Pittsburgh Steelers
73 feliratkozó
több mint 14 éve
Az hagyján, a melóban Bartók rádiót hallgatok,és ma Berthold Roethlisberger játszott klarinéton 😊 Sokrétű német család....😊
több mint 14 éve
A topic is bye week-es? 😊labyÚgy tűnik. A héten semmi érdemleges nem történt, azt leszámítva, hogy Tomlin meglátogatta Goodellt, de ezt nem akartam említeni, nehogy megint elinduljon a trash-áradat.
több mint 14 éve
Komplexebben kell nézni a dolgokat.A TO mutató nem kizárólag a D sara, mert az nem alap az O-nk esetében hogy 30+ pontokat gyártson TD esővel, de az alap, hogy ha mi támadunk, abból ne mi kapjunk pontot.
Idézted a D csodás számait. Emlékszel a 2009-es D-re? TOP5-ös volt az nfl.com szerint)... Aha, persze... A nagy lóf.szt, 40%-os 3rd down mutatóval? Meg a 4. negyedes összeomlásokkal? Nem-nem, az egy gyenge D volt, a mezőny hátsó felébe való. És tök mindegy mit mond a többi szám, az emiatt a két dolog miatt egy szar Defense volt. Hány és hány meccset nyert meg az O, hogy a D eladja a 4. negyedben... (Volt olyan meccs, hogy három 4. negyedes TD sem volt elég, mert a D mindre beszopta a választ) Ettől függetlenül most már elfogadható a D, de ez az az egység amely nem áll készen a nagy menetelésre, ez derült ki a Ravens ellen. Az O megb.szta a liga legjobb D-jét, amikor kellett, viszont a D-t megb.szta a liga egyik legfosabb Offense, amikor eldőlt a meccs...
A TO-mutató, amit emlegetsz, az például éppen nem az O-t káthoztatja, hanem a D-t... A ligában mi szereztük a legkevesebb labdát. Ez a D sara, nem az O-é. Sőt az első meccset leszámítva, teljesen jó számokat hoz a labdaeladást illetően, csakhát 10 meccsen kb 5 szerzett labdával, nehéz nem utolsónak lenni a TO-mutatóban...
A futás védelmén még javítani kell, mert akit a PO-ban szétfutnak, az kikapott. Én sem azt mondom, hogy ezen fogunk elvérezni, csak azt, hogy ezen javítani kell, mert még mindig nem az igazi és ez potenciálisan olyan pont, ahol elbukhatunk.
Írtad, hogy ennél rosszabb D-vel is nyertek már SB-t. És teljesen igazad van. De ennél rosszabb Offense-szel is nyertek már SB-t. Az O statjai az első 4 meccs miatt gyengébbek (na ott tényleg fos volt a fal), mint amilyen szinten van jelenleg. És az elmúlt 3 meccsen bizony az O volt a húzóágazat. Mert ők három tűzforró, (ebből 2 csoportderbin) feltették a táblára a pontot, amikor ütött az óra (a Pats ellen már hamarabb is, sőt ott 40 percig ültették a padon Bradyt), a D viszont nem tudta befejezni a meccset az egyiken, pedig 92 yardja volt rá, ráadásul egy ergya Offense ellen.
Ez olyan mint az egész idény. Az igazi szezon decemberben kezdődik, a meleg meccsek pedig a negyedik negyedben. Az O a szar Pats D-t kivégezte korán, 2 qrva erős D ellen pedig potenciális GW-drive-ot vezetett, tehát amikor kellett, akkor megverték a liga legjobb D-jét és egy TOP3-as D-t. Kár hogy a mienket is megverte Flacco.
Az a baj, hogy Te azt várod, hogy a liga legjobb és a liga TOP3-ban lévő D-je ellen ne legyen 3 and out, ne legyen sack, ne legyen probléma? Ezek nem véletlenül qrva jó védelmek, jobbak mint a mieink. Igen a Bengals és a Ravens D is jobb jelenlegi Steelers D-nél. Akkor mivel is nyertünk? Bizony, azért mert az O fellépett, 3 meccse kifejezetten jól játszanak. Igenis nagy dolog, hogy 24 pontot tettek a táblára a Bengals D ellen. Ez kemény férfi munka volt. Az O 3 meccse azt mutatja, hogy készen áll (a meglévő problémái ellenére is (OL)) az SB-runra, mert amikor kell, akkor megcsinálják a játékokat, viszont a D nem éppen ezt mutatta. De nem féltem a Steelers-t, januárra a védelem is készen fog állni. Ráadásul épp a konzisztenciát hiányolod, pedig épp ez a nagy erényünk, mi vagyunk az AFC egyetlen konzisztens csapata, amely nem up and down, hanem a nagy átlagot mindig lehozza, néha pedig kiugróra is képes (lásd Pats).
De ami a lényeg, hogy nem tudok jobb csapatot mondani a Steelers-nél az AFC-ben. És azért sem értem a fanyalgást (senkinek nem örülnél a PO-ban), mert 1, vezetjük az AFC-t 2, nézz bármelyik PR-re vagy olvassál el bármilyen elemzést a jelenlegi erőviszonyokról: JELENLEG a Steelers a legjobb csapat az AFC-ben. Miért? mert egyik egységnél sincsenek nagy kérdőjelek, egy egész meccset nézve mindkettő stabil, jó teljesítményre képes. Ergó: konzisztens. Megingás persze van egy meccsen belül (hát még TOP3-as D-k ellen), de a meccs végére mindkét egység leteszi a jó teljesítményt. (2-2 óta a D volt egyszer az, amely nem volt rá képes)
Ellenben másoknál hemzsegnek a kérdőjelek:
Jets: O fos
Pats: D fos
Ravens: O fos
Cincy: rutintalan O
Houston: Schaub után van élet majd Leinarttal?
AFC West: 😂
Steelers? Van egy jó D, és egy jó O. És ami a legszebb, mindkettő felfele tart. 😉 Kérdés? 😊 Amúgy két csapatnak nem örülnék: Pats (rossz matchup a D-nek), Cincy (rossz matchup az O-nak -> ezért is nagy dolog a 24 pont)
Ben sérülése: eltört a hüvelykujja a dobó kezén. Volt már ilyen neki 2005-ben.Soldados
Egyébként nem az a helyzet, hogy top D-k ellen van gond , hanem hogy bármilyen vicckategóriás D üzembiztosan csinál ellenünk sacket vagy int-et.
Hogy ezeket a meccseket mivel nyerjük? PL azzal, hogy a Bengalsnak és a Patsnek is 17 pontot engedett a D. És ha a Ravens ellen 2 perccel a vége előtt megcsinál az O egy 1st downt, akkor ők is 16 ponton maradnak, és ennyi.
Pats meccsről még csak annyi, hogy pontosan ugyanannyi labdabirtoklásuk volt nekik mint nekünk. 9-9. Tehát TB is ugyanannyiszor vezethetett volna hosszú driveot mint Ben. Csak valamilyen oknál fogva némelyik így sikerült:
1 drive 1:24 perc, punt
2 drive 4:38 punt
5 drive 1:43 punt
7 drive 2:38 punt
9 drive 0:11 safety 😊
Ha ezt a meccset nem a D hozta le nekünk, akkor nem tudom Tombrédi miért ment le a drivejaik felében 1-2 perc után a pályáról? Miért nem csinált 70+ y-os 6-8 perces driveokat?
1TD +1FG 10 pont. Ennyit engedett a D a Pats O-nak. (Plusz az a kis 7 pontos malőr, amikor az O-nk odaadta nekik a lasztit saját 25y-nál)
Nem fanyalgok a PO miatt (még be sem jutottunk) csak ha összevetem a lehetőségeket a korábbi évekkel; 2008-ban és tavaly is a PO-ban nekünk kedvező ellenfeleket kaptunk. Idén akik szóbajöhetnek : Pats, Ravens, Cinci egyikre sem mondanám hogy biztosan ütjük őket, pedig papíron jobbak vagyunk. A másik oldalról Saints- nem fekszik a stílusuk, GB- látjuk, SF -nemsokára meglátjuk. Ha papírforma szerint alakulnak a dolgok, akkor sokkal nehezebb lesz mint korábban.
Hungary has for some time felt like two different worlds running in tandem.
On Sunday night, those two worlds collided, and only one was real.
P.Kirby BBC 2026.04.13.
több mint 14 éve
Így van, Ráadásul még szimpi is a csapat játéka. Persze szeretni nem fogom őket, de a respect az megvan. Hajrá Tigrisek, mindenképpen faljátok fel a hollókat.
több mint 14 éve
Azért nem gyenge dolog a Steelz topicban olyat olvasni hogy hajrá Cincy 😊Delonso_Már nincsenek a bohócok (szimpik lettek), plusz ugye az érdek. 😊

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 14 éve
Futásvédelem nem olyan mint előző években, azt adom, de ha valaki megver minket, nem azzal fognak megverni, hogy szétfutnak.Azért folyamatosan javul a futás elleni védelmünk. Az utolsó 4 meccsen összesen nem futottak ellenünk 300y-t.
Jan
Szerintem az azért már messze nem a közepes kategória.
"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
több mint 14 éve
Azért nem gyenge dolog a Steelz topicban olyat olvasni hogy hajrá Cincy 😊Delonso_Pedig veletek vagyunk szívvel és lélekkel.
Most de nem mindörökké. 😊
"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
több mint 14 éve
Azért nem gyenge dolog a Steelz topicban olyat olvasni hogy hajrá Cincy 😊
több mint 14 éve
Nehéz ez a Cincy ügy. Sztem Dalton már most érettebb, mint Flakon - hogy mi lesz később az persze előre nem borítékolható -, de a liga legjobb D-vel fognak szemben állni.. Hmm... Ha Boldint megfogják, akkor szerintem a többi nem fog gondot okozni a Bengals D-nek, de összességében az se lesz egy sima meccs, szvsz nagyon kevésen fog múlni, az pedig ugye nem garancia egyik oldal győzelmére se.kishasziSzoros lesz, nagyon szoros. Én sem tudom megtippelni. De hajrá Cincy. 😊

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 14 éve
Nehéz ez a Cincy ügy. Sztem Dalton már most érettebb, mint Flakon - hogy mi lesz később az persze előre nem borítékolható -, de a liga legjobb D-vel fognak szemben állni.. Hmm... Ha Boldint megfogják, akkor szerintem a többi nem fog gondot okozni a Bengals D-nek, de összességében az se lesz egy sima meccs, szvsz nagyon kevésen fog múlni, az pedig ugye nem garancia egyik oldal győzelmére se.
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 14 éve
Pl. lehetett mondani anno a Holmes eset után, hogy ott szerencsével, bírói segítséggel húzták be a strigulát a nevünk mellé, de aztán az értékmérő döntőben megint mi nyertünk... Onnantól nincs mit beszélni, elmélkedni, számolni. Meg nincs is értelme, hogy mi volt előtte, közben, regularban... Szóval én csak annyit mondok, hogy amíg PO sincs, addig csak törődjünk a magunk dolgával 😉 és ne számolgassunk, kalkulálgassunk, ítélkezzünk😊No ezzel is egyetértek. Menni előre, azt meglátjuk mire elég. először is jó lenne, ha a Cincy nyerne, mert akkor mienk a driving seat. 😊
(PR-t meg sose nézek, csak kevés kivételtől eltekintve, inkább magam óhajtok véleményt formálni, és nem mások szempontjai szerint "követni"...😀)kishaszi
A PR max arra jó, hogy esetleg visszaigazolja a gondolataimat. 😊 És most visszaigazolta.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 14 éve
Igen, mindig van hova feljebb lépni, ezzel azonosulok.
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 14 éve
Én értelek, de megbaszhatjuk az összes elemzőt, meg a 10 meccs utáni összbenyomást, ha PO-ban megint csőd van.kishasziEz igaz. 😊
És nem is azt mondom (meg a PR-ek sem), hogy mi jutunk az SB-be, csak azt, hogy JELENLEG, nincs jobb csapat a Steelers-nél az AFC-ben. De ez nem azt jelenti, hogy verhetetlenek lennénk. De Tomlin szokta mondani: folyamatoan fejlődni kell, egészen februárig, mert csak így nyerhetjük meg az SB-t. Eddig szépen fejlődünk, de ezt folytatni kell, akkor odaérhetünk.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 14 éve
Én értelek, de megbaszhatjuk az összes elemzőt, meg a 10 meccs utáni összbenyomást, ha PO-ban megint csőd van.Addig kár mondani bármit is szvsz.
Pl. lehetett mondani anno a Holmes eset után, hogy ott szerencsével, bírói segítséggel húzták be a strigulát a nevünk mellé, de aztán az értékmérő döntőben megint mi nyertünk... Onnantól nincs mit beszélni, elmélkedni, számolni. Meg nincs is értelme, hogy mi volt előtte, közben, regularban... Szóval én csak annyit mondok, hogy amíg PO sincs, addig csak törődjünk a magunk dolgával 😉 és ne számolgassunk, kalkulálgassunk, ítélkezzünk😊
(PR-t meg sose nézek, csak kevés kivételtől eltekintve, inkább magam óhajtok véleményt formálni, és nem mások szempontjai szerint "követni"...😀)
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 14 éve
10 meccs alapján gyengébb. Még akkor is, ha azon a meccsen összejött nekik. 10 meccs alapján a Steelers nagyobb játékerőt képvisel, ráadásul jobb tendenciát is mutat.Igen, akartam írni, hogy nem szabadna, de ameddig így van, addig nehéz azt mondani, hogy a Ravens gyengébb, igazából csak erre az ellentmondásra utaltam.kishasziMost Soldi igazad van nagyban, bárl eírod, hogy fos holló attak, ehhez képest minket megmaszkuráltak, mint a tücsökrajt.Igen, írtam is, hogy ez történt. És pont ezért mondom, hogy a D nem áll készen az SB-runra, de jó úton jár, látványosan javulunk azon a téren is. 92 yardot nem szabad engedni ilyen ergya O-nak, főleg nem az utolsó drive-ban, amikor a meccs a tét.Soldados
kishaszi
A PR-ben sosem a helyezés a lényeg (tehát tök mindegy, hogy vki 2. vagy éppen 4. helyre tesz), de arra jó, hogy pl most megmutatja, konszenzusos AFC best team van, ez pedig a Steelers. ezt nem én látom így, hanerm minden elemző, szakíró, újságíró.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 14 éve
Igen, akartam írni, hogy nem szabadna, de ameddig így van, addig nehéz azt mondani, hogy a Ravens gyengébb, igazából csak erre az ellentmondásra utaltam.Most Soldi igazad van nagyban, bárl eírod, hogy fos holló attak, ehhez képest minket megmaszkuráltak, mint a tücsökrajt.Igen, írtam is, hogy ez történt. És pont ezért mondom, hogy a D nem áll készen az SB-runra, de jó úton jár, látványosan javulunk azon a téren is. 92 yardot nem szabad engedni ilyen ergya O-nak, főleg nem az utolsó drive-ban, amikor a meccs a tét.Soldados
kishaszi
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 14 éve
most komolyan a kurva firstdown-t talán nem az húdemilyen O-nak kellett volna megcsinálnia? ozt térdelni rogyásig, azér faszok mer csak cicáznak, haa igazán jók lennének megcsinyálnák a K.O.-t, de sose teszik - a Pats verés is nüanszokon múlottsutianapA Pats-verés nüanszokon? Ne viccelj már. Sima meccs volt az első perctől az utolsóig. A RZ-ben voltak gondok, de az egy impresszív W volt és legfőképpen az O-tól, mert ha RZ-ben meg is torpantak, de Tommy fiút 40 percig jegelték a padon, eszméletlen nagy siker, ezzel hatalmas segítséget kapott a D. Olyan nagyot, mint amilyet 2008-ban rendszeresen a D adott az O-nak.
A nyamvadt 1st downról csak annyit, hogy a liga legjobb D-je nem véletlenül a liga lega legjobb D-je. azért az, mert ellenük bizony nem egyszerű egy nyamvadt 1st downt csinálni. Ez benne van. Az viszont nincs benne, hogy egy igen ergya O végigmenjen 92 yardot, amikor a meccs múlik rajta. És az az igazán bántó benne, hogy nem egy véletlen benyalt nagy playről van szó, hanem szépen apránként végigmasíroztak, ez a gáz. De mondom, jó úton jár a D is, látványosan javul. Épp úgy, ahogy az O is. Utóbbi márrendre hozza magát, amikor "game on the line", előbbitől 2 hete még láttunk egy megingást.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 14 éve
Most Soldi igazad van nagyban, bárl eírod, hogy fos holló attak, ehhez képest minket megmaszkuráltak, mint a tücsökrajt.Igen, írtam is, hogy ez történt. És pont ezért mondom, hogy a D nem áll készen az SB-runra, de jó úton jár, látványosan javulunk azon a téren is. 92 yardot nem szabad engedni ilyen ergya O-nak, főleg nem az utolsó drive-ban, amikor a meccs a tét.
kishaszi

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 14 éve
most komolyan a kurva firstdown-t talán nem az húdemilyen O-nak kellett volna megcsinálnia? ozt térdelni rogyásig, azér faszok mer csak cicáznak, haa igazán jók lennének megcsinyálnák a K.O.-t, de sose teszik - a Pats verés is nüanszokon múlott

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 14 éve
Most Soldi igazad van nagyban, bárl eírod, hogy fos holló attak, ehhez képest minket megmaszkuráltak, mint a tücsökrajt.Ward meg Ward. Pont ugyanígy érzek, rettenet hiányzik az a mosoly, ami még akkor is jött 90%-ban, ha nem sikerült az elkapás.
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 14 éve
Más:Rettenetesen jó cikk Wardról: http://www.post-gazette.com/pg/11319/1189938-87.stm
Azt hiszem, sajnos jön a vég. Ha nem lenne ennyire jó a WR-corpunk még lehetne pár 3-500 yardos éve, de így meredek. Nagyon kíváncsi leszek, hogy kezeli ő, aki egyik legnagyszerűbb versenyző, akit valaha láttam sportpályán és arra is, hogy a csapat, hogy kezeli majd. Amikor az ő pályájának vége lesz, az legalább annyira fájdalmas lesz, mint Smith volt, sőt... Már az szörnyű, hogy alig használjuk, komolyan, rettenetesen hiányzik a mosolya, a keménysége, az egész jelensége, no meg a kulcselkapásai 3rd downoknál. Furcsa, de inkább keserű, hogy azokat most már nem ő csinálja, hanem egy "nyeretlen kétéves", Antonio Brown. De legalább megcsinálja. 😊 Azt hiszem, a 3 SB-s csapatunk névsorolvasása az ő nevével kezdődne. Nagyon bízom benne, hogy az öreg még egyszer utoljára beleröhög mindenkinek a képébe és megmutatja, hogy még mindig képes kiváló teljesítményre, és még mindig versenyképes a fiatalokkal. Épp úgy legyen egy nagy dobása, mint Bettisnek azon a havas december eleji napon a Bears ellen. Vagy rántsuk elő a Po-ban vagy bármi, de én még egyszer akarom látni ezt az embert, ahogy beleröhög mindenki képébe, mert 100 yard fölé jut, vagy mert sorra megcsinálja a crucial 3rd downokat, vagy TD-ket. Bár a számok csak számok, de szeretném, ha még vhogy elérné az igen közel álló mérföldköveket. Nem azért mert ettől jobb vagy rosszabb játékos, hanem mert megérdemli. Ward, Canton waiting for you!
És ha már WR-corp. Az nem tudom mennyire tűnt fel nektek, de ugye korábban, ha 3rd down, akkor szinte tuti, hogy Ward volt a célpont, most kb 60%-ban Antonio Brown. Vicces volt, ezt bemondtam meccs előtt gabtsinak, majd a 3rd and qrva sok előtt is mindig, hogy most jön Brown. És jött is mindig. 😊 Annó nem igazán örültem a draftolásának (nem a személyével volt bajom, de Sanders 3. körös behúzása után feleslegesnek gondoltam), de iszonyat a srác, ráadásul olvastam róla, hogy állítólag vmi irdatlan mennyiségűt dolgozik, ő az egyik legszorgalmasabb srác az egész csapatban, neki a legjobb a munkamorálja, állandóan gyakorolni akar, hogy jobb és jobb legyen. 3rd downnál 20%-ban marad Mewelde, kb 10%-ban Ward (😕 😕 😕, pedig ez mindig is a legnagyobb erénye volt) és a maradék 10%-ban mindenki más.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 14 éve
Komplexebben kell nézni a dolgokat.Flekónak nem az első normális meccse volt, hanem a második. De az első is ellenünk volt.SB TO: Benhez odaértek, dobás közben megütötték, int ret TD. Ez a falé volt, egyértelműen. És pont ennyivel kaptunk ki. Mendenhall fumble védhetetlen volt, azt senki nem tartotta volna meg, nem az ő hibája.A Ravens 3 nyamvadt ponttal nyert, miközben a fél Lb-corp nézte a padról. Flacco idei első normális meccse volt. A zebrák nyomták őket ezerrel. Sok-sok apró véletlen, ami 3 ponthoz vezetett. De megérdemelték, viszont kiderült, az idény feléhez érve utolértük őket, játékerőben, mérlegben, mindenben. Ha a tendenciák folytatódnak, akkor nem kérdés ki jut majd messzebb, akár a másik testén át. Számomra egyértelműen a legkedvezőbb matchup a Ravens a PO-ban. Kizártnak tartom, hogy egy évben háromszor kikapjunk tőlük.
A Ravens-el épp az a gáz, lehetséges hogy egyénileg gyengébb játékosokból állnak, de akkor taktikailag, csapatként, a játék egyes elemeiben annyira felkészültek belőlünk, hogy ezzel teljesen kompenzálják a gyengébb keretet, sőt, nem csak kompenzálják, hanem megvernek minket kettőből kétszer. Ravensnél idén kitalálták hogy a rendelkezésükre álló eszközökkel (játékoskeret, playcalling, stb...) hogyan tudnak legyőzni minket, és meg is csinálták.
A mi egyenletes teljesítményünkről annyit, hogy mostanság a 2. félidőre teljesen stabilan leállunk. Tavaly elég volt a PO-ban a Jets, Ravens ellen 1-1 félidőnyi játék, de nem gondolnám hogy ez idén hosszú távon működni fog.
Az O fal javulása... hát a szezon eleji teljesítményhez képest nemigen lehetett más irányba elmozdulni. Onnan már lefelé nem vezetett út. Ezzel együtt most is BB az egyik -ha nem a- legtöbbet sackelt QB. Erre azért nem mondanám hogy húdejó, de még azt sem hogy közepes. Szar a falunk, vannak hullámhegyek, de alapból a leggyengébbek között van.
Idén már a D sem ligaelső, de még jó. Ilyen D-vel simán lehetne SB-t nyerni, ha lenne mellé egy életképes O.
Az már nem áll fenn, mint 2008-ban, hogy átlag 15 pontot enged a D, és ha az O nem tud annyit hozni, akkor sincs gáz, mert a D is hoz pontokat. Ez már tavaly sem ment, idén sem megy. Az O-nak kéne annyi pontot gyártani, amivel megnyerhető a meccs. Ehhez meg is van a potenciál, WR, RB, TE, QB posztokon top 10-es játékosaink vannak, de amíg egy ilyen fal van előttük, ami a passzhoz nem ad elég időt, a futáshoz meg szarul blokkol, addig hiába.
Bizonyos szinten (alapszakasz meccseken, átlag csapatok ellen) ez elég lehet. PO-ra talán, SB-ra biztosan nem. Szerintem.Jan
GB passrush brutális volt tavaly. Benne van, hogy ilyen csapat tud nyomást generálni, egyáltalán nem kenném a falra. Nem kell csínybe dobni a labdát... Az BB sara is, de persze a fal is benne van.
De amivel igazán vitatkoznék veled. Épp a D nem áll készen az SB-runra. Melyik egység is betlizett amikor a meccs befejezése volt a tét? Az O felment és feltett 2 TD-t a liga jelenlegi legjobb D-je ellen (igen, ez a Ravensé), feltette a szintén TOP5-ös Bengals D ellen a TD-t. Tom Bradyt pedig 45 percre jegelte a padon. Ott nem kellett TD, ott az kellett, hogy TB ücsörögjön az oldalvonalon. A D nem áll készen az SB-runra. A D engedte a gyenge Ravens O-nak a 92 yardos GW-drive-ot. Ez nem egy benézett play volt, amire rá lehet fogni, hogy véletlen. Ez 92 yardos, hosszú GW-drive. A futás elleni védekezés még mindig nem az igazi, 4,2 az átlag, ezt le kell vinni 4,0-ra, de inkább 3,8-ra. Akkor készen állunk majd. És nem a Ravens-re, hanem bárkire. Ez dönti el, hogy ki áll készen az SB-re, nem az hogy az O-t a 3. negyedben kétszer lezavarják 3 and outtal a TOP Defense-k. Ez belefér. Amikor üt az óra, akkor kell alkotni.
Azt már csak mellékvágányon jegyzem meg, hogy tavaly azért hozott pontokat a D bőven, Keisel, Troy és Woodley is csinált INT ret. TD-t, s ezt kapásból mondtam, sztem volt még más is. A fal tulajdonságait pedig nem tudod megváltoztatni, ezért vagyunk jobbak 3-4-es csapatok ellen. Az erős LB-kel elbírnak a melákok, a gyors, atletikus DE-kel nem tudnak versenyezni. szerencsére a PO-ban inkább 3-4-es D-kre számíthatunk. Tehát ez sem tűnik aggasztónak. Ezért írtam, hogy én pl a cincyt kevésbé szeretném a PO-ban, mint a Ravens-t. A Cincyn kívül még a Patset lenne jó elkerülni, nem tudom, hogy kétszer képesek vagyunk-e így megfogni őket.Soldados
Hogy melyik egység tartja versenyben ezt a csapatot, azon nem érdemes vitatkozni. Nézd meg a statokat hogy a D ligaszinten hányadik, és nézd meg az O-t. Az O a legfontosabb mutatókban pts/G 18.-ik, yds/G 10-ik. A D ugyanezekben 4. és 2. Miről beszélünk? Ennél sokkal gyengébb védelemmel is nyertek már SB-t.
Futásvédelem nem olyan mint előző években, azt adom, de ha valaki megver minket, nem azzal fognak megverni, hogy szétfutnak.
Egyértelműen az O a gyenge pontunk, egyrészt a nem egyenletes teljesítmény miatt, másrészt a TO mutatónk épp 32. a ligában, holtversenyben a Colts-al. Engedett sack-ben 30-31. helyen vagyunk. Nem gondolnám, hogy ez az egység viszi a csapatot.
Hogy a PO-ban mi lesz, az érdekes kérdés. Kérdés, hogy Ben mennyire lesz összetörve addigra, (nem értettem pontosan, most mi tört el, valami régi sérülése kiújult?) mi lesz a futás elleni védekezéssel, mi lesz a mi futásunkkal, stb... Én PO-ban a szóbajöhető csapatok közül egyiket sem szeretném, valakivel pedig muszáj lesz játszani. 😊
De addig még lesz egy korrekt erő-felmérés, a SF ellen. Azon a meccsen meg fogjuk látni, hogy valósan hol tartunk.Jan
Idézted a D csodás számait. Emlékszel a 2009-es D-re? TOP5-ös volt az nfl.com szerint)... Aha, persze... A nagy lóf.szt, 40%-os 3rd down mutatóval? Meg a 4. negyedes összeomlásokkal? Nem-nem, az egy gyenge D volt, a mezőny hátsó felébe való. És tök mindegy mit mond a többi szám, az emiatt a két dolog miatt egy szar Defense volt. Hány és hány meccset nyert meg az O, hogy a D eladja a 4. negyedben... (Volt olyan meccs, hogy három 4. negyedes TD sem volt elég, mert a D mindre beszopta a választ) Ettől függetlenül most már elfogadható a D, de ez az az egység amely nem áll készen a nagy menetelésre, ez derült ki a Ravens ellen. Az O megb.szta a liga legjobb D-jét, amikor kellett, viszont a D-t megb.szta a liga egyik legfosabb Offense, amikor eldőlt a meccs...
A TO-mutató, amit emlegetsz, az például éppen nem az O-t káthoztatja, hanem a D-t... A ligában mi szereztük a legkevesebb labdát. Ez a D sara, nem az O-é. Sőt az első meccset leszámítva, teljesen jó számokat hoz a labdaeladást illetően, csakhát 10 meccsen kb 5 szerzett labdával, nehéz nem utolsónak lenni a TO-mutatóban...
A futás védelmén még javítani kell, mert akit a PO-ban szétfutnak, az kikapott. Én sem azt mondom, hogy ezen fogunk elvérezni, csak azt, hogy ezen javítani kell, mert még mindig nem az igazi és ez potenciálisan olyan pont, ahol elbukhatunk.
Írtad, hogy ennél rosszabb D-vel is nyertek már SB-t. És teljesen igazad van. De ennél rosszabb Offense-szel is nyertek már SB-t. Az O statjai az első 4 meccs miatt gyengébbek (na ott tényleg fos volt a fal), mint amilyen szinten van jelenleg. És az elmúlt 3 meccsen bizony az O volt a húzóágazat. Mert ők három tűzforró, (ebből 2 csoportderbin) feltették a táblára a pontot, amikor ütött az óra (a Pats ellen már hamarabb is, sőt ott 40 percig ültették a padon Bradyt), a D viszont nem tudta befejezni a meccset az egyiken, pedig 92 yardja volt rá, ráadásul egy ergya Offense ellen.
Ez olyan mint az egész idény. Az igazi szezon decemberben kezdődik, a meleg meccsek pedig a negyedik negyedben. Az O a szar Pats D-t kivégezte korán, 2 qrva erős D ellen pedig potenciális GW-drive-ot vezetett, tehát amikor kellett, akkor megverték a liga legjobb D-jét és egy TOP3-as D-t. Kár hogy a mienket is megverte Flacco.
Az a baj, hogy Te azt várod, hogy a liga legjobb és a liga TOP3-ban lévő D-je ellen ne legyen 3 and out, ne legyen sack, ne legyen probléma? Ezek nem véletlenül qrva jó védelmek, jobbak mint a mieink. Igen a Bengals és a Ravens D is jobb jelenlegi Steelers D-nél. Akkor mivel is nyertünk? Bizony, azért mert az O fellépett, 3 meccse kifejezetten jól játszanak. Igenis nagy dolog, hogy 24 pontot tettek a táblára a Bengals D ellen. Ez kemény férfi munka volt. Az O 3 meccse azt mutatja, hogy készen áll (a meglévő problémái ellenére is (OL)) az SB-runra, mert amikor kell, akkor megcsinálják a játékokat, viszont a D nem éppen ezt mutatta. De nem féltem a Steelers-t, januárra a védelem is készen fog állni. Ráadásul épp a konzisztenciát hiányolod, pedig épp ez a nagy erényünk, mi vagyunk az AFC egyetlen konzisztens csapata, amely nem up and down, hanem a nagy átlagot mindig lehozza, néha pedig kiugróra is képes (lásd Pats).
De ami a lényeg, hogy nem tudok jobb csapatot mondani a Steelers-nél az AFC-ben. És azért sem értem a fanyalgást (senkinek nem örülnél a PO-ban), mert 1, vezetjük az AFC-t 2, nézz bármelyik PR-re vagy olvassál el bármilyen elemzést a jelenlegi erőviszonyokról: JELENLEG a Steelers a legjobb csapat az AFC-ben. Miért? mert egyik egységnél sincsenek nagy kérdőjelek, egy egész meccset nézve mindkettő stabil, jó teljesítményre képes. Ergó: konzisztens. Megingás persze van egy meccsen belül (hát még TOP3-as D-k ellen), de a meccs végére mindkét egység leteszi a jó teljesítményt. (2-2 óta a D volt egyszer az, amely nem volt rá képes)
Ellenben másoknál hemzsegnek a kérdőjelek:
Jets: O fos
Pats: D fos
Ravens: O fos
Cincy: rutintalan O
Houston: Schaub után van élet majd Leinarttal?
AFC West: 😂
Steelers? Van egy jó D, és egy jó O. És ami a legszebb, mindkettő felfele tart. 😉 Kérdés? 😊 Amúgy két csapatnak nem örülnék: Pats (rossz matchup a D-nek), Cincy (rossz matchup az O-nak -> ezért is nagy dolog a 24 pont)
Ben sérülése: eltört a hüvelykujja a dobó kezén. Volt már ilyen neki 2005-ben.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 14 éve
Flekónak nem az első normális meccse volt, hanem a második. De az első is ellenünk volt.SB TO: Benhez odaértek, dobás közben megütötték, int ret TD. Ez a falé volt, egyértelműen. És pont ennyivel kaptunk ki. Mendenhall fumble védhetetlen volt, azt senki nem tartotta volna meg, nem az ő hibája.A Ravens 3 nyamvadt ponttal nyert, miközben a fél Lb-corp nézte a padról. Flacco idei első normális meccse volt. A zebrák nyomták őket ezerrel. Sok-sok apró véletlen, ami 3 ponthoz vezetett. De megérdemelték, viszont kiderült, az idény feléhez érve utolértük őket, játékerőben, mérlegben, mindenben. Ha a tendenciák folytatódnak, akkor nem kérdés ki jut majd messzebb, akár a másik testén át. Számomra egyértelműen a legkedvezőbb matchup a Ravens a PO-ban. Kizártnak tartom, hogy egy évben háromszor kikapjunk tőlük.
A Ravens-el épp az a gáz, lehetséges hogy egyénileg gyengébb játékosokból állnak, de akkor taktikailag, csapatként, a játék egyes elemeiben annyira felkészültek belőlünk, hogy ezzel teljesen kompenzálják a gyengébb keretet, sőt, nem csak kompenzálják, hanem megvernek minket kettőből kétszer. Ravensnél idén kitalálták hogy a rendelkezésükre álló eszközökkel (játékoskeret, playcalling, stb...) hogyan tudnak legyőzni minket, és meg is csinálták.
A mi egyenletes teljesítményünkről annyit, hogy mostanság a 2. félidőre teljesen stabilan leállunk. Tavaly elég volt a PO-ban a Jets, Ravens ellen 1-1 félidőnyi játék, de nem gondolnám hogy ez idén hosszú távon működni fog.
Az O fal javulása... hát a szezon eleji teljesítményhez képest nemigen lehetett más irányba elmozdulni. Onnan már lefelé nem vezetett út. Ezzel együtt most is BB az egyik -ha nem a- legtöbbet sackelt QB. Erre azért nem mondanám hogy húdejó, de még azt sem hogy közepes. Szar a falunk, vannak hullámhegyek, de alapból a leggyengébbek között van.
Idén már a D sem ligaelső, de még jó. Ilyen D-vel simán lehetne SB-t nyerni, ha lenne mellé egy életképes O.
Az már nem áll fenn, mint 2008-ban, hogy átlag 15 pontot enged a D, és ha az O nem tud annyit hozni, akkor sincs gáz, mert a D is hoz pontokat. Ez már tavaly sem ment, idén sem megy. Az O-nak kéne annyi pontot gyártani, amivel megnyerhető a meccs. Ehhez meg is van a potenciál, WR, RB, TE, QB posztokon top 10-es játékosaink vannak, de amíg egy ilyen fal van előttük, ami a passzhoz nem ad elég időt, a futáshoz meg szarul blokkol, addig hiába.
Bizonyos szinten (alapszakasz meccseken, átlag csapatok ellen) ez elég lehet. PO-ra talán, SB-ra biztosan nem. Szerintem.Jan
GB passrush brutális volt tavaly. Benne van, hogy ilyen csapat tud nyomást generálni, egyáltalán nem kenném a falra. Nem kell csínybe dobni a labdát... Az BB sara is, de persze a fal is benne van.
De amivel igazán vitatkoznék veled. Épp a D nem áll készen az SB-runra. Melyik egység is betlizett amikor a meccs befejezése volt a tét? Az O felment és feltett 2 TD-t a liga jelenlegi legjobb D-je ellen (igen, ez a Ravensé), feltette a szintén TOP5-ös Bengals D ellen a TD-t. Tom Bradyt pedig 45 percre jegelte a padon. Ott nem kellett TD, ott az kellett, hogy TB ücsörögjön az oldalvonalon. A D nem áll készen az SB-runra. A D engedte a gyenge Ravens O-nak a 92 yardos GW-drive-ot. Ez nem egy benézett play volt, amire rá lehet fogni, hogy véletlen. Ez 92 yardos, hosszú GW-drive. A futás elleni védekezés még mindig nem az igazi, 4,2 az átlag, ezt le kell vinni 4,0-ra, de inkább 3,8-ra. Akkor készen állunk majd. És nem a Ravens-re, hanem bárkire. Ez dönti el, hogy ki áll készen az SB-re, nem az hogy az O-t a 3. negyedben kétszer lezavarják 3 and outtal a TOP Defense-k. Ez belefér. Amikor üt az óra, akkor kell alkotni.
Azt már csak mellékvágányon jegyzem meg, hogy tavaly azért hozott pontokat a D bőven, Keisel, Troy és Woodley is csinált INT ret. TD-t, s ezt kapásból mondtam, sztem volt még más is. A fal tulajdonságait pedig nem tudod megváltoztatni, ezért vagyunk jobbak 3-4-es csapatok ellen. Az erős LB-kel elbírnak a melákok, a gyors, atletikus DE-kel nem tudnak versenyezni. szerencsére a PO-ban inkább 3-4-es D-kre számíthatunk. Tehát ez sem tűnik aggasztónak. Ezért írtam, hogy én pl a cincyt kevésbé szeretném a PO-ban, mint a Ravens-t. A Cincyn kívül még a Patset lenne jó elkerülni, nem tudom, hogy kétszer képesek vagyunk-e így megfogni őket.Soldados
Hogy melyik egység tartja versenyben ezt a csapatot, azon nem érdemes vitatkozni. Nézd meg a statokat hogy a D ligaszinten hányadik, és nézd meg az O-t. Az O a legfontosabb mutatókban pts/G 18.-ik, yds/G 10-ik. A D ugyanezekben 4. és 2. Miről beszélünk? Ennél sokkal gyengébb védelemmel is nyertek már SB-t.
Futásvédelem nem olyan mint előző években, azt adom, de ha valaki megver minket, nem azzal fognak megverni, hogy szétfutnak.
Egyértelműen az O a gyenge pontunk, egyrészt a nem egyenletes teljesítmény miatt, másrészt a TO mutatónk épp 32. a ligában, holtversenyben a Colts-al. Engedett sack-ben 30-31. helyen vagyunk. Nem gondolnám, hogy ez az egység viszi a csapatot.
Hogy a PO-ban mi lesz, az érdekes kérdés. Kérdés, hogy Ben mennyire lesz összetörve addigra, (nem értettem pontosan, most mi tört el, valami régi sérülése kiújult?) mi lesz a futás elleni védekezéssel, mi lesz a mi futásunkkal, stb... Én PO-ban a szóbajöhető csapatok közül egyiket sem szeretném, valakivel pedig muszáj lesz játszani. 😊
De addig még lesz egy korrekt erő-felmérés, a SF ellen. Azon a meccsen meg fogjuk látni, hogy valósan hol tartunk.
Hungary has for some time felt like two different worlds running in tandem.
On Sunday night, those two worlds collided, and only one was real.
P.Kirby BBC 2026.04.13.
több mint 14 éve
Elképesztő ez a pali....