NFL eredménykövetés NFL eredménykövetés - 1 aktív topik

USA és a világ

31 feliratkozó

10 hónapja
somoskovig Jacksonville Jaguars 10 264 — 49ers GM
 www.bbc.com/news/world-67273969

de nyilván a gyerekek megérdemlik
Negritis, a vajda
az ukrán háborúnál is előjött ez, ott is azt mondtam, ha nekem gyerekem lenne, az első dolgom lenne biztonságba helyezni őket
NB2
hova ha nem tudod elhagyni az országot?

és ne gyertek nekem azzal hogy a közeli arab országok fogadják be őket
mer akkor megkérdem hogy a 2. vh után miért kellett a halál faszába elrakni a zsidókat, miért nem fogadta be őket senki?
miért lépett ki a uk az eu-ból csak hogy megszabaduljon közép-eutól
lehetne még sorolni hogy mennyire nem akarja senki hogy mások érkezzenek az országába
Negritis, a vajda
"és ne gyertek nekem azzal hogy a közeli arab országok fogadják be őket"
Márpedig én ezzel jövök. A palesztinok arabok, arab nyelven beszélnek, muszlim szunniták, az arab államok simán befogadhatták és integrálhatták volna őket nagyon rövid idő alatt. Pont mint (egy újabb példa) ahogy a csehektől elüldözött németekkel tette Németország. Csak hát nem az volt a politikai érdekük és ma sem az. Jó megélhetés és jó feszültséglevezetés az arab államok számára, ezért szívnak még mindig a palesztinok, sőt, igazából ezért palesztinok, és nem arabok.
ender1112
márpedig ez faszság
a fél nyugati világ a "migránsok" ellen uszít
mind1 hogy muszlim, judeokeresztény vagy ázsiai

a fogadják be a környékbeliek, meneküljenek ahova tudnak
harcoljanak otthon...
mind csak 1-1 kifogás áldozathibáztatásra
Negritis, a vajda
Hogy jön a nyugati világ az arab világhoz?
ender1112
ha mi nem akarunk másokat befogadni akár a saját kultúránkból se
akkor mire fel mondjuk ezt másoknak?

könnyűm azt mondani hogy arab-arab éljen együtt
de mikor szóba került a 20 millió román elég komoly balhék voltak minden oldalról
Negritis, a vajda
Ugyanmár, a 20 millió románozás nem a befogadásról szólt, hanem a külföldön születettek szavazati jogáról. A mikor befogadni kellett, az erdélyi magyarok könnyedén jöhettek ide és lettek állampolgárok, pedig mi nem is vagyunk a Nyugat.
ender1112
Akkor miért nem fogadtuk be az ukránokat? Szépen zsilipeltettuk őket. A magyar kormány nulla támogatást adott nekik, minden szállást ellátmányt a kivereztetett önkormányzatok biztosítottak. Érted 2015ben legalább Orbán buszt biztosított h menjenek azzal nyugatra. Az ukranoknak még azt sem.
Szóval bagoly mondja verebnek esete van mikor ezt írod.
csebi
Mondjuk Európa/nyugati világ alatt nem feltétlenül a felcsúti kövér disznót kell érteni, hanem pl. a lengyeleket, akik tudtommal "kicsit" máshogy álltak hozzá az ukrán menekültekhez.

10 hónapja
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 22 536 — Lucas Scott
 www.bbc.com/news/world-67273969

de nyilván a gyerekek megérdemlik
Negritis, a vajda
az ukrán háborúnál is előjött ez, ott is azt mondtam, ha nekem gyerekem lenne, az első dolgom lenne biztonságba helyezni őket
NB2
hova ha nem tudod elhagyni az országot?

és ne gyertek nekem azzal hogy a közeli arab országok fogadják be őket
mer akkor megkérdem hogy a 2. vh után miért kellett a halál faszába elrakni a zsidókat, miért nem fogadta be őket senki?
miért lépett ki a uk az eu-ból csak hogy megszabaduljon közép-eutól
lehetne még sorolni hogy mennyire nem akarja senki hogy mások érkezzenek az országába
Negritis, a vajda
"és ne gyertek nekem azzal hogy a közeli arab országok fogadják be őket"
Márpedig én ezzel jövök. A palesztinok arabok, arab nyelven beszélnek, muszlim szunniták, az arab államok simán befogadhatták és integrálhatták volna őket nagyon rövid idő alatt. Pont mint (egy újabb példa) ahogy a csehektől elüldözött németekkel tette Németország. Csak hát nem az volt a politikai érdekük és ma sem az. Jó megélhetés és jó feszültséglevezetés az arab államok számára, ezért szívnak még mindig a palesztinok, sőt, igazából ezért palesztinok, és nem arabok.
ender1112
márpedig ez faszság
a fél nyugati világ a "migránsok" ellen uszít
mind1 hogy muszlim, judeokeresztény vagy ázsiai

a fogadják be a környékbeliek, meneküljenek ahova tudnak
harcoljanak otthon...
mind csak 1-1 kifogás áldozathibáztatásra
Negritis, a vajda
Hogy jön a nyugati világ az arab világhoz?
ender1112
ha mi nem akarunk másokat befogadni akár a saját kultúránkból se
akkor mire fel mondjuk ezt másoknak?

könnyűm azt mondani hogy arab-arab éljen együtt
de mikor szóba került a 20 millió román elég komoly balhék voltak minden oldalról
Negritis, a vajda
Ugyanmár, a 20 millió románozás nem a befogadásról szólt, hanem a külföldön születettek szavazati jogáról. A mikor befogadni kellett, az erdélyi magyarok könnyedén jöhettek ide és lettek állampolgárok, pedig mi nem is vagyunk a Nyugat.
ender1112
Akkor miért nem fogadtuk be az ukránokat? Szépen zsilipeltettuk őket. A magyar kormány nulla támogatást adott nekik, minden szállást ellátmányt a kivereztetett önkormányzatok biztosítottak. Érted 2015ben legalább Orbán buszt biztosított h menjenek azzal nyugatra. Az ukranoknak még azt sem.
Szóval bagoly mondja verebnek esete van mikor ezt írod.

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
10 hónapja
rob3r7o Denver Broncos Air Force Falcons 4 069 — #officialBoliever
 www.bbc.com/news/world-67273969

de nyilván a gyerekek megérdemlik
Negritis, a vajda
az ukrán háborúnál is előjött ez, ott is azt mondtam, ha nekem gyerekem lenne, az első dolgom lenne biztonságba helyezni őket
NB2
hova ha nem tudod elhagyni az országot?

és ne gyertek nekem azzal hogy a közeli arab országok fogadják be őket
mer akkor megkérdem hogy a 2. vh után miért kellett a halál faszába elrakni a zsidókat, miért nem fogadta be őket senki?
miért lépett ki a uk az eu-ból csak hogy megszabaduljon közép-eutól
lehetne még sorolni hogy mennyire nem akarja senki hogy mások érkezzenek az országába
Negritis, a vajda
"és ne gyertek nekem azzal hogy a közeli arab országok fogadják be őket"
Márpedig én ezzel jövök. A palesztinok arabok, arab nyelven beszélnek, muszlim szunniták, az arab államok simán befogadhatták és integrálhatták volna őket nagyon rövid idő alatt. Pont mint (egy újabb példa) ahogy a csehektől elüldözött németekkel tette Németország. Csak hát nem az volt a politikai érdekük és ma sem az. Jó megélhetés és jó feszültséglevezetés az arab államok számára, ezért szívnak még mindig a palesztinok, sőt, igazából ezért palesztinok, és nem arabok.
ender1112
márpedig ez faszság
a fél nyugati világ a "migránsok" ellen uszít
mind1 hogy muszlim, judeokeresztény vagy ázsiai

a fogadják be a környékbeliek, meneküljenek ahova tudnak
harcoljanak otthon...
mind csak 1-1 kifogás áldozathibáztatásra
Negritis, a vajda
Hogy jön a nyugati világ az arab világhoz?
ender1112
ha mi nem akarunk másokat befogadni akár a saját kultúránkból se
akkor mire fel mondjuk ezt másoknak?

könnyűm azt mondani hogy arab-arab éljen együtt
de mikor szóba került a 20 millió román elég komoly balhék voltak minden oldalról
Negritis, a vajda
Csak szerintem Európában nem bujtjak fel a szomszédos országban elő kisebbséget, hogy nyírjanak ki az adott országban pár ezer civilt, aztán amikor jön a válasz akkor mossak kezeiket, hogy ja, befogadni azért nem fogunk titeket. Az jó, ha kinyirtok pár ezer zsidót, de ha gaz van ide ne gyertek, inkább dogoljetek meg ti is ott.

Tényleg teljesen ilyen Európában is a helyzet.

#DenverBroncos #RealMadrid #1FCUnionBerlin #GenoaCFC #AirForceFalcons #ColoradoAvalanche #DenverNuggets #PaksiFC #CsepelSC

#DanielRicciardo #RafaelNadal #EneaBastianini #DT88 #BigBenz #PS2 #CarsonHocevar #JesseLove
10 hónapja
ender1112 Kansas City Chiefs 2 275 — Víí aaaar dö cseempjönsz.
 www.bbc.com/news/world-67273969

de nyilván a gyerekek megérdemlik
Negritis, a vajda
az ukrán háborúnál is előjött ez, ott is azt mondtam, ha nekem gyerekem lenne, az első dolgom lenne biztonságba helyezni őket
NB2
hova ha nem tudod elhagyni az országot?

és ne gyertek nekem azzal hogy a közeli arab országok fogadják be őket
mer akkor megkérdem hogy a 2. vh után miért kellett a halál faszába elrakni a zsidókat, miért nem fogadta be őket senki?
miért lépett ki a uk az eu-ból csak hogy megszabaduljon közép-eutól
lehetne még sorolni hogy mennyire nem akarja senki hogy mások érkezzenek az országába
Negritis, a vajda
"és ne gyertek nekem azzal hogy a közeli arab országok fogadják be őket"
Márpedig én ezzel jövök. A palesztinok arabok, arab nyelven beszélnek, muszlim szunniták, az arab államok simán befogadhatták és integrálhatták volna őket nagyon rövid idő alatt. Pont mint (egy újabb példa) ahogy a csehektől elüldözött németekkel tette Németország. Csak hát nem az volt a politikai érdekük és ma sem az. Jó megélhetés és jó feszültséglevezetés az arab államok számára, ezért szívnak még mindig a palesztinok, sőt, igazából ezért palesztinok, és nem arabok.
ender1112
márpedig ez faszság
a fél nyugati világ a "migránsok" ellen uszít
mind1 hogy muszlim, judeokeresztény vagy ázsiai

a fogadják be a környékbeliek, meneküljenek ahova tudnak
harcoljanak otthon...
mind csak 1-1 kifogás áldozathibáztatásra
Negritis, a vajda
Hogy jön a nyugati világ az arab világhoz?
ender1112
ha mi nem akarunk másokat befogadni akár a saját kultúránkból se
akkor mire fel mondjuk ezt másoknak?

könnyűm azt mondani hogy arab-arab éljen együtt
de mikor szóba került a 20 millió román elég komoly balhék voltak minden oldalról
Negritis, a vajda
Ugyanmár, a 20 millió románozás nem a befogadásról szólt, hanem a külföldön születettek szavazati jogáról. A mikor befogadni kellett, az erdélyi magyarok könnyedén jöhettek ide és lettek állampolgárok, pedig mi nem is vagyunk a Nyugat.
10 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 44 431 — The Mathematician
Mi volt előbb a tyúk vagy a tojás 😊

Amúgy az arabok kb olyanok mint a cigányok. Szülik ezerrel a nyomorba a gyereket, aztán mutogatják mennyire szarul élnek. Ha az állatoknak van annyi eszük, ha kevés a kaja nem szülnek nyakra-főre, akkor talán az embertől az ember elvárhatná ugyanezt.
NB2
ennek semmi köze a rasszhoz
tanulatlanság és nyomor

ugyanezt elmondhatod az afrikáról,latin amerikáról de a lakókocsi parkokban élő redneckekről is

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
10 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 44 431 — The Mathematician
 www.bbc.com/news/world-67273969

de nyilván a gyerekek megérdemlik
Negritis, a vajda
az ukrán háborúnál is előjött ez, ott is azt mondtam, ha nekem gyerekem lenne, az első dolgom lenne biztonságba helyezni őket
NB2
hova ha nem tudod elhagyni az országot?

és ne gyertek nekem azzal hogy a közeli arab országok fogadják be őket
mer akkor megkérdem hogy a 2. vh után miért kellett a halál faszába elrakni a zsidókat, miért nem fogadta be őket senki?
miért lépett ki a uk az eu-ból csak hogy megszabaduljon közép-eutól
lehetne még sorolni hogy mennyire nem akarja senki hogy mások érkezzenek az országába
Negritis, a vajda
"és ne gyertek nekem azzal hogy a közeli arab országok fogadják be őket"
Márpedig én ezzel jövök. A palesztinok arabok, arab nyelven beszélnek, muszlim szunniták, az arab államok simán befogadhatták és integrálhatták volna őket nagyon rövid idő alatt. Pont mint (egy újabb példa) ahogy a csehektől elüldözött németekkel tette Németország. Csak hát nem az volt a politikai érdekük és ma sem az. Jó megélhetés és jó feszültséglevezetés az arab államok számára, ezért szívnak még mindig a palesztinok, sőt, igazából ezért palesztinok, és nem arabok.
ender1112
márpedig ez faszság
a fél nyugati világ a "migránsok" ellen uszít
mind1 hogy muszlim, judeokeresztény vagy ázsiai

a fogadják be a környékbeliek, meneküljenek ahova tudnak
harcoljanak otthon...
mind csak 1-1 kifogás áldozathibáztatásra
Negritis, a vajda
Hogy jön a nyugati világ az arab világhoz?
ender1112
ha mi nem akarunk másokat befogadni akár a saját kultúránkból se
akkor mire fel mondjuk ezt másoknak?

könnyűm azt mondani hogy arab-arab éljen együtt
de mikor szóba került a 20 millió román elég komoly balhék voltak minden oldalról

Szerkesztette: Negritis, a vajda

NB2 New England Patriots 24 482 — nabege2@yahoo.com
Mi volt előbb a tyúk vagy a tojás 😊

Amúgy az arabok kb olyanok mint a cigányok. Szülik ezerrel a nyomorba a gyereket, aztán mutogatják mennyire szarul élnek. Ha az állatoknak van annyi eszük, ha kevés a kaja nem szülnek nyakra-főre, akkor talán az embertől az ember elvárhatná ugyanezt.
10 hónapja
undisputedly Seattle Seahawks 11 930 — SuperBowl Champions 2013/2014
Tovabbra is varom, hogy a pro-palesztin tuntetok eliteljek a hamasz terrorizmust es meszarlast oktoberbol. Eddig meg nem tortent meg.
undisputedly
pro israel tünteők elítélik a háborús bűnöket? és sajnálják a megölt gyerekek ezreit?
mer ez se történt még meg
Negritis, a vajda
Nem kellett volna 1200 artatlan civil kivegezni meg orjongve unneplni. Sajnalatos minden halaleset. Elkerulheto lett volna, ha a gazaiak nem a mostani palesztin vezetest emelik hatalomra, es ez a vezetes nem indit terrortamadast oktoberben.

Ott tartunk, hogy a hamasz meg a gaza strip megint gyilkolaszik aztan sirnak a valaszcsapasok miatt. Az egesz konfliktus tobb veraldozatot kovetelt, mint amit erdemelt volna, de a logikat elegge kifacsartnak erzem ebben. Irhatnek velosebb hasonlatot is, de nem teszem.
undisputedly
nem kéne apartheid-t fenn tartani
bibinek nem kéne támogatnia a hamaszt hogy megtartsa a hatalmát
túl régre nyúlik vissza ez a konfliktus ahhoz hogy tisztán várjunk el bármelyik oldaltól bármit anélkül hogy mi is megalázkodunk

jelenleg ott tartunk hogy minden palesztin terrorista és ezáltal minden muszlim is
mer ugye az illik a logikába
aztán mikor kínát kell szidni akkor ugye az ujgurok ártatlanok
(nem csak te, puzsér írás is előjön itt)
aki meg leír bármilyen kritikát izraellel kapcsolatban az náci
Negritis, a vajda
elegge vagy-kivetitesnek tunik ez a komment. De ugye ugy ertelmezed a kommentjeim ahogy akarod, a te dolgod 😊 Az is a tied, hogy hamasz-szimpatizans vagy. Ahogyan szintugy az is, hogy ezt magadban hogyan racionalizalod.

Az meg az enyem, hogy errol mit gondolok.
10 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 44 431 — The Mathematician
Tovabbra is varom, hogy a pro-palesztin tuntetok eliteljek a hamasz terrorizmust es meszarlast oktoberbol. Eddig meg nem tortent meg.
undisputedly
pro israel tünteők elítélik a háborús bűnöket? és sajnálják a megölt gyerekek ezreit?
mer ez se történt még meg
Negritis, a vajda
Nem kellett volna 1200 artatlan civil kivegezni meg orjongve unneplni. Sajnalatos minden halaleset. Elkerulheto lett volna, ha a gazaiak nem a mostani palesztin vezetest emelik hatalomra, es ez a vezetes nem indit terrortamadast oktoberben.

Ott tartunk, hogy a hamasz meg a gaza strip megint gyilkolaszik aztan sirnak a valaszcsapasok miatt. Az egesz konfliktus tobb veraldozatot kovetelt, mint amit erdemelt volna, de a logikat elegge kifacsartnak erzem ebben. Irhatnek velosebb hasonlatot is, de nem teszem.
undisputedly
nem kéne apartheid-t fenn tartani
bibinek nem kéne támogatnia a hamaszt hogy megtartsa a hatalmát
túl régre nyúlik vissza ez a konfliktus ahhoz hogy tisztán várjunk el bármelyik oldaltól bármit anélkül hogy mi is megalázkodunk

jelenleg ott tartunk hogy minden palesztin terrorista és ezáltal minden muszlim is
mer ugye az illik a logikába
aztán mikor kínát kell szidni akkor ugye az ujgurok ártatlanok
(nem csak te, puzsér írás is előjön itt)
aki meg leír bármilyen kritikát izraellel kapcsolatban az náci

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
10 hónapja
undisputedly Seattle Seahawks 11 930 — SuperBowl Champions 2013/2014
Tovabbra is varom, hogy a pro-palesztin tuntetok eliteljek a hamasz terrorizmust es meszarlast oktoberbol. Eddig meg nem tortent meg.
undisputedly
pro israel tünteők elítélik a háborús bűnöket? és sajnálják a megölt gyerekek ezreit?
mer ez se történt még meg
Negritis, a vajda
Nem kellett volna 1200 artatlan civil kivegezni meg orjongve unneplni. Sajnalatos minden halaleset. Elkerulheto lett volna, ha a gazaiak nem a mostani palesztin vezetest emelik hatalomra, es ez a vezetes nem indit terrortamadast oktoberben.

Ott tartunk, hogy a hamasz meg a gaza strip megint gyilkolaszik aztan sirnak a valaszcsapasok miatt. Az egesz konfliktus tobb veraldozatot kovetelt, mint amit erdemelt volna, de a logikat elegge kifacsartnak erzem ebben. Irhatnek velosebb hasonlatot is, de nem teszem.

Amugy valaszold mar meg nekem, hogy a marek gazait akik nem kernek a hamaszbol, hogyan es mikent tartjak megis az ovezetben? (Igen, a hamasz megoli oket, ha el akarnka menni. Ennyit errol)

Szerkesztette: undisputedly
10 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 44 431 — The Mathematician
Tovabbra is varom, hogy a pro-palesztin tuntetok eliteljek a hamasz terrorizmust es meszarlast oktoberbol. Eddig meg nem tortent meg.
undisputedly
pro israel tünteők elítélik a háborús bűnöket? és sajnálják a megölt gyerekek ezreit?
mer ez se történt még meg

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
10 hónapja
undisputedly Seattle Seahawks 11 930 — SuperBowl Champions 2013/2014
 www.bbc.com/news/world-67273969

de nyilván a gyerekek megérdemlik
Negritis, a vajda
Propaganda. UK-ben elo palesztinokat kerdeztek, akik sajat maguk allitjak a szamokat es torteneteket, semmi bizonyitek nincs ra.

Megneztem az egyik ferfi facebook oldalat, full anti-israel es hamas propaganda. Oktorber 7-en meg azota semmi poszt a hamas terrorrol.

Erdekes. Ugy tunik a tobb tucat posztban ami azota szuletett, valahogy elfelejtette elitelni a gyermekeket lefejezo hamas terroristakat.

Mindezt teszi nyugat-europabol. Terjeszti a terrorszimpatizans nezeteit a nyugati demokraciabol.
undisputedly
Nyilván aki propagandat nyél mindent annak lát
Negritis, a vajda
Nem fogadok el face value-ra sztorikat olyanoktol, akiknek a facebook oldala tele van antiisralei es hamasz-parti propagandaval.

Tovabbra is varom, hogy a pro-palesztin tuntetok eliteljek a hamasz terrorizmust es meszarlast oktoberbol. Eddig meg nem tortent meg.

Szerkesztette: undisputedly
10 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 44 431 — The Mathematician
 www.bbc.com/news/world-67273969

de nyilván a gyerekek megérdemlik
Negritis, a vajda
Propaganda. UK-ben elo palesztinokat kerdeztek, akik sajat maguk allitjak a szamokat es torteneteket, semmi bizonyitek nincs ra.

Megneztem az egyik ferfi facebook oldalat, full anti-israel es hamas propaganda. Oktorber 7-en meg azota semmi poszt a hamas terrorrol.

Erdekes. Ugy tunik a tobb tucat posztban ami azota szuletett, valahogy elfelejtette elitelni a gyermekeket lefejezo hamas terroristakat.

Mindezt teszi nyugat-europabol. Terjeszti a terrorszimpatizans nezeteit a nyugati demokraciabol.
undisputedly
Nyilván aki propagandat nyél mindent annak lát

 edition.cnn.com/2023/11/07/world/gaza-death-toll-accuracy-unicef-intl-hnk/index.html

Mások is 10k közeli áldozatokról számolnak be
És mivel gaza fele gyerek a 4k nincs olyan messze

De persze ez is propaganda

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
10 hónapja
undisputedly Seattle Seahawks 11 930 — SuperBowl Champions 2013/2014
 www.bbc.com/news/world-67273969

de nyilván a gyerekek megérdemlik
Negritis, a vajda
Propaganda. UK-ben elo palesztinokat kerdeztek, akik sajat maguk allitjak a szamokat es torteneteket, semmi bizonyitek nincs ra.

Megneztem az egyik ferfi facebook oldalat, full anti-israel es hamas propaganda. Oktorber 7-en meg azota semmi poszt a hamas terrorrol.

Erdekes. Ugy tunik a tobb tucat posztban ami azota szuletett, valahogy elfelejtette elitelni a gyermekeket lefejezo hamas terroristakat.

Mindezt teszi nyugat-europabol. Terjeszti a terrorszimpatizans nezeteit a nyugati demokraciabol.
10 hónapja
Zsellér van de Vrij Baltimore Ravens 13 421 — Слава Україні! Героям слава!
Megerositette a nemet hadugyminiszter a tamogatas duplazasat. "This is a strong signal to Ukraine, showing we are not giving up on it," Pistorius said, amid rising concerns that the West's focus was shifting to the Israel-Hamas war.

 kyivindependent.com/pistorius-confirms-plan-to-double-germanys-military-aid-to-ukraine/

Na

"Minél messzebb sodródik egy társadalom az igazságtól, annál jobban fogja gyűlölni azokat, akik kimondják azt." (George Orwell)

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv
10 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 44 431 — The Mathematician
 www.bbc.com/news/world-67273969

de nyilván a gyerekek megérdemlik
Negritis, a vajda
az ukrán háborúnál is előjött ez, ott is azt mondtam, ha nekem gyerekem lenne, az első dolgom lenne biztonságba helyezni őket
NB2
hova ha nem tudod elhagyni az országot?

és ne gyertek nekem azzal hogy a közeli arab országok fogadják be őket
mer akkor megkérdem hogy a 2. vh után miért kellett a halál faszába elrakni a zsidókat, miért nem fogadta be őket senki?
miért lépett ki a uk az eu-ból csak hogy megszabaduljon közép-eutól
lehetne még sorolni hogy mennyire nem akarja senki hogy mások érkezzenek az országába

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
10 hónapja
NB2 New England Patriots 24 482 — nabege2@yahoo.com
 www.bbc.com/news/world-67273969

de nyilván a gyerekek megérdemlik
Negritis, a vajda
az ukrán háborúnál is előjött ez, ott is azt mondtam, ha nekem gyerekem lenne, az első dolgom lenne biztonságba helyezni őket
10 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 44 431 — The Mathematician
 www.bbc.com/news/world-67273969

de nyilván a gyerekek megérdemlik

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
10 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 44 431 — The Mathematician
Szal a török elnök Obama lemondását kéri

Szerkesztette: Negritis, a vajda

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
10 hónapja
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 32 056 — #NoStress
Nézem a felvételeket a tegnapi londoni tüntetésről. Angol fociszurkolók csaptak össze több helyen tüntetőkkel, volt dolguk bőven a rendőröknek. Nem semmi helyzet van szombatonként Londonban. (Meg több más helyen is, egy-két felvétel szerint az USA-ban is előbb-utóbb halálos áldozata lesz ennek)
Klaci79
És ami a legmorbidabb, hogy a szélsőjobber nácik harcolnak az "izraeli", zsidó oldalon.
Posztmodern...
Őszentsége Sobri Jóska
Ez a logikája a kapitalista rendszernek. A liberálisokban és a szélsőjobberekben sokkal több közös van, mint a liberálisokban és a szélsőbalban, és viszonylag könnyű belátni, hogy miként ér ez össze Izrael kérdésében. (Nem akarok külön magyarázkodni, a Hamaszt, el kell törölni a Föld színéről, ez nem kérdés. A hogyannal vannak problémáim. Továbbra is túl összetett nekem a kérdés, hogy véleményt nyilvánítsak a közel-keleti helyzet(ek)ről, csak gondoltam jelzem, hogy van abban logika, hogy Marjorie Taylor Greene. aki szerint a kaliforniai erdőtüzeket zsidó műholdak okozzák, hogy lett hirtelen Izreal legharcosabb barátja)
Gyurma Pappa
De pont ennek a belátasnak az útja, pont a kifacsart logikaja az, amit posztmodernnek, morbidnak, illogikusnak gondolok.

10 hónapja
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 32 056 — #NoStress
Nézem a felvételeket a tegnapi londoni tüntetésről. Angol fociszurkolók csaptak össze több helyen tüntetőkkel, volt dolguk bőven a rendőröknek. Nem semmi helyzet van szombatonként Londonban. (Meg több más helyen is, egy-két felvétel szerint az USA-ban is előbb-utóbb halálos áldozata lesz ennek)
Klaci79
És ami a legmorbidabb, hogy a szélsőjobber nácik harcolnak az "izraeli", zsidó oldalon.
Posztmodern...
Őszentsége Sobri Jóska
Nem posztmodern ez, korábban is volt már példa évszázados ellenségek tartósnak bizonyuló egymásra találására. A brit-francia viszony pl. ilyen a 19. század vége óta.
Kampman
Az teljesen más, a náciknak a zsidók nem a közös múlt, a történelmi gyökerek, sérelmek, neheztelések okán "ellenségeik", hanem pont azáltal vált valaki antiszemitává, nácivá, hogy mindenféle valós sérelem, ártalom, történés, stb. okán így döntött.
Mintha a Ku-Klux-Klán annyira utálná mondjuk a demokratákat, akik egy városban egy fekete republikánus polgármesterjelölt ellen vannak, hogy tüntetnének vagy verekednének a néger repi miatt Richmondban.
Nekem ez abszurd.

10 hónapja
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 14 020 — Egyéb témák lakó