Padoztató - Week 5

Egyre szaporodnak a sérülések, egyre tisztul a kép, kinek jó a védelme és kinek a támadása, ennek következtében egyre pontosabb előrejelzéssel tudjuk segíteni a fantasy játékosokat – azonban így egyre nagyobbat is lehet pofára esni.

QB

A Texans passzvédelme tökutolsó a ligában. Eli Manning családneve M-el kezdődik és anninggel végződik. Ez  a két tény önmagáért beszél: Eli-tól nagy meccsre lehet számítani vasárnap. Jó meccset várok Kevin Kolbtól is, most már rá építik fel a meccset, a 49ers védelme pedig nem olyan erős, mint azt néhányan hiszik. Mike Martz hatása talán Todd Collins-on is érződhet, ha a Chicago támadófala kicsit is jobb lesz, mint a múlt héten volt, akkor bye weekek esetén pótlásra kiváló lehet a Bears veterán beugrója. Ebből az információból a leleményesebbek leszűrhették, hogy Jay Cutlert nem sikerült összetákolni a Panthers elleni találkozóra. Kevésbé várok viszont jó számokat Kyle Ortontól, a Ravens büszkélkedhet ugyanis a legjobb passzvédelemmel a ligában statisztikailag, a passrush-uk félelmetes, a földön fekve pedig még Orton sem tud csodát tenni. Brett Favre-tól sem várok sokat a Jets ellen hasonló okokból, Randy Moss ide vagy oda.

 

RB

Pierre Thomasbokáját nem tudták emberi formára pofozni, így a Saints továbbra is két legjobb futója nélkül vág neki a az aktuális fordulónak – jó hír ez Ladell Betts-nek és Chris Ivory-nek, főleg utóbbit ajánlom RB-hiányban szenvedők számára vészmegoldásnak. Michael Bush remek választás a héten, ugyanis Darren McFadden nem játszhat, Bush viszont teljesen felépült, és a múlt héten már életjeleket mutatott, ezúttal visszatérhet a fantasy top20-ba. Amilyen borzasztó a Texans passz ellen, annyira szépen állítják meg a futást (a kettő között nyilvánvalóan igen szoros összefüggés van, mindenki passzol ellenük, futni nem is igazán kell), így Ahmad Bradshaw-tól kicsit gyengébb meccset várok a szokásosnál, főleg, hogy nem 100 %-os állapotban utazik Houstonba, más kérdés, hogy elkapásokkal akár pótolhatja is a kieső carry-ket. DeAngelo Williams Saints elleni javulása szerintem tiszavirág életű lesz, ugyanis a Chicago rendkívül hatékony volt eddig a futás ellen. Ray Rice sérülése minden bizonnyal a múlté, így Willis McGahee-től nem várhatjuk el az utóbbi időben produkált számokat. Ugyan Knowshon Moreno továbbra sem játszhat, a megbízhatatlan Laurence Maroney-t mégsem tudom ajánlani, pláne nem a Baltimore ellen. Clinton portis helyén Ryan Torain kezd a Redskins-ben, amíg nincs baja az egészségével, addig kitűnő opció bárki pótlására. Bár a Lions-nál Jahvid Best állapotáról annyit mondanak csupán, hogy a meccs előtt döntenek a játékáról, én majdnem biztos vagyok benne, hogy a Rams ellen szép pontszámot fog a konyhára hozni. Peyton Hillis is valószínűleg ott lesz az Atlanta ellen a pályán, és nem is akármilyen produktum várható tőle. LeSean McCoy Andy Reid szerint teljes meccset fog játszani, így akik Mike Bell játékára bazíroztak a héten, pórul jártak. McCoy játéka Kevin Kolbnak is segíthet, screen passzoknál és a védők figyelmének elterelésénél is segítő kezet nyújt majd ifjú irányítójának.

 

WR

Randy Moss pályafutása második nagy feltámadására készül Minnesota-ban, és talán sikerülhet is neki, én azonban egyelőre szkeptikus vagyok vele kapcsolatban, különösen, ha a Jets az ellenfél. Santonio Holmes-é lehet ezen a meccsen a jobb visszatérés, a Vikings ellen csak passzolni lehet, Holmes pedig bármit képes lekapni a levegőből – már ha nem felejtett sokat. Ez viszont nem jelent sok jót a kiegyensúlyozatlan Braylon Edwards számára, akinek így kevesebb labda fog jutni, mint eddig. A Buccaneers egész jól védekezik passz ellen, így Terrell Owens-től nem várom a múlt heti brillírozás megismétlését, ültetném, ha volna megfelelő alternatívám. Austin Collie feltehetően csak erősen limitált szerepben tűnhet fel a Chiefs ellen, ha egyáltalán pályára kerül, így a Wayne-Garcon páros élvezheti peyton Manning képességeinek minden előnyét. Steve Smith személyében a Panthers elveszítette egyetlen igazán jó offenzív fegyverét, teljes kilátástalanságba kerülve a Bears ellen. Jacoby Jones sem lesz ott a Giants ellen, viszont Andre Johnson minden bizonnyal igen, minden houstoni nagy megelégedésére, ez a két tény Kevin Walter malmára hajthatja a vizet.

 

TE

Tony Gonzaleztől sokat várok a Browns ellen, valami olyasmit, amit a Saints ellen is produkált. Dustin Kellernek viszont már gondjai lehetnek, Santonio Holmes visszatérése az ő pontszámát is veszélyezteti, ettől persze még az egyik legbiztosabb TE-ről beszélünk, de talán ebben az idei mély kínálatban nem elszürkülhet.

 

D/ST  

A Chicago védőitől nagyon jó meccsre számítok Jimmy Clausen és a Panthers ellenében, hiszen a futás ellen kitűnőek a Medvék, passzolni pedig Steve Smith nélkül nem igen tud a Carolina. A Kansas City-nek viszont nem igen látom az esélyét Peyton Manning megállítására, ez pedig fantasy katasztrófával járhat, de a Dallas-tól és a Jets-től sem számítok sok jóra.

 

IDP

Brandon Flowers-t mindenki számára ajánlom, a Colts passzjátéka ellen sok-sok lehetősége lesz remekelni, a labda sokszor lesz a környékén, ezt garantálom. Stephen Coopertől is várhatunk egy jó meccset az Oakland és Michael Bush ellen. Vészhelyzetben kipróbálnám Charles Johnsont a Panthers-ből, miután a chicagoi fal impotenciáját láthattuk a múlt héten, és bár nem egy Umenyioraról beszélünk, azért valakinek be kell gyűjtenie a kötelező sackeket, nem igaz? Dwight Freeney-től viszont nem várnék sokat, nem lesz 100%-os, és a Kansas City támadófala eddig meglepően hatékonyan állt ellen a passrush-nak. Ray Lewis-tól is egy picit visszafogottabb játékot várok, nem hiszem, hogy túl sokat fogja erőltetni a futást a Broncos, posztjából adódóan pedig passz ellen annyira nem jó az öreg, mint a futók levadászásában. Nick Barnett idén nagy csalódás volt fantasy-ben, ezúttal pedig sérülés miatt biztosan nullázni fog, jobb, ha ezt a padunkon vagy a sérültlistánkon teszi. Albert Haynesworth családi okokból (a féltestvére a napokban hunyt el) kihagyja a Green Bay elleni összecsapást, vele ne számoljunk, ennek Aaron Rodgers is felettébb örülhet. Terrell Thomas játéka is biztosnak látszik a a Houston ellen, ami Andre Johnson ellen igen kedvező lehet fantasy szemszögből. Mario Williams szokásos problémái ellen minden bizonnyal teljes harci készültségben vág neki a Giants elleni rangadónak.

 

Rajnai Gergely (Rajna)