Politika
46 feliratkozó
több mint 12 éve
Sobri Jóska
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 12 éve
Előregisztráció kell az előzetes regisztrációhoz. Gondolom, ha ott kiderül, hogy még mindig túl sok a panelproli, tartanak majd még egy elő-előregisztrációt:tenytar.blog.hu/2012/09/14/eloregisztracio_lesz_az_elozetes_regisztraciohoz
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 12 éve
Bemásolom egyben a következő cikket, mert csak előfizetéssel érhető el az érdemi rész. Érdemes elolvasni.Felfújt lufi a munkahelyvédelmi akcióterv (Angyal József (okleveles adószakértő))
A kormány 300 milliárdos programról beszél és egy cseppet sem foglalkozik a annak forrásával. Ennek oka lehet, hogy valójában egy felfújt lufi a program. Hadd higgye el mindenki, hogy a kormány 300 milliárdot költ gazdaságélénkítésre, az IMF-nek majd megsúgjuk, hogy ez akár null-szaldósan is megoldható. Számoljunk egy kicsit.
A munkahelyvédelmi akcióterv közzétételekor megkérdezték Matolcsy Györgyöt, hogy mi lesz a program fedezete. Erre ő azt válaszolta: a tranzakciós illetékből 100 milliárd forint, 100 milliárd a bankoktól és 100 milliárd a kincstártól. Ezt a 300 milliárdot sokan átvették anélkül, hogy utána számoltak volna.
Miután kiderült, hogy a megjelölt források nem valósak (a tárcavezető elismerte, hogy az MNB-re „valószínűleg nem” lehet kiterjeszteni a tranzakciós adót), Matolcsy György azt nyilatkozta, hogy „odateszik” a fedezetet a program mögé. (Időközben Rogán Antal úgy nyilatkozott: a kormánypárti képviselőcsoport egyértelművé tette, hogy a program maradéktalan megvalósítását várja a kormánytól. Akkor is, ha a most tervezett finanszírozási elemeket esetleg ki kell cserélni.) Mitől ilyen magabiztos a kormány? Valószínűleg amiatt, hogy – számításaim szerint legalábbis – nem is kell 300 milliárd ehhez a munkahelyvédelmi akciótervhez.
Azt halljuk például folyamatosan, hogy a 28,5 százalék munkáltatói teher 14 százalékra csökken. Ezekkel a számokkal az a baj, hogy nem új kedvezményekről van szó, hanem meglévők mellé kerülnek be az új kedvezmények. Az Adózóna „Új szocho 2012-2013” összehasonlító kalkulátorával ellenőrizheti, hogy előfordul olyan eset is, amikor a már meglévő kedvezmény előnyösebb a munkaadóknak, mint az új kedvezmény. Például a 25 év alattiak foglalkoztatási kedvezménye 14500 forint, míg a 25 alatti pályakezdő Start kártya első évében a munkáltató 17 ezer forint szocho kedvezményt kap.
A kormány kampánya tévesen szól járulékkedvezményről, valójában szociális hozzájárulási adókedvezményről van szó. A Start plusz, extra kedvezménnyel egyidejűleg érvényesíteni lehet az elvárt béremelés kedvezményét is, míg az új kedvezmények igénybevétele esetén az elvárt béremelés kedvezménye nem érvényesíthető. Figyelembe kell venni azt is, hogy a Start-kedvezmények a minimálbér 1,5-, illetve 2-szereséig járnak, addig az új
kedvezmények csak 100 ezer forintig. A minimálbér emelésével nőhet a 2013-ban igénybe vehető Start-kedvezmények összege. Ezért becslésem szerint a nagy reklámmal beharangozott „járulék kedvezmény” mindössze 10-20 milliárd forintból megúszható.
Mivel nem új kedvezményekről van szó, ezért a hatása is már kipróbált, előre borítékolható: nem fog eget rengető változásokat okozni sem a foglalkoztatásban, sem a költségvetési kihatása nem lesz jelentős. Ezért kommunikálja a kormány, hogy mindenképpen kitart emellett a program mellett, mert elég az IMF-t zárt körben tájékoztatni arról, hogy ennek nincs jelentősebb költségvetési kihatása.
Nincs jelentősebb kihatása a tervezett tételes kisadózásnak sem. Az NGM számításai szerint a 70 ezer evásnak 70 százaléka évi 6 millió forint alatti bevételű vállalkozás. Ez azt jelenti, hogy legfeljebb 50 ezer kisvállalkozás térhet át más adózásról a tételes kisadózásra. Ha optimistán azt feltételezzük, hogy a jelenlegi adózáshoz képest a 6 millió alatti bevételű vállalkozások éves szinten átlagosan 1 millió forintot nyernek a tételes átalányadózással, akkor ez 50 milliárd forint bevételkiesést jelentene. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az átalányadó bevezetése a fekete-szürke gazdaságot is fehérítené, akkor ebből akár 10-20 milliárd többlet adóbevétel származhat.
Összességében becslésem szerint a teljes munkahelyvédelmi akcióterv 50 milliárd forintból megúszható. Ez a költség azonban jelentős adminisztrációs költségekkel csökkenthetőek. Ha a tételes kisadózással egyidejűleg megszűnne az eva és az ekho, az új szocho kedvezményekkel egyidejűleg megszűnnének a jelenlegi kedvezmények, akkor akár null-szaldósan is megoldható lenne a munkahelyvédelmi akcióterv. S emellett a 16 százalékos kisvállalati adót is el lehetne felejteni.
több mint 12 éve
Szerencsére nem egy (hanem több 😛) ilyen barom dönti el, hogy egy nő mit kezdjen az életével. És bár valamennyire megértem a kijelentés mögött valahol rendkívül mélyen meghúzódó jó szándékot (igen, azé lesz az ország, aki teleszüli, igen, a dolgok mai állása szerint ezek nem a magyarok lesznek), sajnos rengeteg ember gondolkodik ilyen egyszerűen a kérdésről.Ez a beszéd. És ezt be is tartatni, mindenkivel, egyformán. (utalva a második felére is)
Az egész margójára: Romániában bünteti a törvény a családon belüli erőszakot. A leszólt, lecigányozott Romániában.Amadeus91Szerintem már az elég, ha az erőszakot szankcionálni rendeli a törvény, függetlenül attól, hogy az elkövető és a sértett között milyen viszony van.
A területen eddig szerzett sekély tapasztalataim alapján az anyagi jogi kérdések helyett sokkal nagyobb gond van az eljárási szabályokkal és a jogalkalmazással (a szocik oldaláról például Bárándy is erről beszélt).
atapapa
több mint 12 éve
Szerencsére nem egy (hanem több 😛) ilyen barom dönti el, hogy egy nő mit kezdjen az életével. És bár valamennyire megértem a kijelentés mögött valahol rendkívül mélyen meghúzódó jó szándékot (igen, azé lesz az ország, aki teleszüli, igen, a dolgok mai állása szerint ezek nem a magyarok lesznek), sajnos rengeteg ember gondolkodik ilyen egyszerűen a kérdésről. Az egész margójára: Romániában bünteti a törvény a családon belüli erőszakot. A leszólt, lecigányozott Romániában.Amadeus91Szerintem már az elég, ha az erőszakot szankcionálni rendeli a törvény, függetlenül attól, hogy az elkövető és a sértett között milyen viszony van.
A területen eddig szerzett sekély tapasztalataim alapján az anyagi jogi kérdések helyett sokkal nagyobb gond van az eljárási szabályokkal és a jogalkalmazással (a szocik oldaláról például Bárándy is erről beszélt).
több mint 12 éve
Amadeus the Young
32 715
egyedül, egy keresetből nevelt fel és kurvára nem volt könnyű neki az az időszak. (gyereket nevelni, pályázni jobb fizetésért, meg is nyerni azt, dolgozni úgy, hogy ő felelt egyedül a kis háztartásunkért, ha kirúgják mi lesz velünk etc...) 1 gyerek felnevelése is brutál Magyarországon, nem hogy öté. És mondok neked valamit, nem azért szeretem és tisztelem őt, mert ellett volna 5 gyereket. Rohadtul de nem ez a fokmérője a dolognak. Mutatok neked olyat, aki 4 gyereket szült egy nagymagyar majomnak, aki mellesleg pont ilyen feudális köcsög mint az aki miatt most vitatkozunk, és mikor elvált tőle, nem volt annyi pénze egyiknek sem, hogy elköltözzön a másiktól. Szóval ott élnek együtt, 4 gyerekkel (azoknak milyen lehet..) összezárva egy totál szar légkörben."Az asszonyoknak, a hölgyeknek és különösen a fiatal hölgyeknek a legfontosabb hivatásuk az, hogy gyereket szüljenek. Emellett természetesen, ha mindenki a két-három vagy négy gyermekét megszüli, és eleget ad a hazának, és mindenki boldog lesz, ezt követően mindenki megvalósíthatja saját magát, és különböző helyeken kell dolgozni." - Varga István, FideszMondjuk amellett, hogy tényleg ritka nagy barom ez a tulok, azért szerintem sincs sok fontosabb dolga az embernek az utódok termelésénél 😊 nemtom anyádnak hanyadik legfontosabb dolga volt a te világrahozásod/nevelésed, de gondolom azért top3-as. A mondat második fele persze ritka nagy marhaság, meg az egész gyereknemzés téma idekeverése is.
Amadeus91
Rajna
Nem attól család a család, hogy van 40 gyerek és egy önmagát tönkreszülő, 40 évesen megőszült mosogatógép a konyhában. Azt gondolom hozzá se kell tennem, hogy egy feleséget, partnert, anyát!, akkor is tisztelni kell, ha nem indítja be a kis lokális Lebensborn programot. Innentől kezdve meg ez a "szüljél 4 gyereket és nem kapsz 2 büdös nagy pofont" érvelés egyenesen botrányos, nem csak a nők számára, hanem minden jó érzésű embernek. Ezt ha a kocsmában 3 feles után hallom, akkor is odaszólok, hogy "eleget ittál már, meg amúgy is hülye vagy bazmeg" de a Parlamentben ne ez menjen már 2012-ben ember.
Az egész margójára: Romániában bünteti a törvény a családon belüli erőszakot. A leszólt, lecigányozott Romániában.
criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 12 éve
Varga nem csak azt mondja, hogy a nők szüljenek 3-4 gyereket mindenekelőtt, hanem nem támogatja a családon belüli lelkiterror (vagy mi?) btk-ba illesztését.Családon belüli erőszak volt a téma.
Hol itt az összefüggés?!Atari
Ez a nagyon barom úgy gondolja, hogy minél több gyereket szül valaki, annál kevesebb az esélye az erőszaknak. Illetve, ha a nők a szülésre (reprodukcióra, utódtermelésre) koncentrálnának mindenféle emancipáció meg karrier helyett , akkor mindjárt kevesebbszer pofoznák ki őket a zokniból.
Rajna, ha valóban igazad lenne, akkor nem kell túl sok (logikai) lépés ahhoz, hogy kijelentsük, hogy a reprodukciós időszak legelejétől teljesítse mindenki élete legfontosabb dolgát minél többször. Ez az elv az iparszerű állattenyésztés alapelve. A legnagyobb gond mégis azzal van, amit Sobri említ. Te gondolhatod így, sőt Varga István is, csak a közhatalom képviselője nem.
(Abba most ne menjünk bele, hogy Magyarországon melyik (nép)csoport valósítja meg leginkább ezt az "optimális" állapotot.)
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 12 éve
Varga nem csak azt mondja, hogy a nők szüljenek 3-4 gyereket mindenekelőtt, hanem nem támogatja a családon belüli lelkiterror (vagy mi?) btk-ba illesztését.A valóságban sehol.
Hol itt az összefüggés?!Atari
Az ő fejében?... bárhol.
több mint 12 éve
Varga nem csak azt mondja, hogy a nők szüljenek 3-4 gyereket mindenekelőtt, hanem nem támogatja a családon belüli lelkiterror (vagy mi?) btk-ba illesztését.Hol itt az összefüggés?!
"Itt?? ... Mindenki!"
több mint 12 éve
Na de nem mindenki anya."Az asszonyoknak, a hölgyeknek és különösen a fiatal hölgyeknek a legfontosabb hivatásuk az, hogy gyereket szüljenek. Emellett természetesen, ha mindenki a két-három vagy négy gyermekét megszüli, és eleget ad a hazának, és mindenki boldog lesz, ezt követően mindenki megvalósíthatja saját magát, és különböző helyeken kell dolgozni." - Varga István, FideszMondjuk amellett, hogy tényleg ritka nagy barom ez a tulok, azért szerintem sincs sok fontosabb dolga az embernek az utódok termelésénél 😊 nemtom anyádnak hanyadik legfontosabb dolga volt a te világrahozásod/nevelésed, de gondolom azért top3-as. A mondat második fele persze ritka nagy marhaság, meg az egész gyereknemzés téma idekeverése is.
Amadeus91
Rajna
Másrészt attól, hogy szerinted nincs fontosabb dolga az embernek, mint az utódok termelése (ami ha így lenne, akkor technikailag egy értelmetlen, cél nélküli önfentartó végtelen ciklus lenne csupán), attól még van. Vagy lehet. De az biztos, hogy nem akarod megmondani mindenkinek, hogy a szerinted legfontosabb hivatás valóban a legfontosabb hivatás. És ez Varga úrral a probléma. Nem véletlen, hogy az ilyen agynélküli megnyilvánulásokat nagyvonalúan kezelő Fidesz is elzárkózott ekkora sületlenségtől.
Én azt nézem csak, hogy pl. Varga hol élt az elmúlt 20 évben?
Akváriumban?
Egy kicsit más világ van, mint 1350-ben, 1840-ben vagy 1930-ban, mind tömegkommunikáció, mind humanizmus, emancipáció terén.
Szerk: a google főoldal is szépen harmonizál Varga úr veretes baromságára. Mintha direkt lenne...
több mint 12 éve
Esetleg megélni? Azon kívül, hogy ez leginkább a Kádár rendszer háztartásbeli asszonyaira hajaz, manapság a gyermeknemzés felettébb nagy áldozatokat kíván Magyarországon. Nem igazán teheti meg egy házaspár, hogy csak az egyik fél dolgozik. Teremtsék meg a feltételeket hozzá, és ha akkor is fogy a magyar, lehet reklamálni."Az asszonyoknak, a hölgyeknek és különösen a fiatal hölgyeknek a legfontosabb hivatásuk az, hogy gyereket szüljenek. Emellett természetesen, ha mindenki a két-három vagy négy gyermekét megszüli, és eleget ad a hazának, és mindenki boldog lesz, ezt követően mindenki megvalósíthatja saját magát, és különböző helyeken kell dolgozni." - Varga István, FideszMondjuk amellett, hogy tényleg ritka nagy barom ez a tulok, azért szerintem sincs sok fontosabb dolga az embernek az utódok termelésénél 😊 nemtom anyádnak hanyadik legfontosabb dolga volt a te világrahozásod/nevelésed, de gondolom azért top3-as. A mondat második fele persze ritka nagy marhaság, meg az egész gyereknemzés téma idekeverése is.
Amadeus91
Rajna
több mint 12 éve
"Az asszonyoknak, a hölgyeknek és különösen a fiatal hölgyeknek a legfontosabb hivatásuk az, hogy gyereket szüljenek. Emellett természetesen, ha mindenki a két-három vagy négy gyermekét megszüli, és eleget ad a hazának, és mindenki boldog lesz, ezt követően mindenki megvalósíthatja saját magát, és különböző helyeken kell dolgozni." - Varga István, FideszMondjuk amellett, hogy tényleg ritka nagy barom ez a tulok, azért szerintem sincs sok fontosabb dolga az embernek az utódok termelésénél 😊 nemtom anyádnak hanyadik legfontosabb dolga volt a te világrahozásod/nevelésed, de gondolom azért top3-as. A mondat második fele persze ritka nagy marhaság, meg az egész gyereknemzés téma idekeverése is.
Amadeus91
több mint 12 éve
www.portfolio.hu/vallalatok/telekom/az_iphone_porgetheti_fel_az_amerikai_gazdasagot.172588.html
Nem igaz, hogy hanyatlik a nyugat: megbotlott a világrend, de nagyon messze van a hanyatlástól. Az Euró-zóna összeomlása nem egyenlő a nyugat hanyatlásával. Amíg az iPhone 5-re akkora a kereslet, hogy a megjelenése előtt hiánycikk, addig én nem aggódok.Gyurma PappaHa csak ezen múlna, én is boldog lennék. Néhány okostelefon eladása árán visszatérünk a 60-as, 70-es évek szociális piacgazdasági modelljére a mai Kína-majmoló mókuskerék helyett és máris itt a Kánaán...
Tegnap a Váci utcában 100 méteren belül két utazó ügynök próbált lábon rámsózni iPhone-t, egyből eszembe jutottál 😊
Gyurma Pappa
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 12 éve
a témához, a "legjobb" mai FB content:www.youtube.com/watch?v=e0Tx8rGqsbk&feature=player_embedded
"Vegyünk egy életszerű példát...c népcsoport..."
--------------------------------------------------
több mint 12 éve
Amadeus the Young
32 715
vallalkozoi.negyed.hu/vnegyed/20120911-a-miniszterium-nem-a-tesco-lehet-hogy-hibas-budai-dinnyekartelljeben.htmlA Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Antitröszt Irodája nem indít versenyfelügyeleti eljárást a dinnyetermesztés és kereskedelem ügyében a Penny Market Kft.-vel és a Vidékfejlesztési Minisztériummal (VM) szemben, miközben a Tescóval és több más áruházzal szemben folytatódik az eljárás. "a Gazdasági Versenyhivatal is azt mondta, hogy én kartellezek. Igen? És akkor mit tudnak velem csinálni? Vagy a minisztériummal? Vagy a kormánnyal?"
criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 12 éve
A roma családokban általában sok a gyerek, nincs is családon belüli erőszak. Logikus, hogy a sok gyerektől lesznek a férfiak nyugodtak, kiegyensúlyozottak, türelmesek. Ahogy családon belül, úgy azon kívül is.Szégyelletes, hogy ilyen evidenciákat egyáltalán mondani kell, én (és 8 testvérem) ezt az anyatejjel szívtuk magunkba. Sőt, Varga képviselő szép szavai olvastán én is kedvet kaptam a gyerekszüléshez. Szerzek is egy 3XL-es méhet izibe.
több mint 12 éve
orulunkvincent.blog.hu/2012/09/11/azok_a_csodalatos_ferfiak_152?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_09_11&utm_campaign=indexAz egyik marha felbátorodott a főnők hülyeségei után.
Kicsit olyan ez mint amikor a diliházban a legnagyszájubb hülye beindul, a többiek meg követik.
több mint 12 éve
Amadeus the Young
32 715
magyarinfo.blog.hu/2012/09/10/a_fideszes_kepviselok_szerint_ha_a_nok_emancipalodnak_akkor_elfogy_a_magyarNÓÓÓÓMÁLIS ember?! Mi a fasz van Magyarországon, középkor?
"Az asszonyoknak, a hölgyeknek és különösen a fiatal hölgyeknek a legfontosabb hivatásuk az, hogy gyereket szüljenek. Emellett természetesen, ha mindenki a két-három vagy négy gyermekét megszüli, és eleget ad a hazának, és mindenki boldog lesz, ezt követően mindenki megvalósíthatja saját magát, és különböző helyeken kell dolgozni." - Varga István, Fidesz
criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 12 éve
Amadeus the Young
32 715
Hende made my day. Ezért már megérte ráklikkelni a linkre.Nem elképesztő szerintem, mert nincs rá értelmes magyarázat. Elképesztő, mert a mezei képviselő (Mónika) tényleg elhiszi, hogy ez jó (teljes sötétség), mert Rogán pontosan tudja, hogy nincs válasz (arrogancia), mert Harrach egy azért, mert azért felépítésű indoklást mond (butaság) stb.Imádom azokat a másfél perces videókat, amelyekben az arrogancia, a butaság és a teljes sötétség tökéletesen találkozik. Kormánypárti honatyák az előzetes regisztrációról: www.youtube.com/watch?v=EqSNOiUMzEIDzsokijuingHende priceless. 😊
Mónika szerint meg növeli a szabadságot.
Elképesztő, hogy nem tudtak egy értelmes magyarázatot találni.
zinedine5
Hende tényleg priceless, mert ő pont a kamera előtt döbben rá az okos fejével, hogy nincs válasz erre a kérdésre.tomi-tomi
criminal lawyer or criminal lawyer?