Politika
63 feliratkozó
több mint 6 éve
Csak az utolso 3 sort kell elolvasnod, hogy rajojj, felesleges volt a kommented. A "faji elotezis" nem tudom mit jelent nalad, de ha feher, veszelyes bunozok hullananak a sajat hulyeseguk miatt, ugyanezt irnam, csak hat ugye ertuk nem divat most tuntizni.A fejedben összekeveredik a rendvédelem meg az igazságszolgáltatás, az is rohadt mindeggy, ha többszörös gyilkos, a rendőr akkor sem ölheti meg, nyilván kivétel az önvédelem. Többszörösen elhangzott, de nálad jobb példa nincs a prejudikációra meg a faji előtézisekre, itten az a nem mindegy, hogy háborúzni küldöd ki vagy azért, hogy begyűjtse azt majd a bíróság eldönti.Mondjuk szerintem pont az a felrevezeto, ahogyan azt a tweetet tettek ossze amit belinkeltel. Kezdve a szoveggel, egeszen a video megvagasaig. Mintha csak egy artatlan, misere tarto feketet meggyilkoltak volna a rendorok.Rendkívül nehezen vehető ki ezen is, hogy mi történik, de a lényeg, hogy a két rendőr nem tud vele mit kezdeni, egészen a kocsiig kísérik, majd amikor beülne szitává lövik.Más szemtanúk teljesen mast mondanak. Nyilván te annak hiszel, ami neked tetszik.Ezen a videon latszik ahogyan birkoznak. Az elso videon "meglepo" modon ezt nem vagtak be:
Nem vagyok rendőr, de ha ez egy normális eljárás, akkor tényleg komoly probléma van a rendőrségen.
Állítólag egy verekedés volt, amit megpróbált szétválasztani, amikor jöttek a rendőrök.
Nem kétlem, hogy nem normális dolog, ha valaki elmegy a rendőröktől, de az, hogy fegyvertelen emberre rálőnek 7-szer az gáz. Nagyon gáz! Legalább annyira, mint ezt védeni.
Klaci79
twitter.com/stillgray/status/1297866797060771842?s=20
undisputedly
Én nem vagyok rendőr, de nekem ez úgy tűnik tele van hibákkal.
Az már csak hab a tortán, hogy látom itt tele vagyunk szakértőkkel, azért majd kíváncsi leszek az újabb felvételekre és a rendőrségi vizsgálatokra.
Délelőtt még mondtad, hogy majd lesz testkamera is, nos itt sajnos a rendőröknek azt nem kötelező hordani, így ilyen felvételt ne várjunk.
Annak a másik felvételnek meg abszolút semmi köze ehhez. Ott nem az tüzel, aki a kocsihoz megy, nem látjuk és nem tudjuk mi történik előtte.
Teljesen megértem az amcsi rendőröket, hogy fegyverért kapkodnak, mert az életüket féltik, de a két felvétel köszönő viszonyban sincs egymással, persze ferdítésnek jól néz ki ezen az oldalon.
Klaci79
Hol maradt a kontextus? Hogy eroszakos bunozo akire elfogatoparancs volt kiadva? Hogy rendori intezkedes ala lett vonva? Mondhatod, hogy a megszolaltatott tanunak masoo ellent mondtak, de ez a videoreszlet nem azt tamasztja ala. Ha ugy lenne, nem vagtak volna le az altalad linkelt tweetbol.
A masik video amit betettem, azt a celt szolgalja, hogy bemutassa, mitol fel a rendor akirol ilyen helyzetben lo, es mennyire valos ez a felelem.
Az elmult idoszakban miota a BLM George Floyd miatt lenduletre kapott, valahogy mindig kiderult, hogy egyik fekete sem volt maszuletett barany akit a gonosz rasszista rendorok levadasztak kenyuk es kedvuk szerint.
Meg kell halnod azert mert eroszakos bunozo es szar ember vagy? Nem.
Valoszinusitheted, hogy ha egy eroszakos bunozo es szar alak vagy aki rendori intezkedesnek ellenall (vagy oket megtamadod) meg fogsz halni? Igen.
undisputedly
sutianap
Szerkesztette: undisputedly
több mint 6 éve
A fejedben összekeveredik a rendvédelem meg az igazságszolgáltatás, az is rohadt mindeggy, ha többszörös gyilkos, a rendőr akkor sem ölheti meg, nyilván kivétel az önvédelem. Többszörösen elhangzott, de nálad jobb példa nincs a prejudikációra meg a faji előtézisekre, itten az a nem mindegy, hogy háborúzni küldöd ki vagy azért, hogy begyűjtse azt majd a bíróság eldönti.Mondjuk szerintem pont az a felrevezeto, ahogyan azt a tweetet tettek ossze amit belinkeltel. Kezdve a szoveggel, egeszen a video megvagasaig. Mintha csak egy artatlan, misere tarto feketet meggyilkoltak volna a rendorok.Rendkívül nehezen vehető ki ezen is, hogy mi történik, de a lényeg, hogy a két rendőr nem tud vele mit kezdeni, egészen a kocsiig kísérik, majd amikor beülne szitává lövik.Más szemtanúk teljesen mast mondanak. Nyilván te annak hiszel, ami neked tetszik.Ezen a videon latszik ahogyan birkoznak. Az elso videon "meglepo" modon ezt nem vagtak be:
Nem vagyok rendőr, de ha ez egy normális eljárás, akkor tényleg komoly probléma van a rendőrségen.
Állítólag egy verekedés volt, amit megpróbált szétválasztani, amikor jöttek a rendőrök.
Nem kétlem, hogy nem normális dolog, ha valaki elmegy a rendőröktől, de az, hogy fegyvertelen emberre rálőnek 7-szer az gáz. Nagyon gáz! Legalább annyira, mint ezt védeni.
Klaci79
twitter.com/stillgray/status/1297866797060771842?s=20
undisputedly
Én nem vagyok rendőr, de nekem ez úgy tűnik tele van hibákkal.
Az már csak hab a tortán, hogy látom itt tele vagyunk szakértőkkel, azért majd kíváncsi leszek az újabb felvételekre és a rendőrségi vizsgálatokra.
Délelőtt még mondtad, hogy majd lesz testkamera is, nos itt sajnos a rendőröknek azt nem kötelező hordani, így ilyen felvételt ne várjunk.
Annak a másik felvételnek meg abszolút semmi köze ehhez. Ott nem az tüzel, aki a kocsihoz megy, nem látjuk és nem tudjuk mi történik előtte.
Teljesen megértem az amcsi rendőröket, hogy fegyverért kapkodnak, mert az életüket féltik, de a két felvétel köszönő viszonyban sincs egymással, persze ferdítésnek jól néz ki ezen az oldalon.
Klaci79
Hol maradt a kontextus? Hogy eroszakos bunozo akire elfogatoparancs volt kiadva? Hogy rendori intezkedes ala lett vonva? Mondhatod, hogy a megszolaltatott tanunak masoo ellent mondtak, de ez a videoreszlet nem azt tamasztja ala. Ha ugy lenne, nem vagtak volna le az altalad linkelt tweetbol.
A masik video amit betettem, azt a celt szolgalja, hogy bemutassa, mitol fel a rendor akirol ilyen helyzetben lo, es mennyire valos ez a felelem.
Az elmult idoszakban miota a BLM George Floyd miatt lenduletre kapott, valahogy mindig kiderult, hogy egyik fekete sem volt maszuletett barany akit a gonosz rasszista rendorok levadasztak kenyuk es kedvuk szerint.
Meg kell halnod azert mert eroszakos bunozo es szar ember vagy? Nem.
Valoszinusitheted, hogy ha egy eroszakos bunozo es szar alak vagy aki rendori intezkedesnek ellenall (vagy oket megtamadod) meg fogsz halni? Igen.
undisputedly

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 6 éve
Mondjuk szerintem pont az a felrevezeto, ahogyan azt a tweetet tettek ossze amit belinkeltel. Kezdve a szoveggel, egeszen a video megvagasaig. Mintha csak egy artatlan, misere tarto feketet meggyilkoltak volna a rendorok.Rendkívül nehezen vehető ki ezen is, hogy mi történik, de a lényeg, hogy a két rendőr nem tud vele mit kezdeni, egészen a kocsiig kísérik, majd amikor beülne szitává lövik.Más szemtanúk teljesen mast mondanak. Nyilván te annak hiszel, ami neked tetszik.Ezen a videon latszik ahogyan birkoznak. Az elso videon "meglepo" modon ezt nem vagtak be:
Nem vagyok rendőr, de ha ez egy normális eljárás, akkor tényleg komoly probléma van a rendőrségen.
Állítólag egy verekedés volt, amit megpróbált szétválasztani, amikor jöttek a rendőrök.
Nem kétlem, hogy nem normális dolog, ha valaki elmegy a rendőröktől, de az, hogy fegyvertelen emberre rálőnek 7-szer az gáz. Nagyon gáz! Legalább annyira, mint ezt védeni.
Klaci79
twitter.com/stillgray/status/1297866797060771842?s=20
undisputedly
Én nem vagyok rendőr, de nekem ez úgy tűnik tele van hibákkal.
Az már csak hab a tortán, hogy látom itt tele vagyunk szakértőkkel, azért majd kíváncsi leszek az újabb felvételekre és a rendőrségi vizsgálatokra.
Délelőtt még mondtad, hogy majd lesz testkamera is, nos itt sajnos a rendőröknek azt nem kötelező hordani, így ilyen felvételt ne várjunk.
Annak a másik felvételnek meg abszolút semmi köze ehhez. Ott nem az tüzel, aki a kocsihoz megy, nem látjuk és nem tudjuk mi történik előtte.
Teljesen megértem az amcsi rendőröket, hogy fegyverért kapkodnak, mert az életüket féltik, de a két felvétel köszönő viszonyban sincs egymással, persze ferdítésnek jól néz ki ezen az oldalon.
Klaci79
Hol maradt a kontextus? Hogy eroszakos bunozo akire elfogatoparancs volt kiadva? Hogy rendori intezkedes ala lett vonva? Mondhatod, hogy a megszolaltatott tanunak masoo ellent mondtak, de ez a videoreszlet nem azt tamasztja ala. Ha ugy lenne, nem vagtak volna le az altalad linkelt tweetbol.
A masik video amit betettem, azt a celt szolgalja, hogy bemutassa, mitol fel a rendor akirol ilyen helyzetben lo, es mennyire valos ez a felelem.
Az elmult idoszakban miota a BLM George Floyd miatt lenduletre kapott, valahogy mindig kiderult, hogy egyik fekete sem volt maszuletett barany akit a gonosz rasszista rendorok levadasztak kenyuk es kedvuk szerint.
Meg kell halnod azert mert eroszakos bunozo es szar ember vagy? Nem.
Valoszinusitheted, hogy ha egy eroszakos bunozo es szar alak vagy aki rendori intezkedesnek ellenall (vagy oket megtamadod) meg fogsz halni? Igen.
Szerkesztette: undisputedly
több mint 6 éve
Rendkívül nehezen vehető ki ezen is, hogy mi történik, de a lényeg, hogy a két rendőr nem tud vele mit kezdeni, egészen a kocsiig kísérik, majd amikor beülne szitává lövik.Más szemtanúk teljesen mast mondanak. Nyilván te annak hiszel, ami neked tetszik.Ezen a videon latszik ahogyan birkoznak. Az elso videon "meglepo" modon ezt nem vagtak be:
Nem vagyok rendőr, de ha ez egy normális eljárás, akkor tényleg komoly probléma van a rendőrségen.
Állítólag egy verekedés volt, amit megpróbált szétválasztani, amikor jöttek a rendőrök.
Nem kétlem, hogy nem normális dolog, ha valaki elmegy a rendőröktől, de az, hogy fegyvertelen emberre rálőnek 7-szer az gáz. Nagyon gáz! Legalább annyira, mint ezt védeni.
Klaci79
twitter.com/stillgray/status/1297866797060771842?s=20
undisputedly
Én nem vagyok rendőr, de nekem ez úgy tűnik tele van hibákkal.
Az már csak hab a tortán, hogy látom itt tele vagyunk szakértőkkel, azért majd kíváncsi leszek az újabb felvételekre és a rendőrségi vizsgálatokra.
Délelőtt még mondtad, hogy majd lesz testkamera is, nos itt sajnos a rendőröknek azt nem kötelező hordani, így ilyen felvételt ne várjunk.
Annak a másik felvételnek meg abszolút semmi köze ehhez. Ott nem az tüzel, aki a kocsihoz megy, nem látjuk és nem tudjuk mi történik előtte.
Teljesen megértem az amcsi rendőröket, hogy fegyverért kapkodnak, mert az életüket féltik, de a két felvétel köszönő viszonyban sincs egymással, persze ferdítésnek jól néz ki ezen az oldalon.
több mint 6 éve
Mondjuk az AMD-vel mindent lehetett, csak célozni nem...Ezzel kapcsolatban nekem édesapám azt mesélte (tiszt volt a Magyar Honvédségben), hogy nekik azt tanították anno mikor vmi fontos objektumot őriztek, hogy két lövést kell leadni: az elsőt fejre, a másodikat föl a levegőbe. Senki nem tudja utólag eldönteni melyik volt hamarabb és "volt figyelmeztető lövés" az ellenséges behatoló irányába.Soha nem voltam ilyen helyzetben meg, de azt tudom, hogy ez nem olyan, mint a filmekben.Szerintem nem azon problémázik, aki problémázik, hogy lelőtték, mert igen, nem engedelmeskedett, benyúlt a kocsijába, ki tudja miért, akár a fegyveréért is lehetett, szóval az hogy lelőtték mondjuk még oké, inkább a hétszer a gond. Persze lehet bepánikolt a rendőr, és lőtt amíg volt a tárban.Szerintem teljesen rendjen van, hogy lelovik, ha fent alltak a korulmenyek amiket az a tanu allitott amit linkeltem.Más szemtanúk teljesen mast mondanak. Nyilván te annak hiszel, ami neked tetszik.És gondolom már nem is csodálkozunk:Erdekes ez a narrativa, amit probalnak epiteni kore, kozben meg:
twitter.com/attorneycrump/status/1297721479711334401?s=21
Klaci79
- Ervenyes letartoztatasi parancs volt ellene szexualis eroszak meg csaladon beluli eroszak miatt
- Szemtanu szerint meglottek Teaserrel, de meg se rezdult tole, majd birkozott a rendorokkel, vegul oda ment a kocsijahoz, benyult valamiert, ekkor lottek le
Ugye mennyire mas ez, mint a "csaladszereto fiatal fekete ferfi eppen a kozossegert tevekenykedve egy osszetuzest probalt feloldani" narrativa?
Majd a testkamera gondolom meg tobb infot ad arrol, hogy valojaban mi tortent a loveseket megelozoen.
chicago.suntimes.com/metro-state/2020/8/24/21399620/kenosha-shooting-jacob-blake-neighbors-witnesses-protests
Szerk: Valaszul a fenti esetre, a helyi BLM mar gozerovel dolgozik rajta, hogy Wisconsin-t vigye Trump novemberben:
That sign won’t save you.
— Rita Panahi (@RitaPanahi) August 24, 2020
pic.twitter.com/mGvbxuNGuF
undisputedly
Nem vagyok rendőr, de ha ez egy normális eljárás, akkor tényleg komoly probléma van a rendőrségen.
Állítólag egy verekedés volt, amit megpróbált szétválasztani, amikor jöttek a rendőrök.
Nem kétlem, hogy nem normális dolog, ha valaki elmegy a rendőröktől, de az, hogy fegyvertelen emberre rálőnek 7-szer az gáz. Nagyon gáz! Legalább annyira, mint ezt védeni.
Klaci79
undisputedly
warr_b
Nem tudsz labra, karra stb. celozni. Tomegkozeppontra, mellkasra celzol, mert abban a tizedmasodpercben amikor fegyver van nala, vagy te vagy o.
A foszer hibaja, hogy idaig fajult az intezkedes. USA-ban tudja mindenki fiatal koratol, hogy mit szabad es mit nem, ha rendorrel kerulsz interakcioba.
undisputedly
empty taxi
több mint 6 éve
Más szemtanúk teljesen mast mondanak. Nyilván te annak hiszel, ami neked tetszik.Ezen a videon latszik ahogyan birkoznak. Az elso videon "meglepo" modon ezt nem vagtak be:
Nem vagyok rendőr, de ha ez egy normális eljárás, akkor tényleg komoly probléma van a rendőrségen.
Állítólag egy verekedés volt, amit megpróbált szétválasztani, amikor jöttek a rendőrök.
Nem kétlem, hogy nem normális dolog, ha valaki elmegy a rendőröktől, de az, hogy fegyvertelen emberre rálőnek 7-szer az gáz. Nagyon gáz! Legalább annyira, mint ezt védeni.
Klaci79
több mint 6 éve
Ezt Hofi is mondta, csak ő kettőt mondott a levegőbe. Oszt’ majd eldöntik melyik volt előbb. 😊
több mint 6 éve
Ezzel kapcsolatban nekem édesapám azt mesélte (tiszt volt a Magyar Honvédségben), hogy nekik azt tanították anno mikor vmi fontos objektumot őriztek, hogy két lövést kell leadni: az elsőt fejre, a másodikat föl a levegőbe. Senki nem tudja utólag eldönteni melyik volt hamarabb és "volt figyelmeztető lövés" az ellenséges behatoló irányába.Soha nem voltam ilyen helyzetben meg, de azt tudom, hogy ez nem olyan, mint a filmekben.Szerintem nem azon problémázik, aki problémázik, hogy lelőtték, mert igen, nem engedelmeskedett, benyúlt a kocsijába, ki tudja miért, akár a fegyveréért is lehetett, szóval az hogy lelőtték mondjuk még oké, inkább a hétszer a gond. Persze lehet bepánikolt a rendőr, és lőtt amíg volt a tárban.Szerintem teljesen rendjen van, hogy lelovik, ha fent alltak a korulmenyek amiket az a tanu allitott amit linkeltem.Más szemtanúk teljesen mast mondanak. Nyilván te annak hiszel, ami neked tetszik.És gondolom már nem is csodálkozunk:Erdekes ez a narrativa, amit probalnak epiteni kore, kozben meg:
twitter.com/attorneycrump/status/1297721479711334401?s=21
Klaci79
- Ervenyes letartoztatasi parancs volt ellene szexualis eroszak meg csaladon beluli eroszak miatt
- Szemtanu szerint meglottek Teaserrel, de meg se rezdult tole, majd birkozott a rendorokkel, vegul oda ment a kocsijahoz, benyult valamiert, ekkor lottek le
Ugye mennyire mas ez, mint a "csaladszereto fiatal fekete ferfi eppen a kozossegert tevekenykedve egy osszetuzest probalt feloldani" narrativa?
Majd a testkamera gondolom meg tobb infot ad arrol, hogy valojaban mi tortent a loveseket megelozoen.
chicago.suntimes.com/metro-state/2020/8/24/21399620/kenosha-shooting-jacob-blake-neighbors-witnesses-protests
Szerk: Valaszul a fenti esetre, a helyi BLM mar gozerovel dolgozik rajta, hogy Wisconsin-t vigye Trump novemberben:
That sign won’t save you.
— Rita Panahi (@RitaPanahi) August 24, 2020
pic.twitter.com/mGvbxuNGuF
undisputedly
Nem vagyok rendőr, de ha ez egy normális eljárás, akkor tényleg komoly probléma van a rendőrségen.
Állítólag egy verekedés volt, amit megpróbált szétválasztani, amikor jöttek a rendőrök.
Nem kétlem, hogy nem normális dolog, ha valaki elmegy a rendőröktől, de az, hogy fegyvertelen emberre rálőnek 7-szer az gáz. Nagyon gáz! Legalább annyira, mint ezt védeni.
Klaci79
undisputedly
warr_b
Nem tudsz labra, karra stb. celozni. Tomegkozeppontra, mellkasra celzol, mert abban a tizedmasodpercben amikor fegyver van nala, vagy te vagy o.
A foszer hibaja, hogy idaig fajult az intezkedes. USA-ban tudja mindenki fiatal koratol, hogy mit szabad es mit nem, ha rendorrel kerulsz interakcioba.
undisputedly

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 6 éve
Ezt meg ide teszem erdekessegkeppen. Ugyanazon a napon keszult a felvetel, amikor ezt az urget lelottek. A rendorok itt hagytak, hogy a gyanusitott odasetaljon az autojahoz, eredmeny: 3 lelott rendorAmugz az az erdekes, hogy nem is halt bele. Korhazban van az urge. Youtube tele van videokkal, hogy a rendorok lovik a gyanusitottat, aztan az meg drogok hatasa alatt Rambot jatszik, csak megy elore meg 1-2 masodpercig.Én veletek értek egyet, csak próbáltam kibogozni, hogy min hőbörögnek a hőbörgők 😊És ha belelő 2x de ő meg pont fegyverhez nyúl és annyi ideje van, hogy pont leszedi a rendőrt ?Szerintem nem azon problémázik, aki problémázik, hogy lelőtték, mert igen, nem engedelmeskedett, benyúlt a kocsijába, ki tudja miért, akár a fegyveréért is lehetett, szóval az hogy lelőtték mondjuk még oké, inkább a hétszer a gond. Persze lehet bepánikolt a rendőr, és lőtt amíg volt a tárban.Szerintem teljesen rendjen van, hogy lelovik, ha fent alltak a korulmenyek amiket az a tanu allitott amit linkeltem.Más szemtanúk teljesen mast mondanak. Nyilván te annak hiszel, ami neked tetszik.És gondolom már nem is csodálkozunk:Erdekes ez a narrativa, amit probalnak epiteni kore, kozben meg:
twitter.com/attorneycrump/status/1297721479711334401?s=21
Klaci79
- Ervenyes letartoztatasi parancs volt ellene szexualis eroszak meg csaladon beluli eroszak miatt
- Szemtanu szerint meglottek Teaserrel, de meg se rezdult tole, majd birkozott a rendorokkel, vegul oda ment a kocsijahoz, benyult valamiert, ekkor lottek le
Ugye mennyire mas ez, mint a "csaladszereto fiatal fekete ferfi eppen a kozossegert tevekenykedve egy osszetuzest probalt feloldani" narrativa?
Majd a testkamera gondolom meg tobb infot ad arrol, hogy valojaban mi tortent a loveseket megelozoen.
chicago.suntimes.com/metro-state/2020/8/24/21399620/kenosha-shooting-jacob-blake-neighbors-witnesses-protests
Szerk: Valaszul a fenti esetre, a helyi BLM mar gozerovel dolgozik rajta, hogy Wisconsin-t vigye Trump novemberben:
That sign won’t save you.
— Rita Panahi (@RitaPanahi) August 24, 2020
pic.twitter.com/mGvbxuNGuF
undisputedly
Nem vagyok rendőr, de ha ez egy normális eljárás, akkor tényleg komoly probléma van a rendőrségen.
Állítólag egy verekedés volt, amit megpróbált szétválasztani, amikor jöttek a rendőrök.
Nem kétlem, hogy nem normális dolog, ha valaki elmegy a rendőröktől, de az, hogy fegyvertelen emberre rálőnek 7-szer az gáz. Nagyon gáz! Legalább annyira, mint ezt védeni.
Klaci79
undisputedly
warr_b
Vagy egy granatért?
Hatástalanítani kellett. Achivement completed.
Toca
warr_b
undisputedly
több mint 6 éve
Amugz az az erdekes, hogy nem is halt bele. Korhazban van az urge. Youtube tele van videokkal, hogy a rendorok lovik a gyanusitottat, aztan az meg drogok hatasa alatt Rambot jatszik, csak megy elore meg 1-2 masodpercig.Én veletek értek egyet, csak próbáltam kibogozni, hogy min hőbörögnek a hőbörgők 😊És ha belelő 2x de ő meg pont fegyverhez nyúl és annyi ideje van, hogy pont leszedi a rendőrt ?Szerintem nem azon problémázik, aki problémázik, hogy lelőtték, mert igen, nem engedelmeskedett, benyúlt a kocsijába, ki tudja miért, akár a fegyveréért is lehetett, szóval az hogy lelőtték mondjuk még oké, inkább a hétszer a gond. Persze lehet bepánikolt a rendőr, és lőtt amíg volt a tárban.Szerintem teljesen rendjen van, hogy lelovik, ha fent alltak a korulmenyek amiket az a tanu allitott amit linkeltem.Más szemtanúk teljesen mast mondanak. Nyilván te annak hiszel, ami neked tetszik.És gondolom már nem is csodálkozunk:Erdekes ez a narrativa, amit probalnak epiteni kore, kozben meg:
twitter.com/attorneycrump/status/1297721479711334401?s=21
Klaci79
- Ervenyes letartoztatasi parancs volt ellene szexualis eroszak meg csaladon beluli eroszak miatt
- Szemtanu szerint meglottek Teaserrel, de meg se rezdult tole, majd birkozott a rendorokkel, vegul oda ment a kocsijahoz, benyult valamiert, ekkor lottek le
Ugye mennyire mas ez, mint a "csaladszereto fiatal fekete ferfi eppen a kozossegert tevekenykedve egy osszetuzest probalt feloldani" narrativa?
Majd a testkamera gondolom meg tobb infot ad arrol, hogy valojaban mi tortent a loveseket megelozoen.
chicago.suntimes.com/metro-state/2020/8/24/21399620/kenosha-shooting-jacob-blake-neighbors-witnesses-protests
Szerk: Valaszul a fenti esetre, a helyi BLM mar gozerovel dolgozik rajta, hogy Wisconsin-t vigye Trump novemberben:
That sign won’t save you.
— Rita Panahi (@RitaPanahi) August 24, 2020
pic.twitter.com/mGvbxuNGuF
undisputedly
Nem vagyok rendőr, de ha ez egy normális eljárás, akkor tényleg komoly probléma van a rendőrségen.
Állítólag egy verekedés volt, amit megpróbált szétválasztani, amikor jöttek a rendőrök.
Nem kétlem, hogy nem normális dolog, ha valaki elmegy a rendőröktől, de az, hogy fegyvertelen emberre rálőnek 7-szer az gáz. Nagyon gáz! Legalább annyira, mint ezt védeni.
Klaci79
undisputedly
warr_b
Vagy egy granatért?
Hatástalanítani kellett. Achivement completed.
Toca
warr_b
Szerkesztette: undisputedly
több mint 6 éve
Én veletek értek egyet, csak próbáltam kibogozni, hogy min hőbörögnek a hőbörgők 😊És ha belelő 2x de ő meg pont fegyverhez nyúl és annyi ideje van, hogy pont leszedi a rendőrt ?Szerintem nem azon problémázik, aki problémázik, hogy lelőtték, mert igen, nem engedelmeskedett, benyúlt a kocsijába, ki tudja miért, akár a fegyveréért is lehetett, szóval az hogy lelőtték mondjuk még oké, inkább a hétszer a gond. Persze lehet bepánikolt a rendőr, és lőtt amíg volt a tárban.Szerintem teljesen rendjen van, hogy lelovik, ha fent alltak a korulmenyek amiket az a tanu allitott amit linkeltem.Más szemtanúk teljesen mast mondanak. Nyilván te annak hiszel, ami neked tetszik.És gondolom már nem is csodálkozunk:Erdekes ez a narrativa, amit probalnak epiteni kore, kozben meg:
twitter.com/attorneycrump/status/1297721479711334401?s=21
Klaci79
- Ervenyes letartoztatasi parancs volt ellene szexualis eroszak meg csaladon beluli eroszak miatt
- Szemtanu szerint meglottek Teaserrel, de meg se rezdult tole, majd birkozott a rendorokkel, vegul oda ment a kocsijahoz, benyult valamiert, ekkor lottek le
Ugye mennyire mas ez, mint a "csaladszereto fiatal fekete ferfi eppen a kozossegert tevekenykedve egy osszetuzest probalt feloldani" narrativa?
Majd a testkamera gondolom meg tobb infot ad arrol, hogy valojaban mi tortent a loveseket megelozoen.
chicago.suntimes.com/metro-state/2020/8/24/21399620/kenosha-shooting-jacob-blake-neighbors-witnesses-protests
Szerk: Valaszul a fenti esetre, a helyi BLM mar gozerovel dolgozik rajta, hogy Wisconsin-t vigye Trump novemberben:
That sign won’t save you.
— Rita Panahi (@RitaPanahi) August 24, 2020
pic.twitter.com/mGvbxuNGuF
undisputedly
Nem vagyok rendőr, de ha ez egy normális eljárás, akkor tényleg komoly probléma van a rendőrségen.
Állítólag egy verekedés volt, amit megpróbált szétválasztani, amikor jöttek a rendőrök.
Nem kétlem, hogy nem normális dolog, ha valaki elmegy a rendőröktől, de az, hogy fegyvertelen emberre rálőnek 7-szer az gáz. Nagyon gáz! Legalább annyira, mint ezt védeni.
Klaci79
undisputedly
warr_b
Vagy egy granatért?
Hatástalanítani kellett. Achivement completed.
Toca

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 6 éve
És ha belelő 2x de ő meg pont fegyverhez nyúl és annyi ideje van, hogy pont leszedi a rendőrt ?Szerintem nem azon problémázik, aki problémázik, hogy lelőtték, mert igen, nem engedelmeskedett, benyúlt a kocsijába, ki tudja miért, akár a fegyveréért is lehetett, szóval az hogy lelőtték mondjuk még oké, inkább a hétszer a gond. Persze lehet bepánikolt a rendőr, és lőtt amíg volt a tárban.Szerintem teljesen rendjen van, hogy lelovik, ha fent alltak a korulmenyek amiket az a tanu allitott amit linkeltem.Más szemtanúk teljesen mast mondanak. Nyilván te annak hiszel, ami neked tetszik.És gondolom már nem is csodálkozunk:Erdekes ez a narrativa, amit probalnak epiteni kore, kozben meg:
twitter.com/attorneycrump/status/1297721479711334401?s=21
Klaci79
- Ervenyes letartoztatasi parancs volt ellene szexualis eroszak meg csaladon beluli eroszak miatt
- Szemtanu szerint meglottek Teaserrel, de meg se rezdult tole, majd birkozott a rendorokkel, vegul oda ment a kocsijahoz, benyult valamiert, ekkor lottek le
Ugye mennyire mas ez, mint a "csaladszereto fiatal fekete ferfi eppen a kozossegert tevekenykedve egy osszetuzest probalt feloldani" narrativa?
Majd a testkamera gondolom meg tobb infot ad arrol, hogy valojaban mi tortent a loveseket megelozoen.
chicago.suntimes.com/metro-state/2020/8/24/21399620/kenosha-shooting-jacob-blake-neighbors-witnesses-protests
Szerk: Valaszul a fenti esetre, a helyi BLM mar gozerovel dolgozik rajta, hogy Wisconsin-t vigye Trump novemberben:
That sign won’t save you.
— Rita Panahi (@RitaPanahi) August 24, 2020
pic.twitter.com/mGvbxuNGuF
undisputedly
Nem vagyok rendőr, de ha ez egy normális eljárás, akkor tényleg komoly probléma van a rendőrségen.
Állítólag egy verekedés volt, amit megpróbált szétválasztani, amikor jöttek a rendőrök.
Nem kétlem, hogy nem normális dolog, ha valaki elmegy a rendőröktől, de az, hogy fegyvertelen emberre rálőnek 7-szer az gáz. Nagyon gáz! Legalább annyira, mint ezt védeni.
Klaci79
undisputedly
warr_b
Vagy egy granatért?
Hatástalanítani kellett. Achivement completed.
több mint 6 éve
Soha nem voltam ilyen helyzetben meg, de azt tudom, hogy ez nem olyan, mint a filmekben.Szerintem nem azon problémázik, aki problémázik, hogy lelőtték, mert igen, nem engedelmeskedett, benyúlt a kocsijába, ki tudja miért, akár a fegyveréért is lehetett, szóval az hogy lelőtték mondjuk még oké, inkább a hétszer a gond. Persze lehet bepánikolt a rendőr, és lőtt amíg volt a tárban.Szerintem teljesen rendjen van, hogy lelovik, ha fent alltak a korulmenyek amiket az a tanu allitott amit linkeltem.Más szemtanúk teljesen mast mondanak. Nyilván te annak hiszel, ami neked tetszik.És gondolom már nem is csodálkozunk:Erdekes ez a narrativa, amit probalnak epiteni kore, kozben meg:
twitter.com/attorneycrump/status/1297721479711334401?s=21
Klaci79
- Ervenyes letartoztatasi parancs volt ellene szexualis eroszak meg csaladon beluli eroszak miatt
- Szemtanu szerint meglottek Teaserrel, de meg se rezdult tole, majd birkozott a rendorokkel, vegul oda ment a kocsijahoz, benyult valamiert, ekkor lottek le
Ugye mennyire mas ez, mint a "csaladszereto fiatal fekete ferfi eppen a kozossegert tevekenykedve egy osszetuzest probalt feloldani" narrativa?
Majd a testkamera gondolom meg tobb infot ad arrol, hogy valojaban mi tortent a loveseket megelozoen.
chicago.suntimes.com/metro-state/2020/8/24/21399620/kenosha-shooting-jacob-blake-neighbors-witnesses-protests
Szerk: Valaszul a fenti esetre, a helyi BLM mar gozerovel dolgozik rajta, hogy Wisconsin-t vigye Trump novemberben:
That sign won’t save you.
— Rita Panahi (@RitaPanahi) August 24, 2020
pic.twitter.com/mGvbxuNGuF
undisputedly
Nem vagyok rendőr, de ha ez egy normális eljárás, akkor tényleg komoly probléma van a rendőrségen.
Állítólag egy verekedés volt, amit megpróbált szétválasztani, amikor jöttek a rendőrök.
Nem kétlem, hogy nem normális dolog, ha valaki elmegy a rendőröktől, de az, hogy fegyvertelen emberre rálőnek 7-szer az gáz. Nagyon gáz! Legalább annyira, mint ezt védeni.
Klaci79
undisputedly
warr_b
Nem tudsz labra, karra stb. celozni. Tomegkozeppontra, mellkasra celzol, mert abban a tizedmasodpercben amikor fegyver van nala, vagy te vagy o.
A foszer hibaja, hogy idaig fajult az intezkedes. USA-ban tudja mindenki fiatal koratol, hogy mit szabad es mit nem, ha rendorrel kerulsz interakcioba.
több mint 6 éve
De ha valakit lelövök, azzal van egy célom. Azt hatékonyabban érem el 7 lövéssel, mint eggyel.Szerintem nem azon problémázik, aki problémázik, hogy lelőtték, mert igen, nem engedelmeskedett, benyúlt a kocsijába, ki tudja miért, akár a fegyveréért is lehetett, szóval az hogy lelőtték mondjuk még oké, inkább a hétszer a gond. Persze lehet bepánikolt a rendőr, és lőtt amíg volt a tárban.Szerintem teljesen rendjen van, hogy lelovik, ha fent alltak a korulmenyek amiket az a tanu allitott amit linkeltem.Más szemtanúk teljesen mast mondanak. Nyilván te annak hiszel, ami neked tetszik.És gondolom már nem is csodálkozunk:Erdekes ez a narrativa, amit probalnak epiteni kore, kozben meg:
twitter.com/attorneycrump/status/1297721479711334401?s=21
Klaci79
- Ervenyes letartoztatasi parancs volt ellene szexualis eroszak meg csaladon beluli eroszak miatt
- Szemtanu szerint meglottek Teaserrel, de meg se rezdult tole, majd birkozott a rendorokkel, vegul oda ment a kocsijahoz, benyult valamiert, ekkor lottek le
Ugye mennyire mas ez, mint a "csaladszereto fiatal fekete ferfi eppen a kozossegert tevekenykedve egy osszetuzest probalt feloldani" narrativa?
Majd a testkamera gondolom meg tobb infot ad arrol, hogy valojaban mi tortent a loveseket megelozoen.
chicago.suntimes.com/metro-state/2020/8/24/21399620/kenosha-shooting-jacob-blake-neighbors-witnesses-protests
Szerk: Valaszul a fenti esetre, a helyi BLM mar gozerovel dolgozik rajta, hogy Wisconsin-t vigye Trump novemberben:
That sign won’t save you.
— Rita Panahi (@RitaPanahi) August 24, 2020
pic.twitter.com/mGvbxuNGuF
undisputedly
Nem vagyok rendőr, de ha ez egy normális eljárás, akkor tényleg komoly probléma van a rendőrségen.
Állítólag egy verekedés volt, amit megpróbált szétválasztani, amikor jöttek a rendőrök.
Nem kétlem, hogy nem normális dolog, ha valaki elmegy a rendőröktől, de az, hogy fegyvertelen emberre rálőnek 7-szer az gáz. Nagyon gáz! Legalább annyira, mint ezt védeni.
Klaci79
undisputedly
warr_b
A Zombielandben is alapszabály a double trap.
több mint 6 éve
Szerintem nem azon problémázik, aki problémázik, hogy lelőtték, mert igen, nem engedelmeskedett, benyúlt a kocsijába, ki tudja miért, akár a fegyveréért is lehetett, szóval az hogy lelőtték mondjuk még oké, inkább a hétszer a gond. Persze lehet bepánikolt a rendőr, és lőtt amíg volt a tárban.Szerintem teljesen rendjen van, hogy lelovik, ha fent alltak a korulmenyek amiket az a tanu allitott amit linkeltem.Más szemtanúk teljesen mast mondanak. Nyilván te annak hiszel, ami neked tetszik.És gondolom már nem is csodálkozunk:Erdekes ez a narrativa, amit probalnak epiteni kore, kozben meg:
twitter.com/attorneycrump/status/1297721479711334401?s=21
Klaci79
- Ervenyes letartoztatasi parancs volt ellene szexualis eroszak meg csaladon beluli eroszak miatt
- Szemtanu szerint meglottek Teaserrel, de meg se rezdult tole, majd birkozott a rendorokkel, vegul oda ment a kocsijahoz, benyult valamiert, ekkor lottek le
Ugye mennyire mas ez, mint a "csaladszereto fiatal fekete ferfi eppen a kozossegert tevekenykedve egy osszetuzest probalt feloldani" narrativa?
Majd a testkamera gondolom meg tobb infot ad arrol, hogy valojaban mi tortent a loveseket megelozoen.
chicago.suntimes.com/metro-state/2020/8/24/21399620/kenosha-shooting-jacob-blake-neighbors-witnesses-protests
Szerk: Valaszul a fenti esetre, a helyi BLM mar gozerovel dolgozik rajta, hogy Wisconsin-t vigye Trump novemberben:
That sign won’t save you.
— Rita Panahi (@RitaPanahi) August 24, 2020
pic.twitter.com/mGvbxuNGuF
undisputedly
Nem vagyok rendőr, de ha ez egy normális eljárás, akkor tényleg komoly probléma van a rendőrségen.
Állítólag egy verekedés volt, amit megpróbált szétválasztani, amikor jöttek a rendőrök.
Nem kétlem, hogy nem normális dolog, ha valaki elmegy a rendőröktől, de az, hogy fegyvertelen emberre rálőnek 7-szer az gáz. Nagyon gáz! Legalább annyira, mint ezt védeni.
Klaci79
undisputedly

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 6 éve
hvg.hu/gazdasag/20200825_Szijjarto_jacht_sajtotajekoztato
Akad 1-2 részlet ahol hangosan felröhögtem 😀
empty taxi
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 6 éve
hvg.hu/gazdasag/20200825_Szijjarto_jacht_sajtotajekoztatoAkad 1-2 részlet ahol hangosan felröhögtem 😀

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 6 éve
Szerintem teljesen rendjen van, hogy lelovik, ha fent alltak a korulmenyek amiket az a tanu allitott amit linkeltem.Más szemtanúk teljesen mast mondanak. Nyilván te annak hiszel, ami neked tetszik.És gondolom már nem is csodálkozunk:Erdekes ez a narrativa, amit probalnak epiteni kore, kozben meg:
twitter.com/attorneycrump/status/1297721479711334401?s=21
Klaci79
- Ervenyes letartoztatasi parancs volt ellene szexualis eroszak meg csaladon beluli eroszak miatt
- Szemtanu szerint meglottek Teaserrel, de meg se rezdult tole, majd birkozott a rendorokkel, vegul oda ment a kocsijahoz, benyult valamiert, ekkor lottek le
Ugye mennyire mas ez, mint a "csaladszereto fiatal fekete ferfi eppen a kozossegert tevekenykedve egy osszetuzest probalt feloldani" narrativa?
Majd a testkamera gondolom meg tobb infot ad arrol, hogy valojaban mi tortent a loveseket megelozoen.
chicago.suntimes.com/metro-state/2020/8/24/21399620/kenosha-shooting-jacob-blake-neighbors-witnesses-protests
Szerk: Valaszul a fenti esetre, a helyi BLM mar gozerovel dolgozik rajta, hogy Wisconsin-t vigye Trump novemberben:
That sign won’t save you.
— Rita Panahi (@RitaPanahi) August 24, 2020
pic.twitter.com/mGvbxuNGuF
undisputedly
Nem vagyok rendőr, de ha ez egy normális eljárás, akkor tényleg komoly probléma van a rendőrségen.
Állítólag egy verekedés volt, amit megpróbált szétválasztani, amikor jöttek a rendőrök.
Nem kétlem, hogy nem normális dolog, ha valaki elmegy a rendőröktől, de az, hogy fegyvertelen emberre rálőnek 7-szer az gáz. Nagyon gáz! Legalább annyira, mint ezt védeni.
Klaci79
több mint 6 éve
Más szemtanúk teljesen mast mondanak. Nyilván te annak hiszel, ami neked tetszik.És gondolom már nem is csodálkozunk:Erdekes ez a narrativa, amit probalnak epiteni kore, kozben meg:
twitter.com/attorneycrump/status/1297721479711334401?s=21
Klaci79
- Ervenyes letartoztatasi parancs volt ellene szexualis eroszak meg csaladon beluli eroszak miatt
- Szemtanu szerint meglottek Teaserrel, de meg se rezdult tole, majd birkozott a rendorokkel, vegul oda ment a kocsijahoz, benyult valamiert, ekkor lottek le
Ugye mennyire mas ez, mint a "csaladszereto fiatal fekete ferfi eppen a kozossegert tevekenykedve egy osszetuzest probalt feloldani" narrativa?
Majd a testkamera gondolom meg tobb infot ad arrol, hogy valojaban mi tortent a loveseket megelozoen.
chicago.suntimes.com/metro-state/2020/8/24/21399620/kenosha-shooting-jacob-blake-neighbors-witnesses-protests
Szerk: Valaszul a fenti esetre, a helyi BLM mar gozerovel dolgozik rajta, hogy Wisconsin-t vigye Trump novemberben:
That sign won’t save you.
— Rita Panahi (@RitaPanahi) August 24, 2020
pic.twitter.com/mGvbxuNGuF
undisputedly
Nem vagyok rendőr, de ha ez egy normális eljárás, akkor tényleg komoly probléma van a rendőrségen.
Állítólag egy verekedés volt, amit megpróbált szétválasztani, amikor jöttek a rendőrök.
Nem kétlem, hogy nem normális dolog, ha valaki elmegy a rendőröktől, de az, hogy fegyvertelen emberre rálőnek 7-szer az gáz. Nagyon gáz! Legalább annyira, mint ezt védeni.
több mint 6 éve
És gondolom már nem is csodálkozunk:Erdekes ez a narrativa, amit probalnak epiteni kore, kozben meg:
twitter.com/attorneycrump/status/1297721479711334401?s=21
Klaci79
- Ervenyes letartoztatasi parancs volt ellene szexualis eroszak meg csaladon beluli eroszak miatt
- Szemtanu szerint meglottek Teaserrel, de meg se rezdult tole, majd birkozott a rendorokkel, vegul oda ment a kocsijahoz, benyult valamiert, ekkor lottek le
Ugye mennyire mas ez, mint a "csaladszereto fiatal fekete ferfi eppen a kozossegert tevekenykedve egy osszetuzest probalt feloldani" narrativa?
Majd a testkamera gondolom meg tobb infot ad arrol, hogy valojaban mi tortent a loveseket megelozoen.
chicago.suntimes.com/metro-state/2020/8/24/21399620/kenosha-shooting-jacob-blake-neighbors-witnesses-protests
Szerk: Valaszul a fenti esetre, a helyi BLM mar gozerovel dolgozik rajta, hogy Wisconsin-t vigye Trump novemberben:
That sign won’t save you.
— Rita Panahi (@RitaPanahi) August 24, 2020
pic.twitter.com/mGvbxuNGuF
Szerkesztette: undisputedly
több mint 6 éve
Valszeg odabent is ez van.Hát kérlekalássan Zander kommandante is halott lesz a következő papírdobálásnál, mér jó a baldemnek, hogy kétszer letolták neki a mélytorkost egy-egy díszpinty Klingonitával, ahelyett, hogy bevitték volna a vállukon azt a palit, akinek a szövegeivel Trumpibácsi simán behúzta a Rozsdaövezetet, mer a blucollar döntött nem a színesgézizmus?Az írás a gondolatok közlésének, átadásának a közérthető, egyszerűsített, letisztult formája.
Vagy tökmindeggy csak valahogy megfogjuk a feketéket a Megalázott Asszonnyal vagya Agyhalott Bácsival?
sutianap
Nem bánom, hogy nem nem látok bele közvetlenül az agyadba. 😉
Sobri Jóska
több mint 6 éve
nyelvébenélanemzett!Hát kérlekalássan Zander kommandante is halott lesz a következő papírdobálásnál, mér jó a baldemnek, hogy kétszer letolták neki a mélytorkost egy-egy díszpinty Klingonitával, ahelyett, hogy bevitték volna a vállukon azt a palit, akinek a szövegeivel Trumpibácsi simán behúzta a Rozsdaövezetet, mer a blucollar döntött nem a színesgézizmus?Az írás a gondolatok közlésének, átadásának a közérthető, egyszerűsített, letisztult formája.
Vagy tökmindeggy csak valahogy megfogjuk a feketéket a Megalázott Asszonnyal vagya Agyhalott Bácsival?
sutianap
Nem bánom, hogy nem nem látok bele közvetlenül az agyadba. 😉
Sobri Jóska
akkor mér kérdik a tízéveseket hogymire mire mireee gondótakőtő?
| hát hogyne arra, hogy kipeckeli a teacher száját és beleszarik a torkába, mimásra |
aírás művészet, amit megpróbálnak megzabolázni a kurva nyelvtannal, denemsik olyan forrón a kása, tessék használdazagyadat - ajándéka mülleristáktól, de még nem jött el a nagy dada kassáklássák módján, hogy önmagával viccelődjön, keressd ariadnét fonálügyben...

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 6 éve
Őszintén örülök, ha neked ez bejött, magam részéről csak azt láttam végig, mintha egy új osztó lenne a partinál. Ugyanaz a játék, ugyanaz a pakli, csak éppen a lapokat osztották újra, mondjuk, hogy több amerikai árut adjanak el Kínában vagy Mexikóban. Ettől még a világ menete nem változott, nem véletlen, hogy a tőzsdék szárnyalnak, eur/usd stabilan 1,18-1,20...Az en szememben pozitiv kulpolitikai valtozasokat hozott (anti-globalista, anti-kina) es belpolitikai vonatkozasban is arrafele mozgott amit kedvezonek itelek (anti-pc).Ez mind nagyon szép és jó...de Trump hozott bármi változást, mint outsider?Pelosi a napokban egy az egyben kimondta, hogy o ugy tudja, Kina Bident favorizalja:Lehet rossz lóra teszek, de Biden egy kicsit olyan jelölt, mint akitől azt várnák, hogy kapjon ki, aztán jöjjön már a demokrata pártban valami változás, de úgy rendesen. Nincs vele amúgy személyesen semmi bajom, a fia meg nem érdekel, de valahogy az egész egy olyan furcsa vicc, mintha tényleg egy jó nagy lebőgés lenne a cél. Közben viszont a rep vezetőknek és pártnak sem tesz jót, a Trump kormányzás.Kb azt akartak kommunikalni, hogy osszeallt a nagy koalicio a Demokrata ticket mogott, amibe par, a republikanus partbol kiebrudalt ex jobboldalit is bevettek.Nyilván ennek a Trump érvnek a kiherélése is cél volt a beszédet tartók kiválasztásában.Hát nem éppen.mondjuk Tulsinak ugye járt volna idő de nem kapott
en.wikipedia.org/wiki/2020_Democratic_National_Convention
17 keynote speaker volt köztük pl olyan e(ex?)-republikánusok, mint Kasich, Colin Powell vagy Bloomberg. Mindhárom még aktív D elnök beszélt (Carter mondjuk nem sokat), Plusz Sanderstől Warrenen át Klobucharig minden fontosabb elnökjelölt.
iktriad
volt neki 1 pledged delegateje szóval járt volna neki is a jelölés ...
meg vicces hogy Trumpék a szélső bal irányításáról beszélnek, de a progresszíveknek nem igazán adtak időt
AOC azért szólalhatott fel mert Bernie adott neki 1 percet amiben jelöli őt ( ugye ugyanez járt volna Tulsinak is elvileg)
Negritis
iktriad
Azert voltak ott erdekes dolgok azon a Dem naggyulesen, pl igy a Me Too era meg az Epstein botrany utan szepen beszedet mondott Bill Clinton is 😊
Elmeny lesz nezni azt az epic leolvadast ami Trump egyre valoszinubb gyozelme utan lesz urra a baloldalon. Kivancsi vagyok kit fognak hibaztatni majd, most is az oroszokat vajon? 😀 Fogadnom kellene re, a vegasi bukiknal biztosan erre is vannak oddsok mar.
undisputedly
Úgyhogy mintha egyik párt sem akarna nyerni úgy igazán...
Klaci79
www.politico.com/news/2020/08/09/pelosi-russia-china-election-392798
undisputedly
Mondjuk egyáltalán van bármi szükség változást hozni, vagy kellene engedni normális mederben folyni a világgazdaságot, meg a világpolitikát. Mára egy rakás olyan dolog van, amire nincs ráhatása az USA-nak, hiszen már nem csak ők világhatalom. Ugyanakkor szerintem Trump egy részvénytársaságot vezetett és nem egy országot.
Ne érts félre, nem örülök Biden jelöltségének, és nem örülök annak sem, hogy a dem párt egy normális jelöltet nem tud adni egymás utáni két választáson, de nekem Trump egy pojáca, akire talán a plágiumon kívül minden általad felsorolt hibát rá lehet húzni zokszó nélkül.
Klaci79
undisputedly
Trump időnként előjön, hogy Hszi Csin-ping ilyen meg olyan jó csávó, Putyin hatalmas haver, Kim a barátom, aztán két hónap és tökre másképp néz ki minden a nyilatkozatok alapján.
Szóval a szavakon túl, nekem nem tűnik úgy, mintha nagy változás lenne a polizikában, csak a hangsúlyok mások.
Pedig biztosan egyetértenénk néhány dologban, lásd kínai ügy, ami nekem sem tetszik...bár a globalizmussal éppen Trump féle üzletemberek nyernek sokat és neki csak az a fontos, hogy mindenki amerikai árukat vegyen, így nem ellene van, csak nyerni szeretne rajta.
