Minnesota Vikings

40 feliratkozó

több mint 9 éve
KmetyG Minnesota Vikings Minnesota Golden Gophers 3 758 — hungarianvikings.com
Jonas Gray (RB) járt ma nálunk próbajátékon. Úgy tűnik, nem feltétlenül Hillman-ben látják a megmentőt
több mint 9 éve
vsanyi132 Minnesota Vikings Minnesota Golden Gophers 2 034 — Vikings fan
Vannak gondok az Offense-nél, és voltak akkor is amikor 5-0-al álltunk, valóban. Ennek tudatában kerültek oda a nevünk mellé a jelzők hogy SB esélyesek vagyunk, meg hasonlók. Mondom, ha csak mi Vikings szurkolók mondtuk volna akkor azt mondanám hogy elfogult vélemény és kész, de ezt neves NFL szakírók írták, mondták. Úgy gondolom hogy jelen pillanatban az a legnagyobb gond, hogy meg kell emészteni a két vereséget és Turner távozását mind egyénileg, mind csapatként mindenkinek. Ha valóban úgy lépett le hogy Zimmert is meglepte, akkor tényleg nagyobb lehet a baj ott is ahol nem vártuk, mégpedig az edzői kar sem volt annyira egységes és stabil mint gondoltam. Itt lehet azért keresni az Offense problémáinak gyökereit is, meggyőződésem hogy Zimmer a védelem építése mellett vakon bízott Turner-ben, és most ezt a békát le kell neki nyelni, mert hiba volt. Ez csak a saját spekulációm, de számos információ hiányzik a valós tények megismeréséhez. Nekem Bradford idehozatala főleg egy első körért azt jelentette, hogy úgy gondolták a csapat képes egy jó QB-val a kiugrásra, és ezt azzal a kerettel képzelték el amelynek a tagjai jelen pillanatban is a mai Offense-ben is játszanak. (kivéve Long) Azt se felejtsük el hogy az O kezdeti bukdácsolását be lehet tudni annak is, éspedig nem is akármennyire, hogy a kezdő QB egy pár nap után kellett pályára vigye az egységet, a 2. héten még csak 2 hetet töltött a csapattal, így joggal lehetett türelmes mindenki és vártuk a folyamatos javulást. A D és az ST pedig tényleg erőn felül hozta is ami kellett a meccsek nyeréséhez. Mostanra a sérülések megmutatták hogy a kispad gyenge volt és nem elég jók a cserék, de akkor be kell látni elég sokan tévedtek.

Tehetség dolgában nem vitatkoznék, egyrészt azért mert a vélemény szabad, és mindenkinek a sajátja. Én úgy gondolom hogy már most is jó csapatunk van, és vannak olyan játékosaink akik ott lesznek a jövő bajnok csapatában. Hogy hányan azt nem tudom, de remélem a lehető legtöbben. Ez azt jelentené hogy nem kell rá soká várni. 😊 Skol!

több mint 9 éve
Tomcsik Chicago Bears Michigan Wolverines 8 234
Srácok O oldalon az első 5 meccsen is voltak gondok, csak az ember feletti D és SP teljesítmény elpalástolta ezt. Nem nagyon emlékszek olyan meccsre ahol az O 20 pontnál többet tett volna fel. Persze jöttek a sérülések. Azt hiszem erről mi is tudunk mesélni mivel kulcsjátékosok egész sora dőlt ki nállunk is. Ha sikerül összerántani az O falat és tolni valami minimális futójátékot akkor ezzel a D és SP játékkal bármi lehet (lásd Denver)

több mint 9 éve
Pyrrus Minnesota Vikings 772
na értem én. sérültek mindehol vannak ahogy gondok is. meglepő Norv viszavonulása és lehet találgatni de ugye "ha"-val kezdeteű mondtaoknak sok értelme nincs. szar a helyzet de nem reménytelen. rendet kell tenni a fejekben mert itt van a legnagyobb gond. magam részéről ami feltűnt a Bears elleni meccsen hogy nem láttam a srácokban a tüzet. Szóval van még vissza 9 meccs és még messze nincs veszve minden. Zimmernek és az egész edzői stábnak fel van adva a lecke. remélem mielőbb visszatérük arra az útra amit az első 5 meccsen produkáltunk.
több mint 9 éve
tüsi91 Chicago Bears 11 023
...
vsanyi132
Látom próbáltad kihangsúlyozni a tehetségtelen szót az írásodban. Nem tudom, hogy ez nekem szól-e vagy sem, ha igen, akkor mégegyszer.

Én továbbra is tartom, hogy a támadósorban kevés olyan játékos van, aki minőséget képvisel, s továbbra is tartom, hogy szerintem kevés olyan játékos van, akiből mondjuk 3 év múlva már igen komoly játékos lehet.

Ellenben a védelemben minden kezdő poszton feltudtok mutatni olyan játékost, hogy az ember felállva tapsol. Idővel meg kell oldani majd Robison pótlását (igazából ezt már meg is oldották Hunterral, de kell akkor még valaki potens rusher még), meg kell oldani Tom Johnson pótlását, hogy továbbra is legyen mélység a fal közepén, meg kell oldani Greenway pótlását (már most sem ő viszi a prímet, de az öltözőből tuti hiányozni fog majd, meg Newmant pótlását is (Waynes?).
Szóval, amit látok, hogy védelmi oldalon ez a franchise olyan parádésan lett felépítve az elmúlt 3-4 évben, hogy oktatni kellene, addig támadóoldalon hát közel sem.

Treadwell-lel komolyan mi a szitu?
több mint 9 éve
Toca Minnesota Vikings 20 320 — Vikings fan
A D nem hitehagyottan játszott hanem egyszerűen hullanak ott is az emberek illetve RB megfogása nagyon nem sikerült. Persze ilyen van nem lehet elvárni, hogy 0 segítséggel 16 meccset nyerjen a D vagy az ST.

Teddyt illik ekézni de mozgekonyabb mint Sammy fiú és ez ilyen helyzetben jöhetne ki.

Remélem Shurmur kitalál valamit és lesz több ideje Bradfordnak.

Lions ilyen szempontból jó ellenfél ha ellenük se tudunk pontokat feltenni akkor a baj már nem kicsi.
több mint 9 éve
Paulus Minnesota Vikings Oklahoma Sooners 586 — Vikings fan
Érdekesnek találom, hogy Bradford betlizése szóba jött. szerintem nem betlizett, egyszerűen nincsen O-line előtte.
Amikor kapott még annyi védelmet, hogy nem minden passzjátéknél kapták le a dobó kezét, vagy verték a földbe akkor ment a játék. teljesen felesleges ezt rá, vagy a Wr-re, Te-re fogni.
Nem olvadgatva áll másodperceket a pályán. sokszor a válla fölé nem jut el a karja. mert szétomlik a zseb, de legalább változatos irányból. Középről, szélekről. bárhonnan. ezt kellene valahogy megoldani és nem lesz gond. a védelem is felőrlődik ha 3 play pihenő után mehetnek is vissza folyamatosan.
Ezek a football alapjai. semmi meglepő nincs benne.
Valami stabilizálás kell a falban. ezt rakjuk össze és jönnek a győzelmwk megint.
több mint 9 éve
vsanyi132 Minnesota Vikings Minnesota Golden Gophers 2 034 — Vikings fan
Nos, a döntés hátteréről nem sokat tudunk, az tuti hogy nem kirúgtuk Turnert hanem ő maga ment el. Olvastam egy cikket, amiben arról volt szó, hogy egyébként is érett a váltás, de ezt az évet végig akarta csinálni még. Valami arra ösztökélte hogy félidőnél hagyja abba. Szerintem nem arról szólt hogy felelősséget vállalt volna a gyenge Offense szereplésért, bár nehéz mással magyarázni így szezon közben ezt a lelépést. Az tuti hogy ettől az Offense nem lesz egy csapásra világverő, és a Defense is hitehagyottan játszott a Bears ellen. Nem is értem hogy kaphattunk ki ettől a bűn rossz csapattól, a Bears nem lett jobb csak mi múltuk alul magunkat. Miért mondom ezt? Mert ez a tehetségtelennek mondott alakulat alig pár napja még vezette vagy második helyen volt az összes SZAKLAP power ranking-jait, SB esélyesként emlegették őket. Nem a Vikings szurkolók, hanem szakértők. ( nekünk mindig az elsők, és mindig SB esélyesek 😊 ). Volt két olyan meccsünk, ahol nagyon nem jött ki a lépés, és kikaptunk mert ilyen a futball. Nem lettünk 2 hét alatt SB esélyesből tehetségtelen csapat, hanem vannak gondok amiket szépen el kell kezdeni helyretenni, elsősorban a fejekben. Nem tett jót a bye week, kiesett a ritmusból és így szét is csúszott a brigád, szerintem fejekbe szállt a dicsőség. Bradford betlizett az Eagles ellen, ott is volt annyi fordulópont hogy akár elsülhetett volna ide is a meccs, és jött az igazi kijózanító pofon most a Bearst-től, ami azért fájó annyira mert ők tényleg gyengék. Csak a kitartó munka segíthet ezen a csapaton és a hit, hogy meg tudják csinálni. Én azt gondolom Turner távozása sokkolt mindenkit. Ennek sokféle hatása lehet, kb Teddy kiválásához tudnám hasonlítani. Nem hiszem hogy csoda történik, de katasztrófától sem tartok, az 5-11-es jóslatokat mind hülyeségnek tartom. Pozitív mérleg lesz, PO csak akkor ha 10 győzelem összejön. Nemcsak minket tizedelnek a sérülések, egy erős védelmünk van és a foci az foci. Hazai pályán először is gyűrjük le az oroszlánokat, aztán verjük meg a Cowboyst. Remélem Zimmer visszanyeri a látását és megtalálja a playbook apró betűs részein a megoldást 😊 SKOL VIKINGS!

több mint 9 éve
Giowa Jacksonville Jaguars Boise State Broncos 534 — Pocsék ST-nk van ma is. ¯\_(ツ)_/¯
Kegyetlen egy fos volt ez megint....még a végén PO se lesz bazz
ZoliZoltán
megint magyar tv-s meccs lesz, idén ez nem sok jót jelent.
Giowa
Ezt mondom. : P
Már nem az első év mikor ez így jön össze.
ZoliZoltán
Nem rég ugrottam fel a bandabuszra, pont azért mert teddy nem játszik. Borzasztó volt nézni a csávót, lehet én is kifogtam azokat a meccseket, de nyomásra telibeverte az 5.sort a nézőtéren, semmit nem vállalt. Ti láttok benne többet, mint Bradford jelenleg, persze, ha 100%osan visszatér...

több mint 9 éve
ZoliZoltán Minnesota Vikings 5 368 — E/1
Akkor jöhet egy jó O edző!
Hajrá Spielman!
Én örülök!
több mint 9 éve
ZoliZoltán Minnesota Vikings 5 368 — E/1
Kegyetlen egy fos volt ez megint....még a végén PO se lesz bazz
ZoliZoltán
megint magyar tv-s meccs lesz, idén ez nem sok jót jelent.
Giowa
Ezt mondom. : P
Már nem az első év mikor ez így jön össze.
több mint 9 éve
Paulus Minnesota Vikings Oklahoma Sooners 586 — Vikings fan
Szerintem itt nincs semmi kiismerés. nem kell mást csinálni.mint a négy falat ráengedni az OL-re egy töred3k másodperc alatt átjut. Ehhez nem kell zseni D agynak lenni.
A többiek megakadályozzák a 10 yard alatti ját2kot. A hosszúnál meg biznak abban hogy agyonverik addigra Bradfordot. ami be is jön.
Futás ellen ugyanez működik. nincs második vonalban blokk, az is csoda ha valaki nem minuszon fér hozzá a labdáshoz. Ha valami csoda folytán kijut valaki a zsebből akkor 5-10 yardról fell3pve két yardon agyonverik.

Semmi csoda elemzés nem kell ehhez sajnos. Még csoda védelmek sem.
több mint 9 éve
tüsi91 Chicago Bears 11 023
Annyiban lehet jobb, hogy lehet tartanak benn többször extra blokkolót vagy többször próbálják mozgatni a zsebet, s több időt adni Bradfordnak, s legalább arra rákényszeríteni az ellenfelet, hogy blitzeljenek. Más kérdés, hogy ha pl. csak 6 emberrel sikerül megtartani az ellenfél 4 emberes pass rushát, hát akkor végezd el a matekot, hogy 7-4 elleni játék a védőknek. Ez se könnyíti meg a passzjátékot. Igazából a baj szerintem, hogy van már videó anyag Bradfordról is, s lehet pl. a Packers ellen még hasított a csapat az újdonság erejével, de most már meg van a nyerő recept. Legalábbis meg volt. De ha Long és Clemmings nem tud gyökeres fordulatot venni, akkor irgalmatlan vajúdások lesznek itt továbbra is.

S a Philly ellen a védelem az első negyedben adott ziccert és jó mezőnypozíciót, hogy úgy alakuljon a mérkőzés, ahogyan azt elképzeltétek. Ellenünk viszont most nem jöttek a labdaszerzések, s csont sima is lett. Mi lesz akkor, ha a következő meccseken sem pattan olyan cefetül a labda, mint a szezon elején, s az offensenek önerőből kellene 20+ pontot elérni? Én elhiszem azt, hogy új impulzus meg tököm, de szerintem egyszerűen nem jó a keret támadóoldalon.

A másik, amit akartam kérdeni. Treadwell-lel mi a here van? Tudom, hogy volt lábujj problémája az elmúlt hetekben, de most komolyan ebbe a rotációba nem fér be?

Szerkesztette: tüsi91
több mint 9 éve
KmetyG Minnesota Vikings Minnesota Golden Gophers 3 758 — hungarianvikings.com
Lottot nem töltöttem, remélem Kmety igen 😊
Toca
töltöttem, csak sose nyerek
több mint 9 éve
Paulus Minnesota Vikings Oklahoma Sooners 586 — Vikings fan
Norv lemondott. ettől nem lesz jobb az O-line továbbra sem.

Komolyan úgy gondoljuk, hogy csak gyors passzokra építve az NFL-ben lehet hatékony offenset építeni? Nulla futással és 2 másodperces totális falbeomlással?
Lehet mentesíteni, a QB-t de csak ez nem lehet fegyver. Főleg, hogy rengetegen vannak rövid zónában, mert abszolút felesleges blitzet küldeni, vagy felléptetni a LOS-ra bárkit is.

Ha az O-line-al lehet valamit kezdeni lehet jobb az offense, ha nem lehet, akkor nincs olyan koordinátor aki ki tud hozni valamit ebből.

Ha valaki nézi sokféle játékot próbált hívni Norv, de egyszerűen nincs mélységi fenyegetés, mert az eleelnfél tudja, hogy NEM maradhat a Qb-nál annyi ideig a labda. Nincs futás fenyegetés, mert az O-line NEM képes sehol lukat ütni a falon. Pont 5-10 yard között van teli a pálya. Hova lehet gyors passzokat berakni? Mennyi az esély egy felpattanó labdának egy kisebb hibánál, ami extrán hozza az INT esélyt? Patterson kurva jó screenben, de ha mindenki 5 yardra van tőle, nincs hova menni NFL szinten. Ha sok gyors passz van, sok ütés van a WR-ken, ami megnöveli a sérülés esélyét. Kb 3 meccs alatt fogyna le a WR állomány ha nem is IR-re de használhatatlanul sérültre..

Futás és a mélypassz minimális fenyegetése nélkül nincs játék az NFL-ben. O-line ilyen szintű leolvadásával nincs támadójáték az NFL-ben. Persze ha a Qb tud lábon dolgozni, párszor kimenekülhet, csakhogy szétcsapják előbb utóbb.
több mint 9 éve
Toca Minnesota Vikings 20 320 — Vikings fan
Lottot nem töltöttem, remélem Kmety igen 😊
több mint 9 éve
Pyrrus Minnesota Vikings 772
semmi pánik, Heinicke visszatérhet a kilencedik játékhét után, ő kihúz minket a gányból.
Hát azért ez irgalmatlan ramaty. Bradford egy két lábon járó hulla. De szó szerint, mint a céllövöldében.
tüsi91
Persze, hogy hulla, két meccs alatt 11 alkalommal döngölték a földbe. A támadófal, amiből megint kiesett egy ember szinte az utcáról összeszedett emberek gyülekezete benyomását kelti. Nincs futás, nincs ötlet, és Turner sem tud mit kezdeni ezzel, hamarosan új OC után fogunk nézni.
KmetyG
bejött
több mint 9 éve
malkav Baltimore Ravens 2 468
Norv Turnernek kakukk ?
több mint 9 éve
Pyrrus Minnesota Vikings 772
ha jól olvastam Norv Turner távozott a csapattól és jelenleg Pat Shurmur veszi át az offensive edző szerepét.
több mint 9 éve
Pyrrus Minnesota Vikings 772
Nincs valakinek infója hogy milyen orvosi beavatkozása volt Zimmernek ami miatt a sajtótájékoztatót is lemondták?
több mint 9 éve
Pyrrus Minnesota Vikings 772
szörnyű volt ez a meccs...is. Nem tudtam sírjak e vagy nevessek. Egyszerüen nem volt támadásunk. nem tudom Norv menynire hibás benne, de az új faledző sem hozott megváltást, nem lehet semmiylen támadói taktikáról beszélni ha nincs futásnyitás és a QB nek nincs ideje passzolni mert földbedöngölik. Ha ezt így folytatjuk akkor nem 11:5 lesz a mérleg hanem 5:11.
több mint 9 éve
tüsi91 Chicago Bears 11 023
Musgravet Oaklandben is utálták, mikor odament, azóta liga szinten elismert támadósort rakott össze. Biztos, hogy nem azzal van a baj, hogy egyszerűen nem tehetségesek ezek a játékosok?

A támadófalban egyszerűen NFL szinten szar játékosok játszanak. Ez nagyjából behatárolja a lehetőségek nagy részét. Az egyetlen playmaker játékos kiesett. Diggs so-so, jó játékos, de van szerintem alsó hangon 20 csapat , ahol nem lenne első számú elkapó. Rudolph egy megbízható tight end, de ő se a szakma csúcsa. Rajtuk kívül?

Van valami ami üzembiztosan működik? Van valami amihez tudsz nyúlni egy 3. downnál, ami szerintetek 5-ből 3-szor bejön?

Biztos Turner is hibás benne, de amikor a 4 emberes rush megeszi az 5-6 emberes pass protot a playek 80%-ban, ott nagyon nincs mit tenni. Főleg úgy, hogy szerintem az elkapó személyzet is a liga végében van tehetségben jelenleg.
több mint 9 éve
Toca Minnesota Vikings 20 320 — Vikings fan
Oké szar a fal, nem tudom elmondani mennyire. De Norvot lassan Musgrave szinten szeretném, hogy ejtsük mert hihetetlen, hogy 2 éve nem tud mit kezdeni az O-val.
Goal Line szitu tökéletes példa volt a ténykedésére, de a 3 és 9 re hívott 7-8 yardos játékok, hogy majd az elkapó háttal hozzon 1-2 yardot hívásoktól is falnak megyek...

Egyébként az első pár meccsen a gyors passzokkal tudtunk menni előre és ezek meghaltak. pedig Asiata nagyon jókezű futó. Rudi hozza rendre az elkapásokat 4-6 yardon. Diggs is a gyors passzokból állatkodott az első pár meccsen és akkor még ott van Corda aki testi fölényét ilyen helyzetekben ki lehet használni (ha már elszakadni nem tud...).
Ezzel lehetne Sami fiúnak kicsit segíteni, de egyszerűen értelmetlen dolgokat várunk és imádkozunk, hogy majd jó legyen a fal...

Sajnos most a D se hozta magát, ha két éve valaki azt mondja, hogy ezt fogom írni kinevetem, de Sendejo nagyon hiányzott safetyből, amit Harris ott szerencsétlenkedett...
Floyd nélkül meg most nem sikerült a nyomást se odatenni, ráadásul szétfutottak minket. Aztán el is fáradtunk.

Félek a Lions meccstől, de ha ellenük se tudunk értelmes O játékot mutatni akkor tényleg nagy a baj.
több mint 9 éve
KmetyG Minnesota Vikings Minnesota Golden Gophers 3 758 — hungarianvikings.com
AP várhatóan mikor térhet vissza?
Daunte
előreláthatólag december elejére mondják
több mint 9 éve
Daunte Minnesota Vikings Minnesota Golden Gophers 31 — Viking
AP várhatóan mikor térhet vissza?