvédő?
Negritis
Az év vicce 😀😀😀DDD
több mint 6 éve
ozibozi New York Giants 20 523
A faszit mindenki elfogadta tárgyaló partnernek lassan 20 éve
/GB, France, Russian, Kína, a helyi milíciák, + még a kecskebaszók is./ 2 ország nem fogadta el. Izrael, és USA /
több mint 6 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 55 426 — The Mathematician
fasza, megint jönnek majd a menekültek miután szétbasznak a környéken mindent
+ ugye török ország is alkothat amit akar mert senki nem velük fog foglalkozni
Negritis
Egyelőre nem szőnyegbombáznak, hanem tűpontosan kilőnek egy két autót a nyílt utcán.
Ettől még senki nem fog világgá szaladni. Ha pl az egyik helyi milícia kezdi őket basztatni, na akkor biztos elindulnak.
Lecsó
iránban kb rend volt, nah az most már nem lesz
yay

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 6 éve
ozibozi New York Giants 20 523
Eddig jutottunk el:
Megdöbbentette a világot a hír, hogy Donald Trump parancsára egy amerikai drón likvidálta Kászim Szulejmánit, Irán egyik legfontosabb katonai és politikai stratégáját, aki döntő szerepet játszott Irán közel-keleti politikájának alakításában. Az Irán és az Egyesült Államok között húzódó konfliktus alakulása mindig kihatással van az olajárakra is,

Szóval?
több mint 6 éve
Lecsó Denver Broncos 3 338
Ahogy az izraeli függetlenségüket még nem elnyerők is robbantgató terroristák voltak akik az angolokat pusztították anno. Bár miniszterelnök is akad köztük később. Csak ők jók voltak. Érthető....
ozibozi
Hamar eljutottunk a zsidózásig!
Próbáljuk már ki, hogy a pinától vagy a cserebogarak hallhatatlanságától hány hsz kell, hogy becsatlakozz! 😀
több mint 6 éve
ozibozi New York Giants 20 523
Meg Az arab tavaszt is a mocskos oroszok csinálták 2 államcsíny között, most mondta be a CNN.
több mint 6 éve
Lecsó Denver Broncos 3 338
fasza, megint jönnek majd a menekültek miután szétbasznak a környéken mindent
+ ugye török ország is alkothat amit akar mert senki nem velük fog foglalkozni
Negritis
Egyelőre nem szőnyegbombáznak, hanem tűpontosan kilőnek egy két autót a nyílt utcán.
Ettől még senki nem fog világgá szaladni. Ha pl az egyik helyi milícia kezdi őket basztatni, na akkor biztos elindulnak.
több mint 6 éve
ozibozi New York Giants 20 523
Ahogy az izraeli függetlenségüket még nem elnyerők is robbantgató terroristák voltak akik az angolokat pusztították anno. Bár miniszterelnök is akad köztük később. Csak ők jók voltak. Érthető....
több mint 6 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 55 426 — The Mathematician
fasza, megint jönnek majd a menekültek miután szétbasznak a környéken mindent
+ ugye török ország is alkothat amit akar mert senki nem velük fog foglalkozni

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 6 éve
Lecsó Denver Broncos 3 338
A faszi nem terrorista volt, de ha ő annak számít akkor a CIA mindenkori igazgatója is az, ezért büntetlenül kinyírható.
ozibozi
Szóval, aki amerikai célpontok, személyek és katonák likvidálása ellen ad ki parancsot, az nem terrorista.
Akkor mi?
#JC6
honvédő?
Negritis
Ja. Mint anno az oroszok?
több mint 6 éve
ozibozi New York Giants 20 523
Háború folyik ám arrafelé.