USA és a világ
33 feliratkozó
több mint 2 éve
rokaur
876
Ha jol tudom talan most nyit/nyitott ujra, de nekem valahogy teljesen kimaradt (nem itt tanultam).JATE klub megszűnt? Huszonéve az csajozás szempontjából, befektetett energia / sikeresség arányt nézve. egy világbajnok hely volt.Jelentem Szegeden sincs semmi 😀Debrecen egy falu pesthez lépést ez egyértelmű. Aki a fővároson kívül mindent vidéknek hív, több százezres városokat is, es a világ közepének gondolja Pestet azzal nincs miről beszélni ebben a témában.miért, nem az? Vagy te elhiszed ezt a kálvinista Róma bullshitet? 20 évet éltem a magyar vidéken, egy kulturális szakadék Pesthez képest. Trianon igazi tragédiája az, hogy a “vidéki kulturális központokat” elvesztettük: Arad, Kolozsvár, Nagyvárad, Kassa, Szabadka.Jaja Pest az ország kulturális fellegvára.Plusz itt is akkora kulturális a szakadék Teherán és a vidék között, mint Magyarországon. Nem Teheránban jellemzőek az akasztások, hanem suttyófalvabadahban.Irán: teokrácia, emberek lógnak daruskocsikra akasztva a nyílt utcán, mert az állam és az egyház nincsen szétválasztva, mint volt az európai középkorban mínusz daruskocsik.Tegyük hozzá, hogy Iránbanb kb 1930-zól jó 50 évig majdnem az akkori nyugati értékrend szerint élhettek a nők*, igaz erőszakkal hajtották végre azt az átmenetet is. Aztán a 70-es évek végén rengeteg nő is támogatta Khomeinit, aki szépen lassan hatalomra jutása után ismét megnehezítette a nők életét, de halála után feloldották ezeket a szigorításokat. Főleg a környező országokhoz képest igen sok iráni nő végzett egyetemet, alig maradt analfabéta és ezt sikerült az elmúlt pár évben újra szétbaszniuk a morális rendőrséggel, vagy minek hívják.
Nyugat: demokrácia, nincsenek boszorkányperek, nyugodtan mászkálhatsz az utcán és azt írogatsz ide, amit csak akarsz.
Azért ez fundamentális különbség. Amikor Iránban bukik az ajatollah rezsim és vele együtt megy a kukába az összes hamászos és hezbollahos szubhumán, akkor lesz a térségben jobb világ.
Dzsokijuing
*szerk: legalábbis egy Németországban élő iráni professzor nő "ismerős" így mesélte
dancogo
vpi
Nemes samu09
Debrecen pl egy parasztváros ezekhez képest.
Amadeus von Dollárbaloldal
De engem nem is zavar mindenkinek lehet saját véleménye. Neked is.
Nemes samu09
najo talan mi is kapunk egy aksigyarat ha minden igaz...
rokaur
Jan
ja es csak ha irtam az aksigyarat eppen most jott ki:
totalcar.hu/magazin/hirek/2023/10/25/szegeden-epithet-jarmugyarat-a-byd/
Szerkesztette: rokaur
több mint 2 éve
KardRácsodálkoztak néhányan, hogy szovjetezzük az oroszokat a háborús posztok alatt, mondván a Szovjetunió megszűnt. Hát papíron lehet, de a fejekben Lenin él, élt és élni fog. De lépjünk egyet hátrébb mielőtt továbbmegyünk.
Fennállása óta, a moszkvai központú államalakulat (Moszkvai Nagyfejedelemség) hódító, kolonialista politikát folytat (kép kommentben). A kezdeti időszakban ez a többi orosz fejedelemség beolvasztását és a mongol uralomtól való megszabadulást jelentette. Ezt követte a cári időszak, majd az Orosz Birodalom megalapítása. Az évszázadok múlásával a moszkoviták folyamatosan növelték az uralmuk alatt lévő területek nagyságát (mai napig fájó pont számukra Alaszka eladása az Egyesült Államoknak), amíg végül elérkezünk a Szovjetunió megalakulásához.
A Második Világháborút követően a moszkovita érdekszféra a Hidegháborúban érte el a legnagyobb kiterjedését. Az orosz befolyás ekkor tetőzött a világban, a kelet-európai vasfüggönytől egészen a kommunista Kínáig. A történet vége mindenki számára ismerős: a végletekig központosított, ezáltal pedig szükségszerűen korrupt elnyomó rendszer a lényegéből adódóan versenyképtelen volt a nyugati demokráciák piacialapú gazdaságával szemben.
Az orosz birodalmi álmok összeomlottak, Kelet-Európa villám sebességgel váltott irányt az oroszokéval összehasonlíthatatlan jólétet kínáló nyugat felé, Kína csatlósból vetélytárs, majd tartótiszt lett. Az oroszok komolyan vehetőségét a világban egyedül az atomarzenáljuk biztosította.
A zűrzavar után a helyzetet a terrorral hatalomra jutó Putyin stabilizálta, az olaj- és gázbevételek révén komoly tőkefelhalmozásba kezdett. Putyinnak minden esélye megvolt, hogy Oroszországot megbízható partnerként helyezze vissza a világpolitika színpadára, ahol az európai kapcsolatait (ez egy eufemizmus volt az megvásárolt, megzsarolt vagy csak szimplán idióta nyugati politikusokra) kihasználva, a fosszilis energiahordozókból meggazdagodva soha nem látott jólétet és fejlődést hozzon el az orosz nép számára.
Putyin azonban egy KGB ügynök volt, aki KGB ügynökökkel és volt állambiztonsági hivatalnokokkal vette körül magát. Dúl benne a múlt sértettsége, az évtizedes kondicionálás a nyugati demokráciák gyűlöletére, a vágy a régmúlt nagyságra, melyet a cárok alapoztak meg és a Szovjetunióban teljesedett ki.
2005-ben így beszélt évértékelőjében:
"Mindenekelőtt érdemes tudomásul venni, hogy a Szovjetunió felbomlása volt az évszázad legnagyobb geopolitikai katasztrófája. Az orosz nemzet számára ez egy igazi dráma. Több tízmillió honfitársunk találta magát orosz területeken kívül."
2018-ban azt kérdezték tőle Kalinyingrádban, hogy melyik lenne az az esemény ami ha tudna akkor visszafordítana:
"A Szovjetunió összeomlása." - válaszolt.
2021 decemberében így nyilatkozott egy dokumentumfilm stábjának:
"A Szovjetunió összeomlása tragédia volt, ahogy az ország legtöbb polgára számára. A szovjet állam szétesése az akkor a Szovjetunió nevet viselő történelmi Oroszország szétesése volt."
2022 februárjában az orosz tankok átlépték Ukrajna határát. A harckocsik a szovjet győzelmi zászlót lengették. A háborús felvételeken szovjet felvarrós katonák, sőt tábornokok jelentek meg. Az orosz űrhajósok kifeszítették a szovjet zászlót a Nemzetközi Űrállomáson. Lenin szobrot avattak a megszállt Mariupolban. A szentpétervári gazdasági fórumon együtt húzták fel az orosz birodalmi, a szovjet és az orosz föderációs lobogót jelezve: folytonosságról van szó.
Putyin és az orosz vezetés büszkén vállalja fel a szovjet és a kommunista múltat, sőt, újra elérendő és kívánatos célnak tekintik a Szovjetunió restaurálását, mint a moszkovita hatalom legsikeresebb megtestesülését.
Akinek tehát nem tetszik, hogy szovjetezzük az oroszokat, annak nem nálunk kell reklamálnia, hanem Putyinnál. Akinek pedig nem tetszik, hogy kommunistázzuk a szovjet érdekeket kiszolgáló... khm, közéleti szereplőket, azonak megintcsak nem itt kell ez ellen felszólalnia, hanem például azoknál az állampárt-tagoknál akik már akkor is fideszesek voltak, amikor azt még mszmp-nek hívták.
Szerkesztette: Brouwerij van de Vrij
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 2 éve
JATE klub megszűnt? Huszonéve az csajozás szempontjából, befektetett energia / sikeresség arányt nézve. egy világbajnok hely volt.Jelentem Szegeden sincs semmi 😀Debrecen egy falu pesthez lépést ez egyértelmű. Aki a fővároson kívül mindent vidéknek hív, több százezres városokat is, es a világ közepének gondolja Pestet azzal nincs miről beszélni ebben a témában.miért, nem az? Vagy te elhiszed ezt a kálvinista Róma bullshitet? 20 évet éltem a magyar vidéken, egy kulturális szakadék Pesthez képest. Trianon igazi tragédiája az, hogy a “vidéki kulturális központokat” elvesztettük: Arad, Kolozsvár, Nagyvárad, Kassa, Szabadka.Jaja Pest az ország kulturális fellegvára.Plusz itt is akkora kulturális a szakadék Teherán és a vidék között, mint Magyarországon. Nem Teheránban jellemzőek az akasztások, hanem suttyófalvabadahban.Irán: teokrácia, emberek lógnak daruskocsikra akasztva a nyílt utcán, mert az állam és az egyház nincsen szétválasztva, mint volt az európai középkorban mínusz daruskocsik.Tegyük hozzá, hogy Iránbanb kb 1930-zól jó 50 évig majdnem az akkori nyugati értékrend szerint élhettek a nők*, igaz erőszakkal hajtották végre azt az átmenetet is. Aztán a 70-es évek végén rengeteg nő is támogatta Khomeinit, aki szépen lassan hatalomra jutása után ismét megnehezítette a nők életét, de halála után feloldották ezeket a szigorításokat. Főleg a környező országokhoz képest igen sok iráni nő végzett egyetemet, alig maradt analfabéta és ezt sikerült az elmúlt pár évben újra szétbaszniuk a morális rendőrséggel, vagy minek hívják.
Nyugat: demokrácia, nincsenek boszorkányperek, nyugodtan mászkálhatsz az utcán és azt írogatsz ide, amit csak akarsz.
Azért ez fundamentális különbség. Amikor Iránban bukik az ajatollah rezsim és vele együtt megy a kukába az összes hamászos és hezbollahos szubhumán, akkor lesz a térségben jobb világ.
Dzsokijuing
*szerk: legalábbis egy Németországban élő iráni professzor nő "ismerős" így mesélte
dancogo
vpi
Nemes samu09
Debrecen pl egy parasztváros ezekhez képest.
Amadeus von Dollárbaloldal
De engem nem is zavar mindenkinek lehet saját véleménye. Neked is.
Nemes samu09
najo talan mi is kapunk egy aksigyarat ha minden igaz...
rokaur
több mint 2 éve
Amadeus Bécsabán nőtt fel, csak szólok.Debrecen egy falu pesthez lépést ez egyértelmű. Aki a fővároson kívül mindent vidéknek hív, több százezres városokat is, es a világ közepének gondolja Pestet azzal nincs miről beszélni ebben a témában.miért, nem az? Vagy te elhiszed ezt a kálvinista Róma bullshitet? 20 évet éltem a magyar vidéken, egy kulturális szakadék Pesthez képest. Trianon igazi tragédiája az, hogy a “vidéki kulturális központokat” elvesztettük: Arad, Kolozsvár, Nagyvárad, Kassa, Szabadka.Jaja Pest az ország kulturális fellegvára.Plusz itt is akkora kulturális a szakadék Teherán és a vidék között, mint Magyarországon. Nem Teheránban jellemzőek az akasztások, hanem suttyófalvabadahban.Irán: teokrácia, emberek lógnak daruskocsikra akasztva a nyílt utcán, mert az állam és az egyház nincsen szétválasztva, mint volt az európai középkorban mínusz daruskocsik.Tegyük hozzá, hogy Iránbanb kb 1930-zól jó 50 évig majdnem az akkori nyugati értékrend szerint élhettek a nők*, igaz erőszakkal hajtották végre azt az átmenetet is. Aztán a 70-es évek végén rengeteg nő is támogatta Khomeinit, aki szépen lassan hatalomra jutása után ismét megnehezítette a nők életét, de halála után feloldották ezeket a szigorításokat. Főleg a környező országokhoz képest igen sok iráni nő végzett egyetemet, alig maradt analfabéta és ezt sikerült az elmúlt pár évben újra szétbaszniuk a morális rendőrséggel, vagy minek hívják.
Nyugat: demokrácia, nincsenek boszorkányperek, nyugodtan mászkálhatsz az utcán és azt írogatsz ide, amit csak akarsz.
Azért ez fundamentális különbség. Amikor Iránban bukik az ajatollah rezsim és vele együtt megy a kukába az összes hamászos és hezbollahos szubhumán, akkor lesz a térségben jobb világ.
Dzsokijuing
*szerk: legalábbis egy Németországban élő iráni professzor nő "ismerős" így mesélte
dancogo
vpi
Nemes samu09
Debrecen pl egy parasztváros ezekhez képest.
Amadeus von Dollárbaloldal
De engem nem is zavar mindenkinek lehet saját véleménye. Neked is.
Nemes samu09
bár mondjuk Bécsabához képet talán még Debrecen is nagyváros 😮
Szerkesztette: slowmotion
több mint 2 éve
rokaur
876
Jelentem Szegeden sincs semmi 😀Debrecen egy falu pesthez lépést ez egyértelmű. Aki a fővároson kívül mindent vidéknek hív, több százezres városokat is, es a világ közepének gondolja Pestet azzal nincs miről beszélni ebben a témában.miért, nem az? Vagy te elhiszed ezt a kálvinista Róma bullshitet? 20 évet éltem a magyar vidéken, egy kulturális szakadék Pesthez képest. Trianon igazi tragédiája az, hogy a “vidéki kulturális központokat” elvesztettük: Arad, Kolozsvár, Nagyvárad, Kassa, Szabadka.Jaja Pest az ország kulturális fellegvára.Plusz itt is akkora kulturális a szakadék Teherán és a vidék között, mint Magyarországon. Nem Teheránban jellemzőek az akasztások, hanem suttyófalvabadahban.Irán: teokrácia, emberek lógnak daruskocsikra akasztva a nyílt utcán, mert az állam és az egyház nincsen szétválasztva, mint volt az európai középkorban mínusz daruskocsik.Tegyük hozzá, hogy Iránbanb kb 1930-zól jó 50 évig majdnem az akkori nyugati értékrend szerint élhettek a nők*, igaz erőszakkal hajtották végre azt az átmenetet is. Aztán a 70-es évek végén rengeteg nő is támogatta Khomeinit, aki szépen lassan hatalomra jutása után ismét megnehezítette a nők életét, de halála után feloldották ezeket a szigorításokat. Főleg a környező országokhoz képest igen sok iráni nő végzett egyetemet, alig maradt analfabéta és ezt sikerült az elmúlt pár évben újra szétbaszniuk a morális rendőrséggel, vagy minek hívják.
Nyugat: demokrácia, nincsenek boszorkányperek, nyugodtan mászkálhatsz az utcán és azt írogatsz ide, amit csak akarsz.
Azért ez fundamentális különbség. Amikor Iránban bukik az ajatollah rezsim és vele együtt megy a kukába az összes hamászos és hezbollahos szubhumán, akkor lesz a térségben jobb világ.
Dzsokijuing
*szerk: legalábbis egy Németországban élő iráni professzor nő "ismerős" így mesélte
dancogo
vpi
Nemes samu09
Debrecen pl egy parasztváros ezekhez képest.
Amadeus von Dollárbaloldal
De engem nem is zavar mindenkinek lehet saját véleménye. Neked is.
Nemes samu09
najo talan mi is kapunk egy aksigyarat ha minden igaz...
több mint 2 éve
Debrecen egy falu pesthez lépést ez egyértelmű. Aki a fővároson kívül mindent vidéknek hív, több százezres városokat is, es a világ közepének gondolja Pestet azzal nincs miről beszélni ebben a témában.miért, nem az? Vagy te elhiszed ezt a kálvinista Róma bullshitet? 20 évet éltem a magyar vidéken, egy kulturális szakadék Pesthez képest. Trianon igazi tragédiája az, hogy a “vidéki kulturális központokat” elvesztettük: Arad, Kolozsvár, Nagyvárad, Kassa, Szabadka.Jaja Pest az ország kulturális fellegvára.Plusz itt is akkora kulturális a szakadék Teherán és a vidék között, mint Magyarországon. Nem Teheránban jellemzőek az akasztások, hanem suttyófalvabadahban.Irán: teokrácia, emberek lógnak daruskocsikra akasztva a nyílt utcán, mert az állam és az egyház nincsen szétválasztva, mint volt az európai középkorban mínusz daruskocsik.Tegyük hozzá, hogy Iránbanb kb 1930-zól jó 50 évig majdnem az akkori nyugati értékrend szerint élhettek a nők*, igaz erőszakkal hajtották végre azt az átmenetet is. Aztán a 70-es évek végén rengeteg nő is támogatta Khomeinit, aki szépen lassan hatalomra jutása után ismét megnehezítette a nők életét, de halála után feloldották ezeket a szigorításokat. Főleg a környező országokhoz képest igen sok iráni nő végzett egyetemet, alig maradt analfabéta és ezt sikerült az elmúlt pár évben újra szétbaszniuk a morális rendőrséggel, vagy minek hívják.
Nyugat: demokrácia, nincsenek boszorkányperek, nyugodtan mászkálhatsz az utcán és azt írogatsz ide, amit csak akarsz.
Azért ez fundamentális különbség. Amikor Iránban bukik az ajatollah rezsim és vele együtt megy a kukába az összes hamászos és hezbollahos szubhumán, akkor lesz a térségben jobb világ.
Dzsokijuing
*szerk: legalábbis egy Németországban élő iráni professzor nő "ismerős" így mesélte
dancogo
vpi
Nemes samu09
Debrecen pl egy parasztváros ezekhez képest.
Amadeus von Dollárbaloldal
De engem nem is zavar mindenkinek lehet saját véleménye. Neked is.
több mint 2 éve
Fotteccer, hó nem vott, ety fállalatt, natyfáll alatt, naty hónajszőr, Putjin seggébőlnőttNaeccercsak elkezdtek nagyon neműköd, aza szankcionárék és ez a feneketlen Luk, Lukojil - na ennek akit odabassztak, hoty mostantó a teneveden megyünk, nos ő akis galamblelkével, hát kireppent az ablakocskán
Sutána mindejóment mintazagybaszarás, a szankcinárékat kiröhögték mindeniranyból s a kalamblelkű zigibacsi utóggya ety áldottjószívű faszi
na az
másfélévelreppent
az áldottjószíve
háneminfartustkapott
a kövi mese a reggeli teáról mega kilincsekről fog majszóni..

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 2 éve
Potyondi videóját érdemes megnézni a témában!www.youtube.com/watch?v=LurixezL70g
NB2
több mint 2 éve
miért, nem az? Vagy te elhiszed ezt a kálvinista Róma bullshitet? 20 évet éltem a magyar vidéken, egy kulturális szakadék Pesthez képest. Trianon igazi tragédiája az, hogy a “vidéki kulturális központokat” elvesztettük: Arad, Kolozsvár, Nagyvárad, Kassa, Szabadka.Jaja Pest az ország kulturális fellegvára.Plusz itt is akkora kulturális a szakadék Teherán és a vidék között, mint Magyarországon. Nem Teheránban jellemzőek az akasztások, hanem suttyófalvabadahban.Irán: teokrácia, emberek lógnak daruskocsikra akasztva a nyílt utcán, mert az állam és az egyház nincsen szétválasztva, mint volt az európai középkorban mínusz daruskocsik.Tegyük hozzá, hogy Iránbanb kb 1930-zól jó 50 évig majdnem az akkori nyugati értékrend szerint élhettek a nők*, igaz erőszakkal hajtották végre azt az átmenetet is. Aztán a 70-es évek végén rengeteg nő is támogatta Khomeinit, aki szépen lassan hatalomra jutása után ismét megnehezítette a nők életét, de halála után feloldották ezeket a szigorításokat. Főleg a környező országokhoz képest igen sok iráni nő végzett egyetemet, alig maradt analfabéta és ezt sikerült az elmúlt pár évben újra szétbaszniuk a morális rendőrséggel, vagy minek hívják.
Nyugat: demokrácia, nincsenek boszorkányperek, nyugodtan mászkálhatsz az utcán és azt írogatsz ide, amit csak akarsz.
Azért ez fundamentális különbség. Amikor Iránban bukik az ajatollah rezsim és vele együtt megy a kukába az összes hamászos és hezbollahos szubhumán, akkor lesz a térségben jobb világ.
Dzsokijuing
*szerk: legalábbis egy Németországban élő iráni professzor nő "ismerős" így mesélte
dancogo
vpi
Nemes samu09
Debrecen pl egy parasztváros ezekhez képest.
több mint 2 éve
edition.cnn.com/2023/10/24/politics/jenna-ellis-fulton-county/index.htmlwww.youtube.com/watch?v=rY0WxgSXdEE
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
Amit félre akarsz érteni, azt félre fogod. ☺️Jaja Pest az ország kulturális fellegvára. Ehhez képest Debrecen… most is hazafele két kivégzés mellett jöttem el.Plusz itt is akkora kulturális a szakadék Teherán és a vidék között, mint Magyarországon. Nem Teheránban jellemzőek az akasztások, hanem suttyófalvabadahban.Irán: teokrácia, emberek lógnak daruskocsikra akasztva a nyílt utcán, mert az állam és az egyház nincsen szétválasztva, mint volt az európai középkorban mínusz daruskocsik.Tegyük hozzá, hogy Iránbanb kb 1930-zól jó 50 évig majdnem az akkori nyugati értékrend szerint élhettek a nők*, igaz erőszakkal hajtották végre azt az átmenetet is. Aztán a 70-es évek végén rengeteg nő is támogatta Khomeinit, aki szépen lassan hatalomra jutása után ismét megnehezítette a nők életét, de halála után feloldották ezeket a szigorításokat. Főleg a környező országokhoz képest igen sok iráni nő végzett egyetemet, alig maradt analfabéta és ezt sikerült az elmúlt pár évben újra szétbaszniuk a morális rendőrséggel, vagy minek hívják.
Nyugat: demokrácia, nincsenek boszorkányperek, nyugodtan mászkálhatsz az utcán és azt írogatsz ide, amit csak akarsz.
Azért ez fundamentális különbség. Amikor Iránban bukik az ajatollah rezsim és vele együtt megy a kukába az összes hamászos és hezbollahos szubhumán, akkor lesz a térségben jobb világ.
Dzsokijuing
*szerk: legalábbis egy Németországban élő iráni professzor nő "ismerős" így mesélte
dancogo
vpi
Nemes samu09
több mint 2 éve
Autópálya. Elérhetetlen a vidékiek számára az is.De csak mert autópályán mentél a 4-esen durvább a helyzet!Jaja Pest az ország kulturális fellegvára. Ehhez képest Debrecen… most is hazafele két kivégzés mellett jöttem el.Plusz itt is akkora kulturális a szakadék Teherán és a vidék között, mint Magyarországon. Nem Teheránban jellemzőek az akasztások, hanem suttyófalvabadahban.Irán: teokrácia, emberek lógnak daruskocsikra akasztva a nyílt utcán, mert az állam és az egyház nincsen szétválasztva, mint volt az európai középkorban mínusz daruskocsik.Tegyük hozzá, hogy Iránbanb kb 1930-zól jó 50 évig majdnem az akkori nyugati értékrend szerint élhettek a nők*, igaz erőszakkal hajtották végre azt az átmenetet is. Aztán a 70-es évek végén rengeteg nő is támogatta Khomeinit, aki szépen lassan hatalomra jutása után ismét megnehezítette a nők életét, de halála után feloldották ezeket a szigorításokat. Főleg a környező országokhoz képest igen sok iráni nő végzett egyetemet, alig maradt analfabéta és ezt sikerült az elmúlt pár évben újra szétbaszniuk a morális rendőrséggel, vagy minek hívják.
Nyugat: demokrácia, nincsenek boszorkányperek, nyugodtan mászkálhatsz az utcán és azt írogatsz ide, amit csak akarsz.
Azért ez fundamentális különbség. Amikor Iránban bukik az ajatollah rezsim és vele együtt megy a kukába az összes hamászos és hezbollahos szubhumán, akkor lesz a térségben jobb világ.
Dzsokijuing
*szerk: legalábbis egy Németországban élő iráni professzor nő "ismerős" így mesélte
dancogo
vpi
Nemes samu09
Toca
több mint 2 éve
De csak mert autópályán mentél a 4-esen durvább a helyzet!Jaja Pest az ország kulturális fellegvára. Ehhez képest Debrecen… most is hazafele két kivégzés mellett jöttem el.Plusz itt is akkora kulturális a szakadék Teherán és a vidék között, mint Magyarországon. Nem Teheránban jellemzőek az akasztások, hanem suttyófalvabadahban.Irán: teokrácia, emberek lógnak daruskocsikra akasztva a nyílt utcán, mert az állam és az egyház nincsen szétválasztva, mint volt az európai középkorban mínusz daruskocsik.Tegyük hozzá, hogy Iránbanb kb 1930-zól jó 50 évig majdnem az akkori nyugati értékrend szerint élhettek a nők*, igaz erőszakkal hajtották végre azt az átmenetet is. Aztán a 70-es évek végén rengeteg nő is támogatta Khomeinit, aki szépen lassan hatalomra jutása után ismét megnehezítette a nők életét, de halála után feloldották ezeket a szigorításokat. Főleg a környező országokhoz képest igen sok iráni nő végzett egyetemet, alig maradt analfabéta és ezt sikerült az elmúlt pár évben újra szétbaszniuk a morális rendőrséggel, vagy minek hívják.
Nyugat: demokrácia, nincsenek boszorkányperek, nyugodtan mászkálhatsz az utcán és azt írogatsz ide, amit csak akarsz.
Azért ez fundamentális különbség. Amikor Iránban bukik az ajatollah rezsim és vele együtt megy a kukába az összes hamászos és hezbollahos szubhumán, akkor lesz a térségben jobb világ.
Dzsokijuing
*szerk: legalábbis egy Németországban élő iráni professzor nő "ismerős" így mesélte
dancogo
vpi
Nemes samu09
több mint 2 éve
Jaja Pest az ország kulturális fellegvára. Ehhez képest Debrecen… most is hazafele két kivégzés mellett jöttem el.Plusz itt is akkora kulturális a szakadék Teherán és a vidék között, mint Magyarországon. Nem Teheránban jellemzőek az akasztások, hanem suttyófalvabadahban.Irán: teokrácia, emberek lógnak daruskocsikra akasztva a nyílt utcán, mert az állam és az egyház nincsen szétválasztva, mint volt az európai középkorban mínusz daruskocsik.Tegyük hozzá, hogy Iránbanb kb 1930-zól jó 50 évig majdnem az akkori nyugati értékrend szerint élhettek a nők*, igaz erőszakkal hajtották végre azt az átmenetet is. Aztán a 70-es évek végén rengeteg nő is támogatta Khomeinit, aki szépen lassan hatalomra jutása után ismét megnehezítette a nők életét, de halála után feloldották ezeket a szigorításokat. Főleg a környező országokhoz képest igen sok iráni nő végzett egyetemet, alig maradt analfabéta és ezt sikerült az elmúlt pár évben újra szétbaszniuk a morális rendőrséggel, vagy minek hívják.
Nyugat: demokrácia, nincsenek boszorkányperek, nyugodtan mászkálhatsz az utcán és azt írogatsz ide, amit csak akarsz.
Azért ez fundamentális különbség. Amikor Iránban bukik az ajatollah rezsim és vele együtt megy a kukába az összes hamászos és hezbollahos szubhumán, akkor lesz a térségben jobb világ.
Dzsokijuing
*szerk: legalábbis egy Németországban élő iráni professzor nő "ismerős" így mesélte
dancogo
vpi
több mint 2 éve
Potyondi videóját érdemes megnézni a témában!
több mint 2 éve
nem, erre gondolt...A "török basa nagy a hasa" beakadt neki.Trump praises Viktor Orbán, calling him the “leader of Turkey”
— Biden-Harris HQ (@BidenHQ) October 23, 2023
He is the prime minister of Hungary. pic.twitter.com/a3aehjGewe
Negritis, a vajda
Dzsokijuing
Szerkesztette: sutianap

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 2 éve
Az USA-ból nézve egy és ugyanaz. Az okosabbaknak is, hát még egy Trumpnak.Trump praises Viktor Orbán, calling him the “leader of Turkey”
— Biden-Harris HQ (@BidenHQ) October 23, 2023
He is the prime minister of Hungary. pic.twitter.com/a3aehjGewe
Negritis, a vajda
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 2 éve
Plusz itt is akkora kulturális a szakadék Teherán és a vidék között, mint Magyarországon. Nem Teheránban jellemzőek az akasztások, hanem suttyófalvabadahban.Irán: teokrácia, emberek lógnak daruskocsikra akasztva a nyílt utcán, mert az állam és az egyház nincsen szétválasztva, mint volt az európai középkorban mínusz daruskocsik.Tegyük hozzá, hogy Iránbanb kb 1930-zól jó 50 évig majdnem az akkori nyugati értékrend szerint élhettek a nők*, igaz erőszakkal hajtották végre azt az átmenetet is. Aztán a 70-es évek végén rengeteg nő is támogatta Khomeinit, aki szépen lassan hatalomra jutása után ismét megnehezítette a nők életét, de halála után feloldották ezeket a szigorításokat. Főleg a környező országokhoz képest igen sok iráni nő végzett egyetemet, alig maradt analfabéta és ezt sikerült az elmúlt pár évben újra szétbaszniuk a morális rendőrséggel, vagy minek hívják.
Nyugat: demokrácia, nincsenek boszorkányperek, nyugodtan mászkálhatsz az utcán és azt írogatsz ide, amit csak akarsz.
Azért ez fundamentális különbség. Amikor Iránban bukik az ajatollah rezsim és vele együtt megy a kukába az összes hamászos és hezbollahos szubhumán, akkor lesz a térségben jobb világ.
Dzsokijuing
*szerk: legalábbis egy Németországban élő iráni professzor nő "ismerős" így mesélte
dancogo
több mint 2 éve
Irán: teokrácia, emberek lógnak daruskocsikra akasztva a nyílt utcán, mert az állam és az egyház nincsen szétválasztva, mint volt az európai középkorban mínusz daruskocsik.Tegyük hozzá, hogy Iránbanb kb 1930-zól jó 50 évig majdnem az akkori nyugati értékrend szerint élhettek a nők*, igaz erőszakkal hajtották végre azt az átmenetet is. Aztán a 70-es évek végén rengeteg nő is támogatta Khomeinit, aki szépen lassan hatalomra jutása után ismét megnehezítette a nők életét, de halála után feloldották ezeket a szigorításokat. Főleg a környező országokhoz képest igen sok iráni nő végzett egyetemet, alig maradt analfabéta és ezt sikerült az elmúlt pár évben újra szétbaszniuk a morális rendőrséggel, vagy minek hívják.
Nyugat: demokrácia, nincsenek boszorkányperek, nyugodtan mászkálhatsz az utcán és azt írogatsz ide, amit csak akarsz.
Azért ez fundamentális különbség. Amikor Iránban bukik az ajatollah rezsim és vele együtt megy a kukába az összes hamászos és hezbollahos szubhumán, akkor lesz a térségben jobb világ.
Dzsokijuing
*szerk: legalábbis egy Németországban élő iráni professzor nő "ismerős" így mesélte
Szerkesztette: dancogo
több mint 2 éve
A "török basa nagy a hasa" beakadt neki.Trump praises Viktor Orbán, calling him the “leader of Turkey”
— Biden-Harris HQ (@BidenHQ) October 23, 2023
He is the prime minister of Hungary. pic.twitter.com/a3aehjGewe
Negritis, a vajda
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 2 éve
Trump praises Viktor Orbán, calling him the “leader of Turkey”
— Biden-Harris HQ (@BidenHQ) October 23, 2023
He is the prime minister of Hungary. pic.twitter.com/a3aehjGewe
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
Libanonból nem tiltották ki a libákat? 😂4. Aki szerint a nők helyzetének összehasonlítása kérdéses, meg vita téma lehet a közelt-kelet és Európa kapcsán, az tegye fel magának a kérdést, hogy a lánya Dániában, Portugàliában, Görögországban, vagy Szíriában, Libanonban, esetleg Iránban menjen egyetemre, engedné jó szívvel hosszabb időre és kész is vagyunk. (És akkor jófejségből Szaúd-Arábiát bele se tettem a listába)Libanon picit santit a felsorolasban. nem egy szinten helyezkedik el szigorusagban, mint Sziria vagy Iran foleg Bejrut. siman megesett velem, hogy mentunk pentek este sorozni, es a 'bulinegyedben' egyszer csak megcsapott a fu szag. raadasul irgalmatlan jo kezmuves soreik vannak. plusz az American University of Beirut egesz jo helyezeseket er el az egyetemi rangsorokban.
MC12
csebi

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 2 éve
azert mas a helyi nok helyzete, es mas mondjuk egy europai-amerikai nonek Berjutban tanulni. csupan erre akartam felhivni a figyelmet, hogy mondjuk egy europai nonek megcsinalni a Mastert Bejrutban, nem a vilagvege. es hat amikor ezt a kerdest tetted fel, akkor osszemostad a kettot, marpedig eleg nagy kulonbseg van a helyi nok es egy kulfoldi no helyzete kozott.Itt most a nők helyzetéről volt szó, amiben egyébként Libanon valóban jobban áll, mint több környékbeli ország - de maximum hozzájuk képest. Európától fényévekre vannak még ők is.4. Aki szerint a nők helyzetének összehasonlítása kérdéses, meg vita téma lehet a közelt-kelet és Európa kapcsán, az tegye fel magának a kérdést, hogy a lánya Dániában, Portugàliában, Görögországban, vagy Szíriában, Libanonban, esetleg Iránban menjen egyetemre, engedné jó szívvel hosszabb időre és kész is vagyunk. (És akkor jófejségből Szaúd-Arábiát bele se tettem a listába)Libanon picit santit a felsorolasban. nem egy szinten helyezkedik el szigorusagban, mint Sziria vagy Iran foleg Bejrut. siman megesett velem, hogy mentunk pentek este sorozni, es a 'bulinegyedben' egyszer csak megcsapott a fu szag. raadasul irgalmatlan jo kezmuves soreik vannak. plusz az American University of Beirut egesz jo helyezeseket er el az egyetemi rangsorokban.
MC12
csebi
És akkor egyébént az lmbtq-részt be hoztuk, hogy ugyan akik szerint a nők helyzete nincs is olyan távol Európától, azok mit gondolnak a szexuális kisebbségekkel szembeni bánásmódról? Ott is csak pár tíz évvel vagyunk jobbak? 😉
MC12
raadasul Bejrut es Sziria-Iran kozott is eleg nagy kulonbseg van.
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 2 éve
mongya ezt azaz ejurópai kormany, aki látvanyosan nyomja háttérbe a nőket meg fóliazza a könyveketItt most a nők helyzetéről volt szó, amiben egyébként Libanon valóban jobban áll, mint több környékbeli ország - de maximum hozzájuk képest. Európától fényévekre vannak még ők is.4. Aki szerint a nők helyzetének összehasonlítása kérdéses, meg vita téma lehet a közelt-kelet és Európa kapcsán, az tegye fel magának a kérdést, hogy a lánya Dániában, Portugàliában, Görögországban, vagy Szíriában, Libanonban, esetleg Iránban menjen egyetemre, engedné jó szívvel hosszabb időre és kész is vagyunk. (És akkor jófejségből Szaúd-Arábiát bele se tettem a listába)Libanon picit santit a felsorolasban. nem egy szinten helyezkedik el szigorusagban, mint Sziria vagy Iran foleg Bejrut. siman megesett velem, hogy mentunk pentek este sorozni, es a 'bulinegyedben' egyszer csak megcsapott a fu szag. raadasul irgalmatlan jo kezmuves soreik vannak. plusz az American University of Beirut egesz jo helyezeseket er el az egyetemi rangsorokban.
MC12
csebi
És akkor egyébént az lmbtq-részt be hoztuk, hogy ugyan akik szerint a nők helyzete nincs is olyan távol Európától, azok mit gondolnak a szexuális kisebbségekkel szembeni bánásmódról? Ott is csak pár tíz évvel vagyunk jobbak? 😉
MC12
naaa, MC! nekejjenmátiltsalak

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
