Las Vegas Raiders
37 feliratkozó
több mint 6 éve
Cubehead
2 505
Mark tolt egy all-in-t!Teljes az egyetértés!
Baromira kell a siker és a jó PR, hogy a maradék 2 évben legyen elég néző Oaklandben. Ha üres a lelátó többet bukik, mint 10M.
Las Vegasba pedig nagy csinnadrattával kell menni. Sikeres és jól eladható csapat kell oda is, hogy dőljön a néző és a lé.
Ha bejön ez a húzása ezzel fog komoly lóvét termelni majd LV-ben.
Eddig mindenki azért kutyázta Mark-ot, mert csóró és nem tud egy rendes HC-t megfizetni, pláne nem rendes stábbal. Na erre összehozza a legdrágább főedzőt, brigádot 😊
Van ebbe amúgy kicsit Al Davis-es is nekem...kiszúrt most azért rendesen a többi tulajjal! Többet fognak kérni az edzők (pénzben, időben egyaránt), főleg ha ez nekünk most bejön.
A koordinátorok is 4 éves szerződést kapnak, ami szintén nem szokványos hosszúságú.
Nagy a bizalom és ahogy mondtam all-in van.
Ha nem jön be akkor sztem rámehet a csapat is Davisnek, de legalább előre menekül és nem totojázik.
Amúgy biztos vannak kiszállási pontok a szerződésben nem kell parázni, meg aztán nem a mi pénzünk 😊
Az OC, DC, ST edző kvázi kinevezéseknek örülök, eddig nekem tetszik a stáb! Remélem kedden ezeket is bejelenti Gruden és indulhat az offseason elemzgetéses, okoskodós része 😊
Go Raiders!
Rolni
több mint 6 éve
Mark tolt egy all-in-t!Baromira kell a siker és a jó PR, hogy a maradék 2 évben legyen elég néző Oaklandben. Ha üres a lelátó többet bukik, mint 10M.
Las Vegasba pedig nagy csinnadrattával kell menni. Sikeres és jól eladható csapat kell oda is, hogy dőljön a néző és a lé.
Ha bejön ez a húzása ezzel fog komoly lóvét termelni majd LV-ben.
Eddig mindenki azért kutyázta Mark-ot, mert csóró és nem tud egy rendes HC-t megfizetni, pláne nem rendes stábbal. Na erre összehozza a legdrágább főedzőt, brigádot 😊
Van ebbe amúgy kicsit Al Davis-es is nekem...kiszúrt most azért rendesen a többi tulajjal! Többet fognak kérni az edzők (pénzben, időben egyaránt), főleg ha ez nekünk most bejön.
A koordinátorok is 4 éves szerződést kapnak, ami szintén nem szokványos hosszúságú.
Nagy a bizalom és ahogy mondtam all-in van.
Ha nem jön be akkor sztem rámehet a csapat is Davisnek, de legalább előre menekül és nem totojázik.
Amúgy biztos vannak kiszállási pontok a szerződésben nem kell parázni, meg aztán nem a mi pénzünk 😊
Az OC, DC, ST edző kvázi kinevezéseknek örülök, eddig nekem tetszik a stáb! Remélem kedden ezeket is bejelenti Gruden és indulhat az offseason elemzgetéses, okoskodós része 😊
Go Raiders!
WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
több mint 6 éve
Cubehead
2 505
😂 a régi emlékek ne is mond. Habár lehet Mcvay mellett tovább képezte magát okj-nkár, pedig már vágytam arra, hogy újra nézhessem a lebilincselő középen futás, rövid passz, rövid passz, punt drive-okat egymás után.megint ez a csávó lesz itt az OC? hát beszarok.De nem ő lesz a play caller
pbs.twimg.com/media/Bxm1IAcCAAA86fS.jpg
deyell
Cubehead
deyell
több mint 6 éve
deyell
11 647
kár, pedig már vágytam arra, hogy újra nézhessem a lebilincselő középen futás, rövid passz, rövid passz, punt drive-okat egymás után.megint ez a csávó lesz itt az OC? hát beszarok.De nem ő lesz a play caller
pbs.twimg.com/media/Bxm1IAcCAAA86fS.jpg
deyell
Cubehead
choose life
több mint 6 éve
Cubehead
2 505
megint ez a csávó lesz itt az OC? hát beszarok.De nem ő lesz a play caller
pbs.twimg.com/media/Bxm1IAcCAAA86fS.jpg
deyell
több mint 6 éve
deyell
11 647
megint ez a csávó lesz itt az OC? hát beszarok.i.imgur.com/kR75hyp.jpg
Szerkesztette: deyell
choose life
több mint 6 éve
Cubehead
2 505
Classic 😉Gondoltak, kellene egy visszautasithatatlan ajanlat.Én egy lófejjel kezdtem volna Gruden ágyában.
ulpianus
Amadeus
több mint 6 éve
Amadeus the Young
32 708
Gondoltak, kellene egy visszautasithatatlan ajanlat.Én egy lófejjel kezdtem volna Gruden ágyában.
ulpianus
criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 6 éve
Cubehead
2 505
Én örülök neki,kellett már ide egy tökös edző, a 10ev végett pedig végre nem bus stop a csapat hanem lehet normális team culture-t kialakítani. Pl GB-ben is vagy NE-ben is bevált az állandóság.
több mint 6 éve
Willie Parker
15 301
6,5-7 millió $/év volt a tévés fizuja, gondolom még kapott emelésre ajánlatot, amire rá akartak licitálni.Kìváncsi leszek/lennék a szerz részleteire, opt out-ra, stb.
Szerkesztette: Willie Parker
több mint 6 éve
Gondoltak, kellene egy visszautasithatatlan ajanlat. Bejott. Kerdes, ez most jo vagy sem?
Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 6 éve
OMFG its 2007 all over again!10 év bazzmeg, 100.000.000$...Mark te fasz!
több mint 6 éve
Willie Parker
15 301
Nem az volt eddig, h Mark Davis a legcsóróbb tulaj? 10m/év egy boom or bust HC-nak jó ég! Davis ebbe nem rokkan bele?Amúgy Grudent emberileg bìrom, de Tampa- ban ő learatta Dungy-ék babérjait, azon kìvül szakmailag meg nem volt kiugró eredménye.
De jó lenne, ha bevàlna, mert egy erős Raidersnek örülnék a régi - már-már elfeledett😜- rivalizálás miatt.
több mint 6 éve
skat
285
Olsontól fázok,emlékszem,akkoriban amikor itt volt kezdtem el aktívabban NFL-t nézni,és emlékszem,hogy mindenki szapulta... Beastmode-al ti mit csinálnátok? mert ez lehet eléggé erős lesz,de az mentalitásbeli gondokat,kicsit az ő nyakába is varrom,sőt tovább megyek,ha nem lett volna itt,lehet jobb lett volna a szezonunk..
több mint 6 éve
Amadeus the Young
32 708
Reggiet megpróbálta elvinni a green bay, de végül nemet mondott. Marad GM nálunk, Gruden mellett.
Szerkesztette: Amadeus the Young
criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 6 éve
akkor lesz nagyon kínos az egész, ha az első két év igen rosszul alakul és vele "kell" majd Vegas-ba költözni, mint a Rams-nek Fisherrel
---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 6 éve
csak azt nem írta volna alá.@AdamSchefter: Raiders are giving new head coach Jon Gruden a 10-year contract, the longest coaching deal in NFL history, sources tell ESPN. The deal is likely to be worth about $100 million.10 év az eléggé sok, főleg, hogy 10 éve nem is volt edző sehol. Én adtam volna neki egy ilyen 1-2 éves próba dealt, aztán ha műkszik a dolog had szóljon.
Aztakurva.
Bazzani
kapitnono
100 millió. Kíváncsi vagyok milyen kiszállási opciókkal lesz az 100 millió (és 10 év). Én egy kicsit szkeptikus vagyok vele szemben, de majd kiderül | (meg egyébként se beszéljek, amíg nálunk a messze legszarabb edző a csoportban, és ez addig is igaz, amíg nem nevezitek ki Grudent és nincs edzőtök) | .
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
több mint 6 éve
Amadeus the Young
32 708
Mégis mit csinálunk?! MD benyomta a 08-as madden retrot pc-n?
criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 6 éve
@AdamSchefter: Raiders are giving new head coach Jon Gruden a 10-year contract, the longest coaching deal in NFL history, sources tell ESPN. The deal is likely to be worth about $100 million.10 év az eléggé sok, főleg, hogy 10 éve nem is volt edző sehol. Én adtam volna neki egy ilyen 1-2 éves próba dealt, aztán ha műkszik a dolog had szóljon.
Aztakurva.
Bazzani
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
Adam Schefter @AdamSchefterRaiders are giving new head coach Jon Gruden a 10-year contract, the longest coaching deal in NFL history, sources tell ESPN. The deal is likely to be worth about $100 million.
több mint 6 éve
@AdamSchefter: Raiders are giving new head coach Jon Gruden a 10-year contract, the longest coaching deal in NFL history, sources tell ESPN. The deal is likely to be worth about $100 million.Aztakurva.
több mint 6 éve
Jövő hét kedden mutatjátok be Grudent.@JasonLaCanfora: The Raiders coordinators will be Greg Olson (OC), Paul Guenther (DC) and Rich Bisaccia (ST)
Beki
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
Jövő hét kedden mutatjátok be Grudent.