#steelersforever

Pittsburgh Steelers

#steelersforever
Utoljára láttuk
több mint 8 éve
Regisztrált
több mint 9 éve
Fórum hozzászólások
12

Utolsó 10 fórum hozzászólás

több mint 9 éve
#steelersforever Pittsburgh Steelers 12
Pittsburgh Steelers @ Tennessee Titans
2014. november 18. 2:30, LP Field, Nashville (TV: Sport2)

Dávid és Góliát(ocska) csatája főműsoridőben, ilyesmiből ritkán jön ki valami látványos csata. Na de majd most, elég csak a múlt hét bizonyos eseményeiből kiindulni, és máris adhatunk némi esélyt a Titánoknak.

A Tennessee támadósora mondjuk nem ad okot túlzott reménykedésre a szurkolóknak, mert egész évben képtelen előrehaladni, függetlenül attól, hogy ki irányít éppen. Most az újonc Zach Mettenberger van soron, akinek ez lesz a harmadik meccse a profik között. Mettenberger mutat szép jeleket, meglepően türelmes, nagyon erős karja van, de a sok rossz döntés így sem kerülte el eddig. Múlt héten a Baltimore ellen két kitűnő sorozattal nyitott, de aztán elhalványult a játéka. Ebben persze komoly szerepet játszott a kiegyensúlyozatlan támadófal, amely sokszor nem tudta megvédeni. Ennek a Steelers átlagosnak mondható passzvédelme ellen változnia kell, hiszen az elkapóknak lesz lehetősége elszakadni (igaz, Delanie Walker sérülése miatt a leghatékonyabb célpont játéka kérdéses), és ha Mettenberger kap egy kis időt, akkor bizonyíthat. Dick LeBeau védőguru viszont híres arról, hogy könnyen zavarba tudja hozni a fiatal zsebirányítókat, így bár múlt héten nem igazán tudott Michael Vick közelébe kerülni a Pittsburgh, a kevésbé mozgékony Mettenberger ellen több sikerre számíthat. Az segíthet az újoncnak, ha a futójáték legalább egy olyan szintet hoz, ami miatt hihető lesz a play action játék. Ez nem igazán működött az elmúlt hetekben, emellett Bishop Sankey az egyetlen egészséges futó a csapatban, így az erre a szezonra tervezett „sokfejű szörnyeteg” fedőnéven futó taktika nem kerülhet alkalmazásra, pedig a sérült Troy Polamalutól és Ryan Shaziertől sem kell tartani.

A Pittsburgh a liga talán legrapszodikusabb csapata. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy miután Ben Roethlisberger két meccsen tizenkét TD-passzt adva kivégzett két élcsapatot (a Coltsot és a Ravenst), majd múlt héten terített betlit hozott a liga legrosszabb formájában lévő együttese, a Jets ellen. Különösen sok problémája akadt a csapatnak a labda megtartásával, de ez talán ezúttal nem lesz probléma: a Tennessee a legritkábban jut jó csapatok ellen labdaszerzésig. Az is valószínűtlennek tűnik, hogy a házigazdák meg tudják állítani Antonio Brownt és a hihetetlen tempóval berobbanó újoncot, Martavis Bryantet, hiába fejlődik jó ütemben Blidi Wreh-Wilson a cornerbackek között. A Titans védelmének gyengébbik pontja viszont a futásvédelem, így ha kicsit is okosan építi fel stratégiáját a meccsre a Steelers, akkor Le’Veon Bell és LeGarrette Blount is komoly szerepet kap. Megállításukra az egyetlen hatékony lehetőség a Tennessee-nél az újonc Avery Williamson, a többiek szerelési képessége hagy kívánnivalót maga után. Az pedig szinte kizárt, hogy a falak csatáját ne a vendégek nyerjék. Egyrészt igencsak összeszedett egység benyomását keltették az egész idény folyamán, szemben a kiegyensúlyozatlan védőfallal a Titánoknál, másrészt az acélvárosiaknál a támadófal edzője az a Mike Munchak, aki tavaly még a Tennessee főedzőjeként tevékenykedett, és teljes profi karrierjét (játékosként és edzőként) a Titansnél húzta le, igazi legenda Nashville-ben.

Az esélyek elég egyértelműek. Bármennyire is hullámzik a Pittsburgh, a támadók átlagos teljesítménye is elég lehet a győzelemhez, ismerve a házigazdák súlyos problémáit a labda mindkét oldalán. A siker létfontosságú a Steelers számára, az AFC North hihetetlenül kemény csoporttá vált idén, a kötelezőket muszáj hozni annak, aki meg szeretné nyerni. A Titans részéről nincs ekkora tét, hiszen az ő reményeik a rájátszásra már hetekkel ezelőtt szertefoszlottak, de az egyetlen idei főműsoridős meccsükre nyilvánvalóan összekapják magukat. Különösen igaz ez az önbizalomhiányosnak egyáltalán nem nevezhető Mettenbergerre, aki kemény nyilatkozatait végre jó teljesítménnyel támaszthatja alá. Az AFC rájátszásának alakulása, Big Ben esetleges brillírozása és a Titánok 2014-es megtekintése mellett tehát egy tehetséges újonc irányító miatt is érdemes benevezni a találkozó megnézésére.
több mint 9 éve
#steelersforever Pittsburgh Steelers 12
No comment.....(N)
több mint 9 éve
#steelersforever Pittsburgh Steelers 12
Hajrá Jets!!!

Remélem meg lesz a 2. győzelem, egy ilyen nagy multú csapatnak nem lenne szabad rosszul teljesítenie!!! 😊 (Y)
több mint 9 éve
#steelersforever Pittsburgh Steelers 12
Hajrá Cardinals!!!!!!!!!!!😊
több mint 9 éve
#steelersforever Pittsburgh Steelers 12
Hajrá Jaguars!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! 😊
több mint 9 éve
#steelersforever Pittsburgh Steelers 12
Pittsburgh Steelers - Baltimore Ravens
2014. november 3. 2:30, Heinz Field, Pittsburgh

Érdemes lesz ébren maradni ma éjjel, hiszen azonos mérleggel áll a két nagy rivális, szóval a hangulat mellett a tét is adott egy meghatározó összecsapáshoz. Az 5-3-as mutatóban a Ravens 2-2-es csoportmérleget tud felmutatni, a Steelers viszont 1-2-t, így jelenleg a vendégek állnak jobban. Főleg mivel a 2. héten - szintén főműsoridőben - már legyőzték egyszer a nagy riválist, és nagyban limitálni tudták azt a támadósort, amely múlt héten felrobbant a Colts ellen. Ben Roethlisberger 522 yardjának és 6 touchdownjának most a felét is kihívás lesz összehozni ha a Baltimore a 2. heti arcát mutatja. A klubtörténet 3. legjobb offenzív produktuma ugyanakkor vészjósló a Ravens számára is, hiszen mi más hozhatná meg egy támadósor kedvét, ha nem az, hogy harminc év után 50 pont fölé mennek? Le'Veon Bell már 1086 scrimmage yardnál tart, szóval Big Ben kikapcsolása csak az egyik fele a megoldandó feladatoknak. A sikerhez elengedhetetlen, hogy kevesebb büntetést és labdaeladást vétsenek a hazaiak mint az odavágón. Az elmúlt 7 egymás elleni meccsen a sárgák 19 turnovert írhattak fel, míg Flaccóék összesne hármat.
A Ravens-nek nem fér bele még egy AFC North bukta azok után, hogy a Bengals úgy nyert ellenük, hogy egy 80 yardos támadást vittek a 4. negyed végén. Akkor maradt ugyan válaszlehetősége a csapatnak, de idő alig, így 24-27 lett a végeredmény, továbbra is 4 szereplősként tartva a csoport első helyéért tartó versenyfutást. Még talán az L-nél is jobban fog fájni Jimmy Smith kiesése, hiszen a cornerback a gárda legvékonyabb egységéből dőlt ki legjobb játékosként. Antonio Brownnak újabb kiváló napja lehet, hiszen az már a Bengals elleni 1 driveból kitűnt, hogy Dominique Franks nem tud eleget fejlődni 1 hét alatt, hogy felvegye a kesztyűt Brownnal, vagy a többi pittsburghi elkapóval - például azzal a Martavis Bryanttel, aki magasságával és sebességével új lehetőséget nyitott Todd Haley playbookjában. A labda másik oldalán is megvan a gyenge pont, Cortez Allent lecserélték a Colts ellen és Mike Tomlin egyelőre titokzatos a további sorsát illetően. Hiába a jelentős győzelem, a Steelers védelme kapta a yardokat rendesen egy hete is, és a Smith & Smith kooperáció ellen megint izzadós napja lesz Dick LeBeau legényeinek. Az előző 25 összecsapásból csak egy meccs volt, még 2011-ben ahol volt 300+ yardos QB bármelyik csapatban, a mai könnyen lehet egy újabb felvonás mivel mindkét gárda a futás ellen produkál jobb számokat. Joe Flacco eddig csak 9 sacket volt kénytelen elviselni, ami a tavalyi 48-as mértékhez képest mondani se kell, hogy mekkora változás, szóval a Steelers pass rush mai felbukkanása váratlan fordulat lenne. Pittsburghben is nagyszerű napot zárt a támadófal, de 1 meccs alapján trendről nem beszélhetünk, ha a mait is lehoznák hasonló szinten, az már komoly bravúr lenne.
Klubszimpátia függvényében lehet tippelni, hogy ki fog nyerni, de más objektív faktor szerint találgatás helyett meg kell nézni a meccset inkább.
több mint 9 éve
#steelersforever Pittsburgh Steelers 12
LÁJK, HA SZERINTED IDÉN BEJUTUNK A PLAY-OFFBA!!!(Y) (Y) (Y)
több mint 9 éve
#steelersforever Pittsburgh Steelers 12
Inkább az Óriás Dongómalkav
azért akadt már meg párszor az óriásdongó a hollók (szarkák 😀 ) torkán 😀zzz888
Remélem ez most is így fog történni!!!!!!!! 😀 😀 😀
több mint 9 éve
#steelersforever Pittsburgh Steelers 12
A MESTER (Y) (L) (Y) (L) (Y)
több mint 9 éve
#steelersforever Pittsburgh Steelers 12
Legyen így!!!

Legkedveltebb fórum hozzászólások

Azok a régi szép idők...

😊 😊 😊 (Y)