Big East figyelő 2.

Borzasztó héten vannak túl a Big East esélyesei, egyedül a West Virginia tudott nyerni közülük. Nézzük a részleteket...

Az első játékhét mérkőzéseinek összefoglalói:

Rutgers Scarlet Knights-Norfolk State Spartans (FCS) 31-0
Az első félidőben a Rutgers elsősorban védekezésben tűnt ki, a támadójátékuk nem igazán működött, és San San Te is kihagyott két FG kísérletet. Nem volt csoda tehát, hogy csupán 6-0-ás előnnyel fordultak a második játékrészre. A 109 futott yardig jutó RB, Joe Martinek gondoskodott arról, hogy végre beinduljon a támadójáték is, a Rutgers idei első TD-jét szerezve, melyet nem sokkal később egy blokkolt punt utáni TD követett Joe Lefeged révén, és feliratkozott az eredményjelzőre Mohamed Sanu is egy TD elkapással.  A támadók összességében meglehetősen visszafogott teljesítményt nyújtottak, a védelem és a special team (San San Te két kihagyott rúgását leszámítva) viszont ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta, domináns teljesítményt nyújtott. A Norfolk State nem tudott pontot szerezni a mérkőzésen, összesen 7 first downjuk volt, 3. és 4. down kísérletek alkalmával 0/13-as mutatót értek el és 24 futókísérletük mindössze 25 yardot eredményezett.
A mérkőzés legjobbja: Brandon Bing (CB, Rutgers) 2 blokkolt punt

Utah Utes-Pittsburgh Panthers (15.) 27-24, hosszabbítás után
A hét mérkőzésén a Panthers kezdett magabiztosabban, a Utah hibát hibára halmozott a meccs elején. Dion Lewis TD-jét követően azonban megváltozott a helyzet. Jereme Brooks két TD elkapásával fordított a Utes kihasználva a Pitt CB-k és LB-k coverageben elkövetett hibáit. A szünetre akár 21-7-es előnnyel is távozhatott volna a Utes, ha Jordan Wynn nem az egyik Panthers CB-t találja meg passzával, így maradt az egy TD különbség. A harmadik negyedben mindössze 3-3 pont született, de a negyedik negyed úgy tűnt, komoly fordulatot hozhat. A Pittsburgh azonban hiába blokkolt egy puntot 20 yardon belül, képtelenek voltak hét pontra váltani a lehetőséget. DeVonte Christopher TD elkapása (24-13) után már minden veszni látszott a Pitt számára, de ekkor előkerült az addig mindössze 2 elkapással és 8 yarddal álló sztár WR, Jonathan Baldwin, akit addig egész este levett a pályáról Brandon Burton. Burton hibája egy 44 yardos Baldwin TD-t eredményezett, amelyet követően sikerült a 2 pontos kísérlet is. A Pitt a negyed végén egy időkérés miatt kétszer újrarúgatott FG-lal egyenlített, kiharcolva a hosszabbítást. Ott azonban az első play megpecsételte a Panthers sorsát. Tino Sunseri passza ugyanis a Utah safetyjének kezében kötött ki, a másik oldalon a Utes pedig értékesítette a mindent eldöntő FG-t. A mérkőzés összképe alapján már az is nagy dolog, hogy a Panthersnek esélye volt egyáltalán a győzelemre, annyira gyengén játszottak. Sok false start büntetést fújtak rájuk, Sunseri és a fal meglehetősen gyengén teljesített (utóbbiak gyengébb játéka miatt nem ment a futás sem),  a rettegett védőfalat a Utes támadófal teljesen megszelidítette, az LB-k és a CB-k coverageben hatalmas hibákat követtek el, az offense a redzoneba érve teljesen impotenssé vált, és a playcalling is kérdéseket vetett fel. A Utah megérdemelten nyerte meg a mérkőzést.
A mérkőzés legjobbja: Jordan Wynn (QB, Utah) 21/36 283 yard 3 TD 1 INT



Louisville Cardinals-Kentucky Wildcats 16-23
A Charlie Strong éra nem nagyon kezdődhetett volna rosszabbul Louisvilleben. Alig telt el 15 másodperc a mérkőzésből, a Kentucky máris vezetett. A kickoff return után egy 38 yardos passzt követően egy 32 yardos TD futás következett Derrick Locketól. Locke duplázott az első negyed végén, 13-0-ás előnyhöz juttatva a Wildcatst. Amint sikerült a Louisvillenek pontokat szerezni egy FG révén, szinte rögtön lecsapott Randall Cobb, és 51 yardos futásával 20-3-ra növelte a Kentucky előnyét. Ebben az időszakban dominált a Wildcats, a Louisvillenek pedig minden baja volt, semmi sem sikerült nekik, alig tudtak elérni egy first down, a Kentucky pedig gyorsvonatként száguldott át a védelmen. A félidő előtt egy 16 playből álló és FG-lal végződő drive kezdte megtörni a Kentucky dominanciáját. A második félidőben végre mérkőzésben volt a Cards. De hiába futott Bilal Powell egy 80 yardos TD-t, úgy tűnt, a Louisville akármit próbál meg ezen a napon, az kevés lesz. Döntő pillanatokban elkövetett interception és fumble nehezítette meg a dolgukat, illetve az utolsó drivejukat is csupán FG-lal tudták befejezni. A Kentucky így sorozatban negyedszer hódította el a Governor’s Cupot, a kezdeti kiváló teljesítmény után azonban visszaesett a játékuk, ezt nem szabad elfelejteni. A kiütéses győzelmet sejtető kezdés után inkább a Louisville hibái következtében maradt meg a Wildcats előnye. Strong csapata a második félidőben komoly tartásról adott tanúbizonyságot, de nyilvánvaló volt, hogy kevés olyan játékos van támadóoldalon, aki vállára tudná venni a csapatot fontos helyzetekben.
A mérkőzés legjobbja: Derrick Locke (RB, Kentucky) 104 futott yard 2 futott TD

Michigan Wolverines-Connecticut Huskies 30-10
NCAA rekordot jelentő 113090 néző előtt csapott össze egymással Ann Harborban a Wolverines és a Huskies. A Michigan D régóta nem látott magabiztossággal kezdte a mérkőzést, az offense pedig az első drivejában azonnal TD-t ért el Vincent Smith révén, de a fő érdem a frissen kinevezett kezdő QB-é, Denard Robinsoné volt. A UConn a gyorsan megszerzett 7-0-ás Michigan vezetés után kezdtett magára találni, de csak FG kísérletig jutottak. A 40 yardos FG-t azonban blokkolták, így nem került pont a Huskies neve mellé. A következő driveban ismét minden a Shoelace becenévre hallgató Robinsonról szólt, aki 32 yardos futásával 14-0-ra módosította az eredményt. Elsősorban az elejtett passzok és Frazer nem túl pontos dobásai miatt maradt el a Connecticut szépítés. Egy rossz puntot követő drive révén a Michigan újabb TD-t ért el, és máris 3 TD hátrányban volt a UConn. A Michigan kiváló futójátékára, elsőosztályú blokkoló munkájára, és a Pat Whiteot idéző Denard Robinsonra egyszerűen nem volt válasza a csapatnak, sokként érte őket a Wolverines dominanciája. A szünet előtt aztán kezdett életre kelni a Huskies és egy FG, valamint egy 4. és goal szituációban futott Jordan Todman TD révén közelebb zárkóztak. A Michigan nagyon hosszú driveval indította  a második félidőt, de csupán FG-t sikerült szerezniük. A Connecticut előtt megvolt a lehetőség a harmadik negyed végén, hogy felzárkózzon 24-17-re, de DJ Shoemate fumblet követett el, amelyet Obi Ezeh révén a Michigan szerzett meg. Ez a pillanat volt a mérkőzés végső fordulópontja. A negyedik negyedben már csak a Michigan szerzett pontokat, és győzött egy olyan mérkőzésen, amelyen egy új NCAA sztárt láthattunk a pályán. Shoelace Robinson a Pat White által okozott rémálmokat hozta elő ismét a UConn védőinek emlékezetében. A QB a támadófal kiváló teljesítményének segítségével kivégezte a Connecticut Huskiest ezen a napon.
A mérkőzés legjobbja: Denard Robinson (QB, Michigan) 19/22 186 yard 1 TD, 197 futott yard 1 futott TD



West Virginia Mountaineers (25.)-Coastal Carolina Chanticleers (FCS) 31-0
A WVU-tól várhattuk a hét legsimább győzelmét, de csak félig-meddig sikerült megfelelniük az elvárásoknak játék terén. A védelem remekelt az egész mérkőzésen, nem engedték a saját 20 yardjukon belülre az ellenfelet. A legközelebb három alkalommal állt a pontszerzéshez a Chanticleers, de két FG kísérletük kimaradt, míg egy endzoneba tartó passz a WVU cornerének, Brandon Hogannek a kezében kötött ki. Az első félidőben gyengélkedett a Mountaineers offense, így nem csoda, hogy csupán 10-0-ás előnnnyel mentek a szünetre. A második félidőben azonban minden megváltozott. A kickoff returnnél Robert Sands kiharcolt egy fumblet, és Geno Smith második TD passzával az első driveból sikerült 17 pontosra növelni az előnyt. A Coastal Carolina nagyon figyelt Noel Devinera, így inkább a passzjátékkal tudott érvényesülni a West Virginia, egészen addig, amíg Devinenak nem sikerült egy 39 yardos futást bemutatnia. A drive-ot is Devine zárta első idei TD-jével. Azok után, hogy egész mérkőzésen 2 és 3 yard/carrys futóátlaggal állt, végül - főleg az egy nagy futásnak köszönhetően - sikerült ezt felküzdenie 4,8-ra. A West Virginia szurkolóinak oka lehet a bizakodásra, hiszen az ezúttal kezdőként debütáló QB, Geno Smith nagyon jó napot zárt.
A mérkőzés legjobbja: Geno Smith (QB, West Virginia) 20/27 216 yard 2 TD 1 INT

Akron Zips-Syracuse Orange 3-29
A hét egyetlen FBS csapat elleni győzelmét a Syracuse tudta felmutatni a konferenciában, miután Ohioban magabiztosan intézték el az Akron együttesét. A védelem a szokásoknak megfelelően klasszis teljesítményt nyújtott, mindössze 166 yardot, 9 first downt és 3 pontot engedélyezett a Zipsnek. A támadóknál remekelt az új kezdő QB, Ryan Nassib, Delone Carter, a csapat RB-je pedig ezúttal is jó teljesítményt nyújtott. Nassib két TD passzának köszönhetően már a szünetben 17-3-ra vezetett a Cuse. A második félidő legszebb megmozdulása egy blokkolt FG-t követő 57 yardos return volt, amivel Mike Holmes révén már 24-7-re módosult az állás. Carter idei első futott TD-jével alakult ki a végeredmény a negyedik negyedben. Mindent elmond, hogy az Orange úgy érte el domináns győzelmét, hogy közben 3 labdát is eladtak, míg az Akron egyetlen egyszer sem kényszerült erre. Osztálykülönbség volt a két csapat között ezen a napon.
A mérkőzés legjobbja: Ryan Nassib (QB, Syracuse) 17/27 229 yard 2 TD 1 INT, 58 futott yard

South Florida Bulls-Stony Brook Seawolves (FCS) 59-14
A USF-nél Skip Holtz bemutatkozása, a Stony Brooknál pedig a történetük első FBS csapat elleni mérkőzése jelentette a mérkőzés legfontosabb felvezető témáját. Utóbbi előzetesen is mutatta, hogy mire számíthatunk az összecsapáson. A USF egy 59 yardos Dontavia Bogan TD elkapással szerezte meg az első drive végén a vezetést, amely nem tartott sokáig. Köszönhető ez két, special teamben elkövetett hibának, amelyet kihasznált a Stony Brook. Előbb egy punt return során elkövetett fumble, majd egy puntnál végrehajtott rossz snap eredményezett jó field pozíciót a Seawolves számára. Mindkét hibát sikerült kihasználni, és 10 perccel a mérkőzés kezdete után a másodosztályú csapat vezetett 14-7-re. Innentől kezdve azonban nem volt megállás, a South Florida tetszés szerint szerezte a TD-ket. Volt itt minden, futott TD, elkapott TD, interception return TD, blokkolt punt utáni TD. A két csapat nem volt egy súlycsoportban, ezt jól mutatja, hogy a kezdő irányító, BJ Daniels a második félidő első driveja után átadta a helyét a csere QB-nek. Skip Holtz bemutatkozása sikeres volt, de komoly következtetéseket nem tudunk levonni ebből a mérkőzésből, ennél már csak nehezebb dolga lesz a USF-nek 2010-ben.
A mérkőzés legjobbja: BJ Daniels (QB, South Florida) 15/22 264 yard 2 TD, 23 futott yard 1 futott TD

Fresno State Bulldogs-Cincinnati Bearcats 28-14
A második negyed közepéig minden tökéletesen zajlott a Cincinnati számára Kaliforniában. 14-0-ás előnyre tettek szert DJ Woods TD elkapásának és Zach Collaros futott TD-jének következtében, és semmi jel nem utalt arra, hogy valami is megakadályozhatná a Bearcats győzelmét. Ekkor azonban más sebességi fokozatba kapcsolt a Fresno State védőfala, és a találkozó hátralevő részében pokollá tették Collaros életét. Nem volt olyan passza az irányítónak, amikor nem ért volna oda hozzá legalább egy ember az ellenféltől. A szünetre egyenlített a Bulldogs, majd a második félidő első drivejában meg is szerezte a vezetést. A negyedik negyed elején Ryan Colburn, a Fresno QB-je kiosztotta negyedik TD passzát, amivel 28-14-re módosította az eredményt. A Cincy támadásaira egy dolog volt jellemző, az állandó QB siettetések, amelyek a mérkőzés folyamán 8 esetben sackkel végződtek. Így nem csoda, hogy véget ért a Bearcats 18 mérkőzéses alapszakasz veretlenségi sorozata. Collarosnak alig volt ideje, a támadófal katasztrofális volt, emiatt alig lehetett a pályán látni a Cincy papíron remek támadójátékát. Hozzátartozik a mérkőzéshez, hogy a második játékrészben Vidal Hazelton, a Cincinnati elkapója lábsérülést szenvedett, egyelőre azonban a sérülés súlyosságának mértéke nem ismert.
A mérkőzés legjobbja: Logan Harrell (DT, Fresno State) és Chris Carter (DE, Fresno State)  3-3 sack

A konferencia állása:
 

1. Rutgers 0-0 1-0
  South Florida 0-0 1-0
  Syracuse 0-0 1-0
  West Virginia 0-0 1-0
5. Cincinnati 0-0 0-1
  Connecticut 0-0 0-1
  Louisville 0-0 0-1
  Pittsburgh 0-0 0-1


Heisman figyelő:

Az első játékhét előtt a szokásoshoz képest nagyon sok Heisman Trófea esélyest fel lehetett volna sorolni a Big East konferenciában. Igaz ez annak ellenére is, hogy nem túl gyakori, hogy Big East játékos kapja meg  az elismerést (az utolsó nyertes Big East játékos Gino Torretta (Miami Fl.) volt 1992-ben, a jelenleg Big Eastben szereplő csapatok utolsó győztese pedig Tony Dorsett (Pittsburgh) 1976-ban). A szezon előtt a top 10 esélyes közé lehetett sorolni Dion Lewist (RB, Pittsburgh) és Noel Devinet (RB, West Virginia), a top 25-be Jordan Todmant (RB, Connecticut) és Zach Collarost (QB, Cincinnati), illetve amolyan kívülállóként meg lehetett említeni Mohamed Sanut (WR, Rutgers), BJ Danielst (QB, South Florida) és Jonathan Baldwint (WR, Pittsburgh).
A fő esélyesek közül Lewis mindössze 75 futott yardig jutott 25 futókísérlettel és szerzett egy TD-t a Utah elleni nyitómeccsen. A 75 yard a legkevesebb, amit egyetemen valaha futott. Ahhoz, hogy ismét a nagyobb esélyesek között lehessen emlegetni a Pitt RB-t, a fal teljesítményének javulása mellett a passzjáték komolyabb kibontakozása is szükséges. Devine valamivel jobb mutatókat produkált (23/111 yard 1 TD), de ő sem volt meggyőző, nem igazán tudott kibontakozni a rá nagyon figyelő Coastal Carolina ellen. Zach Collaros mindössze 219 passzolt yardig és egy passzolt, valamint egy futott TD-ig jutott a Fresno State ellen, és ha a fal teljesítménye nem javul, akkor egész évben szenvedni fog a tavaly beugróként remeklő irányító. Az esélyesek közül a hét legjobb teljesítményét Jordan Todman nyújtotta, aki 105 yardig jutott 20 carryvel a Michigan ellen és szerzett egy TD-t is. Egész mérkőzésen jól futott a kiemelt figyelem ellenére is, nem rajta múlt a UConn veresége.

Erősorrend:
 

Helyezés Csapat Indoklás Előző hét
1. West Virginia Mountaineers Nem a kimagasló teljesítménynek, sokkal inkább a Pittsburgh gyenge játékának köszönhető a WVU előrelépése. 2.
2. Pittsburgh Panthers A játék szinte minden elemében gyengélkedett a Panthers, azt, hogy az utolsó pillanatig volt esélyük a győzelemre, nem feltétlenül maguknak köszönhetik. Mentségük csak egy lehet: a Utah nagyon jó csapat. 1.
3. Connecticut Huskies Gyengélkedett a passzjáték, és a védők nem tudtak mit kezdeni Denard Robinsonnal. De 0-21 után sem adták fel, és esélyük volt a mérkőzés szorosabbá tételére is. 3.
4. Cincinnati Bearcats A Bearcats támadófalat megsemmisítették ezen a héten, ha ez így marad a továbbiakban is, akkor a csapat  igen nehéz szezon elé néz... 4.
5. South Florida Bulls Jól játszott a Bulls, de egy FBS csapattal most először találkozó másodosztályú ellenfél legyőzésére nem értékmérő. 5.
6. Rutgers Scarlet Knights A védelem jól teljesített, de a támadójáték kissé akadozott egy FCS ellenféllel szemben is. 6.
7. Syracuse Orange Könnyedén győzött az Orange az Akron ellen, a két csapat között osztálykülönbség volt. 7.
8. Louisville Cardinals A végletekig meccsben voltak a Kentucky ellen, de ezt elsősorban nem maguknak köszönhetik. 8.


Gaál Sándor (gsn)