New York Giants
50 feliratkozó
több mint 10 éve
sztem Randel fumbleje elég egyértelmű azt felhozni teljesen értelmetlen, a labda előbb kezd el kijönni a kezéből, minthogy lent lenne.Hogy a DRCre fújt kamu PIt már meg se említsem, ajándék TD a Dallasnak, de nem (csak) ezen ment el tényleg.Hendersoncsak visszakapta, amivel az első negyedben elslisszolhatott. plusz négy pont ott, mínusz négy pont itt.
ha már mindenáron bírózni, akkor Randle fumble-je volt érdekes a legelején, meg talán egy offside-ot nem fújtak be ellenünk.
slowmotion
de az utolsó playünknél viszont a védőtök olyan szenvedélyesen átölelte és fogta végig a TE-t tőlünk, hogy megvan Michael Sam után a második játékos, aki abban a playben nyíltan vállalta szexuális irányultságát ... bki bmit mond azon a playen sok minden múlt, és azt nagyon benézték a bírók.
ezek ellenére kellemes csalódás a meccs, sima vereséget vártam, de ugye többször is leírtam, hogy a jó és a közepes csapat közötti ismérv az NFL-ben, hogy a 4. negyedben a kulcsplayeket megcsinálják. ez lett volna az a 3rd down, ahol Eli elpasszolta (azért nem értem, mert csak kidobta, ha vhova megpróbálta volna bedobni az oké, de így ...), vagy pedig a védelem csinál egy hatalmas stop-ot, dehát pass rush, és normális LB nélkül nem fog menni. vicc, hogy ilyen lyukas csapattal meg kellett volna nyernünk a meccset az ellen a dallas ellen, akiket mki PO-ba vár.
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 10 éve
1 meccs telt. Talán a legjobb OL ellen mentünk. Tudtuk h nem lesz olyan jó idén a pass rush, de a Dallas ellen nem fognak a csapatok rendre 4-5 sacket szerezni. Legalább 5-6 meccs kell mire reális véleményt mondhatunk erről a csapatról. Emlékszik még valaki 2007-ben hogy indult a védelem?
több mint 10 éve
az is elmehet most már a picsába aki ezzel a játékos állománnyal nekiment a szezonnak, ezek még egy bábút se tudnának siettetni, nem hogy sackkelni mozgó embert.
több mint 10 éve
A balfaszság elnyeri méltó jutalmát! BTW Szesze szavai pont leírják mit is érzek perpill.
több mint 10 éve
nagyon nehéz egy ilyen vereségre mit mondani, de hogy nagyon sokat tettünk érte (droppok, playcalling, time management, 2 kb1-1 perc alatt szopott TD) az biztos!hogy számít e a végelszámolásnál vagy nem , most tök mindegy !csoportriválist verhettünk volna idegenben esélytelenként e helyett mi lettünk a forduló balekjai...
iszonyatosan csalódott vagyok!
több mint 10 éve
A baj ezzel a zakóval igazából az, hogy láttuk, látjuk, hogy ez a Boys messze nem verhetetlen. Most, hogy legalább 4-6 hétig még Dez sem lesz nekik így meg főleg. És ez nemcsak ránk igaz, hogy elkaphattuk volna őket, hanem a következő mérkőzéseikre is igaz lesz ebből következik, hogy kizártnak tartom, hogy megint lehozzanak egy 12-4es alapszakaszt, max 11-5, de inkább 10-6 lesz annak a vége. Vagyis egy esetleges 10-6-al simán PO esélyesek lennénk, ami ebben a játékosállományban is akárki akármit mond benne van. Cruz nagyon kellene vissza, mert ez a Parker gyerek egy igazi katasztrófa, illetve akit én baromi hiányoltam az Harris. Tényleg csak visszahordó lesz és arra fizetünk neki 17 millát...OBJ-t pedig nagyon csúnyán leszedték, bár igazából Eli nem is kereste őt egyáltalán. Kicsit megint ilyen Gilbribe féle érzésem volt, ilyen beszari hívást is rég láttunk. Tavaly is így keztünk, remélem idén nem várjuk meg, hogy elússzon a szezon és előtte rájövünk, hogy passzolni kell! Nem azért van 3 top elkapód és egy 80 milás QB-t, hogy futkározz 2 yarokat! Nah mindegy ez a meccs lement remélem a Falcons ellen lesz tökösség is a hívásokban, mert a nélkül nem lehet nyerni.
több mint 10 éve
Hát nem tudom szvsz ebben a csapatban 7-10 győzelem mindig van, pláne addig amíg Eli az irányítónk. Egy franchise QB a legnagyobb kincs ebben a ligában és amíg egy csapat rendelkezik eggyel addig nem lehet más célja csak a PO. Sajnos tavaly is volt ilyen meccs mint a tegnapi, de nem hiszem h egy olyan csapat lennénk akik csak 5 vagy 6 győzelemre képesek.Persze ki így ki úgy látja, én mindig egy pozitív végkimenetelt prognosztizálok és azt próbálom levetíteni, itt pedig inkább a worst case scenario a trend. Nincsen baj egyikkel sem.
több mint 10 éve
Hú bazz visszajöttek a 3-4 évvel ezelőtt kísértetiesen hasonlóan idióta módon elvesztett meccseink emléke, együttérzésem...ennél rosszabb biztos nem lett volna 😊
Ráadásul dink-donkkal ment végig Romo az utolsó drive-ban, ha van egy vonaltól vonalig zakatoló lb a csapatban, akkor ezt nem lehet megcsinálni időkérés nélkül (botrányosan sok volt a yac). De a legnagyobb faszság az a passz volt 3rd downnál nem vitás. Megnéztem volna, mi történik, ha ott nekimentek negyedikre : )
Jakehomer
több mint 10 éve
Hú bazz visszajöttek a 3-4 évvel ezelőtt kísértetiesen hasonlóan idióta módon elvesztett meccseink emléke, együttérzésem...Ráadásul dink-donkkal ment végig Romo az utolsó drive-ban, ha van egy vonaltól vonalig zakatoló lb a csapatban, akkor ezt nem lehet megcsinálni időkérés nélkül (botrányosan sok volt a yac). De a legnagyobb faszság az a passz volt 3rd downnál nem vitás. Megnéztem volna, mi történik, ha ott nekimentek negyedikre : )
Tepper takarodj!
több mint 10 éve
Nekünk ez a W nem a PO-hoz kellett volna mert az így se úgy se lett volna meg, ezer sebből vérzik ez a csapat. Viszont így nem lehet kikapni ahogy mi tettük, vetekszik az Eagles elleni emlékezetes förtelemmel, bár az egy jó Giants volt ellentétben ezzel. Nem gondoltam volna, h ki fogok tudni akadni a meccsen, mert mindenfajta pozitív várakozás nélkül ültem le megnézni, de ez sokkal jobban elvette a kedvem az egésztől, mint egy 40 pontos vereség.
több mint 10 éve
Ami még feltűnt h miért járszottunk annyiszor Parkerre 3rd downnál? Többet lehetett volna használni Beckhamet, vagy ott volt a padon Geremy Davis, aki az előszezonban mindent elkapott. A James Jones cutot pedig jól visszakaptuk, isten nem bottal ver. A preseasonban a legjobb WR-ünk volt, de valamiért nem kellett. És egyre több ilyen döntés. Nem lesz idén 13-14 győzelmünk, így ha Coughlinék PO-t akarnak akkor ez a W a végén csúnyán hiányozni fog.
több mint 10 éve
a meccshez: úgy ültem le melóban megnézni az utolsó nyolc percet (13-23 után hagytam abba, mert felvételről néztem), hogy kizárt dolog, hogy onnan megfordítsuk.ha kivesszük a sérüléseket, eltiltásokat, akkor meccs végére annyival nyertünk, hogy négy golyóval meg egy aggyal több volt nekünk.
Einstein mondott anno valamit arról, hogy ugyanazt a hibát mindig elkövetni azt várva, hogy esetleg más lesz a végeredmény, az szimpla idiótaság. Coughlin hány éve is meccsel ellenünk? és ebből hányszor kaptatok ki Witten miatt? és úgy, hogy éppen elég időt hagytatok Romo-nak egy utolsó támadásra? na, most már eggyel többször.
szoros meccset vártam, mert Ellenetek nincs könnyű meccs, betéve ismeri mindenki a másik csapatot. ennyire szorosra még én sem számítottam. remélem, a Skins meg az Iggles ellen több sikerrel karistoltok majd. ebből a meccsből meg tanulni kell.
több mint 10 éve
Hogy a DRCre fújt kamu PIt már meg se említsem, ajándék TD a Dallasnak, de nem (csak) ezen ment el tényleg.Hendersoncsak visszakapta, amivel az első negyedben elslisszolhatott. plusz négy pont ott, mínusz négy pont itt.
ha már mindenáron bírózni, akkor Randle fumble-je volt érdekes a legelején, meg talán egy offside-ot nem fújtak be ellenünk.
több mint 10 éve
Végülis szinte megvertünk egy po csapatot. Még nem tudom mi a rosszabb, ez vagy egy sima vereség. A teljeskörű változáshoz az ilyen meccsek nem lesznek jók.
Nolite iudicare, ut non iudacemini. Ne ítélj, hogy ne ítéltess!
több mint 10 éve
Gratulalok a vezetosegnek h James Jonest elkuldtuk,es Parkert megtartottuk.Parkernek tavaly drop after drop volt,es a tendencia folytatodik.2 easy catchbol lett 3down on drop!Nekem nem volt bajom a play hivassal sem,de faszom Mcadoo elmondhatta volna Elinak,h ha nincs wide open receiver akkor varja meg amig sackelik,ha mar magatol nincs ennyi esze!!!Clock managment 0!Azert az sem elhanyagolando,h 1.20 alatt TD t kaptunk.Egyszeruen 0 pass rush van nalunk,igy nehez a secondaryt hibaztatni.Nehez ezt feldolgozni sajnos...
Szerkesztette: Gerixx
több mint 10 éve
Egy-egy jó egyéni megmozduláson kívül mindenben gyengébbek voltunkÉs ennek ellenére ezer lehetőségünk lett volna behúzni a meccset, az utolsó játékhívást egyszerűen nem értem, de Elinak is lehetett volna annyi esze, hogy lemegy, benyeli a sacket és bumm, -40 mp field goal onnan is ment volna. De Unga pickje után is szépen elbalfaszkodtuk a short fieldet, Parker dropjai nevetségesek. A végén benthagyott összes időkérés is érthetetlen. Hogy a DRCre fújt kamu PIt már meg se említsem, ajándék TD a Dallasnak, de nem (csak) ezen ment el tényleg.
Asbee
És közben tényleg elhittem, hogy meglehet. Faszom bele.
"Tears will get you sympathy, sweat will get you results"
több mint 10 éve
Egyből ilyen meccsel kezdeni a szezont, totál hányinger.. mi a faszt akartunk itt a végén?? a dallas (Garrett) akkora balfasz volt, h megverte magát, mi meg nem hagyjuk, gratulálok! Menjen az egész edzői kar a picsába, ilyen amatőr, megmagyarázhatatlan hibát nem lehet elkövetni.. már most elegem lett az egész szezonból, megyek hányni
több mint 10 éve
Egy-egy jó egyéni megmozduláson kívül mindenben gyengébbek voltunk
több mint 10 éve
Sikerült alul múlni az offseasont
Nolite iudicare, ut non iudacemini. Ne ítélj, hogy ne ítéltess!
több mint 10 éve
De ami igazán nagy baj, h a Dallas OL/Giants DL összevetésben nagyon durván szopóra állunk.. Ha itt nem történik vmi csoda akkor nem igazán lehet esélyünk.
több mint 10 éve
Giants declared WR Victor Cruz, LB Jon Beason, DE Owa Odighizuwa, S Cooper Taylor, DT Louis Nix, TE Jerome Cunningham, and OL Bobby Hart inactive for Week 1 against the Cowboys.Owa elvileg sérült, de Taylor healthy scratch. Meriwether kezd Collins mellett és Craig Dahl a harmadik S. Atyaúristen. Unga kezd Beason helyén.
"Tears will get you sympathy, sweat will get you results"
több mint 10 éve
a tavalyi meccs az ott (is) ment el, hogy Romo többször megkávézott dobás előtt, főleg a végén... pedig meccsben voltunk... én ettől (is) tartok most, de hátha...
több mint 10 éve
Mára nekem eléggé elfogyott a lelkesedés, sok jót nem várok. A CB-k között nem tűnik valami erősnek a Cowboys, ott meg lehet fogni őket és a labdára is nagyon vigyázni kell. Ha ez a kettő összejön lehet esély.
több mint 10 éve
ESPN Giants reporter Dan Graziano told Sirius XM NFL radio that some in the Giants organization believe Jason Pierre-Paul (hand) will miss the entire season.ja-ja...Pár hete már Carl Banks is kezdte mondani, hogy ezt a szezont lehetőleg ne rá építsük. :--)
Azt mondta, sokak szerint a legjobb esetbe is csak a szezon masodik feleben jatszhat JPP.
Törölt
több mint 10 éve
ESPN Giants reporter Dan Graziano told Sirius XM NFL radio that some in the Giants organization believe Jason Pierre-Paul (hand) will miss the entire season.Azt mondta, sokak szerint a legjobb esetbe is csak a szezon masodik feleben jatszhat JPP.
