Soccer

42 feliratkozó

több mint 1 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 59 815 — The Mathematician
Sport TV
·
Szymon Marciniak, illetve segédei (a két „videós” esetben rendre Tomasz Kwiatkowski volt a VAR-szobában a főnök!) nem először hoznak olyan döntést, ami indulatokat vált ki. Egyszer csoportmeccsen, kétszer pedig az egyenes kieséses szakaszban, a továbbjutás szempontjából kulcsfontosságú pillanatban „szóltak közbe”.
2023-ban BL-csoportmeccsen vitatott tizenegyest ad meg a 98. percben a PSG-nek, pedig Livramento (Newcastle) nem tudta máshova tenni a kezét a hasáról rápattanó labdánál.
2024-ben De Ligt (Bayern) gólt lő a Real Madrid ellen a 103. percben, de az akció közben a partjelző lest int, a lengyel pedig gondolkodás nélkül fúj. Nem volt les, de így nem is lett hosszabbítás, hanem a Real döntőbe jutott.
2025-ben a BL nyolcaddöntőjében a tizenegyespárbajban Álvareznél (Atlético) a VAR kettős érintést vél felfedezni, nincs gól, a végén a Real Madrid megy tovább.
Negritis, a vajda
Mondjuk a 23-as szitu az akkori kézszabálynak ha jól tudom megfelelt (ez a saját testről pattanó labda nem kéz dolog pont ezek elterjedése után került bele a szabálykönyvbe.)
De Ligtes eset meg van hetente 1 a topligákban.
zacknorb
csak a konteo miatt hoztam hogy mindig a realt szivatják 😊
meg még nem volt időm facebookon átkapcsolni arra hogy dirtektbe csak a messengert mutassa így belefutottam ebbe

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
Jughead Dallas Cowboys 6 896
Nem értem. Eddig az volt, hogy folyamatosan a Real ellen (meg persze a Chiefs-nek) csalnak, most meg egy kétes szituban a Real mellett döntenek, holott simán megadhatták volna? Ez nem illik a narratívába.
több mint 1 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 25 046 — Egy ember vagyok tesó meg egy bankkártya
Sport TV
·
Szymon Marciniak, illetve segédei (a két „videós” esetben rendre Tomasz Kwiatkowski volt a VAR-szobában a főnök!) nem először hoznak olyan döntést, ami indulatokat vált ki. Egyszer csoportmeccsen, kétszer pedig az egyenes kieséses szakaszban, a továbbjutás szempontjából kulcsfontosságú pillanatban „szóltak közbe”.
2023-ban BL-csoportmeccsen vitatott tizenegyest ad meg a 98. percben a PSG-nek, pedig Livramento (Newcastle) nem tudta máshova tenni a kezét a hasáról rápattanó labdánál.
2024-ben De Ligt (Bayern) gólt lő a Real Madrid ellen a 103. percben, de az akció közben a partjelző lest int, a lengyel pedig gondolkodás nélkül fúj. Nem volt les, de így nem is lett hosszabbítás, hanem a Real döntőbe jutott.
2025-ben a BL nyolcaddöntőjében a tizenegyespárbajban Álvareznél (Atlético) a VAR kettős érintést vél felfedezni, nincs gól, a végén a Real Madrid megy tovább.
Negritis, a vajda
Mondjuk a 23-as szitu az akkori kézszabálynak ha jól tudom megfelelt (ez a saját testről pattanó labda nem kéz dolog pont ezek elterjedése után került bele a szabálykönyvbe.)
De Ligtes eset meg van hetente 1 a topligákban.
több mint 1 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 59 815 — The Mathematician
Sport TV
·
Szymon Marciniak, illetve segédei (a két „videós” esetben rendre Tomasz Kwiatkowski volt a VAR-szobában a főnök!) nem először hoznak olyan döntést, ami indulatokat vált ki. Egyszer csoportmeccsen, kétszer pedig az egyenes kieséses szakaszban, a továbbjutás szempontjából kulcsfontosságú pillanatban „szóltak közbe”.
2023-ban BL-csoportmeccsen vitatott tizenegyest ad meg a 98. percben a PSG-nek, pedig Livramento (Newcastle) nem tudta máshova tenni a kezét a hasáról rápattanó labdánál.
2024-ben De Ligt (Bayern) gólt lő a Real Madrid ellen a 103. percben, de az akció közben a partjelző lest int, a lengyel pedig gondolkodás nélkül fúj. Nem volt les, de így nem is lett hosszabbítás, hanem a Real döntőbe jutott.
2025-ben a BL nyolcaddöntőjében a tizenegyespárbajban Álvareznél (Atlético) a VAR kettős érintést vél felfedezni, nincs gól, a végén a Real Madrid megy tovább.

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 25 046 — Egy ember vagyok tesó meg egy bankkártya
Juhú, megérkezett a mindig egy irányba csalnak és a mozgásból adódó hatásokat egy képpel lehet igazolni narratíva, ezért vártam a reggelt. (Bár már este megkaptam az abszolút szabályt a mechanizmusokat és logikát mellőző Real fanoldalaktól (amúgy majdnem minden fociszurkoló mellőzi a logikát, sajna).

Az a vicc hogy Lenglet büntető előtti szituját tényleg csak 1-2 embertől hallottam, tőlük is nyilván azért mert ismerik a szabályt és tudják értelmezni, az egy piros lap lenne (nálam legalább is). Eddig már nem terjednek ki a mezei néző szabályismeretekkel kapcsolatos téves alapgondolatai.

Szerkesztette: zacknorb
több mint 1 éve
KeyG Baltimore Ravens 15 103
Csak behuzta a Real rossz jatekkal is. Szoki
Stez
*biro
Kenny
“Nem unod még?”

Egyértelmű a double touch szemből lassítva erre van a VAR.

Ezt ellenben nem is vizsgálta.

IMG-7710
image hosting websites

Sajnálom az Atléticot a sors közbeszólt az elcsúszással, jók voltak.

KeyG
1. Vizsgálták az esetet
2. Tökéletes döntés született, ez nem büntető amikor a leszorított kézre fél méterről rárúgják. Amikor ezért tizit adnak az a rossz döntés

3. Ha az Alvarez eset Real játékossal történik akkor olyan cirkuszt levágnàl itt Perez papával együtt hogy jövőre a Libertadores kupában indulással fenyegetőzne ha nincs újrajátszás
Yamal19
Ha azt a tizit Real játékos lövi akkor is el kellett volna venni. A fantazmagóriáidba nem megyek bele. Nekem az igazságérzetem nagyobb, mint a fotelszurkolói vágyaim, szurkolásom.

Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
több mint 1 éve
KeyG Baltimore Ravens 15 103
Csak behuzta a Real rossz jatekkal is. Szoki
Stez
*biro
Kenny
“Nem unod még?”

Egyértelmű a double touch szemből lassítva erre van a VAR.

Ezt ellenben nem is vizsgálta.

IMG-7710
image hosting websites

Sajnálom az Atléticot a sors közbeszólt az elcsúszással, jók voltak.

KeyG
Amikor kikap Real napokig mast se csinalsz ember 😀
Blevi
Oldalak vannak teli, hogy nem egyértelmű double touch. De mikor egy Real-os leír egy majdnem bokatörést vagy egy season endingre menő pirosat nem érő szabálytalanságot, akkor jönnek az ilyen Barcelonás megmondó emberek, illetve hogy nem volt semmi.
KeyG
Neked van igazad.
Kenny
Igy igy igaza van egyertelmuen
Blevi
Fel kell nőni először is, a tegnapi estét végigbírózta ( jogtalanul ).
Én voltam a hülye, hogy másokkal ellentétben próbáltam értelmeset is hozzáírni.

Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
több mint 1 éve
Blevi 9 177 — Lions & Cowboys fan
Csak behuzta a Real rossz jatekkal is. Szoki
Stez
*biro
Kenny
“Nem unod még?”

Egyértelmű a double touch szemből lassítva erre van a VAR.

Ezt ellenben nem is vizsgálta.

IMG-7710
image hosting websites

Sajnálom az Atléticot a sors közbeszólt az elcsúszással, jók voltak.

KeyG
Amikor kikap Real napokig mast se csinalsz ember 😀
Blevi
Oldalak vannak teli, hogy nem egyértelmű double touch. De mikor egy Real-os leír egy majdnem bokatörést vagy egy season endingre menő pirosat nem érő szabálytalanságot, akkor jönnek az ilyen Barcelonás megmondó emberek, illetve hogy nem volt semmi.
KeyG
Neked van igazad.
Kenny
Igy igy igaza van egyertelmuen
több mint 1 éve
vfdbfdsn 175
Csak behuzta a Real rossz jatekkal is. Szoki
Stez
*biro
Kenny
“Nem unod még?”

Egyértelmű a double touch szemből lassítva erre van a VAR.

Ezt ellenben nem is vizsgálta.

IMG-7710
image hosting websites

Sajnálom az Atléticot a sors közbeszólt az elcsúszással, jók voltak.

KeyG
1. Vizsgálták az esetet
2. Tökéletes döntés született, ez nem büntető amikor a leszorított kézre fél méterről rárúgják. Amikor ezért tizit adnak az a rossz döntés

3. Ha az Alvarez eset Real játékossal történik akkor olyan cirkuszt levágnàl itt Perez papával együtt hogy jövőre a Libertadores kupában indulással fenyegetőzne ha nincs újrajátszás
több mint 1 éve
Toca Minnesota Vikings 20 876 — Vikings fan
Real vs Barca fórum fight chapter 98311.
JC6 (Mr. Miele)
Nem értek egyet, nem a Real fanokba álltak bele csak KeyG-be. 😀
több mint 1 éve
Kenny Atlanta Falcons 11 781 — Omar's Coming Yo!
Csak behuzta a Real rossz jatekkal is. Szoki
Stez
*biro
Kenny
“Nem unod még?”

Egyértelmű a double touch szemből lassítva erre van a VAR.

Ezt ellenben nem is vizsgálta.

IMG-7710
image hosting websites

Sajnálom az Atléticot a sors közbeszólt az elcsúszással, jók voltak.

KeyG
Amikor kikap Real napokig mast se csinalsz ember 😀
Blevi
Oldalak vannak teli, hogy nem egyértelmű double touch. De mikor egy Real-os leír egy majdnem bokatörést vagy egy season endingre menő pirosat nem érő szabálytalanságot, akkor jönnek az ilyen Barcelonás megmondó emberek, illetve hogy nem volt semmi.
KeyG
Neked van igazad.

több mint 1 éve
JC6 (Mr. Miele) Denver Broncos 9 333

😃😃

Szerkesztette: KeyG

Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
több mint 1 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 37 946 — #NoStress
De állítólag “semi automated” technológia döntött, jelentsen ez bmit is.
csebi
Ez sok helyen feljött, hogy van-e érzékelő ebben a BL labdában. Ha nincs, miért nem, ha igen, miért nem mutatják a jelet, mint az EB-n.
zacknorb
 x.com/domabognar/status/1899968886897831983?s=46&t=3aIOvrqln7-m2yfTbyp-3g

Viszont itt tényleg úgy tűnik h megmozdult a labda mielőtt a jobb láb hozzaer. De ugye ebből a kamerabol nem lehet kijelenteni h a bal láb miatt, meg ha 99.99999% h amiatt. Mi van ha egy nagyobb széllökés? 😊
csebi
Az van, hogy a játékvezető eldönti, hogy a 99.99999 vagy a 0.00001 százalékos valószínűséget választja, az ő döntése, az ő felelőssége, így döntött. Benne van a hibafaktor? Benne. Ez egy ilyen sport? Igen.
Kb. ennyi.

több mint 1 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 25 046 — Egy ember vagyok tesó meg egy bankkártya
Most a CBS rule analyst is segített végre, nem faszságot beszélt
 www.facebook.com/photo/?fbid=1259545856178437&set=pcb.1259545879511768
 www.cbssports.com/soccer/news/why-julian-alvarezs-penalty-kick-did-not-count-as-atletico-madrid-lose-to-real-madrid-in-penalty-shootout/?fbclid=IwY2xjawI_CBZleHRuA2FlbQIxMQABHeR0ac1nBc8lOG_bjjF851SHVGCysFIDaYpTqumV3pt6PNiapsmITPNhDg_aem_GO7T9UMT_0GD3c3fqbIcIQ

Szerkesztette: zacknorb
több mint 1 éve
Stez SMU Mustangs 49 922 — Whoops, looks like something went wrong.
Amúgy ilyenkor nincs ugyanaz az érzékelő amit kéznél mutatnak h hozzaert-e. Mint a szeizmikus akármi mutatja h tényleg.
csebi
az csak az EB-n volt 😀
zacknorb
Gyönyörű.

Amúgy itt a lassított:

 x.com/nocontextfooty/status/1899956876592246953?s=46&t=3aIOvrqln7-m2yfTbyp-3g

Hat ez alapján fene sem tudja
csebi
Dehogynem. Elcsuszik a tamasztolaba, emiatt jobbal meg csuszas kozben nekiert a labda a bal labanak, ami a csuszas miatt ugymond a loves palyajaba belecsuszott. Szemet dolog, meg irto nagy pech, de szerintem siman latszik, hogy a labda erinti.
Stez
Engem egyik videó sem győzött meg:

 x.com/_savinha_/status/1899959261876412553?s=46&t=3aIOvrqln7-m2yfTbyp-3g

De állítólag “semi automated” technológia döntött, jelentsen ez bmit is.
csebi
A tweet ala posztoltak jo paran olyan szoget meg nagyitast, ami alapjan szerintem egyertelmu. Csak sokan az elrugas elotti pillanatot nezik, mikozben az az utanit kell. Mert pont az a lenyeg, hogy a tamaszto labaval belecsuszik a jobb labaval elrugott labdaba.

De attol meg sajnalom Alvarezt, nem erdemelte ezt. Meg rohadtul magy pech, de tenyleg, ezek akkora failok, mint volt peldaul Terry hires elcsuszasa, csak az dontoben.

Szerkesztette: Stez

több mint 1 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 25 046 — Egy ember vagyok tesó meg egy bankkártya
De állítólag “semi automated” technológia döntött, jelentsen ez bmit is.
csebi
Ez sok helyen feljött, hogy van-e érzékelő ebben a BL labdában. Ha nincs, miért nem, ha igen, miért nem mutatják a jelet, mint az EB-n.
zacknorb
 x.com/domabognar/status/1899968886897831983?s=46&t=3aIOvrqln7-m2yfTbyp-3g

Viszont itt tényleg úgy tűnik h megmozdult a labda mielőtt a jobb láb hozzaer. De ugye ebből a kamerabol nem lehet kijelenteni h a bal láb miatt, meg ha 99.99999% h amiatt. Mi van ha egy nagyobb széllökés? 😊
csebi
Én láttam egy olyat, amin látszik hogy elrúgás után találta el a lábát és mozdult el egy kicsit a labda, ez így sajna egyre tisztább. Bár a nagyobb hiba még mindig a kapkodással és a be nem jelentéssel volt.
több mint 1 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 510 — Lucas Scott
De állítólag “semi automated” technológia döntött, jelentsen ez bmit is.
csebi
Ez sok helyen feljött, hogy van-e érzékelő ebben a BL labdában. Ha nincs, miért nem, ha igen, miért nem mutatják a jelet, mint az EB-n.
zacknorb
 x.com/domabognar/status/1899968886897831983?s=46&t=3aIOvrqln7-m2yfTbyp-3g

Viszont itt tényleg úgy tűnik h megmozdult a labda mielőtt a jobb láb hozzaer. De ugye ebből a kamerabol nem lehet kijelenteni h a bal láb miatt, meg ha 99.99999% h amiatt. Mi van ha egy nagyobb széllökés? 😊

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 1 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 25 046 — Egy ember vagyok tesó meg egy bankkártya
De állítólag “semi automated” technológia döntött, jelentsen ez bmit is.
csebi
Ez sok helyen feljött, hogy van-e érzékelő ebben a BL labdában. Ha nincs, miért nem, ha igen, miért nem mutatják a jelet, mint az EB-n.
több mint 1 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 510 — Lucas Scott
Amúgy ilyenkor nincs ugyanaz az érzékelő amit kéznél mutatnak h hozzaert-e. Mint a szeizmikus akármi mutatja h tényleg.
csebi
az csak az EB-n volt 😀
zacknorb
Gyönyörű.

Amúgy itt a lassított:

 x.com/nocontextfooty/status/1899956876592246953?s=46&t=3aIOvrqln7-m2yfTbyp-3g

Hat ez alapján fene sem tudja
csebi
Dehogynem. Elcsuszik a tamasztolaba, emiatt jobbal meg csuszas kozben nekiert a labda a bal labanak, ami a csuszas miatt ugymond a loves palyajaba belecsuszott. Szemet dolog, meg irto nagy pech, de szerintem siman latszik, hogy a labda erinti.
Stez
Engem egyik videó sem győzött meg:

 x.com/_savinha_/status/1899959261876412553?s=46&t=3aIOvrqln7-m2yfTbyp-3g

De állítólag “semi automated” technológia döntött, jelentsen ez bmit is.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 1 éve
eaglesmcnabb Cleveland Browns Virginia Tech Hokies 23 574 — je suis poloska
Persze, csak nem azért ülök le meccset nézni hogy sírjon a labda.
eaglesmcnabb
Akkor meg ne szurkolj, hanem keress szép meccseket.
Őszentsége Sobri Jóska
Azért nézek NFL-t. 😊

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 1 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 25 046 — Egy ember vagyok tesó meg egy bankkártya
Amúgy én már lenyugodtam, mind1, ez van, mivel volt már ilyen erre is kell protokoll meg képzés is UEFA, meg bírói testületek.
Hogyan kommunikálj, meddig álljon a játék meg ilyenek.