College Football – Az 1. hét legjei

Írta: r.baggio — 2012. szeptember 5., 03:14

Heti rendszerességgel jelentkező NCAA összefoglalónkban idén is a legnagyobb érdekességekre, kuriózumokra, édes-kesernyés momentumokra helyezzük a hangsúlyt

College Football – Az 1. hét legjei

Véget ért a hosszas várakozás, augusztus 30-ától újra élesben megy a játék. Természetesen – és így van ez rendjén – itthon az NFL startja hozza igazán lázba az amfoci-fanatikusokat, de aki már korábban is követte velünk az NCAA-t, az jól tudja, hogy a főiskolai liga igencsak jó kiegészítője (adott esetben helyettesítője) a profik által nyújtott szórakoztatásnak. Akit pedig idén ragad magával a college football világa, felkeltik a figyelmét a cikkben említett momentumok, annak bátran ajánljuk 2 perces NCAA-alapozónkat, hisz sosem késő látókörünket tovább szélesíteni!

 

A hét…
 

Száma: 48.820 – ennyi néző foglalt helyet a dublini Aviva Stadiumban, a Notre Dame és a Navy teltház előtt lépett pályára Írországban (A mérkőzésről szóló élménybeszámolónk az NSO-n olvasható)

Legjobb mérkőzése: Clemson vs. Auburn, 26:19 – Nem kényeztettek el bennünket az egyetemek, igazi „klasszikus” őszintén szólva nem volt a héten (sok csapat amúgy is de facto előszezonként tekint az első fordulóra, ahogy az menetrendjükön is meglátszik), de a szombati, Georgia Dome-ban rendezett derbit érdemes utólag megtekinteni, ha esetleg elmulasztottuk volna élőben. A Clemsonnál nem játszhatott az eltiltott Sammy Watkins, ám az irányító Tajh Boyd, a futó Andre Ellington és az elkapó DeAndre Hopkins triója szép show-műsort mutatott be a Falcons stadionjában, és láthatóan a dél-karolinai Tigrisek védelme is kiheverte az Orange Bowl-okozta sokkot.

Játéka: A USC elkapója, Marqise Lee alaposan bekezdett, a Trojans idei első támadójátékából szerzett 75 yardos TD-t

Jelenete: Nehéz elképzelni, hogy lesz mókásabb jelenet az egész idényben annál, ami a Kent State-Towson meccsen történt Andre Parker „vissza”hordásánál… A muffed punt-ot összeszedve a fiatal LB a saját célzónája felé iramodott meg, a Towson védők derekas szerelési kísérletei közepette

Passza: Denard Robinson 71 yardos átadása Jeremy Gallon-nak az Alabama ellen, apró szépséghiba, hogy mindez 31:0-s hátrányban történt

Futása: Andre Ellington (RB, Clemson) 68 yardos előretörése az Auburn ellen. Emlékezhetünk, hogy a 2010-es nagydöntőben az auburni Michael Dyer hasonló módon döntötte el a finálé sorsát, most ezt visszakapta az SEC-s Tigers

Futása (egy újonctól): Cordarrelle Patterson 67 yardos TD-vel tette le névjegyét az NC State ellen

Elkapása: Devin Smith (WR, Ohio State) TD-t eredményező egykezese a Miami (Ohio) ellen

Blokkja: Csak hogy jobban fájjon a Michigannek az Alabama elleni nagy zakó, arról többek között Christion Jones gondoskodott

Ütközése: Hiába büntetett a Vanderbilt védő, Justice Cunningham (TE, South Carolina) biztosan őrizte a labdát 20 yardos elkapásánál

Szerelése: A Boise State cheerleaderekkel mindig történik valami, ha nem épp a kezüket kéri meg egy játékos az oldalvonalnál, akkor hátulról tarolja le őket egy másik

Ugrása: Le’veon Bell (RB, Boise State) akadályfutókat megszégyenítő ruganyossággal szökellt át a Boise State védő feje felett

Labdaszerzése: Egy interception is lehet csapatmunka, erre példa a UMass-UConn meccsen történtek

Labdaeladása: Első blikkre hihetetlennek tűnt, hogyan lehetetett fumble, de Stephon Tuitt (DE, Notre Dame) köszönte szépen és TD-re váltotta a Trey Miller (QB, Navy) kezéből kicsúszó disznóbőrt

Visszahordása: A georgiai újonc RB, Todd Gurley 100 yardos kickoff return TD-je

Legszebb megmozdulása: Tim Wright (WR, Rutgers) elég szépen szelídítette meg a lábához érkező, gyengén megdobott passzt

Legbutább megmozdulása: Tyler Bray (QB, Tennessee) fumble-ja, avagy mit ne csináljon egy irányító az ellenfél gólvonalának közelében…

Akrobatikus mutatványa: RJ Williamson (S, Michigan State) parádés mozdulatsorral szedte össze az ellen irányítójának egy beleérintés miatt irányt változtatott passzkísérletét

 

Edzője: Dana Holgorsen – Valami nagy dolog van készülőben a West Virginiánál, legalábbis a támadójáték abszolút erre utal. 70 pont a januári bowl-meccsen, most 69 az idénynyitón, igaz a védelmen még van csiszolnivaló a vérmes álmok kergetéséhez. Az viszont biztos, hogy Holgo az NCAA egyik legkarakánabb és karakteresebb trénere, a Mountaineers-t meg élvezet nézni

Csapata: Alabama – Három év alatt megnyert két bajnoki címével a tarsolyában sincsenek gondjai Nick Saban főedzőnek a motivációval, tanítványai a komoly csinnadrattával beharangozott rangadón, a Cowboys Stadiumban szedték szét pillanatok alatt a jobb sorsra érdemes Michigant, fikarcnyi esélyt sem hagyva a Wolverines-nek. Az AP 1. hét utáni top25-ös listáján már a Crimson Tide áll az első helyen

Konferenciája: MAC – Általában az évkezdet (ahogy tulajdonképp a komplett szezon) nem a kicsikről szól, a Mid-American Conference ezúttal azonban kiválóan teljesített a rajtnál. Az Ohio idegenbeli bravúrja mellett szépen tartotta magát jóval nevesebb ellenfele otthonában a Bowling Green, a Northern Illinois, a Buffalo és a Toledo is, a Rockets ráadásul csupán hosszabbításban maradt alul az Arizonával szemben

Támadójátékosa: Le’Veon Bell (RB, Michigan State) – egyszemélyes támadógépezetként rongyolt át a Boise State védelmén, 44 (!) kísérletből 210 yardot futva, plusz 55 yardnyi elkapást is jegyzett 2 TD-s produkciója alkalmával

Védője: Dee Milliner (CB, Alabama) – 1 INT, 4 levédekezett passz, totális dominancia a hátvédsorban

Irányítója: Geno Smith (QB, West Virginia) – 36-ból 32 jó passz, 323 yard, 4 TD, 0 INT…

Újonca: Duke Johnson (RB, Miami) – a freshman futó egy mérkőzés alatt közönségkedvenc lett a The U-nál, 7 labdaérintésből 135 yardot és 2 TD-t tett a közösbe

Újonc irányítója: Marcus Mariota (QB, Oregon) – Sejthető volt, hogy Chip Kelly HC nem elterelésként áradozik olyannyira kezdő QB-járól még a szezon előtt, de Mariota minden várakozást felülmúlt, 18/22-es, 200 passzolt yardos és 3 TD-s szereplése után a rivális edzők nem egy álmatlan éjszakának néznek elébe

Visszatérője: Marcus Murphy (TB, Missouri) – Murphy súlyos sérülése immár a múlté, a 2011-es fájdalmas, meccs nélküli hónapokat 2012-ben rögtön két punt return TD-vel feledtette

 

 

Legtöbb passzolt yardja: 470 - Ryan Nassib, QB (Syracuse) vs. Northwestern

Legtöbb futott yardja: 231 – Andre Ellington, RB (Clemson) vs. Auburn

Legtöbb elkapott yardja: 236 – Austin Franklin, WR (New Mexico State) vs. Sacramento State [FCS]

Legtöbb bezsákolása (sack): 4 – Björn Werner, DE (Florida State) vs. Murray State [FCS]

Legtöbb elcsent passzkísérlete (interception): 2 – négy játékos

Leghosszabb mezőnygólja: 53 yard – Chris Boswell, Rice

Leghosszabb TD-je (nem visszahordás): 95 yard – John Hubert, RB (Kansas State) vs. Missouri St. [FCS]

Leghosszabb visszahordása: 100 yard – három játékos

 

Sztorija: 1965 óta először vágott neki az évnek a Penn State Joe Paterno vezetése nélkül, a pár héttel ezelőtt kiosztott példátlan szankciók és az ennek következtében sorra lelépő futballisták árnyékában. JoePa utódja, Bill O’Brien tehát borzasztó helyzetbe került, ám azzal még tán a legpesszimistábbak se számoltak, hogy a Nittany Lions fejet hajt az Ohio előtt, a Beaver Stadiumban… Szűkös idők elébe néznek (un)Happy Valley-ban

Csoportmeccse: Nyitásként sose erős a konfközi felhozatal, de a South Carolina-Vanderbilt remek kedvcsináló volt a második heti SEC-ütközetek előtt. A Gamecocks irányítója, Connor Shaw óriási fájdalmak közepette (megsérült a válla, jobb karját alig tudta egyáltalán felemelni) húzhatta be a W-t a győzelmi rubrikába

Hosszabbítása: Nem játszott jól sem a Virginia Tech, sem a Georgia Tech, de a végjáték bővelkedett az izgalmakban és a fordulatokban, végül a kevesebbet hibázó Hokies nyert 20-17-re

Állami rangadója: A „Kentucky derbi” focis kiadása az utolsó NFL-mentes vasárnap versenyzett a tv-nézők kegyeiért, több-kevesebb sikerrel. A kiemelkedő színvonalhoz egy masszív Wildcats sem ártott volna, a Louisville-nél a diadal mellett a nézőcsúcsnak is örülhettek

Meglepetésgyőzelme: A California főedzője, Jeff Tedford nagyon bután kezelte Zach Maynard eltiltását, és hiába a visszaköltözés a felújított Memorial Stadiumba, a Golden Bears 2010 után újra elbukott a Nevadával szemben

„Kiscsapata”: Ohio – a menetrend legrázósabb eleme kipipálva, innen határ a csillagos ég az ohioiaknak, bár mérget senki ne vegyen a Bobcats hibátlan mérlegére

Szimpatikus vesztese: Három negyed erejéig nem engedett a szorításból a UTEP a jóval esélyesebb Oklahomát fogadva, míg végül a Sooners csak bedarálta a Miners-t. A kissé túlértékelt oklahomaiak garantáltan nem teszik a vitrinbe a meccslabdát, két blokkolt punt és a szerencsétlenkedő támadófal nem épp reménykeltő a továbbiakra nézve

Alázása: Az Oklahoma State a beteg defenzív koordinátorért, Bill Young-ért is küzdve 84:0 arányban semmisítette meg az FCS-es Savannah State-t, de az eredmény akár még simább is lehetett volna… (a Cowboys 19 walk-ont is bevetett a második félidőben)

Pozitív meglepetése (csapat): Baylor – Robert Griffin már a múlté, csodák-csodájára viszont a Bears-nél Nick Florence hamar feledtette RG3 hiányát. Az új QB frenetikus teljesítménnyel rukkolt elő, és a védelemben is minden klappolt a szétesett SMU ellen

Negatív meglepetése (csapat): Houston – lassan megbarátkozhatnak a gondolattal a Baylor HC, Art Briles korábbi munkaadójánál, hogy Case Keenum nélkül csak nihil jut a Cougars-nak osztályrészül (az OC már le is mondott). A nihilen kívül nincs is más szó a Texas State-tól kapott pofonra, a Bobcats új jövevény az FBS-ben, papíron a liga egyik sereghajtója…

Pozitív meglepetése (játékos): Chase Rettig, QB (Boston College) – magasan eddigi legjobbját nyújtotta az Eagles irányítója, jóllehet 441 passzolt yardja sem bizonyult elegendőnek a Miami két vállra fektetéséhez. Azt mondjuk muszáj megjegyezni, hogy Rettig tavaly is bekezdett – 351 yard, vs. Northwestern – amit aztán később meg sem tudott közelíteni

Csalódása: Hatalmas várakozás előzte meg Mike Leach debütálását a Washington State-nél, és noha a többség a BYU-t vita nélkül jobbnak vélte, az azért nem volt benne a pakliban, hogy a támadóguru 6 ponttal tér vissza az NCAA-be

 

 

Rekordja: Sam Durley, a Division III-as Eureka irányítója 736 yardot passzolt a szintén negyedosztályú Knox College ellen, megdöntve Zamir Amin 2000-es NCAA-csúcsát

Szurkolója: Írországban a biztonságiak finoman szólva sem álltak a helyzet magasatán, ennek köszönhetően egy néző vígan besétálhatott játék közben a pályára, eljárhatta a maga csirketáncát, majd kellemes tempóban le is ballaghatott, mire végre valaki megállította

Lúzere: a Kentucky szurkolóját elvitte a hév a nagy örömködésben és ötös-osztogatásban

Vicce: Nem éppen úgy sikerült a Mississippi State játékosok bevonulása, mint azt eltervezték…

Szégyenei: Négy FBS-es gárda kapott ki másodosztályú ellenfelétől, PITT, Idaho, Memphis, MTSU csúnyán leégő kvartettjéből különösen a Pittsburgh veresége a szánalmas, a Youngstown State a Heinz Fielden leckéztette meg a Panthers-t úgy, hogy az eredmény még a pennsylvaniaiak számára hízelgő…

Játékvezetői tévedése: A mérkőzést döntően befolyásoló kétes ítélet született a Syracuse-Northwestern találkozón, a hátrányban támadó Wildcats egy „kései ütés” (late hit) szabálytalanságnak hála jutott a célzóna közelébe a rendes játékidő vége felé és nyert is aztán a Cuse vendégeként

Tragédiája: Meghalt egy 20 esztendős srác az atlantai Tennessee vs. NC State meccsen, mikor 35 lábnyi magasból lezuhant a felső karéjról

Eltiltása: Caleb TerBush ugyan nem játszhatott a Purdue-ban az Eastern Kentucky ellenében, aggodalomra nem volt ok, lehet nem véletlenül található 9 (!) QB a Boilermakers keretében… Robert Marve kezdett és jó statokat hozott össze, de a hírek szerint a következő szombaton már TerBush irányít (vs. Notre Dame, 21:30-tól ÉLŐBEN az Eurosport 2-n)

Sérülései: Brandon Jenkins (DE, Florida State) és Blake Countess (CB, Michigan) a teljes szezonra kidőlt, a Nebraskánál és az Illinois-nál még reménykedhetnek az RB Rex Burkhead, illetve a QB Nathan Scheelhaase mielőbbi felépülésében

Nyilatkozata: „Néztem a mérkőzést, ki is kapcsoltam aztán. Olyan, mint a Big Ten-es foci, öreguras futball.” – a Missouri DT Sheldon Richardson sommás véleménye a Tigers következő ellenfeléről, az SEC-s vetélytárs, bajnokaspiráns Georgiáról

Hurrikánja: Isaac – Két meccset kellett elhalasztani a Louisianát fenyegető időjárás miatt, habár az Oregon State Corvallis-ban fogadta volna a Nicholls State-t, utóbbiak már útnak sem tudtak indulni. Az LA Tech vs. Texas A&M-t október 13-án pótolják

Idézete: "Valószínűleg kissé mocskos a szám, elnézést kérek érte, többet hallom ezt vissza anyukámtól, mint bárki mástól” – Brent Pease, a Florida offenzív koordinátora, miután a kamerák lencsevégre kapták, ahogy elereszt pár káromkodást a mérkőzés hevében

Képe: a Colorado State kosai szó szerint áthajtottak az állami rivális Colorado bölényein a Rocky Mountain Showdown összecsapáson

 

Álomcsapata:

-          QB Geno Smith (West Virginia), RB Le’Veon Bell (Michigan State), RB Andre Ellington (Clemson), WR Conner Vernon (Duke), WR Marqise Lee (USC), TE Chris Gragg (Arkansas), OL Alabama Crimson Tide (egységként)

-          DT Sylvester Williams (North Carolina), DE Björn Werner (Florida State), DE Jamie Collins (Southern Miss), LB Kyle Van Noy (BYU), LB C. J. Mosley (Alabama), LB Cory James (Colorado State), LB Ashante Williams (Illinois), S Derrick Wells (Minnesota), S Dechane Durante (Northern Illinois), CB Dee Milliner (Alabama), CB Usua Amanam (Stanford)

-          K Brett Baer (Louisiana), P Will Hagerup (Michigan), RS Marcus Murphy (Missouri)