2014 Mock Draft Game értékelés

Írta: Höri — 2014. április 15., 15:34

Keveseket érint, de a közösség mindennél fontosabb.

2014 Mock Draft Game értékelés

A bowl.hu évek óta rendszeresen megrendezi a maga mock játékát, miután a szabadügynök-piac már lenyugodott, és a csapatok is nagy részben a draftra koncentrálnak már. 32 bátor jelentkező igyekszik megoldani a választott csapata hiányait, amit most kielemzünk, hogy mennyire sikerült. Ráadásul ezúttal ketten. Sajnos idén több volt a lemondás/elmaradás mint a szokásos, de a legtöbben komolyan vették magukat.

 

Arizona Cardinals

Hulkeinstein

1/20 Calvin Pryor, FS (Louisville)
2/20 Jeremiah Attaochu, OLB (Georgia Tech)
3/20 Marcus Smith, OLB (Louisville)
4/20 A.J. McCarron, QB (Alabama)
5/20 Terrance Mitchell, CB (Oregon)
6/20 Jalen Saunders, WR (Oklahoma)


Vassadi: A free safety és a pass rusherek érthetők, de Veldheer és a felépülő Cooper még nem oldják meg teljesen az OL problémáit, ehhez képest oda még hátsó körös pick sem érkezett. Palmer célpontjainak sorát sem ártott volna bővíteni, mivel Saundersből legfeljebb return specialist lehet az NFL-ben, annak pedig már ott van Ginn, továbbá McCarront nehezen tudom elképzelni Arians rendszerében.
Osztályzat: C

Höri: Marha nagy a bizalom Attaochu felé ha 32 pick múlva már hozni kell helyette Marcus Smith-t laughing Őt leszámítva tetszik a névsor, Saunders-t kimondottan favorizálom, hiába írta be a chatbe Vassadi, hogy ő nem tongue-out Még a McCarron-projektet se tartom halvaszületettnek.

Osztályzat: B+

Atlanta Falcons

berger90

1/6 Greg Robinson, OT (Auburn)
2/5 Jimmie Ward, SS (Northern Illinois)
3/4 C.J. Fiedorowicz, TE (Iowa)
4/3 Yawin Smallwood, ILB (Connecticut)
4/39 Jay Prosch, FB (Auburn)
5/7 Bennett Jackson, CB (Notre Dame)
6/6 Ed Stinson, DE (Alabama)
7/5 Kadeem Edwards, OG (Tennessee State)
7/38 Kenarious Gates, OT (Georgia)
7/40 Bennie Fowler, WR (Michigan State)


Vassadi: És nyomást ki fog generálni? A második körös pickkel sokkal ésszerűbb lett volna Dee Fordot vagy Van Noy-t behúzni, az edge rushernek eleve nagyobb az értéke, mint egy safety-nek, mellesleg Ward inkább SS, és nem erről a posztról lett elküldve a tavalyi kezdő. Smallwoodot én nem kedvelem, és egyébként is felesleges még egy ILB a Weatherspoon-Worrilow-Bartu hármas mellé, mint ahogy fullbackből is lehetett volna használhatót találni később is (Copeland pl. undrafted lett); ezekkel a pickekkel is lehetett volna sokkal jobban gazdálkodni (pl. safety-t húzni, ha második körben jön az edge rusher).
OsztályzatC-

Höri: Az elsd három príma, de Smallwood semmivel se tud többet mint mondjuk Dent. Fullback meg minek kell egyáltalán? Tanuljanak Ewingból. Stinson szerintem sokkal korábban ki fog menni mint a 6/6, de a másik 4 hátsó köröstől nem ájulok el.
Osztályzat: B

Baltimore Ravens

Blaise

1/17 Zack Martin, OT (Notre Dame)
2/16 Lamarcus Joyner, CB (Florida State)
3/15 DaQuan Jones, DT (Penn State)
3/35 Trevor Reilly, OLB (Utah)
4/34 Cameron Fleming, OT (Stanford)
4/38 Terrance West, RB (Towson)
5/35 DeAndre Coleman, DL (California)
6/18 Shaq Evans, WR (UCLA)


Vassadi: Evans ugyan nem Mike, csak Shaq, de ez a pick is tetszik, viszont ennél komolyabb WR húzás is jöhetett volna, mondjuk valamelyik harmadik körös cetlivel, de a negyedik végén sem feltétlenül húztam volna OT projectet, ha már Martin volt az első körös választott. Ami nagyobb baj, hogy a free safety teljesen kimaradt, mert Joyner nickel backnek jó lesz, és az kell is Graham távozása után, de kellett volna valaki, aki - némi tanulás után, vagy akár már újoncként - teljes munkaidős FS lehet.
OsztályzatC

Höri: Martin jó fit ide, Osemelével összeillenek, de Fleming minek? Látom az OT-depth hiányát, de ott lett volna jobb value, más poszton biztosan. DaQuan mikor fog felmenni a pályára? Szerintem semmikor és akkor még Coleman is itt van. A Reilly-Kruger pótlás kiböki mindannyiunk szemét, nice try. Látom nagy a bizalom Rice felé, hogy csak 4. körben jött futó. Westre marha kíváncsi vagyok mit tud a profik közt. Én hamarabb húztam volna WR-t mellesleg.
Osztályzat: C

Buffalo Bills

Dexxter Tailor

1/9 Taylor Lewan, OT (Michigan)
2/9 Austin Seferian-Jenkins, TE (Washington)
3/9 Cyril Richardson, OG (Baylor)
4/9 Kenny Ladler, FS (Vanderbilt)
5/9 Devin Street, WR (Pittsburgh)
7/9 Aaron Lynch, DE/OLB (South Florida)


Vassadi: Ladler talán enyhe reach, de összességében igencsak rendben van ez a draft class, minden komolyabb hiányposzt meg lett oldva. Már csak egy franchise QB-t kell szereznie a csapatnak. tongue-out
OsztályzatA-

Höri: A Richardson-húzást valószínűtlennek érzem Chris Williams botrányos szerződése után, én már ott (vagy korábban) hoztam volna safety-t, mert Byrd nélkül eléggé gondban lesznek. Streetből én nem nézek ki sokat, szerintem számos jobb WR-t lehetett volna vinni. Annak örülök, hogy Lynch nem lett túl korán kiválasztva. Lewan LT lesz?
Osztályzat: B-

Carolina Panthers

Habi

1/28 Eric Ebron, TE (North Carolina)
2/28 Antonio Richardson, OT (Tennessee)
3/28 Louchiez Purifoy, CB (Florida)
4/28 Jared Abbrederis, WR (Wisconsin)
5/28 James Hurst, OT (North Carolina)
6/28 Isaiah Lewis, SS (Michigan State)
7/10 Jerick McKinnon, RB (Georgia Southern)


Vassadi: Szépen sorban jöttek a játékosok a legégetőbb needekre, Ebron draftolása a WR-ínségre is többé-kevésbé gyógyírt jelent, ráadásul elég jó value pick, Richardsonról már nem is beszélve.
Osztályzat: A-

Höri: Több sebből vérzik a Panthers, 1/28-as csapattól szokatlanul sok felé el lehet indulni a drafton ha erősíteni akarunk. A felírt nevek közül egyik sem hülyeség, de eléggé meg lennék lepve, ha ténylegesen tight end draftolással rukkolnának elő Riveráék az első két nap. Kevesebb luxust engedtem volna meg magamnak ha a Carolinát választom.
Osztályzat: C

Chicago Bears

phylos

1/14 Darqueze Dennard, CB (Michigan State)
2/19 Dominique Easley, DT (Florida)
3/18 Ahmad Dixon, SS (Baylor)
4/17 Anthony Steen, OG (Alabama)
5/16 Aaron Murray, QB (Georgia)
6/7 Storm Johnson, RB (Central Florida)
6/15 Dontae Johnson, FS (North Carolina State)


Vassadi: Tillman visszaigazolásával együtt is érthető a CB pick 1/14-re, bár pont Peanut jelenléte miatt célszerűbb lett volna megfordítani az első és második körös CB, illetve DT húzás sorrendjét, úgy value szempontjából is jobban ki lehetett volna jönni a dologból (Easley második körös bereach-elésére gondolok). Dixonnál jobb értéket is lehetett volna találni a harmadik kör közepén, az OG picket pedig kissé luxusnak érzem a negyedikben, elvégre Slauson és Long személyében két abszolút megbízható kezdő guardja van a csapatnak. Azokra a posztokra, ahova feltétlenül kellett, érkezett is játékos, csak értékileg van velük probléma, így összességében ez nem igazán adja.
OsztályzatC-

Höri: Dennard nagyon jó, de annyira nem vészes a helyzet, hogy 1. körös CB-re rászorulna a csapat. És abban se vagyok biztos, hogy Easley tud hozni olyan impaktot a csapatba, amilyet egy 2. köröstől elvárnak, látva a tavalyi botladozást. Beton OL van, szerintem Steen megint luxus pick. És Murray is, inkább írjon alá Freeman a padra. Sokat mondó, hogy a kedvenc húzásom Storm Johnson a 7-ből.
Osztályzat: C, olyan mintha nem is a Bears-nek húzott volna phylos

Cincinnati Bengals

empty taxi

1/24 Kony Ealy, DE (Missouri)
2/23 Morgan Moses, OT (Virginia)
3/24 Phillip Gaines, CB (Rice)
4/23 Devonta Freeman, RB (Florida State)
5/24 Deion Belue, CB (Alabama)
6/23 George Uko, DT (USC)
6/36 Khairi Fortt, OLB (California)
7/24 Brett Smith, QB (Wyoming)
7/37 Christian Bryant, FS (Ohio State)


Vassadi: A CB a csapat egyértelműen legnagyobb needje, oda korábban kellett volna hozni valakit, lehetőleg olyat, aki instant impactet jelent; 1/24-re nagyon adta volna magát a Fuller pick (bár a Chargersnek is empty draftolt, és nyilván inkább a saját csapatának adta őt 1/25-re  tongue-out ). Michael Johnson távozása miatt valóban nem árt, ha komolyabb picket áldoz a csapat edge rusherre, de a tavalyi Dunlap szerződéshosszabbítás és második körös Hunt draft után azért egy első körös DE elég meredek. Moses rendben van, steal, és ha valahol, akkor itt ki tudják hozni belőle a maximumot. A hátsó körökben semmi extra, összességében ez egy közepes draft.
Osztályzat: B-

Höri: Mivel Gabó accountját elutasította a skynet, így egy kevésbé jelentős munkássággal van dolgunk. Hátul kezdem, ahol a hátsó 5 játékos közül én csak a kiváló Brett Smith-t lennék képes jó szívvel draftolni, a többieket pótolhatónak érzem az undrafted divízióból. Freeman szerintem steal, és Moses is értékesebb mint sokan hiszik, itt jó fogás. Gaines-ben még keresem azt az X-faktort, amit sokan megtaláltak. Ealy is logikus pick MJ távozása után, bár sose lesz olyan jó mint az immár tampai.
Osztályzat: B- mert konzervatívabb mint amire számítottam


Cleveland Browns

Danny

1/4 Blake Bortles, QB (Central Florida)
1/26 Xavier Su'a-Filo, OG (UCLA)
2/3 Carlos Hyde, RB (Ohio State)
3/7 Jarvis Landry, WR (LSU)
3/19 Bashaud Breeland, CB (Clemson)
4/6 Jordan Tripp, LB (Montana)
4/27 Paul Richardson, WR (Colorado)
5/5 Marqueston Huff, S (Wyoming)
6/4 Laurent Duvernay-Tardif, OT (McGill)
7/3 James Wilder Jr., RB (Florida State)


Vassadi: Ben Tate-től én nem várok sokat Clevelandben, de első számú futónak igazolták, így pedig felesleges ennyire korai picket RB-re ellőni, még ha a class legjobbjára is lett feláldozva az a cetli. Kár, mert ezt leszámítva a korai és középső körös pickek jól lettek felhasználva (a két negyedik köröst is beleértve), és ugyebár ez a lényeg; maximum annyi, hogy egy komolyabb FS jöhetett volna, adott esetben Richardson helyett. Amennyiben Hyde helyett mondjuk egy tight end érkezik, ez bőven átlagon felüli draft class lehetett volna, bár ha azt mondtam, Tate-ben én nem hiszek, Hyde pedig az idei felhozatal nr. 1 RB-je, akkor egye fene, megadjuk...
OsztályzatA-

Höri: Itt csak az utolsó 2 autopickelést kellett felvállalnom, Wildert mondjuk nem kedvelem, de LDT simán sleeper-esélyes, nem? Huffot példátlan módon imádja Nawrocki az NFL.com-on (top100!), Trippet meg Szaba hasonló szinten, utóbbit pedig én egyáltalán nem ismerem, sorry. Egyébként egy impresszív osztály ez, még az első körös guard pickkel is. Richardsonra szerintem már Landry után nem volt szükség, valami DL ott jobban nézett volna ki szvsz.
Osztályzat: A

Dallas Cowboys

Kroos

1/16 Anthony Barr, DE/OLB (UCLA)
2/15 Gabe Jackson, OG (Mississippi State)
3/14 Anthony Johnson, DT (LSU)
4/19 Lamin Barrow, LB (LSU)
5/18 Josh Huff, WR (Oregon)
7/14 Morgan Breslin, DE/OLB (USC)
7/16 Nat Berhe, SS (San Diego State)
7/23 Cornelius Lucas, OT (Kansas State)
7/33 Eathyn Manumaleuna, DT (BYU)
7/36 Garrett Gilbert, QB (SMU)
7/39 Lorenzo Taliaferro, RB (Coastal Carolina)


Vassadi: Barr 4-3-ban? Ne már. Nem épp klasszis játékosok szerepelnek jelenleg a Cowboysnál OG poszton, de azért ennél nagyobb needjei is vannak a csapatnak, jobb helye is lett volna a második körös picknek. A későbbi húzások között nincs különösebben jó value pick, ami valamelyest kompenzálhatná a gyenge kezdést, így pedig a komplett draft class is csak átlagon aluli minősítést érdemel.
OsztályzatC-

Höri: Kroos se ölt bele túl sok időt a 7. körös felkészülésre, pedig a bajnokságot ott lehet megnyerni! Barr mint 4-3-as DE kicsit karakteridegen, de Ware se illett jobban a rendszerbe. Nem vagyok róla meggyőzve, hogy az OG poszton van a 2. legnagyobb baja a csapatnak, én ezzel tuti vártam volna. Ettől a drafttól nem lett a Dallas a csoport esélyese, maradjunk ennyiben.
Osztályzat: C-

Denver Broncos

Általános Doktor

1/31 Bradley Roby, CB (Ohio State)
2/31 Chris Borland, ILB (Wisconsin)
3/31 Jeremy Hill, RB (LSU)
4/31 Bryan Stork, C (Florida State)
5/31 Aaron Colvin, CB (Oklahoma)
6/31 Cassius Marsh, DE (UCLA)
7/31 Jeff Janis, WR (Saginaw Valley)


Vassadi: Semmi eget rengető, ami nem is feltétlenül baj, mert orvosi műhibát sem követett el a doktor úr, értsd nincs rossz pick, reach, stb. Erős átlagos draft class, ami a Broncosnak jelen állapotában, ezzel a kerettel bőven elég is.
Osztályzat: B

Höri: Ha az első 3 a Roby-Hill-Borland sorrendben jött volna, azt mondom kiváló, ebben a felállásban viszont nem értem a kedves kollégák hozzáállását. Roby a kedvenc cornerem, szóval jár a plusz pont az 1. körös bizalomért, és így a térdnélküli Colvin rehabját is ki lehet várni, lásd Quanterus. Ezért jó PO-csapatnak draftolni. Én nem vártam volna a 7. körig a WR drafttal, akár Stork helyén ellőttem volna egy lehetőséget.
Osztályzat: A-

Detroit Lions

Shilkor

1/10 Justin Gilbert, CB (Oklahoma State)
2/13 Kyle Van Noy, OLB (Brigham Young)
3/12 Kareem Martin, DE (North Carolina)
4/11 Bruce Ellington, WR (South Carolina)
4/33 Chris Davis, CB (Auburn)
4/36 Jon Halapio, OG (Florida)
6/13 Cairo Santos, K (Tulane)
7/12 Tom Savage, QB (Pittsburgh)


Vassadi: Azt elfelejtettem mondani a draft előtt, hogy aki Chris Davisnek munkát ad, az F mínusznál jobb értékelést nem kaphat a draftjára. tongue-out Komolyra fordítva a szót, az első pickre 100-ból 99 ember helyesen tippelt volna, de nincs ezzel gond, a csapat messze legégetőbb needjére érkezett a poszt legreményteljesebb prospectje. Ezzel ellentétben Van Noy nem kimondottan needre jött, de remek value pick, mint ahogy a negyedik körben kiválasztott nagyszerű slot receiver is (aki Tate leigazolása után bőven elegendő WR fronton történő erősítésnek). Egy safety-t hiányolok, az jöhetett volna Davis vagy Halapio egyaránt reach-szagú behúzása, vagy akár Martin helyett is, mert DE is ráért volna később, illetve nem ártott volna egy centert is draftolni, hogy Raiola mögött tudjon egy évig tanulni a leendő utódja.
OsztályzatB-

Höri: Ott a végén a bolondok aranya, most írta be Gil Brandt a 40. helyre a big boardon Savage-t, a csávóhoz szerintem kihívták a mentőt. Van Noy egy érdekes elképzelés, mert bár Ansaht ő tanította meg focizni, itt nem látom a helyét. Wide-9-ba legalábbis nem, ha flexibilisebben áll hozzá a dolgokhoz „Caldwell“, akkor értéknek számítana. Kareem Martin igen nagy baklövés, Devin Taylor mindenben jobb nála és ő se játszik annyit, mint érdemelne. Davis a visszahordási tudása miatt beleférne, hogy korábban viszik mint kéne, de itt van Ross, már nincs reá szükség, főleg Gilberttel. Halapio helyén miért nem center jött?
Osztályzat: C-

Green Bay Packers

deyell

1/21 Ryan Shazier, LB (Ohio State)
2/21 Demarcus Lawrence, DE/OLB (Boise State)
3/21 Ed Reynolds, FS (Stanford)
3/34 Cody Latimer, WR (Indiana)
4/21 Caraun Reid, DL (Princeton)
5/21 Walt Aikens, CB (Liberty)
5/36 Jake Murphy, TE (Utah)
6/21 Ryan Carrethers, NT (Arkansas State)
7/21 Gabe Ikard, C (Oklahoma)


Vassadi: Lawrence-szel kapcsolatban erőteljes fenntartásaim vannak, és amúgy se gondolom, hogy ennek a csapatnak második körös edge rusherre van szüksége, illetve ha nem is teljesen indokolatlan a korai WR húzás, de szerintem a harmadik körös kompenzációs pickkel jobban is lehetett volna sáfárkodni - hiába távozott James Jones, a Nelson-Cobb-Boykin trió elég ütős, a tavalyi hátsó körös / undrafted receiverek közül valakiből úgyis komoly tényező lesz, és azért mégiscsak Aaron Rodgers osztogatja a passzokat Green Bay-ben. Ellenben tight endet, esetleg centert lehetett volna magasabban is húzni. Nálam ez egy közepes draft.
OsztályzatC+

Höri: Drip nem jött el, és sajna nem emlékszem ki ugrott be. A hátsó 4 pickben nem látom az értéket, bár Aikens-t nem is ismerem túlságosan. (Bezzeg AaDixon-ikrek a harmadosztályból)! Reidet kedvelem, de itt mit játszana? Latimer egyre divatosabb, komolyan rá kellene néznem hogy miért. Reynolds nem valami jó, de ide még be is férhet akár. Shaziert imádom, de jobban örülnék ha olyan helyre kerülne, ahol több helyen van pusztítani.
Osztályzat: B- 

Houston Texans

sutianap

1/1 Johnny Manziel, QB (Texas A&M)
2/1 Louis Nix III, NT (Notre Dame)
3/1 Trent Murphy, DE/OLB (Stanford)
4/1 Dri Archer, WR (Kent State)
4/35 Andre Williams, RB (Boston College)
5/1 Max Bullough, ILB (Michigan State)
6/1 Jon Don Duncan, TE (Dixie State)
6/5 Josh Mauro, DE (Stanford)
6/ 35 John Urschel, OG (Penn State)
7/1 Justin Britt, OT (Missouri)
7/41 Denicos Allen, ILB (Michigan State)


Vassadi: 1/1-re három(?) QB közül kellett választani egyet, nem nagy ügy, Nix 2/1-re történő draftolása ellenben igen komoly steal, és az ő érkezése még azt is kompenzálja, hogy - Antonio Smith távozása ellenére - elmaradt a jelentősebb DE pick. Ahogy már a mockomban is írtam, Watt mögé nyugodtan oda lehet tenni Murphy-t LOLB-nek, így ez a húzás is rendben van, Archer helyett viszont jöhetett volna egy olyan elkapó, aki stabil harmadik számú receiver lehet, mert belőle szituációs játékosnál aligha lesz több. A project játékosoknál jól lettek eltalálva a posztok.
OsztályzatB+
Höri: Archer és Johnny megdobja az átlagot, de ennél unatletikusabb osztályt nehéz lett volna összerángatni. Andre Williams-nek mondjuk drukkolok, hogy jó legyen, de egyébként csak Manziel, akit szívesen látnék saját csapatomban. CB nem kell egyáltalán? Bullough-val is erős fenntartásaim vannak, hogy ki tudna-e bontakozni Cushing társaként. Reális esély van, hogy a névsor fele nem kerül be az 53-ba.
Osztályzat: C-

Indianapolis Colts

Höri

2/27 Jonathan Dowling, S (Western Kentucky)
3/26 Victor Hampton, CB (South Carolina)
5/26 Kapri Bibbs, RB (Colorado State)
6/27 Trey Burton, WR (Florida)
7/17 Cody Hoffman, WR (BYU)


Vassadi: Höri érezhetően nem arra ment rá, hogy itt jó értékelést kapjon. laughing Dowlingban van fantázia, de ha ez a legnagyobb pozitívum, amit egy adott prospectről el lehet mondani, akkor azt legkorábban a negyedik körben választod ki, nem a másodikban. A needeket elnézve a Colts mondjuk megteheti, hogy reach-el a második kör végén, de azon a helyen még hemzsegtek a Dowlingnál fényévekkel jobb opciók. Hampton jó fogás a harmadik kör végén, akárcsak Hoffman, akiről a legtöbben igencsak megfeledkeztek ebben a parádés WR classban, könnyen előfordulhat, hogy IRL sem draftolják ennél sokkal korábban, de még sokakat meglephet. Szóval „van benne fantázia”. laughing
Osztályzat: C

Höri: Zse-ni-á-lis! Látszik a GM-en, hogy holmi rangsorok nem befolyásolták a döntésében és végig nagyszerű #SLEEPER játékosokat választott fontossági sorrend alapján a hiányposztokra. Ez igen.
Osztályzat: A+


Jacksonville Jaguars

iktriad

1/3 Jadeveon Clowney, DE (South Carolina)
2/7 Timmy Jernigan, DT (Florida State)
3/6 Jimmy Garoppolo, QB (Eastern Illinois)
4/5 Billy Turner, OL (North Dakota State)
4/14 Lache Seastrunk, RB (Baylor)
5/4 Mike Davis, WR (Texas)
5/10 Crockett Gilmore, TE (Colorado State)
5/19 Michael Sam, DE (Missouri)
6/3 Kevin Norwood, WR (Alabama)
6/29 Corey Linsley, C (Ohio State)
7/7 Matt Hazel, WR (Coastal Carolina)


Vassadi: Nem kis kockázatvállalás volt ilyen sokáig várni a QB pickkel, de végülis bejött a gambling. A második kör elején nem feltétlenül húztam volna DT-t egy olyan csapatba, ahol rengeteg a need, de ezen a poszton speciel Sen’Derrick Marks korrekt teljesítményt nyújtott, Ziggy Hood pedig 16 milliós szerződéssel érkezett, de Jernigan itt kitűnő value pick, és az említett úriembereknél nagyságrendekkel tehetségesebb. A többi picken nem nagyon van mit magyarázni, azokra a posztokra jöttek a játékosok (még a projectek is), ahol a leginkább szükséges az erősítés, komoly need pedig úgy látom, nem maradt ki, így jól sikerült a Jaguars draftja.
OsztályzatA

Höri: A Jernigan-picket nem vágom mi indokolta, 68 DLineman van a keretben, erre a 2. körben jön még egy (ráadásul Clowney-val)? Seastrunk nálam alulértékelt kategória, és talán Gilmore is, bár itt a helyén ment ki. Sam legalább akkora hatással lehet a védelemre, mint Denard a támadósorra! A Garoppolóból lesz valami, akkor okos class ez, ha nem, akkor öngól. (Nyilván a többi QB karrierje is befolyásolja majd).
Osztályzat: B-

Kansas City Chiefs

Janek

1/23 C.J. Mosley, ILB (Alabama)
3/23 Stanley Jean-Baptiste, CB (Nebraska)
4/24 Antone Exum, DB (Virginia Tech)
5/23 Devon Kennard, OLB (USC)
6/17 Ryan Grant, WR (Tulane)
6/24 James White, RB (Wisconsin)


Vassadi: Érdekes körülmények között jött össze ez a draft class, és a Chiefs-szurkolók nem is lehetnének maradéktalanul elégedettek ezzel a névsorral, sőt. A legnagyobb probléma, hogy a várva várt korai WR pick elmaradt, holott jelen pillanatban egyértelműen ez a poszt tűnik a csapat legnagyobb needjének. Mosley értékileg sem rossz húzás, könnyen a liga legjobb linebacker-sora állhatna össze KC-ben az ő érkezésével, és a középső körös DB pickek is érthetők, de bőven hagy kívánnivalót maga után ez a class.
Osztályzat: C

Höri: Janek megkésett, így csak a 2. félidőben élvezhettük a pickjeit és társaságát. Ez meg is látszik a SJB-Exum duón, külső szemlélő számára is bűzlik az autodrafttól, de legalább az egyik jó eséllyel beválik, szerintem Exum. Persze az FS-kedés mindkettőnél opció, szóval ki tudja mi volt itt a cél. A Kennard-pick szerintem teljesen vakvágány, de a hatodik körösök nem rosszak.
Osztályzat: C+

Miami Dolphins

Höri

1/19 Cyrus Kouandjio, OT (Alabama)
2/18 Jordan Matthews, WR (Vanderbilt)
3/17 Will Sutton, DT (Arizona State)
4/16 Chris Watt, OG (Notre Dame)
5/15 Brock Vereen, S (Minnesota)
6/14 Ross Cockrell, CB (Duke)
7/19 Kevin Pierre-Louis, OLB (Boston College)


Vassadi: A Dolphins GM posztjára jelentkező user távollétében Kouandjiót még én küldtem Miamiba, majd utána Höri vette át a stafétát. Az OL egyik kritikus pontjára érkezett megoldás az első körben, és ugyan guard is jött később, de azt célszerűbb lett volna már a harmadik, vagy akár a második körben húzni. A korai WR draft Wallace egysíkúsága és Hartline nem épp no. 1 receiver kvalitásai miatt még érthető is, DT fronton viszont a Randy Starks - Earl Mitchell páros mögött ott van a backupnak igencsak korrekt Jared Odrick is a csapatban, így jobban is el lehetett volna használni ezt a picket.
OsztályzatC+

Höri: 6/7 rész saját munka, miután a gazdájuk nem jött el és az első körben Vassadi behomerkedte a kamerunit. Nagyjából csak olyan posztokra jött ember, ahonnan volt jelentős távozójuk, vagy nem volt távozó, csak lyuk. Jó esély van rá így is, hogy minden játékost később fognak IRL kiválasztani mint itteni helyük. Ez mondjuk engem nem befolyásol, egyedül Wattnál mentem durván szembe a mainstream rangsorokkal, de őt az offszezon-sérülése veti vissza, nem a mutatott forma. A tavalyi ügyek után az is fontos volt, hogy értelmes emberi lényeket válasszak, ez az egyetemek neveiből is kitűnik. Vereen poén lenne amint szereli a bátyját évente sokszor. KPL a rotoworldön top100-as prospect valamiért. Így utólag ránézve kimondottan anti-workout class ez, de sebaj.
Osztályzat: B

Minnesota Vikings

Toca

1/8 Khalil Mack, DE/OLB (Buffalo)
2/8 Dee Ford, DE (Auburn)
3/8 Zach Mettenberger, QB (LSU)
3/32 Ka'Deem Carey, RB (Arizona)
4/8 Craig Loston, SS (LSU)
5/8 Ricardo Allen, CB (Purdue)
6/8 Spencer Long, OG (Nebraska)
7/8 John Brown, WR (Pittsburg State)


Vassadi: Máig nem értem, mi szükség volt Ford behúzására, miután az első körben érkezett Mack, Griffennek 40+ milliós szerződést adott az FO, és ott van még Brian Robison is. Kár érte, mert a többi pickkel nincs probléma; ha a második körben mondjuk egy guard vagy egy cornerback jön, akkor ennél lényegesen jobb osztályzatot érdemelt volna ez a class.
OsztályzatB-

Höri: Toca, aki a GM game-ben semmit sem hajlandó csinálni itt sem erőltette meg magát a hátsó körökben, de az első 5 pick magáért beszél, én Dee Fordban is hiszek, jobban mint mások. Mondjuk Mettenberger se fog azonnal csodát tenni, márpedig a legtöbb Viking drukker erre vágyna. Norv Turnernek ugyanakkor jó fit, egyértelműen látni a logikát a választásban. Meg a többiben is.
Osztályzat: A-


New England Patriots

tomi-tomi

1/29 Jace Amaro, TE (Texas Tech)
2/30 Scott Crichton, DE (Oregon State)
3/29 Dakota Dozier, OG (Furman)
4/30 Christian Kirksey, OLB (Iowa)
4/40 Brandon Coleman, WR (Rutgers)
6/22 Taylor Hart, DE (Oregon)
6/30 Trey Millard, FB (Oklahoma)
7/29 Jemea Thomas, S (Georgia Tech)


Vassadi: Itt is másolta a Pats a Broncost (vagy a Broncos a Patset), a márciusi fegyverkezési verseny után ők sem voltak különösebb kényszerhelyzetben egyik poszton sem, így kis túlzással csak arra kellett figyelni, hogy legalább egy Rutgers alumnus mindenképpen legyen a classban. tongue-out Ő mondjuk kisebb reach útján került New Englandbe, de nem vészes. Egy valamivel korábbi (strong) safety picket hiányolok, de egyébként korrekt munka.
Osztályzat: B
Höri: Irreális, hogy nincs 2. napos névtelen safety a keretben, de az hitelt ad a történetnek, hogy 0 darab kezdőjátékossal kalkulálhatunk első évben, annak ellenére, hogy többen máshol azonnal felmehetnének a pályára. Szóval Amaro és Crichton is eléggé kényelmes helyzetben lenne itt, akár első napos impaktot nyújtva. A Rutgers-pickért jár a pacsi, még akkor is ha Coleman sose fog 230 yardnál többet elkapni egy év alatt.
Osztályzat: B, mivel a Pats-draftot lehetetlen elrontani.


New Orleans Saints

lol

1/27 Marqise Lee, WR (USC)
2/26 Jaylen Watkins, CB (Florida)
3/27 Telvin Smith, LB (Florida State)
4/26 Jordan Zumwalt, ILB (UCLA)
5/27 De'Anthony Thomas, RB/WR (Oregon)
5/29 Tyler Larsen, C (Utah State)
6/26 Chris Boswell, K (Rice)


Vassadi: Egy slot-only corner a második kör végén egyértelmű reach, és Smith harmadik kör végi kiválasztásában is némileg ezt érzem. Ezeken mondjuk valamelyest enyhít, hogy az FA-mozgások után kritikus hiányposztja nem maradt a csapatnak, hacsak a WR-t nem vesszük annak, de oda érkezett megoldás az első körben. Összességében kicsivel átlag alatti a class minősége.
Osztályzat: C+

Höri: Telvin Smithnek nagy pártolója vagyok, de nem 3-4-ben. Főleg nem Zumwalttal súlyosbítva. Akkor már inkább Watkins helyén lehetett volna hozni jobban ide illő ILB-t, vagy beérni akkor a boccsal. Vagy Watkins helyett hozni egy potensebb CB-t tongue-out Én Leeben se bízom annyira, mint a boardokon elfoglalt helyezése, de nem akarok mindenben belekötni. DAT az új Sproles? Hiszem ha látom.
Osztályzat: C-

New York Giants

Asbee

1/12 Aaron Donald, DT (Pittsburgh)
2/11 Troy Niklas, TE (Notre Dame)
3/10 Weston Richburg, C (Colorado State)
4/13 JaWuan James, OT (Tennessee)
5/12 Robert Herron, WR (Wyoming)
5/34 Chris Smith, DE (Arkansas)
6/11 Colt Lyerla, TE (Oregon)


Vassadi: Ehhez nem nagyon tudok mit hozzáfűzni, Jerry Reese-nek is valahogy így kellene csinálnia.
OsztályzatA

Höri: Ez jó. Ha úgy nézzük, 3 játékos is potenciálisan a class legjobbja lehet, Donald, Richburg és Niklas, ha a klasszikus értelemben vett TE-feladatokat vesszük. A nem-klasszikusra pedig ott van Lyerla. James remek depth, Herron is ígéretesebb mint Jernigan, csak hogy a törpéknél maradjunk, Smithben mondjuk nem látom hogyan férne be a rotációba, de ez a pick valószínűségén nem változtat.
Osztályzat: A

New York Jets

Beki

1/18 Brandin Cooks, WR (Oregon State)
2/17 Marcus Roberson, CB (Florida)
3/16 Carl Bradford, OLB (Arizona State)
4/4 Dion Bailey, FS (USC)
4/15 Arthur Lynch, TE (Georgia)
4/37 Trai Turner, OG (LSU)
5/14 Howard Jones, OLB (Shepherd)
6/19 Isaiah Crowell, RB (Alabama State)
6/33 Tajh Boyd, QB (Clemson)
6/34 Vinnie Sunseri, S (Alabama)
6/37 Avery Williamson, ILB (Kentucky)
7/18 Erik Lora, WR (Eastern Illinois)


Vassadi: New York zöldebbik felében is elégedettek lehetnének az itt összejött felhozatallal - gyakorlatilag az összes választottról elmondható, hogy értéknek megfelelően, hiányposztra húzott játékos, ezzel párhuzamosan pedig egyetlen jelentősebb need sem maradt ki, így jár az átlagon felüli minősítés. (A pickek második fele Höri nevéhez fűződött.)
OsztályzatB+

Höri: Újabb kooperálás, itt az utolsó 5 picket bízták rám. Az a fele jobb is a draftnak, mint a közepe tongue-out Ugyan Cooks egy remek indítás, de a következő ötösből én egyedül Bradfordot támogatom, igaz őt se ilyen rendszerben képzelem el. A Turner-picket érzem a legfeleslegesebbnek a sok hasonló tudású, tweener(?) OLineman közé, de Lynch komoly hatásáról is nehéz lenne meggyőzni. A Howard Jones-pick értékes lehet, a 6. körben pedig kitettem magamért mint látható tongue-out Sunseri az új Leonhard! Williamson az új Trevathan! Boyd és Crowell meg kezdő potenciállal bír ezen a rosteren, nem vicc.
Osztályzat: C, mert a posztokkal nincs gond.

Oakland Raiders

szaba

1/5 Sammy Watkins, WR (Clemson)
2/4 Derek Carr, QB (Fresno State)
3/3 Brandon Thomas, OG (Clemson)
4/7 Kelcy Quarles, DT (South Carolina)
7/4 Jay Bromley, DT (Syracuse)
7/20 Andre Hal, CB (Vanderbilt)


Vassadi: Amikor a játék zajlott, még nem lehetett tudni, hogy Thomas ACL-szakadást szenvedett, így ezt természetesen nem rovom fel a GM-nek. Sőt, egészségesen az ő harmadik kör elején történő kiválasztása stealnek minősíthető, akárcsak Carr, aki úgy fest, IRL közelebb lesz az 1/4-hez, mint a 2/4-hez. Ennyi draftcetliből ezt lehetett kihozni; egy újabb olyan draft class, ahol nincs komolyabban kifogásolható pick.
OsztályzatB+

Höri: Carr sikerességéről erős ellenérzéseim vannak NFL-szinten, de ezt leszámítva jól összerakott, átgondoltnak tűnő class ez, kár, hogy Thomas azóta csúnyán összetörte magát.
Osztályzat: A


Philadelphia Eagles

Shawn84

1/22 Kelvin Benjamin, WR (Florida State)
2/22 Deone Bucannon, SS (Washington State)
3/22 Christian Jones, LB (Florida State)
4/22 Ego Ferguson, DL (LSU)
5/22 T.J. Jones, WR (Notre Dame)
7/22 Zach Fulton, OG (Tennessee)


Vassadi: Mindegyik pick védhető, de egy edge rushert én mindenképpen beiktattam volna valahova (legkésőbb a középső körök valamelyikében); kell a vérfrissítés az öregedő Cole, a korántsem no. 1 pass rusher kaliberű Barwin, és a rendszeridegen Graham által alkotott egységnek. A rossztól azért így is távol áll ez a class.
Osztályzat: B-

Höri: Kelly ritkán dolgozik Benjamin-szerű elkapókkal, így ez a házasság engem eléggé meglepne, de arra se számítottam, hogy Foles lesz az embere, szóval le az előítéletekkel. Bucannon szerintem az utolsó azonnal bevethető safety volt a placcon, nagyon kellett azon a helyen a behúzása. A 3. körben nem nyúltam volna linebackerhez, akkor inkább Ego helyett egy korábbi DL-picket könnyebb lenne megindokolni. Huff már kiment, Shawn az idei Banks-díjas.
Osztályzat: B-

Pittsburgh Steelers

Klaci79

1/15 Odell Beckham Jr., WR (LSU)
2/14 RaShede Hageman, DL (Minnesota)
3/33 Jackson Jeffcoat, OLB (Texas)
4/18 Rashaad Reynolds, CB (Oregon State)
5/17 Charles Sims, RB (West Virginia)
5/33 Seantrel Henderson, OT (Miami)
6/16 Shaquille Richardson, CB (Arizona)
6/39 Richard Rodgers, TE (California)
7/15 Tom Hornsey, P (Memphis)


Vassadi: Beckham draftolása is vállalható, mert elkapóra szükség van, de sablonos vagy sem, ott bizony a szokásos Nix/Tuitt picknél kellett volna maradni. Hagemanért én nem igazán vagyok oda, annak a draftpozíciónak a környékén már lehet vele rizikózni, azt viszont nem gondolom, hogy egy olyan csapatnak kellene bevállalnia, amelyiknek instant impactre van szüksége a védőfalban. Jeffcoat nem kimondottan system fit, Henderson draftolása pedig jelen körülmények közepette még akkor is fejvakarós, ha ötödik kör végi picket áldoz rá valaki (aztán persze lehet, hogy ő lesz az új Burfict...). A két utolsó választott helyett reményteljesebb projectekbe is be lehetett volna fektetni, és bár ez sokat nem nyom a latba, mindent egybevetve átlagon aluli ez a draft class.
OsztályzatC-

Höri: Bajban vagyok mert van 2 olyan játékos is, akit akkor se draftolnák, ha agyonvernek (Hageman, Seantrel), és Jeffcoatot valamint Reynoldsot is túlértékeltnek tartom, szóval ezt nehéz megmenteni. Beckham szerintem nem reach, hiába mondja azt az emberek fele, és a Sims-iránti szimpátiám sem újdonság. Szerintem a két CB közül egyikkel sincs előrébb a csapat, ami ugye a top hiányposztok egyike. Külön bosszús vagyok a 7. körös punter-pick miatt, olyankor megbotránkoztató húzásokkal kell operálni, mégiscsak egy játék ez, de az osztályzatba nem számítom be.
Osztályzat: C-


San Diego Chargers

empty taxi

1/25 Kyle Fuller, CB (Virginia Tech)
2/25 Jack Mewhort, OT (Ohio State)
3/25 Justin Ellis, NT (Louisiana Tech)
4/25 Will Clarke, DE/OLB (West Virginia)
5/25 Daniel Sorensen, SS (BYU)
6/25 Michael Campanaro, WR (Wake Forest)
7/25 Ronald Powell, OLB (Florida)


Vassadi: Felemás. Fuller és Clarke kimondottan jó pick, és talán még Sorensen is ebbe a kategóriába sorolható, ellenben Ellis harmadik körös kiválasztását korainak tartom, Mewhort draftolását pedig nem igazán értem, amikor végre normális kezdő OT párosa van a csapatnak.
OsztályzatC+

Höri: Bár nem az én ízlésemre szabták, nem tudok belekötni egyik pickbe se, különösen Sorensen tűnik jó tanítványnak Weddle bandájába. De egyébként bármelyik játékosban benne van, hogy megragad a keretben hosszabb távon, az elején Fuller meg máris a legjobb CB lenne a keretben.
Osztályzat: A

San Francisco 49ers

vassadi

1/30 Jason Verrett, CB (TCU)
2/24 Davante Adams, WR (Fresno State)
2/29 Donte Moncrief, WR (Ole Miss)
3/13 Keith McGill, CB (Utah)
3/30 Travis Swanson, C (Arkansas)
3/36 Shayne Skov, ILB (Stanford)
4/29 Adrian Hubbard, OLB (Alabama)
5/30 David Fales, QB (San Jose State)
7/27 Dezmen Southward, S (Wisconsin)
7/28 Gator Hoskins, TE (Marshall)
7/30 Anthony Fera, K (Texas)


Vassadi: Bowl.hu /forum/nfl_-_csapatforumok/san_francisco_49ers/1050418
Osztályzat: A-

Höri: A csapat, amelyben még a tavalyi draftoltak is várakoznak a debütálásra. A 2 CB-2 WR indítást indokoltnak tartom, bár biztos sokan felkapják rá a fejüket. Főleg mert Verrettnél hasznosabb CB kevés van. McGill szerintem 3/13-on tuti nem lesz bent IRL, szóval az is jó meglátás. A Skov-Harbaugh reúnió azon kevés opciók egyike, ahol el tudom képzelni, hogy a festett képű hasznos legyen. Az alja is rendben van, boldogok lesznek a waiver-első csapatok.
Osztályzat: A

Seattle Seahawks

Medvepapa

1/32 Martavis Bryant, WR (Clemson)
2/32 Joel Bitonio, OT (Nevada)
4/32 Brent Urban, DE (Virginia)
5/6 Michael Schofield, OT (Michigan)
5/32 Ben Gardner, DE (Stanford)
6/32 Tre Boston, S (North Carolina)
7/32 Marcus Williams, CB (North Dakota State)


Vassadi: Egy ilyen első körös pick után nehéz lett volna korrektnek minősíthető draft classt összehozni (kiváltképp úgy, hogy hiányzik a csapat harmadik körös cetlije), nem is sikerült a GM-nek. Bitonio több poszton is bevethető támadófalember, ideális az OL fronton nehézségekkel küzdő Seahawks számára, de ő azon a helyen érték szempontjából maximum átlagos pick, a hátsó körökben semmi extra, Bryant 1/32-es kiválasztása (ordas reach, és még csak nem is kirívó needre érkezett) pedig nagyon lehúzza a Seattle draftját.
OsztályzatD

Höri: Ha Bryant kimegy első körben, veszek egy Seahawks-sapkát. Bitonio nagyon trendi, tán még hamarabb is elmegy majd mint Mártavis. Urban perfekt fit, Carrollék biztosan tudják majd mihez kezdjenek a volt hokissal. A többiek pedig mind a waiverre mennek, okosan nem erős játékosokat választott Medveapapa.
Osztályzat: C, de az Seattle-szinten elit sealed

St. Louis Rams

BigBen7

1/2 Jake Matthews, OT (Texas A&M)
1/13 HaHa Clinton-Dix, FS (Alabama)
2/12 Allen Robinson, WR (Penn State)
3/11 Pierre Desir, CB (Lindenwood)
4/10 Bishop Sankey, RB (Washington)
5/13 Russell Bodine, OL (North Carolina)
6/12 James Gayle, DE (Virginia Tech)
6/38 A.C. Leonard, TE (Tennessee State)
7/11 Logan Thomas, QB (Virginia Tech)
7/26 Shamar Stephen, DT (Connecticut)
7/34 Chandler Jones, WR (San Jose State)
7/35 Travis Carrie, CB (Ohio)


Vassadi: Két top 15-ös pickkel könnyű helyzetben volt a GM, de valóban, ilyesmi draftról álmodhatnak a Rams szurkolói. Sankey nyilván BPA pick volt, de szerintem ott célszerűbb lett volna még az OL-be húzni valakit, illetve Desirnél jobb CB prospectek is elérhetőek voltak még azon a helyen, de az összképen ezek nem sokat rontanak.
OsztályzatA-

Höri: Egész hadsereg érkezett, Logan Thomasért jár a troll plakát. Stephen esélyes, hogy hamarabb elkél majd. Az első 5 húzással nagy baj nincs, bár engem meglepne ha Matthews IRL is beelőzné Robinsont. Desir játéktudása felől speciel nem vagyok meggyőződve annyira, hogy 3. kört adjak érte.
Osztályzat: B-

Tampa Bay Buccaneers

Habi

1/7 Mike Evans, WR (Texas A&M)
2/6 Stephon Tuitt, DT (Notre Dame)
3/5 Marcus Martin, C (USC)
5/3 Xavier Grimble, TE (USC)
6/9 Tyler Gaffney, RB (Stanford)
7/6 Khyri Thornton, DT (Southern Mississippi)


Vassadi: WR és DT poszton is szerepel egy-egy ligaelit játékos a Bucsban, de ettől függetlenül Evanst és Tuittot is jó picknek tartom. Grimble akár még steal is lehet, ha bebizonyosodik, hogy valóban csak a USC-n nem tudták kiaknázni a benne rejlő potenciált. Amit hiányolok, az a linebacker, oda mindenképpen kellett volna húzni minimum egy jobbfajta project játékost, de így is tetszetős a kalózok draftja.
OsztályzatB+

Höri: Fake is lemondta a versenyt, így a Tampa ideiglenes gazdáját se tudom kicsoda, de itt Evans-en kívül egy tetszetős játékost se sikerült szállítania. Tuittra mi szükség van? Hát Martinra EDS mögé? És Gaffney-re 4. számúnak? Még szerencse, hogy Evans ennyire jó, így nem ez a leggyengébb osztály.
Osztályzat: D+

Tennessee Titans

Rajna

1/11 Teddy Bridgewater, QB (Louisville)
2/10 Tre Mason, RB (Auburn)
4/12 Daniel McCullers, NT (Tennessee)
5/11 Prince Shembo, OLB (Notre Dame)
6/10 Preston Brown, ILB (Louisville)
7/13 Brandon Linder, OG (Miami)


Vassadi: Nem lehet azt mondani, hogy sablonosra sikeredett az első körös választás, de valljuk be, Locker eddigi „csillogása” alapján nem lenne meglepő, ha a Titans - új vezetőedzővel az élén - QB pickkel nyitná a draftot. A Greene - McCluster split-carry-ben én sem hiszek, kell egy igazi feature back Johnson távozása után (főleg egy újonc QB mellé), így Mason jó húzás. Front seven játékosokkal tele a roster, a középső-hátsó körökben lehetett volna más irányba orientálódni, de ettől függetlenül rendben van ez a class.
Osztályzat: B

Höri: Rajna kevés vacilállás és nullára redukált trashtalk mellett lőtte be a pickjeit, amikkel mellesleg reális esély van, hogy a top1QB-RB duóra tett szert, azért az megsüvegelendő. Mondjuk McCullers-ben a világon ő bízik a legjobban a rokonok mellett. Shembo pedig sose lesz akkora karakter mint a Survivor Samoa versenyzője, off vége.
Osztályzat: A

Washington Redskins

kristof

2/2 David Yankey, OL (Stanford)
3/2 Terrence Brooks, FS (Florida State)
4/2 E.J. Gaines, CB (Missouri)
5/2 Nevin Lawson, CB (Utah State)
6/2 Charles Leno, OT (Boise State)
7/2 Kirby Van Der Kamp, P (Iowa State)


Vassadi: Yankey olyan szempontból nem rossz pick, hogy Gruden a PBS-t preferálja, Yankey igazi ground-and-pound offense-ből jön, és mind guard, mind RT poszton lehet rá számítani, de nála jobb értéket is lehetett volna draftolni 2/2-re. Kétségtelen, hogy kritikus pont a secondary, de ez a nagy DB vadászat szerintem egy kissé el lett túlozva, máshová is kell az erősítés, pl. jelen állás szerint Darryl Sharpton (vagy Akeem Jordan) tűnik a Redskins egyik kezdő ILB-jének.
Osztályzat: C+

Höri: 1. kör nélkül nehéz varázsolni, gyenge is lett ez a névsor. Ahol Yankey a hőzónév, ott sok jóra ne számítsunk. A két új CB hány keretben lévőhőz képest upgrade? Brooks-szal nem lenne alapvetően bajom, ha nem lennék véres szájú Phillip Thomas-pártoló. Arról is vitatkozhatunk, hogy ha 6 pickje van egy csapatnak, mennyire számít hanyagságnak a 7/2-t punterre elhasználni. Egy ILB-t én hiányolok eléggé.
Osztályzat: D

 


Hozzászólások

több mint 9 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 185 — bútor
hát, a szmájlik beillesztésével még van baja a rendszernek 😀

több mint 9 éve
Asbee New York Giants California Golden Bears 14 — OL- és Afrika szakértő
kitűnő értékelés
több mint 9 éve
hát itt van némi érdekesség számomra. PL: Clinton-Dix szerintem már az 1. körben, vagy max a 2. kör legelején el fog kelni.
Ami még érdekesebb számomra, hogy Dri Archer nem szerepel a listán (vagy csak elkerülte a figyelmem, mindenesetre 2x is átnéztem az egészet, de nem találtam). Ő lehet az új Sproles, csak magasabb, és gyorsabb kiadásban. Nem tudom elképzelni, hogy nem draftolja senki (mondjuk azt nem tudom, hogy mennyire sérülékeny, lehet ez játszik közre, mert nem egy vastag emberke)
több mint 9 éve
na, 3. nekifutásra csak megtaláltam Archer-t 😊
Ami gátolt benne az az volt, hogy WR-ként volt feltüntetve itt, de valójában Ő inkább futó, mint elkapó
több mint 9 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 46
na, 3. nekifutásra csak megtaláltam Archer-t 😊
Ami gátolt benne az az volt, hogy WR-ként volt feltüntetve itt, de valójában Ő inkább futó, mint elkapóshagi0206
Valójában inkább egyik se.
több mint 9 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 185 — bútor
hát itt van némi érdekesség számomra. PL: Clinton-Dix szerintem már az 1. körben, vagy max a 2. kör legelején el fog kelni.shagi0206
és ebben mi az érdekes?

több mint 9 éve
D11 Tampa Bay Buccaneers Miami Hurricanes 9 — Kalóz Kapitány
A Tampa draftjánál Höri értékelése ül, B+ adni erre a förmedvényre, max ha Evans ből Megatron kaliberű Wr lesz. Nem jött LB jött ellenben DT nem tudom, minek mikor ott van Spence, meg McDonald McCoy mellé. Teljesen felesleg pick pazarlás 2. körben. Hoztunk egy Centert, aki esetleg tud Guardot játszani, mert C-t nem fog mert az ugye Dietrich-Smith. Második körben G-t kellen volna hozni. 3dikban meg TE vagy SOLB bpa alapon. Ezzel szembe 5.dik körben jött egy TE, aki sztem nem számít upgradenek (Wright és Crabtree mellett esélye se lenne pedig ez azért nem túl veretes. Aztán RB és DT........... Ha Evans után forfeit lett volna a Tampa összes pickje akkor jobban jártunk volna. 😊 Jövőre én húzok!
több mint 9 éve
Medvepapa Seattle Seahawks Washington Huskies 10 — Anthony Richardson fan
Az osztályzatokat elfogadom(úgy sincs relevanciája), de érdekelne egy-két dolog a magyarázattal kapcsolatban és no offense.
Meglátásom szerint nincs kirívó need a csapatban. Vagy vassadi, Te melyik posztot neveznéd annak? Sok szó esik az OL gyengeségéről. A statisztika megtévesztő lehet. Ha megnézzük, hogy milyen sérüléshullám volt a 2-3. fordulótól kezdve, persze hogy az éves számok nem szépek. Ha egészséges volt a kezdő ötös, már elfogadható volt a játék, lásd pl. PO. Komoly pass rush-t generáló csapatok ellen persze, hogy benyeli RW a sack-eket. A legtovább tartja magánál a labdát, kimozog, ez törvényszerű, nincs az az OL, ahol ez más lenne. Ez a csapat támadójátéka, PC-ék pedig benyelik ezt a békát. Kívülről mindenki változtatni akar ezen, pedig lásd ez bőven jó volt egy gyűrűre. Ezért inkább a sokoldalúság fontos az OL terén nekünk, és épp ezért tökéletes fit Bitonio, pláne 2/32-n. IRL azon sem lepődnék meg, ha az 1. kör végén kimenne, akár 1/32-n. Igazán a WR sem need, depth kell főleg. Nos ilyenkor, mikor nagy need-ek nincsenek, és „beleszeret” egy FO egy játékosba, akár „reach” (nem szeretem ezt a szót) árán is megszerzi. Ilyenkor az upside fontos tényező. És itt jön képbe Bryant. A Hawks FO-ból simán kinézem ezt a picket. Mert megtehetjük. Ha beválik, kurva jó. Persze hátsó körökben is lehet WR-t húzni, de hát ez csak egy tipp volt a részemről az egyébként kurva sok opció közül. Topikunkban le is írtam, hogy az 1/32-ről letrade extra 3. körös választásért lenne egy jó, és valószínű út. És ugyanitt a „hátsó körökben semmi extra” sem igazán állja meg a helyét, ilyen telített roster-hez itt projekt játékosokat választ egy csapat, ha valaki beválik jó, ha nem megy PS-be vagy waiver-re. De hát ennek meg ez a módja, nem tudom milyen extrákról beszélünk, arról nem is beszélve, hogy kíváncsi vagyok a korábbi no-name hátsó körös IRL Seahawks játékosokból – akik később beváltak – kiket neveztél volna extrának. Szerintem senkit. Plusz van egy csomó 1 vagy másodéves redshirted játékosunk, akik megint csak komoly eséllyel indulnak a csapatba kerülésért. De nyilván ezt igazán csak egy Hawks szurkoló követi, tudja igazán.

Gyerekként azt mondtam anyámnak ha felnövök, rocksztár leszek. Anyám erre azt mondta: "Fiam, a kettő együtt nem megy!"
több mint 9 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 46
Az osztályzatokat elfogadom(úgy sincs relevanciája), de érdekelne egy-két dolog a magyarázattal kapcsolatban és no offense.
Meglátásom szerint nincs kirívó need a csapatban. Vagy vassadi, Te melyik posztot neveznéd annak? Sok szó esik az OL gyengeségéről. A statisztika megtévesztő lehet. Ha megnézzük, hogy milyen sérüléshullám volt a 2-3. fordulótól kezdve, persze hogy az éves számok nem szépek. Ha egészséges volt a kezdő ötös, már elfogadható volt a játék, lásd pl. PO. Komoly pass rush-t generáló csapatok ellen persze, hogy benyeli RW a sack-eket. A legtovább tartja magánál a labdát, kimozog, ez törvényszerű, nincs az az OL, ahol ez más lenne. Ez a csapat támadójátéka, PC-ék pedig benyelik ezt a békát. Kívülről mindenki változtatni akar ezen, pedig lásd ez bőven jó volt egy gyűrűre. Ezért inkább a sokoldalúság fontos az OL terén nekünk, és épp ezért tökéletes fit Bitonio, pláne 2/32-n. IRL azon sem lepődnék meg, ha az 1. kör végén kimenne, akár 1/32-n. Igazán a WR sem need, depth kell főleg. Nos ilyenkor, mikor nagy need-ek nincsenek, és „beleszeret” egy FO egy játékosba, akár „reach” (nem szeretem ezt a szót) árán is megszerzi. Ilyenkor az upside fontos tényező. És itt jön képbe Bryant. A Hawks FO-ból simán kinézem ezt a picket. Mert megtehetjük. Ha beválik, kurva jó. Persze hátsó körökben is lehet WR-t húzni, de hát ez csak egy tipp volt a részemről az egyébként kurva sok opció közül. Topikunkban le is írtam, hogy az 1/32-ről letrade extra 3. körös választásért lenne egy jó, és valószínű út. És ugyanitt a „hátsó körökben semmi extra” sem igazán állja meg a helyét, ilyen telített roster-hez itt projekt játékosokat választ egy csapat, ha valaki beválik jó, ha nem megy PS-be vagy waiver-re. De hát ennek meg ez a módja, nem tudom milyen extrákról beszélünk, arról nem is beszélve, hogy kíváncsi vagyok a korábbi no-name hátsó körös IRL Seahawks játékosokból – akik később beváltak – kiket neveztél volna extrának. Szerintem senkit. Plusz van egy csomó 1 vagy másodéves redshirted játékosunk, akik megint csak komoly eséllyel indulnak a csapatba kerülésért. De nyilván ezt igazán csak egy Hawks szurkoló követi, tudja igazán.
Medvepapa
Nem kell túlmisztifikálni, Bryantnél milliószor jobb WR-ek is elérhetőek voltak még azon a helyen, emiatt tartom rossz picknek.
A "semmi extrát" pedig úgy értettem, hogy nincs egy olyan draftolt sem a hátsó körökben, akit különösebben jó value picknek tartanék, vagy akiben én azt látnám, hogy maradandót alkot az NFL-ben.
több mint 9 éve
Roll Tampa Bay Buccaneers Florida State Seminoles 1 — Don Johnson
A Tampa draftját nem tudom ki csinálta, de "katasztrófa"... Evanst leszámítva needre nem jött senki.
1/7 Mike Evans WR (Texas A&M)
2/6 Gabe Jackson OG (Mississippi State)
3/5 Jarvis Landry, WR (LSU)
5/3 Ross Cockrell, CB (Duke)
6/9 Colt Lyerla, TE (Oregon)
7/6 Ronald Powell, OLB (Florida)

Monte Kiffin: "I want 11 guys getting to the ball as quick as we can."
több mint 9 éve
DM13 Miami Dolphins Florida Gators 1 — Dolphins fan
Ha lesz még ilyen a draft-ig akkor a Miami-t vállalom, mert ez nem tetszik.

több mint 9 éve
G0007 Denver Broncos 25
 www.youtube.com/watch?v=EIrLmgy1yR0

Manziel volt Gruden's QB Camp vendége 😊