Magyar foci csevegő

36 feliratkozó

több mint 13 éve
Kori Baltimore Ravens 1 169
"Én nem engedélyezném ebben a formában ezt a dolgot már most sem! Inkább abban teljesedjenek ki ezek a szakemberek, hogy képzik az új edzőgenerációt és nem abban hogy két csapatot edzenek egyszerre!"

Ezért tartja az edzőképzést. Igyekszünk megtanulni minél többet a Vilitől, de még egy szolid 5-10 évig nézegethetném mit hogyan meg miért csinál, mire nagyjából a közelébe érnék (remélem olvassa a fórumot, mester lehetek kezdő QB? 😀 ).

Ha a Titans ellen ő vitte volna a D-t nem pedig én, akkor tuti nem kapunk ki, de sajnos csak én jutottam szegény srácoknak 😛 . Győrben a Karesz, a Fejérben a Tibi meg én próbálkozunk edzőként valami pozitívat művelni, de a Vili abszolút nem csinál semmit, már csak az összeférhetetlenség miatt sem. Na jó, persze ha kérdezek válaszol, különben hejjj :cool: nagyobb gondok lennének. A Győr-Fejér meccsre eljött megnézni, de ott sem csinált semmit, úgyhogy az csak pletyka. Na jó, azért a végén lebaszott 😂 szóval a semmi ebben a formában nem igaz, de őt ezért szeretjük.

Az első szezonunkban összehoztunk egy 3-2-es mérleget, akkor az bravúrnak lett kikiáltva, talán az is volt. Aztán megjött a Vili decemberben, hogy segítsen egy kicsit, majd mivel rájöttünk, hogy halvány lila gőzünk sincs SEMMIRŐL, így iszonyatosan örültünk, hogy legalább esélyünk van tanulni, hogy pártfogásába vett minket. Az eredmény meg egy Div II-es bajnoki cím lett. Valószínűleg akárhová menne, hasonló hatást tudna elérni (na jó, a Wolves és a Cowboys kivétel).

Egyébként a felvetés egy szempontból teljesen jogos. Előrelépés lenne nekünk egy extra-szuper vagy milyen ligában játszani jövőre a Div I helyett (ha így lesz a bonyolítás). Szívesebben kapnék ki jobb csapatoktól szoros meccseken, mint hogy nagyobb arányban győzzek gyengébbek ellen. De ezt még nem lehet megoldani, és sokkal jobb nekünk a Vilivel bárhol, mint nélküle a top csapatok között. A jövő meg majd alakítja a dolgokat, ki tudja mi lesz pár év múlva.

Szerintem csak akkor láthatja valaki mennyivel jobb egy hozzáértő edzővel felkészülni, ha megtapasztalja személyesen mi a különbség. De egyelőre ez még keveseknek adatik meg, ha meg olyan szerencsés valaki mint mi, bolond ha lemond a lehetőségről.

több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Az "elszaladós / bujkálós" megoldás sem kerek a WADA kódex szerint:

"2.3 A mintaszolgáltatási kötelezettség megtagadása vagy a mintaszolgáltatás elmaradása megfelelő
indoklás hiányában - azt követően, hogy a sportoló az alkalmazandó doppingszabályok szerint
előírt értesítést kapott - vagy a mintavétel akadályozása egyéb módon.

Doppingellenőrként találkoztam már bujkáló, menekülő sportolóval de nem érdemes ezzel
próbálkozni, hiszen láthatjuk, hogy ez is kimeríti a „mintavétel akadályozása” kifejezést és
büntetést von maga után.

2.4 Az ésszerű szabályokon alapuló - a sportolók versenyen kívüli rendelkezésre állására, ezen belül
a sportoló hollétére vonatkozó információk biztosítására-, valamint teszten való részvételére
vonatkozó - követelmények megsértése.
Az előre be nem jelentett, versenyen kívüli tesztelés a hatékony dopping ellenőrzés egyik
legfontosabb eleme. Ehhez minden sportoló kötelessége a pontos és naprakész „whereabouts
information” szolgáltatása.

Doppingellenőrként számtalan esetben találkozunk azzal, hogy a helyszínen derül ki, változás
történt, ami nem lett, vagy későn lett bejelentve, és nincs ott a sportoló, ahol lennie kellene.
Ilyenkor két órát várunk a helyszínen, mindent elkövetünk, hogy felvegyük a kapcsolatot az érintett
sportolóval – ha tudunk, telefonálunk, keressük az edzőt, vagy a megjelölt kontakt személyeket – de
ha nem találjuk meg a sportolót, akkor az eset „sikertelen mintavételnek” minősül, és szankciót von
maga után."e53m62
Tehát aki elszaladt nem volt kijelölve. ennyi.
több mint 13 éve
e53m62 Pittsburgh Steelers 299 — W.A.R. = We Are Renegades

maga után."

A defense lineman could tear apart a refridgerator with his teeth.
The offense lineman can tell you how to put it back together spring by spring...
több mint 13 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 491 — Sic semper tyrannis!
Mivel saját szememmel nem láttam, így akkor lehet nem így van, de ezt hallottam és ezért is vetettem fel. Az amúgy nem lehet hogy magán a meccsen ott volt és valaki láthatta hogy egyszer itt egyszer ott tűnik fel? 😊
több mint 13 éve
kutya23c 223
Szerintetek kellene ezt szabályozni vagy jól van így ahogy most van, hogy teszem azt a Győr Juniorsnál és a Fejér Juniorsnál is ugyanaz az edző és még egymás ellen is játszottak!
Ugye előnye is van a dolognak, hogy azért ők magasabb szinten művelik ezt az edzősködést mint a többiek és jó ha besegítenek.
Szóval pro és kontra vannak érvek. Én a ti véleményetekre is kíváncsi lennék!Bruce
Szerintem előbb inkább érdeklődj a csapatoktól, mielőtt ekkora faszságokat állítasz!
A Fejér juniorst, az Enthroners edzője Pál Tibor Kornél,és Dunaújvárostól a Kori edzi.
Így indulnak a rosszindulatú pletykák.

Probléma amit felvetettél egyébként jó téma csak a körítés nem megfelelő!
Az közös lónak túrós a háta mondás jut eszemben, illetve az hogy akkor az adott két csapat mikor és hogy fog esetleg valaha egymás ellen játszani?-az edző váltva rohangál az oldal vonalak között 😀-

"Olyan vagyok, mint egy gép. Teljesítek mindenképp. Ha érzem is, hogy fáradok, holtomig már nincsen fék."

több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Rövidtávon oké Győr és a Gorillaz helyzete, de hosszú távon is vajon jó ez igy nekik?
több mint 13 éve
Paulus Minnesota Vikings Oklahoma Sooners 586 — Vikings fan
Én még egy Fejér Juniors edzésen sem találkoztam Vilivel. Pedig elég sokon kint voltam azt hiszem. Itt fehérváron egyszer sem volt, a közös edzéseken sem Dunaújvárosban.
De Kornél majd megerősít ebben a hitemben, hogy valahol nem rejtették-e el. 😉 😂 :cool:

Nem hiszem, hogy külön a 9 Újvárosi juniorral edzene. Persze a felnőtt csapatban biztos okítja őket.
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Az hogy valaki segít az megint más dolog, mintha valaki edző mindkét csapat élén! Ilyen nincs és nem is lehet!

Ha jönne hozzánk valamelyikük, hogy szeretne segíteni, akkor természetesen elfogadnánk, sőt örülnénk neki! De, ha edző szeretne lenni, akkor nem hiszem hogy nem kérdezném meg, hogy melyik csapatnál vagy még edző? Nem jó dolog szerintem egyáltalán ha egy ember több helyen is főedző vagy akár koordinátor!

A példám meg jó, mert ha nem arra a szintre akarunk eljutni, hogy sportfogadás és pénz legyen ebben a dologban is, akkor megette a fene. Az hogy majd akkor nem fog úgy lenni, azt ne magyarázza meg nekem senki, ha valami célt el akarsz érni, akkor már most profin kell gondolkozni és profiként kell dolgozni még ha a fizetséget nem is kapsz érte. De lehet hogy ez csak engem zavar és mindenkinek így jó!

Én nem engedélyezném ebben a formában ezt a dolgot már most sem! Inkább abban teljesedjenek ki ezek a szakemberek, hogy képzik az új edzőgenerációt és nem abban hogy két csapatot edzenek egyszerre! Egyrészt nem is tudnak két csapatra 100%-osan odafigyelni, másrészt ha az a gond, hogy nincsen megfelelő mennyiségű edző, akkor szerintem inkább azt kellene fejleszteni, nem két-két csapatot kiemelni!
Lee Hlavka, aki a legnagyobb elme ma az amerikaifociban Magyarországon, miért nem edz két csapatot?Bruce
Az biztos hogy ebben a kérdésben nem értünk egyet
De a te általad leírt út meg nekem nem tetszik. Az a tiltás útja ahol nincs döntési lehetősége a csapatoknak (még ha nem is tud mindkét csapatnál 100%-osan teljesíteni hagy döntsék azt el a csapatok hogy ez nekik jó e).
És a focival társadalmi munkában foglalkozó emberek hagy döntsék el mit akarnak csinálni edzősködni vagy edzőket tanítani (ez megint furcsa hogy szabályozni akarod, ki hogy szeretné szervezni az életét és mit csinál a szabadidejében, majd te (vagy bárki más) jól megmondod hogy hogy szórakozzon kulturáltan. Ezt az utolsó kérdést meg azt hiszem rossz helyre tetted fel Lee ezt a fórumot nem olvassa.
Mindenesetre a kérdésfelvetésed tetszik és látszik hogy érdemes vele foglalkozni, még ha ebben a kérdésben MOST nem értünk egyet (mert most szerintem nem aktuális). Folyik az edzőképzés úgy tudom Lee Vili Boda részt vesz benne tehát arra is figyelnek a tudásuk átadásra kerüljön.
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Egy kis visszatekintő az edzői kerekasztal beszélgetésre!

Itt az egyik szünetben felvetődött bennem egy gondolat, amit meg is osztottam Istvánnal, hogy a két csapat egy edző probléma csak számomra probléma e, avagy ténylegesen problémát jelent. Akkor azt a választ kaptam, hogy erről beszélni fogunk az etikai szabályoknál, de sajnos erre nem jutott idő! :/ (Pedig mindkét érintett ott volt, Grátz Vilmos is és Karim is)

Szerintetek kellene ezt szabályozni vagy jól van így ahogy most van, hogy teszem azt a Győr Juniorsnál és a Fejér Juniorsnál is ugyanaz az edző és még egymás ellen is játszottak!
Ugye előnye is van a dolognak, hogy azért ők magasabb szinten művelik ezt az edzősködést mint a többiek és jó ha besegítenek.
Szóval pro és kontra vannak érvek. Én a ti véleményetekre is kíváncsi lennék!Bruce
A kérdésed a szabályzásra jogos, mert egy bajnokságon belül akár történhet ilyen esetben "pontleadás" és ezért akár kelhet hogy ezt szabályozzák.
Ha nem egy bajnokságba játszik a két csapat akkor szerintem nem szabd a csapatoktól ezt a lehetőséget elvenni most (majd ha munkanélküli edzők fogják hazánkban a küszöböt rágni, akkor erre a kérdésre is érdemes visszatérni)
És fejlődni kell, de úgy ha értelmes célokat tüzünk ki, és betartható szabályokat szabunk, nem pedig ellehetetlenítünk csapatokat.
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Én szerintem ezt a kérdést, sokan túlságosan konkretizálják. Szerintem szimplán a morális kérdéseket próbálta Bruce feszegetni, pusztán a jövővel kapcsolatban. Nyilván egyszer eljön az idő amikor meg kell szüntetni, hogy több csapatos edzők legyenek. És nyilván nem a közeljövőben.
több mint 13 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 491 — Sic semper tyrannis!
Az hogy valaki segít az megint más dolog, mintha valaki edző mindkét csapat élén! Ilyen nincs és nem is lehet!

Ha jönne hozzánk valamelyikük, hogy szeretne segíteni, akkor természetesen elfogadnánk, sőt örülnénk neki! De, ha edző szeretne lenni, akkor nem hiszem hogy nem kérdezném meg, hogy melyik csapatnál vagy még edző? Nem jó dolog szerintem egyáltalán ha egy ember több helyen is főedző vagy akár koordinátor!

A példám meg jó, mert ha nem arra a szintre akarunk eljutni, hogy sportfogadás és pénz legyen ebben a dologban is, akkor megette a fene. Az hogy majd akkor nem fog úgy lenni, azt ne magyarázza meg nekem senki, ha valami célt el akarsz érni, akkor már most profin kell gondolkozni és profiként kell dolgozni még ha a fizetséget nem is kapsz érte. De lehet hogy ez csak engem zavar és mindenkinek így jó!

Én nem engedélyezném ebben a formában ezt a dolgot már most sem! Inkább abban teljesedjenek ki ezek a szakemberek, hogy képzik az új edzőgenerációt és nem abban hogy két csapatot edzenek egyszerre! Egyrészt nem is tudnak két csapatra 100%-osan odafigyelni, másrészt ha az a gond, hogy nincsen megfelelő mennyiségű edző, akkor szerintem inkább azt kellene fejleszteni, nem két-két csapatot kiemelni!
Lee Hlavka, aki a legnagyobb elme ma az amerikaifociban Magyarországon, miért nem edz két csapatot?
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
A jásznál nem is láthattad Vilit, mert nekünk nem edzőnk egyáltalán! 😊

Egyébként lehet hogy úgy jön le hogy irigykedés, de sztem nem véletlen hogy sehol nem engedélyezik ezt! Pl milyen lett volna ha tavaly a Chelsea-nek és a Newcastle-nak ugyanaz az edzője! A Newcastle feljut, de inkább visszamondja a feljutás lehetőségét mert hát egy osztályban nem szerepelhetnek így!

Szerintem nonszensz, akár irigységnek hat, akár nem!Bruce
Majd ha a Chelasea hez és a Newcastle-hez hívják Vilit akkor biztos fog tudni dönteni. De ha ezekhez a csapatokhoz sem jelentkezik senki edzőnek szerintem bevállalja mindkettőt 😉
és majd a feljutónak döntenie kell (ha nonszensz ha nem) hidd el, el fogja tudni dönteni mi neki a jobb, a feljutás edző nélkül, vagy egy osztállyal lejjebb edzővel.
Nem hiszem bárki is kényszeríti őket, hogy a Vili legyen az edzőjük.
Ezek az indokok amik a csapatok érdekeire hivatkozva próbálják etikátlannak beállítani a dolgot olyan segítségnek tűnnek,
mint amikor erőnek erejével át akarod vezetni a vak embert az utca túloldalára, pedig nem is akart átmenni (Ha Győri, Dunaúj játékosok mondanák ezt megérteném, de úgy látom nem ők panaszkodnak)
több mint 13 éve
Mohi24 99
A jásznál nem is láthattad Vilit, mert nekünk nem edzőnk egyáltalán! 😊

Egyébként lehet hogy úgy jön le hogy irigykedés, de sztem nem véletlen hogy sehol nem engedélyezik ezt! Pl milyen lett volna ha tavaly a Chelsea-nek és a Newcastle-nak ugyanaz az edzője! A Newcastle feljut, de inkább visszamondja a feljutás lehetőségét mert hát egy osztályban nem szerepelhetnek így!

Szerintem nonszensz, akár irigységnek hat, akár nem!Bruce
Egy Chelsea.t és Newcastle-t azért ne hasonlítsál már egy Dunaújváros-Győr, illetve Debrecen-Bp Cowboyshoz. Az általad felhozott példák nagyon nem jók, mert ott hatalmas pénzekről van szó, mind az edző fizetésében, mind a sportfogadásokban. Ha a Chelsea-nek és a Newcastle-nak ugyanaz lenne az edzője akkor tippmixelők, sportfogadók százezrei háboroghatnának jogosan. Azért lássuk be itt erről nincsen szó. Se nagy pénzek, se rengeteg érintett (sportfogadó pl) nincsen. Nálunk az a helyzet, hogy bárki örül ha olyan edzője van mint pl Grátz Vili, vagy Karim. Nekem ne mond, hogy ha odamenne akármelyikük az edzésetekre, akkor azt mondanád, hogy inkább nem kérsz a segítségükből, mennyen inkább haza, mert neked morális problémáid adódtak. Ezenkívül ha valakinek morálisan problémás lehetne egy ilyen edzőn való "osztozkodás" azok csakis és kizárólag az érintett csapatok lehetnének. (ezt a magyar amerikai foci helyzetére vonatkozóan mondom, mert nincsenek meg azok a körülmények itt, ami a Chelsea és a Newcastle háza táján.) Magyarországnak sok olyan magasan képzett edzőre lenne szüksége mint Vili vagy Karim, és ameddig ők szabadidejükben órákat utaznak, hogy egy héten több edzésen ott lehessenek(pl a Vili Pestről jár Győrbe, illetve Dunaújvárosba), addig mindenki csak hálás lehet, még Te is, mert egynél több csapatot emel ki a saját korlátai közül, ezzel lásd be, a magyar színvonalat javítja. Ha neked ez visszatetsző, akkor igazán nehezemre fog esni megérteni a miértet.
Egyébként én első kézből tudom, hogy a Vili nem edző a Sharks juniorban, azon kívül hogy tanácsokkal ellátta a játékosokat, nem tartott edzést nekik, erre volt 3 játékos edző. A Fejér juniornál pedig ha jól tudom Kori az edző. Ha szeretnéd megkérdezek neked junior korú játékosokat, zavarja e őket az általad felvetett "probléma".

Üdv.: Macher Bálint

http://www.youtube.com/watch?v=fKnbo1QBdwM&feature=relmfu
több mint 13 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 491 — Sic semper tyrannis!
A jásznál nem is láthattad Vilit, mert nekünk nem edzőnk egyáltalán! 😊

Egyébként lehet hogy úgy jön le hogy irigykedés, de sztem nem véletlen hogy sehol nem engedélyezik ezt! Pl milyen lett volna ha tavaly a Chelsea-nek és a Newcastle-nak ugyanaz az edzője! A Newcastle feljut, de inkább visszamondja a feljutás lehetőségét mert hát egy osztályban nem szerepelhetnek így!

Szerintem nonszensz, akár irigységnek hat, akár nem!
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Tudtommal meg a Felnőtt csapatoknál viszont a Vili az edző és így a junioroknál is ott lehet mint edző és mivel mindkettőnél ott van mint edző, így máris lehet okoskodni hogy akkor most kinek mit mondott?Bruce
Szerintem ha az mindkét csapatnak jó, és ők belemennek, az edző is tudja kezelni akkor mi a baj.
Hagy döntsék el ők (azt hiszem pont ezért nem indul a két csapat egy bajnokságban)
A junioroknál meg Cserjés Károly (Győr) az edző
A Jásznál sem láttam hogy ott lett volna Vili.
Lehet pont ezért.
(Nekem inkább olyan irigykedés félének tűnik ez a dolog nehogy már jó legyen a Gorilláknak Cowboyoknak). Ha egy bajnokságban szerepel mindkét csapat akkor lehet ez izgalma az egymás elleni mérkőzésen (de ezt is előre le lehet egyeztetni a csapatokkal hogy ilyenkor mi legyen).
több mint 13 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 491 — Sic semper tyrannis!
Igen itt találkozik szembe az etika és a szakma!

Én nagyon ellene vagyok, de a segítségnyújtás az más, mint az hogy valaki edzője e mindkét csapatnak. Mert segíteni úgy is lehet, hogy nem vagy az adott csapatnál edző, hanem csak besegítesz mondjuk edzőtáborok alkalmával vagy néhány edzésen részt veszel, de mondjuk mérkőzésen nem vezeted őket!

Egyébként is felmerült, hogy az edzőknek igenis segítenie kell egymást, tehát ez egy lépés afelé, hogy ne legyen egy ember több csapatnál is edző!Bruce
Szerintem nincs ennél alapvetőbb dolog, mint hogy az edzők segítsék egymást. Mindenkinek érdeke ez. Onnantól kezdve, hogy valaki mondjuk saját használatra lefordít lefordít egy könyvet, vagy bármit, vagy akár talál valami értékes oktatóvideót, ezeket meg kéne osztani egymással.
Sose értettem ezt a fajta "titkolózást".Zorddd
Ez igaz, csak ugye felmerült ezen a beszélgetésen ez mint konkrét példa, tehát eddig ez így működött! Remélhetőleg elindul egy két jó irányba mutató dolog ezen a téren!
több mint 13 éve
Zorddd Chicago Bears 476 — Menő
Igen itt találkozik szembe az etika és a szakma!

Én nagyon ellene vagyok, de a segítségnyújtás az más, mint az hogy valaki edzője e mindkét csapatnak. Mert segíteni úgy is lehet, hogy nem vagy az adott csapatnál edző, hanem csak besegítesz mondjuk edzőtáborok alkalmával vagy néhány edzésen részt veszel, de mondjuk mérkőzésen nem vezeted őket!

Egyébként is felmerült, hogy az edzőknek igenis segítenie kell egymást, tehát ez egy lépés afelé, hogy ne legyen egy ember több csapatnál is edző!Bruce
Szerintem nincs ennél alapvetőbb dolog, mint hogy az edzők segítsék egymást. Mindenkinek érdeke ez. Onnantól kezdve, hogy valaki mondjuk saját használatra lefordít lefordít egy könyvet, vagy bármit, vagy akár talál valami értékes oktatóvideót, ezeket meg kéne osztani egymással.
Sose értettem ezt a fajta "titkolózást".

Double the gun, double the fun.
Zoon Politikon
több mint 13 éve
Zorddd Chicago Bears 476 — Menő
Nekem személy szerint egyáltalán nem baj, sőt jónak tartom ha egy (kellő tudással rendelkező) edző több csapatnak is segít. A mérkőzésen úgyis a játékosokon múlik az eredmény, és az hogy egy jobb edzőtől tanulhatnak csak ösztönzőleg hathat.Zorddd
Szerintem, ez addig igaz, míg a két csapat össze nem találkozik. Onnantól felvetődnek morális kérdések..Medoweb
Szerintem az ilyen eseteket a két csapat, vagy az edző és a csapat kell hogy tisztázzák, még az elején. Meg lehet ezt oldani úgy ,hogy mindkét félnek elfogadható legyen. Csak beszélni kell róla, és nem fű alatt kezelni, mert abból mindig sértődés meg kvázi botrány van (ez nem utalás konkrét dologra, csak általánosságban mondtam).

Double the gun, double the fun.
Zoon Politikon
több mint 13 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 491 — Sic semper tyrannis!
Tudtommal meg a Felnőtt csapatoknál viszont a Vili az edző és így a junioroknál is ott lehet mint edző és mivel mindkettőnél ott van mint edző, így máris lehet okoskodni hogy akkor most kinek mit mondott?
több mint 13 éve
JSanyo Indianapolis Colts 2 675 — 1/1
quod licet Lupus, non licet boviBálint #15
asszem vagy Lupo vagy Lupis, de a többes szám miatt inkább Lupis, de akkor már az is Bovis 😊 most pedig felírod 100szor a MAFL székházának falára! 😊

több mint 13 éve
tudu28 152
Egy kis visszatekintő az edzői kerekasztal beszélgetésre!

Itt az egyik szünetben felvetődött bennem egy gondolat, amit meg is osztottam Istvánnal, hogy a két csapat egy edző probléma csak számomra probléma e, avagy ténylegesen problémát jelent. Akkor azt a választ kaptam, hogy erről beszélni fogunk az etikai szabályoknál, de sajnos erre nem jutott idő! :/ (Pedig mindkét érintett ott volt, Grátz Vilmos is és Karim is)

Szerintetek kellene ezt szabályozni vagy jól van így ahogy most van, hogy teszem azt a Győr Juniorsnál és a Fejér Juniorsnál is ugyanaz az edző és még egymás ellen is játszottak!
Ugye előnye is van a dolognak, hogy azért ők magasabb szinten művelik ezt az edzősködést mint a többiek és jó ha besegítenek.
Szóval pro és kontra vannak érvek. Én a ti véleményetekre is kíváncsi lennék!Bruce
Tudtommal a Győr Juniorsnál és a Fejér Juniorsnál nem ugyanaz az edző.

http://www.facebook.com/pages/Gy%C5%91r-Sharks/274168015956901
több mint 13 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 491 — Sic semper tyrannis!
Igen itt találkozik szembe az etika és a szakma!

Én nagyon ellene vagyok, de a segítségnyújtás az más, mint az hogy valaki edzője e mindkét csapatnak. Mert segíteni úgy is lehet, hogy nem vagy az adott csapatnál edző, hanem csak besegítesz mondjuk edzőtáborok alkalmával vagy néhány edzésen részt veszel, de mondjuk mérkőzésen nem vezeted őket!

Egyébként is felmerült, hogy az edzőknek igenis segítenie kell egymást, tehát ez egy lépés afelé, hogy ne legyen egy ember több csapatnál is edző!
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Nekem személy szerint egyáltalán nem baj, sőt jónak tartom ha egy (kellő tudással rendelkező) edző több csapatnak is segít. A mérkőzésen úgyis a játékosokon múlik az eredmény, és az hogy egy jobb edzőtől tanulhatnak csak ösztönzőleg hathat.Zorddd
Szerintem, ez addig igaz, míg a két csapat össze nem találkozik. Onnantól felvetődnek morális kérdések..
több mint 13 éve
Zorddd Chicago Bears 476 — Menő
Nekem személy szerint egyáltalán nem baj, sőt jónak tartom ha egy (kellő tudással rendelkező) edző több csapatnak is segít. A mérkőzésen úgyis a játékosokon múlik az eredmény, és az hogy egy jobb edzőtől tanulhatnak csak ösztönzőleg hathat.

Double the gun, double the fun.
Zoon Politikon
több mint 13 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 491 — Sic semper tyrannis!
Egy kis visszatekintő az edzői kerekasztal beszélgetésre!

Itt az egyik szünetben felvetődött bennem egy gondolat, amit meg is osztottam Istvánnal, hogy a két csapat egy edző probléma csak számomra probléma e, avagy ténylegesen problémát jelent. Akkor azt a választ kaptam, hogy erről beszélni fogunk az etikai szabályoknál, de sajnos erre nem jutott idő! :/ (Pedig mindkét érintett ott volt, Grátz Vilmos is és Karim is)

Szerintetek kellene ezt szabályozni vagy jól van így ahogy most van, hogy teszem azt a Győr Juniorsnál és a Fejér Juniorsnál is ugyanaz az edző és még egymás ellen is játszottak!
Ugye előnye is van a dolognak, hogy azért ők magasabb szinten művelik ezt az edzősködést mint a többiek és jó ha besegítenek.
Szóval pro és kontra vannak érvek. Én a ti véleményetekre is kíváncsi lennék!