Isaac Bruce tiszteletére

Befejeződött egy hosszú pályafutás és emellett lezárult egy kisebb korszak is. Isaac Bruce 16 évet töltött az NFL-ben, és ő volt az utolsó aktív játékos, aki még szerepelt a Los Angeles Rams csapatában is.

Ezzel az életrajzzal próbálunk tisztelegni a Rams történetének legeredményesebb elkapója előtt.

Isaac Isidore Bruce 1972. november 10-én látta meg a napvilágot a floridai Fort Lauderdale városában. Középiskolai tanulmányait a Dillard High Scool-ban végezte, ahol végzősként 39 elkapással 644 yardot ért el és ezzel segítette csapatát az állami bajnoki címhez.

A középiskola után nyugatra, pontosabban Kaliforniába költözött, ahol előbb a West Los Angeles-i, majd a Santa Monica-i előkészítő iskolába járt. 1992-ben átiratkozott a Memphis-re (1994-ig Memphis State), ahol két évet játszott. Második évében 74 elkapással szerzett 1054 yardot, mindkettő iskolai rekord. Ez volt az első és azóta utolsó alkalom, hogy memphisi elkapó 1000 yard felett kapott el egy szezonban. A két év alatt összesen 113 elkapással 1586 yardot és 15 TD-t szerzett a Tigers-ben. (Az NFL-be kerülése után sem távolodott el nagyon az egyetemtől, fokozott figyelemmel követte a sportszakosztályok szereplésiet. A diplomáját 2003-ban szerezte meg testnevelés szakból, ezután a 83-as számú mezét vissza is vonultatta a Memphis.)

Az 1994-es NFL Draft második körében (33. választásként) az akkor még LA Rams-ként működő franchise draftolta, köszönhetően imponáló utolsó évének. Újoncként még nem alkotott kiemelkedőt, de azért első NFL-es elkapása egy 34 yardos TD volt. A pontszerzés után a Rams szurkolók „Bruuuuuce” felkiáltással tisztelegtek előtte és ezt 16 éven keresztül folytatták is, minden elkapásnál, ami Bruce nevéhez fűződött. 1995-ben a Rams-szel együtt St. Louis-ba költözött és ebben az évben karriere legjobb évét teljesítette.  Mind elkapások számában (119), mind elkapott yardokban (1781) csapatrekordot döntött. Utóbbi mutatóban majdnem NFL rekordot állított fel, de egy bizonyos Jerry Rice ugyanebben az évben 1848 yardot kapott el, így JR-é az NFL rangsor első helye a mai napig is. Szintén ’95-ben Bruce lett az NFL történetének első játékosa, aki három egymást követő mérkőzésen is legalább 170 elkapott yardot ért el (ötödik héten @ Indianapolis: 181 yard, hetedik héten vs. Atlanta: 191 yard, nyolcadik héten vs. San Francisco: 173 yard).
A következő évben ismét csapata legtöbb elkapását jegyezte, szám szerint 84-et, valamint 1338 yardot, ami 1996-ban a legtöbb volt az NFL-ben.  Nem mellesleg a Pro Bowl-ra is beválasztották pályafutása során először. Bruce-nak, Henry Ellard után (1990-1991) sikerült egymás követő két évben is 1000 yard felett elkapnia a Rams történetében. Az október 27-ei Baltimore Ravens elleni mérkőzésen 11 elkapással 229 yardot és egy TD ért el. Ennek is köszönhetően egy hónappal később (november 30-án) 4 éves 12 millió dolláros szerződést kötött a St. Louis-szal. Az 1997-es szezonban sérüléssel küzdött, emiatt a szezon első meccsét kénytelen volt kihagyni. Ennek dacára november 2-án az Atlanta Falcons ellen produkált egy 10 elkapásos, 223 yardos, két TD-vel fűszerezett mérkőzést. A ’98-as szezonban is sikerült egy majdnem 200 yardos mérkőzést produkálnia, mégpedig a Minnesota Viking ellen. 11 elkapás 192 yard egy TD ez állt a statisztikai lapján a mérkőzés után. Ezen a meccsen kívül még hármon tudott szerepelni, a többit kihagyni kényszerült combhajlító sérülés miatt.
1999-ben az alapszakaszt 77 elkapással szerzett 1165 yarddal és 12 TD-al zárta, hozzásegítve a Rams-t a 13-3-as mérleghez. Ezzel első alkalommal az All-Pro első csapatába választották és második alkalommal utazhatott Hawaii-ra a Pro Bowlra. A rájátszásban 13 elkapást jegyzett és 317 yardot, valamint két TD-t. A legfontosabb hat pontost a 34. Super Bowl utolsó perceiben szerezte. A Tennessee Titans ellen 16-16-os állásnál Kurt Warner 50 yardos labdáját kapta el a védő orra előtt és váltotta 73 yardos TD-re, amellyel átvette a vezetést és (mint pár perccel később kiderült) nyerte meg a bajnokságot a Rams-nek. Mindenképpen fontos megemlíteni, hogy akár máshogy is történhetett volna a pályafutása. 1999. december 7-én a Missouri-Indiana egyetemi kosárlabda mérkőzésről tartott hazafele kocsijában, barátnőjével az oldalán, a 70-es autópályán Kingdom City közelében, amikor bal hátsó defektet kaptak. Bruce elvesztette az irányítást az autó felett, ami megpördült a tengelye körül és a tetejére érkezett. Csodával határos módon mindketten megúszták kisebb karcolásokkal a balesetet.

A 2000-es szezont megelőző „holtszezonban” új 7 éves, 42 millió dolláros szerződést kötött vele a Rams. Ezt egy újabb Pro Bowl-t érő szezonnal (87 elkapás, 1471 yard, kilenc TD) hálálta meg. Henry Ellard óta az első Rams elkapó lett, akit egymást követő két évben is Pro Bowl keretbe választottak. Torry Holt-tal az oldalán az NFL történetének második WR párosa lettek, akik külön-külön minimum 1400 yardot értek el ugyanabban a szezonban. 2001-ben újabb Pro Bowl szezont produkált összességében már a negyediket, de egymás után a harmadikat (Elroy Hirsch 1951-1953 és Jim Phillips 1960-1962 után harmadikként a csapat történetében). Több kategóriában is Rams rekordokat döntött meg ebben a szezonban, mint 100 yard elkapásos mérkőzések (29), 1000 yardos szezonok (5) és elkapott TD-ok (56). Valamint második játékosként a Rams történetében elérte az 500 elkapást. A St. Louis ismét bejutott a Super Bowl-ba, ahol Bruce öt elkapásával 56 yardot ért el, de a mérkőzést elvesztették a New England Patriots ellenében. A következő (2002) szezonban már ő állt a Rams örökranglistájának első helyén elkapásokban, miután a csapat történetében először elérte a 600-as mérföldkövet. Az évet 1000 elkapott yard felett teljesítette zsinórban a negyedik évben.
A 2003-as szezonban ’98 óta először nem érte el az 1000 elkapott yardot, de így is 69 elkapást, 981 yardot és 5 TD-t ért el. Ráadásul év végére átlépte a 10000 elkapott yard-os határt (10461 yard) ezzel átvette az első helyet a Rams örökranglistáján ebben a statisztikai mutatóban, mégpedig az akkori WR edzőjétől Henry Ellard-tól (9761 yard). A következő szezont négy 100 yard feletti elkapást jegyző mérkőzéssel kezdte és végül 89 elkapással, valamint 1292 elkapott yarddal zárta a 2004-es szezont. Sérülés miatt öt mérkőzésen figyelte a kispadról csapata játékát, de mikor pálya lépett a 2005-ös szezonban, egyik mérkőzésen sem tudott 100 elkapott yard fölé kerülni. Azonban még ebben a gyenge szezonban is egy fontos határhoz érkezett, 14. játékosként az NFL történetében elérte a 800 elkapást. A 2006-os offseasonben pénzügyi okok miatt elküldte a csapat, ezzel közel 7,5 millió dollárt spórolva, de öt nappal később új, három éves, 15 millió dolláros szerződés keretében újraszerződtették. Ebben a szezonban még utoljára 1000 yard fölé jutott (nyolcadik alkalommal pályafutása során), 1098 yardot elérve 74 elkapásból. Utolsó, aktív játékosként eltöltött éve a Rams-ben 2007-ben volt. Ebben az évben Torry Holt mögött másodikként végzett elkapások (55), elkapott yardok (733) és touchdown-ok (4) tekintetében is.
A szezon végén megköszönték neki szolgálatait és elküldték a csapattól a Steve Spagnuolo által végzett nagytakarítás következtében. Mindenki úgy gondolta, hogy vissza fog vonulni, de Bruce másnap két éves szerződést kötött a csoport rivális San Francisco 49ers csapatával. Noha Jerry Rice áldását adta rá, hogy a visszavonultatott 80-as számát viselje, de Bruce végül a 88-as mellett döntött. A 49ers csapatában első számú elkapónak számított, köszönhetően a sok fiatal játékosnak, így 16 mérkőzésből 15-ön kezdőként lépett pályára. Két 100 feletti mérkőzése is volt 2008-ban, az első a Seahawks elleni (4 elkapás, 153 yard), a második a Cowboys elleni (8 elkapás, 125 yard, egy TD) összecsapáson. A Rams elleni második összecsapáson (St. Louis-ban) egy 3 yardos TD elkapással érte el az 1000 elkapást. A szurkolók a szokásos „Bruuuuuce” felkiáltással ünnepelték a játékost, még akkor is amikor Ő az ellenfél csapatában szerepelt. A szezont követően megindultak a találgatások, hogy befejezi-e pályafutását vagy sem, de végül úgy döntött kitölti a szerződését és játszani fog a 2009-es szezonban. 2009-ben (köszönhetően a drafton első körben kiválasztott Michael Crabtree elhúzódott szerződtetésének) az első 6 mérkőzésen kezdőként lépett pályára, de miután az újonc elkapó kezdte felvenni az NFL ritmusát, a szezon második felében hat mérkőzésen már pályára sem lépett. Az utolsó St. Louis elleni találkozón azonban még egyszer számítottak rá.

2010. június 7-én a 49ers St. Louis-ba cserélte Bruce-t, aki így Rams játékosként vonulhatott vissza. Két nappal később a visszavonulási sajtótájékoztatóján, D’Marco Farr, akit ugyanabban az évben draftolt a Los Angeles Rams, jelentette be, hogy a 80-as számú mezt visszavonultatja a csapat. Bruce így nyilatkozott: „Mindig azt mondtam, hogy ha visszavonultatják a 80-as mezt, az elsősorban Tom Fears, másodsorban Henry Ellard és csak harmadrészt Isaac Bruce érdeme”. 16 év hosszú idő, de Bruce nem volt az a díva, aki minden héten a médiában parádézik. Keményen dolgozott és tette a dolgát. Tagja az ezredfordulón virágzását élő „The Greatest Show on Turf” elnevezésű támadó alakulatnak. Nem biztos, hogy az első alkalommal beválasztják a Hall of Fame-be, de valószínűleg ott fog kikötni, ha pár évnek el is kell még ahhoz telnie. A mez visszavonultatási ünnepséget október 31-én, a nyolcadik heti Carolina Panthers elleni mérkőzésen fogja megejteni a Rams.

Főbb statisztikái pályafutása alatt (NFL rangsorban elfoglalt helye)
-    1024 elkapás (5.)
-    15208 elkapott yard (2.)
-    91 elkapott TD (9.)

Elismerései:
-    Egyszeres All Pro választás
-    Négyszeres Pro Bowl-er (1996, 1999-2001)
-    Super Bowl győztes (XXXIV.)

 

Kiss Ferenc (Fucu)