Big Ten figyelő 1.

Októberig várni kell a konferencián belüli küzdelmekre, de az addig hátralévő négy hétben is lesz kellő számú rangadó, és látható lesz ősi rivalizálások újabb felvonása.

 

Az első heti találkozók ismertetése előtt essen pár szó a konferencián kívüli találkozók lényegéről és arról, hogy miért is verseng majd az elkövetkező hónapokban egymással a Big Ten tizenegy csapata.

 

A bajnoki cím és a bowlok

 

Az elmúlt évek az Ohio State egyeduralmáról szóltak, de ha kicsit visszatekintünk, akkor látható lesz, hogy 1999 óta nyolc csapat ünnepelhetett legalább egyszer bajnoki címet. Az árnyoldalon a Minnesota és Indiana szurkolók találhatók, akik 1967 óta várnak egy újabb sikerre. Bár a Michigan State-nek is legutóbb 1990-ben sikerült a diadal. A bajnokság megnyerése mellett minden csapat célja, hogy olyan mérleggel zárja az évet, amivel jogosulttá válik valamely bowlon a részvételre. Ehhez jelenleg a 12 meccses idényben legalább hat győzelem szükséges, és ebből csak egy születhet másodosztályú csapat ellen.

 

A Big Ten konferenciával szerződésben álló bowlok

Bowl megnevezése

Résztvevő csapatok

Rose Bowl

BCS/Big Ten #1 vs BCS/Pac 10 #1

Capital One (Citrus) Bowl

Big Ten #2 vs SEC

Outback Bowl

Big Ten #3 vs SEC

Gator Bowl

Big Ten #4-5 vs SEC

Insight Bowl

Big Ten #4-5 vs Big 12

Texas Bowl

Big Ten #6 vs Big 12

Dallas Football Classic

Big Ten #7 vs Big 12/C-USA

Little Caesars Pizza Bowl

Big Ten #8 vs MAC

A résztvevő csapatoknál a lista tolódhat, ha a Big Ten bajnoka az országos bajnoki döntőn játszik, vagy a Rose Bowl mellett másik BCS bowlra is meghívnak a konferenciából csapatot. A számok azt jelzik, hogy a bowl szervezője hányadikként választhat csapatot, hogy meghívja a bowljára.

 

 

A konferencián kívüli találkozók

 

A csoport első négy-öt csapata kivételével a többiek ezeken a meccseken tudják megalapozni a bowlon való részvételt jelentő évi 6-7 győzelmet, és ehhez a célhoz alakítják a menetrendjüket is.  A jegybevételek miatt a három hazai találkozó is kötelező. Az élcsapatok is inkább a konferencia meccsek előtti bemelegítésre használják a szeptembert. A feladat: vereség nélkül túlélni ezeket a meccseket, hogy nehogy rontsa a csapat esélyeit az év végi ranglisták összeállításánál egy-egy kellemetlen vereség. Ez a négy hét azonban lehetőséget ad, hogy más főcsoportban játszó, illetve független csapatokkal a hagyományos rangadóikat, a derbiket lebonyolítsák az egyetemek. Harmadrészt kitűnő alkalom ez semleges helyszínre elvinni egy-egy találkozót, amivel a megfelelő ellenfél esetén akár országos médiafigyelmet is el lehet érni, valamint más régióban is reklámozni a csapatot, amit a középiskolás játékosok toborzása miatt nem szabad lebecsülni.

 

A hét meccse: Notre Dame vs Purdue

 

Az Indiana állambeli rangadón legelőször 1896-ben küzdöttek meg egymással. Az 1946 óta évente megrendezésre kerülő párharcon 1957 óta játszanak a Shillelagh-kupáért (a képen). Az örökmérleg (53-26-2) Notre Dame fölényt mutat, de a mostani erőviszonyokat ez nem jellemzi. A Purdue-nál minden adott, hogy a Big Ten egyik meglepetéscsapata legyen: Keith Smith személyében kiemelkedő elkapóval rendelkeznek, a védelemben pass rusher DE Ryan Kerrigan a húzónév, akinek a játéka meghatározhatja a rangadó arculatát. Akire azonban a legtöbben kíváncsiak lehetnek a vendégek közül, az a új irányító, Robert Mavre. A Notre Dame évekig várta Charlie Weistől, hogy stabilizálja a program helyét az elit csapatok között, azonban erre nem került sor. A helyére érkezett Brian Kelly mindent el fog követni, hogy már az első hazai meccsükön megszerezze a győzelmet, és elnyerje a szurkolók kegyét. 

 

Mivel nyerhet a Purdue: a futósort ért sérülések miatti bizonytalanság következtében minden a passzjátékon múlik. Ha a támadófal megvédi Mavre-ot, az irányítónak kell elosztani a tehetséges elkapók és tight endek között a labdát úgy, hogy kiszámíthatatlan maradjon a támadójáték komoly futójáték hiányában is.

 

Kiemelkedő játékosok a Notre Dame-nél: WR Michael Floyd, TE Kyle Rudolph, LB Manti Te’o. 

 

 

A mérkőzés szombaton 21:30-kor kezdődik.

 

Pár mondatban az érdekesebb meccsekről

 

Michigan vs Connecticut (szombat 21:30): a Big East konferencia egyik top csapata ellen mutatkozik be Rich Rodriguez 2010-es alakulata. Komoly erőpróba lesz ez az új sémát tanuló védelemnek, és nagy várakozás előzi meg a hazaiak kezdő irányítójának a személyét, aki azzal a teherrel lép majd pályára, hogy ketten is ott állnak mögötte, akiknek a bevetésére nem fognak meccseket várni, ha nem jönnek az elvárt eredmények, győzelmek. A találkozót élőben közvetíti az ESPN America.

 

Missouri vs Illinois (szombat 18:30): egy időre az utolsó „Arch Rivalry” kerül megrendezésre St. Louisban, semleges helyszínen. Kifejezetten erős ellenfél ellen kezdi meg idei szereplését Ron Zook csapata, és semmi jel nem mutat arra előzetesen, hogy megszakadna a Missouri öt meccs óta tartó veretlenségi sorozata. Az Illini játéka jó iránytűnek szolgálhat, hogy idén sikerül-e visszakapaszkodniuk a Big Ten középcsapatai közé. Az első mérkőzést még 1896-ban játszották. Az örökmérleg 16-7 a Mizzou javára.

 

A többi mérkőzés

 

Vanderbilt vs Northwestern (vasárnap 1:30)

Middle Tennessee State vs Minnesota (péntek 1:30)

Ohio State vs Marshall (péntek 1:30)

UNLV vs Wisconsin (vasárnap 5:00)

Michigan State vs Western Michigan (szombat 18:00)

Indiana vs Towson (FCS - másodosztályú) (péntek 1:30)

Iowa vs Eastern Illinois (FCS) (szombat 18:05)

Penn State vs Youngstown State (FCS) (szombat 18:00)

 

A Northwestern az SEC sereghajtójával találkozik. Az ellenfélválasztást indokolhatja mindkét egyetem jó híre, mint az ország egyik legjobb oktatási intézménye (US News & World vonatkozó ranglistáján az NU 12., a Vanderbilt 17. helyen található). A legnehezebb összecsapásra a Minnesota számíthat a MTSU otthonában, amely csapatot irányítója kiesése előtt a Sun Belt főcsoport fő esélyesének tartottak. A vendégek teljesen újjáépülő védelme így is komoly kihívással nézhet szembe. Az OSU igazi erőpróbája jövő héten lesz a Miami (Fl.) ellen. A Marshall csak bemelegítés a számukra. Hasonlóan a Wisconsin sem számíthat komoly kihívásra a UNLV vendégjátékától. Az MSU számára ugyanúgy kötelező a győzelem, mint a három másodosztályú ellenfél ellen pályára lépő csapatnak.

 

Big Ten: Top 5

Támadók

Védők

QB

DE

1. Terrelle Pryor, Jr. (6-6, 233), OSU

1. Adrian Clayborn, Sr. (6-4, 285), Iowa

2. Kirk Cousins, Jr. (6-3, 202), MSU

2. Ryan Kerrigan, Sr. (6-4, 263), Purdue

3. Scott Tolzien, Sr. (6-3, 205), Wisconsin

3. Cameron Heyward, Sr. (6-5, 288), OSU

4. Ricky Stanzi, Sr. (6-4, 230), Iowa

4. J.J. Watt, Jr. (6-6, 292), Wisconsin

5. Ben Chappell, Sr. (6-3, 242), Indiana

5. Jack Crawford, Jr. (6-5, 256), PSU

RB

DT

1. Evan Royster, Sr. (6-1, 228), PSU

1. Christian Ballard, Sr. (6-5, 297), Iowa

2. Mikel LeShoure, Jr. (6-0, 230), Illinois

2. Jerel Worthy, So. (6-3, 305), MSU

3. John Clay, Jr. (6-1, 255), Wisconsin

3. Ollie Ogbu, Sr. (6-1, 285), PSU

4. Darius Willis, So. (6-0, 224), Indiana

4. Karl Klug, Sr. (6-4, 270), Iowa

5. Brandon Saine, Sr. (6-1, 219), OSU

5. Mike Martin, Jr. (6-2, 299), Michigan

WR

LB

1. Keith Smith, Sr. (6-2, 226), Purdue

1. Greg Jones, Sr. (6-1, 240), MSU

2. Tandon Doss, Jr. (6-3, 200), Indiana

2. Ross Homan, Sr. (6-0, 227), OSU

3. Derek Moye, Jr. (6-5, 202), PSU

3. Eric Gordon, Sr. (6-0, 232), MSU

4. Nick Toon, Jr. (6-3, 218), Wisconsin

4. Quentin Davie, Sr. (6-4, 230), NU

5. Marvin McNutt, Jr. (6-4, 215), Iowa

5. Chris Borland, So. (5-11, 242), Wisconsin

TE

CB

1. Lance Kendricks, Sr. (6-4, 241), Wisconsin

1. Chimdi Chekwa, Sr. (6-0, 190), OSU

2. Drake Dunsmore, Jr. (6-3, 235), NU

2. Terry Hawthorne, So. (6-0, 185), Illinois

3. Charlie Gant, Sr. (6-5, 260), MSU 

3. D’Anton Lynn, Jr. (6-1, 200), PSU

4. Kyle Adams, Sr. (6-4, 251), Purdue

4. Shaun Prater, Jr. (5-11, 180), Iowa

5. Kevin Koger, Jr. (6-4, 255), Michigan

5. Jordan Mabin, Jr. (5-11, 185), NU

OL

S

1. Stefen Wisniewski, Sr. (6-3, 306), PSU

1. Tyler Sash, Jr. (6-1, 210), Iowa

2. Gabe Carimi, Sr. (6-7, 323), Wisconsin

2. Nick Sukay, Jr. (6-1, 209), PSU

3. John Moffitt, Sr. (6-5, 323), Wisconsin

3. Jay Valai, Sr. (5-9, 205), Wisconsin

4. Justin Boren, Sr. (6-3, 320), OSU

4. Brett Greenwood, Sr. (6-0, 200), Iowa

5. Al Netter, Jr. (6-6, 310), NU

5. Kyle Theret, Sr. (5-10, 193), Minnesota

 

A bővítés

 

Idén utoljára verseng 11 csapat a Big Ten bajnoki elsőségért. Jövőre a Nebraska csatlakozásával 12 csapatosra bővül a konferencia, ami azt is jelenti, hogy két 6 fős csoport kerül kialakításra, melyek győztesei külön mérkőzésen döntethetik el egymás között a bajnoki cím sorsát. Már azt is tudjuk, hogy elsősorban a csapatok 1993 óta mutatott teljesítménye alapján történt a beosztás, majd a hagyományos éves rangadók fennmaradása volt a másodlagos szempont. A két csoport:

 

"A” divízió: Michigan, Nebraska, Iowa, Michigan State, Northwestern, Minnesota.
"B” divízió: Ohio State, Penn State, Wisconsin, Purdue, Indiana, Illinois.

 

Védett rangadók (amit minden évben megrendeznek): Michigan-Ohio State, Penn State-Nebraska, Minnesota-Wisconsin, Northwestern-Illinois, Purdue-Iowa, Michigan State-Indiana.

 

 

Erősorrend (1. hét)

 

1. Ohio State

2. Iowa

3. Wisconsin

4. Penn State

5. Michigan State

6. Northwestern

7. Purdue

8. Michigan

9. Indiana

10. Minnesota

11. Illinois

 

Dávid László (DoM)