Top25 figyelő - 4. hét

Négy csapat kapott ki a top10-ből, új belépő a 13. és a 16. helyen


 

 

1. (1.) Florida Gators


Konferencia: SEC
Mérleg: 4-0
Eredmény: 41-7 vs Kentucky

Simán győzött a Gators, de ami sokkal előrébb kívánkozik a meccs hozadékai kapcsán, hogy Tim Tebow-t kórházba kellett szállítani miután a második félidőben egy sack után szerencsétlenül ért földet és hátulról eltalálta a fejét egyik támadófalemberének a térde. A meccs előtt influenzával küzdő vezéren a betegségből semmi sem látszott a pályán. 16 kísérletből 126 yardot futott 2 touchdownnal, ami azt jelenti, hogy már csak 1 TD hiányzik neki a SEC rekordhoz. Passzkísérlete csupán 10 volt, de 103 yard és egy újabb TD abból is összejött. Végül 2 nap elég volt hozzá, hogy elhagyhassa a lexingtoni kórházat Tebow, és minden bizonnyal a most következő bye week alatt ki tudják annyira kúrálni, hogy visszatérhessen az LSU elleni rangadóra.
A találkozó egyébként már az első negyedben eldőlt, ekkor 31-0 állt az eredményjelzőn. A Gators blokkolt egy puntot, amit Chris Rainey, a kiváló running back váltott pontokra. Később Tebow-n kívül Aaron Hernandez és Riley Cooper is villant, így könnyedén lett meg a Florida zsinórban 23. győzelme a Kentucky ellen. A Gators 14 meccse veretlen, és minden bizonnyal a szabadnapjukon is meg tartják majd a #1 helyezésüket.

 

2. (2.) Texas Longhorns


Konferencia: Big12
Mérleg: 4-0
Eredmény: 64-7 vs UTEP

Izgalmasan indult a mérkőzés hiszen miután Tré Newton megszerezte a vezetést a Longhorns-nak, következő drive-jukban Colt McCoy passzát Melvin Stephenson levadászta, és touchdownig vitte vissza, amivel egyenlített a UTEP. Az öröm azonban pont eddig tartott, a kirúgásukat az újonc DJ Monroe szintén az end zone-ig hordta vissza, 14-7 és ezután már nem is tudott pontokat csinálni a Miners. Sőt, összesen 55 totál yard lett az offense termése. DJ Monroe hamar bekerült a Longhorns történelemkönyvébe. A hosszú évek alatt ugyanis senkinek sem sikerült 2 KR TD-t is összehozni. Neki 4 meccs kellett hozzá. McCoy aztán ezentúl szinte nem is hibázott, végül 3 TD passzt osztott ki, Dan Buckner kettőt kapott el, míg az újabb 100 yardos meccsen túllévő Jordan Shipley egyet.
Ezzel tehát 4-0-s szezon kezdetet produkált a Texas, az elmúlt 5 évben immár negyedik alkalommal. Akárcsak a Florida, ők is bye weekkel „ünneplik” ezt a csodálatos kezdést, azt követően pedig a rapszodikus Colorado-val találkoznak.

 

3. (3.) Alabama Crimson Tide


Konferencia: SEC
Mérleg: 4-0
Eredmény: 35-7 vs Arkansas

Ryan Mallett, a Michigan egyetemről Arkansas-ba kerülő QB állt a forduló előtt a legmagasabb passzolási hatékonysággal bírt, de a Bama defense ellen neki sem volt túl sok esélye. Cody-ék ellen kb. 30%-os pontossággal hozott össze 160 yardot, 1 TD-vel és 1 interceptionnel. Eközben a hazaiaknál Greg McElroy tudott villogni. Kilenc különböző elkapót is megjátszott a találkozó folyamán, 291 yardot passzolt, 3 TD, és még a labdát sem adta el. A legnagyobb játék kétségkívül Marquis Maze 80 yardos touchdown-ja volt. A futók közül az ifjú Trent Richardson 52 yardos TD-vel jelentkezett, míg Mark Ingramnek elkapott és futott is volt. A számok alapján a liga 2. legerősebb run defense-e a Tide-é, nem is engedtek 63 yardnál többet a földön a múlt héten még a Georgia ellen brillírozó Arkansas támadóegységnek.
Folytatódik az SEC versengés, kijut a jóból a Kentucky-nak, a #1 Florida után most az Alabamával kell megmérkőzniük.

 

4. (7.) LSU Tigers


Konferencia: SEC
Mérleg: 4-0
Eredmény: 30-26 vs Mississippi State

Nagyon érdekes meccsen van túl az LSU, és egy másik fordulóban talán még vissza is estek volna ezzel a játékkal, de ezen a kusza héten, ahol megannyi top10-es csapat botlott, még egy ilyen esetlegesnek tűnő siker is elég volt 3 helyet előre repülni a táblán.
No de mi is történt. Először természetesen a defense villant, ezúttal Patrick Peterson szerzett interception return touchdown, ami után sikeresen elhibázták az extra pontot. Erre, valamint Brandon LaFell elkapott touchdown-jára is Anthony Dixon futásával felelt a Miss State, és az első negyed után vezettek is. A szünet után már úgy tűnt minden visszaáll a megszokott kerékvágásba, és meglesz a meccs a Tigers-nek. Jasper mezőnygóljának, és LaFell második, 58 yardos TD-jának köszönhetően 9 pont volt a lilák előnye. A meccsen azonban nem igen villogó (3 pick)  Tyson Lee megszerezte első TD átadását is, ám erre is jött válasz az LSU-tól, Chad Jones 93 yardos punt returnjével. Sean Braucle field goaljával ismét egy labdabirtoklásra csökkent a különbség, és győzelmet érő drive-ot indíthatott volna a Bulldogs. Minden remekül is haladt a szemszögükből, hiszen az LSU 1 yardos vonalára érkezve mutatta a kijelző, hogy 1. and goal. A Mississippi State azonban 3 kísérletből sem tudta bevinni a tigrisek célterületére a labdát, így az LSU egymás után 3. szezonjában is 4-0-s kezdést produkált.
 Nagyon szoros, kiélezett meccs volt, amiből az LSU rengeteg tanulságot vonhat le. Elgondolkodtató, hogy a meccs előtt a ligában 88. „legjobb” futás elleni védekezéssel bíró Miss State ellen hogyan tudtak mindösszesen 30 yardot futni, miközben Anthony Dixon a másik oldalon karrierje második 100+ yardos meccsét könyvelhette el. Bíztató volt azonban Jordan Jefferson. A másodéves QB karriercsúcsnak számító 233 yarddal vette ki a részét a sikerből, és kétszer is megtalálta LaFellt az end zone-ban.
A hét rangadóját vívja majd az LSU a Georgia ellen. Talán nem kockáztatok nagyot, ha azt mondom, a mostani játékhoz képest mindenképpen több kell, ha meg akarják tartani előkelő pozíciójukat.

 

5. (8.) Boise State Broncos


Konferencia: WAC
Mérleg: 4-0
Eredmény: 49-14 vs Bowling Green

Lassan, de biztosan közeledik a legmagasabb fokok felé a Boise State. Azért azon érdemes elgondolkodni, hogy mi lehet ennek a csúcsa. Három csapat van előttük az SEC-ből, ergo ezek közül kettő biztosan be fog szedni valamikor legalább 1 vereséget. Mindeközben a Boise State gyaníthatóan sorra fogja verni saját kis konferenciája gárdáit, és kvázi nyerő helyzetből figyeli, miképp ütlegelik ki a nagyok egymást a top10-ből.
Az eheti áldozat az MAC konf tagja, a Bowlin Green volt, akik az első negyedben még igazi ellenfélnek számítottak, aztán a másodikban kaptak 29 pontot…
A végére szezoncsúcsnak számító 529 támadó yardot szorgoskodott össze a Broncos történetének első kirándulásán Ohio államba.
Kellen Moore hozta a megszokott csaknem hibátlan formáját, és mindössze 4 passzt rontott el. (17/21, 247 yard, 2 TD). A védelem is kitett magáért, Freddie Barnes eddig vezette a ligát, átlag 14 elkapással meccsenként, de a boise-i védők most csak négyet engedélyeztek neki.
A következő állomás a másodosztályú California-Davis ellen következik, nem tudom elképzelni, hogy minek kéne ahhoz történni, hogy ne nyerjen simán a Broncos.

 

6. (11.) Virginia Tech Hokies


Konferencia: ACC
Mérleg: 3-1
Eredmény: 31-7 vs #9 Miami

Ahhoz képest, hogy milyen formát mutatott az elmúlt héten a Miami, döbbenetes a pontkülönbség a két gárda között. Ryan Williams és Jarrett Boykin touchdownjaival már az első negyedben lépéselőnyre tett szert a Hokies, a másodikban pedig jött a megszokott „Beamerball”, mikor egy blokkolt puntot váltottak hat pontra. Az elmúlt 11 év alatt ez volt a 74. TD, amit nem a támadót hoztak össze, ami a legtöbb ezen időszak alatt. Ryan Williams a zárójátékrészben szerzett még egy touchdownt, és karriercsúcsnak számító 34 alkalommal kapta meg a labdát. 150 yard-jával ismét bizonyított a Darren Evans után vágyakozóknak. A playhívásról mindent elmond, hogy Tyrod Taylornak volt 9 passz- és 10 futókísérlete. Azért abból a 4 complete passzból egy TD is összejött neki.
Következik a Duke elleni újabb ACC találkozó, várhatóan ennél is simább végkifejlettel.

 

7. (12.) USC Trojans


Konferencia: PAC-10
Mérleg: 3-1
Eredmény: 27-6 vs Washington State

A USC ismét itt van a top10-ben. Azt hinné az ember, hogy a múlt heti vereségük után a szavazóknak végképp megdől a hite a csapatban, de hála a temérdek upsetnek, a Trojans ismét a Pac-10 tetején. Legalábbis itt.
Matt Barkley visszatért, és úgy tűnik ez magában hordozza a győzelmet. Mindenestre az első negyed után már 20-0 volt a Trojans-nek, minden létező dühüket bele vitték a meccsbe a múlt heti nagy lebőgés után. Barkley 2 TD-vel zárt, Damien Williams pedig 100 yardos meccset hozott, benne egy 57 yardos elkapással.
Ami azonban érdekes, hogy a labdabirtoklásban ezúttal is alulmaradt a USC, bár ez talán betudható annak, hogy az első negyed után már nem kellett aggódniuk. De a Washington State ellen ez akkor sem szép adat.
A shutout is könnyen meg lehetett volna, Dwight Tardy 22 másodperccel a vége előtt szerezte meg a Cougars pontjait, szóval nem sokat kellett volna már kihúzni a védelemnek, de a nullázás most elmaradt.
Újra életképes tehát a Trojans, következik a California elleni mérkőzés, ami 2 hete még szuperrangadó lett volna, de most már mindkét félnek láthattuk 1-1 meccsen a gyenge pontjait. A Pac-10 végső győzteséről is nagyban döntő találkozó lesz ez. Főképpen, mert ebben a konferenciában nincsen konferenciadöntő a záróhéten.

 

8. (10.) Oklahoma Sooners


Konferencia: Big12
Mérleg: 2-1
Eredmény: szabadnap

Bradford néhány snapet már az első csapattal is gyakorolt, de ettől függetlenül természetesen Landy Jones fog kezdeni a Miami Hurricanes ellen. Megtippelhetetlen ez a mérkőzés, bár a fő matchupot inkább a Sooners védelme fogja bemutatni a hurrikánok támadói ellen.
Közben kiderült, hogy Jermaine Gresham a csapat sérült tight end-je nem akar medical redshirted-ként visszatérni jövőre, hanem jelentkezik a 2010-es NFL draftra. Azzal, hogy az Arizona TE-je, Rob Gronkowski is megsérült, aki a class másik nagy neve volt, sokat nőtt Gresham esélye, hogy így is ő legyen a no1 a posztján.
Gresham tehát a profi életre, míg társai a Miami ellen készülnek.

 

9. (13.) Ohio State Buckeyes


Konferencia: Big Ten
Mérleg: 3-1
Eredmény: 30-0 vs Illinois

Nagy reményekkel indult neki ennek a szezonnak az Illini, de eddig hatalmas csalódás a játékuk. Kicsit sem tudták megnehezíteni a Buckeyes dolgát, annak ellenére, hogy az OSU passzjátéka is szenvedett.
Terrelle Pryor az első félidőben összesen 7 passzolt yarddal „segítette” csapatát, amit aztán a második félidőre 82-re tornászott fel, de akkor már lényegében mindegy volt. Szerencséjére Brandon Saine és Daniel Herron a földön zilálta szét az Illinois defense-t. Utóbbi 2 touchdownt is jegyzett. Az utolsó negyedben aztán a megszokott Dane Sanzenbacher TD is megérkezett, beállítva a 30-0-s végeredményt. 1996 óta nem volt ilyen, hogy az Ohio State egymást követő 2 meccsen lenullázza az ellenfelét.
Az Indiana ellen gyaníthatóan nem fog ez ismét összejönni. A Hoosiers eléggé megráncigálta a nagy rivális Michigan bajszát is, emiatt szép üzenet lenne Ann Arborba a Buckeyes részéről ha ők simán legyőznék következő heti riválisukat.

 

10. (14.) Cincinnati Bearcats


Konferencia: Big East
Mérleg: 4-0
Eredmény: 28-20 vs Fresno State

A Big East idei zászlóshajója, a Bearcats az ellen a Fresno State ellen indult harcba, amelyben legutóbb Ryan Mathews gálázott a Boise State ellen.
Most is természetesen rá épült a Bulldogs taktikája, emiatt is volt náluk többet a labda, ám a több, mint 42 percnyi labdabirtoklás akkor is hihetetlen adat. Pláne, hogy kikaptak vele.
Tony Pike lassan már Heisman esélyessé lép elő, ezúttal kereken 300 yardot passzolt (plus még futott is 15-öt), 3 TD-vel. Ki más is lehetett volna ebben segítségére, mint Marshwan Gilyard, aki karriercsúcsot döntve 177 yardot hozott 9 elkapásából, két nagyon fontos TD-vel.
Mathews-t végülis jól megfogták, hiszen 11 yardos volt a leghosszabb futása (múlt héten szórta a hatvanasokat), de így is összejött neki 145 yard.
Egyenlíthetett volna a végén a Fresno State, hiszen 3:55 perccel a vége előtt megkapták a labdát a saját 7 yardos vonalukon, és egészen a Cincy 37 yardosáig sikerül eljutni, ott azonban 39 másodperccel a vége előtt 4. kísérletre Aaron Webster elütötte Colburn passzát, ezzel meghozva a győzelmet a Bearcats-nek.
A Cincinnati nem volt soha egy nagy csapat a történelem folyamán, ezt az is mutatja, hogy a WAC konf elleni mérlege is csak 18-18-2. Az elmúlt 55 év alatt most sikerült mindössze másodszor 4-0-val kezdeni a szezont, ami a fenti veretlen csapatok adatait látva, elég beszédes. Most azonban fénykorát éli a Bearcats, és több, mint valószínű, hogy a menetelést nem az ohio-i Miami Redhawks fogja megállítani a hétvégén.

 

11. (15.) TCU Horned Frogs


Konferencia: Mountain-West
Mérleg: 3-0
Eredmény: 14-10 vs Clemson

A Horned Frogs az elmúlt 4 évből háromszor kezdett 3-0-val, és legutóbbi 10 idegenbeli meccséből hetet nyert meg BCS konf csapatai ellen. (Idén már a másodikat).
Igazi védelmi ütközet volt ez most, de Andy Dalton, a TCU irányítója is ki tudott emelkedni. 226 yard, és 2 TD passz (Curtis Clay-nek majd Antoine Hicks-nek), és 86 futott yard!
A Clemson egyetlen touchdown-ját CJ Spiller szerezte. A végzős running back lett az NCAA történetének második olyan játékosa, aki elérte a 2500 futott yardot, 1500 kickoff return yardot, 500 punt return yardot, és 100 elkapott yardot. Az első ilyen teljesítmény a Heisman győztes Reggie Bush nevéhez fűződik, ám mivel a szezon elején vagyunk, Spiller akár felül is múlhatja a USC egykori kiválóságát az egyéni statisztikákban. Ha már csapatának nem megy…
Izgalmas végkifejlettel ért véget a találkozó itt is, hiszen a TCU 48 yardos vonalánál 3rd down helyzetben csinált fumble-t a Clemson, és mivel kevesebb, mint 1 per c volt hátra, a kivédekezett 4. kísérlet meghozta a TCU győzelmét is.
A Southern Methodist ellen ezen a héten jóval könnyebb feladat vár a Horned Frogs-ra, szóval most meg lehet kapaszkodni a 10. hely környékén.

 

12. (17.) Houston Cougars


Konferencia: Conference USA
Mérleg: 3-0
Eredmény: 29-28 vs Texas Tech

Két teljesen passzorientált csapat találkozóján kissé meglep lehet, hogy 5 futott TD is született, közte az utolsó mindent eldöntő is.
A Cougars szerezte meg a találkozó első touchdown-ját, ám a szünetben már a TTU vezetett, 8 ponttal, miután Baron Batch 2, míg Harrison Jeffers egy TD-t futott. Újabb TD váláts, majd Jordan Mannisto mezőnygólját követően öt pont volt a differencia a Red Raiders javára, ami meg is maradt a meccs utolsó percéig. Pedig Taylor Potts-ék még a 4. és gólt is megpróbálták megoldani az 1 yardos vonalon, de nem sikerült, ezzel a lélektani előny a Houstonhoz került, akik a végső drive-ban Case Keenum 4 yardos futott touchdown-jával húzták be a győzelmet.
A Heisman várományos (?) Keenum 435 yardig jutott a meccsen, miközben túloldali kollégája, Potts csak 321-ig. Igaz, a TTU-nál Batch 115 yardot tudott futni, ami jelentős segítség volt Potts számára, igaz a győzelemhez, mint látjuk kevés.
A Houston az elmúlt 20 évben csak háromszor tudott 3-0-val nyitni egy szezont, de ez a meccs sokat elárul róla, hogy komoly ellenfelekkel szemben nagyot kell majd küzdeni a győzelemért. Másik kérdés, hogy nem sok Texas Tech kaliberű ellenfele lesz már a szezonban a Houstonnak. Most a UTEP ellen El Pasóban nyilvánvalóan esélyesnek számítanak, ám az azt követő vendégjáték a Mississippi State-nél igazi vízválasztó lesz a szezonra tekintettel.

 

13. (ÚJ) Iowa Hawkeyes


Konferencia: Big Ten
Mérleg: 4-0
Eredmény: 21-10 vs #5 Penn State

Az első héten búcsúztunk el ideiglenesen az Iowától, miután hatalmas harcok árán tudták csak legyőzni a Northern Iowa nem túl nagy nevekből álló gárdáját. Ezek után behúzták simán az Iowa State elleni állami derbit, majd az Arizonát is két vállra fektették, szóval veretlenül látogattak a Penn State arénájába.
A mostoha időjárási körülményekhez nem is tudtak olyan jól alkalmazkodni, mint a PSU, és hamar 10-0-s hátrányba kerültek, ám a második negyedben egy safety-vel és egy mezőnygóllal felzárkóztak 1 labdabirtoklásnyira. A pont nélküli 3. negyed után, a 4. elején Adrian Clayborn DE blokkolt, majd visszavitt TD-re egy hazai puntot, amivel már a vendégek voltak előnyben, igaz a két pontos variáció nem sikerült. Ezek után végképp biztonsági megoldásokat erőltettek, dominált a futójáték, semmiképp sem akarták eladni a labdát. Ricky Stanzinek ez korábban kétszer is összejött, a Hawkeyes quarterback-je mindössze 135 yarddal zárt, TD nélkül. Adam Robinson futott TD-jával nőtt 8 pontosra a különbség, majd Clark labdaeladásai után végképp eldőlt a találkozó, az Iowa a tavalyi szezon után ismét hatalmas upset-et mutatott be a Lions ellen.
Legutóbbi 8 randevújukból hétszer jött ki győztesen az Iowa, ezzel ebben az évtizedben ők a legsikeresebb csapat a Penn State ellen, és mióta Kirk Ferentz az edzőjük, már harmadszor kezdték a szezont 4-0-val.
Most az Arkansas State ellen egy könnyebb feladattal hangolnak a Sólyomszemek az azt követő Michigan elleni csoportrangadóra.

 

14. (16.) Oklahoma State Cowboys


Konferencia: Big12
Mérleg: 3-1
Eredmény: 56-6 vs Grambling State (FCS)

1980. óta nem kapott ki másodosztályú csapat ellen a Cowboys, mint ahogy most sem, annak ellenére, hogy Dez Bryant és Kendall Hunter is csak kívülről figyelte a társait. Utóbbi helyettesei közül a freshman Jeremy Smith bemutatkozásképpen 160 yardot futott, míg Keith Toston 3 TD-t jegyzett. Van depth.
Ami negatívumként felhozható, az a 9 büntetés, valamint a 4 labdaeladás. (2 fumble, 2 pick). Ez most még simán belefért, később nem fog.
Szabadnapos a héten az Okie State, ez remek hír a sebeiket nyalogató sztároknak, hogy aztán októberben igazán belemerülhessenek a Big12 harcba, kezdetnek a Texas A&M elleni találkozóval.

 

15. (5.) Penn State Nittany Lions


Konferencia: Big Ten
Mérleg: 3-1
Eredmény: 10-21 vs Iowa

A mumus ismét megijesztette az oroszlánokat, pedig minden remekül indult. Chaz Powell 79 yardos TD paszst kapott el Darryl Clarktól, majd Collin Wagner révén már 10-0-ra is vezettek, de itt mintha véget is ért volna számukra a találkozó, és csak szenvedés következett.
Clark azok után, hogy első 5 passzát sikeresen megjátszotta, mindössze 22%-os pontossággal tudott ügyködni, és a végén 3 interceptionnel zárt, míg Royster a 70 yardot sem érte el.
Most Illinois-ba látogat a gárda, látva a Buckeyes sima sikerét ellenük, talán lehet bizakodni, hogy visszatér a jó forma. Mindenesetre, a Big Ten bajnoki címért folyó versenyfutás immár 4 szereplős.

 

16. (ÚJ) Oregon Ducks


Konferencia: PAC-10
Mérleg: 3-1
Eredmény: 42-3 vs #6 California

Az Oregon hasonló utat járt be a top25-ben, mint az Iowa. Az első héten távoztak ők is, és most tértek vissza. Akkor a Boise State ellen teljesen tehetetlenek voltak, ám a Purdue elleni 38-36-os győzelmük megmutatta, hogy van potenciál a támadókban, múlt héten pedig magukkal rántották a top25-ön kívülre a legrégebbi veretlen csapatot, a Utah-t. A különbség az, hogy ők vissza tudtak kerülni, mégpedig ezzel a hihetetlen sikerrel a Cal felett.
3-0-ra még a Bears vezetette, ezután viszont beindult a henger. 3-3-as első negyed után 3 TD a második játékrészben, aminek végén lényegében el is dőlt a meccs.
Ed Dickson tight end 3 TD-vel vette ki a részét a sikerből, 2003 óta nem volt triplázó kacsa, aki ezt megtette volna. Akkor az a Demetrius Williams villogott az Arizona ellen, aki ma a Baltimore Ravens játékosa. LaMichael James hasonlóan Dicksonhoz, 100+ yardos meccset szállított, Jeremiah Masoli pedig szinte hibátlanul irányított. (21/25, 253 yard, 3 TD).
A héten a Washington State ellen újabb jó esély van rá, hogy megszilárdítsa helyét a legjobbak között a Ducks, még úy is, hogy a védelem legjobbja, Walter Thurmond CB idén már nem léphet pályára. Egy ilyen győzelem után nagyon megérdemlik ezt a 16. helyet.

 

17. (9.) Miami Hurricanes


Konferencia: ACC
Mérleg: 2-1
Eredmény: 7-31 vs #11 Virginia Tech

Nem nagyon lehetett erre számítani, ám a Hokies védelme teljesen felemésztette a Hurricanes támadóit. Jacory Harris-nek 25 kísérletből mindössze 9 passza volt jó, ami nagyban hozzájárult, hogy 11 harmadik kísérletéből csak egyetlen egyet tudott megoldani a U.
Top10-es csapatként ez volt a 6. legsúlyosabb veresége a Miami futball csapatának.
Sokat azonban nincs idő rágódni a vereségen, elvégre a Sooners ellen újabb „rangsoroltak csatája” következik, ami jó esély a visszakapaszkodásra, és egyben a szakadék szélére sodródásra is. Slágermeccs ezúttal is.

 

18. (20.) Kansas Jayhawks


Konferencia: Big12
Mérleg: 4-0
Eredmény: 35-28 vs Southern Miss

Múlt héten már elmondtam a véleményem a Kansas gyenge schedule-jéről, és mérlegük emiatti irrealitásáról, és most mindezt szerették volna talán igazolni is azzal, hogy majdnem kikaptak a Southern Miss ellen.
Jake Sharp ugyan kidőlt, és a Southern Miss 8 meccs veretlen, de kikapni akkor is blama lett volna. Végül összejött a 4-0, az elmúlt 3 évben immár másodszor.
Sharp sérülése miatt a futójáték teljes egészében Toben Opurumra szorítkozott, aki nem is teljesített rosszul. Rajta kívül Dezmon Briscoe futott egy reverse-ből egy 20 yardos TD-t, Kerry Meier pedig 10 elkapsából 140 yardot és 2 TD-t gyűjtött. Reesing 331 yard, 3 TD, ismét kiváló forma, a gond inkább a védelmével volt a Jayhawks-nak. Austin Davis yardra pontosan azonos statisztikát ügyeskedett össze, mint Reesing, és DeAndre Brown, az egyik legjobb kisiskolai NFL WR prospect is villantott.
Kevesebb, mint 4 perc volt már csak hátra, mikor az egyenlítésért küzdött a Southern Miss, ám Ryan Murphy interception-jének hála, nem tudták 5. TD-jüket is megszerezni a vendégek.
Megkezdi a menetelést immár a Big12-ben is a Kansas, első ellenfelük az Iowa State lesz.

 

18. (21.) Georgia Bulldogs


Konferencia: SEC
Mérleg: 3-1
Eredmény: 20-17 vs Arizona State

Mindig van valaki, aki megmenti a botlástól a Georgiát, ezúttal AJ Green játszott ismét hatalmasat. A másodéves WR 153 yardot szedett össze, egy 56 yardos TD-vel, de a legnagyobb play az volt, mikor blokkolta az Arizona State egyik field goal kísérletét.
Joe Cox nem játszott jól, két labdát is eladott, amiből az egyik TD-ig vitte vissza Jerrell Holman.
Egészen az utolsó másodpercig 17-17 volt az állás, az utolsó drive-ot a Bulldogs vezethette, és sikerült kiharcolni egy 37 yardos FG pozíciót Blair Walsh-nak. A Dawgs kickere nem remegett meg, ezzel a szezonban eddig veretlen ASU története harmadik meccsét is elbukta SEC csapat ellen
Az LSU Tigers eléggé nagy falatnak tűnik jelen helyzetben, de a szezonnyitót leszámítva, eddig mindig összehozta valahogy a győzelmet a legszorongatottabb helyzetekből is a Georgia. Azért az esélyesek nem ők.

 

20. (19.) BYU Cougars


Konferencia: Mountain-West
Mérleg: 3-1
Eredmény: 42-23 vs Colorado State

Érdekes helyzetben van a BYU. A múlt heti vereséggel a BCS Bowl lehetősége elúszott, de ha minden további találkozójukat megnyerik (köztük a TCU és a Utah ellenit), akkor talán a 10. hely környékére visszakapaszkodhatnak az év végére.
A Colorado State 6 meccses győzelmi szériából érkezett a meccsre, igaz eddigi történetük folyamán top20-ban szereplő együttest 29 alkalomból csak egyszer tudtak megverni. Nem most.
Hamar eldőlt a találkozó, egy blokkolt punt után már 21-0-ra vezetett az első negyedben a BYU, és Harvey Unga ellen végig tehetetlen volt a Rams. A junior futó 3 TD-vel zárt 113 yard mellé, míközben Max Hall tőle szokatlan módon ugyanannyi interceptiont dobott, mint touchdownt – kettőt.
Következik a Utah State – újabb kötelező győzelem, amivel itt lehetne ragadni a 20. hely tájékán.

 

21. (4.) Ole Miss Rebels


Konferencia: SEC
Mérleg: 2-1
Eredmény: 10-16 vs South Carolina

A forduló első upset-je már a nyitómeccsen megtörtént csütörtökön, aminek következtében szabadesésbe fogott a Rebels. Nem véletlenül, teljesen kilátástalan és ötlettelen volt a támadójáték. Jevan Snead 30%-os pontossággal dobott 107 yardot, igaz, legalább egy 45 yardos TD passza volt Markeith Summers-nek. Meg volt azonban a lehetősége a győztes drive-ra is a Rebels-nek, ám McClusternek kívül senki sem volt veszélyes. Az Eric Norwood vezette defense sackelte sneadet, majd 4.-re elütötte a passzkísérletét a végső drive-ban, behúzva ezzel a South Carolina első győzelmét 22 vereség után top5-ös csapattal szemben. Bár ez az Ole Miss sajnos csak nevében volt top5. Ami igazán fájó lehet, hogy a Gamecocks sem játszott egyáltalán jól, mégis tehetetlen volt ellenük a Mississippi.
Vége tehát a 8 meccses győzelmi szériának, következik a Vanderbilt, akik talán valamivel gyengébbek, mint a Cocks, dehát ez nem sokat jelent.

 

22. (23.) Michigan Wolverines


Konferencia: Big Ten
Mérleg: 4-0
Eredmény: 36-33 vs Indiana

Tate Forcier óriási. Az Indiana 1987 óta nem győzte le a Michigant, de most könnyedén megtehette volna, ha a Wolverines ifjú irányítója nem támasztja fel ismét a csapatát a zárónegyedre. Mindezt úgy, hogy vállsérülés miatt alighanem simább meccs esetén vissza sem ment volna a pályára.
Hiába csinált Carlos Brown két hosszú touchdownt is az első negyedben, a Hoosiers wildcat, pistol illetve option játékai nagyon ültek a Wolverines védelem ellen, és szünetben is ők vezettek 23-21-re, sőt a hamradik negyedben még egy field goallal növelték előnyüket.
Az utolsó negyedben aztán Forcier saját maga futotta meg a vezetést jelentő TD-t és 2 pontos variációt, field goal-nyi előnyt szert téve. Ám mielőtt a hazaiak komolyan elhitték volna, hogy összeállt a defense, Darius Willis 85 yardos TD-jével már ismét az Indiana volt nyeregben.
Győztes drive kellett tehát ismételten Forciertől, akárcsak a Notre Dame ellen, és a freshman hozta is, amit elvártak tőle. A győztes pontokat Montavious Odoms kapta el. Két és fél perc volt ekkor még hátra a találkozóból, és meg lett volna az esélye a Hoosiers-nek, ám Ben Chappel passzából Warren interceptiont csinált, ezzel a Wolverines megőrizte veretlenségét.
Állami rangadó jön a Michigan State ellen. Mivel a Spartans idén nem nagyon menetel, jóval esélyesebb a Wolverines, de az ilyen találkozókon tényleg bármi megtörténhet.

 

23. (25.) Nebraska Cornhuskers


Konferencia: Big12
Mérleg: 3-1
Eredmény: 55-0 vs UL-Lafayette

Szép ünnepélyhez érkezett a Huskers, elvégre 1962. óta mindig telt ház volt a meccseiken, a ULL ellen ünnepelték a 300. ilyen találkozót zsinórban. Ehhez híven az 1962-es csapat mezében futottak ki a pályára Suh-ék. A shutout győzelem is remek gesztus volt mindig hűséges nézőik felé, 2006 óta nem volt ugyanis nullázásuk.
Roy Helu két TD-t jegyzett, míg a törött hüvelykujjal irányító Zac Lee csak egyet. A meccs végére cseréje, Cody Green is beállt, neki is összejött 2 TD.
Nem volt ez egy nagy meccs, de arra tökéletes volt, hogy a Nebraska kiszolgálja remek közönségét egy sima diadallal.
Most szabadnap jön a naptárban, de a 6. hét nyitómeccse a Cornhskers-é, mégpedig a Mizzou ellen. Kiváló találkozó lesz az is kezdésképpen a top25-be ácsingózó Tigers ellen.

 

24. (6.) California Golden Bears


Konferencia: PAC-10
Mérleg: 3-1
Eredmény: 6-42 vs Oregon

Csőd. 1947-ben top10-es csapatként kikapott az Oregon a USC-től 25 ponttal, de az egy hízelgő eredménynek tűnik ezután a 39 pontos zakó után. Jahvid Best, a mindeddig feltartóztathatatlannak hitt running back 55 yardig jutott a Ducks ellen, ezzel lényegében el is döntve a meccs végkimenetelét.
18 helyet zuhantak a rangsorban, nem sok hiányzott, hogy ki is pottyanjanak belőle, de megvan rá a lehetőség, hogy visszanyerjék a tekintélyüket, ha a hétvégén a Pac-10 rangadón legyőzik a USC-t. Ha nem, akkor idénre ennyi volt a nagy álmodozás.

 

25. (ÚJ) Georgia Tech Yellow Jackets


Konferencia: ACC
Mérleg: 3-1
Eredmény: 24-7 vs #22 North Carolina

Egy évig voltunk kénytelenek nélkülözni a GT-t a top25-ből, és máris visszatértek.
Hat éve nem nyert a North Carolina Atlantában – most se. Mivel eddig csak 72 yardot engedélyeztek futásban ellenfeleiknek, úgy gondolták, hogy majd a Georgia Tech rohamait is megállítják – 317 yardot kaptak. Jonathan Dwyer 158 yarddal tért vissza sérülését követően, ezzel előkészítve a terepet Josh Nesbitt QB-nak, aki 2 TD-t jegyzett.
A védelem is oda tette magát, 3 labdaszerzés, 17 engedélyezett futott yard, és egész meccs alatt 8 first down.
A 25. helyen soha sincs biztonságban senki, aki a rangsoroltak között akar maradni, és a Mississippi State-t láttuk az LSU ellen, hogy mire képes. Nagyon komoly most a sorsolás, a Bulldogs után a Florida State és a Virginia Tech következik. Nehezen elképzelhető, hogy ezt a hármast ki tudja pipálni a Yellow Jackets, de ha igen, akkor rohamos fellépdelés lesz részükről.

 

Távozók:


#18 Florida State Seminoles


Konferencia: ACC
Mérleg: 2-2
Eredmény: 7-17 vs South Florida

Egészen hihetetlen, ami a Florida State-tel történik. Azok után, hogy halomra verték a top10-es BYU Cougars-t, végigszenvedik a meccset a kezdő QB-ja nélkül felálló South Florida ellen, és ismét veszítenek. Talán ez a leginkább kétarcú gárda az élvonalban.
A továbbiakra kár is talán előretekinteni. Két vereséggel olyan merész álmai nem lehetnek egyik csapatnak sem ebben a mezőnyben.

 

#22 North Carolina Tar Heels


Konferencia: ACC
Mérleg: 3-1
Eredmény: 7-24 vs Georgia Tech

A GT-nél minden lényegesen dolog olvasható, Yates 137 yardnál ragadt le, a védelemet szétrobbantották, a futás csődöt mondott, minden összejött most a UNC ellen. Most két könnyebb találkozó elé néz a Tar Heels, ami azt is jelenti, hogy az esetleges győzelmekkel sem túl valószínű, hogy visszatérnek rövid időn belül a listára.

 

#24 Washington Huskies


Konferencia: PAC-10
Mérleg: 2-2
Eredmény: 14-34 vs Stanford

Ennyi volt a tündérmese. Az egyik Pac-10 középcsapat legyőzte a másikat. Talán így mindenki rádöbbent, hogy múlt héten sem volt túlságosan reális helye a toplistán a Huskies-nek. Vagy ha az is volt, többet nem lesz.

 

A top25-ben szereplő csapatok mérkőzései az 5. játékhéten:
(a hazai csapat elöl)

Kentucky - #3 Alabama
#18 Georgia - #4 LSU
#5 Boise State – UC-Davis (FCS)
Duke - #6 Virginia Tech
#24 California - #7 USC
#17 Miami - #8 Oklahoma
Indiana - #9 Ohio State
Miami (Ohio) - #10 Cincinnati
#11 TCU – Southern Methodist
UTEP - #12 Houston
#13 Iowa – Arkansas State
Illinois - #15 Penn State
#16 Oregon – Washington State
#20 BYU – Utah State
Vanderbilt - #21 Ole Miss
Michigan State - #22 Michigan
Mississippi State - #25 Georgia Tech

 

Herczeg Ádám (Höri)