A háború művészete

 
Tudjuk, hogy a korai időkben egy futballmeccs lényegében egy 22 ember által lefolytatott kaotikus birkózóverseny volt.  Az, hogy ez az eredetileg színtiszta brutalitáson és erőn alapuló sport mára egy hihetetlenül komplex, és mélyen rétegzett stratégiai játékká fejlődött, több tényező együttes összjátékának köszönhető, melyek közül magasan a legfontosabb az előrepassz 1906-os bevezetése volt. Ezt a játék biztonságosabbá tétele érdekében tették eredetileg. Sokáig erős ellenérzések voltak vele szemben, hiába volt legális, erősen korlátozták a használatát, pl. a 30-as évekig minden incomplete passz az end zone-ban turnoverrel járt, azaz a labdabirtoklás elvesztését jelentette. A 40-es évek közepéig nemhogy védték volna a passzolót, még bátorították is a játékosokat a passzt dobó játékos megbüntetésére. Mindez abból fakadt, hogy a futballt játszók többsége éppen a veszélyessége miatt játszotta a focit, és azokat a törekvéseket, hogy a játékot biztonságosabbá tegyék, nem fogadták szívesen. A passzjáték komolyabb integrálásával inkább a kisebb egyetemek próbálkoztak, mivel csak így volt esélyük a nagyobb csapatok ellen. Az említett nagy csapatok csupán mint kiegészítő elem tekintettek a passzra, arra használták csak (ha egyáltalán használták), hogy nagyobb teret adjanak az "igazi" játéknak, a futásnak. A passzjáték elterjedése sokat elvett a játék keménységéből, és egy jobban passzoló csapat ellen már nem volt elég a puszta erő-, és méretbeli fölény. Ez a fajta szembenállás a két tábor között -"kemény foci - okos foci"- egyébként bizonyos szinten a mai napig megfigyelhető, persze ma már nem sokan kérdőjelezik meg a passzjáték egészét.

Világok harca

Az, hogy a támadó-, vagy a védekező játék e a fontosabb, illetve az agymunka, vagy a fizikai képességek a fociban, örök vitaforrás. Nem is itt kívánunk igazságot tenni, és hely sincs elegendő, viszont rendkívül érdekes ezt a kérdéskört a 80-as évek két meghatározó edzője, Bill Parcells, és Bill Walsh ideológiái mentén kicsit megvizsgálni. E két edzőlegenda neve mindenki előtt ismert, ők ketten hatalmas mértékben felelősek a mai NFL arculatának kialakításáért, hatásuk mindenkinél nagyobb a jelenlegi profi futballt tekintve. A karrierjük alatt náluk dolgozó aszisztensek közül szép számmal kerültek ki későbbi head coachok, a jelenlegi HC-k kb. kétharmada köthető hozzájuk. Ún. edzői fákon lehet illusztrálni a legjobban ezeket a kapcsolatokat. Akit bővebben érdekel ez a téma, ezen az oldalon kimerítő leírást találhat a fontosabb coaching tree-kről: http://www.sports-central.org/sports/2008/02/22/the_nfl_coaching_tree_2008_pt_1.php

Parcells mindig is gyanakodva tekintett azokra, akik túlzott intellektust vittek az oldalvonalakra, ő abban hitt (és persze hisz a mai napig), hogy egy NFL csapatot a kőkemény defense határoz meg, és a fizikalitás az, amivel bajnokságokat lehet nyerni. "Én egy kis Neander-völgyi vagyok," mondta egy interjúban egyszer. "Úgy hiszem, hogy minden sportban a védelem a kulcs. Ezért kezdtem el edzősködni. Nem a foci miatt. A foci defense miatt. Ez nem egy fenséges látvány azok számára, akik a szépet, esztétikusat szeretik. Nekem viszont fenséges."

Walsh temperamentuma -és a focival való kapcsolata -nem is lehetett volna Parcells-étől eltérőbb. Ő az offense-t részesítette előnyben, mert az offense a stratégiáról szól. "Az offense arról szól, amit az edző csinál vele, ott van lehetőség az irányításra," mondta. "A defense-ben csupán a megfelelő emberekre van szükség". Walsh a pálya mentén úgy nézett ki, mint egy filozófus, nem sűrűn mutatta ki az érzelmeit. A Los Angeles Times írója, Jim Murray írta róla, hogy "félig-meddig arra számít az ember, hogy a fülhallgatójában Mozart szól." Parcells őrjöngött a pálya mellett, Walsh tudatosan kizárta az érzelmeket az oldalvonalon. Néha az iszonyatos feszültség hatására, amit el kellett nyomnia, egy-egy meccs után láthatóan a könnyeivel küszködött.

Az, hogy mindkét filozófiának volt, és van létjogosultsága, mi sem bizonyítja jobban, hogy Parcells 2, míg Walsh 3 Super Bowlt nyert csapataival a 80-as években.

A színfalak mögött

Amit a futballmeccseken látunk, a nagy play-ek, az olajozottan működő offense-ek - vagy éppen a jól felkészült, áthatolhatatlan defense-ek -, mind mind hosszas háttérmunka eredményeképp jöhetnek csak létre. Minden a scoutinggal kezdődik, ami lényegében az ellenfél feltérképezését jelenti. A scoutingról a jelenlegi New England HC Bill Belichick édesapja, Steve írt Football Scouting Methods címmel egy alapművet az 60-es években, amelyet minden magára valamit adó edző könyvtárában megtalálhatunk, lényegében ez a scouting bibliája. Manapság az NFL-ben az ezt a munkát végző asszisztensek quality control coach néven futnak. A scouting más értelemben jelentheti az újonc játékosok kielemzését is, de mi most ezzel nem, csak a konkrét meccsekre való felkészüléssel foglalkozunk.

A scouting jelentésre alapozva készül el a gameplan, mind offense, mind defense, mind special team oldalról. Ezekben lényegében az ezzel foglalkozó edzők összegyűjtik, hogy a scouting alapján várható felállások, coverage-ek ellen milyen play-ekkel, vagy pl. defense oldalon stuntokkal, blitzekkel lehet eredményt elérni.

A scouting

Bár minden csapatnál más és más a bevált módszer a scoutolásra, az alapelvek nagyban megegyeznek. A scouting a türelmes emberek időtöltése. Tucatnyi órát kell eltölteni filmnézéssel, és nem csak az ellenfelet kell kielemezni, hanem a saját csapatot is. Phil Fulmer, a Tennessee Volunteers hosszú idő után az idény végén leköszönő edzője pár éve megosztotta egy cikkben a nagyközönséggel az ő scouting módszerüket, ezt fogjuk itt bemutatni, néhány rész kihagyásával.

Minden egyes ellenfélre 11 nappal a meccs előtt kezdenek el készülni azzal, hogy kedden fél 11-kor megérkezik az adott csapat filmje. Az NCAA-ben rendkívül szigorúan meghatározott szabályok alapján folyik a meccsfelvételek cserélgetése, hogy senki ne tehessen tisztességtelen előnyre szert, illetve hogy mindenkinek egyenlő esélyeket biztosítsanak. A felvételek befutása után azonnal másolatokat készítenek az asszisztenseknek. Minden egyes meccsfelvételt három évig tartanak meg, a saját felvételeket pedig határozatlan ideig tartják meg. A felvételeket szétszedik play-ekre, és csoportosítják, ezek a cutupok. 4 meccset szoktak alapul venni, általában a 4 legutóbbit, de sokszor előfordul, hogy becserélik egy tavalyira, vagy egy másikra, amelyről valami miatt azt gondolják, hogy hasznosabb lehet. Az asszisztensek lerajzolják a play-eket, amiket a védelem edzői kapnak meg. Egy FLEX nevű szoftver segítségével adatbázisokat hoznak létre, és eltárolják az egyes play-eket. Ezután egy számítógépes rendszerben összepárosítják a képanyagot az adatbázisokkal. Péntek reggelre 3 meccs teljesen fel van dolgozva, a 4. meccs pedig vasárnap érkezik meg, és az adott ellenfél szombati meccsét tartalmazza. Ekkorra már végeztek a saját meccs kielemzésével is.

A támadócsapatért felelős edzők elkezdik kielemezni az adott ellenfél védelmét. Először magukat a játékosokat elemzik ki, megvizsgálják, hogy kik a jobb játékosok, és kik azok, akiknek ki lehet használni a gyengeségeit. Ezt összevetik a saját offense-ük erősségeivel, és eldöntik, hogy melyik offense emberek vannak fölényben a hozzájuk tartozó védőjátékossal szemben, pontosan tudják ekkora, hogy az egyes egyéni párharcokban (pl. saját center vs. ellenfél nose) ki mennyit ér. Főleg a falak, illetve a WR-ek, és a DB-k közötti párosításokat vizsgálják meg alaposabban. Ha egy játékosról az ellenfél csapatában egyértelműen tudják, hogy jobb képességű, akkor külön figyelmet fordítanak rá a gameplan során. Általánosságban is fel kell mérni a defense sebességét (mind futásban, mind reagálásban), hogy meghatározhassák, hogy mely play-ek működhetnek ellene. Ha gyors a védelem, misdirection, counter-típusú futásokra, valamint a belső erőfutásokra van szükség. Ha lassabbak, akkor természetesen külső futásokkal kell operálni. Fontos tudni, hogy erőben a front és az offense-fal hogy viszonyul egymáshoz, ez főleg a rövid-yardos, és a goal line szituációknál érdekes.

A következő dolgok, amiket megvizsgálnak, azok az ellenfél kedvelt védelmi sémái, és a tendenciái. A tendencia ilyen szempontból pl. az, ha egy csapat egy 3& 10+ szituációra cover 4-el reagál az esetek 80 %-ban. Ezután kerül sor az alap védelmi felállás azonosítására, és arra, hogy milyen variációit használják annak. Az is számít, hogy a variálás cserével is jár e, hiszen pl. egy adott 4-3-ban játszó csapat válthat úgy is 3-4-re, hogy felállítja az egyik endet, és hátramozgatja LB pozícióba, egy másik csapat pedig lehet hogy úgy oldja ezt meg, hogy levisz egy DT-t, és behoz helyette egy LB-t. Ugyanígy fontos tudni, hogy pass downoknál hoznak be e extra defensive backe(ke)t. A tendenciák ismerete, amelyek előrejelzik, hogy változtatni fognak a base felálláson, rendkívül fontos. A secondary run support (ez a futás ellen védekezésbe - amely elsődlegesen a linebackerek, és a védőfal feladata- való besegítés) módjának ismerete is fontos. A safety-k, vagy a cornerek szoktak run supportot biztosítani? Ez belülről történik, vagy kívülről? A secondary-nél maradva rendkívül fontos megállapítani, hogy melyik az az alap coverage, amelyben felállnak, és amellyel tudják álcázni a többit (pl. a cover 2 shell tipikusan erre használatos - feláll mélyen 2 safety, és ebből nagyon könnyen tudnak cover 1-et, 3-at, 4-et csinálni kis módosítással). Jeleket kutatnak, amelyekkel a safety-k elárulják, hogy mi lesz a valódi coverage, figyelik a mélységüket, stb. Külön fel kell készülni az ún. pressure defense-ekre, mint pl. a Buddy Ryan által kifejlesztett 46-defense, hiszen ezek teljesen más hozzáállást követelnek meg az offense részéről.

Bár még bőven lehetne a defense-ek scoutolásáról írni, terjedelmi okok miatt most nem vesézünk ki mindent.

Az ellenfél offense-ének kielemzése hasonlóan munkás, és időigényes feladat. Ennél a résznél különös jelentőséggel bír, hogy kik vannak az ellenfél offenzív edzőinek sorai között. A lehető legtöbbet kell megtudni róluk - filozófia, tendenciák, a saját csapathoz hasonló csapatok ellen alkalmazott stratégiák, stb. A saját erősségek, gyengeségek beható ismerete is rendkívül fontos, hiszen ezeket az ellenfél is fel fogja fedezni az ő elemzésük során, és tervet fog kidolgozni arra, hogy a gyenge pontokat támadja. Innentől persze ez macska-egér játékra kezd hasonlítani, hiszen erre felkészülve ezt a gyengeséget az előnyünkre is lehet fordítani, hiszen ha tudjuk hol fognak támadni, akkor meglephetjük őket, hiába vagyunk gyengék ott. De persze ezt ők is tudják, és így tovább...

A filmelemzés során minden defense edzőnek egy bizonyos területért kell felelnie. Pl. a secondary edző felelős a passzjátékért, és a trükkös play-ekért. A defensive tackle edző a belső futásért, és a pass protectionért felel. A defensive end edző reszortja a külső futás, végül a goal line, és a rövid yardos szituációkkal a defensive koordinátor foglalkozik. Három nagy kategóriára osztható - field pozíció, down és megteendő távolság, végül personnel (ez alatt azt kell érteni, hogy egy adott play alatt hogy oszlik el az 5 érvényes elkapó: pl. 2 RB 3 WR, vagy 1 RB, 2 TE, 2 WR). Kezdjük a field pozícióval. Mi a filozófiájuk, és adott szituációkban mire hajlamosak? A red zone-ban többet passzolnak, vagy inkább futnak? A saját gólvonaluknál mennyire mernek kockáztatni? És így tovább. A personnelnél a kérdés az, hogy bizonyos personnel csoportokkal mit szeretnek csinálni, pl. szoktak e 3 RB 2 TE-s heavy personnellel passzolni. Ezután a down és távolság kérdésköre jön, itt főleg a tendenciákat keresik az elemzők.

Az elemzések befejeztével hétfőn a csapatnak a goal line és rövid-yardos szituációkat prezentálják, kedden a futójáték, és a play-action passzok jönnek. Szerdán a dropback passzok, screenek, és draw play-ek kerülnek áttekintésre.

Bill Walsh, a gameplanning, és a play-hívások művészete

A scoutolás befejeztével jön el a gameplanning ideje. A gameplanning az, amit szó szerint jelent: a játék megtervezése. Ezt most csak az offense szemszögéből fogjuk megvizsgálni. Bill Walsh volt az, aki az egész metódust új szintre helyezte, és a mai napig az ő iránymutatásai alapján dolgozik az edzők többsége. Mielőtt rátérnénk magára a gameplanningre, röviden bemutatjuk a tavaly elhunyt edzőlegenda pályafutásának elejét edzői filozófiája kialakulásának tükrében.

Bill Walsh a San Jose State-en végzett, az iskola csapatában tight end, és defensive end volt a posztja, ezután edzősködésre adta a fejét. Pár egyetemi csapatnál töltött év után professzionális karrierjét a Raiders-nél kezdte, itt ismerkedett meg a Sid Gillman által létrehozott vertikális passzjátékkal, amelyet Al Davis favorizált (és favorizál a mai napig). Walsh ezt a rendszert módosítva alkotta meg a saját passzjátékát, amelyet először a Cincinnati offenzív koordinátoraként kezdett el használni. Ekkor még Paul Brown, a Bengals HC-je a magáénak akarta a dicsőséget, és úgy tett, mintha a rendszer saját agyszüleménye volna. Walsh fent ült egy kis boxban a stadion tetején- egyébként ezt a nyugodt környezetet is preferálta-, telefonon bemondta a play-t egy asszisztensnek, aki odament Brownhoz, belesúgta a fülébe, majd Brown - mintha ő lenne a playcaller- tovább adta azt egy játékosnak a partvonalhoz közel, aki végül az irányító tudomására hozta a játékot.

A Bengals AFL csapat volt, nagyon rossz játékosokkal. Ez főszerepet játszott Walsh rendszerének kidolgozásában. A támadófal gyenge volt, nem tudtak megfelelően blokkolni se a futásnak, és a pass protection se volt az erősségük. Az irányító Virgil Carter képtelen volt 20 yardnál hosszabb passzokat erővel megdobni, viszont agyafúrt volt, és rövidtávon pontos is. Ezt kihasználandó, és a gyengeségeket ellensúlyozandó Walsh egy passzra alapuló offense kidolgozása mellett döntött a Gillman-rendszert alapul véve. Eliminálta a hosszú passzokat, a bonyolult olvasásokat, és horizontális (a pályát szélességében kihasználó) passzjátékot kezdtek el alkalmazni, egyszerű mintákkal, az időzítésre helyezve a hangsúlyt. Erről a később West Coast nevet kapott offense-ről bővebben itt lehet olvasni, most nem fogunk a részletekbe belemenni. Később a 49ers-szel hatalmas sikereket ért el, és végképp beírta magát a futball történelemkönyvébe, mint a valaha élt egyik legnagyszerűbb edző - akit nem igazán szerettek a játékosai, mivel szimpla, cserélhető fogaskeréknek tekintette őket az általa kreált monumentális gépezetben.

Walsh igazi innovátor volt, az egész játékot megreformálta több aspektusból is, mi itt most a gameplanningre koncentrálunk. Az egyik legnagyobb újítást az ún. scripting jelentette, ez abból áll, hogy a meccs első x offense play-ét előre meghatározzák az edzők, és aszerint hívják azokat. x általában 20-25 körül szokott lenni, persze lehet ennél kevesebb, vagy több is. Egy adott számú first down és second down play-t állítanak össze egy listába, és az előre megadott sorrend szerint leszek azok behívva a meccs elején. Ha eljutnak 3. downig egy adott drive-ban, akkor arra külön 3-4 play van előkészítve, függően a megteendő távolságtól, és a mezőnypozíciótól.

A teljes igazság kedvéért hozzá kell tennünk, hogy nem mindenki hisz ebben a rendszerben. Bill Parcells pl. azt mondta nemes egyszerűséggel egy interjúban: "Az egész scripting dolog csak egy rakás sz.. volt. Soha nem jutottak tovább a 8. play-nél." Maga Walsh se tagadta, hogy nem mindig követték a listát, volt, hogy már a 4. play után eltértek tőle.

A script során a lehető legtöbb formációt fel kell használni, hogy lássák, hogy reagál a defense rájuk, így később egy fontosabb szituációban nem fogja meglepetés érni az offenzív koordinátort. A scripttel kihívás elé is kell állítani a defense-t, és megvizsgálni, hogy ez előzetesen megtett megállapítások pl. a matchupokra vonatkozóan megállják e a helyüket. Walsh álláspontja az volt, hogy a különleges play-eket (reverse-ek, HB passzok, stb.), minél hamarabb fel kell használni, hiszen ha az ellenfél hamarabb futott reverse-t, akkor azzal a saját defense-ük figyelmét is felhívta - ha öntudatlanul is persze - hogy figyeljenek az efféle play-ekre.

Az előre kiválasztott play-eknek egyik fő haszna, hogy pontosan meg tudják a segítségükkel mutatni, hogy egy defense a saját tendenciáit követi e (ha pl. eddig sok cover 3 sky coverage-t használtak 2 & 7+-nál, akkor most is ez e a helyzet), vagy pedig próbálnak a saját tendenciáik ellen játszani. Ha lefutottak a play-ek, akkor onnantól már egész szép képet kapnak a koordinátorok, hogy milyen coverage-ekre, és frontokra kell számítani a meccs folyamán.

A nagy play-ek általában - eltekintve az egyéni zsenialitástól, ill. hibáktól - onnan jönnek, hogy ún. play sorozatokat hoznak létre. Ez azt jelenti, hogy egy adott play-re alapulva lehet több mást play-t is létrehozni. A legegyszerűbb példa erre a play-action használata, amikor egy jól megalapozott futásból indítanak passzt. Persze nem szokás itt megállni, több play-ből is állhat egy széria. Példa egy sorozatra:

Egy egyszerű sorozat. (a) Pitch, (b) FB off-tackle, (c) reverse, (d) bootleg pass. Ezt ilyen sorrendben is kell hívni - nyilván a meccs különböző szakaszaiban.

A különféle játékhelyzetek más és más play-hívást követelnek meg. Kulcsszituációként tartjuk számon a harmadik downokat, a goal line szituációkat, a labdaszerzés utáni állapotot, a két perces offense-t (amikor kevesebb mint két perc van hátra, és pontokat kell szerezni az offense-nek a győzelemhez), és a hosszabbítást. Ezeknél mind-mind különleges playcallingra van szükség. Ezeket most nem tárgyaljuk meg, kivesézésük igen hosszadalmas lenne.

A play-hívások során általában 6 kulcsra hívják fel a figyelmet:
1. A kulcsjátékosok képességeit az adott szituációkhoz igazodva kell kihasználni.
2. Értsük meg a defense stratégiáját a pálya különböző területein.
3. Legyen egy gyors, egyszerű audible (a play-ek LOS-on történe megváltoztatása az audible) redszer, amellyel ki lehet használni a mismatch-eket, és lehet reagálni a felállásokra.
4. Használjunk sok formációt, valamint shiftet, és motiont, hogy a defense-t változtatásokra kényszerítsük.
5. Legyen misdirection futás, play-action passz, és olyan jól begyakorolt play-ek, amelyeket csak a meccseken eljövő kulcsszituációkban használunk.
6. Tanuljuk meg, hogy milyen játékhelyzetben milyen play-eket ell hívnunk, és hogyan tudjuk magunk felé fordítani a meccs lendületét.

Összegzés
A scouting, gameplanning, és play-calling mind mind olyan témák, amelyekről az átlagrajongó nem sokat tud, mert nem szoktak róla beszélni a meccseken (kivéve talán a play-callingot). Mégis hihetetlenül nagy szerepük van ezeknek a háttérmunkáknak a meccsek eldöntésében. Valójában ezeken áll vagy bukik végső soron az NFL-ben, hogy melyik csapatból lesz playoff csapat, és melyikből nem (a másik döntő aspektus persze maga a csapatépítés). Ha egy meccsen azt látjuk, hogy egy defense folyamatosan nem tudja megállítani a másik offense-ét, és nem egyéni képességbeli hibák miatt (ill. mindig csak egy-két ember hibáját látjuk), akkor erős a gyanú, hogy az offense-ért felelős edzők a háttérmunkában fölé tudtak kerekedni a másik csapatnak. Aki nem fordít elég figyelmet a színfalak mögött zajló - nem túl dicsőséges, de rendkívül kifizetődő - munkára, az bukásra van ítélve.


Írta Demeter Ádám