Fantasy Football?

Az offseason unalmainak feledtetésére megpróbáljuk bemutatni az egyik legjobb NFL-lel kapcsolatos szórakozást, illetve próbálunk segíteni a játékot már ismerőknek, a jobb taktika kialakításában a következő cikksorozatunkban.


Fantasy Football. Sokaknak már nem ismeretlen ez a kifejezés, de abban is biztos vagyok, hogy rengetegen még nem találkoztak ezzel a kiváló szórakozási lehetőséget nyújtó játékkal. A következőben eme laikusokat szeretném bevezetni a fantasy foci világába, egészen az alapoktól, illetve a fantasy draft szezon elején a későbbiekben pár listával próbálok meg segítséget nyújtani a választásokhoz. Nézzük tehát sorban mit is kell tudni erről a dologról.

Mint a nevében is benne van, ez a dolog arról szól, hogy rakjunk össze egy saját amerikai foci csapatot, az NFL-ben játszó játékosokból. A cél, hogy az általunk birtokolt játékosok való életben nyújtott produkciói alapján szerzett pontokból többet érjünk el mint ellenfeleink. Ez a sikerélmény mellett arra is jó, hogy a kezdőbb NFL fanok jobban figyeljék a liga történéseit, illetve a játékosok teljesítményét, megismerve ezzel a ligát. Sok site-on lehet játszani ezt a játékot, illetve többféle rendszerben, változó szabályzatokkal, most nézzük ezeket sorban.

I. Hol játszhattok fantasy focit:
NFL.com: A liga hivatalos oldalán természetesen van ilyen játék, főleg kezdőknek ajánlott
Yahoo.com: A yahoos fantasy ligák már kicsit képzettebbeknek, illetve a nagyobb kihívásokat keresőknek ajánlott, sok féle beállítási lehetőséggel
ESPN.com: Az ESPN fantasy játéka, talán a legtöbb lehetőséget nyújtja.

II. Alapvető játék fajták:
    a. Egyéni támadós, defense teames játék (Classic): Ebben a játék stílusban csak a támadó posztokra lehet embereket rakni. Az alapvető beállításban 1 QB, 2 RB, 2 WR, 1 TE, 1 K kell a csapatba, illetve egy posztra running back, vagy wide receiver játékost rakhatunk. Rajtuk kívül még szerepelnie kell egy defense/special teamnek(a továbbiakban DST), ami egy valódi csapat védekező és speciális egységét foglalja magában. Pontozásban irányítóknál a passzolt yardok számát, a passzolt TDket, esetleg futott yardokat és TDket számítják pluszpontnak, illetve az interceptionök, fumblek és sackelések miatt vonnak le pontokat. A futók, elkapók és tight endeknél a futott, elkapott yardok és touchdownok érnek pontot, és természetesen  a  labdavesztések járnak mínusz egységekkel. A rúgók esetében a berúgott field goalok számítanak pontnak, természetesen a távolságtól függő értékben, illetve ugyan ez igaz fordítva is a kihagyott kísérletek esetében, valamint az extra pontoknál. A védekező és speciális egységek teljesítményét egyben számolják, a választott csapat összes játékosa beletartozik. Fantasy pontjaikat, a pályán engedett pontokból és az elért „extra dolgokból” (sack, labdaszerzések, safetyk) számolják ki és ehhez adják a speciális egység returnökből és esetleg elért pontjaiból szerzett értékeit.
    b. Egyéni támadós, védőegységes játék (IDP): Ez a fajta játék már a nehezebb kategória. Itt az előbb felsorolt támadó posztok számítanak, illetve a védelem is egyéni játékosokból áll, de nem a valódi felállás szerint hanem 2 csoportra osztva, defensive line és defensive back játékosokra. A DL-ben defensive tackle, defensive end és linebacker poszton játszó játékos lehet a csapatban, míg a DB sorban cornerbackek és safetyk. A támadó sorok pontozása azonos a classic játéktípussal, míg a védelemben minden játékost egyénileg elért dolgai alapján pontoznak. Tackle, sack, interception, fumble kierőszakolás, fumble megszerzés, safety, pass deflection, esetleg védekező TD.
    c. Teljesen egyéni játékos játék(szintén IDP): A fantasy legtöbb odafigyelést igénylő, de talán legizgalmasabb fajtája, amikor a megszokott és korábban már részletezett támadó posztok mellett, komplett, egyéni játékosokból álló védelmet kell összerakni. Külön az összes védekező poszttal (DE, DT, LB, CB, S) illetve még puntert és head coachot is kell a csapatba állítanunk. A védők pontozása ugyan az, mint az előző IDP leírásban szerepel. A puntereket rúgási átlaguk és az elért 20 és 10 yardon belülre rúgott labdái után értékelik, míg az edzőket csapatuk heti teljesítményének függvényében, a győzelem vagy a vereség mértéke alapján, pozitívan vagy negatívan.

III. Ligatípusok:
    a. Résztvevők szerint:
        1. Publikus: Minden fantasys oldalon megtalálható dolog. Publikus, tehát minden felhasználó számára elérhető ligák, ahová regisztrálva besorsol a rendszer. Itt lényegében a világ bámely részéről jött játékosokkal összekerülhetünk
        2. Privát: Ez egy izgalmasabb dolog. Baráti társaságok és egyéb közösségek létrehozhatnak saját, privát ligákat, amiben csak meghívásos alapon lehet bekerülni, így saját barátaink, ismerőseink ellen mérettethetjük meg csapatunkat. Egy privát ligának kell, hogy legyen egy vezetője (commish), aki megalkotja a bajnokságot, beállítja a szabályokat, illetve meghívja a játékosokat, sőt szinte egyes helyeken, pl az ESPN játékában sokkal többféle dolgot változtathat és adhat meg a pontozástól kezdve a draftsorrendig.
    b. Játék típus szerint:
        1. Egymás elleni (Head to Head): A nevében is benne van a lényege. Az ilyen típusú játékban hétről hétre egymás ellen mérkőznek a fantasy csapatok. A játékhét végén a több pontot szerző csapaté a győzelem értelemszerűen. H2H ligákban általában a valódi NFL szezon 13-14. játékhetéig tartanak az alapszakasz küzdelmei, majd a beállításoktól függően következik a rájátszás, a ligában megfelelő helyen végzett csapatoknak. A rájátszás általában 2-3 körös, szinte soha nem játszanak már az utolsó, szinte kiszámíthatatlan NFL játékhéten.
        2. Pontozásos (Points only, Roto): Ez a fajta liga abban különbözik, hogy itt nem játszanak közvetlenül egymás ellen a csapatok, hanem folyamatosan gyűjtik a pontokat, és a végén az nyer akinek a játékosai a legtöbbet szorgoskodják össze a 17. játékhét végére
        3. Keeper: Ez nem teljesen másik játéktípus. Keeper ligán roto és head to head rendszerben is lehet játszani. A különbség annyi, hogy a résztvevő GM.ek, egy előre megszabott mennyíségű játékost megtarthatnak a következő szezonra is a csapatukból, így tehát ez egy több éves játék.

IV. A fantasy bajnokságok menete:
    a. Draft: Minden fantasy bajnokság ezzel kezdődik. Itt lehet kiválasztani, hogy kit szeretnénk a csapatunkban tudni. A főbb tipusai, az auto draft és az élő draft. Auto Draft esetén a gép lényegében kisorsolja egy rangsor alapján a játékosokat a GM-ek között. A live draft viszont szinte teljesen úgy zajlik mint a való életben. A commish által meghatározott időben, az adott oldal draft kliensén bejelentkeznek a résztvevők, és egy sorsolt vagy beállított sorrend szerint saját maguk választják csapatukba a játékosokat. A sorrend „kígyó” rendszerű, tehát aki az első körben elsőnek választott, az a másodikban utolsónak fog és így tovább. Ezeken a klienseken van chat is általában, így nagyon jó hangulatú összejövetelek a fantasy draftok.
    b. Waiver: A Waiver egy speciális időszak, ami alatt csapat nélküli játékosokat lehet szerezni. Ez az időszak általában 2 nap. A draft és minden játékhét után van ilyen, illetve a csapatból kidobott játékosok is ide kerülnek. Ez annyiban különbözik a szabadügynök(free agent) státusztól, hogy itt a különböző waiver értékkel ellátott csapatok előnyt élveznek, így könnyebben tudnak lecsapni egy-egy játékosra. Példával lehet talán a legjobban bemutatni ezt a dolgot. A draft után minden csapat kap egy waiver számot. Aki a drafton elsőnek választott, az kapja a legnagyobb sorszámot, míg, aki utolsónak az a legkisebbet. Ennek azért van jelentősége, hogyha  egy waiveren lévő játékost több csapat is szeretne megszerezni, akkor a waiver rangsorban előrébb lévő csapat kapja meg a 2 napos periódus végén.
    c. Szabadügynök igazolás (free agency): A waiver periódusokat követő napokban a meccsek elkezdődéséig az ilyen státuszú játékosokat, „aki kapja marja” alapon lehet felvenni a csapatunkba
    d. Meccsek: Bármely fajta ligában, a valós mérkőzések kezdetéig változtathatunk csapatunk keretén, amint elkezdődtek a meccsek, azok a játékosok, akiknek a valós csapata már játszik, nem mozdíthatóak. Mivel a meccsek nem egységes kezdésűek, így pl a vasárnap 10-kor játszó játékosokat természetesen még lehet mozgatni a 7-órási meccsek kezdete után
    e. játékos cserélgetés( trade): Mint a való életben, itt is lehet a csapatok között játékosokat cserélgetni. Ilyenkor az oldalon megadott helyen lehet küldeni ajánlatot a másik GM-nek, aki ha elfogadja a cserét, és az megfelel a fair play szabályainak (ezt a commish ellenőrzi és unfairség esetén vétózhat) akkor a játékosok csapatot váltanak.

Első résznek úgy gondolom ez elég lesz, sőt kicsit tömény is. Remélem sikerül kedvet csinálnom sokaknak a játékhoz. Ha valakinek kérdése van a fantasyval kapcsolatban, az megteheti itt a commentekben, de e fórum vonatkozó Fantasy Football topikjában is. Következő részben néhány tippel szolgálok a kezdőknek, illetve az irányítókkal elkezdődik a játékosok fantasy rangsorolása is.

Tálosi Tibor (haromt)