USA és a világ

33 feliratkozó

több mint 4 éve
pfefe8 Pittsburgh Steelers 1 293
 karpathir.com/2022/02/17/az-orosz-hadsereg-pontonhidat-epitett-a-pripjaty-folyo-belorusz-szakaszan/
Vrij6
Szentesen voltam katona, építettünk egy pár pontonhidat. Akkor tehát innen támadnak az oroszok. Csak igaza volt a nyugati sajtónak és politikusoknak😊
pfefe8
"Részt vett a szovjet hadsereg Magyarországról történő kivonásáról kezdett tárgyalásokon. November 3-án este a tököli szovjet bázison Szerov tábornok letartóztatta."

nakia tekis moszkovita?
csak nem az igazság meg az egyenesség bajnokai?
bazmeg ijeneket azér nem kéne elfelejteni
szerencsére valahun nem felejtik el
mennyit ér a szavuk
mennyit ér a kézfogásuk
szartse
sutianap
és ezzel még is mit akarsz bizonyítani? Hol mondtam olyat, hogy az oroszokat szeretni kell, vagy elhinni minden szavukat, vagy el kell felejteni a múlt sérelmeit? Például hogy jön ide az általad említett eset a mostani történésekhez? Ez az egybites gondolkodás a legszánalmasabb amit itt előadsz. Míg az egyik oldal a patás ördög, addig a másik oldal a grál lovagjai. Sajnállak egy picit.

Steelers fan
több mint 4 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 782 — capitaine du château de Vienne 1487
 karpathir.com/2022/02/17/az-orosz-hadsereg-pontonhidat-epitett-a-pripjaty-folyo-belorusz-szakaszan/
Vrij6
Szentesen voltam katona, építettünk egy pár pontonhidat. Akkor tehát innen támadnak az oroszok. Csak igaza volt a nyugati sajtónak és politikusoknak😊
pfefe8
"Részt vett a szovjet hadsereg Magyarországról történő kivonásáról kezdett tárgyalásokon. November 3-án este a tököli szovjet bázison Szerov tábornok letartóztatta."

nakia tekis moszkovita?
csak nem az igazság meg az egyenesség bajnokai?
bazmeg ijeneket azér nem kéne elfelejteni
szerencsére valahun nem felejtik el
mennyit ér a szavuk
mennyit ér a kézfogásuk
szartse

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 4 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 181 — Слава Україні! Героям слава! Vreugde van eeuwigheid
Putyin ennél jobban áll.
ozibozi
Ha lesz időd, kifejted majd bővebben? Érdekelne, te hogy látod. Köszi!

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 4 éve
ender1112 Kansas City Chiefs 2 739 — Víí veeer dö cseempjönsz.
Putyin ennél jobban áll.
ozibozi
69 évesen aligha 😉
több mint 4 éve
ozibozi New York Giants 21 287
Putyin ennél jobban áll.
több mint 4 éve
no Baltimore Ravens 8 754
A nyugatnak teljesen jo volt a krim elfoglalasa, mert igy terden csuszva jott ukrajna vedelemert, ami addig kozte es az oroszok kozti cicaharc volt. Tudtak rola vagy sem, nem is erdekes es nem is tettek volna semmit.

A baj hogy pontosan ott vagyunk mint minden sok orszagot erinto haboru elott. Magabiztos felek, szovetsegeseket epitve, 0 eloretekintessel es meghatarozott cellal vegeredmenyben hatalmi harc es erdekvedelemrol szol. A baj hogy az oroszok nem fognak itt megallni es ukrajna utan szepen jonne a vasfuggony visszaallitasa ( termeszetesen erosen tulzok ) ha a nyugat mindig csak a kardot csortetne. Ukrajna lenyegtelen a mai haditechnikakkal hogy kozelebb legyen a Nato az oroszokhoz akiknek emiatt pont nem is erdekes. Persze a bufferterulet mindig jol jon, de ezert aldozni raadasul nem kevesett ahhoz nem kis bloff kell.

A legjobb az lenne ha az oroszok hivatalosan bekebeleznek a krimet es a "hadgyakorlatot" lefujva hazamennenek. Ukrajna belep a Nato-ba es megegyeznek egy DMZ-be a Nato reszerol a hatar menten X km szelesen. Mindenki emelt fejjel es "odahaza" meg gyozelmet politizalnanak.
több mint 4 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 27 102 — Lucas Scott
 karpathir.com/2022/02/17/az-orosz-hadsereg-pontonhidat-epitett-a-pripjaty-folyo-belorusz-szakaszan/
Vrij6
Szentesen voltam katona, építettünk egy pár pontonhidat. Akkor tehát innen támadnak az oroszok. Csak igaza volt a nyugati sajtónak és politikusoknak😊
pfefe8
hányszor támadott a magyar hadsereg amíg te szentesen voltál?
vagy esetleg ti is csak hadgyakorlatokhoz építettétek a pontonhidakat?
briareos
A katonaság pontonhidat gyakorlat vagy éles helyzet miatt épít. Valószínű én Szentesen gyakorlat miatt építettem. A ruszkik most azt mondják hadgyakorlatot tartanak, tehát ezért építették. a nyugati sajtó és politikusok azt mondják hogy az oroszok támadnak és ezért építették. Mivel az oroszok hazudnak , a nyugatiak meg nem ezért 1000% hogy támadnak😊 Ráadásul már tegnap elkezdődött a támadás, csak annyira titkos hogy még nem vettük észre.
pfefe8
amúgy ha én Putyin lennék, akkor tutira nem akkor támadnék, amikorra mondják a nyugatiak. az sok ember szemében azt jelentené, hogy elég magas szintre épültek be a nyugati titkosszolgálatok az irányításba, vagy nem tudunk titkosan kommunikálni.
slowmotion
Sok mindennel lehet vádolni az oroszokat, de azzal hogy hülyék lennének az nem. A krím félszigetet úgy foglalták el, hogy mire az ukránok és a nyugat rájött a katonai akcióra addigra az oroszok már aludtak egy jót. Érdekes hogy erről az akcióról nem jeleztek a hiper szuper nyugati titkosszolgálatok. A kommunikáció sem arra felé mutat a nyugat részéről, hogy tudnának ilyen dolgokat, mert minden résztvevő mond minden hülyeséget, sőt az ellenkezőjét is. Az ukránok meg szó szerint egyik órában ezt, a másikban azt mondják.
pfefe8
pontosan abbol tanultak, es hozzak elo ezeket az infokat (akar igazak, akar nem).

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.

Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 716 — zászló zászló szív

Hát, pontosan ezért mondják a nyugatiak annyira hangosan, amit hallanak. Vagy amit sejtenek. Vagy amit hazudnak.

Lényegtelen. A szemünk előtt zajlik az, ami a hidegháborúban csendben ment. Csak most jóval kisebb a világ, mint akkor volt.

több mint 4 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 491 — Cowboys fan
 karpathir.com/2022/02/17/az-orosz-hadsereg-pontonhidat-epitett-a-pripjaty-folyo-belorusz-szakaszan/
Vrij6
Szentesen voltam katona, építettünk egy pár pontonhidat. Akkor tehát innen támadnak az oroszok. Csak igaza volt a nyugati sajtónak és politikusoknak😊
pfefe8
hányszor támadott a magyar hadsereg amíg te szentesen voltál?
vagy esetleg ti is csak hadgyakorlatokhoz építettétek a pontonhidakat?
briareos
A katonaság pontonhidat gyakorlat vagy éles helyzet miatt épít. Valószínű én Szentesen gyakorlat miatt építettem. A ruszkik most azt mondják hadgyakorlatot tartanak, tehát ezért építették. a nyugati sajtó és politikusok azt mondják hogy az oroszok támadnak és ezért építették. Mivel az oroszok hazudnak , a nyugatiak meg nem ezért 1000% hogy támadnak😊 Ráadásul már tegnap elkezdődött a támadás, csak annyira titkos hogy még nem vettük észre.
pfefe8
amúgy ha én Putyin lennék, akkor tutira nem akkor támadnék, amikorra mondják a nyugatiak. az sok ember szemében azt jelentené, hogy elég magas szintre épültek be a nyugati titkosszolgálatok az irányításba, vagy nem tudunk titkosan kommunikálni.
több mint 4 éve
Kúrfürst briareos Miami Dolphins Miami Hurricanes 18 655 — StuG Life
 karpathir.com/2022/02/17/az-orosz-hadsereg-pontonhidat-epitett-a-pripjaty-folyo-belorusz-szakaszan/
Vrij6
Szentesen voltam katona, építettünk egy pár pontonhidat. Akkor tehát innen támadnak az oroszok. Csak igaza volt a nyugati sajtónak és politikusoknak😊
pfefe8
hányszor támadott a magyar hadsereg amíg te szentesen voltál?
vagy esetleg ti is csak hadgyakorlatokhoz építettétek a pontonhidakat?
briareos
A katonaság pontonhidat gyakorlat vagy éles helyzet miatt épít. Valószínű én Szentesen gyakorlat miatt építettem. A ruszkik most azt mondják hadgyakorlatot tartanak, tehát ezért építették. a nyugati sajtó és politikusok azt mondják hogy az oroszok támadnak és ezért építették. Mivel az oroszok hazudnak , a nyugatiak meg nem ezért 1000% hogy támadnak😊 Ráadásul már tegnap elkezdődött a támadás, csak annyira titkos hogy még nem vettük észre.
pfefe8
stalker módban tolják 😀

több mint 4 éve
pfefe8 Pittsburgh Steelers 1 293
 karpathir.com/2022/02/17/az-orosz-hadsereg-pontonhidat-epitett-a-pripjaty-folyo-belorusz-szakaszan/
Vrij6
Szentesen voltam katona, építettünk egy pár pontonhidat. Akkor tehát innen támadnak az oroszok. Csak igaza volt a nyugati sajtónak és politikusoknak😊
pfefe8
hányszor támadott a magyar hadsereg amíg te szentesen voltál?
vagy esetleg ti is csak hadgyakorlatokhoz építettétek a pontonhidakat?
briareos
A katonaság pontonhidat gyakorlat vagy éles helyzet miatt épít. Valószínű én Szentesen gyakorlat miatt építettem. A ruszkik most azt mondják hadgyakorlatot tartanak, tehát ezért építették. a nyugati sajtó és politikusok azt mondják hogy az oroszok támadnak és ezért építették. Mivel az oroszok hazudnak , a nyugatiak meg nem ezért 1000% hogy támadnak😊 Ráadásul már tegnap elkezdődött a támadás, csak annyira titkos hogy még nem vettük észre.

Steelers fan
több mint 4 éve
Kúrfürst briareos Miami Dolphins Miami Hurricanes 18 655 — StuG Life
 karpathir.com/2022/02/17/az-orosz-hadsereg-pontonhidat-epitett-a-pripjaty-folyo-belorusz-szakaszan/
Vrij6
Szentesen voltam katona, építettünk egy pár pontonhidat. Akkor tehát innen támadnak az oroszok. Csak igaza volt a nyugati sajtónak és politikusoknak😊
pfefe8
hányszor támadott a magyar hadsereg amíg te szentesen voltál?
vagy esetleg ti is csak hadgyakorlatokhoz építettétek a pontonhidakat?

több mint 4 éve
pfefe8 Pittsburgh Steelers 1 293
 karpathir.com/2022/02/17/az-orosz-hadsereg-pontonhidat-epitett-a-pripjaty-folyo-belorusz-szakaszan/
Vrij6
Szentesen voltam katona, építettünk egy pár pontonhidat. Akkor tehát innen támadnak az oroszok. Csak igaza volt a nyugati sajtónak és politikusoknak😊

Steelers fan
több mint 4 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 181 — Слава Україні! Героям слава! Vreugde van eeuwigheid
 karpathir.com/2022/02/17/az-orosz-hadsereg-pontonhidat-epitett-a-pripjaty-folyo-belorusz-szakaszan/

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 4 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 181 — Слава Україні! Героям слава! Vreugde van eeuwigheid
Fingom nincs pontosan mit akarnak az oroszok ebből kihozni, de az ukrán az a nép, akivel olyat tettek (Holodomor), ami nekem az egyik legbrutálisabb, legembertelenebb, legszarházibb népirtás sok évtizeddel és nulla érintettséggel, akkor bele lehet gondolni, hogy azok az ukránok (vagyis kb. mind), akik valamiképp érintettek benne, hogyan állnak az oroszokhoz és mennyire törődnének bele, ha csak úgy Kijevig menetelnének tankokkal.
Mondjuk úgy, nem barátilag.
Sobri Jóska
mindenhol éhínség volt, mert a gabonát el kellett adni nyugatra, hogy cserébe akkori "cocom listás" termékeket vehessenek. söpörték a padlást, de mindenhol.
Ez nem egy konkrét népcsoport ellen irányult, még ha ezt manapság szeretnék is utólag így beállítani. szopott ott mindenki. az mondjuk furcsa, hogy miért az orosz a hibás a zsidók és a grúzok (CCCP) miatt, de ez részletkérdés itt ahogy látom, de azért
olvass utána bátran, és ne a wikipedian, mert haltak ott meg mások is gazdagon 😕
az pedig hogy miként állnak az oroszokhoz, az egy teljesen más kérdés a Dnepertől jobbra vagy balra, de annak konkrétan semmi köze nincs a Szovjetunióban történteknek
ozibozi
Anne Applebaum: Vörös éhínség - Sztalin haboruja Ukrajna ellen. Nemreg olvastam el. Amiket irsz, az igaz, de a konyvben nagyon gazdag forrasanyaggal le van vezetve, hogy Sztalinek utaztak arra hogy az ehinseggel, amit tudatosan ok generaltak a kolhozositassal, megtorjek vegleg az ukranokat, mint nemzetet, eltoroljek kulturajukat, nyelvuket, nemzeti ontudatukat. Felelmetes egy olvasmany, nagyon tudom ajanlani, ha erdekel a tema. Tortenelmileg vegigveszi, hogy mi vezetett oda, hogy ezt az elmondhatatlanul rettenetes dolgot muveljek az ukranokkal. Persze, igen, sulyosan erintette az ehinseg egyes orosz es kazah regiokat is. De 1917tol kezdve, amiota az ukranok probaltak onallo allamba szervezodni, es a 20as evekben voltak nemzeti parasztfelkelesek, stb, Sztalin legnagyobb felelme az volt hogy elveszitik Ukrajnat. Nagyon vazlatosan erintettem a temat, de a konyv az 10/10, tenyleg nagyon ajanlom.

"Ahogy teltek-múltak a hetek, gyanús lett már az is, aki egyszerűen csak élt: ha egy család életben maradt, az annyit jelentett, hogy volt élelmük. Ha viszont volt élelmük, akkor át kellett volna adniuk – és ha nem adták át, akkor kulákok voltak, petljuristák, lengyel ügynökök, ellenségek. Egy brigád tagjai, miközben a Cserkaszi kormányzóságbeli Mihajlo Balanovszkij házát átkutatták, tudni akarták, „miként lehetséges, hogy ebben a családban még senki nem halt meg”. Más brigádtagok, akik Szumi kormányzóságban Grigorij Morozéknál kutattak, ezt kérdezték: „Mitől maradnak maguk életben?” Minden egyes nappal dühösebbek lettek a kérdések, durvábbak a szavak: Maguk miért nem tűntek még el? Miért nem esnek össze holtan? Egyáltalán miért élnek?"

Szerkesztette: Brouwerij van de Vrij

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 4 éve
ozibozi New York Giants 21 287
Fingom nincs pontosan mit akarnak az oroszok ebből kihozni, de az ukrán az a nép, akivel olyat tettek (Holodomor), ami nekem az egyik legbrutálisabb, legembertelenebb, legszarházibb népirtás sok évtizeddel és nulla érintettséggel, akkor bele lehet gondolni, hogy azok az ukránok (vagyis kb. mind), akik valamiképp érintettek benne, hogyan állnak az oroszokhoz és mennyire törődnének bele, ha csak úgy Kijevig menetelnének tankokkal.
Mondjuk úgy, nem barátilag.
Sobri Jóska
mindenhol éhínség volt, mert a gabonát el kellett adni nyugatra, hogy cserébe akkori "cocom listás" termékeket vehessenek. söpörték a padlást, de mindenhol.
Ez nem egy konkrét népcsoport ellen irányult, még ha ezt manapság szeretnék is utólag így beállítani. szopott ott mindenki. az mondjuk furcsa, hogy miért az orosz a hibás a zsidók és a grúzok (CCCP) miatt, de ez részletkérdés itt ahogy látom, de azért
olvass utána bátran, és ne a wikipedian, mert haltak ott meg mások is gazdagon 😕
az pedig hogy miként állnak az oroszokhoz, az egy teljesen más kérdés a Dnepertől jobbra vagy balra, de annak konkrétan semmi köze nincs a Szovjetunióban történteknek

Szerkesztette: ozibozi
több mint 4 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 596 — #NoStress
Fingom nincs pontosan mit akarnak az oroszok ebből kihozni, de az ukrán az a nép, akivel olyat tettek (Holodomor), ami nekem az egyik legbrutálisabb, legembertelenebb, legszarházibb népirtás sok évtizeddel és nulla érintettséggel, akkor bele lehet gondolni, hogy azok az ukránok (vagyis kb. mind), akik valamiképp érintettek benne, hogyan állnak az oroszokhoz és mennyire törődnének bele, ha csak úgy Kijevig menetelnének tankokkal.
Mondjuk úgy, nem barátilag.

több mint 4 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 181 — Слава Україні! Героям слава! Vreugde van eeuwigheid
 m.hvg.hu/vilag/20220216_Stoltenberg_NATO_sajtotajkoztato_csapatosszevonas_orosz_ukran_konfliktus

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 4 éve
warr_b Washington Commanders 29 576 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Majd egy jó false flag akció, mintha az ukránok kezdenék.
Maszkirovka, Patyomkin-falu és társai 😎

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
Hanni Seattle Seahawks Army Black Knights 8 674 — Poloska confirmed
nem az volt hogy ma támad Russzia? vagy még azt a 5,5 órát várjuk meg? ott egyel később van akkor már csak 4,5?
Heisman
Te támadnál, ha az egész világ azt figyeli, hogy támadsz-e? 😀
több mint 4 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 27 781 — "Montoya por favor!"
nem az volt hogy ma támad Russzia? vagy még azt a 5,5 órát várjuk meg? ott egyel később van akkor már csak 4,5?

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 4 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 27 102 — Lucas Scott
Ki mit nyert, azt nem tudom, de hogy ki vesztett az egyértelmű:
Ukrajna és az ukrán emberek.
ozibozi
Pont ugyanúgy senkit nem érdekelnek, ahogy nem érdekeltek senkit a lengyelek '39-ben, vagy később az örmények, kurdok, palesztinok, ujgurok, stb stb. De mondhatnám mondjuk magunkat is.
warr_b
Azt mondod nem elég merni, nagynak is kell lenni?
peterk2005
Miért, nem?
warr_b
Én hallottam már azt a véleményt, hogy elég merni. 😊
peterk2005
Aha, meg csak akarni kell és sikerül, minden fejben dől el és hasonló okosságok 😁
warr_b
És mki egyenlőnek születik meg a lehetetlen nem létezik.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
warr_b Washington Commanders 29 576 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Ki mit nyert, azt nem tudom, de hogy ki vesztett az egyértelmű:
Ukrajna és az ukrán emberek.
ozibozi
Pont ugyanúgy senkit nem érdekelnek, ahogy nem érdekeltek senkit a lengyelek '39-ben, vagy később az örmények, kurdok, palesztinok, ujgurok, stb stb. De mondhatnám mondjuk magunkat is.
warr_b
Azt mondod nem elég merni, nagynak is kell lenni?
peterk2005
Miért, nem?
warr_b
Én hallottam már azt a véleményt, hogy elég merni. 😊
peterk2005
Aha, meg csak akarni kell és sikerül, minden fejben dől el és hasonló okosságok 😁

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 718 — The only discipline that lasts, is self discipline
Ki mit nyert, azt nem tudom, de hogy ki vesztett az egyértelmű:
Ukrajna és az ukrán emberek.
ozibozi
Pont ugyanúgy senkit nem érdekelnek, ahogy nem érdekeltek senkit a lengyelek '39-ben, vagy később az örmények, kurdok, palesztinok, ujgurok, stb stb. De mondhatnám mondjuk magunkat is.
warr_b
Azt mondod nem elég merni, nagynak is kell lenni?
peterk2005
Miért, nem?
warr_b
Én hallottam már azt a véleményt, hogy elég merni. 😊

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)