NCAA eredménykövetés NCAA eredménykövetés - 1 aktív topik

Magyar foci csevegő

36 feliratkozó

több mint 13 éve
Kori Baltimore Ravens 1 169
Úgy tudom a csapatok kérték a 11 11-etce
Jó lenne ez, de a legtöbb csapatnál alig több a létszám 20 főnél. Így hogy akarunk 11-11-et játszani? Akkor már a kisebb rossz a 9-9, azzal együtt, hogy nagyon én sem rajongok érte.

A korosztály szűkítése meg jól láthatóan nem lehetne aktuális még, csak rá kell nézni a junior bajnokságra. Majd ha lesz benne kétszer ennyi csapat, meg mindenhol 30 fős roster, akkor talán.

Játékvezető képzésre nov. 15-ig lehet jelentkezni: http://www.mafsz.org/mafsz/index.php?itemid=229&catid=1#more

több mint 13 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 491 — Sic semper tyrannis!
Igen a csapatok kérték! Mi is határozottan emellett voltunk! De most itt nem is erről van szó, hanem a korcsoportokról!

Szükséges e 16 évnél meghúzni a junior korosztály alsó határát? Jelenleg azt hiszem 15 év! Tudom, hogy azért egy 15 éves srác és egy 19 éves srác között ég és föld a különbség erőben meg mindenben, de egyelőre még szerintem nem olyan széles a fiatalok bázisa, hogy több korosztálynak is létjogosultsága legyen. Erre még szerintem pár évet várni kell!

Bár én megjegyzem, hogy nagyon örülnék, ha több csapatnál is beindulna az egészen fiatalok képzése, de jelenleg sztem max 2-4 csapat áll azon a szinten, hogy mondjuk 10 éves körüli emberkékkel foglalkozzon. Sok csapatnak még a junior is gondot okoz!

Ezért ha a felnőtt korosztály alsó korhatárát felemelik 17 évre egy pár csapatnak néhány játékosa kiesik a csapatból! És ugye mivel sok csapatnak gond a junior, így nem is tudja versenyeztetni az ifjoncokat, és lehet hogy így elmegy a kedve a játékosnak!
Ahol folyamatosan tud bajnokságban játszani a játékos, tehát van junior csapat, ott ez nem jelent gondot! Sőt igazából Pesten sem, mert kölcsönadják a játékost egy olyan csapatnak, ahol indul junior (persze ez sem olyan egyszerű), de vidéken elég nehézkes átjárni másik csapathoz.

Viszont az is igaz, hogy meg kell húzni valamikor ezt a lépést, de sztem még mindig korai! Akkor lenne ezt érdemes, amikor már stabilak a csapatok és kialakult utánpótlásbázissal rendelkeznek. És nem utolsósorban stabil bajnokság van és nem minden évben valami új...
több mint 13 éve
Zorddd Chicago Bears 476 — Menő
Szerintetek van/lesz ennyi 16 év alatti jelentkező???felénk sajnos még nem volt eddig max 2-4 fő összesen.kutya23c
nem látok rá esélyt sajnos.

Double the gun, double the fun.
Zoon Politikon
több mint 13 éve
kutya23c 223
Szerintetek van/lesz ennyi 16 év alatti jelentkező???felénk sajnos még nem volt eddig max 2-4 fő összesen.

"Olyan vagyok, mint egy gép. Teljesítek mindenképp. Ha érzem is, hogy fáradok, holtomig már nincsen fék."

több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Nézegettem most az osztrák ligánál a korcsoportokat meg a felnőtt korhatárt, mert ugye mi szinte teljes egészében elköteleztük magunkat az osztrák liga mellett. Valszeg akkor nálunk is így fog kinézni a dolog:

a) Mini ..................................... 9-től 12 éves korig
b) Diák .................................... 12-től 14 éves korig
c) Ifjúsági................................. 14-től 16 éves korig
d) Junior................................... 16-tól 19 éves korig
e) Felnőtt korosztály ............... 17 éves kortól

Ebből ugye annyi hangzott el az edzői megbeszélésen, hogy már a junior alatt is szeretnének indítani egy korosztályt, de ugye nem biztos hogy lesz 4 csapat az országban, aki 16 év alatti korosztályban tud csapatot indítani! Meg mi van abban az esetben, ha valamelyik csapatnak 8 fő 14-15 éves (tehát ifjúsági) játékosa van és mondjuk 18 fő 16-19 éves (junior) játékosa. Akkor ugye nem tud elindulni sem az ifjúsági bajnokságban, sem a juniorban, mert a minimum nevezendő játékos 22 fő (vagyis ennyi volt). De ha a 14-15 éveseket is be lehet nevezni a juniorba, akkor nincs gond, de ha nem akkor gondot jelenthet.Bruce
Úgy tudom a csapatok kérték a 11 11-et
több mint 13 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 491 — Sic semper tyrannis!
Nézegettem most az osztrák ligánál a korcsoportokat meg a felnőtt korhatárt, mert ugye mi szinte teljes egészében elköteleztük magunkat az osztrák liga mellett. Valszeg akkor nálunk is így fog kinézni a dolog:

a) Mini ..................................... 9-től 12 éves korig
b) Diák .................................... 12-től 14 éves korig
c) Ifjúsági................................. 14-től 16 éves korig
d) Junior................................... 16-tól 19 éves korig
e) Felnőtt korosztály ............... 17 éves kortól

Ebből ugye annyi hangzott el az edzői megbeszélésen, hogy már a junior alatt is szeretnének indítani egy korosztályt, de ugye nem biztos hogy lesz 4 csapat az országban, aki 16 év alatti korosztályban tud csapatot indítani! Meg mi van abban az esetben, ha valamelyik csapatnak 8 fő 14-15 éves (tehát ifjúsági) játékosa van és mondjuk 18 fő 16-19 éves (junior) játékosa. Akkor ugye nem tud elindulni sem az ifjúsági bajnokságban, sem a juniorban, mert a minimum nevezendő játékos 22 fő (vagyis ennyi volt). De ha a 14-15 éveseket is be lehet nevezni a juniorba, akkor nincs gond, de ha nem akkor gondot jelenthet.
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Pozitív szemlélet!csepi#49
Ez most vmi elszólás volt? 😀e53m62
Jólvan, ez most tényleg vicces volt, örülök hogy Te is pozitív vagy 😀
több mint 13 éve
e53m62 Pittsburgh Steelers 299 — W.A.R. = We Are Renegades
Pozitív szemlélet!csepi#49
Ez most vmi elszólás volt? 😀

A defense lineman could tear apart a refridgerator with his teeth.
The offense lineman can tell you how to put it back together spring by spring...
több mint 13 éve
Busy 95 — El Presiden†e
😀 Kösssz, kedves Tigris barátom!

több mint 13 éve
racsy 45
BUSY!!!
BOLDOG SZÜLINAPOT! 😀
több mint 13 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 491 — Sic semper tyrannis!
Én tudom! Te is tudod! És ez így van rendjén!
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Nekem meg egy film jut eszembe:

The Running ManBruce
Igen, ez is egy érdekes történet, de biztos vagy benne, hogy így történt? Mert az hogy hallottad valakitől, aki állítólag látta, nem biztos hogy teljesen hiteles.
De Te tudod, hogy mi alapján ítélsz.
több mint 13 éve
kisdani Minnesota Vikings 305 — Jászberény Wolverines fan
http://www.freevlog.hu/play?v=u4cc67ad7c7eb6 AFA KUPA szösszenetek...kutya76
Grat!Nekem nagyon tetszett!Remélem az egész kupa ilyen színvonalas lesz!

Wolverines #79 C
több mint 13 éve
kutya76 Pittsburgh Steelers 136 — NO WAY ! ! !
http://www.freevlog.hu/play?v=u4cc67ad7c7eb6 AFA KUPA szösszenetek...

Öreg indián sohasem felejt, csak a bosszúja öregszik...
több mint 13 éve
JUNIOR46 Carolina Panthers 1 335 — El Tigre Grande
Fuss Forest fuss 😀 😀 😀

Büszke vagyok arra hogy ennek a csapatnak a tagja lehetek és hogy egy ilyen defense lehet velünk! (Vasyl Jordan Nyíregyháza Tigers QB)
75
75
több mint 13 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 491 — Sic semper tyrannis!
Nekem meg egy film jut eszembe:

The Running Man
több mint 13 éve
e53m62 Pittsburgh Steelers 299 — W.A.R. = We Are Renegades
Hölgyek, Urak,

aki idén szeretne egyet Arénázni, az december 05-ére ne csináljon magának programot. A héten mennek a csapatoknak a kiírások és meghívók.

A defense lineman could tear apart a refridgerator with his teeth.
The offense lineman can tell you how to put it back together spring by spring...
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Logikailag helyesnek tűnik, de valahogy egy vicc jut (thx kutya23c) eszembe nyuszikával, oroszlánnal és annak halállistájával... "-te, oroszlán, nem lehetne kihúzni engem a listáról? -kihúzni?? dehogynem lehet! - köszi, oroszlán"Bálint #15
Nekem meg egy Esopus-i mese jut eszembe rólad, ami valami savanyú szőlőről szól...
Ne légy ilyen, Bálint, rettenetes keserűség árad belőled! Pozitív szemlélet! Písz
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Az közös lónak túrós a háta mondás jut eszembenkutya23c
hmm, ezt ne mutasd meg a nyelvtan tanárodnak... ráadásul a közmondás se így van:
http://www.lo-nevelde.eoldal.hu/cikkek/tudtad-e_/kozos-lonak-turos-a-hata

Tehát aki elszaladt nem volt kijelölve. ennyi.ce
Logikailag helyesnek tűnik, de valahogy egy vicc eszembe nyuszikával, oroszlánnal és annak halállistájával... "-te, oroszlán, nem lehetne kihúzni engem a listáról? -kihúzni?? dehogynem lehet! - köszi, oroszlán"Bálint #15
😉 rosszindulatú vagy 😊

Én megmutatom, de akkor te is - nálam legalább állítmány volt a mondatban! vicc van az eszedben azt látom!

"Olyan vagyok, mint egy gép. Teljesítek mindenképp. Ha érzem is, hogy fáradok, holtomig már nincsen fék."

több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Az közös lónak túrós a háta mondás jut eszembenkutya23c
hmm, ezt ne mutasd meg a nyelvtan tanárodnak... ráadásul a közmondás se így van:
http://www.lo-nevelde.eoldal.hu/cikkek/tudtad-e_/kozos-lonak-turos-a-hata

Tehát aki elszaladt nem volt kijelölve. ennyi.ce
Logikailag helyesnek tűnik, de valahogy egy vicc jut (thx kutya23c) eszembe nyuszikával, oroszlánnal és annak halállistájával... "-te, oroszlán, nem lehetne kihúzni engem a listáról? -kihúzni?? dehogynem lehet! - köszi, oroszlán"
több mint 13 éve
HTW 118 — Eagles fan

több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Wolverines Jr. vs. Heroes Jr. képekben (Gémesi Balázs újabb remek fotói 😉 )
http://20101024wolvsheroes.balusk8.fotoalbum.hu/fabriusz
miért sötét minden kép széle? 😀NightBoY
Nem értek a fényképészethez 😊 Effekt? 😊 Tény és való, hogy sztem hatásosabb és jobban mutat így 😉
több mint 13 éve
NightBoY New York Giants 616
Wolverines Jr. vs. Heroes Jr. képekben (Gémesi Balázs újabb remek fotói 😉 )
http://20101024wolvsheroes.balusk8.fotoalbum.hu/fabriusz
miért sötét minden kép széle? 😀

You should know I bleed blue...
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Wolverines Jr. vs. Heroes Jr. képekben (Gémesi Balázs újabb remek fotói 😉 )
http://20101024wolvsheroes.balusk8.fotoalbum.hu/