NFL eredménykövetés NFL eredménykövetés - 1 aktív topik

USA és a világ

31 feliratkozó

10 hónapja
Zsellér van de Vrij Baltimore Ravens 13 421 — Слава Україні! Героям слава!
Kard: Meglehetősen rossz időszaka volt Ukrajnának a nemzetközi sajtóban az elmúlt hetekben. Zelenszkij a Time magazinnak adott interjút, ami végül nem sikerült túl jól miután, az ukrán elnököt fáradt, megtört emberként ábrázolták. Az NBC megszellőztette, hogy a nyugati szövetségesek a kiegyezést keresik Oroszországgal, amit az ukrán külügy felháborodva kommentált. Az NBC egy néhány nappal később egy televíziós interjúban korrigált Zelenszkijjel.

Nagy figyelmet kapott aztán az Economist interjúja az ukrán hadsereg főparancsnokával, amelyben Valerij Zaluzsnij elismerte, hogy az állóháború felé haladnak. Az interjút egy hosszú esszével együtt közölték, amelyben a főparancsnok részletes helyzetleírást adott a háborúról. Az írás első felében van kifejtve, hogy milyen következményei vannak a patt helyzetre jellemző pozicionális hadviselésnek, a nyugati sajtó viszont a dolgozat második felét már kevesebbet idézte, ahol Zaluzsnij azt is kifejtette, hogyan lehet megtörni ezt az állapotot, azzal a kitétellel, hogy ez a folyamat nem egy jövőbe mutató terv, hanem már javában zajlik.

A Washington Post tegnap közölt egy cikket, melyben azt írták, hogy az Északi Áramlat felrobbantásáért az ukrán titkosszolgálat felelős. Az újság szerint Roman Cservinszkij ezredes koordinálta az akciót, magasrangú katonai vezetők támogatásával, de az ukrán kormány tudta nélkül. Csernivszkij egyébként jelenleg a börtönbüntetését tölti egy félresikerült akció miatt. Orosz pilótákat akartak beszervezni, akiknek kiadták egy ukrán légi támaszpont koordinátáit, amit később aztán rakétatámadás ért. Csernivszkij az ügyvédjén keresztül orosz propagandának minősítette a cikket.

Rengeteg a bizonytalanság az Ukrajnának nyújtott támogatásokat illetően is. Az Egyesült Államok tovább halad a költségvetési plafon elérése okozta káosz felé, miközben a Republikánusok különválasztották az Izraelnek nyújtott támogatások kérdését Ukrajnáétól. Az EU-nak valószínűleg további köröket kell majd futnia, hogy ki tudja kerülni a moszkvai érdekeket kiszolgáló magyar kormány vétóját az újabb 50 milliárd eurós csomagról.

Az egyes országok továbbra is sorra teszik a felajánlásaikat - a napokban küldött pénzt, vagy eszközöket az USA, Kanada, Dánia, Franciaország -, de a hosszútávú nyugati stratégia továbbra sem látszódik körvonalazódni.

A fronton közben felemás helyzet kezd kialakulni. Zaporisszjában lényegében leálltak a hadműveletek, csak pozícióharcok folynak Robotine és Verbove környékén. Eközben az oroszok a bahmuti méretű offenzívába kezdtek Avgyivka körül, ahol hetek óta fenntartják a nyomást az ukrán védelmen. A kampányban a háború legsúlyosabb vérfürdője zajlik, az oroszok naponta vesztenek ezer körüli gyalogost és 100 fölötti harcjárművet néhány száz méternyi haladásért cserébe.

Avgyivka közel sem akkora terület, mint Bahmut volt, így ha még néhány hétig fenn tudják tartani ezt az ütemet, akkor a város feladására kényszeríthetik az ukránokat. Putyinnak nagy szüksége lenne erre a győzelemre, hogy felmutathassa, lám, hiába a nyugati támogatás az ukrán offenzíva azt eredményezte, hogy még ők veszítenek el egy fontos erődöt.

Eközben az ukrán hadsereg most már egyértelműen arra törekszik a Dnyeper mentén Herszon körül, hogy stabil hídfőállásokat építsenek ki a bal parton. Ezen a fronton látszódik az, amiről Zaluzsnij az Econimistba írt esszéjéről beszélt. A nyár folyamán szisztematikusan szétrombolták a Krím és a tőle nyugatra lévő területek légvédelmét, a nagy hatótávolságú tüzérséggel hátra szorították az orosz tüzérséget a parttól, elektronikai zavarással lehetetlenítik el az orosz drónokat, miközben a saját drónjaik az orosz közlések szerint is "harcjármű mentes övezetté" változtatták a Dnyeper bal partját.

Jelenleg legalább 5 helyen vannak már a bal parton ukrán állások, a napokban pedig már harcjárműveket is vittek át kompokkal. Ezen állások összekötése és kiszélesítése most már valós lehetőségként kínálja fel, hogy az ukrán hadsereg tényleg megpróbálhatja az átkelést és az áttörést a Krím felé, ezen a szakaszon pedig nincsenek olyan orosz védművek mint a front többi szakaszán.

Egy dolog hiányzik még, a légifölény, legalább itt, lokálisan. "Partnereink nem akarnak túl sok részletet elárulni a kiképzési folyamatról, de tény, hogy a pilóták közvetlenül a levegőben, F-16-osokon kapnak kiképzést" - közölte az ukrán légierő szóvivője. Hamarosan kiderül, van-e jelentősége ennek a mondatnak.

"Minél messzebb sodródik egy társadalom az igazságtól, annál jobban fogja gyűlölni azokat, akik kimondják azt." (George Orwell)

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv
10 hónapja
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 27 915
Nézem a felvételeket a tegnapi londoni tüntetésről. Angol fociszurkolók csaptak össze több helyen tüntetőkkel, volt dolguk bőven a rendőröknek. Nem semmi helyzet van szombatonként Londonban. (Meg több más helyen is, egy-két felvétel szerint az USA-ban is előbb-utóbb halálos áldozata lesz ennek)
Klaci79
És ami a legmorbidabb, hogy a szélsőjobber nácik harcolnak az "izraeli", zsidó oldalon.
Posztmodern...
Őszentsége Sobri Jóska
Nem posztmodern ez, korábban is volt már példa évszázados ellenségek tartósnak bizonyuló egymásra találására. A brit-francia viszony pl. ilyen a 19. század vége óta.
10 hónapja
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 32 056 — #NoStress
Nézem a felvételeket a tegnapi londoni tüntetésről. Angol fociszurkolók csaptak össze több helyen tüntetőkkel, volt dolguk bőven a rendőröknek. Nem semmi helyzet van szombatonként Londonban. (Meg több más helyen is, egy-két felvétel szerint az USA-ban is előbb-utóbb halálos áldozata lesz ennek)
Klaci79
És ami a legmorbidabb, hogy a szélsőjobber nácik harcolnak az "izraeli", zsidó oldalon.
Posztmodern...

10 hónapja
Klaci79 Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 21 927
Nézem a felvételeket a tegnapi londoni tüntetésről. Angol fociszurkolók csaptak össze több helyen tüntetőkkel, volt dolguk bőven a rendőröknek. Nem semmi helyzet van szombatonként Londonban. (Meg több más helyen is, egy-két felvétel szerint az USA-ban is előbb-utóbb halálos áldozata lesz ennek)
10 hónapja
Zsellér van de Vrij Baltimore Ravens 13 421 — Слава Україні! Героям слава!

"Minél messzebb sodródik egy társadalom az igazságtól, annál jobban fogja gyűlölni azokat, akik kimondják azt." (George Orwell)

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv
11 hónapja
Klaci79 Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 21 927
 www.portfolio.hu/gazdasag/20231106/ballisztikus-raketat-lottek-ki-izraelre-tortenelmi-valaszt-adott-a-megtamadott-orszag-649763
nagir
Aztán nehogy az egyik hordozó áhajózzon a Szuezi-csatornán, vagy a csendes-óceáni flottából odaérjen egy másik, mert azok nem 1500 kilométerről fognak célozgatni.
Persze el tudnak harcolgatni ott délen, amíg csak a szaúdiak az ellenfél, de az operetthadsereg a jankikhoz képest.
slowmotion
Az 5. flotta alapból Bahreinben állomásozik, az nincs olyan nagyon messze.
Jan
csak meg kell kerülni az Arab-félszigetet
slowmotion
Hajóval igen, de a rakéta légvonalban megy.😊
Jan
nem gondolom, hogy a szaúdiak feje felett akarnának rakettázni, bár persze előfordulhat
slowmotion
Hát szövetségesek meg öribarik, miért ne?

Másrészt meg a jemeniek is csak úgy tudnak Izraelre lőni, hogy átlőnek a szaudiak felett.

De igazából ha az amcsik be akarnak avatkozni, csak meg kell egyezni a szaudiakkal, hogy használhassák a légteret. Bahreinből felszállnak, odarepülnek, megszórják őket, visszamennek, oszt jónapot.
Jan
Pár éve nem éppen a Saudiak lövöldöztek Jemenben, pont amcsi fegyverekkel, csak mivel nem igazán tudták használni, vagy éppen nagyon is, annyi halott volt, hog már kezdett kellemetlenné válni. Na most az amik ha megoldják Saud csak tapsolni fog.
11 hónapja
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 13 919 — beers & Packers
Ajánlom. Ha valaki tudni szeretné, miért nincs megoldás:
nagylaza, főpohárnok
Megnéztem. Nekem annyi kérdésem lenne, hogy ha a muszlimok le akarják győzni Izraelt mégis mi módon szeretnék? Mert per pillanat kb nem mer lépni senki egy nagyobbat, csak a Palesztínokat/Hamaszt szopatják.
Mondjuk elsőre azt kéne elérni, hogy a térségben mindenki vegyen részt benne, legyen az Egyiptom vagy Szaud-Arábia. Jó mondjuk ennek kevés az esélye, de kb akkor lehet esélyük, mert így szétdarabolva semmi. Plusz akkor még nem beszéltünk Amerikáról.
Azért ha most kérdeznének, nem lennék benne biztos, hogy 100 év múlva is élnek emberek ezen a Földön...
NB2
Számomra (szerencsére) nem ez a legfőbb kérdés. Nagyon remélem, hogy nem tudják legyőzni (értsd: megsemmisíteni) Izraelt. A "megoldás" az értelmezésemben azt jelentené, hogy zsidók és arabok békében élnek egymás mellett. A belátható jövőben ennek nem adok a nullánál nagyobb esélyt.
11 hónapja
Zsellér van de Vrij Baltimore Ravens 13 421 — Слава Україні! Героям слава!
The EU will be able to bypass any Hungarian veto and provide Ukraine with 50 billion euros of aid, — Reuters.

"Minél messzebb sodródik egy társadalom az igazságtól, annál jobban fogja gyűlölni azokat, akik kimondják azt." (George Orwell)

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv
11 hónapja
NB2 New England Patriots 24 482 — nabege2@yahoo.com
Ajánlom. Ha valaki tudni szeretné, miért nincs megoldás:
nagylaza, főpohárnok
Megnéztem. Nekem annyi kérdésem lenne, hogy ha a muszlimok le akarják győzni Izraelt mégis mi módon szeretnék? Mert per pillanat kb nem mer lépni senki egy nagyobbat, csak a Palesztínokat/Hamaszt szopatják.
Mondjuk elsőre azt kéne elérni, hogy a térségben mindenki vegyen részt benne, legyen az Egyiptom vagy Szaud-Arábia. Jó mondjuk ennek kevés az esélye, de kb akkor lehet esélyük, mert így szétdarabolva semmi. Plusz akkor még nem beszéltünk Amerikáról.
Azért ha most kérdeznének, nem lennék benne biztos, hogy 100 év múlva is élnek emberek ezen a Földön...
11 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 44 431 — The Mathematician
 abcnews.go.com/Politics/6-election-night-takeaways-democrats-win-big-gop/story?id=104696780
Negritis, a vajda
Sokadszorra is: kampányidőszakon kívül nem olvasgatunk pollokat, semmi értelme. Az emberek 30-35%-a nem válaszol, akinek a fele legalább, el megy majd szavazni, és az utolsó két hétben dönt erről is.

Ami jó indikátor, az a donorok és az összegyűjtött pénz, hiszen aki ad pénzt, az szinte biztos szavazó. Ebben lényegesen szarabbul állnak a repik.

 www.economist.com/united-states/2023/10/05/republican-parties-in-important-swing-states-are-falling-behind
Gyurma Pappa
mondjuk ezek nem pollok hanem konkrét választások, nem?
vagy annyira "kicsi" és időközi hogy inkább poll?
Negritis, a vajda
Persze, csak a korábbi hsz-ek a nagy Trump vesztésről szóltak, erre akartam utalni.
Gyurma Pappa
oh, én azokban a HSZ-ekben nem a pollokról beszéltem
csak arról hogy amit Bidennél felhozunk mint negatívum az Trumpnál hatványozottan jelen van

és nyilván Biden népszerűsége nem tükröződik ezeken a helyi választásokon, de mindenképp jelzésértékű

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
11 hónapja
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 14 020 — Egyéb témák lakó
 abcnews.go.com/Politics/6-election-night-takeaways-democrats-win-big-gop/story?id=104696780
Negritis, a vajda
Sokadszorra is: kampányidőszakon kívül nem olvasgatunk pollokat, semmi értelme. Az emberek 30-35%-a nem válaszol, akinek a fele legalább, el megy majd szavazni, és az utolsó két hétben dönt erről is.

Ami jó indikátor, az a donorok és az összegyűjtött pénz, hiszen aki ad pénzt, az szinte biztos szavazó. Ebben lényegesen szarabbul állnak a repik.

 www.economist.com/united-states/2023/10/05/republican-parties-in-important-swing-states-are-falling-behind
Gyurma Pappa
mondjuk ezek nem pollok hanem konkrét választások, nem?
vagy annyira "kicsi" és időközi hogy inkább poll?
Negritis, a vajda
Persze, csak a korábbi hsz-ek a nagy Trump vesztésről szóltak, erre akartam utalni.

11 hónapja
Zsellér van de Vrij Baltimore Ravens 13 421 — Слава Україні! Героям слава!
"Russia asks Belarus, Pakistan, Egypt and Brazil to return weapons sold to them due to huge losses in Ukraine", — WSJ

😀

"Minél messzebb sodródik egy társadalom az igazságtól, annál jobban fogja gyűlölni azokat, akik kimondják azt." (George Orwell)

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv
11 hónapja
Jan Pittsburgh Steelers 5 071 — Steelers fan
 www.portfolio.hu/gazdasag/20231106/ballisztikus-raketat-lottek-ki-izraelre-tortenelmi-valaszt-adott-a-megtamadott-orszag-649763
nagir
Aztán nehogy az egyik hordozó áhajózzon a Szuezi-csatornán, vagy a csendes-óceáni flottából odaérjen egy másik, mert azok nem 1500 kilométerről fognak célozgatni.
Persze el tudnak harcolgatni ott délen, amíg csak a szaúdiak az ellenfél, de az operetthadsereg a jankikhoz képest.
slowmotion
Az 5. flotta alapból Bahreinben állomásozik, az nincs olyan nagyon messze.
Jan
csak meg kell kerülni az Arab-félszigetet
slowmotion
Hajóval igen, de a rakéta légvonalban megy.😊
Jan
nem gondolom, hogy a szaúdiak feje felett akarnának rakettázni, bár persze előfordulhat
slowmotion
Hát szövetségesek meg öribarik, miért ne?

Másrészt meg a jemeniek is csak úgy tudnak Izraelre lőni, hogy átlőnek a szaudiak felett.

De igazából ha az amcsik be akarnak avatkozni, csak meg kell egyezni a szaudiakkal, hogy használhassák a légteret. Bahreinből felszállnak, odarepülnek, megszórják őket, visszamennek, oszt jónapot.
11 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 44 431 — The Mathematician
 abcnews.go.com/Politics/6-election-night-takeaways-democrats-win-big-gop/story?id=104696780
Negritis, a vajda
Sokadszorra is: kampányidőszakon kívül nem olvasgatunk pollokat, semmi értelme. Az emberek 30-35%-a nem válaszol, akinek a fele legalább, el megy majd szavazni, és az utolsó két hétben dönt erről is.

Ami jó indikátor, az a donorok és az összegyűjtött pénz, hiszen aki ad pénzt, az szinte biztos szavazó. Ebben lényegesen szarabbul állnak a repik.

 www.economist.com/united-states/2023/10/05/republican-parties-in-important-swing-states-are-falling-behind
Gyurma Pappa
mondjuk ezek nem pollok hanem konkrét választások, nem?
vagy annyira "kicsi" és időközi hogy inkább poll?

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
11 hónapja
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 14 020 — Egyéb témák lakó
 abcnews.go.com/Politics/6-election-night-takeaways-democrats-win-big-gop/story?id=104696780
Negritis, a vajda
Sokadszorra is: kampányidőszakon kívül nem olvasgatunk pollokat, semmi értelme. Az emberek 30-35%-a nem válaszol, akinek a fele legalább, el megy majd szavazni, és az utolsó két hétben dönt erről is.

Ami jó indikátor, az a donorok és az összegyűjtött pénz, hiszen aki ad pénzt, az szinte biztos szavazó. Ebben lényegesen szarabbul állnak a repik.

 www.economist.com/united-states/2023/10/05/republican-parties-in-important-swing-states-are-falling-behind

11 hónapja
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 13 919 — beers & Packers
Ajánlom. Ha valaki tudni szeretné, miért nincs megoldás:
 www.youtube.com/watch?v=zaf2BkwDOcM
11 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 44 431 — The Mathematician
nem gondolom, hogy a szaúdiak feje felett akarnának rakettázni, bár persze előfordulhat
slowmotion
mondjuk ha a trump nyer és a szaudiak úgy döntenek hogy izrael nem tolerálható akkor érdekes szituba kerülhet az usa

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
11 hónapja
slowmotion Dallas Cowboys 24 309 — Cowboys fan
 www.portfolio.hu/gazdasag/20231106/ballisztikus-raketat-lottek-ki-izraelre-tortenelmi-valaszt-adott-a-megtamadott-orszag-649763
nagir
Aztán nehogy az egyik hordozó áhajózzon a Szuezi-csatornán, vagy a csendes-óceáni flottából odaérjen egy másik, mert azok nem 1500 kilométerről fognak célozgatni.
Persze el tudnak harcolgatni ott délen, amíg csak a szaúdiak az ellenfél, de az operetthadsereg a jankikhoz képest.
slowmotion
Az 5. flotta alapból Bahreinben állomásozik, az nincs olyan nagyon messze.
Jan
csak meg kell kerülni az Arab-félszigetet
slowmotion
Hajóval igen, de a rakéta légvonalban megy.😊
Jan
nem gondolom, hogy a szaúdiak feje felett akarnának rakettázni, bár persze előfordulhat
11 hónapja
Jan Pittsburgh Steelers 5 071 — Steelers fan
 www.portfolio.hu/gazdasag/20231106/ballisztikus-raketat-lottek-ki-izraelre-tortenelmi-valaszt-adott-a-megtamadott-orszag-649763
nagir
Aztán nehogy az egyik hordozó áhajózzon a Szuezi-csatornán, vagy a csendes-óceáni flottából odaérjen egy másik, mert azok nem 1500 kilométerről fognak célozgatni.
Persze el tudnak harcolgatni ott délen, amíg csak a szaúdiak az ellenfél, de az operetthadsereg a jankikhoz képest.
slowmotion
Az 5. flotta alapból Bahreinben állomásozik, az nincs olyan nagyon messze.
Jan
csak meg kell kerülni az Arab-félszigetet
slowmotion
Hajóval igen, de a rakéta légvonalban megy.😊
11 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 44 431 — The Mathematician
 abcnews.go.com/Politics/6-election-night-takeaways-democrats-win-big-gop/story?id=104696780

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
11 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 44 431 — The Mathematician
Viszont a korabban linkelt szamok szornyuek Bidenre nezve. Rengetegen kiabrandultak belole, a gazdasagi es egyeb okok miatt. A korabol adodo demenciajat se igen lehet titkolni mar, hiszen elnokkent tobbet kell szerepelnie.
undisputedly
Trump se tudja hogy hol van, és ő viszont folyamat pofázik
most sikerült azt tolnia hogy 50 államban nyert
itt is brutális leépülés van

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
11 hónapja
slowmotion Dallas Cowboys 24 309 — Cowboys fan
 www.portfolio.hu/gazdasag/20231106/ballisztikus-raketat-lottek-ki-izraelre-tortenelmi-valaszt-adott-a-megtamadott-orszag-649763
nagir
Aztán nehogy az egyik hordozó áhajózzon a Szuezi-csatornán, vagy a csendes-óceáni flottából odaérjen egy másik, mert azok nem 1500 kilométerről fognak célozgatni.
Persze el tudnak harcolgatni ott délen, amíg csak a szaúdiak az ellenfél, de az operetthadsereg a jankikhoz képest.
slowmotion
Az 5. flotta alapból Bahreinben állomásozik, az nincs olyan nagyon messze.
Jan
csak meg kell kerülni az Arab-félszigetet
11 hónapja
Jan Pittsburgh Steelers 5 071 — Steelers fan
 www.portfolio.hu/gazdasag/20231106/ballisztikus-raketat-lottek-ki-izraelre-tortenelmi-valaszt-adott-a-megtamadott-orszag-649763
nagir
Aztán nehogy az egyik hordozó áhajózzon a Szuezi-csatornán, vagy a csendes-óceáni flottából odaérjen egy másik, mert azok nem 1500 kilométerről fognak célozgatni.
Persze el tudnak harcolgatni ott délen, amíg csak a szaúdiak az ellenfél, de az operetthadsereg a jankikhoz képest.
slowmotion
Az 5. flotta alapból Bahreinben állomásozik, az nincs olyan nagyon messze.
11 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 44 431 — The Mathematician
 m.hvg.hu/vilag/20231107_oroszok_Moldova_antiszemitizmus_Parizs_haboru

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
11 hónapja
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 22 536 — Lucas Scott
Andrzej, Andrzej, nagyon vicces fiú vagy te.
Gyurma Pappa


amugy kepes lesz kiirni egy ujabb valasztast, ahol vszeg meg jobban leszerepelni a PiS?

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.