Pittsburgh Steelers
74 feliratkozó
1 hónapja
Ha lenne harbough iskola. De nincs. A ravens iskola van, amit viszont meki megreformalt, de latni rajta is a jatekok kinek a playbookjabol fejlodtek ki.aztán le lett passzolva michiganbe jimhez dc-nek majd onnan vissza baltimoreba dc-nek: szépen végigjárta a hárbó iskolát.Meki a ravensben volt John latt eloszorde ebben példul hárbóék erősek, mekit példul elöször jim, majd john szépen kinevelt, ilyen minter is, akit ezért tartok egy jó jelőltnek, mert szakmailag biztos fel van készítve. ezeknél az új arcoknál inkább az a kérdés kit tud hozni koordinátornak, mert abba bele is bukhat.pont azon gondolkoztam tomlin kapcsán, hogy azért ha vki 18 évig van vhol nevel ki vezetőedzőket, kialakul egy coaching tree, akik alóla jönnek ki, de tomlinnál nem tudok ilyet, mondjuk nem is vagyok szaktekintély. van vki vhol, aki alóla került ki?A coaching tree az analitikus edzőknél alakul(t) ki szükségképpen és alapvetően az O oldalon. Ez inkább koordinátori issue. Ezeknél az edzőknél sokkal inkább az a kérdés, hogy miképpen működnek HC-nak. McDaniels jó példa. Remek OC, de nem tud vezetni egy csapatot. Megjegyzem nekem ez Flores esetében is nagy kérdés Miami után, de mondjuk Shula esetében is.
gedam
Klemó
gedam
no
gedam
1 hónapja
Haleyt nem ő választotta. Arizonában Whisenhunt alatt volt OC, és Whiz is nagyon jó véleménnyel volt róla, meg ugye a SB-on ellenünk elég jól ment az Arizona O, ott figyeltek fel rá.pont azon gondolkoztam tomlin kapcsán, hogy azért ha vki 18 évig van vhol nevel ki vezetőedzőket, kialakul egy coaching tree, akik alóla jönnek ki, de tomlinnál nem tudok ilyet, mondjuk nem is vagyok szaktekintély. van vki vhol, aki alóla került ki?Tomlinnak ezért is kellett mennie valamennyire közvetetten szerintem. Szinte minden alkalommal sikerült olyan koordinátorokat választani aki soha többé nem láttál a ligában sem nemhogy másik csapatnál.
gedam
Faulkner, Canada, Fichtner,Haley itt Arians az aki kivétel. DC ként: Butler.
Razi
Aztán amikor Haleyt a Kansas HC állásából kirúgták, Rooneyék és Colbert egyből rámozdultak, és ők hozták ide. Nyilván Tomlin is jóváhagyta, de nem az ő döntése volt.
Amúgy a mindenidők top5 legtöbb pontot szerző Steelers O közül az 1. és a 3. Haley idejében volt.
1 hónapja
gedam
6 506
aztán le lett passzolva michiganbe jimhez dc-nek majd onnan vissza baltimoreba dc-nek: szépen végigjárta a hárbó iskolát.Meki a ravensben volt John latt eloszorde ebben példul hárbóék erősek, mekit példul elöször jim, majd john szépen kinevelt, ilyen minter is, akit ezért tartok egy jó jelőltnek, mert szakmailag biztos fel van készítve. ezeknél az új arcoknál inkább az a kérdés kit tud hozni koordinátornak, mert abba bele is bukhat.pont azon gondolkoztam tomlin kapcsán, hogy azért ha vki 18 évig van vhol nevel ki vezetőedzőket, kialakul egy coaching tree, akik alóla jönnek ki, de tomlinnál nem tudok ilyet, mondjuk nem is vagyok szaktekintély. van vki vhol, aki alóla került ki?A coaching tree az analitikus edzőknél alakul(t) ki szükségképpen és alapvetően az O oldalon. Ez inkább koordinátori issue. Ezeknél az edzőknél sokkal inkább az a kérdés, hogy miképpen működnek HC-nak. McDaniels jó példa. Remek OC, de nem tud vezetni egy csapatot. Megjegyzem nekem ez Flores esetében is nagy kérdés Miami után, de mondjuk Shula esetében is.
gedam
Klemó
gedam
no
1 hónapja
Termeszetesen hogy a tampa 2-t akarta volna ahol o is komfortos lehetett volna. De szerencsere es mondhatjuk azt is hogy termeszetesen nem nyult hozza. De meg igy is megadtam neki pozitivumkent, hogy nem akarta egybol o szarni a raketat....Ezt már többedszer írod le, mint pozitívum, de reálisan nézve, milyen más lehetősége volt?
Mikor Tomlin idejott a tampa2-bol, remekul raerzett hogy hagyta az oreget dolgozni es a rendszeret is. A problema hogy a megujulas nem ment, az irdatlan minoseget keptelenseg volt fenttartani es igy bezuhant a dolog. Amiert megtapsoltuk tomlint hogy nem nyult hozza mikor jott, de butlert mar rosszul merte fel. Addigra mar ( elotte is ) mar kellett volna valtani a jatekban, de nem ment es butler sem volt kepes ra es ez pillanatokon belul kiderult es lepni kellett volna rogton.
...
no
35 évesen jött, egy DC szezonnal a háta mögött.
Itt meg a HoF LeBeau volt, a korszak egyik legnagyobb D elméje, aki liga no1 védelmet futtatott.
Mégis mit tudott volna Tomlin ebbe beleszólni, vagy mit tudott volna javítani a LeBeau rendszeren?
Jan
1 hónapja
Nem mintha bármin változtatna, de Butler kinevezését ne hozzuk már fel a Tomlin hibák között.A kinevezeset nem roja fel senki, a hosszat amig itt tartotta azt en igen. 6 ev!!!
Már az öreg tavozása előtt évekkel kész tényként könyvelte el mindenki, hogy ő a következő DC.
Annyira, hogy voltak olyan hangok is akik féltek tőle hamarabb elviszik máshová.
Az már inkább hiba, hogy sokáig hagytuk dolgozni, de maga a kinevezése eleve elrendeltetett dolog volt.
kittli
1 hónapja
Barhol lehet coaching tree. Nezd meg a ravens D oldalon. A rendszer viszont egy darabig meg birta JH alatt is de utana jottek a csaladi kapcsolatok. Es el is halt.pont azon gondolkoztam tomlin kapcsán, hogy azért ha vki 18 évig van vhol nevel ki vezetőedzőket, kialakul egy coaching tree, akik alóla jönnek ki, de tomlinnál nem tudok ilyet, mondjuk nem is vagyok szaktekintély. van vki vhol, aki alóla került ki?A coaching tree az analitikus edzőknél alakul(t) ki szükségképpen és alapvetően az O oldalon. Ez inkább koordinátori issue. Ezeknél az edzőknél sokkal inkább az a kérdés, hogy miképpen működnek HC-nak. McDaniels jó példa. Remek OC, de nem tud vezetni egy csapatot. Megjegyzem nekem ez Flores esetében is nagy kérdés Miami után, de mondjuk Shula esetében is.
gedam
Klemó
A HC az mindig ketelu. A CEO-nak tudnia kell jo stabot hoznia es az a kihivas, a szakinak tudnia kell vezetni is es az a nagyobb kihivas ( meg persze hogy a 2 szek koze ul )
Nem vagyok kepben de tudok 3 neves CEO-rol. Tomlin,JH es DanC. Mindegyiket lehet sikeresnek tekinteni, de a sikerek alapjat az adja es az meg a turelmet felejuk, hogy egy nagyon joba ultek bele. JH-Tomlin sajat kinevezeseik borzalmasak lettek nagyreszt. DC-nek eddig egy sajat volt akit kirugott egy ev elott. Johet neki a kovetkezo, de becsuljuk hogy hamar lepett legalabb.
1 hónapja
Meki a ravensben volt John latt eloszorde ebben példul hárbóék erősek, mekit példul elöször jim, majd john szépen kinevelt, ilyen minter is, akit ezért tartok egy jó jelőltnek, mert szakmailag biztos fel van készítve. ezeknél az új arcoknál inkább az a kérdés kit tud hozni koordinátornak, mert abba bele is bukhat.pont azon gondolkoztam tomlin kapcsán, hogy azért ha vki 18 évig van vhol nevel ki vezetőedzőket, kialakul egy coaching tree, akik alóla jönnek ki, de tomlinnál nem tudok ilyet, mondjuk nem is vagyok szaktekintély. van vki vhol, aki alóla került ki?A coaching tree az analitikus edzőknél alakul(t) ki szükségképpen és alapvetően az O oldalon. Ez inkább koordinátori issue. Ezeknél az edzőknél sokkal inkább az a kérdés, hogy miképpen működnek HC-nak. McDaniels jó példa. Remek OC, de nem tud vezetni egy csapatot. Megjegyzem nekem ez Flores esetében is nagy kérdés Miami után, de mondjuk Shula esetében is.
gedam
Klemó
gedam
1 hónapja
...Ezt már többedszer írod le, mint pozitívum, de reálisan nézve, milyen más lehetősége volt?
Mikor Tomlin idejott a tampa2-bol, remekul raerzett hogy hagyta az oreget dolgozni es a rendszeret is. A problema hogy a megujulas nem ment, az irdatlan minoseget keptelenseg volt fenttartani es igy bezuhant a dolog. Amiert megtapsoltuk tomlint hogy nem nyult hozza mikor jott, de butlert mar rosszul merte fel. Addigra mar ( elotte is ) mar kellett volna valtani a jatekban, de nem ment es butler sem volt kepes ra es ez pillanatokon belul kiderult es lepni kellett volna rogton.
...
no
35 évesen jött, egy DC szezonnal a háta mögött.
Itt meg a HoF LeBeau volt, a korszak egyik legnagyobb D elméje, aki liga no1 védelmet futtatott.
Mégis mit tudott volna Tomlin ebbe beleszólni, vagy mit tudott volna javítani a LeBeau rendszeren?
1 hónapja
Nem mintha bármin változtatna, de Butler kinevezését ne hozzuk már fel a Tomlin hibák között.Már az öreg tavozása előtt évekkel kész tényként könyvelte el mindenki, hogy ő a következő DC.
Annyira, hogy voltak olyan hangok is akik féltek tőle hamarabb elviszik máshová.
Az már inkább hiba, hogy sokáig hagytuk dolgozni, de maga a kinevezése eleve elrendeltetett dolog volt.
Szerkesztette: kittli
"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
1 hónapja
pont azon gondolkoztam tomlin kapcsán, hogy azért ha vki 18 évig van vhol nevel ki vezetőedzőket, kialakul egy coaching tree, akik alóla jönnek ki, de tomlinnál nem tudok ilyet, mondjuk nem is vagyok szaktekintély. van vki vhol, aki alóla került ki?Tomlinnak ezért is kellett mennie valamennyire közvetetten szerintem. Szinte minden alkalommal sikerült olyan koordinátorokat választani aki soha többé nem láttál a ligában sem nemhogy másik csapatnál.
gedam
Faulkner, Canada, Fichtner,Haley itt Arians az aki kivétel. DC ként: Butler.
1 hónapja
gedam
6 506
de ebben példul hárbóék erősek, mekit példul elöször jim, majd john szépen kinevelt, ilyen minter is, akit ezért tartok egy jó jelőltnek, mert szakmailag biztos fel van készítve. ezeknél az új arcoknál inkább az a kérdés kit tud hozni koordinátornak, mert abba bele is bukhat.pont azon gondolkoztam tomlin kapcsán, hogy azért ha vki 18 évig van vhol nevel ki vezetőedzőket, kialakul egy coaching tree, akik alóla jönnek ki, de tomlinnál nem tudok ilyet, mondjuk nem is vagyok szaktekintély. van vki vhol, aki alóla került ki?A coaching tree az analitikus edzőknél alakul(t) ki szükségképpen és alapvetően az O oldalon. Ez inkább koordinátori issue. Ezeknél az edzőknél sokkal inkább az a kérdés, hogy miképpen működnek HC-nak. McDaniels jó példa. Remek OC, de nem tud vezetni egy csapatot. Megjegyzem nekem ez Flores esetében is nagy kérdés Miami után, de mondjuk Shula esetében is.
gedam
Klemó
1 hónapja
pont azon gondolkoztam tomlin kapcsán, hogy azért ha vki 18 évig van vhol nevel ki vezetőedzőket, kialakul egy coaching tree, akik alóla jönnek ki, de tomlinnál nem tudok ilyet, mondjuk nem is vagyok szaktekintély. van vki vhol, aki alóla került ki?A coaching tree az analitikus edzőknél alakul(t) ki szükségképpen és alapvetően az O oldalon. Ez inkább koordinátori issue. Ezeknél az edzőknél sokkal inkább az a kérdés, hogy miképpen működnek HC-nak. McDaniels jó példa. Remek OC, de nem tud vezetni egy csapatot. Megjegyzem nekem ez Flores esetében is nagy kérdés Miami után, de mondjuk Shula esetében is.
gedam
1 hónapja
gedam
6 506
pont azon gondolkoztam tomlin kapcsán, hogy azért ha vki 18 évig van vhol nevel ki vezetőedzőket, kialakul egy coaching tree, akik alóla jönnek ki, de tomlinnál nem tudok ilyet, mondjuk nem is vagyok szaktekintély. van vki vhol, aki alóla került ki?
1 hónapja
Szerintem is.Hozni fogunk QBt a draftról is legalább a háső körökkel. De azt hiszem, hogy veterán QB is jönni fog azért.Azt hiszem mindenki ezt várta, de azért a rend kedvéért:Meg kell probalni howard-al. Ha jovore nem megy, akkor jobb draftpozibol felmozogni
[Rapsheet] Aaron Rodgers is OUT in Pittsburgh following the resignation of Mike Tomlin and is not expected to return to the Steelers if he continues playing.
tenorx
xtaki
Klemó
Én is Howardot preferálnám, mert vagy elég jó, hogy ne kelljen QB, vagy elég szar, hogy a jövő évi - nagyon jónak kínéző classból tudjunk elől választani.
1 hónapja
Hozni fogunk QBt a draftról is legalább a háső körökkel. De azt hiszem, hogy veterán QB is jönni fog azért.Azt hiszem mindenki ezt várta, de azért a rend kedvéért:Meg kell probalni howard-al. Ha jovore nem megy, akkor jobb draftpozibol felmozogni
[Rapsheet] Aaron Rodgers is OUT in Pittsburgh following the resignation of Mike Tomlin and is not expected to return to the Steelers if he continues playing.
tenorx
xtaki
1 hónapja
Azt hiszem mindenki ezt várta, de azért a rend kedvéért:Meg kell probalni howard-al. Ha jovore nem megy, akkor jobb draftpozibol felmozogni
[Rapsheet] Aaron Rodgers is OUT in Pittsburgh following the resignation of Mike Tomlin and is not expected to return to the Steelers if he continues playing.
tenorx
1 hónapja
Azt hiszem mindenki ezt várta, de azért a rend kedvéért:[Rapsheet] Aaron Rodgers is OUT in Pittsburgh following the resignation of Mike Tomlin and is not expected to return to the Steelers if he continues playing.
1 hónapja
Szerintem a baja az hogy nem valasztott "vezereket" akik hangadok lehetnenek, de mi innentol irhatjuk egymasnak hogy vajon mire gondolt. 😊Szerintem meg igen. Arról beszélt, hogy inkább nem választott rehetséget, ha aznehezen kezelhető. Én erre írtam, hogy nálatok nem tehetség hiány van, hanem rossz összetétel, ahogy egyébként nálunk is. Nálatok a Dben nincs tehetség a front7ben, nálunk pont fordítva, a SEC lyukas.Snagal nem a tehetsegukrol beszelt, hanem a szemelyisegukrol. Szerintem.Hát értem, hogy mindenért JH a hibás, de ezt úgy fogadnám el, ha csak az átlagos játékost hozta volna be. Ehelyett azért szemernyivel nem érzem, hogy tehetség hiányban lennétek, sőt. Nem védeni szeretném őt, mert nincs miért, de no ilyenkor szereti mindenki a szart ráborítani a másikra. Nyilván azt jövőre látjuk, hogy mi történik majd.Harbo másodszor vesztette el az öltözőt, pedig az első után (ahol nem volt ráhatása) igyekezett simulékony játékosokat intézni, akiknek nem lesz elég töke lázadozni (kis kivételtől eltekintve), ennek ellenére sikerült újra elérnie ezt.Fu, ez nagyon kemény.Na erről írtam pár napja, hogy óriási különbség van Haribó, és Tomlin között. Itt sajnos tényleg lehet tartani attól, hogy meghatározó játékosok visszavonulnak (esetleg elkeseredésükben cserét kérnek), mert csak Tomlinnal akarnak együtt dolgozni. Ha már nincs itt, inkább én is megyek effektus. Szerették, és hittek benne.
archive.ph/2026.01.15-113918/https://www.nytimes.com/athletic/6973084/2026/01/15/mike-tomlin-inside-story-steelers-resignation/
tenorx
Haribót pedig szerintem a keret nagy része már ajtón kívül akarta látni. A Ravens sokkal jobb helyzetből indul mint mi. Dehát innen szép nyerni.
bcsarli, Udvari Főkóstoló
Ez azért elég gáz rá nézve.
Snagal
Klemó
no
Klemó
1 hónapja
Nem fogom az egészet beidézni, de respekt no hogy ennyire képben vagy csoportriválissal és tök jókat írsz.
1 hónapja
Szerintem meg igen. Arról beszélt, hogy inkább nem választott rehetséget, ha aznehezen kezelhető. Én erre írtam, hogy nálatok nem tehetség hiány van, hanem rossz összetétel, ahogy egyébként nálunk is. Nálatok a Dben nincs tehetség a front7ben, nálunk pont fordítva, a SEC lyukas.Snagal nem a tehetsegukrol beszelt, hanem a szemelyisegukrol. Szerintem.Hát értem, hogy mindenért JH a hibás, de ezt úgy fogadnám el, ha csak az átlagos játékost hozta volna be. Ehelyett azért szemernyivel nem érzem, hogy tehetség hiányban lennétek, sőt. Nem védeni szeretném őt, mert nincs miért, de no ilyenkor szereti mindenki a szart ráborítani a másikra. Nyilván azt jövőre látjuk, hogy mi történik majd.Harbo másodszor vesztette el az öltözőt, pedig az első után (ahol nem volt ráhatása) igyekezett simulékony játékosokat intézni, akiknek nem lesz elég töke lázadozni (kis kivételtől eltekintve), ennek ellenére sikerült újra elérnie ezt.Fu, ez nagyon kemény.Na erről írtam pár napja, hogy óriási különbség van Haribó, és Tomlin között. Itt sajnos tényleg lehet tartani attól, hogy meghatározó játékosok visszavonulnak (esetleg elkeseredésükben cserét kérnek), mert csak Tomlinnal akarnak együtt dolgozni. Ha már nincs itt, inkább én is megyek effektus. Szerették, és hittek benne.
archive.ph/2026.01.15-113918/https://www.nytimes.com/athletic/6973084/2026/01/15/mike-tomlin-inside-story-steelers-resignation/
tenorx
Haribót pedig szerintem a keret nagy része már ajtón kívül akarta látni. A Ravens sokkal jobb helyzetből indul mint mi. Dehát innen szép nyerni.
bcsarli, Udvari Főkóstoló
Ez azért elég gáz rá nézve.
Snagal
Klemó
no
1 hónapja
Én szinte biztos vagyok benne, hogy kinevezik a Steelershez a 30 éves Ramses csávót.
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
We are just the Ravens!
1 hónapja
Amiert O elmet szeretnek a csapathoz.Alapvetoen mindegy mert HC kell, de fontos szamomra egy csomo tulajdonsag ami alap. Szaki-tanar-vision.
Hacsak nem a tomlin bowl marad a cel es remelem nem, de akkor a D-el jobban jarnank.
Amugy az O adja magat, rookie QB amikor elerheto es ot is jobb ha ilyen epiti fel es addig meg az O-t lehet epiteni. Es ami kulonosen megtamasztja ezt az a D ami nalam sokkal jobb allapotban van, mint amit mutatott a tarsasag. Es en ebbol indultam ki.
Mindketto csapatreszt el kell kezdeni felepiteni jatekilag es ezert fontos a HC, de igy a DC-nek megvaltozhat a prioritas a kivalasztasnal. Neki nem feltetlenul kell top-notch szakinak lennie. A legfontosabb nala az hogy tanar legyen es ezert johet akar aki nem volt hivo sem meg. A kialakitasi/epitesi folyamat alatt majd belejon abba is, de sokkal fontosabb a rendszer kiepeitese.
Mikor Tomlin idejott a tampa2-bol, remekul raerzett hogy hagyta az oreget dolgozni es a rendszeret is. A problema hogy a megujulas nem ment, az irdatlan minoseget keptelenseg volt fenttartani es igy bezuhant a dolog. Amiert megtapsoltuk tomlint hogy nem nyult hozza mikor jott, de butlert mar rosszul merte fel. Addigra mar ( elotte is ) mar kellett volna valtani a jatekban, de nem ment es butler sem volt kepes ra es ez pillanatokon belul kiderult es lepni kellett volna rogton.
A regi idokben az edzok felrajzoltak egy playt ami elvileg vizzaro volt, ahogy kiosztottak a felelosseget a jatekosoknak mind futas es passz ellen is. DickL fire zone blitz egy ami mindenki elott ott van. A jatekosok megkapjak az 1x1 mondokaikat amit jatszaniuk kell adott szituban. A sima 3 under 3 deep vedte a passzt es a mondokaik alapjan a jatekosok vegrehajtottak aszerint mi volt behivva. A ketto S pontosan tudta ki fog hatra lepni es ki veszi fel a blitzelo emberet es igy tovabb, ahogy minden jatekosnak meg volt a feladata es felelossege. Ezeket a play-eket meg megsokszoroztak amikor a jatek ugyanaz, de kulonbozo emberek-kulonbozo gap-eken blitzeltek. alapvetoen egyszeru, de ez egy jatek vegeredmenyben es ugyan cov2 mutat es lesz belole cov3 vagy 3 under 3 deep. Viszont ennek a tanitasa a kulcs. Ha egyszeruve teszed a jatekosoknak akkor az ellenfeleknek is az lesz es ehhez kell a jo hivo is aki jol tudja varialni. Viszont ez egy jatek es mar kb a jatekosok fejben mar nem egyszeru. Es akkor johet az ezekre epulo jatekok sora. A masik a kivitelezes tanitasa. Ok papiron megtanultak es tudja mindenki a mondokajat, tudja a hivasbol ki-mi-melyik gapen es milyen felelossegel jatszik. A kivitelezes az edzopalyan meg a spacing es a pacing ( ezt en szoktam diakokkal csinalni, sajnos nem megoszthato, ) ami eleszi az idot, foleg ha egyben kell tanitani. De ez a jatek sava-borsa.
A vasas D-nel a problemak mar hosszu evek alatt, nem fontossagi sorrendben:
- kiszamithatosag: Es ez minden teren igy van sajnos. Hilton CB blitzei mindig ugyanabbol-ugyanugy. A DL felallasai, mintha leragadtunk volna es blokkolas kiosztast akarnank befolyasolni vele es mas sem ( egy watt-cam-hs-herbig es nyulhatnek visszabb is ), de a legaggasztobb az "adj kiraly katonat jatekunk, mert a mit adtok kerdesre mi atkiabaljuk COV 3 es vedd el ha tudod". El tudtak. Iden eleg megnezni amikor cov1-3-rol valtott a csapat a split S-re es milyen jol nezett ki egy darabig, amig megint nem lett teljesen kiszamithato.
- felelosseg kiosztas: megint minden teren, lehetetlen feladatokkal, olvasasokkal. PQ egy meghasonlott jatekos, ha tudja mit csinal jol csinalja nagy reszt bar igy is vannak gondok vele. De ha olvasnia kell es az nem emberezes egy kicsordogalo RB ellen a flat-en akkor bajok vannak. A run es a passz D-t nem tudtuk osszehangolni es ev elejen ezert szenvedtek es a mai ligaban nem megoldas a boxba hozott ember magaban lasd a valtast iden a cov-nel. Egyszerusiteni kellett a D-t, nem tudtak betanitani vagy jol felrajzolni az mindegy, de izlelgessuk ezt a szot, mert ez zene a z O fuleknek.
- Nem tudtak belenyulni a meccsbe: Erre nem is irok semmit, de erre olyan fajdalmas peldak vannak mint Bortles, Tebow, Flacco-Kubiak...............
A D epitese: Aminek a filozofia reszet hagyom, de az elozo pontokbeli hianyossagokat a minel jobb jatekosokkal akartak potolni. Ezert draga a keret es van tele idos jatekosokkal, meg persze a gyozelem" miatt.
A filozofia avagy a beszarisag: Marha nehez kiosztani a felelosseget ha sajat magunknak szethuzzuk a palyat, igy egyre lehetetlenebb feladatokat varunk el a jatekosoktol. Ez uti a csapatot, a moralt, az idot es igy a fizikumot. Erre is ezer pelda van akar csak idenrol, de ez egy vastag mappa es evrol evre gyul.
A season on the line 4 es 7 a ravens ellen. Ezt leirtam a ravens szempontjabol es orult szarok ott a megoldasok. A D szempontjabol itt van a kiszamithatosag, a felkeszuletlenseg, a filozofia/beszarisag a S szemelyeben es a LB-S kozott annyi hely van hogy nem lehet megoldani nekik akarkiket igazolnak. HS nem tud ( mas sem ) ennyit tolatni, de a S a vilag vegerol jon. Lehet irni hogy megoldhatta volna ramsey. De az elkepzeles, a hivas es a kivitelezes buzlik mindentol es szamomra ez a baj. Az eredmeny nem udvozit sem ha odaer veletlenul, ha droppol vagy akar elkapjak. Az egesz jatek a nyomason all vagy bukik.
Ezek a felsorolt hibak egyszeruen olyan melyek es sulyosak hogy egy felhulyevel is oriasi elorelepes lenne minden mas nelkul. Persze lehet kerni meg posztokra jobbakat es tobbet, de nalam nem a keret a baj. A draftrol/FA-rol jojjon aki a jovo es fontos a semaba, vagy elkepesztoen jo ertek. De nem kell a D-re epiteni, mert iden ok vittek a primet ( eddig ).
A DC-tol en ezert a tanar pontot varom. Aki felepiti kb nullarol az egyseget, az edzestol a jatekig es a tervezoasztaltol a kivitelezesig. A vasas egyszerusitett jatekanal meg az sem lehet mondani hogy elegettuk a playbookot. Nem volt igazan.
En nevet nem tudok irni, de a "panel" D-ek nem ujak es kell nekunk egy aki szepen be is tudja tanitani es felallitani az infrastrukturat hozza. Growing pain lesz az biztos, de belefer a jovoert es a tehetseg itt van hozza. Az hogy a csapatreszeket kulon oktatjak es utana ossze tudjak oket illeszteni az ami a jovo. Egyszeruen faktorialisan emelkedik a jatekok szama es a playbook igy vele. Ettol az eredmeny ezt folyamatosan fogja egetni es megsem. Egyszeruen a jatek ott lesz a fejekben es a tervezesen es a hivason fog mulni + a jatek behivason ami a tanitas resze. Majd ekkora kell egy ebben jo DC vagy akar fejlodhet a "tanar" a csapattal egyutt. Az elejen amikor az egyen-csapatresz es csapatnal is irtam peldat a kiszamithatosagrol. A hilton blitz ebben nem 1!!! hanem ~25 mas felallasbol es mogotte cov-t jatszo osszetetel lenne minimum. Ennek a kulcsa az edzesen a gyakorlason es a tervezoasztalon mulna, a jatekosok fejeit kb ki lehet venni a szamitasbol. Ezert kellene nekem egy tanar a D-be es johetne egy nagyagyu az O-be. A D meg fog allni a laban, mert a hibak nagyon visszahuztak. Persze vanna k D-k akik nem lesznek jok ezzel sem de ez mar a hivon fog mulni egy ido utan. Lasd Orr ( tobb oka van, de kozte o is nagy mertekben ).
Amit nem szeretnek ha a D-re epitenenk a jovot.
1 hónapja
Sajnálom…ezeket a neveket találtam csak 😊Ma interjúzik:Matt Nagy miért nincs a jelöltek között? 😀
Nate Scheelhaase - Rams Pass Game Coordinator
Chris Shula - Rams DC
Anthony Weaver - Miami DC
Jesse Minter - Chargers DC
Brian Flores - Vikes DC
Holnap
Ejiro Evero - Panthers DC
Jeff Hafley - Packers DC
Közben egyre több forrás szerint a játékosok egy része semmiképp nem akar a továbbiakban Austinnal vagy A. Smithel dolgozni. Sokan kivannak, hogy ők voltak a hibásak és maradnia kellett volna Tomlinnak....
Jah tényleg 15. én volt 9 éve az utolsó PO győzelem...még 6FG-os a Chiefs ellen.
Klaci79
ender1112
1 hónapja
Snagal nem a tehetsegukrol beszelt, hanem a szemelyisegukrol. Szerintem.Hát értem, hogy mindenért JH a hibás, de ezt úgy fogadnám el, ha csak az átlagos játékost hozta volna be. Ehelyett azért szemernyivel nem érzem, hogy tehetség hiányban lennétek, sőt. Nem védeni szeretném őt, mert nincs miért, de no ilyenkor szereti mindenki a szart ráborítani a másikra. Nyilván azt jövőre látjuk, hogy mi történik majd.Harbo másodszor vesztette el az öltözőt, pedig az első után (ahol nem volt ráhatása) igyekezett simulékony játékosokat intézni, akiknek nem lesz elég töke lázadozni (kis kivételtől eltekintve), ennek ellenére sikerült újra elérnie ezt.Fu, ez nagyon kemény.Na erről írtam pár napja, hogy óriási különbség van Haribó, és Tomlin között. Itt sajnos tényleg lehet tartani attól, hogy meghatározó játékosok visszavonulnak (esetleg elkeseredésükben cserét kérnek), mert csak Tomlinnal akarnak együtt dolgozni. Ha már nincs itt, inkább én is megyek effektus. Szerették, és hittek benne.
archive.ph/2026.01.15-113918/https://www.nytimes.com/athletic/6973084/2026/01/15/mike-tomlin-inside-story-steelers-resignation/
tenorx
Haribót pedig szerintem a keret nagy része már ajtón kívül akarta látni. A Ravens sokkal jobb helyzetből indul mint mi. Dehát innen szép nyerni.
bcsarli, Udvari Főkóstoló
Ez azért elég gáz rá nézve.
Snagal
Klemó
1 hónapja
Ma interjúzik:Matt Nagy miért nincs a jelöltek között? 😀
Nate Scheelhaase - Rams Pass Game Coordinator
Chris Shula - Rams DC
Anthony Weaver - Miami DC
Jesse Minter - Chargers DC
Brian Flores - Vikes DC
Holnap
Ejiro Evero - Panthers DC
Jeff Hafley - Packers DC
Közben egyre több forrás szerint a játékosok egy része semmiképp nem akar a továbbiakban Austinnal vagy A. Smithel dolgozni. Sokan kivannak, hogy ők voltak a hibásak és maradnia kellett volna Tomlinnak....
Jah tényleg 15. én volt 9 éve az utolsó PO győzelem...még 6FG-os a Chiefs ellen.
Klaci79