New England Patriots
75 feliratkozó
több mint 6 éve
Az rendben van Wyatt,hogy mentálisan összekapja magát a csapat (ebben hiszek is) ,de attól még az Off. ugyanazokból az emberekből fog állni. Én nem érzem,hogy pusztán egy mentális löket elég lenne a támadó oldal súlyos hiányosságait elmaszkolni. Nincs futójáték,nincs potens TE játék,nincs megbízható O line. Ezt PO szintű csapatok ellen nem lehet lelkesedéssel pótolni.Ne vicceljünk, semmi nem lesz 😊Viszont arra kíváncsi vagyok, hogy ezzel a zebra csapattal mi lesz ezek után. 😀 Mert erről fognak most beszélni egy héten keresztül, az tuti.Így, a kövi 3 meccs meglesz, utána pedig még három. Ennél többet nem kérhetnénk. Amennyire letört voltam egy hete, annyira biztos vagyok mostÉn is így gondolom. Mikor mutatta BB utoljára a first down-t? És Brady mikor volt ennyire magán kívül egy sima 15 yardos futás után? Ezek után nagyon kíváncsi vagyok a következő meccsekre. Jobb, hogy kikaptunk, és ÍGY kaptunk ki.Esküszöm, ez a vereség kellett a bajnoki címünkhöz. Köszi Boger <3Tök mindegy, ez kellett ahhoz, hogy csapat legyünk. Innentől nincs vereség. Mark my wordsMost fejezte be BB a sajtótájékoztatót..Próbált higgadtan válaszolgatni a hülye kérdésekre, de rég láttam ilyen ingerültnek, feszültnek..
Wyatt
Szerintem ez a vereség nagyon nagy indulatokat generál a csapatban.. És most jön Cincinnati..És tudjuk mi lett a vége amikor kaptunk egy zakót a Chiefs-től és csak a Bengalsra koncentráltunk...👊😎
kyobalu
Wyatt
Hunreeth
Wyatt
(Mibe került volna mind a 2 esetnél továbbengedni a játékot, és megvárni, hogy mi lesz? Így sikerült egy fumble visszahordást megszakítani és egy TD-t is elvenni. Így is - úgy is lett volna visszanézés mind a 2 esetben, az utóbbinál nyilván nem lett azért, mert nem szereztek belőle pontot.. mindegy végül.)
Hunreeth
Nekünk viszont pont ennyi kellett a végső lökéshez, szal köszönöm <3
Meg is raktam mindent
Wyatt
Szerk: A két elsőkörösünk közül Michelnek volt 8 yardja,Harrynek 2 (!!!!) snapje,a 2. körért tradelt elkapó felé egy labda ment...
Szerkesztette: kolok1972
Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 6 éve
Viszont arra kíváncsi vagyok, hogy ezzel a zebra csapattal mi lesz ezek után. 😀 Mert erről fognak most beszélni egy héten keresztül, az tuti.Mi lenne? Boger evek ota az egyik legnagyobb fasz fobiro, ennek ellenere vigan vezeti a meccseket meg a PO-ban is.
(Mibe került volna mind a 2 esetnél továbbengedni a játékot, és megvárni, hogy mi lesz? Így sikerült egy fumble visszahordást megszakítani és egy TD-t is elvenni. Így is - úgy is lett volna visszanézés mind a 2 esetben, az utóbbinál nyilván nem lett azért, mert nem szereztek belőle pontot.. mindegy végül.)
Hunreeth
több mint 6 éve
És Te most mit érzel? Meddig tart az idei szezon?Erre azt tudom mondani, hogy en kurvara szeretek pialni..
kyobalu
Aztan utolag, megtudtam, volt ugy hogy beestem a bokor kozepere hullareszegen is..
De felreszegen is azt lattam basssza meg, hogy ez gyalazatos...
Gyalazatos, JMD, BB es mki aki 1 hetig felkeszul az ellenfelbol es 1 felidon at pislog ezutan..
De a leggyalazatasobb az az, amikor felulkerekedsz, de alulmaradsz..
Mert itt ma este 1TD-t 2x sikerult elvenni..es bar egy hibat barmikor lehet korrigalni, ennyit nem...
Szerkesztette: topin
több mint 6 éve
Most ertem haza a kozos nezesbol...És Te most mit érzel? Meddig tart az idei szezon?
Rajtunk nem mult..volt elso balozo profi rajatszas kaliber es megszokott ugyis SB iszunk feeling..
A magyar pats nation ujabb fejezetet eltuk megy egyutt...
LaFleur-on mulik meddig irjuk ezt tovabb..
Amig tart..addig..let's goooo 😊
topin
Ward egy paraszt.. 😉
több mint 6 éve
Most ertem haza a kozos nezesbol...Rajtunk nem mult..volt elso balozo profi rajatszas kaliber es megszokott ugyis SB iszunk feeling..
A magyar pats nation ujabb fejezetet eltuk megy egyutt...
LaFleur-on mulik meddig irjuk ezt tovabb..
Amig tart..addig..let's goooo 😊
több mint 6 éve
Annyit azért nem 😀Ha gazdag leszel, majd gondolj ránk. 😀Ne vicceljünk, semmi nem lesz 😊Viszont arra kíváncsi vagyok, hogy ezzel a zebra csapattal mi lesz ezek után. 😀 Mert erről fognak most beszélni egy héten keresztül, az tuti.Így, a kövi 3 meccs meglesz, utána pedig még három. Ennél többet nem kérhetnénk. Amennyire letört voltam egy hete, annyira biztos vagyok mostÉn is így gondolom. Mikor mutatta BB utoljára a first down-t? És Brady mikor volt ennyire magán kívül egy sima 15 yardos futás után? Ezek után nagyon kíváncsi vagyok a következő meccsekre. Jobb, hogy kikaptunk, és ÍGY kaptunk ki.Esküszöm, ez a vereség kellett a bajnoki címünkhöz. Köszi Boger <3Tök mindegy, ez kellett ahhoz, hogy csapat legyünk. Innentől nincs vereség. Mark my wordsMost fejezte be BB a sajtótájékoztatót..Próbált higgadtan válaszolgatni a hülye kérdésekre, de rég láttam ilyen ingerültnek, feszültnek..
Wyatt
Szerintem ez a vereség nagyon nagy indulatokat generál a csapatban.. És most jön Cincinnati..És tudjuk mi lett a vége amikor kaptunk egy zakót a Chiefs-től és csak a Bengalsra koncentráltunk...👊😎
kyobalu
Wyatt
Hunreeth
Wyatt
(Mibe került volna mind a 2 esetnél továbbengedni a játékot, és megvárni, hogy mi lesz? Így sikerült egy fumble visszahordást megszakítani és egy TD-t is elvenni. Így is - úgy is lett volna visszanézés mind a 2 esetben, az utóbbinál nyilván nem lett azért, mert nem szereztek belőle pontot.. mindegy végül.)
Hunreeth
Nekünk viszont pont ennyi kellett a végső lökéshez, szal köszönöm <3
Meg is raktam mindent
Wyatt
Mondjuk még abból a szempontból is jól jöttünk ki ebből, hogy PO előtt jött és tuti a részvétel rajta. Így azért talán a következő Pats meccseken is nagyobb nyomás lehet a sporikon...
Hunreeth
Nem kell nagy nyomásnak lennie. Csak az elmúlt meccsek mocskos elfújásait ne hozzák elő. Ha korrekt bíráskodás lesz, akkor már nincs para

több mint 6 éve
Ha gazdag leszel, majd gondolj ránk. 😀Ne vicceljünk, semmi nem lesz 😊Viszont arra kíváncsi vagyok, hogy ezzel a zebra csapattal mi lesz ezek után. 😀 Mert erről fognak most beszélni egy héten keresztül, az tuti.Így, a kövi 3 meccs meglesz, utána pedig még három. Ennél többet nem kérhetnénk. Amennyire letört voltam egy hete, annyira biztos vagyok mostÉn is így gondolom. Mikor mutatta BB utoljára a first down-t? És Brady mikor volt ennyire magán kívül egy sima 15 yardos futás után? Ezek után nagyon kíváncsi vagyok a következő meccsekre. Jobb, hogy kikaptunk, és ÍGY kaptunk ki.Esküszöm, ez a vereség kellett a bajnoki címünkhöz. Köszi Boger <3Tök mindegy, ez kellett ahhoz, hogy csapat legyünk. Innentől nincs vereség. Mark my wordsMost fejezte be BB a sajtótájékoztatót..Próbált higgadtan válaszolgatni a hülye kérdésekre, de rég láttam ilyen ingerültnek, feszültnek..
Wyatt
Szerintem ez a vereség nagyon nagy indulatokat generál a csapatban.. És most jön Cincinnati..És tudjuk mi lett a vége amikor kaptunk egy zakót a Chiefs-től és csak a Bengalsra koncentráltunk...👊😎
kyobalu
Wyatt
Hunreeth
Wyatt
(Mibe került volna mind a 2 esetnél továbbengedni a játékot, és megvárni, hogy mi lesz? Így sikerült egy fumble visszahordást megszakítani és egy TD-t is elvenni. Így is - úgy is lett volna visszanézés mind a 2 esetben, az utóbbinál nyilván nem lett azért, mert nem szereztek belőle pontot.. mindegy végül.)
Hunreeth
Nekünk viszont pont ennyi kellett a végső lökéshez, szal köszönöm <3
Meg is raktam mindent
Wyatt
Mondjuk még abból a szempontból is jól jöttünk ki ebből, hogy PO előtt jött és tuti a részvétel rajta. Így azért talán a következő Pats meccseken is nagyobb nyomás lehet a sporikon...
több mint 6 éve
Ne vicceljünk, semmi nem lesz 😊Viszont arra kíváncsi vagyok, hogy ezzel a zebra csapattal mi lesz ezek után. 😀 Mert erről fognak most beszélni egy héten keresztül, az tuti.Így, a kövi 3 meccs meglesz, utána pedig még három. Ennél többet nem kérhetnénk. Amennyire letört voltam egy hete, annyira biztos vagyok mostÉn is így gondolom. Mikor mutatta BB utoljára a first down-t? És Brady mikor volt ennyire magán kívül egy sima 15 yardos futás után? Ezek után nagyon kíváncsi vagyok a következő meccsekre. Jobb, hogy kikaptunk, és ÍGY kaptunk ki.Esküszöm, ez a vereség kellett a bajnoki címünkhöz. Köszi Boger <3Tök mindegy, ez kellett ahhoz, hogy csapat legyünk. Innentől nincs vereség. Mark my wordsMost fejezte be BB a sajtótájékoztatót..Próbált higgadtan válaszolgatni a hülye kérdésekre, de rég láttam ilyen ingerültnek, feszültnek..
Wyatt
Szerintem ez a vereség nagyon nagy indulatokat generál a csapatban.. És most jön Cincinnati..És tudjuk mi lett a vége amikor kaptunk egy zakót a Chiefs-től és csak a Bengalsra koncentráltunk...👊😎
kyobalu
Wyatt
Hunreeth
Wyatt
(Mibe került volna mind a 2 esetnél továbbengedni a játékot, és megvárni, hogy mi lesz? Így sikerült egy fumble visszahordást megszakítani és egy TD-t is elvenni. Így is - úgy is lett volna visszanézés mind a 2 esetben, az utóbbinál nyilván nem lett azért, mert nem szereztek belőle pontot.. mindegy végül.)
Hunreeth
Nekünk viszont pont ennyi kellett a végső lökéshez, szal köszönöm <3
Meg is raktam mindent

több mint 6 éve
Viszont arra kíváncsi vagyok, hogy ezzel a zebra csapattal mi lesz ezek után. 😀 Mert erről fognak most beszélni egy héten keresztül, az tuti.Így, a kövi 3 meccs meglesz, utána pedig még három. Ennél többet nem kérhetnénk. Amennyire letört voltam egy hete, annyira biztos vagyok mostÉn is így gondolom. Mikor mutatta BB utoljára a first down-t? És Brady mikor volt ennyire magán kívül egy sima 15 yardos futás után? Ezek után nagyon kíváncsi vagyok a következő meccsekre. Jobb, hogy kikaptunk, és ÍGY kaptunk ki.Esküszöm, ez a vereség kellett a bajnoki címünkhöz. Köszi Boger <3Tök mindegy, ez kellett ahhoz, hogy csapat legyünk. Innentől nincs vereség. Mark my wordsMost fejezte be BB a sajtótájékoztatót..Próbált higgadtan válaszolgatni a hülye kérdésekre, de rég láttam ilyen ingerültnek, feszültnek..
Wyatt
Szerintem ez a vereség nagyon nagy indulatokat generál a csapatban.. És most jön Cincinnati..És tudjuk mi lett a vége amikor kaptunk egy zakót a Chiefs-től és csak a Bengalsra koncentráltunk...👊😎
kyobalu
Wyatt
Hunreeth
Wyatt
(Mibe került volna mind a 2 esetnél továbbengedni a játékot, és megvárni, hogy mi lesz? Így sikerült egy fumble visszahordást megszakítani és egy TD-t is elvenni. Így is - úgy is lett volna visszanézés mind a 2 esetben, az utóbbinál nyilván nem lett azért, mert nem szereztek belőle pontot.. mindegy végül.)
több mint 6 éve
Ja, és a múlt hetivel ellentétben, ÍGY EMELT FŐVEL LEHET KIKAPNI!Sőt!!!!
több mint 6 éve
Így, a kövi 3 meccs meglesz, utána pedig még három. Ennél többet nem kérhetnénk. Amennyire letört voltam egy hete, annyira biztos vagyok mostÉn is így gondolom. Mikor mutatta BB utoljára a first down-t? És Brady mikor volt ennyire magán kívül egy sima 15 yardos futás után? Ezek után nagyon kíváncsi vagyok a következő meccsekre. Jobb, hogy kikaptunk, és ÍGY kaptunk ki.Esküszöm, ez a vereség kellett a bajnoki címünkhöz. Köszi Boger <3Tök mindegy, ez kellett ahhoz, hogy csapat legyünk. Innentől nincs vereség. Mark my wordsMost fejezte be BB a sajtótájékoztatót..Próbált higgadtan válaszolgatni a hülye kérdésekre, de rég láttam ilyen ingerültnek, feszültnek..
Wyatt
Szerintem ez a vereség nagyon nagy indulatokat generál a csapatban.. És most jön Cincinnati..És tudjuk mi lett a vége amikor kaptunk egy zakót a Chiefs-től és csak a Bengalsra koncentráltunk...👊😎
kyobalu
Wyatt
Hunreeth

több mint 6 éve
Nem szoktam bírózni, de ez most kiverte a biztosítékot!!!Remélem ez tényleg olyan mentális töltetet ad a csapatnak, hogy innentől nem lesz kegyelem senkinek!!!
több mint 6 éve
DehogynemVodka nem lehetne? Meglesz. Ez a vereség, most olyan erőket hoz, innentől L nem leszTök mindegy, ez kellett ahhoz, hogy csapat legyünk. Innentől nincs vereség. Mark my wordsHa igazad lesz küldök egy karton Heinekent vagy 1 üveg Johhny Walkert
Wyatt
ThundersNFL
Wyatt
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 6 éve
Én is így gondolom. Mikor mutatta BB utoljára a first down-t? És Brady mikor volt ennyire magán kívül egy sima 15 yardos futás után? Ezek után nagyon kíváncsi vagyok a következő meccsekre. Jobb, hogy kikaptunk, és ÍGY kaptunk ki.Esküszöm, ez a vereség kellett a bajnoki címünkhöz. Köszi Boger <3Tök mindegy, ez kellett ahhoz, hogy csapat legyünk. Innentől nincs vereség. Mark my wordsMost fejezte be BB a sajtótájékoztatót..Próbált higgadtan válaszolgatni a hülye kérdésekre, de rég láttam ilyen ingerültnek, feszültnek..
Wyatt
Szerintem ez a vereség nagyon nagy indulatokat generál a csapatban.. És most jön Cincinnati..És tudjuk mi lett a vége amikor kaptunk egy zakót a Chiefs-től és csak a Bengalsra koncentráltunk...👊😎
kyobalu
Wyatt
több mint 6 éve
Esküszöm, ez a vereség kellett a bajnoki címünkhöz. Köszi Boger <3Tök mindegy, ez kellett ahhoz, hogy csapat legyünk. Innentől nincs vereség. Mark my wordsMost fejezte be BB a sajtótájékoztatót..Próbált higgadtan válaszolgatni a hülye kérdésekre, de rég láttam ilyen ingerültnek, feszültnek..
Wyatt
Szerintem ez a vereség nagyon nagy indulatokat generál a csapatban.. És most jön Cincinnati..És tudjuk mi lett a vége amikor kaptunk egy zakót a Chiefs-től és csak a Bengalsra koncentráltunk...👊😎
kyobalu

több mint 6 éve
Tök mindegy, ez kellett ahhoz, hogy csapat legyünk. Innentől nincs vereség. Mark my wordsMost fejezte be BB a sajtótájékoztatót..Próbált higgadtan válaszolgatni a hülye kérdésekre, de rég láttam ilyen ingerültnek, feszültnek..
Wyatt
Szerintem ez a vereség nagyon nagy indulatokat generál a csapatban.. És most jön Cincinnati..És tudjuk mi lett a vége amikor kaptunk egy zakót a Chiefs-től és csak a Bengalsra koncentráltunk...👊😎
Ward egy paraszt.. 😉
több mint 6 éve
Vodka nem lehetne? Meglesz. Ez a vereség, most olyan erőket hoz, innentől L nem leszTök mindegy, ez kellett ahhoz, hogy csapat legyünk. Innentől nincs vereség. Mark my wordsHa igazad lesz küldök egy karton Heinekent vagy 1 üveg Johhny Walkert
Wyatt
ThundersNFL

több mint 6 éve
Tök mindegy, ez kellett ahhoz, hogy csapat legyünk. Innentől nincs vereség. Mark my wordsHa igazad lesz küldök egy karton Heinekent vagy 1 üveg Johhny Walkert
Wyatt
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 6 éve
Ha ez kell, hogy az O felébredjen?Ám legyen!
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 6 éve
Tök mindegy, ez kellett ahhoz, hogy csapat legyünk. Innentől nincs vereség. Mark my words

több mint 6 éve
Ha csak fele ennyire vannak vakon a zebràk, ez hosszabítàs minimum. Az offense tovàbbra is rossz, de ha ez a meccs nem ràzza fel őket akkor semmi.
több mint 6 éve
második félidőre felébredt a D, spec team hozta a szokásos blokkot 😊Bírók meg tényleg szarjanak sünt, ilyen magas színvonalú bíráskodást amit ma nyújtottak.....ezt a bandát most kellene eltiltani a foci pályáktól.
több mint 6 éve
vesztes meccsen nagyon rég nevettem ennyitKínodban?
ZERO_L
Ward egy paraszt.. 😉
több mint 6 éve
Ennyire pozitív még nem voltam vereség után. Innentől meglesz, ezt most bármire megrakomLegyen úgy!!!💪😎
Wyatt
Ward egy paraszt.. 😉
több mint 6 éve
Ennyire pozitív még nem voltam vereség után. Innentől meglesz, ezt most bármire megrakom
