Politika

65 feliratkozó

több mint 11 éve
cartman023 Indianapolis Colts 977
...örülök, hogy neked ilyen jó tapasztalataid vannak velük, tényleg irigyellek..cartman023
Nincsenek jó (jobb) tapasztalataim, pont ezt próbáltam magyarázni.

Azért beszélünk el egymás mellett, mert szerinted a liberalizmus azt jelenti, hogy mindenki azt csinál, amit akar, a bűn büntetlenül marad, és az emberek egymás fejére nőnek, ebből neked eleged van, és ezért a liberalizmusból is eleged van.
De a liberalizmus nem ezt jelenti. Ezt csak a bayerzsoltok meg a bogárlászlók sugallják, mert percemberek, és ma akarnak politikai tőkét kovácsolni a rendszer hibáiból, amit ők is működtetnek 25 éve, OV-al együtt. OV is liberálisnak indult, csak aztán rájött, hogy az emberek félre értelmezik a liberalizmust, ezért nem igénylik, így ő is váltott, és a "csuhások, térde imához"-tól eljutott odáig, hogy ma ő mondja meg, mi lehet vallás, és mi nem. Erre mondja Tölgyessy, hogy megértette a magyar nép lelkét. Hát fasza... Én meg erre azt mondom, hogy OV-nak az elv olyan mint a fing: tartotta, amíg tudta.

A liberalizmus egyik alapja a magántulajdonhoz és annak védelméhez való jog. Akkor szerinted a liberális ember jó szemmel nézi azt, ha ő magát vagy mást meglopják?
Felhozod, hogy a rendőr nem tud mit tenni a cigányok ellen... Ez a liberalizmus hibája? Mond olyat egyetlen liberális is, hogy a rendőr ne léphessen fel a rend érdekében? Nem mond. Vagy olyat, hogy egyéni szabadságjog a lopás? Nem mond. Ha a rendőr elkapná a tolvajt, az igazságszolgáltatás tudná tenni a dolgát. Hogy nem kapja el, mert kevés a rendőr, vagy a fizetése, vagy a technikai lehetőségei? Elfogadom. Ha elmész tüntetni "stadion helyett több rendőrörsöt" molinóval, én fogom vinni a másik végét, esküszöm.
Radikálisabb módszereket sürgetsz, de nem veszed észre, hogy nem az a baj, hogy most simogatják a bűnözőt, hanem az hogy nem kapják el.
Te azt szeretnéd, hogy a rendőr megverhesse a cigányt, ha elkapja, mert hogy szerintetek ezek abból értenek, ha eltörik a kezüket. Ok. Hozzunk olyan törvényt, ami megengedi neki. De akkor téged is megverhet, ha lopsz, és eltörheti a kezedet. Vagy a tiedet ne? Ha te lopsz, akkor veled bánjanak kesztyűs kézzel?

A nyomorék szobor meg ugyanolyan legókocka ebben az elkúrt rendszerben, mint a "cigánybűnöző". A felelőség outsourcingolása.Lecsó
Azért a megélhetési bűnözés "létrehozásához" nagyban hozzájárultak a hazai liberálisok, ott kezdett a dolog csúnyára fordulni.
Felőlem megverhetik őket, csinálhatnak bármit, ha ettől nő a rendőrség tekintélye, és igen, verjenek meg engem is, ha olyat csinálok. Nem kivételezést akarok, csak azt, hogy a törvény mindenkire vonatkozzon.
Már sokszor leírtam, leírom megint: kedves romáink tökéletesen tudják a jogaikat, de a kötelességeiket már nem.
több mint 11 éve
Lecsó Denver Broncos 3 331
...örülök, hogy neked ilyen jó tapasztalataid vannak velük, tényleg irigyellek..cartman023
Nincsenek jó (jobb) tapasztalataim, pont ezt próbáltam magyarázni.

Azért beszélünk el egymás mellett, mert szerinted a liberalizmus azt jelenti, hogy mindenki azt csinál, amit akar, a bűn büntetlenül marad, és az emberek egymás fejére nőnek, ebből neked eleged van, és ezért a liberalizmusból is eleged van.
De a liberalizmus nem ezt jelenti. Ezt csak a bayerzsoltok meg a bogárlászlók sugallják, mert percemberek, és ma akarnak politikai tőkét kovácsolni a rendszer hibáiból, amit ők is működtetnek 25 éve, OV-al együtt. OV is liberálisnak indult, csak aztán rájött, hogy az emberek félre értelmezik a liberalizmust, ezért nem igénylik, így ő is váltott, és a "csuhások, térde imához"-tól eljutott odáig, hogy ma ő mondja meg, mi lehet vallás, és mi nem. Erre mondja Tölgyessy, hogy megértette a magyar nép lelkét. Hát fasza... Én meg erre azt mondom, hogy OV-nak az elv olyan mint a fing: tartotta, amíg tudta.

A liberalizmus egyik alapja a magántulajdonhoz és annak védelméhez való jog. Akkor szerinted a liberális ember jó szemmel nézi azt, ha ő magát vagy mást meglopják?
Felhozod, hogy a rendőr nem tud mit tenni a cigányok ellen... Ez a liberalizmus hibája? Mond olyat egyetlen liberális is, hogy a rendőr ne léphessen fel a rend érdekében? Nem mond. Vagy olyat, hogy egyéni szabadságjog a lopás? Nem mond. Ha a rendőr elkapná a tolvajt, az igazságszolgáltatás tudná tenni a dolgát. Hogy nem kapja el, mert kevés a rendőr, vagy a fizetése, vagy a technikai lehetőségei? Elfogadom. Ha elmész tüntetni "stadion helyett több rendőrörsöt" molinóval, én fogom vinni a másik végét, esküszöm.
Radikálisabb módszereket sürgetsz, de nem veszed észre, hogy nem az a baj, hogy most simogatják a bűnözőt, hanem az hogy nem kapják el.
Te azt szeretnéd, hogy a rendőr megverhesse a cigányt, ha elkapja, mert hogy szerintetek ezek abból értenek, ha eltörik a kezüket. Ok. Hozzunk olyan törvényt, ami megengedi neki. De akkor téged is megverhet, ha lopsz, és eltörheti a kezedet. Vagy a tiedet ne? Ha te lopsz, akkor veled bánjanak kesztyűs kézzel?

A nyomorék szobor meg ugyanolyan legókocka ebben az elkúrt rendszerben, mint a "cigánybűnöző". A felelőség outsourcingolása.
több mint 11 éve
Gildo 21
Sobri érdekes személyiség vagy te az nem vitás. Pontosan tudod, hogy nincs olyan statisztika, felmérés amit kérsz még is elvárod, hogy egy ilyennel bizonyítsam neked amit írtam. Elismerem az arányok amit leírtam tapasztalat, de nem csak a saját tapasztalatom. Képzelt el tartom a kapcsolatot pár volt osztálytársammal, barátommal akikkel a rendészetiben tanultam és nem egy helyen dolgozunk. Országszerte bármelyikükkel beszélve szóba kerül a téma ugyan az a tapasztalat.
Én egy szóval nem írtam, hogy minden roma lop, csal csak azt, hogy a nagytöbbség úgy nőt fel, hogy otthon azt látja a szüleitől, nagyszüleitől hogy meglehet élni abból, hogy otthon ülsz és várod a segélyt ami ha elfogy akkor kiegészíted máshonnan szerzett "jövedelemből" és ez nem is az ő hibájuk elsősorban hanem azé aki ezt megengedte nekik sokáig. Most mikor már a harmadik- negyedik generáció nő fel úgy, hogy ez a megszokott rettentő nehéz tenni ellene és igen én sem tudom a megoldást.

Az esély egyenlőséghez meg annyit, hogy a míg egykét helyre a Roma kevesebb ponttal bejut mint a többi nemzetiség addig ne beszéljük kirekesztésről aki akar az ki tud emelkedni a telepről is. Nem egyet ismerek és becsülők is azért mert amíg a haverjai lopni jártak ő gyertyafénynél tanult és most úgy él mint egy normális ember mindene meg van amit akart.

A rasszizmus vállalásáról annyit, hogy a felvételi elbeszélgetésemen a pszichológián szépen megkérdezte a doki,:
-Hogy rasszista vagy?
Persze jött a válasz, hogy: -Nem.
-Nem baj itt majd az leszel.

És ezt egy olyan ember mondta aki nem találkozik velük csak két évente szűri a rendőröket. És bizony valahol sajnos igaza lett.
több mint 11 éve
cartman023 Indianapolis Colts 977
Gyere le Szabolcsba, Borsodba és éljél ott néhány hónapot/évet közöttük, mert egy régebbi hozzászólásodban tökéletesen bebizonyítottad, hogy gőzöd sincs mi van vidéken..cartman023
Te meg bebizonyítottad, gőzöd sincs mit olvasol és hogy a szövegértésed nulla...
Már utaltam rá, hogy nincs közöm a "pest elithez". De ha így jobban érted, akkor tessék:
Nyíregyházán születtem, és ott is nőttem fel, cigány és nem cigány gyerekek között. Ott jártam az összes iskolát, a BME-t kivéve, mert az nem ott volt, sajnos. Még az egyetem után is éltem otthon jó pár évig. Amikor csak tudok, hazamegyek, mert imádom a várost, bármennyi is a "büdös tirpák", mert másoknak én is az vagyok. Ott él minden családtagom, a legjobban azt sajnálom, hogy mi nem tudunk ott élni, mert egyszerűen nem fizetik meg a munkánkat. Mo kibaszott trágyadomb, BP-el a tetején. De ha már választhattam, akkor a tetején akartam lenni, nem nyom annyira. Hidd el, rosszul érzem magam itt, de nem tudok mit csinálni, ez van. Ezért költözünk el vidékre.

De ha te olyan kőkemény szabolcsi/borsodi vagy, biztos tudod, milyen falu mondjuk Tiszadada. 15 évig volt egy hétvégi telkünk. Apámmal ketten építettük fel rá a házat. Szerinted hányszor törték fel évente a tolvajok? 3-4-szer. Hányszor lopták le a gyümölcsöt? Minden évben. Igen, még az is lehet, hogy cigányok voltak, sőt, szinte biztos. De aki a tiszalöki ócskapiacon árulta a tévénket meg a gázpalackot, az már nem cigány volt, hanem helybéli "magyar". Arra persze már nem emlékezett, kitől "vette" az orgazda lelkem. Dolgoztam cigányokkal, huszonéves fejjel a művezetőjük voltam Kisvárdán. Elfogadott a 40 éves cigány kőműves is, meg a 20 éves cigány segédmunkás is. Szerinted azért, mert azt érzékeltettem velük, hogy én több vagyok, mert fehér vagyok? Vagy azért, mert emberszámba vettem őket? Számtalan példát tudnék felhozni az életemből, amikor cigányokkal volt dolgom. Láttam, hogy élnek egymás mellett cigányok és nem cigányok.
Felhozhatod a 80 éves Mari nénit példának, senki nem mondta, hogy nincs gondja. Mindenkinek vannak tapasztalatai, nem csak neked. Semmivel nem tudok kevesebbet a vidékről mint te. Nem kell ez a "gyere le Szabolcsba" duma, mert ezzel nem igazolod magad, csak nevetségessé válsz, ahogy próbálod sajnáltatni a vidéket, és olyan bayerzsoltosan beállítani mindenki mást elitistának, aki nem lett rasszista az elmúlt 20 évben. Tudod mit? Büszke vagyok rá, hogy nem lettem az. Te meg legyél büszke valami másra...

Te azt nem vagy képes megérteni, hogy a tapasztalataid lehetnek igazoltak, a megoldási javaslataid viszont attól még definíció szerint rasszisták. Ha te nem tartod magad annak, akkor pláne át kellene azokat gondolnod.Lecsó
Én is szabolcsi vagyok, és örülök, hogy neked ilyen jó tapasztalataid vannak velük, tényleg irigyellek. Igen, a "megoldásaim" talán rasszisták, de az jól látható, hogy a nagy liberális megoldásokkal semmit az ég világom nem értek el, sőt felnőtt néhány olyan generáció, akik nagy ívben tojnak mindenre, kinevetik a rendőröket, és náluk az a menő, ha "lehúznak" egy szerencsétlent.
Nekem nincs kedvem megvárni azt, hogy még jobban a fejünkre nőjenek. Eddig nem ment szép szóval ,most talán meg kellene próbálni egy kicsit radikálisabb eszközökkel.

Inkább ezekkel a dolgokkal kellene foglalkoznia az országnak, mint egy nyomorék szoborral.
több mint 11 éve
Lecsó Denver Broncos 3 331
Gyere le Szabolcsba, Borsodba és éljél ott néhány hónapot/évet közöttük, mert egy régebbi hozzászólásodban tökéletesen bebizonyítottad, hogy gőzöd sincs mi van vidéken..cartman023
Te meg bebizonyítottad, gőzöd sincs mit olvasol és hogy a szövegértésed nulla...
Már utaltam rá, hogy nincs közöm a "pest elithez". De ha így jobban érted, akkor tessék:
Nyíregyházán születtem, és ott is nőttem fel, cigány és nem cigány gyerekek között. Ott jártam az összes iskolát, a BME-t kivéve, mert az nem ott volt, sajnos. Még az egyetem után is éltem otthon jó pár évig. Amikor csak tudok, hazamegyek, mert imádom a várost, bármennyi is a "büdös tirpák", mert másoknak én is az vagyok. Ott él minden családtagom, a legjobban azt sajnálom, hogy mi nem tudunk ott élni, mert egyszerűen nem fizetik meg a munkánkat. Mo kibaszott trágyadomb, BP-el a tetején. De ha már választhattam, akkor a tetején akartam lenni, nem nyom annyira. Hidd el, rosszul érzem magam itt, de nem tudok mit csinálni, ez van. Ezért költözünk el vidékre.

De ha te olyan kőkemény szabolcsi/borsodi vagy, biztos tudod, milyen falu mondjuk Tiszadada. 15 évig volt egy hétvégi telkünk. Apámmal ketten építettük fel rá a házat. Szerinted hányszor törték fel évente a tolvajok? 3-4-szer. Hányszor lopták le a gyümölcsöt? Minden évben. Igen, még az is lehet, hogy cigányok voltak, sőt, szinte biztos. De aki a tiszalöki ócskapiacon árulta a tévénket meg a gázpalackot, az már nem cigány volt, hanem helybéli "magyar". Arra persze már nem emlékezett, kitől "vette" az orgazda lelkem. Dolgoztam cigányokkal, huszonéves fejjel a művezetőjük voltam Kisvárdán. Elfogadott a 40 éves cigány kőműves is, meg a 20 éves cigány segédmunkás is. Szerinted azért, mert azt érzékeltettem velük, hogy én több vagyok, mert fehér vagyok? Vagy azért, mert emberszámba vettem őket? Számtalan példát tudnék felhozni az életemből, amikor cigányokkal volt dolgom. Láttam, hogy élnek egymás mellett cigányok és nem cigányok.
Felhozhatod a 80 éves Mari nénit példának, senki nem mondta, hogy nincs gondja. Mindenkinek vannak tapasztalatai, nem csak neked. Semmivel nem tudok kevesebbet a vidékről mint te. Nem kell ez a "gyere le Szabolcsba" duma, mert ezzel nem igazolod magad, csak nevetségessé válsz, ahogy próbálod sajnáltatni a vidéket, és olyan bayerzsoltosan beállítani mindenki mást elitistának, aki nem lett rasszista az elmúlt 20 évben. Tudod mit? Büszke vagyok rá, hogy nem lettem az. Te meg legyél büszke valami másra...

Te azt nem vagy képes megérteni, hogy a tapasztalataid lehetnek igazoltak, a megoldási javaslataid viszont attól még definíció szerint rasszisták. Ha te nem tartod magad annak, akkor pláne át kellene azokat gondolnod.
több mint 11 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 35 181 — #NoStress
Lesüllyedtél arra a szintre, amiről ítélkeztél, csak nem vagy hajlandó belátni.
Gogo
Valóban, igyekszem azon a szinten kommunikálni, amit van esély, hogy megértsenek, és ehhez valóban le kell süllyedni arra a szintre ahol az agyhalottak vannak.
Köszi, hogy besétáltál a kommunikációs csapdába.
Ahogy van mindenféle cigány, úgy biztos van mindenféle Jobbik-szavazó is.
Én csak demonstrálom, hogy milyen szar, ha valakit egy ismérv alapján rögtön lesújtó véleménnyel illetnek. Köszi ebben a segitséget.

több mint 11 éve
cartman023 Indianapolis Colts 977
Miért teszel egyenlőség jelet a roma és a mélyszegény jelző közé? Tényleg ennyit értettél meg abból, hogy mi a helyzet ma Mo-n? 4-szer annyi ember él szegénységben, mint amennyi roma származású ember él Mo-n. Vagy nem érted a számokat, és akkor neked sem ártana valami bentlakásos iskola, vagy nem akarod meghallani, mert így könnyebb magyaráznod a hülyeséget. Ezzel a mondattal pont azt igazolod, hogy rasszista alapon diszkriminálsz, mert nem a szegény ember gyerekét küldenéd bentlakásos iskolába, hanem csak a cigányt. Vagyis neked nem egyenlő a csóró nem cigány gyerek, meg a csóró cigány gyerek. Valami azt súgja, hogy ebben a megoldásban a szegregáció a lényeg, nem az oktatás...
Nem érted miért nevezik ezt rasszista megoldásnak? Erre meg nem tudok mit mondani.
Az a baj, hogy siránkozol, hogy nem sikerül az integráció, de azért a szegregáció mellett érvelsz.

Ha te segélyen élnél, és nem járatnád a gyereket iskolába, te sem kapnád meg a segélyt, hiába vagy árja... Szóval ez nem negatív diszkrimináció.

Nem csak a roma gyerekek kapnak ingyen tankönyvet. Rászorultsági alapon jár, ha ne adj Isten te is rászorulsz majd, te is megkapod, nyugi. Szóval ez meg nem pozitív diszkrimináció.
Vagy azt tartanád jó megoldásnak, ha a cigány gyerek még rászorultsági alapon sem kapna? Na pont az lenne a negatív diszkrimináció.

Amúgy sokkal könnyebb lenne beszélgetni, ha páran itt elismernék, hogy hajlamosak a rasszista gondolkodásra, és arra, hogy származási alapon megkülönböztessenek embereket. Tovább léphetnénk azon, hogy ezt bizonygassuk.
Én pl nem fogadnám el kevésbé a véleményed, vagy nem érvelnék másként, ha elismernéd. Még csak másképp sem tekintenék rád. Mert így is tudom, hogy hogyan gondolkozol. De ezért még nem tartalak agyhalottnak.Lecsó
Nem érdekel minek tartasz. Ez nem rasszizmus, hanem tapasztalat. A 80 éves Marika néninek gőze sincs mi az a rasszizmus, leírni sem tudja.
Gyere le Szabolcsba, Borsodba és éljél ott néhány hónapot/évet közöttük, mert egy régebbi hozzászólásodban tökéletesen bebizonyítottad, hogy gőzöd sincs mi van vidéken.
Az öreg emberek a lóf.sznyi nyugdíjukból képesek kimenni a kertjükbe, és azt megművelni. De sajnos sokszor nem ők élvezik a nehéz munka gyümölcsét, hanem a mi "rejtett erőforrásaink".
Hogy van az, hogy életerős emberek nem tudják a kertjüket megművelni, még gaztalanítani sem, az idősebbek meg ha nehezen is, de meg tudják? Szegény mind a kettő, de az egyik tenni akar ez ellen, a másik meg röhögve ellopja azt.
Tudom, hogy nem csak ők kapnak ingyen dolgokat, de a romákat emeltem ki, mivel mindent megkapnak ,csak tanulni kellene, de ez valahogy nem megy nekik. A jogaikat fantasztikusan ismerik, de a kötelességükről elég szépen el tudnak felejtkezni.

Elbeszélhetünk egymás mellett nyugodtan, de ha nem érzed a mindennapi "jótékony" hatásukat, akkor sosem fogod megérteni az mi álláspontunkat, és hidd el, Budapest elit negyedeiből (csak példa) én is elítélném ezeket a dolgokat, és nem érteném meg őket.
több mint 11 éve
Lecsó Denver Broncos 3 331
Sobri!
Még akár lehetne is ilyen statisztika, önmagában azzal nem lenne baj. Azzal van a baj, ha az ilyen statisztikát arra használja valaki, hogy a saját rasszista indíttatású döntéseit igazolja vele. Amerikában nyilvántartják a bűnözők adatlapján, hogy fehér, fekete, latin, stb. És? Amíg nem hoznak olyan törvényeket, hogy aki fekete, annak kétszer annyit kell adózni, hogy hasznosabb tagja legyen a társadalomnak, addig ez csak egy adat a sok közül.

A Jobbik felvetett egy értelmes megoldási javaslatot, amit természetesen egyből rasszistának bélyegeztek meg. Az ötlet röviden az volt, hogy a roma (mélyszegény, ah jobban tetszik) családok gyerekeit bentlakásos iskolákba küldenék, és ott nevelnék őket, csak hétvégére mehetnének haza. Így nem rögzülnének bennük az otthon látottak, nyugodt körülmények között tanulhatnának és nem lennének kibúvók a tanulás alól.cartman023
Miért teszel egyenlőség jelet a roma és a mélyszegény jelző közé? Tényleg ennyit értettél meg abból, hogy mi a helyzet ma Mo-n? 4-szer annyi ember él szegénységben, mint amennyi roma származású ember él Mo-n. Vagy nem érted a számokat, és akkor neked sem ártana valami bentlakásos iskola, vagy nem akarod meghallani, mert így könnyebb magyaráznod a hülyeséget. Ezzel a mondattal pont azt igazolod, hogy rasszista alapon diszkriminálsz, mert nem a szegény ember gyerekét küldenéd bentlakásos iskolába, hanem csak a cigányt. Vagyis neked nem egyenlő a csóró nem cigány gyerek, meg a csóró cigány gyerek. Valami azt súgja, hogy ebben a megoldásban a szegregáció a lényeg, nem az oktatás...
Nem érted miért nevezik ezt rasszista megoldásnak? Erre meg nem tudok mit mondani.
Az a baj, hogy siránkozol, hogy nem sikerül az integráció, de azért a szegregáció mellett érvelsz.

Negatív diszkriminációval egy picit többet el lehet érni, jó példa erre a Fidesz "nem járatod a gyereket iskolába, nem lesz segély" programja, ami sikeresnek mondható, mert elvétve találni nagy óraszámban hiányzó tanulókat.cartman023
Ha te segélyen élnél, és nem járatnád a gyereket iskolába, te sem kapnád meg a segélyt, hiába vagy árja... Szóval ez nem negatív diszkrimináció.

pozitív diszkriminációval semmit nem értünk el. A roma gyerekek kapnak ingyen tanszereket, tankönyveket, étkeztetést.cartman023
Nem csak a roma gyerekek kapnak ingyen tankönyvet. Rászorultsági alapon jár, ha ne adj Isten te is rászorulsz majd, te is megkapod, nyugi. Szóval ez meg nem pozitív diszkrimináció.
Vagy azt tartanád jó megoldásnak, ha a cigány gyerek még rászorultsági alapon sem kapna? Na pont az lenne a negatív diszkrimináció.

Amúgy sokkal könnyebb lenne beszélgetni, ha páran itt elismernék, hogy hajlamosak a rasszista gondolkodásra, és arra, hogy származási alapon megkülönböztessenek embereket. Tovább léphetnénk azon, hogy ezt bizonygassuk.
Én pl nem fogadnám el kevésbé a véleményed, vagy nem érvelnék másként, ha elismernéd. Még csak másképp sem tekintenék rád. Mert így is tudom, hogy hogyan gondolkozol. De ezért még nem tartalak agyhalottnak.
több mint 11 éve
apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
....Gogo
Már értem.
Elmondom hol tévedsz.
Ha valakit olyan dologgal általánosítasz, amiről nem tehet, pl. hogy cigány, hogy nő, hogy szemüveges, hogy meleg, hogy rákos, hogy 80 éves, hogy afgán, stb., akkor az az általánosítás téves lesz, mivel semmi relevancia nincs a csoportosítási szempontod megválasztásakor.
Ha egy cselekedet, viselkedés alapján általánosítasz, amit megelőz egy átgondolt döntés (és a lényeg a döntésen van), akkor lesz relevancia az általánosításban, pl. minden rasszista ostoba, vagy minden állatkínzó kegyetlen, vagy minden nő, aki mellplasztikát választott jobban akar kinézni, stb.
Remélem így már érthető mekkora különbség van, ha valakit lecigányozol, amiről nem tehet, vagy ha lehülyézem, mert a Jobbikra szavaz.Sobri Jóska
Ez még tőled is gyenge volt. 😛 Méltó az aláírásodhoz. A mi komcsink jó komcsi, na de a többi... 😀 Megmagyarázod, hogy a te általánosításod miért is jó, a többieké miért nem. Én nem látok különbséget, mert a cigányokat is a cselekedeteik, viselkedésük miatt általánosítják. És nagyon sokan azért, mert bőven van személyes tapasztalatuk, nem csak a híradásokra támaszkodnak. És nem azért mert cigány, hanem ahogy viselkedik, és ezt is megelőzi a döntés. Arról nem tehet, hogy cigány, de arról bizony tehet, hogy hogyan viselkedik, mit tesz, ergo a kinyilatkoztatásod több mint téves. Ráadásul ha egy "agyhalott hülye" a Jobbikra szavaz, arról bizony a cigány is tehet. Mert nem attól nőtt a szavazóbázisuk, hogy hirtelen ennyi rasszista került elő, hanem egyes helyeken egyre romlik a helyzetük a cigányok miatt. És nincs aki megvédené őket. Ezért leostobázni, lehülyézni őket hááát... lelked rajta. Arról hogy a cigány szitokszó lett, javarészt ők tehetnek. Nem nagyon látok olyat, hogy sváboznának, rácoznának, afgánoznának, örményeznének, sárgáznának, vagy akár csak niggereznének az agyhalottak.
több mint 11 éve
Gogo New England Patriots Army Black Knights 2 428 — Tuskó Hopkins
....Gogo
Már értem.
Elmondom hol tévedsz.
Ha valakit olyan dologgal általánosítasz, amiről nem tehet, pl. hogy cigány, hogy nő, hogy szemüveges, hogy meleg, hogy rákos, hogy 80 éves, hogy afgán, stb., akkor az az általánosítás téves lesz, mivel semmi relevancia nincs a csoportosítási szempontod megválasztásakor.
Ha egy cselekedet, viselkedés alapján általánosítasz, amit megelőz egy átgondolt döntés (és a lényeg a döntésen van), akkor lesz relevancia az általánosításban, pl. minden rasszista ostoba, vagy minden állatkínzó kegyetlen, vagy minden nő, aki mellplasztikát választott jobban akar kinézni, stb.
Remélem így már érthető mekkora különbség van, ha valakit lecigányozol, amiről nem tehet, vagy ha lehülyézem, mert a Jobbikra szavaz.Sobri Jóska
Persze hogy érthető.
Te egy orákulum vagy, aki több százezer (agyhalott) ember döntésének indokát tudod összegezni és visszavezetni az eredőjére (na és nem utolsósorban minősíteni is egyben). Te képes vagy erre és ezért megteheted azt, amiért más, szerinted hülyébb fórumozókat leszólsz. (Gondolom azért, mert azok úgyis hülyék, nem veszik észre a következetlenségeket, önellentmondásokat, ha meg igen, akkor addig mantrázod a te verziódat, amíg a hülyék meg nem unják a vitát.)

Röviden:
Kérdés: miért szavaztak annyian a Jobbikra, amennyien?
Sobri: mert agyhalottak.

Vö:
és miért? az okot mondd.Amadeus91
Me, cigányokNB2
Lesüllyedtél arra a szintre, amiről ítélkeztél, csak nem vagy hajlandó belátni.

Én befejeztem, elég volt ebből a gumicsontból (bár leginkább az álszenteskedő, kétszínű okoskodásodból).

I swung a saber and I was a young Hussar

"Theirs not to make reply, / Theirs not to reason why, / Theirs but to do and die."
több mint 11 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 35 181 — #NoStress
De Sobri nem az a kérdés hogy létezik e ilyen statisztika, hanem hogy ha létezne mi lenne az eredmény. Van olyan statisztika hogy hány Jobbikos tag nem szereti a cigányokat? Nincs, akkor nem releváns ilyet felhozni nem?JayB
Nem.
Hisz van ilyen statisztika.
Mégpedig, ha egy párt vállaltan rasszista, cigányellenes, akkor a tagjai de facto rasszisták, cigányellenesek. Különben minek lennének a tagjai?
Bár én nem a Jobbik tagoktól érdeklődtem eredetileg, hanem a Jobbikra szavazóktól. Én látom a különbséget, remélem te is.

több mint 11 éve
JéBé Green Bay Packers 7 728
De Sobri nem az a kérdés hogy létezik e ilyen statisztika, hanem hogy ha létezne mi lenne az eredmény. Van olyan statisztika hogy hány Jobbikos tag nem szereti a cigányokat? Nincs, akkor nem releváns ilyet felhozni nem?
több mint 11 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 46 175 — Így remélem megfelelek nektek.....
Kicsit komolyabbra fordítva a szót, és hogy aktuális legyen a történet. Szóval nálunk a kerületben helyzet van ami ez esetben a lomtalanítást jelenti. S bár elvileg már tilos a területfoglalás, enyém amit kitesznek stb.... erről a mai napon jó néhányan mintha elfeledkeztek volna. Honnan kerültek hirtelen elő egyébként halvány lila gőzöm sincs 😀. Utca részenként legalább három ilyen posztoló található aki őrző védi a magáét. Lehet tippelni hány százaléknyi a nem roma származású. Nem nehéz kitalálni egy ezreléknyi se. Na most ha én azt a következtetést vonom le ebből, hogyha az ország más részén szintén lomtalanítás lesz és kijelentem, hogy az ebből hasznot húzók -legyek nagyvonalú- 70% roma lesz akkor rasszista vagyok és előítéletes és nem haladó módon gondolkodó vagy csak erős tapasztalat útján vetítem ki mi történhetik máshol? Pedig hivatalos statisztikám nincs. Mégis van nagy esély rá, hogy igaz lesz a kijelentésem. S ebben semmi bántó szándék nincs. Szerintem ezt kéne kicsit végig gondolni.

No meg azt, hogy azok az emberek akik ott állnak inkább választották és választják azt, hogy így éljenek, mint hogy anno megfelelően tanuljanak igyekezzenek valami olyasmit keresni, hogy ne mások szemetének összeszedéséből kelljen eléldegélniük. Igen tudom ebben már van prekoncepció nem kérdeztem mindegyiket végig, lehet nem mindegyik tehet arról, hogy itt tart, de félek tőle, hogy a többség azért nem így van.

Írom mindezeket úgy, hogy nálam aztán egy embernek igen sok esélye van nem egy nem kettő, hogy bizonyítson milyen, hogyan kicsoda is ő és igen távol áll tőlem, hogy azonnal ítéletet mondjak bárki felett. Egyszerűen csak ezt látom, de ám legyen, elfogadom, én vagyok a vak.
több mint 11 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 46 175 — Így remélem megfelelek nektek.....
Sobri légy őszinte magadhoz, ha bárki bármilyen statisztikát benyomna ide amit esetleg véletlenül ez a tételt igazolná, mindjárt találnál valamit, amiért az nem stimmel nem releváns, elfogult az ország csak 99,5%-t fedi le stb :p 😉dande
Tévedés.
Mivel ilyen felmérés, tanulmány nem készült Magyarországon, ilyet nem fog tudni senkise benyomni ide.
Legalábbis az elmúlt 69 évben egy kormányzat vagy állami szerv se süllyedt olyan mélyre, hogy származási alapon készítsen tanulmányt, ráadásul ugye a származás se egyértelmű sok esetben.
Ilyen releváns adat, hogy a bűnelkövetők hány százaléka zsidó, cigány, szlovák, stb. Magyarországon nem létezik.Sobri Jóska
S mi bizonyítékod van rá, hogy nem készült? Honnan tudod? Igazolták az állami szervek, hogy ilyen nincs és nem is lesz? Lehet csak nem kötik az orrunkra mert államtitok. Meg kikiáltanák, hogy Magyarország rasszista. Úgyhogy nyugodtan lehessen a másik félnek is igaza ha tedszik ha nem punk tum. 😉 | nyugi, irónia próbál lenni 😀 |
több mint 11 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 35 181 — #NoStress
Sobri légy őszinte magadhoz, ha bárki bármilyen statisztikát benyomna ide amit esetleg véletlenül ez a tételt igazolná, mindjárt találnál valamit, amiért az nem stimmel nem releváns, elfogult az ország csak 99,5%-t fedi le stb :p 😉dande
Tévedés.
Mivel ilyen felmérés, tanulmány nem készült Magyarországon, ilyet nem fog tudni senkise benyomni ide.
Legalábbis az elmúlt 69 évben egy kormányzat vagy állami szerv se süllyedt olyan mélyre, hogy származási alapon készítsen tanulmányt, ráadásul ugye a származás se egyértelmű sok esetben.
Ilyen releváns adat, hogy a bűnelkövetők hány százaléka zsidó, cigány, szlovák, stb. Magyarországon nem létezik.

több mint 11 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 35 181 — #NoStress
....Gogo
Már értem.
Elmondom hol tévedsz.
Ha valakit olyan dologgal általánosítasz, amiről nem tehet, pl. hogy cigány, hogy nő, hogy szemüveges, hogy meleg, hogy rákos, hogy 80 éves, hogy afgán, stb., akkor az az általánosítás téves lesz, mivel semmi relevancia nincs a csoportosítási szempontod megválasztásakor.
Ha egy cselekedet, viselkedés alapján általánosítasz, amit megelőz egy átgondolt döntés (és a lényeg a döntésen van), akkor lesz relevancia az általánosításban, pl. minden rasszista ostoba, vagy minden állatkínzó kegyetlen, vagy minden nő, aki mellplasztikát választott jobban akar kinézni, stb.
Remélem így már érthető mekkora különbség van, ha valakit lecigányozol, amiről nem tehet, vagy ha lehülyézem, mert a Jobbikra szavaz.

több mint 11 éve
bergerdani Atlanta Falcons USC Trojans 4 960
Annyira, de annyira imádom, mikor valaki nyilvánosan, teli szájjal kiröhögi ezt a sunyi bandát. Schiffer egyre szimpatikusabb, komolyan, pedig nem miatta szavaztam az LMP-re.

 nol.hu/belfold/schiffer-kabarenak-nevezte-hogy-az-mszp-tamogatna-fopolgarmester-jeloltjuket-1458123

Mindig jövőre
több mint 11 éve
bergerdani Atlanta Falcons USC Trojans 4 960
és miért? az okot mondd.Amadeus91
Me, cigányok😊
Valahogy magyar ember semmire nem szül 4-5 gyereket. Még azt az 1-et is 3x meggondolja. És ez lesz a veszte egész Európának. Nyugat Muzulmánia lesz, mi meg kb romaország.NB2
Hooogyne, azért sápítozik minden jobbos, hogy fogy a nemzet, meg csináljon mindenki lehetőleg száz gyereket mert jajajaj.

Mindig jövőre
több mint 11 éve
r.baggio New York Giants Army Black Knights 64 348 — no es importante
Az álló görbetükör sem adja meg a választ arra a kérdésre, hogy mi értelme vitát szítani, mikor a már prejudikációból levont tanulság feloldja magát a vitát


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 11 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 217
Nem tudom melyik a viccesebb/szánalmasabb, mikor a rasszista erőlködik önigazolásán vagy mikor a liberális próbálja racionalizálni a butaságot. Bár lehet a harmadik, mikor ezek ketten egymásra találnak és újabb épületes vita alakul ki mindebbőlbaggio
4. mikor a megmondó ember próbál önigazolást találni a saját felsőbbrendűségére.Amadeus91
minden relatív, aki alapból lefelé pozicionálja magát, ott sokat nem kell tenni, hogy "felsőbb" rendű legyél
de ezt te jól tudod, az előző kommented tükrében különösen ironikus a megjegyzésedbaggio
azért a görbetükör iróniája még mindig fenn áll. Ha már irónia.
több mint 11 éve
r.baggio New York Giants Army Black Knights 64 348 — no es importante
Nem tudom melyik a viccesebb/szánalmasabb, mikor a rasszista erőlködik önigazolásán vagy mikor a liberális próbálja racionalizálni a butaságot. Bár lehet a harmadik, mikor ezek ketten egymásra találnak és újabb épületes vita alakul ki mindebbőlbaggio
4. mikor a megmondó ember próbál önigazolást találni a saját felsőbbrendűségére.Amadeus91
minden relatív, aki alapból lefelé pozicionálja magát, ott sokat nem kell tenni, hogy "felsőbb" rendű legyél
de ezt te jól tudod, az előző kommented tükrében különösen ironikus a megjegyzésed


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 11 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 217
Nem tudom melyik a viccesebb/szánalmasabb, mikor a rasszista erőlködik önigazolásán vagy mikor a liberális próbálja racionalizálni a butaságot. Bár lehet a harmadik, mikor ezek ketten egymásra találnak és újabb épületes vita alakul ki mindebbőlbaggio
4. mikor a megmondó ember próbál önigazolást találni a saját felsőbbrendűségére.
több mint 11 éve
r.baggio New York Giants Army Black Knights 64 348 — no es importante
Nem tudom melyik a viccesebb/szánalmasabb, mikor a rasszista erőlködik önigazolásán vagy mikor a liberális próbálja racionalizálni a butaságot. Bár lehet a harmadik, mikor ezek ketten egymásra találnak és újabb épületes vita alakul ki mindebből


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 11 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 217
és miért? az okot mondd.Amadeus91
Me, cigányok😊
Valahogy magyar ember semmire nem szül 4-5 gyereket. Még azt az 1-et is 3x meggondolja. És ez lesz a veszte egész Európának. Nyugat Muzulmánia lesz, mi meg kb romaország.NB2
nincs több kérdésem.
több mint 11 éve
cartman023 Indianapolis Colts 977
mert a magyar gyerek nem nézi a való világot? magyar fiatal nincs a való világban? Nincs magyar celeb? Vagy aki a fenti kategóriába esik az automatice cigány, és akkor kimondjuk, hogy cigány alatt a viselkedési formát értjük és nem az etnikumot? Szvsz nincs a cigányságnak semmi olyan problémája, ami nem lenne jelen a magyar társadalomban (munkanélküliség, 0 jövőkép, rossz minőségű oktatás, vagy az oktatás teljes hiánya), csak náluk hamarabb és hangsúlyosabban jött ki.Amadeus91
Dehogy nincs. A fiatal (13-18) gyerekvállalás eléggé jellemző rájuk. Meg az is, hogy 25-30 évesen már 6-7 gyerekük is van.cartman023
és miért? az okot mondd.Amadeus91
Felelőtlenek? Meg ezt látják a környezetükben.