Politika
63 feliratkozó
több mint 5 éve
Érzi a problémát, de megoldása nincs, csak kapálózik. Ahhoz, hogy valami változzon, be kellene vállalni, hogy a szólássszabadság nem azt jelenti, hogy mindenki, mindig, tartalomtól függetlenül szólhat. Kutya kemény dolog, mert aki komolyan gondolja a szólás szabadságot, azonnal feláll ettől a mondattól a hátán a szőr. És mégis. Máshogy nem megoldható. Le kell rakni a sarló-kalapácsokat, a horogkereszteket, a vörös csillagokat, stb., mégpedig úgy, hogy garantáltan csak ezek legyenek kussra ítélve, más ne. Ez csak és kizárólag nagy konszenzussal, közösen lehet, amiben egyetért konzervatív, szocdem, libernyák, buzernyák, fehérnyák, romanyák, bárminyák. Be kell vállalni, hogy mindenki beáldozza a saját szélsőségét - a saját ördögét -, különben marad ez a káosz, amiben vagy a Big Tech dönt PR alapon, vagy pedig az lesz, hogy aki éppen hatalmon van, az fog kénye-kedve szerint cenzúrázgatni.Azért ez a világ tényleg megérett a pusztulásra.mandiner.hu/cikk/20210114_schiffer_pestisracok_facebook
A pestitv -állami pénzen eltartott, Vasily koma tulajdonlása alatt- konkrétan ezer fokos zsidókat alkalmaznak, hogy folyamatosan zsidózzanak. Gusztustalan.
Nem maradtak szittya harcosok, akik képesek lettek volna súgógépről olvasni? Rovásírás tudatlanok vlsz. Az ABC-t meg hagyjuk...
Zsidók zsidóznak, libsiznek orrba- szájba???
a jobbos tévében végülis OK, de ezt miért zsidók teszik. Nem maradt elég Szittya harcos?
Ez már nem is szürreális, lassan szájer áll is.
ozibozi
Erre gondolsz?
Sobri Jóska
Szóval igaza van, de hogy ne csak nyafogásnak tartsam, két dolog kéne. Először is, nem a pestisrácoknál kéne talán kezdeni. Másodszor - ez még sokkal fontosabb, és megindokolja azt is, hogy miért ne a pestisrácokkal kezdje - mondja azt is meg, hogy szerinte kinek járna a kuss? Ha ezt nem mondja meg, akkor csak támogatja azt a verbális anarchiát, ami most van. Márpedig éppen ez az anarchia teremti meg azt a talajt, amiben a Big Tech hol ennek, hol annak zárja be a száját .... PR alapon. Mert más szabály nincs.
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 5 éve
Az ember mindig több lóvét akar. Hallottál már olyat, hogy valaki visszautasította a fizuemelést, mondván hogy kösz nem, így is eleget keresek? 😊 Az ok mindegy is. A több lóvé jobb, ennyi.A fizuemelést sosem adják. Azt mindig kiharcolják. 😊 Még akkor is amikor adják, mert akkor azért adják, mert attól fosnak, hogy ha nem adják, otthagyod őket. Akkor a teljesítményed beszélt helyetted, és az a magatartásod, ami indokolja, hogy féljenek attól, hogy elmész. Ha túlteljesítesz, és közben a tulaj seggében van a fejet tövig, az életben nem fog többet fizetni. 😊
warr_b
Amikor kinyitják az ajtót, akkor igen, Mindenki ezzel a mondattal kezdi. De erre te már nyitod is a tárcádat és fizetsz? Sose kérdezel vissza, hogy "oké, és miért is adjak emelést"? Mert amikor én mentem be ezzel a főnökömhöz a karrierem elején, engem is mindig visszakérdeztek, és amióta én adok munkát, én is mindig visszakérdezek. És ha azt látom az illetőn, hogy bizonytalan, ha nem hiszi el igazán, hogy neki jár is az a több pénz, akkor már fordulhat is ki az irodából.Megközelítés kérdése. Én úgy gondolom, hogy ezek is igazságérzet alapján születnek, mert senkinek nem jut eszébe a "levegőből" fizetésemelést kérni. Azért kérik, mertTőlem eddigi életemben egyetlen ok miatt kért fizetést munkavállaló: Hogy többet keressen.
a) a küldöldi hasonló melós is többet keres,
b) mert az ország reáljövedelem-növekedéséhez képest az adott cégnél kisebb, vagy semmilyen bérnövelés nem volt,
c) megtudták, hogy a cég milyen ordas nyereségeket produkál,
és azt mondták, ha ilyen jól él belőlünk, akkor mi is kérünk részesedést a bizniszből. Egyéni munkavállalóként is így működsz.
peterk2005
Se nem a), se nem b), se nem c) okból.
Sobri Jóska
Ahhoz, hogy több pénzt kérj, muszáj, hogy el is hidd, hogy több jár neked. Ami nem megy anélkül, hogy - akár tudatosan, akár tudat alatt - megmérd a saját munkádat, és arra juss, hogy azért a kapott pénz kevés. És az a döntés, amikor arra jutsz, hogy ez "kevés", az bizony többynire igazságérzeti alapon megy. Valósban előfordul az is, hogy nem, hogy kvázi "üzleti tárgyalás" lesz a dologból, mert az alkalmazott annyira tudja a saját árát, hogy tud "üzletfélként" tárgyalni. De a dolgozók és munkakörök 95%-ban ez nem igaz. Azokban egy dolgozó addig marad, amíg máshonnan nem kap jobb ajánlatot, vagy össze nem szedi a bátorságát, hogy rám törje az ajtót. Utóbbihoz pedig kell az, hogy higyje, hogy igaza van.
Ezzel nem cáfoltad azt, amit írtam. Egy plusz szempontot veszel figyelembe a döntésednél, ami miatt más lesz a döntésed, de a folyamat ugyanaz. És a plusz szempont is abszolút morális alapú.Gyilkosságot mondtam, akkor hozzáteszem a halálbüntetés intézményét. Ha a gyilkosság, annak ténye, a bűncselekmény súlya ekzakt, akkor a halálbüntetésen miért vitázunk? Azért, amiért a joggállam fogalmán, képén is. Vannak különbségek, az igazságérzetünk, a szokásaink, a jó, a rossz fogalma, a "jog"-ról alkotott fogalom is eltér emberről emberre. Ettől még mindenki a saját morális alapján hozza meg a döntését. Nem dobja el az igazságérzetét, igényeit azért, mert úgyse behajthatók.De.
peterk2005
Például az én igazságérzetem is egy gyerekerőszakoló/gyilkoló kivégzését preferálná, sőt, azét is, aki egy rokonomat bántotta, de azért vagyok markánsan halálbüntetés ellenes, mert sosem tudható 100 százalékos bizonyossággal, hogy az elkövetőként elítélt valóban az elkövető, és meg kell maradnia a korrekció lehetőségének.Sobri Jóska


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 5 éve
Azért ez a világ tényleg megérett a pusztulásra.mandiner.hu/cikk/20210114_schiffer_pestisracok_facebook
A pestitv -állami pénzen eltartott, Vasily koma tulajdonlása alatt- konkrétan ezer fokos zsidókat alkalmaznak, hogy folyamatosan zsidózzanak. Gusztustalan.
Nem maradtak szittya harcosok, akik képesek lettek volna súgógépről olvasni? Rovásírás tudatlanok vlsz. Az ABC-t meg hagyjuk...
Zsidók zsidóznak, libsiznek orrba- szájba???
a jobbos tévében végülis OK, de ezt miért zsidók teszik. Nem maradt elég Szittya harcos?
Ez már nem is szürreális, lassan szájer áll is.
ozibozi
Erre gondolsz?
több mint 5 éve
Hosssszzúú lenne, hagyjuk 😉
több mint 5 éve
Miért dehumanizálnék? Mi van?Csakhogy ne kelljen dehumanizálnod.Jesz! Rá gondoltam, kösz.
Ambrózy Áron
Sobri Jóska
nagylaza
Az tipikus bolsevik mentalitás.
Ambrózy egy fasz. Így teljesen okés.
Sobri Jóska
több mint 5 éve
Csakhogy ne kelljen dehumanizálnod.Jesz! Rá gondoltam, kösz.
Ambrózy Áron
Sobri Jóska
nagylaza
Az tipikus bolsevik mentalitás.
Ambrózy egy fasz. Így teljesen okés.
több mint 5 éve
1 órájaozibozi New York Giants 9 478
Azért ez a világ tényleg megérett a pusztulásra.
A pestitv -állami pénzen eltartott, Vasily koma tulajdonlása alatt- konkrétan ezer fokos zsidókat alkalmaznak, hogy folyamatosan zsidózzanak. Gusztustalan.
Nem maradtak szittya harcosok, akik képesek lettek volna súgógépről olvasni? Rovásírás tudatlanok vlsz. Az ABC-t meg hagyjuk...
Zsidók zsidóznak, libsiznek orrba- szájba???
a jobbos tévében végülis OK, de ezt miért zsidók teszik. Nem maradt elég Szittya harcos?
Ez már nem is szürreális, lassan szájer áll is.
/OK jogos ez a végén /szür-száj ,merre jár a Pál/
tényleg - tényleg kínos erőltetett de olyan jól esett, abban a pillanatban -éjféltájt- még tetszett is 😉 /
Tudjuk be Morgen Kapitánynak. 😉
Szerkesztette: ozibozi
több mint 5 éve
Jesz! Rá gondoltam, kösz.
Ambrózy Áron
Sobri Jóska
több mint 5 éve
Kedves kérdés, mindkét opciót passzolom. Mit nem értesz azon, amit írtam?Mit?Volt egy csávó a csapatban, aki korábban SEA-sapkában nyomta. Nem jut eszembe a neve, de megkérdezem.??Azért ez a világ tényleg megérett a pusztulásra.A SEA-drukker még köztük van?
A pestitv -állami pénzen eltartott, Vasily koma tulajdonlása alatt- konkrétan ezer fokos zsidókat alkalmaznak, hogy folyamatosan zsidózzanak. Gusztustalan.
Nem maradtak szittya harcosok, akik képesek lettek volna súgógépről olvasni? Rovásírás tudatlanok vlsz. Az ABC-t meg hagyjuk...
Zsidók zsidóznak, libsiznek orrba- szájba???
a jobbos tévében végülis OK, de ezt miért zsidók teszik. Nem maradt elég Szittya harcos?
Ez már nem is szürreális, lassan szájer áll is.
ozibozi
nagylaza
ozibozi
nagylaza
Olvasási vagy meg értelmi képességeknek vagyol híján???
Kezd elölről...
ozibozi
több mint 5 éve
Ja... Ez a nincsen kocka fejed pistike kategória...Azt hittem, a betyárt hiányolod 😀Azért ez a világ tényleg megérett a pusztulásra.A SEA-drukker még köztük van?
A pestitv -állami pénzen eltartott, Vasily koma tulajdonlása alatt- konkrétan ezer fokos zsidókat alkalmaznak, hogy folyamatosan zsidózzanak. Gusztustalan.
Nem maradtak szittya harcosok, akik képesek lettek volna súgógépről olvasni? Rovásírás tudatlanok vlsz. Az ABC-t meg hagyjuk...
Zsidók zsidóznak, libsiznek orrba- szájba???
a jobbos tévében végülis OK, de ezt miért zsidók teszik. Nem maradt elég Szittya harcos?
Ez már nem is szürreális, lassan szájer áll is.
ozibozi
nagylaza
warr_b
több mint 5 éve
Azt hittem, a betyárt hiányolod 😀Azért ez a világ tényleg megérett a pusztulásra.A SEA-drukker még köztük van?
A pestitv -állami pénzen eltartott, Vasily koma tulajdonlása alatt- konkrétan ezer fokos zsidókat alkalmaznak, hogy folyamatosan zsidózzanak. Gusztustalan.
Nem maradtak szittya harcosok, akik képesek lettek volna súgógépről olvasni? Rovásírás tudatlanok vlsz. Az ABC-t meg hagyjuk...
Zsidók zsidóznak, libsiznek orrba- szájba???
a jobbos tévében végülis OK, de ezt miért zsidók teszik. Nem maradt elég Szittya harcos?
Ez már nem is szürreális, lassan szájer áll is.
ozibozi
nagylaza

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 5 éve
Mit?Volt egy csávó a csapatban, aki korábban SEA-sapkában nyomta. Nem jut eszembe a neve, de megkérdezem.??Azért ez a világ tényleg megérett a pusztulásra.A SEA-drukker még köztük van?
A pestitv -állami pénzen eltartott, Vasily koma tulajdonlása alatt- konkrétan ezer fokos zsidókat alkalmaznak, hogy folyamatosan zsidózzanak. Gusztustalan.
Nem maradtak szittya harcosok, akik képesek lettek volna súgógépről olvasni? Rovásírás tudatlanok vlsz. Az ABC-t meg hagyjuk...
Zsidók zsidóznak, libsiznek orrba- szájba???
a jobbos tévében végülis OK, de ezt miért zsidók teszik. Nem maradt elég Szittya harcos?
Ez már nem is szürreális, lassan szájer áll is.
ozibozi
nagylaza
ozibozi
nagylaza
Olvasási vagy meg értelmi képességeknek vagyol híján???
Kezd elölről...
Szerkesztette: ozibozi
több mint 5 éve
Volt egy csávó a csapatban, aki korábban SEA-sapkában nyomta. Nem jut eszembe a neve, de megkérdezem.??Azért ez a világ tényleg megérett a pusztulásra.A SEA-drukker még köztük van?
A pestitv -állami pénzen eltartott, Vasily koma tulajdonlása alatt- konkrétan ezer fokos zsidókat alkalmaznak, hogy folyamatosan zsidózzanak. Gusztustalan.
Nem maradtak szittya harcosok, akik képesek lettek volna súgógépről olvasni? Rovásírás tudatlanok vlsz. Az ABC-t meg hagyjuk...
Zsidók zsidóznak, libsiznek orrba- szájba???
a jobbos tévében végülis OK, de ezt miért zsidók teszik. Nem maradt elég Szittya harcos?
Ez már nem is szürreális, lassan szájer áll is.
ozibozi
nagylaza
ozibozi
több mint 5 éve
??Azért ez a világ tényleg megérett a pusztulásra.A SEA-drukker még köztük van?
A pestitv -állami pénzen eltartott, Vasily koma tulajdonlása alatt- konkrétan ezer fokos zsidókat alkalmaznak, hogy folyamatosan zsidózzanak. Gusztustalan.
Nem maradtak szittya harcosok, akik képesek lettek volna súgógépről olvasni? Rovásírás tudatlanok vlsz. Az ABC-t meg hagyjuk...
Zsidók zsidóznak, libsiznek orrba- szájba???
a jobbos tévében végülis OK, de ezt miért zsidók teszik. Nem maradt elég Szittya harcos?
Ez már nem is szürreális, lassan szájer áll is.
ozibozi
nagylaza
több mint 5 éve
Azért ez a világ tényleg megérett a pusztulásra.A SEA-drukker még köztük van?
A pestitv -állami pénzen eltartott, Vasily koma tulajdonlása alatt- konkrétan ezer fokos zsidókat alkalmaznak, hogy folyamatosan zsidózzanak. Gusztustalan.
Nem maradtak szittya harcosok, akik képesek lettek volna súgógépről olvasni? Rovásírás tudatlanok vlsz. Az ABC-t meg hagyjuk...
Zsidók zsidóznak, libsiznek orrba- szájba???
a jobbos tévében végülis OK, de ezt miért zsidók teszik. Nem maradt elég Szittya harcos?
Ez már nem is szürreális, lassan szájer áll is.
ozibozi
több mint 5 éve
Szerencséd, hogy épp ráérek meló közben 😀Nem tudom ki az "én", a lényeg, hogy szórakoztasson. 😊Ööö, oké.21. század.Nem ez volt a kérdés 😊Akkor tanú vagyok.Például az én igazságérzetem is egy gyerekerőszakoló/gyilkoló kivégzését preferálná, sőt, azét is, aki egy rokonomat bántotta, de azért vagyok markánsan halálbüntetés ellenes, mert sosem tudható 100 százalékos bizonyossággal, hogy az elkövetőként elítélt valóban az elkövető, és meg kell maradnia a korrekció lehetőségének.És ha mondjuk szemtanúja vagy? Ha a saját szemeddel látod, hogy elköveti?
Sobri Jóska
warr_b
Aki az ítéletet kiszabja, az a bíró, ő honnan tudja, hogy nem hazudok, tévedek, manipulálok?
Sobri Jóska
warr_b
Ha látom, hogy a gyilkos Brad Pitt, akkor tényleg ő az, vagy lehet más egy teljesen élethű maszkban?
Ha a saját vaksi szememmel látom se támogatom a halálbüntetést.
Ítéljek el, de halálra ne.
Sok krimit olvastam.
Lehet egzakt a gyilkos személye, de a háttérben lehet pszichikai kényszerítés, zsarolás, fenyegetettség, akármi.
Sobri Jóska
Az is lehet, hogy nem is én írogatok neked, hanem csak egy jól tanuló mesterséges intelligencia szivat 😊
warr_b
Sobri Jóska

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 5 éve
Nem tudom ki az "én", a lényeg, hogy szórakoztasson. 😊Ööö, oké.21. század.Nem ez volt a kérdés 😊Akkor tanú vagyok.Például az én igazságérzetem is egy gyerekerőszakoló/gyilkoló kivégzését preferálná, sőt, azét is, aki egy rokonomat bántotta, de azért vagyok markánsan halálbüntetés ellenes, mert sosem tudható 100 százalékos bizonyossággal, hogy az elkövetőként elítélt valóban az elkövető, és meg kell maradnia a korrekció lehetőségének.És ha mondjuk szemtanúja vagy? Ha a saját szemeddel látod, hogy elköveti?
Sobri Jóska
warr_b
Aki az ítéletet kiszabja, az a bíró, ő honnan tudja, hogy nem hazudok, tévedek, manipulálok?
Sobri Jóska
warr_b
Ha látom, hogy a gyilkos Brad Pitt, akkor tényleg ő az, vagy lehet más egy teljesen élethű maszkban?
Ha a saját vaksi szememmel látom se támogatom a halálbüntetést.
Ítéljek el, de halálra ne.
Sok krimit olvastam.
Lehet egzakt a gyilkos személye, de a háttérben lehet pszichikai kényszerítés, zsarolás, fenyegetettség, akármi.
Sobri Jóska
Az is lehet, hogy nem is én írogatok neked, hanem csak egy jól tanuló mesterséges intelligencia szivat 😊
warr_b
több mint 5 éve
Ööö, oké.21. század.Nem ez volt a kérdés 😊Akkor tanú vagyok.Például az én igazságérzetem is egy gyerekerőszakoló/gyilkoló kivégzését preferálná, sőt, azét is, aki egy rokonomat bántotta, de azért vagyok markánsan halálbüntetés ellenes, mert sosem tudható 100 százalékos bizonyossággal, hogy az elkövetőként elítélt valóban az elkövető, és meg kell maradnia a korrekció lehetőségének.És ha mondjuk szemtanúja vagy? Ha a saját szemeddel látod, hogy elköveti?
Sobri Jóska
warr_b
Aki az ítéletet kiszabja, az a bíró, ő honnan tudja, hogy nem hazudok, tévedek, manipulálok?
Sobri Jóska
warr_b
Ha látom, hogy a gyilkos Brad Pitt, akkor tényleg ő az, vagy lehet más egy teljesen élethű maszkban?
Ha a saját vaksi szememmel látom se támogatom a halálbüntetést.
Ítéljek el, de halálra ne.
Sok krimit olvastam.
Lehet egzakt a gyilkos személye, de a háttérben lehet pszichikai kényszerítés, zsarolás, fenyegetettség, akármi.
Sobri Jóska
Az is lehet, hogy nem is én írogatok neked, hanem csak egy jól tanuló mesterséges intelligencia szivat 😊

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 5 éve
Azért ez a világ tényleg megérett a pusztulásra.A pestitv -állami pénzen eltartott, Vasily koma tulajdonlása alatt- konkrétan ezer fokos zsidókat alkalmaznak, hogy folyamatosan zsidózzanak. Gusztustalan.
Nem maradtak szittya harcosok, akik képesek lettek volna súgógépről olvasni? Rovásírás tudatlanok vlsz. Az ABC-t meg hagyjuk...
Zsidók zsidóznak, libsiznek orrba- szájba???
a jobbos tévében végülis OK, de ezt miért zsidók teszik. Nem maradt elég Szittya harcos?
Ez már nem is szürreális, lassan szájer áll is.
Szerkesztette: ozibozi
több mint 5 éve
21. század.Nem ez volt a kérdés 😊Akkor tanú vagyok.Például az én igazságérzetem is egy gyerekerőszakoló/gyilkoló kivégzését preferálná, sőt, azét is, aki egy rokonomat bántotta, de azért vagyok markánsan halálbüntetés ellenes, mert sosem tudható 100 százalékos bizonyossággal, hogy az elkövetőként elítélt valóban az elkövető, és meg kell maradnia a korrekció lehetőségének.És ha mondjuk szemtanúja vagy? Ha a saját szemeddel látod, hogy elköveti?
Sobri Jóska
warr_b
Aki az ítéletet kiszabja, az a bíró, ő honnan tudja, hogy nem hazudok, tévedek, manipulálok?
Sobri Jóska
warr_b
Ha látom, hogy a gyilkos Brad Pitt, akkor tényleg ő az, vagy lehet más egy teljesen élethű maszkban?
Ha a saját vaksi szememmel látom se támogatom a halálbüntetést.
Ítéljek el, de halálra ne.
Sok krimit olvastam.
Lehet egzakt a gyilkos személye, de a háttérben lehet pszichikai kényszerítés, zsarolás, fenyegetettség, akármi.
több mint 5 éve
Nem ez volt a kérdés 😊Akkor tanú vagyok.Például az én igazságérzetem is egy gyerekerőszakoló/gyilkoló kivégzését preferálná, sőt, azét is, aki egy rokonomat bántotta, de azért vagyok markánsan halálbüntetés ellenes, mert sosem tudható 100 százalékos bizonyossággal, hogy az elkövetőként elítélt valóban az elkövető, és meg kell maradnia a korrekció lehetőségének.És ha mondjuk szemtanúja vagy? Ha a saját szemeddel látod, hogy elköveti?
Sobri Jóska
warr_b
Aki az ítéletet kiszabja, az a bíró, ő honnan tudja, hogy nem hazudok, tévedek, manipulálok?
Sobri Jóska
Szerkesztette: warr_b

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 5 éve
Akkor tanú vagyok.Például az én igazságérzetem is egy gyerekerőszakoló/gyilkoló kivégzését preferálná, sőt, azét is, aki egy rokonomat bántotta, de azért vagyok markánsan halálbüntetés ellenes, mert sosem tudható 100 százalékos bizonyossággal, hogy az elkövetőként elítélt valóban az elkövető, és meg kell maradnia a korrekció lehetőségének.És ha mondjuk szemtanúja vagy? Ha a saját szemeddel látod, hogy elköveti?
Sobri Jóska
warr_b
Aki az ítéletet kiszabja, az a bíró, ő honnan tudja, hogy nem hazudok, tévedek, manipulálok?
Sehonnan.
Hidd el, Kínában bármelyik fiú simán vallomásba adja, ha kell, hogy Dániel Zoltánt látta az apját leszúrni.
több mint 5 éve
Tőlem eddigi életemben egyetlen ok miatt kért fizetést munkavállaló:Ezt mondtam én is 😊
Hogy többet keressen.
Se nem a), se nem b), se nem c) okból.
Sobri Jóska
Például az én igazságérzetem is egy gyerekerőszakoló/gyilkoló kivégzését preferálná, sőt, azét is, aki egy rokonomat bántotta, de azért vagyok markánsan halálbüntetés ellenes, mert sosem tudható 100 százalékos bizonyossággal, hogy az elkövetőként elítélt valóban az elkövető, és meg kell maradnia a korrekció lehetőségének.És ha mondjuk szemtanúja vagy? Ha a saját szemeddel látod, hogy elköveti?
Sobri Jóska

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 5 éve
Megközelítés kérdése. Én úgy gondolom, hogy ezek is igazságérzet alapján születnek, mert senkinek nem jut eszébe a "levegőből" fizetésemelést kérni. Azért kérik, mertTőlem eddigi életemben egyetlen ok miatt kért fizetést munkavállaló:
a) a küldöldi hasonló melós is többet keres,
b) mert az ország reáljövedelem-növekedéséhez képest az adott cégnél kisebb, vagy semmilyen bérnövelés nem volt,
c) megtudták, hogy a cég milyen ordas nyereségeket produkál,
és azt mondták, ha ilyen jól él belőlünk, akkor mi is kérünk részesedést a bizniszből. Egyéni munkavállalóként is így működsz.
peterk2005
Hogy többet keressen.
Se nem a), se nem b), se nem c) okból.
Gyilkosságot mondtam, akkor hozzáteszem a halálbüntetés intézményét. Ha a gyilkosság, annak ténye, a bűncselekmény súlya ekzakt, akkor a halálbüntetésen miért vitázunk? Azért, amiért a joggállam fogalmán, képén is. Vannak különbségek, az igazságérzetünk, a szokásaink, a jó, a rossz fogalma, a "jog"-ról alkotott fogalom is eltér emberről emberre. Ettől még mindenki a saját morális alapján hozza meg a döntését. Nem dobja el az igazságérzetét, igényeit azért, mert úgyse behajthatók.De.
peterk2005
Például az én igazságérzetem is egy gyerekerőszakoló/gyilkoló kivégzését preferálná, sőt, azét is, aki egy rokonomat bántotta, de azért vagyok markánsan halálbüntetés ellenes, mert sosem tudható 100 százalékos bizonyossággal, hogy az elkövetőként elítélt valóban az elkövető, és meg kell maradnia a korrekció lehetőségének.
Szóval de, ezt is ugyanúgy döntöd el, ahogy a többit. Úgy, hogy elhiszed-e, hogy megvalósítható az olimpia vagy sem. És az "elhiszed" sem gazdasági döntés, mert nem vagy képes kiszámolni, hanem valóban bizalom, "elhiszem" kérdése. Vagy elhiszed az adott tojásfejűnek, aki azt bizonygatja, hogy megcsinálható, vagy nem. A kérdés, hogy mennyire vakon hiszed el, vagy mennyire vagy óvatos, és próbálod a józan eszedet használva megmérni a tojásfej mondókáját.És ebben is tévedsz.
peterk2005
Én pl. támogatom az olimpiát kormányzattól függetlenül. (Mert leszarom mibe kerül, kik és honnan lopnak, ez nekem nem szempont, mert nulla ráhatásom van.)
Ahogy pl. a koronavírus oltás kötelezővétételét is támogatnám, akárki is vezeti épp a kormányzatot, és pl. ellenzem az alapjövedelem bevezetését, vagy a melegek basztatását, megintcsak kormányzatfüggetlenül. És el tudom mindenről dönteni, hogy nekem megfelel vagy sem. És ami nekem a 100%-os megfelelés, azt egyetlen párt, vagy választható személy se fogja soha teljesen pontosan lefedni. de nem is kell.
És ezért kell minden választásnál a legjobbat választani (még akkoris ha az nem jó, vagy esetleg konkrétan rossz), akitől a leginkább remélhetek egy nekem nagyjából megfelelő országot, és ezért hülyeség az, hogy mindegy ki van, csak zavarjuk el, amit te szoktál hangoztatni.
Ezért gondolom a legjobbnak Orbánt és a Fideszt, mert minden más reális opció (ugye ez most a hatpárti gyurcsányos moslékkoalíció) sokkal rosszabb.
Miközben haszontalan faszságnak tartom az "apa férfi, az anya nő"zésüket, vagy rühellem a melegjogok ignorálását.
De az egyetlen másik opciót még rosszabbnak tartom.
De mondok egy konkrét példát, ami szintén nem erkölcsi, hanem logikai.
Ha Orbánék nem teszik kötelezővé a koronavírus védőoltást (bízom bennük, de ez még hónapok kérdése, hogy érdemben téma legyen), deklarálják is, hogy ők aztán tuti nem fogják, és a saját személyes infóim is arra mutatnak, hogy valóban nem fogják, de Gyurcsány előáll, azzal, hogyha ők nyernek 22-ben, akkor kötelezővé teszik, és megintcsak privát infókból ez megerősítést nyer, hogy győzelem esetén mindenkit leoltanak, akkor ezen egyetlen szempont alapján én biztosan Gyurcsányra szavaznék, mert ha az összes szempontra 100 pontot osztanék szét a két opció között, abból ez egy 60 pontos opció lenne, és hiába hozna Orbán 40 egypontos sikert, az is kevés lenne.
De a jelenlegi matek az, hogy a 100 pontból 90 Orbánnál van, így ő a legjobb opció annak, aki nem érzelemvezérelten szavaz, morálisnak gondolván azt.
