Houston Texans
21 feliratkozó
több mint 11 éve
DeMarco Murray őrült szezonja mellett túl méltatlanul kevés szó esik Fosterről, pedig két meccset leszámítva körül-belül ugyanazt hozta eddig és hátán viszi a csapatot. Gondoltam megjegyzem. 😊
több mint 11 éve
Remélem Cushing visszatér a Battle red day-re ( nem hiszem hogy kihagyná) és úgy fog harapni, mint régen. Az egész csapattal együtt. Hatalmas ajándék lenne a sasok megverése.
több mint 11 éve
Nekem tetszett amit csinált 😀 Ha abból indulunk ki, hogy sokan példaképnek tekintik, akkor ne nézze már senki arrogánsnak ha 21. századi módszerekkel próbálja rávenni a fiatalabbakat, hogy nárcisztikus hajlamaik kiélése helyett koncentráljanak most már NFL-es pályafutásukra és ha keményen dolgoznak lehetnek akkora játékosok mint Watt. Ez elég komolyan hangzott, és én is tudom hogy edzéseken tízezer selfiet csinál a szurkolókkal, de ha valaki, ő megtehette ezt 😀 Amúgy ha jövőre Winston eladott labdáját rákjárásban viszi vissza azt is példaértékűnek fogom tartani.Ki lenne alkalmasabb fogadni az újoncot első éles NFL meccsén, mint Watt? 😊 Bizony sajnálom, hogy azzal a 9. pickkel nem Dallasba érkezett, még ha egy HoF aspiráns Left Tackle is jött helyette.Természetesen fantasztikus játékosnak tartom Wattot, és áldás a csapatnak mind a pályán és kívül, de ez a selfies ügye nem szimpatikus. Vagyis, hogy ekkora ügyet csinál belőle, és hogy így akar oktatni másokat. Ez arrogáns viselkedés és nem rá vall. Persze 1 hét múlva ez már pont senkit sem fog érdekelni.DC
www.nfl.com/videos/nfl-videos/0ap3000000418024/Watt-on-Mettenberger-I-d-be-a-little-more-focusedgyeek
több mint 11 éve
Ki lenne alkalmasabb fogadni az újoncot első éles NFL meccsén, mint Watt? 😊 Bizony sajnálom, hogy azzal a 9. pickkel nem Dallasba érkezett, még ha egy HoF aspiráns Left Tackle is jött helyette.Természetesen fantasztikus játékosnak tartom Wattot, és áldás a csapatnak mind a pályán és kívül, de ez a selfies ügye nem szimpatikus. Vagyis, hogy ekkora ügyet csinál belőle, és hogy így akar oktatni másokat. Ez arrogáns viselkedés és nem rá vall. Persze 1 hét múlva ez már pont senkit sem fog érdekelni.
www.nfl.com/videos/nfl-videos/0ap3000000418024/Watt-on-Mettenberger-I-d-be-a-little-more-focusedgyeek
több mint 11 éve
Szerintem nem gondok vannak egyszerűen meccseket akarnak neki adni az szezon vége felé ez max akkor lehet másképp ha a csapat úgy fog állni hogy esély lesz a po-ra.Egyébként szerintem fog legalább 3-4 meccset kapni hogy megmutassa mit tud.Annyira laggolt az összes stream, hogy még az első negyedben hagytam az egészet és nfl.comon követtem csak. Aztán az uccsó negyedre kapcsoltam vissza akkor már rendesen működött minden. Azt vártam hogy Mallettet beküldik a végére ha már a 3. számú futó is szerephez jutott, de nem. Jó lett volna látni hogy van e remény passzjáték terén vagy tényleg Fitzi a legjobb megoldás.Attól tartok, hogy lehet, valami komoly gondok lehetnek Mallett-el edzésen és azért nem merik játszatni, más nem nagyon indokolja, hogy miért nem küldik be legalább a már eldőlt meccsek végére.Sixo67
Viszont Watt sefizős sackje hatalmas volt 😀 nem tudom töri e a fejét az ilyeneken vagy csak spontán jut eszébe játék közben 😀samu09
több mint 11 éve
30-9nél talán még én is át tudnám adni a labdát a futónak úgyhogy valszeg csak tudatosítani akarják Fitziben hogy övé a csapat és végig velük kell lennie.Annyira laggolt az összes stream, hogy még az első negyedben hagytam az egészet és nfl.comon követtem csak. Aztán az uccsó negyedre kapcsoltam vissza akkor már rendesen működött minden. Azt vártam hogy Mallettet beküldik a végére ha már a 3. számú futó is szerephez jutott, de nem. Jó lett volna látni hogy van e remény passzjáték terén vagy tényleg Fitzi a legjobb megoldás.Attól tartok, hogy lehet, valami komoly gondok lehetnek Mallett-el edzésen és azért nem merik játszatni, más nem nagyon indokolja, hogy miért nem küldik be legalább a már eldőlt meccsek végére.Sixo67
Viszont Watt sefizős sackje hatalmas volt 😀 nem tudom töri e a fejét az ilyeneken vagy csak spontán jut eszébe játék közben 😀samu09
Amúgy itt az üzenet a sackfie mellé:
www.facebook.com/NFL/photos/a.131239636262.116181.68680511262/10152582740336263/?type=1&theater
több mint 11 éve
Annyira laggolt az összes stream, hogy még az első negyedben hagytam az egészet és nfl.comon követtem csak. Aztán az uccsó negyedre kapcsoltam vissza akkor már rendesen működött minden. Azt vártam hogy Mallettet beküldik a végére ha már a 3. számú futó is szerephez jutott, de nem. Jó lett volna látni hogy van e remény passzjáték terén vagy tényleg Fitzi a legjobb megoldás.Attól tartok, hogy lehet, valami komoly gondok lehetnek Mallett-el edzésen és azért nem merik játszatni, más nem nagyon indokolja, hogy miért nem küldik be legalább a már eldőlt meccsek végére.
Viszont Watt sefizős sackje hatalmas volt 😀 nem tudom töri e a fejét az ilyeneken vagy csak spontán jut eszébe játék közben 😀samu09
több mint 11 éve
Annyira laggolt az összes stream, hogy még az első negyedben hagytam az egészet és nfl.comon követtem csak. Aztán az uccsó negyedre kapcsoltam vissza akkor már rendesen működött minden. Azt vártam hogy Mallettet beküldik a végére ha már a 3. számú futó is szerephez jutott, de nem. Jó lett volna látni hogy van e remény passzjáték terén vagy tényleg Fitzi a legjobb megoldás. Viszont Watt sefizős sackje hatalmas volt 😀 nem tudom töri e a fejét az ilyeneken vagy csak spontán jut eszébe játék közben 😀
több mint 11 éve
Ki lenne alkalmasabb fogadni az újoncot első éles NFL meccsén, mint Watt? 😊 Bizony sajnálom, hogy azzal a 9. pickkel nem Dallasba érkezett, még ha egy HoF aspiráns Left Tackle is jött helyette.www.nfl.com/videos/nfl-videos/0ap3000000418024/Watt-on-Mettenberger-I-d-be-a-little-more-focused
blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.
"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 11 éve
Maradjunk annyiban, hogy fel kell még vennie a ritmust. Mondjuk ez a meccs tökéletes volt arra.Sajna más elfoglaltság miatt lemaradtam a meccsről, de azt látom, hogy Foster elképesztően jól játszott. 150 yard 20 kísérletből és 3 TD. Nem semmi.Hát alig. Nem sokat küldték pályára.Sixo67
Tényleg, Clowney hogy játszott?DC
több mint 11 éve
Sajna más elfoglaltság miatt lemaradtam a meccsről, de azt látom, hogy Foster elképesztően jól játszott. 150 yard 20 kísérletből és 3 TD. Nem semmi.Hát alig. Nem sokat küldték pályára.
Tényleg, Clowney hogy játszott?DC
több mint 11 éve
Sajna más elfoglaltság miatt lemaradtam a meccsről, de azt látom, hogy Foster elképesztően jól játszott. 150 yard 20 kísérletből és 3 TD. Nem semmi.Tényleg, Clowney hogy játszott?
több mint 11 éve
Ahogy a külföldi fórumon olvastam... a win is a win...kb ennyi amit el lehet mondani 😊 Foster félelmetes. Tényleg ő viszi a hátán az Offense-t. A védelemben Mohamed elég jól pótolta Cushingot.
több mint 11 éve
Clowney bevetésre kész 😊BondiLehet még egy Cushing 2.0-át kapunk ezen a meccsen. Tehát félteni fogja még magát. De ne legyen igazam. Ha jól tudom Mettenberger kezd a Titans-nál, jó lenne ha Clowney megmutatná neki milyen egy nfl-es ütközés 😀
több mint 11 éve
Kelly élőben megnézheti azokat a játékosokat akik jövőre hozzájuk szerződnek 😀 A trend alapján jövőre 3 játékos igazol hozzátok 😀Nyilván ez így van, persze kérdés kinek mire volt igazán szándéka. Mindegy, ez már a múlt, tényleg csak arra akartam utalni, hogy ebből a szempontból érdekes lesz a meccs, és bizony ők nektek hiányoznak, neünk viszont jó, hogy itt vannak 😀dandeAkkor kezdtek el 3-4ben játszani mikor jött Cushing. És ha jól emlékszem 2-3 meccset tudott csak játszani Ryans mert megsérült és gyakorlatilag visszaállt a védelem 4-3ra mert Cushingon kívül nem volt értelmes ILB a csapatban. De javítsatok ki ha tévedek 😀 Szerintem azért ment el mert ahogy Winstonnál Brieselnél vagy Barwinnál, nála se tudták megoldani a bérezést.samu09Barwint igen, DeMeconak sajnos nagyon nem ment a 3-4, lassú volt ahhoz, pedig bírtam nagyon.adam8Már nálunk is lényegében 3-4-ben tolja, még ha nem is klasszikusan, de elég jól megy neki 😀dande
több mint 11 éve
Nyilván ez így van, persze kérdés kinek mire volt igazán szándéka. Mindegy, ez már a múlt, tényleg csak arra akartam utalni, hogy ebből a szempontból érdekes lesz a meccs, és bizony ők nektek hiányoznak, neünk viszont jó, hogy itt vannak 😀Akkor kezdtek el 3-4ben játszani mikor jött Cushing. És ha jól emlékszem 2-3 meccset tudott csak játszani Ryans mert megsérült és gyakorlatilag visszaállt a védelem 4-3ra mert Cushingon kívül nem volt értelmes ILB a csapatban. De javítsatok ki ha tévedek 😀 Szerintem azért ment el mert ahogy Winstonnál Brieselnél vagy Barwinnál, nála se tudták megoldani a bérezést.samu09Barwint igen, DeMeconak sajnos nagyon nem ment a 3-4, lassú volt ahhoz, pedig bírtam nagyon.adam8Már nálunk is lényegében 3-4-ben tolja, még ha nem is klasszikusan, de elég jól megy neki 😀dande
több mint 11 éve
Akkor kezdtek el 3-4ben játszani mikor jött Cushing. És ha jól emlékszem 2-3 meccset tudott csak játszani Ryans mert megsérült és gyakorlatilag visszaállt a védelem 4-3ra mert Cushingon kívül nem volt értelmes ILB a csapatban. De javítsatok ki ha tévedek 😀 Szerintem azért ment el mert ahogy Winstonnál Brieselnél vagy Barwinnál, nála se tudták megoldani a bérezést.Barwint igen, DeMeconak sajnos nagyon nem ment a 3-4, lassú volt ahhoz, pedig bírtam nagyon.adam8Már nálunk is lényegében 3-4-ben tolja, még ha nem is klasszikusan, de elég jól megy neki 😀dande
több mint 11 éve
Barwint igen, DeMeconak sajnos nagyon nem ment a 3-4, lassú volt ahhoz, pedig bírtam nagyon.adam8Már nálunk is lényegében 3-4-ben tolja, még ha nem is klasszikusan, de elég jól megy neki 😀
több mint 11 éve
Barwint igen, DeMeconak sajnos nagyon nem ment a 3-4, lassú volt ahhoz, pedig bírtam nagyon.
több mint 11 éve
Demecot és Barwint nagy kár volt elengedni, bár a sérüléseket nem lehetett előre látni. Érdekes lesz a két hét múlva sorra kerülő meccs ellenünk ebből a szempontból is.
több mint 11 éve
Cushing szenvedése az edzőknek is feltűnt. Kövi meccset kihagyja, hátha a pihenés jót tesz a térdének. Szerintem bye weekig (2 hét) már nem is fog játszani.DCTérd sérülés miatt nem fog játszani de elvileg csak egy meccsen.
több mint 11 éve
Cushing szenvedése az edzőknek is feltűnt. Kövi meccset kihagyja, hátha a pihenés jót tesz a térdének. Szerintem bye weekig (2 hét) már nem is fog játszani.
több mint 11 éve
Szerintem azért kaptunk mert:Idei első meccs, ahol elégedett vagyok Fitzzel. 262yds 2td 1int, melyből az interceptionért sem nagyon okolom. 1-2 meccsel ezelőtt én is azt mondtam, hogy jöjjön már Mallett vagy akárki, de most biztató volt számomra a játéka.
a, sajnos nincsen semmi tartása a csapatnak, vesztett állásnál képtelenek elhinni hogy a meccs ugyanúgy visszafordítható, mint ahogy az ellenfél megfordította, pedig volt még 1 félidő rá
b, a megfelelő NFL szintű QB hiánya, azt látom hogy a társak sem bíznak és nem is hisznek Fitzpatrickben
c, zseniális támadó és irányító guru főedzőnk, akiben annyi fantázia nincs mint egy darab citromban
Komolyan mondom inkább jőjjön mostmár Savage. 1 újoncra nem tudnék haragudni, ahogy tavaly Keenumra sem tudtam. De természetesen ha végre Fitzet lecserélik Mallett következik majd.Gabriel
Egyébként nem kell túlkombinálni, hogy miért kaptunk ki. Azután, hogy 25percen át uraltuk a játékot (talán nem túlzok), 3 perc alatt kaptunk 3 TD-t, és ezt nem tudták feldolgozni sem a félidőben, sem a 3. negyedben. A második félidő legelső driveja egy 3&out volt (az elsőben meg majd' mindből pontot szereztünk). Ennyi. Ha nem hiszed el, hogy nyerni tudsz, akkor nem is fogsz.