USA és a világ

33 feliratkozó

több mint 4 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 614 — Cowboys fan

Tony Adams
Ebben van két magyar felségjelzésű NATO gép is-
Willie Parker
nem magyar lesz az, hanem inkább luxemburgi. E3TF, az AWACS-nak tűnik, olyan "nekünk" nincs, nagyvasból csak C-17-es akad itt

Szerkesztette: slowmotion
több mint 4 éve
warr_b Washington Commanders 29 814 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Orbán részt vesz az EU csütörtök esti vésztanácskozásán Brüsszelben, de szerinte minden egyéb „beavatkozás” a katonai konfliktusba,
veszélyeztetné a magyarok rezsicsökkentését,
ugyanakkor arra a magyar katonai erők felkészülnek, hogy a kárpátaljai magyarságot befogadja Magyarország menekültként.

Az államférfi, “Európa erős embere” első sorból követi a világeseményeket.
vpi
Az érkező ukránságot meg oldja meg a migránsbarát Európa.
Végülis kényelmes álláspont, hogy Európa hülye, hogy migránsokat fogad be. Ha meg özönleni kezdenek, akkor Európa, legyetek szívesek törődni velük, ne nekünk kelljen mán.
peterk2005
Csak ebben az esetben mi leszünk az "első biztonságos ország", nem válogathatunk, maradnia kell mindenkinek, nem lehet továbbengedni/terelni őket, sőt esetleg a szomszédjaink kerítést húznak körénk, hogy ne is lehessen. Ugyeee???????
Tony Adams
nem ennyire egyszeru a szitu. mint ahogy napokkal korabban is irtam:
1:azon ukranok, akik rendelkeznek biometrikus utlevellel, legalisan tartozkodnak az EU teruleten 90 napig. ebben az idoben barhova mehetnek, akar maradhatnak nyiregyen, de leutazhatnak egeszen Cadizig. 91. napon lesznek nem legalisan tartozkodok, az meg 3 honap.

2: ha esetleg vkinek nincs biometrikus utlevele eppen akkor onnantol van, hogy Magyaroszagra illegalisan lep be hacsak nem kap a hataron vizumot. marpedig a hatalyos magyar jogszabalyok szerint ezeket a szemelyeket a magyar-szerb hatarkeritesen kell atkiserni a szerb oldalra. tobb NGO jelentette korabban, hogy ezt a gyakorlatot folytatjak a magyar hatosagok azokkal szemben is, akik nem Szerbia teruleterol leptek Magyarorszagra. nyilvan nem tomeges mertekben, de korabban is elofordult. kerdes, hogy jelen helyzetben ez fog-e tortenni? OV mai nyilatkozata nem erre utal jelenleg, de meg nincsenek is nalunk.
csebi
Mert ugye életszerű módon még az ukrajnai magyar konzulátuson kéne beadniuk a menedékkérelmet, különben valóban irány a szerb határ...
warr_b
nem-nem. nem konzulatuson hanem Magyarorszaggal hataros, nem EU-s tagallam nagykovetsegen ergo: vagy visszamennek Kijevbe es ott probalkoznak vagy Belgrad. ez a 2 opcio van. Beregszasz, Ungvar nem jatszik.
csebi
Ok, nekem konzulátus, nagykövetség egyre megy, nem ez a szakmám 😊
Persze így még életszerűtlenebb...

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 706
Azért az oroszok nem az a népség, aki nagyon a falhoz rohanna, ha a katonáik közül 1-2 nem tér haza. Náluk ez benne van a pakliban. Meg aztán háborúban lesznek veszteségek mindkét oldalon, a ruszkik is így számolnak, hogy nem ússzák meg 0 halállal.
NB2
Ja, csak a törékeny orosz középosztály társadalmi szerződésébe ezt nem írták bele. A végeken boldogok egy kis ukránírtástól, de Moszkvában más a helyzet.
Gyurma Pappa
ahogy egy komment írta: szar lehet úgy felkelni orosz oligarchaként, hogy a vagyonod fele eltűnt hajnalban.
több mint 4 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 817 — zászló zászló szív
Azért az oroszok nem az a népség, aki nagyon a falhoz rohanna, ha a katonáik közül 1-2 nem tér haza. Náluk ez benne van a pakliban. Meg aztán háborúban lesznek veszteségek mindkét oldalon, a ruszkik is így számolnak, hogy nem ússzák meg 0 halállal.
NB2
Ja, csak a törékeny orosz középosztály társadalmi szerződésébe ezt nem írták bele. A végeken boldogok egy kis ukránírtástól, de Moszkvában más a helyzet.

több mint 4 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 17 279
Ebben van két magyar felségjelzésű NATO gép is-
Willie Parker
es azok miert nem Magyarorszagrol szalltak fel?
csebi
Biztos titkos misszión vannak 😊
több mint 4 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 17 279
Az 1994-es Budapesti memorandumnál fel sem merült, hogy Ukrajna NATO tag legyen, azért cserébe, hogy átadja az atomfegyvereit?

Bevallom, ezt nem tudom, de érdekelne. Csak mint hogy ez egy elszalasztott óriási lehetőség, vagy felmerült, de a Ruszkik akkor se engedték. Köszi!
Vrij6
"A Budapesti Memorandum valóban olyan megállapodás, amely nem tartalmaz nemzetközi jogi kötelezettségeket." - gyakorlatilag egy szándéknyilatkozat

Forrás:

 www.hetek.hu/cikkek/online/mi-az-a-budapest-memorandum-es-mi-koze-van-az-orosz-ukran

Saját vélemény: Oroszok nem fogadták volna el, így az ukrán atomlefegyverzés megállt volna, ami a Nyugatnak katasztrófa lett volna, így meg el lehetett adni PR sikerként.
több mint 4 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 812 — The only discipline that lasts, is self discipline
Azért az oroszok nem az a népség, aki nagyon a falhoz rohanna, ha a katonáik közül 1-2 nem tér haza. Náluk ez benne van a pakliban. Meg aztán háborúban lesznek veszteségek mindkét oldalon, a ruszkik is így számolnak, hogy nem ússzák meg 0 halállal.
NB2
Persze, ez talán régen még elment, hogy nem jön haza Szása, de lehet hogy most helikopterpilóta szülők nézik "liveTv"-ben ahogy potyognak le a fiaik. Az más perspetkíva szerintem.
Tony Adams
Meglátjuk. Oroszoknál azért ebben nem vagyok biztos. Az ellenzéki politikusok és újságírók is jobban hullanak, mint nyugaton, és elvannak vele.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 27 476 — Lucas Scott
Ebben van két magyar felségjelzésű NATO gép is-
Willie Parker
es azok miert nem Magyarorszagrol szalltak fel?

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 27 476 — Lucas Scott
Orbán részt vesz az EU csütörtök esti vésztanácskozásán Brüsszelben, de szerinte minden egyéb „beavatkozás” a katonai konfliktusba,
veszélyeztetné a magyarok rezsicsökkentését,
ugyanakkor arra a magyar katonai erők felkészülnek, hogy a kárpátaljai magyarságot befogadja Magyarország menekültként.

Az államférfi, “Európa erős embere” első sorból követi a világeseményeket.
vpi
Az érkező ukránságot meg oldja meg a migránsbarát Európa.
Végülis kényelmes álláspont, hogy Európa hülye, hogy migránsokat fogad be. Ha meg özönleni kezdenek, akkor Európa, legyetek szívesek törődni velük, ne nekünk kelljen mán.
peterk2005
Csak ebben az esetben mi leszünk az "első biztonságos ország", nem válogathatunk, maradnia kell mindenkinek, nem lehet továbbengedni/terelni őket, sőt esetleg a szomszédjaink kerítést húznak körénk, hogy ne is lehessen. Ugyeee???????
Tony Adams
nem ennyire egyszeru a szitu. mint ahogy napokkal korabban is irtam:
1:azon ukranok, akik rendelkeznek biometrikus utlevellel, legalisan tartozkodnak az EU teruleten 90 napig. ebben az idoben barhova mehetnek, akar maradhatnak nyiregyen, de leutazhatnak egeszen Cadizig. 91. napon lesznek nem legalisan tartozkodok, az meg 3 honap.

2: ha esetleg vkinek nincs biometrikus utlevele eppen akkor onnantol van, hogy Magyaroszagra illegalisan lep be hacsak nem kap a hataron vizumot. marpedig a hatalyos magyar jogszabalyok szerint ezeket a szemelyeket a magyar-szerb hatarkeritesen kell atkiserni a szerb oldalra. tobb NGO jelentette korabban, hogy ezt a gyakorlatot folytatjak a magyar hatosagok azokkal szemben is, akik nem Szerbia teruleterol leptek Magyarorszagra. nyilvan nem tomeges mertekben, de korabban is elofordult. kerdes, hogy jelen helyzetben ez fog-e tortenni? OV mai nyilatkozata nem erre utal jelenleg, de meg nincsenek is nalunk.
csebi
Mert ugye életszerű módon még az ukrajnai magyar konzulátuson kéne beadniuk a menedékkérelmet, különben valóban irány a szerb határ...
warr_b
nem-nem. nem konzulatuson hanem Magyarorszaggal hataros, nem EU-s tagallam nagykovetsegen ergo: vagy visszamennek Kijevbe es ott probalkoznak vagy Belgrad. ez a 2 opcio van. Beregszasz, Ungvar nem jatszik.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 17 279

Tony Adams
Ebben van két magyar felségjelzésű NATO gép is-
több mint 4 éve
warr_b Washington Commanders 29 814 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Orbán részt vesz az EU csütörtök esti vésztanácskozásán Brüsszelben, de szerinte minden egyéb „beavatkozás” a katonai konfliktusba,
veszélyeztetné a magyarok rezsicsökkentését,
ugyanakkor arra a magyar katonai erők felkészülnek, hogy a kárpátaljai magyarságot befogadja Magyarország menekültként.

Az államférfi, “Európa erős embere” első sorból követi a világeseményeket.
vpi
Az érkező ukránságot meg oldja meg a migránsbarát Európa.
Végülis kényelmes álláspont, hogy Európa hülye, hogy migránsokat fogad be. Ha meg özönleni kezdenek, akkor Európa, legyetek szívesek törődni velük, ne nekünk kelljen mán.
peterk2005
Csak ebben az esetben mi leszünk az "első biztonságos ország", nem válogathatunk, maradnia kell mindenkinek, nem lehet továbbengedni/terelni őket, sőt esetleg a szomszédjaink kerítést húznak körénk, hogy ne is lehessen. Ugyeee???????
Tony Adams
nem ennyire egyszeru a szitu. mint ahogy napokkal korabban is irtam:
1:azon ukranok, akik rendelkeznek biometrikus utlevellel, legalisan tartozkodnak az EU teruleten 90 napig. ebben az idoben barhova mehetnek, akar maradhatnak nyiregyen, de leutazhatnak egeszen Cadizig. 91. napon lesznek nem legalisan tartozkodok, az meg 3 honap.

2: ha esetleg vkinek nincs biometrikus utlevele eppen akkor onnantol van, hogy Magyaroszagra illegalisan lep be hacsak nem kap a hataron vizumot. marpedig a hatalyos magyar jogszabalyok szerint ezeket a szemelyeket a magyar-szerb hatarkeritesen kell atkiserni a szerb oldalra. tobb NGO jelentette korabban, hogy ezt a gyakorlatot folytatjak a magyar hatosagok azokkal szemben is, akik nem Szerbia teruleterol leptek Magyarorszagra. nyilvan nem tomeges mertekben, de korabban is elofordult. kerdes, hogy jelen helyzetben ez fog-e tortenni? OV mai nyilatkozata nem erre utal jelenleg, de meg nincsenek is nalunk.
csebi
Mert ugye életszerű módon még az ukrajnai magyar konzulátuson kéne beadniuk a menedékkérelmet, különben valóban irány a szerb határ...

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
Tony Adams Indianapolis Colts 5 856 — Colts Fan
Azért az oroszok nem az a népség, aki nagyon a falhoz rohanna, ha a katonáik közül 1-2 nem tér haza. Náluk ez benne van a pakliban. Meg aztán háborúban lesznek veszteségek mindkét oldalon, a ruszkik is így számolnak, hogy nem ússzák meg 0 halállal.
NB2
Persze, ez talán régen még elment, hogy nem jön haza Szása, de lehet hogy most helikopterpilóta szülők nézik "liveTv"-ben ahogy potyognak le a fiaik. Az más perspetkíva szerintem.
több mint 4 éve
pfefe8 Pittsburgh Steelers 1 293
 444.hu/2022/02/24/komoly-csata-zajlik-harkivnal
Vrij6
Nem lesz ez olyan egyszerű ez az oroszoknak. Van ott fegyver bőven. Ha kijönnek az első sokkból visszaütnek azok rendesen.

Steelers fan
több mint 4 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 812 — The only discipline that lasts, is self discipline
Orbán részt vesz az EU csütörtök esti vésztanácskozásán Brüsszelben, de szerinte minden egyéb „beavatkozás” a katonai konfliktusba,
veszélyeztetné a magyarok rezsicsökkentését,
ugyanakkor arra a magyar katonai erők felkészülnek, hogy a kárpátaljai magyarságot befogadja Magyarország menekültként.

Az államférfi, “Európa erős embere” első sorból követi a világeseményeket.
vpi
Az érkező ukránságot meg oldja meg a migránsbarát Európa.
Végülis kényelmes álláspont, hogy Európa hülye, hogy migránsokat fogad be. Ha meg özönleni kezdenek, akkor Európa, legyetek szívesek törődni velük, ne nekünk kelljen mán.
peterk2005
Csak ebben az esetben mi leszünk az "első biztonságos ország", nem válogathatunk, maradnia kell mindenkinek, nem lehet továbbengedni/terelni őket, sőt esetleg a szomszédjaink kerítést húznak körénk, hogy ne is lehessen. Ugyeee???????
Tony Adams
Ne hidd el a nyugat hazugságait. A németek közelebb vannak, mint mi, csak direkt rossz centit használnak a mérésre.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 213 — Слава Україні! Героям слава! Vreugde van eeuwigheid
 444.hu/2022/02/24/komoly-csata-zajlik-harkivnal

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 4 éve
Tony Adams Indianapolis Colts 5 856 — Colts Fan

Felmerül a kérdés hogy mostaniak e a felvételek...de ha van pár ilyen drón dugiban, az nagy károkat tud okozni.
Nomac
Elvileg tavaly vettek jópár ilyet
kapitnono
több mint 4 éve
NB2 New England Patriots 28 495 — nabege2@yahoo.com
Azért az oroszok nem az a népség, aki nagyon a falhoz rohanna, ha a katonáik közül 1-2 nem tér haza. Náluk ez benne van a pakliban. Meg aztán háborúban lesznek veszteségek mindkét oldalon, a ruszkik is így számolnak, hogy nem ússzák meg 0 halállal.
több mint 4 éve
bobi0092 Indianapolis Colts 4 836
Az érkező ukránságot meg ...
peterk2005
Csak a szavazófülkébe kell terelni őket 😉
több mint 4 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 27 476 — Lucas Scott
Orbán részt vesz az EU csütörtök esti vésztanácskozásán Brüsszelben, de szerinte minden egyéb „beavatkozás” a katonai konfliktusba,
veszélyeztetné a magyarok rezsicsökkentését,
ugyanakkor arra a magyar katonai erők felkészülnek, hogy a kárpátaljai magyarságot befogadja Magyarország menekültként.

Az államférfi, “Európa erős embere” első sorból követi a világeseményeket.
vpi
Az érkező ukránságot meg oldja meg a migránsbarát Európa.
Végülis kényelmes álláspont, hogy Európa hülye, hogy migránsokat fogad be. Ha meg özönleni kezdenek, akkor Európa, legyetek szívesek törődni velük, ne nekünk kelljen mán.
peterk2005
Csak ebben az esetben mi leszünk az "első biztonságos ország", nem válogathatunk, maradnia kell mindenkinek, nem lehet továbbengedni/terelni őket, sőt esetleg a szomszédjaink kerítést húznak körénk, hogy ne is lehessen. Ugyeee???????
Tony Adams
nem ennyire egyszeru a szitu. mint ahogy napokkal korabban is irtam:
1:azon ukranok, akik rendelkeznek biometrikus utlevellel, legalisan tartozkodnak az EU teruleten 90 napig. ebben az idoben barhova mehetnek, akar maradhatnak nyiregyen, de leutazhatnak egeszen Cadizig. 91. napon lesznek nem legalisan tartozkodok, az meg 3 honap.

2: ha esetleg vkinek nincs biometrikus utlevele eppen akkor onnantol van, hogy Magyaroszagra illegalisan lep be hacsak nem kap a hataron vizumot. marpedig a hatalyos magyar jogszabalyok szerint ezeket a szemelyeket a magyar-szerb hatarkeritesen kell atkiserni a szerb oldalra. tobb NGO jelentette korabban, hogy ezt a gyakorlatot folytatjak a magyar hatosagok azokkal szemben is, akik nem Szerbia teruleterol leptek Magyarorszagra. nyilvan nem tomeges mertekben, de korabban is elofordult. kerdes, hogy jelen helyzetben ez fog-e tortenni? OV mai nyilatkozata nem erre utal jelenleg, de meg nincsenek is nalunk.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 062
Lesz majd Szibériában is valami jó focicsapat...
több mint 4 éve
Tony Adams Indianapolis Colts 5 856 — Colts Fan
Orbán részt vesz az EU csütörtök esti vésztanácskozásán Brüsszelben, de szerinte minden egyéb „beavatkozás” a katonai konfliktusba,
veszélyeztetné a magyarok rezsicsökkentését,
ugyanakkor arra a magyar katonai erők felkészülnek, hogy a kárpátaljai magyarságot befogadja Magyarország menekültként.

Az államférfi, “Európa erős embere” első sorból követi a világeseményeket.
vpi
Az érkező ukránságot meg oldja meg a migránsbarát Európa.
Végülis kényelmes álláspont, hogy Európa hülye, hogy migránsokat fogad be. Ha meg özönleni kezdenek, akkor Európa, legyetek szívesek törődni velük, ne nekünk kelljen mán.
peterk2005
Csak ebben az esetben mi leszünk az "első biztonságos ország", nem válogathatunk, maradnia kell mindenkinek, nem lehet továbbengedni/terelni őket, sőt esetleg a szomszédjaink kerítést húznak körénk, hogy ne is lehessen. Ugyeee???????
több mint 4 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 812 — The only discipline that lasts, is self discipline
Orbán részt vesz az EU csütörtök esti vésztanácskozásán Brüsszelben, de szerinte minden egyéb „beavatkozás” a katonai konfliktusba,
veszélyeztetné a magyarok rezsicsökkentését,
ugyanakkor arra a magyar katonai erők felkészülnek, hogy a kárpátaljai magyarságot befogadja Magyarország menekültként.

Az államférfi, “Európa erős embere” első sorból követi a világeseményeket.
vpi
Az érkező ukránságot meg oldja meg a migránsbarát Európa.
Végülis kényelmes álláspont, hogy Európa hülye, hogy migránsokat fogad be. Ha meg özönleni kezdenek, akkor Európa, legyetek szívesek törődni velük, ne nekünk kelljen mán.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 264 — WHO DAT!!!!

Felmerül a kérdés hogy mostaniak e a felvételek...de ha van pár ilyen drón dugiban, az nagy károkat tud okozni.
Nomac
Elvileg tavaly vettek jópár ilyet

több mint 4 éve
deyell Las Vegas Raiders 12 631 — Sworn to the Dark

Felmerül a kérdés hogy mostaniak e a felvételek...de ha van pár ilyen drón dugiban, az nagy károkat tud okozni.
Nomac
ez Szíriából van. ami korábban lett is posztolva videók azok közül meg volt olyan ami az ARMA 3 videojátékból volt.

built for this shit

több mint 4 éve
Nomac New England Patriots 4 437 — balazs.t85@gmail.com