Kedves visszatérők: újra működik a regisztráció és az elfelejtett jelszó kiküldése

Politika

63 feliratkozó

több mint 5 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 18 223 — beers & Packers
Kibaszott nagy különbség van pl az egykori a baloldalt támogatók között, akik azonnal kitáncoltak gyurcsók mögül, amikor az vállalhatatlanná vált.
ozibozi
Nem sokan táncoltak ki mögüle sem.
Konkrétan Hajós Andrást tudnám említeni, aki a Hír tévében beolvasta, hogy Fletónak le kéne mondania, kapott is érte a táborától. De mást nem nagyon.
A szavazótábora persze durván megcsappant.
Kampman
Elhiszem neked, hogy konkrétan csak Hajóst tudod megemlíteni, a tény viszont az, hogy a 2010-es választás idején már nem Fletó volt a miniszterelnök. Előtte ugyanis - igaz, később a kelleténél - lemondott. Ha nem táncolnak ki sokan mögüle, akkor nyilván marad a helyén. Aztán kénytelen volt új pártot alapítani, mert az MSZP-ben annyira elfogyott körülötte a levegő.
Ettől még: Go Pack Go!😊
nagylaza
Az MSZP fogyott el körötte, nem a levegő.
Azért Gyurcsány nem hülye.
Sobri Jóska
Nem egészen. Az MSZP akkor még a legerősebb ellenzéki pártnak számított.
több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 229 — #NoStress

resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 053
Mégegyszer mondom: ha hagyta magát kompromitálni, az sokkal nagyobb baj, mint ha hülye volt. Én sokkal boldogabb lennék, ha az ereszcsatorna lenne a truestory
Gyurma Pappa
Orbán felelőssége sem kicsi, ha ilyen szinten támadható embereket tesz fontos pozíciókba. Ezen sem kéne átsiklani.
Jan
direkt ilyen embereket tesz pozíciókba. ezek megtesznek bármit, mivel a lojalitásuk a túlélésük záloga.

Azt hiszem Marci videójában volt az idézet: "Pintér páncélszekrénye tartja hatalomban Orbánt".

itt a többségnek fogva van a töke.
több mint 5 éve
Helmut Zimmer Oregon Ducks 7 032 — Terry bohóc szülinapokat játszóházban is vállal.
Csak a technológia nem lineáris! A technológiai görbe 3 különböző eloszlástípuson megy át. Legalább 4-5 terület robbanás előtt áll.
Helmut Zimmer
Ez már tán tudományfilozófiai kérdés, es eképp nem is egzakt, és az aktuális jelenben minden topicban off, és mégcsak -kivételesen- nem is vitázni szeretnék, de az én nézőpontom szerint bizony lineáris, ráadasul felül határos, és még zéroösszegű is, ha a végén "magunkra robbantjuk" a bolygót, akár szó szerint, de ha csak képletesen vesszük, akkor pszichológiai, szociológiai értelemben. És mivel szerintem nincs önmagában, emberi minőségi fejlődés nélkül technológiai fejlődés, ezért bár sokféle (nem lineáris) emelkedő szakasz lehetséges, de végülis lineárisan stagnál, vagy ha nem kétdimenziós függvényen nézzük, akkor egy szűk, zárt gömbben egy pontszerű "vibrálás" az egész technológiai fejlődés, ahol a gömb sugarát az emberi természet jelöli ki.
És tudom, hogy nem értesz ezzel egyet, úgyhogy öncenzúra ON, és nem is folytatom. 😊
Sobri Jóska
Nem kell a hit and run. Szerintem ezeket meg lehet dumálni. Már múltkor jeleztem, hogy értem a természettudományos érdeklődésed. Majdnem jó mert felül határos, de csak akkor lineáris, ha az egyes pontokhoz húzott érintő iránytangenseit vizsgálod. (bennfentes poén) 😀
Nagyon egyszerűen közelítve, Ha a befektetett erőforrás az független változó az ebből születő úJ stabil innovációk a függő változó, akkor egy kb S görbét képzelj el, DE. Az első fázisban valójában egy természeti jelenség, vagy folyamat (phenomenon) stabil megértéséről, leképzéséről beszélünk nem technológiáról. Ez a fázis még modellezhető diszkrét és folytonos eloszlással is. Iterál valójában-ebben az is benne van, hogy bizonyos iparágakban van véletlenszerű felfedezés (ez a fordított mechanizmus). A Pataki féle megközelítés szerint lassan emelkedik (ez teljes tévedés) . Az áttörésig valójában iterál, és lehet negatív a meredeksége, mivel egy előrelépés az (minor breakthrough) lehet azonnal cáfol korábban stabilnak vélt innovációt. Ez azt is jelentheti, hogy akárcsak egy Wagner Within folyamat esetén a görbe megelőző pontjait idővel degradálja. Az áttöréstől kezdődik a második fázis. a második meredeken emelkedő fázis. Itt matematikailag leírható hatásmechanizmust ismerjük. A kvantumvilággal kapcsolatban az a szerencsénk, hogy matematikailag a lényeget 1928-ig sikerült leírni, tehát úgy tudunk kvantumszámítógépet alkotni, hogy nincs egyesített elmélet, és nem értjük, hogy mi történik. A technológia ennek ellenére fejlődik gőzerővel.
A harmadik az ellaposodó kihaló fázis. Erről kegyeleti okokból nem írok. 😀
több mint 5 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 053
 444.hu/2020/12/03/holgyeim-es-uraim-ime-az-eresz

azért ezen lemászni nem semmi
több mint 5 éve
Jan Pittsburgh Steelers 5 764 — Steelers fan
Mégegyszer mondom: ha hagyta magát kompromitálni, az sokkal nagyobb baj, mint ha hülye volt. Én sokkal boldogabb lennék, ha az ereszcsatorna lenne a truestory
Gyurma Pappa
Orbán felelőssége sem kicsi, ha ilyen szinten támadható embereket tesz fontos pozíciókba. Ezen sem kéne átsiklani.
több mint 5 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 727 — Chiefs GM
 www.portfolio.hu/unios-forrasok/20201203/breking-keszek-feladni-a-lengyelek-a-koltsegvetesi-vetojukat-460294?fbclid=IwAR23AAwiE30xKLKtST1PPZqnZfU-6ECIafepj7WWHVd1-1SFHbyKpFHcE3o

ezt csak így itthagyom.
Gyurma Pappa
Ezért utazott oda OV h lebeszelje erről.
csebi
Meglepő fordulat, hogy azok ott a túloldalon erősebbek és okosabbak mint, mint a szittya magyar legény, erre aztán nem lehetett számítani... Nyilván nem úgy van kitalálva az unió, hogy a nagy nyugati országoknak rossz lehessen, ha a keleti végeken 1-2 túlvezérelt paprikajancsinak elgurul a gyógyszere.

több mint 5 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 053
 www.portfolio.hu/unios-forrasok/20201203/breking-keszek-feladni-a-lengyelek-a-koltsegvetesi-vetojukat-460294?fbclid=IwAR23AAwiE30xKLKtST1PPZqnZfU-6ECIafepj7WWHVd1-1SFHbyKpFHcE3o

ezt csak így itthagyom.
Gyurma Pappa
egy kávét kérek
több mint 5 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 668
 azonnali.hu/cikk/20201203_lengyel-lap-a-szajert-lebuktato-szexparti-szervezojet-korozik-lengyelorszagban

Akkor a szervező hitelességéről ennyit is.

"Manzheley azt mondta a lapnak, nem ismerte Szájert, nem tudta, hogy EP-képviselő.
Az 7sur7 lapnak viszont Manzheley már azt nyilatkozta, hogy a bulin rajtaütő rendőrök erőszakosak voltak a vendégeivel, „úgy viselkedtek, mint a Gestapo”, és a lapnak arról is beszélt,nem emlékszik Szájer Józsefre.
A De Standardnak azonban már azt nyilatkozta, hogy a szakállas úr mesélt neki arról, hogy ő is szokott szexpartikat szervezni az otthonában. "

"Szájer meneküléséről azt mondta, hogy a politikus valóban megpróbált meglépni az ablakon keresztül, de mivel a lakás a második emeleten van, visszamászott és a rendőrök a lakásból vitték el – ez azonban ellentmond az utcán elfogott, vérző kezű S. J-ről szóló híreknek és a brüsszeli ügyészség közleményének is."

Ettől még nyilván nem változik a lényeg, csak azoknak jelezném ezt, akik kéjesen (hehe) idézgetik a csávót. Erről írtam tegnap, hogy elindult a legenda gyártás. És pontosan ezért politikai bulvár az egész ügy.
MC12
Egy ilyen öngól után legalább elgondolkozol, hogy minek is véded ezeket az alávaló képmutató tolvajokat?
r.baggio
Nekem ez nem úgy jött le, mint védelem, hanem, mint a többiek komolytalanságának, illetve az ügy esetleges befolyásoltságának kiemelése. (Lehet tévedek!!) De ugye én mindenkit egyenlő mértékben utálok, így nem nehéz objektívan gondolkodnom.
kristóf17
Ilyesmi akart lenni igen. Két napja bármit felköhög a csávó, azonnal át van véve mint tény. Aztán amikor egy cikk összeszedi hogy hát finoman szóval se all összhangban amit a különböző helyeken mond, és ezt jelzed akkor te vagy aki védi őket 😊 és gondolkodjál el magadon kurvagyorsan 😀
MC12
És egyikünk se tudhatja mit mond (összevissza) a csóka, és mit költenek hozzá a médiumok.
SEMMIT se szabad elhinni.
De SEMMIT se tudhat, aki nem volt ott.
Az információ ördögi csapdája.

Nekem speciel tetszik a 60 évesen ereszen menekülő verzió. Tökös. Bár teljesen életszerűtlen.
Sobri Jóska
Ha elengedjük a fantáziánkat nekem is a kedvencem a csupasz seggel ereszről lógó nagyszakállú EP képviselő, ekivel a táskájában, aki menekül egy illegális drogos-buzi partyról a rendőrök elől 😊)) aztán hogy a teljes igazság mi azt valószínűleg sosem tudjuk meg. Ami biztos, hogy ott volt, drog volt a táskájában, meleg party volt és illegális ezt tudjuk. Az összes többit érdemes a fantázia/mese/legenda részben kezelni amíg bírósági ítélet, beismerés vagy valami egyéb hiteles forrás nem áll rendelkezésre.

“Kafka nem kitalálta az abszurdot, hanem először írta le, hogy működik a modern világ”
több mint 5 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 18 223 — beers & Packers
Véletlenül nem a könyv topikba tettem be:
 terrorhaza.hu/hu/kiadvany/ne-bantsd-a-magyart
több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 229 — #NoStress
 azonnali.hu/cikk/20201203_lengyel-lap-a-szajert-lebuktato-szexparti-szervezojet-korozik-lengyelorszagban

Akkor a szervező hitelességéről ennyit is.

"Manzheley azt mondta a lapnak, nem ismerte Szájert, nem tudta, hogy EP-képviselő.
Az 7sur7 lapnak viszont Manzheley már azt nyilatkozta, hogy a bulin rajtaütő rendőrök erőszakosak voltak a vendégeivel, „úgy viselkedtek, mint a Gestapo”, és a lapnak arról is beszélt,nem emlékszik Szájer Józsefre.
A De Standardnak azonban már azt nyilatkozta, hogy a szakállas úr mesélt neki arról, hogy ő is szokott szexpartikat szervezni az otthonában. "

"Szájer meneküléséről azt mondta, hogy a politikus valóban megpróbált meglépni az ablakon keresztül, de mivel a lakás a második emeleten van, visszamászott és a rendőrök a lakásból vitték el – ez azonban ellentmond az utcán elfogott, vérző kezű S. J-ről szóló híreknek és a brüsszeli ügyészség közleményének is."

Ettől még nyilván nem változik a lényeg, csak azoknak jelezném ezt, akik kéjesen (hehe) idézgetik a csávót. Erről írtam tegnap, hogy elindult a legenda gyártás. És pontosan ezért politikai bulvár az egész ügy.
MC12
Egy ilyen öngól után legalább elgondolkozol, hogy minek is véded ezeket az alávaló képmutató tolvajokat?
r.baggio
Nekem ez nem úgy jött le, mint védelem, hanem, mint a többiek komolytalanságának, illetve az ügy esetleges befolyásoltságának kiemelése. (Lehet tévedek!!) De ugye én mindenkit egyenlő mértékben utálok, így nem nehéz objektívan gondolkodnom.
kristóf17
Ilyesmi akart lenni igen. Két napja bármit felköhög a csávó, azonnal át van véve mint tény. Aztán amikor egy cikk összeszedi hogy hát finoman szóval se all összhangban amit a különböző helyeken mond, és ezt jelzed akkor te vagy aki védi őket 😊 és gondolkodjál el magadon kurvagyorsan 😀
MC12
És egyikünk se tudhatja mit mond (összevissza) a csóka, és mit költenek hozzá a médiumok.
SEMMIT se szabad elhinni.
De SEMMIT se tudhat, aki nem volt ott.
Az információ ördögi csapdája.

Nekem speciel tetszik a 60 évesen ereszen menekülő verzió. Tökös. Bár teljesen életszerűtlen.
Sobri Jóska
Szerintem egy hatalmas nagy kamu az egész, EGYETLEN SZÓT SEM SZABAD ELHINNI! Teljesen véletlen, hogy Szájer pont most mondott lett az EP-képviselőségéről és minden pozíciójáról.
nagylaza
Ez a "másik szekta" tipikus végletbetorzítása, kösz a prezentálását.

több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 229 — #NoStress
Csak a technológia nem lineáris! A technológiai görbe 3 különböző eloszlástípuson megy át. Legalább 4-5 terület robbanás előtt áll.
Helmut Zimmer
Ez már tán tudományfilozófiai kérdés, es eképp nem is egzakt, és az aktuális jelenben minden topicban off, és mégcsak -kivételesen- nem is vitázni szeretnék, de az én nézőpontom szerint bizony lineáris, ráadasul felül határos, és még zéroösszegű is, ha a végén "magunkra robbantjuk" a bolygót, akár szó szerint, de ha csak képletesen vesszük, akkor pszichológiai, szociológiai értelemben. És mivel szerintem nincs önmagában, emberi minőségi fejlődés nélkül technológiai fejlődés, ezért bár sokféle (nem lineáris) emelkedő szakasz lehetséges, de végülis lineárisan stagnál, vagy ha nem kétdimenziós függvényen nézzük, akkor egy szűk, zárt gömbben egy pontszerű "vibrálás" az egész technológiai fejlődés, ahol a gömb sugarát az emberi természet jelöli ki.
És tudom, hogy nem értesz ezzel egyet, úgyhogy öncenzúra ON, és nem is folytatom. 😊

több mint 5 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 16 303 — zászló zászló szív
Mégegyszer mondom: ha hagyta magát kompromitálni, az sokkal nagyobb baj, mint ha hülye volt. Én sokkal boldogabb lennék, ha az ereszcsatorna lenne a truestory

több mint 5 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 18 223 — beers & Packers
 azonnali.hu/cikk/20201203_lengyel-lap-a-szajert-lebuktato-szexparti-szervezojet-korozik-lengyelorszagban

Akkor a szervező hitelességéről ennyit is.

"Manzheley azt mondta a lapnak, nem ismerte Szájert, nem tudta, hogy EP-képviselő.
Az 7sur7 lapnak viszont Manzheley már azt nyilatkozta, hogy a bulin rajtaütő rendőrök erőszakosak voltak a vendégeivel, „úgy viselkedtek, mint a Gestapo”, és a lapnak arról is beszélt,nem emlékszik Szájer Józsefre.
A De Standardnak azonban már azt nyilatkozta, hogy a szakállas úr mesélt neki arról, hogy ő is szokott szexpartikat szervezni az otthonában. "

"Szájer meneküléséről azt mondta, hogy a politikus valóban megpróbált meglépni az ablakon keresztül, de mivel a lakás a második emeleten van, visszamászott és a rendőrök a lakásból vitték el – ez azonban ellentmond az utcán elfogott, vérző kezű S. J-ről szóló híreknek és a brüsszeli ügyészség közleményének is."

Ettől még nyilván nem változik a lényeg, csak azoknak jelezném ezt, akik kéjesen (hehe) idézgetik a csávót. Erről írtam tegnap, hogy elindult a legenda gyártás. És pontosan ezért politikai bulvár az egész ügy.
MC12
Egy ilyen öngól után legalább elgondolkozol, hogy minek is véded ezeket az alávaló képmutató tolvajokat?
r.baggio
Nekem ez nem úgy jött le, mint védelem, hanem, mint a többiek komolytalanságának, illetve az ügy esetleges befolyásoltságának kiemelése. (Lehet tévedek!!) De ugye én mindenkit egyenlő mértékben utálok, így nem nehéz objektívan gondolkodnom.
kristóf17
Ilyesmi akart lenni igen. Két napja bármit felköhög a csávó, azonnal át van véve mint tény. Aztán amikor egy cikk összeszedi hogy hát finoman szóval se all összhangban amit a különböző helyeken mond, és ezt jelzed akkor te vagy aki védi őket 😊 és gondolkodjál el magadon kurvagyorsan 😀
MC12
És egyikünk se tudhatja mit mond (összevissza) a csóka, és mit költenek hozzá a médiumok.
SEMMIT se szabad elhinni.
De SEMMIT se tudhat, aki nem volt ott.
Az információ ördögi csapdája.

Nekem speciel tetszik a 60 évesen ereszen menekülő verzió. Tökös. Bár teljesen életszerűtlen.
Sobri Jóska
Szerintem egy hatalmas nagy kamu az egész, EGYETLEN SZÓT SEM SZABAD ELHINNI! Teljesen véletlen, hogy Szájer pont most mondott lett az EP-képviselőségéről és minden pozíciójáról.
több mint 5 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 785 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Még hogy nem törődik a NER a munkavállalókkal... Most is Sz. József szépen felporgette a meme gyárakat és a mémeskutakat 😊

több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 229 — #NoStress
 azonnali.hu/cikk/20201203_lengyel-lap-a-szajert-lebuktato-szexparti-szervezojet-korozik-lengyelorszagban

Akkor a szervező hitelességéről ennyit is.

"Manzheley azt mondta a lapnak, nem ismerte Szájert, nem tudta, hogy EP-képviselő.
Az 7sur7 lapnak viszont Manzheley már azt nyilatkozta, hogy a bulin rajtaütő rendőrök erőszakosak voltak a vendégeivel, „úgy viselkedtek, mint a Gestapo”, és a lapnak arról is beszélt,nem emlékszik Szájer Józsefre.
A De Standardnak azonban már azt nyilatkozta, hogy a szakállas úr mesélt neki arról, hogy ő is szokott szexpartikat szervezni az otthonában. "

"Szájer meneküléséről azt mondta, hogy a politikus valóban megpróbált meglépni az ablakon keresztül, de mivel a lakás a második emeleten van, visszamászott és a rendőrök a lakásból vitték el – ez azonban ellentmond az utcán elfogott, vérző kezű S. J-ről szóló híreknek és a brüsszeli ügyészség közleményének is."

Ettől még nyilván nem változik a lényeg, csak azoknak jelezném ezt, akik kéjesen (hehe) idézgetik a csávót. Erről írtam tegnap, hogy elindult a legenda gyártás. És pontosan ezért politikai bulvár az egész ügy.
MC12
Egy ilyen öngól után legalább elgondolkozol, hogy minek is véded ezeket az alávaló képmutató tolvajokat?
r.baggio
Nekem ez nem úgy jött le, mint védelem, hanem, mint a többiek komolytalanságának, illetve az ügy esetleges befolyásoltságának kiemelése. (Lehet tévedek!!) De ugye én mindenkit egyenlő mértékben utálok, így nem nehéz objektívan gondolkodnom.
kristóf17
Ilyesmi akart lenni igen. Két napja bármit felköhög a csávó, azonnal át van véve mint tény. Aztán amikor egy cikk összeszedi hogy hát finoman szóval se all összhangban amit a különböző helyeken mond, és ezt jelzed akkor te vagy aki védi őket 😊 és gondolkodjál el magadon kurvagyorsan 😀
MC12
És egyikünk se tudhatja mit mond (összevissza) a csóka, és mit költenek hozzá a médiumok.
SEMMIT se szabad elhinni.
De SEMMIT se tudhat, aki nem volt ott.
Az információ ördögi csapdája.

Nekem speciel tetszik a 60 évesen ereszen menekülő verzió. Tökös. Bár teljesen életszerűtlen.

több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 437 — The Mathematician

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 430 — Слава Україні! Героям слава! Schild ende vriend
Akkor most a kormany elenekelheti a nelkuledet. 😀

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"Mindég az állat első bennetek,
És csak midőn ezt el birád csitítni,
Eszmél az ember, hogy nagy-gőgösen
Megvesse azt, mi első lényege."

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 5 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 674 — Lucas Scott
 www.portfolio.hu/unios-forrasok/20201203/breking-keszek-feladni-a-lengyelek-a-koltsegvetesi-vetojukat-460294?fbclid=IwAR23AAwiE30xKLKtST1PPZqnZfU-6ECIafepj7WWHVd1-1SFHbyKpFHcE3o

ezt csak így itthagyom.
Gyurma Pappa
Ezért utazott oda OV h lebeszelje erről.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 5 éve
ozibozi New York Giants 22 081
Kibaszott nagy különbség van pl az egykori a baloldalt támogatók között, akik azonnal kitáncoltak gyurcsók mögül, amikor az vállalhatatlanná vált.
ozibozi
Nem sokan táncoltak ki mögüle sem.
Konkrétan Hajós Andrást tudnám említeni, aki a Hír tévében beolvasta, hogy Fletónak le kéne mondania, kapott is érte a táborától. De mást nem nagyon.
A szavazótábora persze durván megcsappant.
Kampman
20% az senki? Nem a fizetett emberekre gondolunk ilyenkor, mert az érthető, ez a dolguk ezért kapják a zsetont...Itt inkább azok a madarak, akik nincsenek a fizetési listán, mégis osztják az észt. 😉 és rettegnek, hogy: csak nehogy a zsidók visszajöjjenek. /pedig el sem mentek 😊

Szerkesztette: ozibozi
több mint 5 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 32 999
Kibaszott nagy különbség van pl az egykori a baloldalt támogatók között, akik azonnal kitáncoltak gyurcsók mögül, amikor az vállalhatatlanná vált.
ozibozi
Nem sokan táncoltak ki mögüle sem.
Konkrétan Hajós Andrást tudnám említeni, aki a Hír tévében beolvasta, hogy Fletónak le kéne mondania, kapott is érte a táborától. De mást nem nagyon.
A szavazótábora persze durván megcsappant.
több mint 5 éve
Szokol Pittsburgh Steelers 7 430 — Steelers fan
 www.portfolio.hu/unios-forrasok/20201203/breking-keszek-feladni-a-lengyelek-a-koltsegvetesi-vetojukat-460294?fbclid=IwAR23AAwiE30xKLKtST1PPZqnZfU-6ECIafepj7WWHVd1-1SFHbyKpFHcE3o

ezt csak így itthagyom.
Gyurma Pappa
 ahumor.network.hu/blog/a-humor-hivei-blogja/szorul-a-hurok
több mint 5 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 16 303 — zászló zászló szív
 www.portfolio.hu/unios-forrasok/20201203/breking-keszek-feladni-a-lengyelek-a-koltsegvetesi-vetojukat-460294?fbclid=IwAR23AAwiE30xKLKtST1PPZqnZfU-6ECIafepj7WWHVd1-1SFHbyKpFHcE3o

ezt csak így itthagyom.

több mint 5 éve
ozibozi New York Giants 22 081
Kibaszott nagy különbség van pl az egykori a baloldalt támogatók között, akik azonnal kitáncoltak gyurcsók mögül, amikor az vállalhatatlanná vált. Nem pedig úgy, mint ezek a szerencsétlenek, akik meg a végsőkig inkább keresik a nyelvtani hibát a hazugságban, csak ne kelljen elolvasni a szöveget. Szégyen és gyalázat ez, nem politikai bulvár, az pedig pont olyan hibás aki ezt nem akarja látni, mismásol, pedig pontosan tudja, hogy kibaszottul meztelen a király.
Szégyen és gyalázat ez Magyarországra nézve, nem pedig politikai bulvár, fasz mindegy, hogy melyik buzi megbízható, melyik pedig csak hazudós.

Szerkesztette: ozibozi