Walter Payton élete

2011 július 25-én az NFL rajongók fellélegezhettek. Megszületett ugyanis a régen várt megállapodás, és eldőlt, idén ősszel is kialvatlanul megy mindenki hétfőn iskolába/munkába, lehet ugyanis NFL meccseket lesni. Július 25-e azonban a Nemzeti Futball Liga kedvelői számára más miatt is figyelemre érdemes, ez ugyanis Walter Payton születésnapja. Hogy ki is ő? Nos, egyrészt azért remélem, hogy sokan képben vannak a legendás játékos személyével, másrészt ez utóbbi cikkben is szeretném bemutatni őt, hogy mindenki számára világos legyen, mekkora egyénisége volt ő a ligának. Kezdésnek annyit, hogy a Hall of Fame tag játékos és edző, Mike Ditka úgy jellemezte őt, mint a legjobb játékost, akit valaha látott, de hozzátette, hogy emberként még ennél is nagyobb személyiség volt. Lássuk tehát, hogyan alakult Walter "Sweetness" Payton életpályája.

A kis Walter Edward és Alyne Payton gyermekeként jött napvilágra Mississippi államban, Columbiában. A család három gyereke közül Walter már ekkor kitűnt aktivitásával, lelkes tagja volt a természetvédelmi egyesületnek, a Little League baseball csoportosulásnak, valamint aktív templombajáró is volt. Baseball iránti érdeklődése amiatt is lehetséges, hogy apja, Edward maga is baseballozott, alacsonyabb, félprofi szinten. Payton a John J. Jefferson középiskolában újabb hobbit talált magának, belépett ugyanis az atlétikai csapatba, énekelt az iskolai kórusban, illetve dobolt a suli zenekarában, iskolán kívül pedig jazz-rock bandákban. Első pár középiskolai évében a futball nem vonzotta, mivel bátyja, Eddie a csapat megbecsült tagja volt, és a kis Walter nem akart versengeni vele. Mikor Eddie elvégezte a középiskolát, az edző kérte Paytont, hogy próbálja ki magát a futballpályán. Walter Payton azzal a feltétellel kezdte meg karrierjét, hogy továbbra is zenélhet a sulibandában. A focirajongók szerencséjére az edző elfogadta eme feltételt. Payton hamar sikeres lett a running back posztján, noha 5'10" (178 cm) magasságával kimondottan alacsonynak számított, viszont ereje és sebessége révén mégis a csapat húzóemberei közé emelkedett. Az iskolát Payton junior évében beolvasztották a szomszédos Columbia középiskolába, és a Jefferson edzőjét, Charles L. Bostont másodedzővé fokozták le. Payton a tavaszi edzések bojkottálásával fejezte ki nemtetszését, de ősszel visszatért a csapatba. Jól tette, a Columbia ugyanis váratlan 8-2es mérleggel zárt, Paytonra pedig felfigyeltek a scoutok országszerte.

Habár Walter vitán felül a liga legtehetségesebb középiskolás futói közé tartozott, az SEC konferenciából senki sem ajánlott neki ösztöndíjat, ekkoriban ugyanis még igen kevés színesbőrű játékost fogadtak el. Payton (ekkor már bátyját, Eddiet követve) a Jackson State Egyetemet választotta, mely egy hagyományosan afroamerikai intézmény. A helyi Tigrisek színeiben több, mint 3500 yardot futott, 6,1 yardot átlagolva. 65 TD-t szerzett college karrierje alatt, megdöntve az NCAA rekordot. 1973-ban All-American lett, a rákövetkező évben pedig az év legjobb fekete játékosának választották. Walter Payton 1975-ben diplomázott, a klasszikus futballista szaknak számító kommunikáció szakon. Plusz adalék, hogy az országszerte ismert becenevét (Sweetness) is az alma materben kapta Payton, kedves személyisége, atletikussága után, valamint ironikusan utalva erőszakos játékstílusára. 1996-ban a College Hall of Fame-be is beválasztották.

1975-ben a drafton Payton karrierje első és egyben utolsó állomáshelyére, a Chicago Bears csapatába került. A Medvék az első kör negyedik helyén választották őt, várva tőle a támadójáték fellendülését, és az 1972-ben visszavonult futólegenda, Gale Sayers utódlását. Az ekkor még januárban tartott drafton még két későbbi HoF tag, Fred Dean és Randy White talált gazdát. Payton első szezonja nem sikerült túl fényesre, 679 futott yardig jutott, 7 TD-vel, első meccsén nyolc kísérletból zéró yardot hozott össze, legjobb meccse az utolsó fordulóban volt a New Orleans ellen, 20 labdacipelésből 134 yard. A következő szezonban Sweetness rátett egy lapáttal, ezer yard fölé jutott, 17 TD-t összeszorgoskodva. Be is választották a Pro Bowlra, ahonnét el is hozta az MVP címet. 1977-ben sem lassított, 16 TD, 1852 futott yard, az AP és a Pro Football Writers MVP címe mellett már vitán felül ő volt a liga egyik legfélelmetesebb futója. Kiemelkedő meccset játszott csapatával a Vikings ellen november 20-án, ahol megdöntötte az egy meccsen futott legtöbb yard rekordját, kettővel többet szerezve, mint a titulust addig 273-mal birtokló OJ Simpson. A teljesítmény értékét növeli, hogy mindezt influenzával küszködve érte el. A rekord 23 évig élt, Corey Dillon döntőtte meg 2000-ben a Denver ellen, Bengals tagként. Jelenleg 296 a rekord, Adrian Peterson (nem a korábbi chicagoi, hanem a Viking) tartja. Érdekesség még, hogy Payton ekkoriban néha más posztokra is beállt, mint elkapó, punter, vagy akár QB.

A Bears ennek ellenére eleinte nem volt túl sikeres csapat, Payton érkezése óta csak 2 PO szereplést tudtak elérni. A menedzsment ezért 1982-ben Mike Ditkát nevezte ki főedzőnek. Ditka első szezonja 3-6-os összmérlegű volt (igen, 3-6, sztrájk miatt rövidített szezon). Utána azonban 8-8-as és 10-6os szezonok következtek. Payton mindkét évben 1400 futott yard fölé jutott, 1984-ben pedig Jim Brown összesen futott yard rekordját adta át a múltnak. 1985-re pedig összeállt a nagy csapat. A "punky QB" Jim McMahon és Payton vezérelte támadósor a második legjobb volt a ligában, a Tampa 46-os védelmi felállással operáló defense pedig a liga történetének egyik legjobbja lett, rekord kevés pontot kapva. Ennek a védelemnek volt oszlopos tagja a friss HoF tag Richard Dent, valamint a Bears legenda Mike Singletary, a "Szamuráj". A döntőben a Medvék 46-10-re kiütötték a Patset, Walter azonban TD nélkül maradt. Ennek oka, hogy szinte minden playben ketten-hárman ügyeltek rá, úgy pedig még neki is nehézkes a pontszerzés. Azonban több hely jutott így a többieknek,  és az aranygyűrű óriási eredmény így is.

Walter tizenkét év foci után is 1333 yardig jutott 1986-ban, ahol a Bears a Redskins ellen esett ki a rájátszásban. A szezon után Payton bejelentette, hogy abbahagyja a futballt a következő, 1987-es szezon után. Utolsó évében 533 yardig jutott, mivel a labdacipeléseket megosztotta Neal Andersonnal. Az évet egy újabb Redskinstől elszenvedett vereség zárta, 1988 január 10-én. Walter Payton visszavonulásakor 16726 yarddal az NFL történetének legeredményesebb futója volt. Ő volt az első afroamerikai az NFL modern történetében (1955-), aki olyan rekordot adott át a múltnak, amit addig csak fehérek tartottak. 110 futott TD mellett 15 elkapott is a neve mellett állt (4538 yard). Payton 34-es mezét a Bears visszavonultatta, és 1993-ban Walter Payton a profi futball Hall of Fame tagja is lett. Tizenhárom éves karrierje során egyetlen meccset hagyott ki, még újoncként, amit utána sokáig bánt, mivel szerinte képes volt a játékra a bokabántalmak ellenére, edzői azonban inkább pihentették.

Payton mottója a "sose halj meg könnyen" volt. Bob Hilltől, a korábbi egyetemi edzőjétől vette át, és ez a címe a posztumusz kiadott önéletrajzi könyvének is. A mottó a gyakorlatban azt jelentette, hogy (még edzéseken is) Walter nem futott ki az oldalvonalon, hanem az utolsó yardokig harcolt, kifejelve a védőket. Paytonnak ezenfelül furcsa futóstílusa is volt, melyet videófelvételeken lehet leginkább megfigyelni. Ezzel a furcsán lépdelő, szokatlan futással Payton össze akarta zavarni ellenfeleit, valamint előnyt szerezni azokkal szemben, akik valójában gyorsabbak voltak nála. Stílusához hozzátartozott még, hogy újra divatba hozta a hetvenes években kikopott stiff armot, valamint távolugró múltját hasznosítva nem volt rest olykor a védőket átugorva TD-t elérni. Továbbá futásnál Payton kevésbé hajlította be a térdeit, mint mások, ezzel is védve azt, ami a futballistának az egyik legterheltebb szerve. 1983-ban így is átesett egy artroszkopiás beavatkozáson. Walter a touchdownok után legtöbbször nem ünnepelt, hanem szimplán átadta a labdát valamely csapattársának, vagy a bírónak. Nem vett részt az ekkoriban megjelenő "ünnepeljünk minél extrémebb módon, és csináljunk hülyét magunkból, ezzel legyünk népszerűek" mozgalomban. Inkább máshogy mókázott, volt példa, hogy befutott meccs után az öltözőbe, és kizárta társait, míg ő vidáman zuhanyozott. A liga történetének egyik legnagyobb futója volt, de nem szabad elfelejteni, hogy remek fegyver volt a passzjátékban is.

Payton 1976-ban elvette Connie Norwoodot, két gyerekük született, Jarrett és Brittney. Jarrett apja nyomdokába lépett, és futójátékos lett. 2005-ben World Bowl győzelemig jutott az Amsterdam Admirals színeiben, majd a Titans harmadik számú futója lett. A CFL-ben Montrealban és Torontóban játszott, jelenleg a Chicago Slaughter arénacsapatát erősíti. Walter visszavonulása után vállalkozóként próbált érvényesülni, résztulajdonos lett például a Dale Coyne Racing nevű CART csapatban. A csapat ma is megy, egyik pilótája a Forma-1-ből is ismert Sebastien Bourdais, de a közelmúltbeli F1-esek (és így talán az olvasók számára is ismert pilóták) közül ment náluk Cristiano da Matta, Tarso Marques, Gaston Mazzacane, Alex Yoong, Justin Wilson, vagy az 1979-ben Ferrarival világbajnok Jody Scheckter fia, Tomas. Payton másik sikeres vállakozása a Walter Payton Roundhose, mely egy olyan épületet takar, ami egyszerre étterem, múzum, bankett hely, és sörgyár. Jól hangzik, igaz? Az itt készült sör 2000-ben díjat is nyert, az ingatlan már 1999-ben.

Evezzük hajónkat szomorúbb vizekre. Walter Payton 1999 februárjában jelentette be, hogy egy ritka autoimmun májbetegségben szenved, melynek neve elsődleges szklerózis cholangitis, mely egyfajta rákos megbetegedéshez vezetett. Payton élete utolsó hónapjaiban a szervtranszplantáció mellett kampányolt, holott ez számára már nem volt opció, mivel annyira előrehaladt a betegsége. Payton emellett elkezdte önéletrajzi könyvét, a "Never Die Easy"-t. Utolsó megjelenése a nyilvánosság előtt egy Chicago Cubs meccsen volt áprilisban, Mike Ditkával, ahol ő végezte el a kezdő dobást. Walter Payton 1999 november elsején tért örök nyugalomra. Az NFL a héten minden meccs előtt megemlékezést tartott, a Bears játékosok egy 34-es logót viseltek a mezükön, Walterre emlékezve. Payton testét elhamvasztották. A nyilvános gyászszertartáson a Soldier Fielden megjelent a korábbi NFL commish Tagliabue, a privát szertartáson pedig Illinois kormányzója, Chicago polgármestere, John Madden, a teljes Bears vezetőség, valamint korábbi társak, mint Singletary és McMahon.

Payton öröksége tovább él. A Walter és Connie Payton Alapítvány eleinte a szervdonorok fontosságát hangsúlyozta. Mikor Payton megjelent a nyilvánosság előtt programjával, az Illinois-i szervbankhoz tömegesen jelentkeztek felajánlók, és közel 13000-n regisztráltak a programra. A program ezenfelül minden évben játékokat ajándékoz a rászoruló gyerekeknek karácsonykor, és 2002-ben a Walter Payton rák alapítványt is létrehozták. Payton emellett sok játékos életét is meghatározta. Emmit Smith elsírta magát, mikor megdöntötte Payton egyik rekordját. LaDainian Tomlinson 2006-os, rekordokat döntő szezonjában végig kiemelte, hogy legfőbb példaképe Payton volt. Ahman Green, aki a Bears ősi riválisánál, a Packersnél játszott, szintén legnagyobb idoljának nevezte Waltert, és a Pure Payton című filmet minden meccse előtt megnézte. Képzeljük el, ahogy a Green Bay futója a Chicago legendájának filmjét nézi a Bears elleni sorsdöntő meccs előtt. Na ekkora egyéniség volt Payton. Az NFL minden évben odaadja a Walter Payton Díjat a közösségi munkában leginkább jeleskedő játékosnak. A legutóbbi győztes Madieu Williams, a Vikings safetyje.

Habár most mindenki az új szezon lázában ég, azért néha jó visszaemlékezni a régi legendákra, az amerikaifutball ikonjaira, hőseire. Erre van egyrészt a Hall of Fame sorozatunk az újonnan beiktatott tagokkal, másrészt pedig ez a cikk. Payton karrierje jó példa, hogy lehet valaki példamutató mind a pályán, mind azon kívül. Reméljük, emléke sokáig fennmarad majd, és a rajongók nem felejtik el, mit tett le az asztalra a stadionokon kívül és belül egyaránt. Ebben bízom én is.

Pap Dániel (konqueror)