Politika

64 feliratkozó

4 hónapja
NB2 New England Patriots 29 203 — nabege2@yahoo.com
Egy kis onkinzast végeztem és megnéztem a komment szekciót mind OV-nal mind MP-nel. Nem tudok mennyi itt is ott is a troll, de úgy néztem egy kicsit megfordultak a szél járások. MP-t nagyon kikezdtek most azzal, hogy kiállt állítólagosan OV mellett, miközben szó nem volt konkrét személyről. OV-nal meg azt láttam, hogy most mi lesz, szegény minielnokot megfenyegették és most akkor vége az országnak.
Itt most úgy érzem a fidess visszaveszi a kezdeményezést és nem fogja kiengedni a kezéből.
KB23
valahol szánalmas, hogy ennyire el vagyunk szokva, hogy egy politikust a döntései nyomán felelősségre vonjunk, és nem azért mert más párt színeit képviseli
4 hónapja
Josszi San Francisco 49ers Nevada Wolf Pack 4 755
Egy kis onkinzast végeztem és megnéztem a komment szekciót mind OV-nal mind MP-nel. Nem tudok mennyi itt is ott is a troll, de úgy néztem egy kicsit megfordultak a szél járások. MP-t nagyon kikezdtek most azzal, hogy kiállt állítólagosan OV mellett, miközben szó nem volt konkrét személyről. OV-nal meg azt láttam, hogy most mi lesz, szegény minielnokot megfenyegették és most akkor vége az országnak.
Itt most úgy érzem a fidess visszaveszi a kezdeményezést és nem fogja kiengedni a kezéből.
KB23
Hétfőig. Akkor majd jön más, hiszen mindig jön.
Őszentsége Sobri Jóska
és mindig überelni kell az előzőt

¯\_(ツ)_/¯ Csak egészség legyen, meg kerozin a repcsibe!
4 hónapja
Josszi San Francisco 49ers Nevada Wolf Pack 4 755
Mi lehet a legrosszabb, ami történhet? Hogy teleplakátolják az országot Zelenszkij fejével, meg valami random szövegbuborékkal, hogy pusztuljon OV? Nagyon nagyot ütne biztosan. Micsoda újdonság...
Hanni
Az egyik legjobb Lisszabonban, hogy nincs egyetlen Zselés plakát sem...
Gyurma Pappa
Képzeld Londonban sincs
csebi
tanusíthatom, megvolt mindkettő ország tavaly 😀
petey
remélem gumival csináltad

¯\_(ツ)_/¯ Csak egészség legyen, meg kerozin a repcsibe!
4 hónapja
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 37 593 — #NoStress

Zelenszkij most jól alávágott MP-nek.
Kemény lesz a következő 2 hét.
Toca
 24.hu/belfold/2026/03/05/magyar-peter-zelenszkij-orban-viktor-fenyegetes/
MP jól reagált azért.
Beki
most akkor felteheti a kérdést a sok fideszes gomba. akkor MP-t mégsem az Ukránok pénzelik és hozták létre?

Morgan Freeman: de nem fogják feltenni.
petey
Mindenkit az ukránok irányítanak, amióta megtámadták őket.
Előtte szartak a világra, de most már ők irányítják MP-en kívül Orbánt is, aki irányítja Putyint is, hogy elengedjen 2 ukrán állampolgárságú hadifoglyot, meg Trumpot is, hogy tőlük vegyen drónt, de Iránt is, hogy atomot fejlesszen, mert arra meg ugranak az izraeliek, és persze izzítják Trumpot. Azt nem tudom, hogy az EU-t, a kínaiakat és mindenki mást hogyan, nade ki csinálja a balhét, ha nem ők.
Nagyon nagy királyok ezek az ukránok.

4 hónapja
KB23 Seattle Seahawks Washington Huskies 1 965
Egy kis onkinzast végeztem és megnéztem a komment szekciót mind OV-nal mind MP-nel. Nem tudok mennyi itt is ott is a troll, de úgy néztem egy kicsit megfordultak a szél járások. MP-t nagyon kikezdtek most azzal, hogy kiállt állítólagosan OV mellett, miközben szó nem volt konkrét személyről. OV-nal meg azt láttam, hogy most mi lesz, szegény minielnokot megfenyegették és most akkor vége az országnak.
Itt most úgy érzem a fidess visszaveszi a kezdeményezést és nem fogja kiengedni a kezéből.

Szerkesztette: KB23
4 hónapja
StormST Denver Broncos 13 048 — SB 50 Champion @ Grund
Zelenszkij most jól alávágott MP-nek.
Kemény lesz a következő 2 hét.
Toca
 24.hu/belfold/2026/03/05/magyar-peter-zelenszkij-orban-viktor-fenyegetes/
MP jól reagált azért.
Beki
Putyinnak miért nem üzen, aki konkrétan a teljes országot megzsarolta?
StormST
Putler ki mondott hasonló szavakat, mint amit Zelenszkij? Nem emlékszem így hirtelen, de ha igen... nos akkor az egybites Fityesz szavazókon az sem segítene.
Beki
Mármint azon kívül, amit tegnap mondott, hogy nem kapunk gázt, ha nem neki tetsző politika lesz itthon? Azóta végülis semmit... 😀
StormST
Na ezt nem láttam, de ez bőven beavatkozás az itthoni dolgokba így elsőre...
Beki
Gondolom Láncos Tomika már rohan is megvédeni a szuverenitásunkat...

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
4 hónapja
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 11 124 — Saturday Night Lights
Egyébként szépen megtalálta a kormány jelenleg ezt a vonalat, amibe a TISZA-nak nem nagyon van beleszólása most és jó válasza sem, az elmúlt héten kb minden a külpolitikai vonalon mozgott, kőolajvezeték, háború, Putyin stb.
bobi0092
Szerintem egyébként ehhez most jól nyúltak, jól kommunikálják, és mivel van valóságalapja, ezért simán eladható is. Én simán látom azt, hogy ha valahogyan nyer a Fidesz, annak ez lesz az oka. Ez a Barátság vezeték ügy lehet a megmentőjük.
szaba
Zelenszkij is befoghatná most. Persze értem én hogy geci fárasztó a fidesz meg vitya állandó ellen szóló kampánya, meg most még az óriásplakáton is ő van, de ez sajnos tényleg sok boomer honfitársunknál trigger point, hogy "fenyegeti" OV-t.
dancogo
Kezdem azt érezni, hogy Zele a háttérben lepaktált Viktorral, mert amennyire most tolja a szekerét, arra egyéb normális magyarázat nincs.
szaba
ha Zelenszkijnek ez az ára hogy megkapják a kölcsönt akkor simán lehet ez is, vagy csak elszakadt nála a cérna
Josszi
És ha Viktor ennek megfelelően nem vétózza meg a hadikölcsönt, azt hogy adja be a híveknek? Akkor mégis támogatja Ukrajnát és a háborút? Egy olyan országot, amelyik (a hülye narratívája szerint) meg akar minket támadni?
warr_b
Végeredményben úgyis megkerülik a gömbcigányt, minden más a választásokról szól csak.
Beki
Könnyebb átugrani.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
4 hónapja
petey San Francisco 49ers Iowa State Cyclones 21 724 — Csodabogár
Zelenszkij most jól alávágott MP-nek.
Kemény lesz a következő 2 hét.
Toca
 24.hu/belfold/2026/03/05/magyar-peter-zelenszkij-orban-viktor-fenyegetes/
MP jól reagált azért.
Beki
most akkor felteheti a kérdést a sok fideszes gomba. akkor MP-t mégsem az Ukránok pénzelik és hozták létre?

Morgan Freeman: de nem fogják feltenni.

4 hónapja
petey San Francisco 49ers Iowa State Cyclones 21 724 — Csodabogár
Mi lehet a legrosszabb, ami történhet? Hogy teleplakátolják az országot Zelenszkij fejével, meg valami random szövegbuborékkal, hogy pusztuljon OV? Nagyon nagyot ütne biztosan. Micsoda újdonság...
Hanni
Az egyik legjobb Lisszabonban, hogy nincs egyetlen Zselés plakát sem...
Gyurma Pappa
Képzeld Londonban sincs
csebi
tanusíthatom, megvolt mindkettő ország tavaly 😀

4 hónapja
gdavid New England Patriots 3 936 — Patriots fan
Mi lehet a legrosszabb, ami történhet? Hogy teleplakátolják az országot Zelenszkij fejével, meg valami random szövegbuborékkal, hogy pusztuljon OV? Nagyon nagyot ütne biztosan. Micsoda újdonság...
Hanni
Az egyik legjobb Lisszabonban, hogy nincs egyetlen Zselés plakát sem...
Gyurma Pappa
Képzeld Londonban sincs
csebi
Szóval másik időzóna kell hozzá.

Ott voltam Szakmázgató születésénél :cool:
4 hónapja
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 129 — Lucas Scott
Mi lehet a legrosszabb, ami történhet? Hogy teleplakátolják az országot Zelenszkij fejével, meg valami random szövegbuborékkal, hogy pusztuljon OV? Nagyon nagyot ütne biztosan. Micsoda újdonság...
Hanni
Az egyik legjobb Lisszabonban, hogy nincs egyetlen Zselés plakát sem...
Gyurma Pappa
Képzeld Londonban sincs

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
4 hónapja
ender1112 Kansas City Chiefs 2 853 — Víí veeer dö cseempjönsz.
Úgyis azt hazudoznak össze vissza amihez kedvük van. A szavazóiknak meg azoknak akikre lőnek ganz egal, hogy megtörtént vagy csak kitaláció amitől félni kell.
zinedine5
Félelmetes mennyi idióta rohangál szabadon egyébként, szóval mindig a fogadó kozeghez kell igazítani a csatornát és a mondandót.

Elég sok rossz dolog történik a világban, rengeteg a pöcegödör, nogo hely, de nem ismerek ennél roncsabb társadalmat és belülről rohadó, negatív spiralban lévő "országot".
FLZOLI
Ezen a fórumon is akad bőven, ennyi hülyeséget még talán a Covid alatt sem lehetett itt olvasni 😊
4 hónapja
KB23 Seattle Seahawks Washington Huskies 1 965
 hvg.hu/itthon/20260305_magyar-peter-volodimir-zelenszkij-vlagyimir-putyin-fenyegetes-reakcio-ebx
4 hónapja
warr_b Washington Commanders 30 549 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
 telex.hu/kulfold/2026/03/05/karpataljai-hadifoglyok-ukrajna-szerint-magyarorszag-a-haborus-agresszor-cinkosava-is-valhat-a-nemzetkozi-birosagon-a-ket-ukran-magyar-allampolgar-kozvetlen-atvetelevel-moszkvatol

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
4 hónapja
Hanni Seattle Seahawks Army Black Knights 8 759 — Poloska confirmed
Így van. Csak próbáltam beleszőni a beszélgetésbe, hogy ne legyen sima flexelés, hogy hol vagyok 😂
Gyurma Pappa
Igyál helyettem is egy csomó Ginjinha-t. Nem nagyon iszom alkoholt alkalmakon kívül, de azt a cuccot bármikor be tudnám dönteni 😀
4 hónapja
Josszi San Francisco 49ers Nevada Wolf Pack 4 755
Amúgy azt csak most látom, hogy Orbán “kezdte”. A Tisza ezt könnyen kihasználhatja az “Orbán háborúba vezetés az országot” szlogennel, egyik oldalon Orbán üzenete és rá a válasz. Meglepne, ha nem jönne ez hamarosan.
Jughead
hol van orbán kezdése mer azt nem találom
Negritis, a vajda
Hogy őt írjak a felső sorba, aztán alá az ukrán reakciót.
Posztmodern, post-truth, bárki kezdhette, ahogy a közlő narrálja.
Őszentsége Sobri Jóska
De ez benne a pláne, hogy konkrétan nem is kell semmit tenni, ez volt a valós történet, Orbán megfenyegette Ukrajnát, erre jött a válasz.
Jughead
Igen, de ez a tény lényegtelen. Csak a narratíva számít.
Őszentsége Sobri Jóska
és még meglehet ezt koronázni egy kiprovokált "ukrán" drón támadással az erő kikényszerítésére felsorakozott magyar leopárd század ellen

¯\_(ツ)_/¯ Csak egészség legyen, meg kerozin a repcsibe!
4 hónapja
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 37 593 — #NoStress
Amúgy azt csak most látom, hogy Orbán “kezdte”. A Tisza ezt könnyen kihasználhatja az “Orbán háborúba vezetés az országot” szlogennel, egyik oldalon Orbán üzenete és rá a válasz. Meglepne, ha nem jönne ez hamarosan.
Jughead
hol van orbán kezdése mer azt nem találom
Negritis, a vajda
Hogy őt írjak a felső sorba, aztán alá az ukrán reakciót.
Posztmodern, post-truth, bárki kezdhette, ahogy a közlő narrálja.
Őszentsége Sobri Jóska
De ez benne a pláne, hogy konkrétan nem is kell semmit tenni, ez volt a valós történet, Orbán megfenyegette Ukrajnát, erre jött a válasz.
Jughead
Igen, de ez a tény lényegtelen. Csak a narratíva számít.

4 hónapja
warr_b Washington Commanders 30 549 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Mi lehet a legrosszabb, ami történhet? Hogy teleplakátolják az országot Zelenszkij fejével, meg valami random szövegbuborékkal, hogy pusztuljon OV? Nagyon nagyot ütne biztosan. Micsoda újdonság...
Hanni
Az egyik legjobb Lisszabonban, hogy nincs egyetlen Zselés plakát sem...
Gyurma Pappa
Az egyik! De ott nagyon sok jó dolog van! 😉
zemanla
Így van. Csak próbáltam beleszőni a beszélgetésbe, hogy ne legyen sima flexelés, hogy hol vagyok 😂
Gyurma Pappa
Ezt a hétvégén lőttem egy lisszaboni kézműves shopban

Duff
Együtt mentetek Gyurmával? 😊

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
4 hónapja
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 37 593 — #NoStress
Ezt a hétvégén lőttem egy lisszaboni kézműves shopban
Duff
De szegény Gulyás Marcit miért akarják megvuduztatni?

4 hónapja
Jughead Dallas Cowboys 6 819
Amúgy azt csak most látom, hogy Orbán “kezdte”. A Tisza ezt könnyen kihasználhatja az “Orbán háborúba vezetés az országot” szlogennel, egyik oldalon Orbán üzenete és rá a válasz. Meglepne, ha nem jönne ez hamarosan.
Jughead
hol van orbán kezdése mer azt nem találom
Negritis, a vajda
Hogy őt írjak a felső sorba, aztán alá az ukrán reakciót.
Posztmodern, post-truth, bárki kezdhette, ahogy a közlő narrálja.
Őszentsége Sobri Jóska
De ez benne a pláne, hogy konkrétan nem is kell semmit tenni, ez volt a valós történet, Orbán megfenyegette Ukrajnát, erre jött a válasz.
4 hónapja
Beki New York Jets 2 933
Zelenszkij most jól alávágott MP-nek.
Kemény lesz a következő 2 hét.
Toca
 24.hu/belfold/2026/03/05/magyar-peter-zelenszkij-orban-viktor-fenyegetes/
MP jól reagált azért.
Beki
Putyinnak miért nem üzen, aki konkrétan a teljes országot megzsarolta?
StormST
Putler ki mondott hasonló szavakat, mint amit Zelenszkij? Nem emlékszem így hirtelen, de ha igen... nos akkor az egybites Fityesz szavazókon az sem segítene.
Beki
Mármint azon kívül, amit tegnap mondott, hogy nem kapunk gázt, ha nem neki tetsző politika lesz itthon? Azóta végülis semmit... 😀
StormST
Na ezt nem láttam, de ez bőven beavatkozás az itthoni dolgokba így elsőre...
4 hónapja
Duff Seattle Seahawks 3 546
Mi lehet a legrosszabb, ami történhet? Hogy teleplakátolják az országot Zelenszkij fejével, meg valami random szövegbuborékkal, hogy pusztuljon OV? Nagyon nagyot ütne biztosan. Micsoda újdonság...
Hanni
Az egyik legjobb Lisszabonban, hogy nincs egyetlen Zselés plakát sem...
Gyurma Pappa
Az egyik! De ott nagyon sok jó dolog van! 😉
zemanla
Így van. Csak próbáltam beleszőni a beszélgetésbe, hogy ne legyen sima flexelés, hogy hol vagyok 😂
Gyurma Pappa
Ezt a hétvégén lőttem egy lisszaboni kézműves shopban
4 hónapja
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 37 593 — #NoStress
⚡️Orban threatens Ukraine: "Hungary will use force"

"If Ukraine does not resume oil transit, Hungary will use force to unblock 'Druzhba.' There will be no agreements, no compromises. We will break the Ukrainian oil blockade by force. Hungary's oil will soon flow again through the pipeline," said the Prime Minister of Hungary.

"Poor Orban, he can't win elections without this Russian oil," Zelensky sarcastically commented.
petey
ebből a majomból tényleg kinézem, hogy elhalasztja a választásokat az ukrán "fenyegetettség" miatt
Löfli
Mármint a köztársasági elnök.
Amire majd Orbán mondhatja, hogy "jajj ne", de a szuverén államfő döntését mindenkinek tiszteletben kell tartania.
És akkor még csak tüntikézni is tök felesleges, mert ezután akár másnap lemondhat, és mire új államfőt választ a Parlament, az meg kiír új valasztást... nem szabad lebecsülni a jogászkodás erejét.

Amúgy azt csak most látom, hogy Orbán “kezdte”. A Tisza ezt könnyen kihasználhatja az “Orbán háborúba vezetés az országot” szlogennel, egyik oldalon Orbán üzenete és rá a válasz. Meglepne, ha nem jönne ez hamarosan.
Jughead
hol van orbán kezdése mer azt nem találom
Negritis, a vajda
Hogy őt írjak a felső sorba, aztán alá az ukrán reakciót.
Posztmodern, post-truth, bárki kezdhette, ahogy a közlő narrálja.

4 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 59 252 — The Mathematician
https://scontent.xx.fbcdn.net/v/t15.5256-10/647344385_946281491167894_5191041503306311742_n.jpg?_nc_cat=100&ccb=1-7&_nc_sid=596eb7&_nc_ohc=7ejiWlvu-k0Q7kNvwGIO3aI&_nc_oc=Adqh5gxzCOqpfPCRAwMXv8MIs7Y9nAtqkLb3tIhGgdDwO60vxP2lfgPJBtmqKqm6h3g&_nc_zt=23&_nc_ht=scontent.xx&_nc_gid=exbsYhWLvPK4ApOjWYRE_w&_nc_ss=7b20f&oh=00_AQCKhcxWjQGa46HbHMEBZfS7_0fArYFsmrNIq40gD2ZVHg&oe=6A4EDF72
177.607 Aufrufe · 8.541 Reaktionen | ❌ Nincs paktum, nincs kiegyezés, nincs meghátrálás. ❌ Zelenszkij olajblokádját le fogjuk törni. Győzni fogunk! | Orbán Viktor
❌ Nincs paktum, nincs kiegyezés, nincs meghátrálás. ❌ Zelenszkij olajblokádját le fogjuk törni. Győzni fogunk!

b+ ...

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!