NFL mérkőzés beharangozók - 15. hét

Rangadók egész sorát rendezik vasárnap, melyek a playoff szempontjából is kiemelt jelentőséggel bírnak.

NFL mérkőzés beharangozók - 15. hét

Atlanta Falcons - New York Giants, magyar idő szerint 19:00, Georgia Dome

Két hasonló csapat találkozik a georgiai Atlantában vasárnap délután, különböző célokért küzdve ugyan, de szinte megegyező módon és kellőképpen feltüzelve. A Matt Ryan által fémjelzett időszakban a Sólymok még nem kaptak ki kétszer egymás után - ha abból az egyik hazai meccs volt - idén még veretlenek otthon és múlthéten csúfos kudarc érte őket a Cam Newton vezette Panthers ellen, de alapból rossz formát mutatnak, így saját közönségük előtt mindent meg fognak tenni, hogy visszavágjanak a legutóbbi rájátszásban elszenvedett megalázó vereségért a Super Bowl címvédőnek. Főleg annak tudatában lehetnek felszabadultak, hogy az utószezon nekik már idén is biztosítva van, míg Manningék pont ezért küzdenek, brutális sorsolásuk miatt az Óriásoknak minden esélyt meg kell ragadniuk, hogy maguk mögött tartsák a Redskinst és a Cowboyst.
Mint már említettem a győzelemhez vezető módszereik nagyban megegyeznek, ez nem más, mint: passz, passz és passz. Yardokat tekintve a levegőben mindketten a TOP 10-ben szerepelnek (ATL 4; NYG 9.) de meccseiket nézve látszik, hogy ettől is fontosabb a szerepük, ha kikapcsolják őket, nagy eséllyel a mérkőzést is elveszítik. Elit egységekről lévén szó ez azonban nem olyan egyszerű, hazai oldalon a Dirk Koetter újdonsült offenzív koordinátor kezei alatt Matty Ice parádés szezont produkál - bár éppen egy kisebb hullámvölgyben van - ráadásul a három fő célpontja közül akár csak az egyik is bármikor képes megnyerni egy találkozót. Tony Gonzalez és Julio Jones együtt már 14 TD elkapásnál jár, Roddy White pedig ugyan nem edzett a héten, de a tapasztalt WR nagy valószínűséggel most is az irányító segítségére lesz a megtépázott Giants secondary ellen. Kenny Phillips (S) és Prince Amukamara (CB) biztosan nem játszik, így a vendégek védői a labdaszerző képességeikben és a jó pass-rushban bízhatnak, ehhez minden feltétel adott, tekintve, hogy JPP játékra alkalmas, az atlantai támadófal bal oldala pedig nem éppen 100%-os.
Amennyiben Ryan hullámvölgyben van, az idén kissé visszafogottabb Manningre pont az ellenkezője igaz, a pihenőhetük óta lejátszott három meccsükön 8-2-es TD-INT mutató mellett magabiztos játék jellemzi, a másik oldalhoz hasonlóan elit elkapókkal. Cruz és Bennett itt is 14 TD-t szerzett a harmadik célpont pedig szintén maródi, de Nicks pályára lépése legalább akkora pluszt jelent majd a Kékek támadóinak, mint a túloldalon White-é. Coughlinék szerencséjére a Giantsnél több komolyabb légi fegyverrel operálhatnak (az említetteken kívül pl. Hixon vagy Randle), amire szükség is lesz, hisz míg a másik oldalon Turner és Rodgers is viheti a labdát, ők csak az újonc David Wilsonban bízhatnak, aki ugyan a Saints ellen szárnyalt, de mégiscsak első kezdő meccsére készül és most már Ahmad Bradshaw se tud segítségére lenni rakoncátlankodó térde miatt. Passz elleni védelme a középmezőnybe tartozik a Falconsnak, ha csak a yardokat nézzük és sérülések ugyan itt is előfordulnak, de amennyiben a várakozásoknak megfelelően Asante Samuel (CB) és William Moore (S) is pályára lép, Elinak fel kell kötnie a felkötni valót, a fentikkel kiegészülve igazi labdavadász védelemmel kell majd megküzdenie.
Láthatjuk tehát, hogy passzok terén egyik csapat sem lesz szégyenlős – persze nem árt majd vigyázniuk a labdára ilyen D#-ek ellen – a győzelemhez vezető kulcsot nem itt kell keresni. Sok minden dőlhet el a line of scrimmage-en, kinek mennyi időt hagynak passzolni, illetve hogy blokkolnak a falak a futóknak, így a W-hez szükséges pluszt ezen a területen keressük, mert egy pontháború az ilyen „apróságokon” dőlhet el a legkönnyebben.

Varga Kristóf (kristof)

 

St.Louis Rams - Minnesota Vikings, magyar idő szerint 19:00, Edward Jones Dome

Középcsapatok mérkőzése, akik még reménykednek a playoff elérésében, és amelyek közül a vesztes alighanem abba is hagyhatja ezt a tevékenységet. Nagy a tét. A Vikings múlt héten legyűrte egyik nagy ellenfelét a csoporton és a wild card harcon belül a Chicago személyében, így önbizalommal telve készülhetnek. A Rams-nek ebben a fordulóban még nincs esélye felzárkózni a WC pozícióba, de ha végignyerik a szezont (még Tampába és Seattlebe mennek), akkor semmi se menti meg őket az utószezontól.
A formula nem éppen titkos Minnesotában. Ki kell építeni némi előnt és minél több labdát adni Adrian Peterson kezébe. A Bears ellen 14-0 után ez extra hatékonyan működött, 31 labdát kapott AP, ami a legtöbb a szezonban, és ne feledjük, hogy a 2000 yardra hajt, amihez még kereken 400 hiányzik. Ő lenne a hetedik játékos a liga történetében aki eléri ezt a mérföldkövet. A zsinórban hat 100+ yardos meccset produkáló fenomén a Rams ellen nehéz napra számíthat. Jeff Fisher tanítványai maximum 65 futott yardot engedélyeztek az elmúlt négy meccsen a legjobb running backtől is, például a múlt heti, Buffalo elleni csata során is 80 yarddal a csapatátlag alatt maradtak CJ Spillerék. A védelemre tehát nem lehet panasz, futás és passz ellen is 12. helyen vannak a ligában, ez a csapatrész tehát már playoff-kaliber, de ahhoz, hogy 2004 után újra köszönthessük őket a legjobbak között, feltétlen előrébb kéne lépni a meccsenkénti 18.2 pontnál és 324.3 yardnál. Más kérdés, hogy pont a legjobbkor kapott szárnyakat az offense. A Bills elleni meccs utolsó támadása 84 yardot ölelt fel, aminek végén Sam Bradford és Brandon Gibson összjátéka győzelmet ért. Bradford 81.9-es passer rating-je is messze van az elittől, de még így is klasszisnak tűnik Christian Ponderhez képest, aki az NFC kezdő irányítói közül az utolsó a maga 78.3-mával. Ráadásul ez inkább csak romlik, hiszen az elmúlt 7 meccsen hatszor az átlaga alatt teljesített és 5.98 yardos passzonkénti átlaga kisebb mint Peterson 6.0-s yard/carry mutatója, ez mindent elmond. Percy Harvin elvesztése persze nem segít ezen, de a Vikings-ra is igaz, hogy ha komolyan gondolják a továbbjutást, akkor feltétlen javítani kell az egyensúlyon.
A vendégeknél úgy tűnik minden sérüléssel bajlódó játékos bevethető lesz, Antoine Winfield kivételével, aki három edzést hagyott ki. A másik oldalon Danny Amendola teljes edzésmunkát végzett, így valószínűleg visszatér, ami hatalmas lökést jelent a támadóknak. A másik lényeges bástya, Steven Jackson limitáltan készült, de bevethető állapotban van.
Semleges szemmel is érdekes párosításról beszélünk, ahol szinte garantált a szoros eredmény. Az elég erős este 7 órási kínálatból ezért megéri többeknek benevezni erre a párosításra.

Herczeg Ádám (Höri)

 

Miami Dolphins - Jacksonville Jaguars, magyar idő szerint 19:00, Sun Life Stadium

A mérkőzés, amely úgy vonul majd be a történelembe, amelyről a Bowl.hu száguldó riportere, Horváth Róbert (@JJncaa) tudósított floridai élményei között.

Másnéven Chad Henne hazatér, hogy bizonyítsa a Sunlife közönségének, hogy hiba volt őt elengedni. Nem lesz könnyű. Az 5-8-as mérlegű Dolphins számára nagy esély ez, hogy kozmetikázza mérlegét, hiszen a liga sereghajtója az ellenfél, aki az átlagosnál is több sebből vérzik. Mike Mularkey ott lesz az oldalvonal mellett a múltheti rosszulléte ellenére, remélve, hogy az elmúlt két idegenbeli meccsen bekapott 77 pont után javul valamit a helyzet. A jaguárok támadó- és védőoldalon is 31. helyen állnak a ligában, ami a yardokat illeti. A Jets ellen bíztató volt, hogy pontot sem kaptak az első félidőben, a 10-17-es vereség viszont már nem az, 2/16-os 3rd down kihasználással ma se lesz sok sikerélményük. Mivel sír a labda, ha a jaguároknál van, fontos lenne, hogy a védelem besegítsen a pontszerzésbe. Dwight Lowery múlt héten visszafújt 62 yardos touchdownja kifejezetten rosszul hatott a morálra. Az állami rivális (?) sincs bombaformában, 1-5 a mérlegük az elmúlt időszakban és átlagosan 10 ponttal kaptak ki. Ryan Tannehill 8 TD passzall áll, ez a legkevesebb a legalább 280-szor próbálkozó irányítók között. Elődje ellen extra motivált is lehet, ha esetleg tudja, hogy Chad Henne volt korábban delfin. A Frisco ellen 150 yardra volt elég Tannehill erőfeszítése, a Jax ellen lehet ennyi is elég, de a két védelem közti különbség miatt mindenképpen bizakodhat az újonc a jobb folytatásban. Igaz ez akkor is, ha tudjuk, hogy Davone Bess hátproblémák miatt ma nem tud segíteni, így a héten a csapathoz érkező Armon Binns is bevetésre kerülhet.
Azt már megszokhattuk, hogy Maurice Jones-Drew nem játszik, a második legfontosabb offenzív fegyverré kinövő Cecil Shorts III viszont visszatér agyrázkódását követően, és tovább hajt az 1000 yardos szezonra, amire emberemlékezet óta nem volt példa Jacksonville-ben. Három meccs alatt 176 yard nem lehet kihívás az elmúlt 4 meccsén 368-at gyűjtő receivernek. Rashad Jennings ugyancsak agyrázkódás után van, így Montell Owens kaphatja a futómunka nagy részét, a Jets elleni 91 yard nem rossz egy alapvetően csere-fullbacktől. Jó lenne ha le tudná venni a terhet Hennéről, hiszen a kezdő posztért harcoló irányító a Tennessee elleni győzelem óta csak 47%-os pontossággal dobál, és egy touchdown mellett három interceptiont ajándékozott el. A kedélyeket borzolja, hogy az egykori 2. körös Eben Britton hanyatló formája miatt egy practise squadból felkapott debütáns, a kanadai Austin Pásztor lesz a kezdőcsapat bal guard-ja.
Nagy pontzuhatagra nem érdemes számítani, mindkét csapat eléggé visszafogott passzjátékkal bír és mivel a Dolphins a futás ellen sokkal jobb, főleg emiatt vannak kényelmes helyzetben. A mérleg mindent elmond az erőviszonyokról, esélyesebb a Miami, de még a Jacksonville számára sem számít legyőzhetetlennek.

Herczeg Ádám (Höri)

 

Chicago Bears - Green Bay Packers, magyar idő szerint 19:00, Soldier Field (TV: ESPN America)

Csúcsrangadó az NFC északi csoportjából! Ha a Packers nyer, akkor szinte biztosan nyeri a csoportot és jut a rájátszásba, ha a medvéknek sikerül nyerni, akkor azonos mérleggel áll a két csapat a csoport élén. Az idei első meccsüket a 2. játékhéten játszották, akkor a GB nyert 23-10-re.
A hazaiak offense-e nagy hangsúlyt fektet a futásra, azonban Michael Bush szereplése kérdéses egy bordasérülés miatt, ha hiányzik, akkor szinte az összes labdacipelést Matt Forténak kell vállalni. Fontos lenne Bush játéka, hiszen a Packers ellen futni könnyebb, mint passzolni. Earl Bennett biztosan kihagyja a mérkőzést, de idén Jay Cutler nem igazán vonja be a támadásokba a harmadik számú elkapóját, szinte mindig Brandon Marshallt keresi (már 101 elkapásnál jár az egykori Central Florida wide reciever, Tramon Williamsnek nem lesz könnyű dolga ellene), ha nem őt, akkor az újonc Alshon Jefferyt vagy Fortét találja meg általában Cutler. A Green Bay passz elleni védekezése jó (76.7-es engedett QB rating, 55.6%-os pontosság, 15 interception, 18 bekapott TD-passz), hála a kiváló pass rushnak (42 sackjük van idén, ennél csak az Arizona szerzett többet), Clay Matthewséknak ma is nagy napjuk lehet a gyengécske Bears támadófal ellen. A sajtfejűek védelméből hiányozni fog C.J. Wilson - az újonc Jerel Worthy helyettesíti – és Charles Woodson (marad a Morgan Burnett – M.D. Jennings safety-páros).
A labda túloldalán még több a sérült: biztosan kihagyja a mérkőzést az RB James Starks és a WR Jordy Nelson, mellettük kérdéses egy másik elkapó Donald Driver és a kiváló guard Josh Sitton szereplése is. Érdekes lesz, hogy Aaron Rodgers mire megy Nelson és Driver nélkül a liga talán legjobb passz elleni védelme ellen, persze Rodgersnek így is van kiből válogatni Randall Cobb, James Jones, Greg Jennings és a TE Jermichael Finley is veszélyes célpont. A Chicago ellen könnyebb futni, azonban a Packers nem a futójátékáról híres, meglátjuk Mike McCarthy mekkora szerepet szán Alex Greenéknek. Meccsnyerő pont lehetne a Bearsnek, hogy kihasználják a GB támadófalának gyengéségét, azonban a védőfalukből valószínűleg hiányozni fog Henry Melton és Shea McClellin, plusz Matt Toeiana játéka is kérdéses, így azért beszűkülnek Rod Marinelli defensive coordinatornak a lehetőségei. Persze a Julius Peppers – Stephen Paea – Amobi Okoye – Israel Idonije védőfal sem gyenge. Ha a meggyengült pass rush-hoz hozzávesszük, hogy kihagyja a mérkőzést a karrierje legjobb évét produkáló cornerback Tim Jennings, az bizony nem ígér sok jót. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a védelem vezére az MLB Brian Urlacher szintén biztos hiányzó, valamint Geno Hayes szereplése is kérdéses az LB-sorból elmondhatjuk, hogy a Bears egy eléggé tartalékos védelemmel néz szembe a (szintén sérülésekkel sújtott) Packers támadósorral.
Én egy kicsit esélyesebbnek érzem ezen a mérkőzésen a Green Bayt, hiszen a sérülésekkel sújtott csapatrészein belül talán mélyebb depth-tel rendelkezik, mint a Chicago. Azonban ez a párharc az NFL legősibb rivalizálása, most a csoportelsőségért megy, így a macikat sem szabad leírni. Véleményem szerint 19:00-s idősáv egyik legjobb mérkőzésére számíthatunk a héten, megtekintése erősen ajánlott.

Papp Gábor (empty taxi)

 

Cleveland Browns - Washington Redskins, magyar idő szerint 19:00, Cleveland Browns Stadium

Egy egész ország, de legalábbis egy teljes szövetségi kerület várta lélegzetvisszafojtva a híreket az elmúlt vasárnapi mérkőzést követően, hogy minden idők újoncának sérülése mennyire komoly, és vajh milyen hosszú időre kell nélkülözni az első számú Redskint. Robert Griffin III edzést sem mulasztott, pénteken már teljes értékű edzésmunkát végzett, és bár nem teljesen biztos, hogy pályára lép, nagyon meglepő lenne, ha nem ő vezetné ki a vendégeket a pályára. Technikailag még mind a két együttes harcban van a rájátszásért, ami clevelandi oldalon számít nagyobb meglepetésnek, a gyenge szezonkezdet után, bár a Washingtontól sem várták ezt sokan a szezon előtt. A Browns három meccset nyert zsinórban (ember nem emlékszik környéken, hogy mikor nyertek négyet utoljára), és bár igazából csak matematikai értelemben vannak a playoff versenyben, szép csendben egy nagyon kellemetlen ellenféllé nőtte ki magát a Browns. Jó támadófal és futójáték, fejlődő elkapó-állomány, és egy fizikális védelem a siker alapja, és Brandon Weeden elfogadható játéka is elengedhetetlen a jó szerepléshez. A Skins elsősorban a támadójátékra építve éri el a sikereit, ami nem biztos, hogy elég lehet egy jó Browns védekezés esetén. Griffinról volt szó, csak a pontos állapota kérdés, de Alfred Morris játéka mellett sem érdemes szó nélkül elmenni, az idei draft hatodik körében választott játékos már most túljutott az ezerkétszáz yardon, és szinte minden mérkőzésen hozza magát, nagyon konzisztensen teljesítve már három meccs óta mindig 100 yard fölött. Nem biztos, hogy érdemes összehasonlítani teljesen más közegben játszó újoncokat, de a draft harmadik választása, Trent Richardson 1.4 yarddal kevesebbet átlagol futásonként (több mint 350 futott yard összesen a különbség), jóllehet két TD-vel többet szerzett, mint Morris. Az első számú kérdés, hogy melyik csapat lesz képes megállítani, vagy legalább limitálni az ellenfél futójátékát, hiszen mindkét együttes elsősorban a földön alapozza meg a passzjátékot. Különösen akkor hárul majd kiemelt szerep Morrisra, ha Griffin valamilyen okból mégsem tudná vállalni a játékot, a kezdő személyét csak a meccsnapon hozza ugyanis nyilvánosságra Mike Shanahan főedző. Az idei szezon tekintve elsősorban a Washingtonnak fontosabb a győzelem, de Clevelandben az egész stáb, és jó néhány játékos az életben maradásért küzd, így elképzelhetetlen, hogy ne adjanak bele mindent. Két fiatal és dinamikus egység csap össze, hibákban és látványos játékokban biztos nem lesz hiány.

Zandler Gábor (gabtsi)

 

Baltimore Ravens - Denver Broncos, magyar idő szerint 19:00, M&T Bank Stadium

Több szempontból is érdekes mérkőzés elé nézünk a Broncos baltimore-i vendégjátéka kapcsán, mert bár a vendégeknek az utóbbi években nem sok babér termett az M&T Bank Stadiumban, Peyton Manning viszont nem kevés borsot tört a Hollók orra alá ugyanezen időszakban. Az sem elhanyagolható szempont, hogy a hazaiak támadó koordinátor-váltáson mentek át az elmúlt héten, és az új ember, az eddigi QB edző, Jim Caldwell egykoron éppen Manning mentora volt. A Baltimore nincs éppen jó formában, hol a labda egyik, hol a másik oldalán látunk bosszantó teljesítményeket, ráadásul két nyerhető meccset buktak el zsinórban. Csak az ellenfelek botlásainak köszönhető, hogy (egyelőre) nincs veszélyben a csoport első helye, de egy újabb vereséggel hatalmas nyomás alá kerülne a Ravens. A Broncos ezzel szemben abszolút kontrollálja a sorsát, 8 mérkőzést nyertek sorozatban, Peyton MVP formában játszik ez idő alatt, már a rájátszásban is ott vannak. A minél jobb kiemelési helyért zajló küzdelemben fontos nekik a találkozó, hiszen a végelszámolásnál kiemelt szerepe van az egymás elleni találkozón született eredménynek. A szokásokkal ellentétben ezúttal Manning nem egy félelmetes Ravens védelemmel néz szembe, hanem egy olyan egységgel, amely sérüléssekkel bajlódik fontos pozíciókban, továbbá az amúgy is vékony CB állományt eltiltás (Asa Jackson) is sújtja. Ray Lewis és Terrell Suggs játékára van némi esély, de hogy milyen minőségű játékot tudnak nyújtani a kihagyás után az AFC egyik legjobb támadógépezete ellenében az nagy kérdés. Jamaal McClain biztosan kihagyni kényszerül a találkozót, de Bernard Pollard vagy, ami még rosszabb Marshal Yanda sem edzett a héten egy bokasérülés miatt. A Denver relatíve egészséges állapotban várja az összecsapást, ami különösen jó hír a karácsonyi időszakhoz közeledve. Ha Manningre nem tud nyomást helyezni a hazai védelem, akkor nagyon hosszú este elé néznek, és nehéz elképzelni miként állítják meg a Broncos-t, ha múlt héten újoncokat nem sikerült. Ráadásul a labda másik oldalán Von Millert vagy Elvis Dumervilt felvonultató egység a meccset befolyásoló hibákba képes hajszolni Joe Flaccot. Ray Rice lehet az X-faktor, aki ha megkapja a szükséges cipelés mennyiséget, és ezekkel nagy játékokat is képes bemutatni, akkor meccsben lehet a Ravens. De minden jel arra mutat, hogy Peyton Manning nagy sorozata nem szakad meg ezúttal sem, nagyon jó hazai pályán a Baltimore, de ezúttal meglepetés lenne, ha győzni tudnának.

Zandler Gábor (gabtsi)

 

Houston Texans - Indianapolis Colts, magyar idő szerint 19:00, Reliant Stadium

Rendesen benne vagyunk már a 2012-es idényben, de ennek a két top10-es mérlegű csapatnak még egyik randevúját sem sikerült megejteni, épp ideje, hogy megnézhessük, hogy mit is tud Andrew Luck a liga éllovasa ellen. A houstoni születésű 1/1-es csapata ha nyerne ma, az eléggé megbolondítaná az erőviszonyokat, a Texans papírforma sikere pedig AFC South csoportgyőzelmet ér, már itt a 15. héten. Az előjelek fordítottak; a Colts csaknem biztos, hogy ott lesz az utószezonban Tennessee elleni sikere (és riválisaik menetrendszerű buktája) után, míg a Texans egy józanító pofont kapott hétfőn Foxboróban. A Colts jó úton halad, hogy a 2008-as Dolphins után az NFL második csapata legyen amely legalább 14 vereséges szezon után a rájátszásba jut. Ráadásul ezt emlékezetes körülmények között teszik, a Titans ellen 13 pontos félidei hátrányból sikerült 27-23-as győzelmet aratni, ez már a 6. "comeback" győzelem amit beírnak Lucknak, mégha a főszerepet most nem is ő vállalta. A Colts 9 győzelméből csak egy volt, ami nem egy touchdownon múlott volna. Az esélytelenek nyugalmával készülő vendégek irányítójától mindenképp jobb forma kell ma a szoros eredményhez, mint a Tennessee ellen. A 196 yard a második legrosszabb mutató Luck évében, és megint dobott két interceptiont, az utóbbi 5 meccsen már 10-nél jár. Nem tesz jót persze, hogy a liga 3. legtöbb sackjét nyeli be a Colts, az elmúlt három hétben különösen kritikus a helyzet, tizet kaptak ugyanis és most jön velük szembe a 16.5 sackkel álló JJ Watt. A center Samson Satele és a jobb tackle, Winston Justice biztos nem öltöznek be az alapértelmezett kezdőötösből. A futás eközben Vick Ballardra hárul, aki 94 yarddal zárt Donald Brown hiányában. A bokasérült RB a héten sérültlistára is került és a powerback, Delone Carter sem bevethető. Mivel a Texans a 3. legjobb futás ellen védekező csapat, így könnyen lehet, hogy egydimenzióssá alakítják a Colts offense-t, onnantól kezdve pedig félig megvan a siker. Schaubéknak javítani kell elsősorban a 3rd down kihasználásukon, utóbbi 8/31-es mérlegük nem a szezon eleji formát idézi. Arian Fosternek mindig jól megy a Colts ellen, három meccs alatt egyszer se ment 100 yard alá, de 200 fölé igen.
A fogadóirodák szerint 10 pontos favorit a Houston, és a hazaik nyilvánvalóan javítani akarnak megítélésükön a Patriots elleni betli után, a vendégek főként abban bízhatnak, hogy a pofon jobban bennemaradt André Johnsonékban, mint az megszokott.

Herczeg Ádám (Höri)

 

New Orleans Saints - Tampa Bay Buccaneers, magyar idő szerint 19:00, Mercedes-Benz Superdome

Nem túlzás azt mondani, hogy két csalódott csapat találkozik egymással vasárnap koraeste New Orleans-ban, hiszen míg a Tampa rájátszásról szövögetett álmai szertefoszlani látszanak, addig a louisianaiak szezonja teljesen másképpen alakul, mint azt előzetesen várni lehetett tőlük.
A két csapat egyszer már megütközött egymással, pontosabban a 6. játékhéten. Akkor drámai végjáték után Brees-ék hagyták el győztesen a pályát, azonban akkor még két teljesen különböző célú gárda játszott. A Kalózok sok-sok tényező kedvező alakulásával és egy csipetnyi szerencsével még odaérhetnek egy rájátszást érő helyre, ehhez viszont gondolkodás nélkül be kell húzniuk a hátralévő 3 meccsükből hármat. Mondjuk nem biztos, hogy tökélyre kellett volna fejleszteni a 4. negyedes előnyök leadását, akkor most sokkal kellemesebb pozícióból hajrázhatnának, és az sem segíti őket, hogy 9-ből 6 konferencián belüli meccset buktak eddig el.
Ugyanakkor a Saints szezonja is kifejezetten hullámzó. A bicskanyitogató idénykezdet után igencsak bíztatóan alakult a szabadnap utáni időszak, 5-ből 4 mérkőzést meg is nyertek. Azóta egy 3 meccses zakószériába futottak bele, aminek a negatív csúcspontja a múlt heti Giants elleni csúfos 52-27 volt. Innen szép volna visszajönni egy W-vel, viszont a Szentek szezonja innentől a draftpozícióról szól elsősorban. Ne feledjük azonban, hogy az ilyenek, mint idáig oly sokszor, egy csoportmeccs alkalmával elfelejtődnek, és ezek sokkal gyakrabban szólnak a rivalizálásról és a presztízsről, mint a statisztikákról.
Az mindenképpen a Saints mellett áll, hogy a legutóbbi kettő alkalommal, amikor a martalócokkal játszottak, akkor megszerezték a győzelmet, Drew Brees pedig kívánva se kérhetne jobb ellenfelet jelenleg, mint a Bucs. Ez a tampai védelem közel 400 yardot engedett az előző fordulóban Nick Foles-nak, szóval jelenlegi formájukat elnézve még egy gyengébb passzban lévő Brees is atomjaira fogja tudni szedni őket. Fura ilyet mondani, hiszen számai alapján Brees bőven elit kategóriában mozog még mindig, de saját képességeihez mérten többet is ki tudna hozni ő ebből a támadóbrigádból. A Szentek irányítója idén is hatalmas léptekkel halad az 5000 passzolt yard irányába, nem tennék az ellen nagy összeget, hogy 3 meccs alatt nem fog minimum 900 yardot szerezni. Ebből egy jó nagy szelet várható vasárnap, aligha fogják a futást erőltetni a borzalmasan jó tampai front seven ellen.
A vendégeknek viszont mindenképpen erre a támadási formára kell építeniük, mivel Josh Freeman nem találja önmagát, Doug Martinnak muszáj lesz a szokásosnál nagyobb részt vállalnia a labdamegosztásból, mind futások, mind rövid passzok esetében. Vincent Jackson személyében Freemannek végre van egy olyan konzisztens célpontja, amilyen még soha nem volt neki NFL karrierje során, és láthatóan az elkapónak is jót tett a nyári klímaváltás. A new orleansi safety, Malcolm Jenkins kiválásával erre a kapcsolatra érdemes lehet építenie a vendégeknek, ami megnyithatja az utat a mélységi passzok előtt is. Ehhez kéne egy jó formában levő Freeman, mert egy jó formában levő Freeman oda tudja varázsolni a labdát gyakorlatilag bárki kezébe, de leginkább Jacksonéba vagy Mike Williamsébe kéne majd.
Aki látta az előző összecsapást, annak mondom, hogy hasonló mérkőzésre számítson, aki meg nem, az szoros, látványos játékot várhat, két olyan csapattal, akik egyáltalán nem kedvelik egymást és most sikerült lágyan fogalmaznom. A Tampa egy esetleges vereséggel végleg kiszáll a rájátszásért folyó küzdelemből, New Orleans-ban pedig némi kárörömre adhatna okot, ha pont egy riválist sikerülne megfosztani a ráadás reményétől.

Parrag Zsombor (shawnka)

 

Arizona Cardinals - Detroit Lions, magyar idő szerint 22:05, University of Phoenix Stadium

Két azonos mérleggel rendelkező csapat feszül egymásnak Gelndaleben. A Lions sorozatban hatodik vereségét igyekszik elkerülni. A múlt héten 14 pontos félidei előnyt sikerült leadniuk és kikapni a Packers ellen. A Cardinals sorozatban kilencedik vereségét szenvedte a Seahawks ellenében. Az 58-0-s seattle-i győzelem majdnem megdöntötte az NFL rekordot.
Calvin Johnsonnak már csak 303 yard hiányzik, hogy megdöntse Jerry Rice 1848 yardos egy szezonon belüli elkapott yardos NFL rekordját. Ebben Patrick Peterson igyekszik megállítani, aki az elmúlt három mérkőzés mindegyikén szerzett interceptiont. A védelemnek egyébként is bizonyítania kell, hogy a múlt heti pontmennyiség amit kaptak csak egy nagyon ritka eset volt. A passz elleni védekezésben az élmezőnybe tartoznak, de ennek oka, hogy 140 yardot engednek az ellenfél futóinak. Valószínűleg nem áll majd Matthew Stafford rendelkezésére a tight end Brandon Pettigrew, aki nem edzett a héten bokasérülése miatt. A futójáték megbízhatónak mondható a vendégeknél és Mikel Leshoure már hét futott TD-nál jár a szezonban. A hazaiaknál hatalmas gondok vannak a támadó oldalon. Borzalmasabbnál borzalmasabb irányító teljesítményt mutat be John Skelton és Ryan Lindley is az utóbbi hetekben. Ezúttal az újonc irányító fog kezdeni és csak reménykedni lehet, hogy nem adja el egynél többször a labdát és tud haladni a támadósor. Center poszton Scott Wedige fog kezdeni, aki a múlt héten megsérült Rich Ohrnbeger helyét veszi át. Nem irigylésre méltó a helyzete ugyanis egyből Ndamokung Suh fog vele szemben játszani. Könnyebbséget jelenthet a belső hármasnak, hogy Nick Fairley sem valószínű, hogy játszik. A Lions secondary sérülésektől tiezedelt. Louis Delmas kihagyta a múlt heti Packers elleni találkozót és Chris Houston, valamint Jacob Lacey pedig sérülten játszottak. Ezen a héten is kérdéses a játékuk, ami azt jelenti, hogy Lindley-nek meg kellene találnia Larry Fitzgeraldot többször is mint az elmúlt hetekben összesen.
A két elkeseredett csapat összecsapásából még egy jó kis találkozó is kerekedhet, ha az Arizona offense képes lesz egész találkozón megbízható játékot nyújtani.

Kiss Ferenc (Fucu)

 

San Diego Chargers - Carolina Panthers, magyar idő szerint 22:05, Qualcomm Stadium

Két hasonló helyzetű csapat csap össze ezen a mérkőzésen. Mindkét csapat olyan együttest győzött le a múlt héten, amely playoff álmokat dédelget. A Carolina a csoportrivális Atlantát győzte le otthon, a San Diego pedig megszerezte franchise történek első győzelmét alapszakasz-mérkőzésen Pittsburghben. Mindkét csapat főedzője alatt inog a pad, Norv Turner kapcsán egyre többet pletykának a szezonvégi kirúgásról és az ex-Chargers defensive coordinator Ron Rivera sem mutatott különösebb tehetséget, mint főedző az elmúlt két évben.
A Panthers támadójátéka Cam Newtonra épül, a 2011-es draft 1/1-ese mind a levegőben mind a földön veszélyes, érdekes lesz, hogy John Pagano védelme hogyan lesz képes semlegesíteni a dual threat irányítót, hozzá hasonló játékossal még nem találkoztak idén. Kihagyja a mérkőzést a center Geoff Hangartner (Jeff Byers kezdhet a helyén) valamint Jonathan Stewart is, így a kezdő futó megint csak DeAngelo Williams lesz. Kérdéses a játéka Brandon LaFellnek, aki Newton egyik kedvenc célpontja, ha nem játszik Louis Murphynek kell fellépni a szokásos Steve Smith – Greg Olsen páros mellé. Murphynek egyébként nem ismeretlen a Qualcomm Stadium, hiszen ex-Raiders játékosként többször is megfordult San Diegoban. A Chargers védelmét sem kímélik a sérülések Demorrio Williams biztosan, Donald Butler pedig valószínűleg kihagyja a mérkőzést, így Takeo Spikes mellett a Steelers ellen interceptiont jelző Bront Bird illetve a héten igazolt Gary Guyton lehet a másik belső linebacker. A Carolina támadósora mind futással mind passzal a liga középső harmadába tartozik, a San Diego védelme inkább passzal verhető (ott közepes ligaszinten), futás ellen viszont TOP5 egység, logikus lépés lenne, ha Rob Chudzinski offensive coordinator a passzra helyezné a hangsúlyt, hiszen Antoine Cason-ék sebezhetőek hátul.
A labda túloldalán is be kell számolni a sérültekről: a támadófalból valószínűleg hiányozni fog az LG Tyronne Green és az RT Jeromey Clary, Mike Harris ellenben visszatérhet, így balról jobbra haladva így nézhet ki a támadófal: Mike Harris – Rex Hadnot – Nick Hardwick – Louis Vazquez – Kevin Haslam. Nem éppen megnyugtató a Panthers védőfala ellen, ahonnan ugyan hiányozni fog Dwan Edwards (Andre Neblett és Frank Kearse számíthat nagyobb játékidőre), de Greg Hardy és Charles Johnson semlegesítése nem ígérkezik éppen könnyű feladatnak. Kérdéses a szereplése az erős oldali linebacker James Andersonnak, illetve a safety Colin Jonesnak. A San Diego támadósorából kérdéses még Eddie Royal szereplése, mondjuk az idei teljesítményét nézve nem feltétlen probléma az esetleges hiányzása… Philip Rivers szívesebben veszi célba Malcom Floydot, Danario Alexandert, Antonio Gatest és Ryan Mathewst. Mathews egyébként gyaníthatóan több snapet fog kapni, hiszen a third down back Ronnie Brown valószínűleg kihagyja a mérkőzést.
A két csapat eddig mindössze négyszer találkozott a párharcot a Carolina vezeti 3-1-re, a Chargers otthon még nem győzte le a Panthers együttesét. Legutóbb a 2008-as szezonnyitón találkoztak, akkor a meccs utolsó játékában Jake Delhomme osztott ki egy touchdown-passzt Dante Rosarionak (aki ma már a San Diegot erősíti), ezzel nyert a Carolina 26-24-re, most is hasonlóan szoros találkozó várható.

Papp Gábor (empty taxi)

 

Buffalo Bills - Seattle Seahawks, magyar idő szerint 22:05, Rogers Centre (Toronto)

Az AFC egyik gyenge középcsapata fogadja a liga egyik legjobb védelmével rendelkező csapatát, amely ráadásul komoly harcban van mind a csoportgyőzelemért, mind a Wild Card-helyek egyikéért az erős NFC-ben. Mi lehet érdekes ebben a mérkőzésben?
Nagyon érdekes lehet például a Bills szép dolgokra is képes támadósorának összecsapása a Seahawks kőkemény, de időnként meg-megbotló védelmével. Ryan Fitzpatrick korrekt meccseket hozott le az elmúlt időszakban, és ha vigyáz az eladott labdákra, bizony komoly sebeket ejthet az eltiltások miatt nem a legerősebb összeállításában kiálló seattle-i secondary-n. Hasonló teher lesz CJ Spilleren, aki Fred Jackson kiesésével ismét egyedül vezeti a buffalói futójátékot. A toldozott-foltozott fal mögött is rendkívül hatékony running back a Seahawks erős, ám hibázni is képes futásvédelme ellen remekelhet is akár, és akkor a házigazdák meccsben maradhatnak. Nagyobb kérdés, mennyi pontot tudnak szerezni a túloldalon Russell Wilsonék. Az újonc irányító kiegyensúlyozott és megfelelő produktumot hoz idén, ami a Tengerisólymok jó szereplésének egyik kulcsa. De a vendégek offense-e Marshawn Lynch-re és a futójátékra épül, ezt lesz a legnehezebb megállítania a Bills-nek. A legnagyobb kérdés az, melyik arcát mutatja a Buffalo védelme. Az elmúlt hetek során a védőfal kezdi elérni azt a játékszintet, amiért szerződtették a sztárokat, kiváltképp Mario Williamst, és ez meghozza az eredményét: rendszerint húsz pont alatt tudják tartani az ellenfeleket. Az idény nagy részében azonban valóságos átjáróház volt a defense, és ha ez ezúttal sem lesz másképp, a rendkívül kemény Seahawks ellen nem sok esélye lesz a hazaiaknak.
Pikáns meccs lehet ez, ha Williamsék összekapják magukat. Nagyon nagy kérdés lesz, hogy mennyire lesz motivált a Buffalo, a vendégek részéről ez nem lehet ugyanis kérdés, de a rájátszás már reménytelen Fitzpatrickék számára, és Chan Gailey edző állása lehet az egyetlen dolog, amiért küzdhetnek még. Ha ezért, vagy csak egyszerűen becsületből küzdeni fog a Bills, akkor egy nagyon jó meccset láthatunk a liga két kitűnő futójának részvételével, de ha nem, akkor sima vendégsiker is lehet a dologból. Aki szereti a színvonalas futásokat, az ne hagyja ki ezt a találkozót.

Rajnai Gergely (Rajna)

 

Dallas Cowboys - Pittsburgh Steelers, magyar idő szerint 22:25, Cowboys Stadium (TV: Sport 2)

Az egyaránt 7-6-os mérleggel álló Cowboys és Steelers is a playoff-szereplésre hajt, ami már önmagában garantálja, hogy izgalmakban ezen a mérkőzésen sem lesz hiány. Mike Tomlin együttese múlt héten nagy meglepetésre kikapott a Heinz Fielden attól a Chargers-től, mely az azt megelőző 10 forduló alatt csak a Kansas City-t tudta felülmúlni, de a kohászok sorsa még akkor is a saját kezükben lenne, ha Texas-ból is vereséggel kellene hazatérniük: amennyiben a Steelers az alapszakasz utolsó két fordulójában nyerni tud (jövő héten a Bengals ellen játszanak „előrehozott playoff-meccset”, majd a Browns-t fogadják), biztos a helyük a rájátszásban. A pittsburghieknek olyan szempontból lenne igazán értékes a siker, hogy ha három győzelemmel zárnák az évet, a Ravens pedig minden hátralévő mérkőzését elveszítené (a hollók mostanában mutatott formája és az ellenfelek erőssége - Broncos, Giants, Bengals - alapján ez nem elképzelhetetlen), akkor Roethlisbergerék nyernék az AFC északi csoportját. A cowboyok számára ellenben létfontosságú, hogy győzelemmel abszolválják ezt a találkozót: az NFC Eastet vezető óriásokkal szemben csak egymeccses a hátrányuk, de könnyen előfordulhat, hogy végül a wild card helyet sem sikerül elérniük, mivel a csoportmásodikok közül 8-5-ös mérlegének köszönhetően jelenleg előnyösebb helyzetben van a Bears és a Seahawks, míg ugyancsak 7-6-os mutatóval rendelkezik a Vikings, valamint a divíziórivális Redskins. Jason Garrett alakulata az elmúlt hetekben, ha olykor csak nagy nehézségek közepette is, de többnyire behúzta a meccseket. Legutóbbi öt mérkőzéséből négyet megnyert a Cowboys, a győzelmek mellett azonban a maródiak száma is egyre csak növekszik. Egy héttel ezelőtt például az offense egyik kulcsfigurájának, Dez Bryantnek eltört a mutatóujja, de a nagyszerű formában lévő elkapó kijelentette, hogy ameddig csapata a rájátszásért harcol, nem hajlandó kiszállni, így a műtétet elhalasztva, sérülten is vállalja a játékot. Bryant szereplése miatt még aggasztóbb lehet a helyzet a pittsburghi defensive backek szemszögéből, akik Ike Taylor hiányában a San Diegói elkapókat sem tudták kordában tartani. Az elsőszámú cornerback ezúttal sem lesz bevethető, és nagy valószínűséggel helyettesének, Cortez Allennek is ki kell hagynia az összecsapást, vagyis a múlt héten lecserélt Curtis Brown, az eddig csak special teamerként alkalmazott DeMarcus Van Dyke, a gyakorlócsapatból nemrég felhozott Josh Victorian és esetleg nickel backként az alapvetően ötödik számú safety, a szintén rutintalan Robert Golden azok, akik CB poszton szerephez juthatnak Keenan Lewis mellett, miközben az aktuális ellenfél passzjátéka a Chargers-énél is lényegesen hatékonyabb. Tony Romo és társai limitálásához pass rush terén is drasztikusan javulnia kellene a Steelers védelmének, amiben segíthet a közel három teljes meccset kihagyó, a pocsékul teljesítő Doug Free ellen kedvező matchup elé néző LaMarr Woodley visszatérése. Némi kompenzációt jelent Dick LeBeau egysége számára, hogy az eddig látottakból kiindulva a földön egyértelműen náluk az előny: az előző négy fordulóban 3.2 yard/carry átlaggal futottak a Steelers defense ellen, míg ugyanebben a statisztikai kategóriában, a szezon egészét figyelembe véve a dallasi támadósor a liga sereghajtója. Ebben közrejátszik az is, hogy a Cowboys elsőszámú running backje, DeMarco Murray nagyjából másfél hónapon keresztül nem állhatott csapata rendelkezésére sérülés miatt, és még most sem teljesen egészséges. A vendégek sem lehetnek büszkék futójátékukra, melynek eredményessége mostanában inkább közelít az idény eleji kilátástalan állapotokhoz, mintsem a szezon közepén mutatott jó formához. Az időközben harmadikszámú RB-vé visszaminősített Rashard Mendenhallt ráadásul el is tiltotta erről a mérkőzésről az edzői stáb, mivel múlt vasárnap nem jelent meg a Heinz Fielden, miután megtudta, hogy sorozatban másodszor sem lesz tagja az aktív meccskeretnek. Ezzel tovább nőtt annak a valószínűsége is, hogy az idényt követően elválnak a Steelers és a lejáró szerződésű, egykori első körös running back útjai. További problémát jelent, hogy a futásblokkolásban amúgy sem jeleskedő támadófalból kidőlt a kezdő bal oldali guard, Willie Colon. A veterán falembert az eddig RG pozícióban alapember Ramon Foster fogja pótolni, az ő helyére lépve pedig kezdőként mutatkozhat be a Pittsburgh idei első körös választottja, a térdsérülésből felépült David DeCastro. A felforgatott interior line passzblokkolásnál sem jelent jót, a hangsúly azonban a két offensive tackle-re, Max Starks-ra és Kelvin Beachumre kerül, akiknek az együtt 19.5 sacket jegyző DeMarcus Ware - Anthony Spencer párossal szemben kell megvédeniük Roethlisbergert. Előbbi játékos ugyan bokaproblémákkal bajlódik, és a héten nem is tudott edzeni, de a csapatnál biztosak abban, hogy a liga egyik legjobb pass rushere vállalni tudja a szereplést. Nem úgy Jay Ratliff, aki minden bizonnyal idén már egyáltalán nem játszhat; a kezdő nose tackle kiesése elsősorban az egyébként sem túl veretes run defense szempontjából lehet komoly érvágás. Kérdéses továbbá az alapemberek közül az agyrázkódást szenvedő Morris Claiborne pályára lépése is, akire szintén nagy szükség lenne, hiába a pittsburghi elkapók gyengélkedése.
Különböző konferenciák tagjairól lévén szó, a Cowboys és a Steelers az alapszakaszban csak négyévente fut össze, mégis nagy múltú párharcról beszélhetünk, elvégre a két gárda már három alkalommal is megmérkőzött egymással a Super Bowlban. Rivalizálásuk fénykora a ’70-es évekre datálódik, amikor a két edzőlegenda, Tom Landry és Chuck Noll által vezett, korszakos védelmeket (Doomsday Defense és Steel Curtain), valamint számos későbbi Hall of Famert (elég csak a két irányító, Terry Bradshaw és Roger Staubach nevét említeni) felvonultató alakulatok vívtak egymással emlékezetes csatákat, és hódították el összesen hatszor a Vince Lombardi trófeát. Jóllehet a mai mérkőzés nem képvisel hasonló rangot, mint egy 40 évvel ezelőtti derbi, de az NFL történetének legsikeresebb franchise-ai közé tartozó klubok, Amerika Csapata és a 6 SB-győzelmével ilyen tekintetben rekorder Pittsburgh között érthető módon örök ellentét áll fenn. Ugyanakkor a presztízs most másodlagos, a Cowboys és a Steelers játékosainak szeme előtt is kizárólag a playoffba jutás lebeg, hogy januárban esélyük legyen a nagy elődök nyomdokaiba lépni.

Vass Ádám (vassadi)

 

Oakland Raiders - Kansas City Chiefs, magyar idő szerint 22:25, O.co Coliseum

A 2013-as draft 1/1-es választást jelentősen befolyásoló mérkőzésről van szó. Hiszen jelenleg 2-11 a mérlege a Chiefsnek, 3-10 a Raidersnek, a 2-11-es Jacksonville Jaguars-szal kiegészülve (ők ebben a fordulóban Miamiba látogatnak) alkotják a liga három leggyengébb mérlegű csapatát. A két csapat idei első meccse a 8. játékhéten volt, akkor a Raiders a bye weekről érkező Chiefst verte meg hazai pályán 26-16-ra.
Az Oakland idén a passzjátékra helyezi a hangsúlyt, Carson Palmer korrekt szezont fut, a hibái főleg abból eredtek, hogy az impotens futójáték miatt túl kellett vállalnia magát, azonban az elmúlt mérkőzéseken összeállni látszik a támadófal és ez látszik is a futójátékon, Darren McFaddenéknek jó napja lehet a Derrick Johnson vezette Chiefs védelem ellen. Passzoknál is szükség lesz a támadófal jó játékára hiszen Justin Houston és Tamba Hali is komoly veszély az ellenfél irányítójára. Ha Palmernek van elég ideje, akkor idén elég sok játékost bevon a passzjátékba: a Denarius Moore – Darrius Heyward-Bey – Rod Streater WR-hármas mellett Brandon Myers TE, továbbá Marcel Reece és Darren McFadden is jeleskedik az elkapásoknál, ennyi célpontot nem valószínű, hogy folyamatosan le fog tudni védekezni a Kansas City. A másik oldalon a Chiefs Jamaal Charles futásaira épít, azonban a támadófalban előtte sok a sérült: Rodney Hudson még a szezon elején sérültlistára került, Russ Hochstein játékára kevés az esély, továbbá kérdéses még Branden Albert, Jon Asamoah és Ryan Lilja játéka is. A Raiders futás elleni védelme nem az igazi, ráadásul Richard Seymour DT és Tyvon Branch SS szereplése is kérdéses, Philip Wheeleréknek sok dolga lesz ma. A Chiefs passzjátéka nem igazán veszélyes, pláne úgy, hogy a legjobb elkapójuk Dwayne Bowe egy bordasérülés miatt sérültlistára került. Brady Quinn Bowe hiányában elsősorban Dexter McClusterre, Tony Moeakira és Jamaal Charlesra támaszkodhat a passzjátékban. Igazuk lett azoknak, akik féltették a Raiderst a szezon előtt, mondván, hogy gyengék lesznek passz ellen. Nem működik a pass rushuk és a másodvédővonal sem igazán erős.
A meccs kimenetele több okból is nehezen jósolható: egyrészt ez egy AFC West csoportrangadó, ahol bármi és annak a szöges ellentéte is simán megtörténik egy meccsen belül, másrészt nem tudni, hogy melyik csapat kapcsol az idény hátralevő részében „tankoló” üzemmódba, azaz ki vágyik jobban az 1/1-es draftcédulára.

Papp Gábor (empty taxi)

 

New England Patriots - San Francisco 49ers, magyar idő szerint hétfő 02:20, Gillette Stadium (TV: ESPN America)

Két, a rájátszásban pihenő hétre hajtó csapat csap össze ezen a találkozón. A Patriots már két hete megszerezte újabb AFC East bajnoki címét a Dolphins legyőzésével. A múlt heti hétfő esti rangadón pedig meglepően könnyen győzték le a Texanst, így az egész AFC élén állnak. A 49ers még nem ülhet a babérjain. Igaz ha nyernek Foxboroghban és a Seahawks kikap a Bills ellen megszerzik sorozatban második NFC West bajnoki címüket.
Remek párharcok lesznek ezen a találkozón. Kezdjük az NFL legjobb támadó alakulatával, akiket Tom Brady vezényel, de most a liga egyik legjobb védelmével néznek szembe. A 49ers fő feladata lesz odaérni, siettetni és alkalmanként megütni Brady-t, hogy kilendüljön a ritmusból. Azok után, hogy JJ Wattot hatástalanította a támadófal, most az NFL sack éllovasával, Aldon Smithel kell megküzdeniük, hogy megvédjék irányítójukat. Brady elkapó gárdája ismét meggyengült, ugyanis Donte' Stallworth is kiesett a szezon hátralevő részére, így újra leszerződtették a pár hete elküldött Deon Bracht. Azonban még mindig ott van Wes Welker, akit mindenképpen le kell védekeznie a Frisco védelmének. A Pats támadójátéka azonban nem csak passzolásból áll, hanem megbízható futójátékból is, ami Stevan Ridley vezetésével jól működik. A San Francisco védelme is inkább a futások ellen erős csipán 90 yardot engedélyeznek mérkőzésenként. A vendégeknél a futójáték a legnagyobb fegyver a támadó oldalon. Mérkőzésenként 150 yardot tesznek meg a földön pedig mindenki tudja a ligában, hogy ezt fogják csinálni. A Patriots védelme az utóbbi hetekben nagy javuláson ment át és múlt héten Arian Fostert is 46 yardon tartották. Colin Kaepernick eddig is megbízhatóan teljesített, de a Pats védelme igyekszik majd megzavarni és elbizonytalanítani a másodéves irányítót. Azonban a fiatal QB nem csak a passzaival, de a lábaival is tud yardokat szerezni és ezt már több alkalommal is bizonyította a szezon során. Nyilvánvaló, hogy kedvenc célpontja Michael Crabtree, főleg harmadik kísérleteknél keresi őt az irányító, de ott van még a Patriotsnál jól ismert Randy Moss és az utóbbi hetekben igen keveset használt Vernon Davis is. Aquib Talib érkezésével javulni látszik a secondary is, de a cornerback cspősérülést szenvedett a Texans ellen, így játéka kérdéses.

Kiss Ferenc (Fucu)


Hozzászólások

több mint 12 éve
gordon New England Patriots Auburn Tigers 16 — JAFL Tampa GM
hmmm, hogy miért pont a pats-frisco meccsről írtátok a legkevesebbet?! igaz ezt a meccset látni kell...
több mint 12 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 22 — Ajmo Vatreni
A Pats nincs az AFC élén.

"A múlt heti hétfő esti rangadón pedig meglepően könnyen győzték le a Texanst, így az egész AFC élén állnak."
több mint 12 éve
Annyi javítás, hogy a Pats még nem vezeti az AFC-t.