UCLA Bruins [UCLA]

Alapítás

1919

Konferencia

Pac-12

Divízió

Conference

Város

Los Angeles (California)

Stadion

Rose Bowl (92,542)

Weboldal

http://www.uclabruins.com

A UCLA (University of California, Los Angeles) a világ egyik legismertebb iskolája. Az 1919-ben alapított intézmény hírnevét rendkívül nívós oktatásán, kutatóprogramjain túl elhelyezkedésének is köszönheti, Hollywood Hills lábainál, Beverly Hills és Bel-Air szomszédságában (a Sunset Boulvard által elhatárolva), Westwood kerületben fekszik. Nem véletlen tehát, hogy az egész USA-ban a UCLA-re jelentkeznek a legtöbben (évente kb. 50-60 ezren), de nagyjából csak minden ötödik felvételiző nyer is felvételt. Bár több, mint 100 országból érkeznek ide a tanulni vágyók (rengeteg magyar megfordult már itt, erről később), a 40 ezer fő körüli teljes hallgatóság 90-95 százalékát mégis a kaliforniaiak teszik ki. A U.S. News & World Report újság jelentése szerint a UCLA a földkerekség egyetemei közül a 32. helyen áll színvonalát tekintve. A University of California rendszerét 9 másik taggal együtt alkotja, melyek közé tartozik a szintén neves Berkeley (gyakrabban használt nevén Cal), UC Davis, UC Irvine, UC Merced, UC Riverside, UCSD (San Diego), UCSF (San Francisco), UCSB (Santa Barbara), illetve a UC Santa Cruz (kabalája a vicces Banana Slug, azaz a csúszó banánként ismert meztelen csiga-faj). Az atlétikai szakosztályok sem hoznak szégyent a UCLA-re, a 20. században egyenesen a Bruins gyűjtötte a legtöbb aranyérmet az NCAA elfogadott sportágait számolva. Jelenleg 106-nál tartanak, ebből a férfi kosarasok 11-et, a röplabdások 18-at vállaltak, mindkettő listavezető a maga kategóriájában, a softball-os nőkhöz (11) hasonlóan.

A Bruins elnevezés meglehetősen kalandos úton született, de azt nem lehet mondani, hogy ne lettek volna elkötelezettek a medvék irányába.... 1924-ig a Cubs-t [bocsok] favorizálták, akkor azonban átváltottak a félelmetes Grizzlies-re. Ezt hamar korrigálni kellett, mert a potenciális PCC csoportrivális University of Montana már lefoglalta. Végül a Cal diákjaival egyeztetve a Berkeley felvette a Golden Bears-t, a UCLA pedig a Bruins-t. Élő mackók is néha megjelentek ezután a pálya közelében egy darabig, Joe, a hím példány még nőstény társat is kapott, Josephine-t. A jelmezes mascotok 1930-tól szórakoztatják a nagyérdeműt, 1996-ban estek át egy kis fazonigazításon, azóta a korábbi változatot Retro Joe-nak hívják. A hivatalos színek a kék és az arany, előbbi az óceánt, utóbbi a napsütést jelképezi. A hazai mérkőzéseknek 1982-től az ikonikus Rose Bowl ad otthont. 1923-tól majdnem hatvan évig a USC-vel osztozkodtak a Los Angeles Memorial Coliseum-on, ám mikor az Oakland Raidersnél felvetődött a Rose Bowl "kisajátítása", a költözés mellett döntöttek. A stadion Westwoodtól pár mérföldre, Pasadenában található, 1965-ben fontolgatták egy 44.000 férőhelyes létesítmény építését a Drake Stadium helyén (erre van a "The Big C" szimbólum), míg a helyi politikusok ezt le nem szavazták.

Történelem
Amerikai szokásokhoz híven sok idő nem telt el, míg az egyetem kapuinak megnyitásától a padokból futballistákat toboroztak. Az első gárda a kosarasokat is edző Fred Cozens vezetésével 1919. október 3-án állt ki a Manual Arts High School ellen, és futott bele egy 74-0-ás vereségbe. A Hollywood HS és a Bakersfield HS ugyanúgy nehéz diónak bizonyult, viszont az Occidental College (Barack Obama alma matere) újoncait 7-2-re már sikerült megverni. November 7-én a USS Idaho anyahajó legénységét is kihívták, 20-0-ra a katonák diadalmaskodtak. Az első pozitív mérlegű idényt 1925-ben, Bill Spaulding debütáló évében érte el a UCLA. Spaulding a Big Tenből hozta a nyugati partra értékes tapasztalatát, és vele az eredményeket. 1928-ban léptek át a SCIAC-ból a Pacific Coast Conference-be, aminek trónjára elsőként 1935-ben ülhettek fel (a Californiával és a Stanforddal karöltve). '36-ban Spaulding általános megdöbbenésre két afroamerikait is verbuvált (akkoriban ez szinte bűnnek számított), Kenny Washingtont és Woody Strode-t. '39-ben csatlakozott hozzájuk a Pasadena City College-ból Jackie Robinson és Ray Bartlett, a négy négerrel így a UCLA vált a "legszínesebb" csapattá, már Edwin C. Horrell kezei alatt. A kvartett fizikálisan elképesztően kiemelkedett, nemcsak amfociban, hanem baseballban, kosárban és rövidtávfutásban is. Közülük Robinson tett szert óriási hírnévre, mint az MLB első fekete játékosa, majd MVP-je és World Series győztese (42-es mezszámát az egész ligában visszavonultatták!), de a másik három pionírról sem szabad megfeledkeznünk: Washington és Strode volt az NFL első két fekete játékosa (40-es lediplomázásukat követően hat évet kellett erre várniuk a rasszizmus miatt), Bartlett Washingtonnal a rendőrségi karriernél kötött ki, Strode pedig a színészetnél (1960-as alakításáért a Spartacus című filmben Golden Globe-díjra jelölték).

Edwin Horrell a California centereként szerzett elismerést (teljesítményét College Hall of Fame-be választásával is honorálták 1969-ben), '26 óta Spaulding (ő a '39. január 2-i Poi Bowllal búcsúzott) segédjeként dolgozott. Két átlagos és egy szörnyű idénnyel a háta mögött 1942-ben tudott végre valamit felmutatni, mikor 7-3-al Rose Bowlra vitte együttesét. Habár a meccset a Georgia nyerte 9-0-ra, mégis emlékezetes maradt: a Bruinsban pályára lépett Bob Waterfield (majdani NFL MVP) és Lynn Compton is (az Elit alakulat "Buck"-ja, második világháborús veterán). Horrellt két gyenge szezon után leváltották, azonban utóda, Bert LaBrucherie is "egylövetűnek" bizonyult. az 1946-os (rosteren az első All-American Burr Baldwinnal és a HoF-er Tom Fears-szel) Rose Bowl-részvételt (vereség az Illinoistól) csupán kudarcok övezték. Az 1949-ban a Vanderbiltről érkező Henry "Red" Sanders már meg tudott felelni az egyre növekvő elvárásoknak. A 3-7-es mutatót rögvest 6-3-ra fordította, és ezután sem adta alább, '52-ben még éppen lecsúszott a dobogó tetejéről a – Paul Cameron és Donn Moomaw által kormányzott - UCLA, '53-tól '55-ig viszont sorozatban háromszor már a Mackók nyakába kerülhetett az arany. Sőt, 1954-ben a UPI edzői ranglistája a hibátlan alapszakasz okán őket hozta ki nemzeti bajnoknak, igaz az AP az Ohio State-t, és mivel az akkori fura szabályok szerint az Rose Bowlon nem lehetett "duplázni" (az ezt megelőző RB-n a UCLA csaphatott össze a Michigan State-el), Los Angeles arany-kék része otthonról figyelhette, ahogy a Buckeyes 20-7-re üti a USC-t. 1955-ben az '53-ashoz kísértetiesen hasonlóan zártak, konfgyőzelem, negyedik helyen való kiemeltség, aztán zakó az MSU-tól. Sanders tartotta a szintet, ám a megerősödött Oregon State-t és Oregont nem lehetett megfogni. Miközben gyűrűzött a Pacific Coast Conference körüli krízis, 1958. augusztus 14-én a sikeredző szívinfarktusban váratlanul elhunyt, 53 éves korában. Két szállóigévé vált mondat köthető hozzá: "A győzelem nem minden, egyedül csak ez számít", és "Az SC-t legyűrni nem élet-halál kérdése, több annál". A Vandynél és a Bruinsnál is a single-wing offense-t alkalmazta a népszerűsödő T-formation helyett, 77.3 százalékos győzelmi aránya a máig legjobb a UCLA történetében, holott tanítványainak szigorúan mindössze heti hét óra edzést tartott, megkövetelte a kiváló tanulmányi átlagot. A PCC szétesését már nem élte meg, az 1915-ben létrehozott csoport épp a UCLA-nek is "köszönhette" darabjaira hullását, miután kiderült, hogy a Washingtonnal és az Oregonnal együtt az ösztöndíjakon kívül egyéb pénzügyi támogatásokban is részesítették a futballistákat.

George W. Dickersont jelölték ki ideiglenes vezetőedzőnek, ő azonban kimerültségre hivatkozva három találkozó után lemondott. Helyére egy másik segédedző, William F. Barnes jött, az Athletic Association of Western Universities (AAWU) nevű csoportban (későbbi Pac-8, mostani Pac-10) jól kezdett, 1961-ban még a Rose Bowlt is elérte csapatával, de a visszaesés utáni viszonylag korai kirúgást ő sem tudta elkerülni. Tommy Prothro, Sanders néhai asszisztense (az 1954-es bajnoki címben DB coachként segédkezett), az Oregon State "mágusa" következett, vele sikerült mindjárt bemutatkozásként első ízben Rose Bowlt nyerni, 1966 januárjában az MSU Spartanst ütve. A 14-12-es diadal során mindkét TD-t az irányító Gary Beban jegyezhette, aki végzős idényéhez érve már csak ezért is hatalmas médiafelhajtásban részesült. A '67-es "kampányában" sikert sikerre halmozott, és Heisman-várományosként készülhetett a USC elleni városi derbire, melyet minden idők egyik legnagyobb mérkőzésének titulálnak. Noha O.J. Simpson és a Trojans egy blokkolt XP-vel kifogott a "Gutty Little Bruins"-on (a méret helyett a sebesség dominált a játékukban), Beban heroikus teljesítménye – törött bordával passzolt 300 yard felett – Heismant eredményezett (az NFL-ben két esztendőt húzott le Sonny Jurgensen cseréjeként), egyedülálló módon Lew Alcindor (Kareem Abdul-Jabbar) ugyanebben az évben lett college basketball MVP. A meccseken mindig egy rejtélyes aktatáskával megjelenő (tartalma soha senki számára nem derült ki) Prothronak kevesebb babér termett eztán, 1971-ben át is vette George Allen megüresedett székét a Los Angeles Rams-nél. Az utód, Pepper Rodgers a wishbone-nal próbálkozott (a támadófalnak még külön becenevet is adtak: The Huge Company, az RT posztot a kosárlegenda, Bill Walton testvére, Bruce töltötte be) 1973-ig, mikor a Georgia Tech elcsábította. Dick Vermeil egy korrekt gárdát vehetett át (QB-ként a 2003-tól futó NCIS sorozat sztárja, Mark Harmon játszott), és nem is vallott kudarcot. 1975-ben 8-2-1-es mérleget produkálva megszerezte a Pacific-8 koronáját, a 62. Rose Bowlon meg Woody Hayes Ohio State-jét győzte le. Felismerte azonban, hogy az NFL az ő világa (a Philadelphia Eagles drukkereinek örömére), így a Bruins újra head coach után nézhetett.

Rövid kereséssel a legnyilvánvalóbb emberre leltek Terry Donahue személyében. Donahue 1964 és '66 között a UCLA-ben Prothro-nál nevelkedett defensive linemanként, majd Rodgers és Vermeil oldalán is foglalatoskodott segédedzőként (visszaemlékezésében mondta is: "Prothro hitette el velem, hogy milyen fontosak is az alapok. Rodgers a technikai elemeket interpretálta briliánsan. Vermeil tanította meg a szervezett gyakorlatok és a kemény munka értékét."). Védelme pillére az a Jerry Robinson volt, akit Vermeil a Rose Bowl előtt rakott át a tight end pozícióból LB-nek. Ez annyira bejött, hogy Robinsont LB-ként háromszor nevezték az All-American keretbe, hogy aztán 1. körös draftoltként vigye el pont a Philly. 1977-ben csatlakozott Kenny Easley, a futballhistória egyik legjobb safety-je. A UCLA-n négy év alatt iskolarekordot jelentő 19 interceptiont és 324 szerelést mutatott be, profi pályafutását a Seattlenél vesebetegsége sajnálatosan hét szezonnyira kurtította, ennek dacára az NFL '80-as évekbeli álomcsapatának tagja. Az 1976-tól 81-ig tartó időszakot mégsem könyvelhetjük el kimondottan dicsőségesnek, '77-ben például igazolatlan játékos szerepeltetésének okán az összes győzelmet elvették a Bruinstól, '80-ban meg bizonyos szabályszegések a Bowlról való kényszerű lemondással jártak (és ha ez nem történt meg, akkor sem volt túl sok sikerélmény: vereség az '76-os Liberty Bowlon és a '81-es Bluebonnet Bowlon, döntetlen a '79-es Fiesta Bowlon).

A fordulat 1982-ben következett be, ahogy a Coliseumból a Rose Bowlba költöztek át a Mackók. Donahue megfogadta, hogy ott zárják az idényt, ahol elkezdik, és szavát be is tartotta. Szükségeltetett ehhez ordas nagy szerencse is, miután a Washington 10-7-re nyert a kilencedik héten. A Huskies az utolsó fordulójában óriási meglepetésre kikapott a Wazzutól, a UCLA közben egy kétpontos kísérlet megállításával győzött 20-19-re, persze a hírek nem erről zengtek, hanem a Big Game-ről és a The Play-ről... A Bruins tehát besurrant a Rose Bowlba, és be is söpörte azt a QB Tom Ramsey és a DB Don Rodgers vezetésével, a Michigan ellen. A senior Ramsey-t Rick Neuheisel pótolta, tökéletesen, szintén Rose Bowlt elérve és nyerve (vs. Illinois) 1983-ban. Rogers ezúttal két interceptiont szerzett (a tehetséges védő 1986-ban halt meg kokain-túladagolásban), Karl Dorrell két TD-t kapott el. 1984-ben az irányító Steve Bono a Fiesta Bowl learatásához (vs. Miami) volt elég, 1985-ben a WR Mike Sherrard segítette RB-újrázáshoz (vs. Iowa) a UCLA-t. '86-ban transzferelt az Oklahomáról Troy Aikman, az év már annak jegyében telt, hogy a korlátozás miatt ülni kényszerülő QB erős támogatásra számíthasson. Aikman ennek megfelelve játszott két évig (2527 és 2771 yard, 17 és 24 TD), csak az áttörés maradt el. A '89-es Cotton Bowl (és győzelem) már a Dallas-szal születőben levő frigyéről szólt, Tom Landry ígéretéhez híven 1/1-ként draftolta is. A Davey O'Brien-díjasát illetve fantasztikus DB-jét, Carnell Lake-t vesztett Bruins 1989-ben katasztrofálisan leszerepelt, az irányító Tommy Maddox azonban meg tudta fordítani a széljárást, és 1991-ben már Sun Bowlt ünnepelhetett társaival. Korai és váratlan lelépésével (másodévesként profinak szegődött, akkor még lehetett ilyet) nehéz helyzetbe hozta Donahue-t. A mester nem is találta megoldást, egészen a USC elleni rangadóig csak vergődtek fiai, amikor az ötödik számú QB, John Barnes élete első és egyben utolsó egyetemi mérkőzésén 14 pontos hátrányt a negyedik negyedben ledolgozva, 385 yardot passzolva 38-37 arányú sikerrel 6-5-re mentette a szezont. Vakoldalát Jonathan Ogden védte, a UCLA-t az atlétikai programjáért választó (súlylökésben jeleskedett, 1996-ban az olimpiai kvalifikációs szintet is megdobta) left tackle a hatodik körtől már freshmanként kirobbanthatatlan volt a kezdőből. 1993-ban két pofonból álltak talpra és harcolták ki a Rose Bowlt, 27-21-el elütve ettől a USC-t (a Wisconsin kifogott rajtuk, 21-16). A '94-es 5-6 és a további gyengélkedés egyértelműsítette, hogy Donahue-val a Bruins képtelen a megújulásra, ezért 1995 decemberében, a vesztes Aloha Bowl után a head coach a végzős Ogdennel együtt távozott.

Az addigi offenzív koordinátort, Bob Toledo-t nevezték ki, remélve, hogy az alakuló fiatal offense elhozhatja a pálfordulást. A sophomore QB, Cade McNown és elkapója, Skip Hicks igen egymásra talált, ez viszont még kevésnek bizonyult az üdvösséghez 1996-ban. Nem úgy, mint '97-ben, a tandem (kiegészülve az OT Kris Farris-szal) 10-2-es mérlegig és Cotton Bowl-diadalig röpítette a UCLA-t. Ezt az évet amúgy nemcsak a Texas A&M emlegethette meg, hanem a Texas is; a Longhorns méretes zakóba (66-3) szaladt bele saját otthonában. Hicks ment, de a "McNown-páör" egy idényig még kitartott, a csapat csupán a Georges hurrikán miatt későbbre tolt Miami elleni találkozón kényszerült fejet hajtani, és így a döntő helyett a Rose Bowl jutott nekik osztályrészül. A csalódott Bruins bár szoros küzdelemben, ám az alulértékelt Wisconsintól is kikapott. Innentől Toledo megindult a lejtőn (McNown szintén, bust lett mint Tim Couch és Akili Smith) a középszer felé, ezt megelégelve a vezetőség 2002-ben, a Las Vegas Bowl előtt bontotta fel szerződését. A már említett Karl Dorrell, az utód szinte megegyező utat járt be: ragyogó vezéregyéniségekkel (pl. Maurice Jones-Drew és Marcedes Lewis) majdnem a csúcsra (2005: 10-2, Sun Bowl, 50-38 vs. Northwestern), távozásukkal meg le a mélybe, hogy ugyancsak a Las Vegas Bowl jelentse a végállomást. A "Neuheisel to Dorrell" 2007 végén más kontextusba került fordított felállásban, a jelenleg is dirigáló Neuheisel a szokásos[nak tűnő] hullámvasúton halad, a 2008-as 4-8-at 7-6 és EagleBank Bowl győzelem követte, de Brian Price, Alterraun Verner és Terrence Austin elvesztése 2010-ben csak újabb 4-8-ra volt elég (jóllehet a söprögető Rahim Moore vagy az LB Akeem Ayers ennél többet érdemelt). 2011-ben 6-6-tal ugyan csoportdöntőzhettek, ám a szezonról mindent elárul, hogy Neuheisel már kézhez kapta felmondólevelét, mikor az oregoni vendégjátékra készültek. 2012-ben érkezett Jim L. Mora, aki bravúrral rögtön újra a Pac-12 fináléjába terelte a Bruins-t.

Ahogy az eddigiekből kiderülhetett, a UCLA messze legnagyobb "ellensége" a helyi rivális USC Trojans. A futballderbi vándortrófeája a Victory Bell, a komplett versenyben a Lexus Gauntlet a jutalom. Megannyi parádés mérkőzést játszottak egymással, mostanában a USC-nek megy jobban (és összesítve is: 44-29-7). Legutóbb 2012-ben pörkölt a Bruins a Trojans orra alá, elhódítva a Pac-12 déli divízióját. Természetesen a szurkolók előszeretettel hergelik a másikat, 1993-ban ez odáig fajult, hogy 20 UCLA hallgató a hírhedt Hollywood feliratot festette át "GO UCLA"-re.

Hagyományok, egyéb érdekességek:
A Spring Sing idestova 65 éve vette kezdetét a Royce Hallban. Egyfajta zenei vetélkedő, manapság a Pauley Pavilionban rendezik, olyan előadók támogatásával, mint a Maroon 5, hozzávetőleg 7000 ember szeme láttára

Míg a Cal fanok "kártyatrükkökkel" buzdítják, buzdították kedvenceiket, addig a Bruinsnál 1935-től fényjátékra esküdtek. A tradíció 1954-es betiltásáig élt, hihetetlenül látványos műsort varázsolva a lelátókra

1943 vetették fel, hogy Los Angeles-nek is lehetne saját karneválja, 1945-től pedig meg is valósult a kaliforniai Mardi Gras a kampuszon. A UCLA-n önálló rendőrkapitányság (Police Department) és egészségügyi központ (Emergency Medical Services) is operál

A UCLA-n a rendező, forgatókönyvíró, vágó Gazdag Gyulának (Schirilla György: Hosszú futásodra mindig számíthatunk) és a filmrendező Bokor Attilának (56 csepp vér) hála Magyar Klub is működik. Célja hazánk kultúrájának terjesztése és továbbadása vetítések, beszélgetések segítségével

A női és a férfi röplabdázók trénere sem most kezdte a szakmát: Andy Banachowski 1965, Al Scates 1970 óta a UCLA alkalmazottja. Banachowski 2010 júniusában vonul nyugdíjba. Scates legnevesebb neveltje Karch Kiraly, a korábbi magyar válogatott Király László gyermeke, e sportágban az egyetlen, aki teremben és szabadtéren is olimpiai aranyat nyert

Ismert ex-Bruinok: Reggie Miller, Baron Davis, Kareem Abdul-Jabbar, Gail Goodrich, John Wooden (utóbbi kosáredző, 12 év alatt 10 bajnokságot hódított el az NCAA-ben), Arthur Ashe, Jimmy Connors (teniszezők), és az olimpiai aranyérmesek - Rafer Johnson (öccse Jimmy Johnson, "a legkiválóbb CB, aki soha nem játszott Super Bowlt"), C.K. Yang (dekatlonisták), Jackie Joyner-Kersee, Evelyn Ashford (atlétika), Tim Daggett (gimnasztika), Stacey Nuveman, Lisa Fernandez, Amanda Freed, Tairia Flowers (softball)

Kermit Alexander ('62-es alumni), az egykori kegyetlen ütköző okozta a karrierje végét jelentő térdsérülést Gale Sayers-nek. Bill Kilmer (1961) QB volt az első, aki Super Bowlon szerepelhetett, de az 1973-as SB-t elbukta a makulátlan Miamival szemben. Oscar Edwards, a '70-es évek közepén DB-ként remeklő focista a megszokott fehér helyett fekete, csontokkal és koponyákkal díszített törölközőt hordott magával, ezért ragadt rá a "Doktor Halál" becenév.

Híres végzősök a teljesség igénye nélkül: Glenn T. Seaborg (kémiai Nobel-díj), Jared Diamond (Pulitzer-díj a Háborúk, járványok, technikák című regényéért), Vint Cerf (számítógépes szakember, "az internet atyja"), John Williams (a Star Wars zenéjének szerzője), Tim Robbins (színész), Brad Delson (Linkin Park)...

Visszavonultatott mezszámok:
#5 – Kenny Easley
#13 – Kenny Washington
#16 – Gary Beban
#34 – Paul Cameron
#38 – Burr Baldwin
#79 – Jonathan Ogden
#80 – Donn Moomaw
#84 – Jerry Robinson