Mock Draft 3.

Sorozatunk nem áll meg, íme a harmadik rész.

1. Detroit Lions: Jason Smith OT, Baylor
    A Lions addig nem lesz ütőképes csapat, amíg nem lesz értékelhető fala, addig felesleges bármilyen skill pozícióba draftolni. Jelen állás szerint Smith a legjobb vakoldali tackle, így az ő választása tűnik a leglogikusabbnak.
2. St. Louis Rams: Eugene Monroe, OT, Virginia
    Ugyanez vonatkozik a Kosokra is, Orlando Pace öreg és sérülékeny, kell már valaki, aki átveszi a helyét hosszútávon. Monroe egy kész, sokoldalú tackle, talán a legkisebb rizikóval választható játékos lenne, ha nem lettek volna a közelmúltban sérülései.
3. Kansas City Chiefs: Brian Orakpo, DE, Texas
    Nagyon nehéz volt a választás, mindenképpen a védelembe draftolást gondolom logikusnak a Kansas számára, azonban nehéz eldönteni, milyen mértékben kívánnak átállni 3-4-re. Ha a 4-3-as rendszert vesszük alapul, Orakpo jó DE, és a 3-4-ben is használható OLB, ez kell majd a szinte semmilyen passrush-al nem rendelkező Kansas-nek.
4. Seattle Seahawks: BJ Raji, DT, Boston College
    A Seahawks védelme hiába áll jó nevekből, tavaly halovány produkciót nyújtottak. A védelem alapja a védőfal, ennek felfrissítése talán meghozhatja a várt eredményt.
5. Cleveland Browns: Everette Brown, DE/OLB, Florida State
    Nagyon kell a passrush, Wimbley és Brown együtt az AFC North újabb rémei lehetnek a Baltimore és a Pittsburgh OLB tandemei mellett.
6. Cincinnati Bengals: Aaron Curry, OLB, Wake Forest
    Sok needje van a Bengals-nak, és talán a linebacker-sornál van rosszabb állapotban lévő egység is, de a hatodik helyen Curry-t kár lenne bennhagyni, amikor egy Rashad Jeanty a kezdő a csapatodban.
7. Oakland Raiders: Michael Crabtree, WR, Texas Tech
    A Raiders-re is igaz, hogy mindent a fallal kell kezdeni, csak aztán lehet a skill pozíciókra gondolni, csak ezt Al Davis-nek még senki sem mondta el.
8. Jacksonville Jaguars: Michael Oher, OT, Ole Miss
    Nagyon kell az erősítés a falba, főleg úgy, hogy Jones-Drew egyedül maradt Fred Taylor kirúgásával, Oher a futásblokkoláshoz ideális lesz.
9. Green Bay Packers: Brian Cushing, OLB, USC
    Cushing sérülékenysége miatt rizikós húzás, de a legjobb 3-4-es játékosok már nincsenek benn ekkor a Packers nagy sajnálatára, így kénytelenek lesznek egy picit kockáztatni.
10. San Francisco 49ers: Matthew Stafford, QB, Georgia
      Andre Smith túl balhés, Kurt Warner pedig nem írt alá, kell az új irányító, Singletary Staffordot választja.
11. Buffalo Bills: Andre Smith, OT, Alabama
      Talán a legjobb képességű játékos a drafton, de igen balhés, azonban a Bills-nek kell a vérfrissítés a támadófalba, amely tavaly nem szuperált fényesen.
12. Denver Broncos: Rey Maualuga, ILB, USC
      Denverben 3-4-re váltanak, reménykedve egy hatékonyabb védelemben, ehhez pedig nem árt egy tacklegyár vezér, ez lehet Maualuga.
13. Washington Redskins: William Beatty, OT, Connecticut
      Haynesworth megoldja a védőfal gondjait, azon kívül a fő probléma a támadófal széle volt, így a Washington reachelni fog, és a combine-on jól teljesítő Beatty-t választják Eben Britton helyett.
14. New Orleans Saints: Malcolm Jenkins, CB/FS, Ohio State
      Talán végre tényleg a förtelmes secondary javításán fognak munkálkodni, Jenkins pedig majdnem minden poszton bevethető a másodvédővonalban, így jó pick lehet.
15. Houston Texans: Robert Ayers, DE, Tennessee
      Weaver nem megoldás, Mario Williams mellé pedig kell egy kitűnő passrusher, Ayers lehet a válasz erre a problémára.
16. San Diego Chargers: Tyson Jackson, DE, LSU
      Jackson 3-4-re lett kitalálva, Olshansky távozásával pedig DE poszton kicsit szűkösen áll a Chargers, így logikusnak tűnik az ő választása.
17. New York Jets: Mark Sanchez, QB, USC
      Coles távozásával elkapó is nagyon kell, de Favre után nincs irányítójuk, és Sanchez talán a legjobb quarterback az idén, így megfelelő húzásnak tűnik.
18. Chicago Bears: Larry English, DE, Northern Illinois
      Kell a védelembe az erősítés, leginkább a passrushnak nem árt egy kis vérfrissítés. English mellett még egy elkapó húzása sem lenne meglepő.
19. Tampa Bay Buccaneers: Peria Jerry, DT, Ole Miss
      Jovan Haye távozott, a Bucs védelmének pedig a linebacker mellett így a DT lett a legnagyobb needje, és megfelelő belső nyomás nélkül egyetlen védelem sem működhet.
20. Detroit Lions: Vontae Davis, CB, Illinois
      Sok needje van a Lions-nak, és az idei legjobb fizikai adottságokkal rendelkező cornerback behúzása legalább egyet megoldana.
21. Philadelphia Eagles: Eben Britton, OT, Arizona
      Gyakorlatilag nincs tackle-je a Sasoknak, Britton pedig messze a legjobb benn lévő prospect ezen a poszton, Andy Reid-nek nem kell hezitálnia.
22. Minnesota Vikings: Max Unger, C, Oregon
      Matt Birk Baltimore-ban folytatja, helyettese pedig a sokoldalú Unger lehet, aki hosszútávon megoldás a problémára a fal közepén.
23. New England Patriots: Clay Matthews, OLB, USC
      Mike Vrabel tökéletes utódja lehet Matthews, Bill Belichickék ennél jobb játékosról nem is álmodhatnának ezzel a pickel, habozás nélkül kiválaszthatják Matthews-t.
24. Atlanta Falcons: Louis Delmas, FS, Western Michigan
      Szinte teljesen üres a secondary-je a Falcons-nak, Delmas lehet az egyik új arc a csapatban, aki betömi az itteni lyukakat.
25. Miami Dolphins: Alphonso Smith, CB, Wake Forest
      A Fins-nél is hasonló a helyzet, de a legnagyobb gond ott inkább a cornerback, így Smith húzás tűnik logikusnak.
26. Baltimore Ravens: Jeremy Maclin, WR, Missouri
      A Hollók végül minden égetőbb kérdésre (CB, C, LB) találtak megoldást a free agency-n, így a hagyományosan gyenge elkapósort erősíthetik egy kiváló, sokoldalú játékossal.
27. Indianapolis Colts: Darrius Heyward-Bey, WR, Maryland
      A Colts a remek passzjátékra épít, ehhez viszont sok jó célpont szükségeltetik, Wayne, Gonzalez és Clark nem elegek, Heyward-Bey pedig a legjobb elérhető receiver talán.
28. Philadelphia Eagles: Brandon Pettigrew, TE, Oklahoma
      Miután safety-t szereztek Sean Jones személyében, így a class legjobb tight endjének behúzása lehet a legjobb döntés.
29. New York Giants: Percy Harvin, WR, Florida
     A Giants szint tökéletes csapat, de Eli Manningnek talán túl kevés célpontja van, erre lehet megoldás Harvin.
30. Tennessee Titans: Sean Smith, CB, Utah
      Nick Harper helyére kell már egy cornerback, Sean Smith és Darius Butler lehet a két fő opció, és a Utes sokoldalúbb játékosa lehet a befutó.
31. Arizona Cardinals: Chris „Beanie” Wells, RB, Ohio State
      Csúsznak a futók, így a Cards a legjobbat is behúzhatja, Knowshon Moreno betlizett a combine-on, ez lehetőséget teremt Wells előtt.
32. Pittsburgh Steelers: Alex Mack, C, California
      A támadófal megerősítése nem várathat ár sokáig magára, Justin Hartwig nem nyújt meggyőző teljesítményt, így Mack draftolása lehet a megoldás.