Draft elemzések - NFC South

 

 

Kifejezetten érdekesnek ígérkezett a draft az NFC déli csoportjában. Az Atlanta két jó draftot és szezont tudhat maga mögött Mike Smith-ék érkezése óta, a Panthers újfent első körös pick nélkül vágott neki a játékosbörzének, a Saints friss Superbowl-győztesként és néhány fontos távozóval készülhetett a draftra, míg a Bucs szinte minden mindegy alapon választhatott az újoncok közül, rossz helyre nem is nagyon tudtak volna húzni, szinte mindenhol komoly lyuk tátongott a csapat keretében.

 

New Orleans Saints

 

Draftoltak:

 

1/32 (32) – Patrick Robinson, CB (Florida State)

2/32 (64) – Charles Brown, OT (USC)

3/31 (95) – Jimmy Graham, TE (Miami)

4/25 (123) – Al Woods, DT (LSU)

5/27 (158) – Matt Tennant, C (Boston College)

7/32 (239) – Sean Canfield, QB (Oregon State)

 

Super Bowl győztesként mindig különleges érzés lehet készülni egy draftra, pláne igaz ez egy olyan franchise-ra, amelyik eddig nem a sikereiről volt ismert. Ezúttal a Saints volt abban a szerencsés helyzetben, hogy az első kör legvégén választhatott, azonban úgy gondolom, hogy nem sikerült feltenni ezzel a drafttal az elmúlt szezonra a koronát. De nézzük szép sorjában. Az első körben mindenki egyetértett abban, hogy védőt kellene draftolnia a csapatnak, a védelmen belül pedig gyakorlatilag minden poszt szóba jöhetett, talán csak a CB és a MLB nem.

 

Nos ezek után Mickey Loomis-ék mégis egy CB-t, a Florida State játékosát, Patrick Robinsont választották. Tehát nem elég, hogy a posztot nem igazán sikerült eltalálni, még egy komoly busteséllyel rendelkező játékossal sikerült „megerősíteni” a keretet. Engem Robinson valahol JaMarcus Russellre emlékeztet (azt leszámítva, hogy ő nem a lustasága és nemtörődömsége miatt lesz bust, ha az lesz), megvan minden adottsága, ideális a felépítése, jól fordul, gyors, minden megvan amire egy jó cornerbacknek szüksége, mégis botrányosan játszik a legtöbb esetben. Érdemes végignézni a Seminoles tavalyi mérkőzéseit, csak az nem csinált róla 50 yardos elkapást, aki nem akart. Ezzel a pickkel az is egyértelművé vált, hogy a tavalyi első körös választott Malcolm Jenkins-ből free safety lesz, Robinson pedig Jabari Greer és Tracy Porter mögött a nickelback posztért fog küzdeni.

 

A második körben tovább folytatódott a nem hiányposztra történő draftolás, melynek keretén belül a USC OT-je, Charles Brown lett a Saints játékosa. Mindezt úgy, hogy ott van a falban a bal oldalon Jammal Brown, aki bár a tavalyi szezont teljes egészében kihagyta sérülés miatt (lehet komolyabbak a gondok, mint azt a kívülállók sejtenék) nagyszerű OT és a helyére lépő Jermon Bushrod, aki ha nem is kiemelkedően, de azért elég jól teljesített az idény során. A másik oldalon John Stinchcomb és Zach Strief a két tackle, így egészen biztos, hogy az imént felsorolt négy emberből valakinek távoznia kell Brown draftolása következtében. Valószínű, hogy Jammal Brown lesz az áldozat, aki amúgy is RFA tendert kapott idén, s ahogy írtam korábban sérülésből jön vissza, így könnyen lehet, hogy többet őt már nem látjuk Saints mezben. Persze ettől Charles Brown még nem lesz jobb választás, hiszen fölösleges olyan posztra draftpicket áldozni, ami amúgy is erőssége a csapatnak, miközben a védelemben olyan lyukak vannak, aminek a betömésére később már nem nagyon lesz lehetőség.

 

Pláne akkor, ha a harmadik körben pedig egy TE-et választ a csapat. Márpedig ez történt, hiszen a Miami egyetemről érkező Jimmy Graham lett a Saints harmadik választottja a drafton. Gyakorlatilag szóról szóra leírhatnám ugyanazt, mint tettem Brownnál. Graham Shockey és David Thomas mögött lesz harmadik számú TE és bár idővel hatalmas játékos válhat belőle (ne feledjük Graham nemrég még kosarazott, jelenleg még csak tanulja a focit), nem biztos, hogy akkor kell ilyen játékosokkal próbálkozni, amikor a védelem kulcsjátékosait veszítheti el. Nagyon valószínű, hogy Sean Payton olyan potenciált látott benne, aminek nem tudott ellenállni, s mint anno Reggie Bush-nál, már rajzolgatta magának a play-eket, amiket Grahamre tervez.

 

A harmadik napon sor került az első logikusnak tűnő választásra, egy apró feltrade után (hatodik körös pick volt az ára a néhány helynyi előrejövetelnek) Al Woods-ra esett a választás. Neki egészen biztosan örültek a Saints szurkolói, hiszen helyi játékosról van szó (az LSU járt), hiányposztra érkezett, az egész draftjuk legjobb választása volt. A feltrade miatt már csak két pick maradt, közülük az egyikkel sikerült megszerezni a class második legjobb centerét, Matt Tennantet és egy balkezes irányítót, Sean Canfieldet. Az Oregon State-ről kikerülő irányító nem panaszkodhat, hiszen olyan zsenik lesznek mellette, mint Brees és Payton, ha ők nem segítik NFL karrierhez, akkor senki se tudná. Tennant esetében valamelyest meglepő, hogy az ötödik kör végén még nem kelt el, pláne ha azt vesszük, hogy például a Falcons nála jóval gyengébb képességű játékossal próbálja majd megoldani a center posztot a jövőben.

 

Ettől a stealtől függetlenül nehezen nevezhetném jónak a Szentek draftját, az első három körben teljesen érthetetlen döntések születtek és itt nem elsősorban a játékosok képességeire (bár Robinsonban szerintem nagyon csalódni fognak a new orleans-iak), hanem posztjára gondolok. Ahhoz, hogy a címvédés reális célkitűzés legyen, szükséges lett volna a védelemből távozó játékosok pótlása, azonban ezen a drafton ez nem történt meg és könnyen lehet, hogy ez a Saints idei szezonjába fog kerülni. C-

 

Atlanta Falcons

 

Draftoltak:

 

1/19 (19) – Sean Weatherspoon, LB (Missouri)

3/19 (83) – Corey Peters, DT (Kentucky) 

3/34 (98) – Mike Johnson, G (Alabama)

4/19 (117) – Joe Hawley, G (UNLV)

5/4 (135) – Dominique Franks, CB (Oklahoma)

5/34 (165) – Kerry Meier, WR (Kansas)

6/2 (171) – Shann Schillinger, S (Montana)

 

Az Atlanta hasonló cipőben járt, mint a Super Bowl győztes New Orleans, hiszen a Sólymoknál is inkább a védelem megerősítése élvezhetett prioritást, ráadásul még a hiányposztok is kísértetiesen hasonlítottak egymásra a két csapatnál. A védőfalban és a linebacker sor szélén volt a legégetőbb probléma, így az első körökben ezekre a posztokra érkezhetett ember. Nem is kellett csalatkozniuk a szurkolóknak, a sokak által jósolt pick valósult meg, azaz Sean Weatherspoon, a Mizzou linebackere költözhetett Atlantába a draft végeztével. Egyértelműen ez volt a hétvége fénypontja a Falcons számára, Weatherspoon remek játékos, a személyisége is magával ragadó, az interjúk során a csapatok vezetői el voltak ájulva tőle, a linebacker sor bármely részén bevethető, nagyon jó boltot csináltak vele Mike Smith-ék.

 

Innen aztán lefele vezetett az út, időnként nem is akármilyen mélységekbe. A második körös pickjét még tavaly Tony Gonzalezre cserélte a georgai alakulat, így a következő választásukra egészen a harmadik kör közepéig kellett várni. Ilyenkor szokott jönni a drámai fordulat, hogy megérte ennyit várni, azonban ezúttal ez nem állja meg a helyét. Corey Peters lett a kiválasztott, a Kentucky DT-je, aki szörnyűséges reach volt a draft ezen pontján. A legtöbb szakíró Peters-t az ötödik körre, vagy még későbbre tette, ráadásul a Falcons-nak DE-re jóval nagyobb szüksége lett volna, mint DT-re, így igen nehezen értelmezhető ez a választás a Sólymok stábjától. Volt még egy kompenzációs picke is a Falcons-nak a harmadik kör végén, ezzel Mike Johnsont, a NCAA bajnokságot nyert Alabama guardját választotta a csapat. Ez jobb húzásnak tűnik, de ennek a picknek a helyességéről sem vagyok igazán meggyőződve. Ha már a támadófalba választott embert a Falcons, okosabb döntés lett volna egy center húzása és ugyebár a DE posztra továbbra sem sikerült megoldást találni.

 

A negyedik körben meg is érkezett a korábban említett center, de itt sem sikerült tökéletesre a választás, ugyanis Joe Hawley-nak, a UNLV falemberének a játékjoga került a Falcons birtokába. Hirtelen az az érzése támadt az embernek, hogy az Atlanta war roomjában minden második picknél fordítva nézik a draftboardot, másként nehezen elképzelhető, miért egy a hetedik körre várt embert húztak be a negyedikben, miközben sokkal ígéretesebb center prospectekre is eshetett volna a választásuk. Az ötödik körben előrejött a Falcons, a Rams-szel kötött üzlet keretén belül feláldozta a jobb hatodik körös pickét a csapat, hogy behúzhassa Dominique Franks-t, az Oklahoma CB-jét. Ez volt az ötödik pick és idén a páratlan számokhoz tartoztak a jobb megoldások, Franks-re is igaz ez, hasznos tagja lehet idővel az Atlantának, a special teamben is bevethető, ott akár már idén is bizonyíthatja, nem volt fölösleges az a feltrade.

 

Már csak két választási lehetősége maradt ekkor a Falcons-nak, DE-et továbbra sem húzták és mint utóbb kiderült, már ezután sem, hiszen az utolsó két draftcetlit egy elkapóra (Kerry Meier) és egy safety-re (Shann Schillinger) használta fel a csapat. Meier érdekes játékos, egyetemi évei elején még irányítót is játszott, remek kezei vannak, jó kis slot receiver lehet belőle, de sok munka lesz még vele az biztos. Schillinger a másodosztály egyik legjobb csapatából, a Montanából érkezett az NFL draftra, ő is hasznára lehet idővel a Falcons-nak, nem miattuk értékelem gyengébbre a vártnál a csapat draftját.

 

Ugyanis egy igazán jó választás az első körben nem elég, ha utána maximum közepes játékosok érkeztek a csapathoz, ebből a draftból sokkal többet ki lehetett volna hozni, mint ahogy tette az elmúlt években a Falcons, idén úgy tűnik nem sikerült. Corey Peters és Joe Hawley a két leginkább megkérdőjelezhető választás, azonban a legnagyobb hibának mégsem az ő kiválasztásukat tartom, hanem azt, hogy teljes mértékben figyelmen kívül hagyták a DE posztot, pedig talán a csapat leggyengébb részéről van szó. C-

 

Carolina Panthers

 

Draftoltak:

 

2/16 (48) – Jimmy Clausen, QB (Notre Dame)

3/14 (78) – Brandon LaFell, WR (LSU)

3/25 (89) – Armanti Edwards, WR (Appalachian State)

4/26 (124) – Eric Norwood, OLB (South Carolina)

6/6 (175) – Greg Hardy, DE (Ole Miss)

6/29 (198) – David Gettis, WR (Baylor)

6/33 (202) – Jordan Pugh, S (Texas A&M)

6/35 (204) – Tony Pike, QB (Cincinnati)

7/16 (223) – RJ Stanford, CB (Utah)

7/42 (249) – Robert McClain, CB (Connecticut)

 

Nagyon sokáig kellett várni a Panthers első pickjére, hiszen az új draftrendszernek (háromnapos a draft és az első nap folyamán csak az első kört rendezik) köszönhetően csak a második napon került sorra a csapat a tavalyi Everette Brown trade-nek köszönhetően. Viszont megérte várni, mert Jimmy Clausen révén egy olyan játékost sikerült megszerezniük a 48. pickkel, amilyenről nem is álmodtak. A draft utáni sajtótájékoztatóból kiderült, hogy egyáltalán nem tervezte a Panthers, hogy Clausent draftolják, csak mivel annyit csúszott (szinte minden elemzőnél top10-es pick volt, sőt akadt olyan szakíró is, aki magasabbra taksálta, mint Bradfordot), hogy egyszerűen nem tudták otthagyni. Marty Hurney-ék a második nap elejétől fogva próbáltak minden előttük levő csapattal cserélni, hogy feljebb jöhessen és biztosan övék legyen Clausen, azonban szerencséjükre (mint utólag kiderült teljesen felesleges lett volna) ez nem sikerült. Így ha lehet még nagyobb volt az öröm a csapat háza táján.

 

A szurkolók mégsem lehettek maradéktalanul elégedettek, mert hiába áll a csapat rendelkezésére két kezdő pozícióra hajtó QB, ha nincs megfelelő elkapógárda, egymásnak mégsem passzolhatnak az irányítók… Azonban úgy tűnik, hogy ezen a drafton a szerencse a Panthers mellé szegődött, hiszen a második és a harmadik körös pickük között mindössze két WR kelt el, így nyugodt szívvel húzhatták be Brandon LaFellt a harmadik kör közepén. Az LSU elkapója ideális választásnak tűnik, bár valószínű, hogy nem ő lesz Steve Smith utóda, de blokkolásban kiemelkedő (ez majdhogynem alapfeltétel egy futásorientált csapatnál) és képes lehet arra, hogy a másik oldalon játszva elvonja a figyelmet a Panthers Smitty-jéről. És még ezzel a választással sem ért véget a Párducok számára a második nap, hiszen nem múlhat el NFL draft anélkül, hogy egy jövő évi picket be ne áldozna a Carolina. Így történt ezúttal is, a 2011-es második körös draftcetlijüket adták a Patriots idei harmadik köröséért, amivel elvitték Armanti Edwards-ot, az Appalachian State kiemelkedő képességű playmakerét. Érdekes választás volt ez, mert egyfelől Edwards-ot kicsit későbbre várták az elemzők, másfelől viszont akkora potenciál van benne, hogy bőven bevállalható volt ez a húzás, még a trade-del együtt is. Hiába kell neki új posztot megtanulnia, mert az egyetemen irányítót játszott, a profik közt meg elkapóként számítanak rá (bár teszem hozzá a középiskolában játszott elkapót is), egyszerűen olyan adottságai vannak, amelyek elképesztő magasságokba emelhetik.

 

Ezek után következett a harmadik nap és a védelem lyukas posztjainak a feltöltése. A negyedik körben egy letrade utána Eric Norwood lett a Panthers játékosa. Őt nem biztos hogy sikerül beilleszteni Ron Meeks rendszerébe, de ha igen, komoly erőssége lehet a front sevennek, attól függetlenül, hogy DE-ként, vagy OLB-ként számol vele az edzői stáb. A hatodik körben ismét egy hatalmas tehetség került a csapathoz, Greg Hardy, az Ole Miss DE-je. Rá aztán tényleg rá lehet sütni a boom or bust jelzőt, hiszen olyan adottságokkal van megáldva, ami csak a legnagyobbakra jellemző, ám könnyen lehet, hogy ezt különösebb lelkiismeret-furdalás nélkül fogja elherdálni. Hozzáállásbeli problémák, sérülések okozták azt, hogy egészen a hatodik körig csúszott, meglátjuk képes lesz-e megemberelni magát és megragadni a Carolina csapaátban, ha igen nagy dolgokra lehet majd képes, de az is előfordulhat, hogy két három év múlva már a nevére sem fogunk emlékezni.

 

Hardy után jöttek a megkérdőjelezhető pickek, rögtön egymás után három a hatodik kör végén. David Gettis egy jó felépítésű és gyors WR, azonban az elmúlt négy évben nem sok mindent mutatott meg futballtudásából a Baylor egyetemen. Jordan Pugh CB-ből lett FS senior évére a Texas A&M-en, a speciális egységben kaphat szerepet, tipikusan az a DB, akit idővel be lehet majd építeni Ron Meeks védelmébe. Tony Pike egy spread offense-ből érkező QB, nagyon magas, de a felépítése hagy némi kívánnivalót maga után (a rossz nyelvek szerint még a konditerem közelében sem járt), Hunter Cantwell-lel meccselhet majd a rosterre kerülésért. A hetedik körben két CB-vel lett teljes a Panthers draftja, RJ Stanford a Utah-ról, míg Robert McClain a Connecticut egyeteméről kerülhet be a profik közé. Rájuk is igaz amit Pugh-ról írtam, kisméretű, viszonylag gyors és erőszakos DB-k, tökéletesen illenek a Panthers védelmébe, azt pedig, hogy sikerül-e oda bekerülniük, majd az idő eldönti.

 

Nagyon jó kis draft lett a Carolináé, tele olyan játékosokkal akikben hatalmas lehetőség rejlik, három-négy év múlva akár úgy is emlékezhetünk erre a draftra, mint minden idők egyik legjobbjára. Persze az is előfordulhat, hogy a többség nem válik be és azok a GM-ek döntöttek jól, akik elmentek Clausen mellett és akik úgy határoztak, hogy nem kockáztatják meg Norwood, vagy Hardy draftolását, gondolván nem lesz belőlük valamire való profi játékos. B+

 

Tampa Bay Buccaneers

 

Draftoltak:

 

1/3 (3) – Gerald McCoy, DT (Oklahoma)

2/3 (35) – Brian Price, DT (UCLA)

2/7 (39) – Arrelious Benn, WR (Illionis)

3/3 (67) – Myron Lewis, CB (Vanderbilt)

4/3 (101) – Mike Williams, WR (Syracuse)

6/3 (172) – Brent Bowden, P (Virginia Tech)

7/3 (210) – Cody Grimm, S (Virginia Tech)

7/10 (217) – Dekoda Watson, LB (Flordia State)

7/46 (253) – Eric Lorig, DE (Stanford)

 

Szerencsés helyzetben várhatta a draftot a Bucs, harmadikként választhatott  az első körben, így igen jó esély kínálkozott rá, hogy a két kiemelkedő képességű DT közül az egyik elérhető legyen, amikor sorra kerül Raheem Morris gárdája. Mivel a Rams Sam Bradfordott vitte el az 1/1-gyel, ez meg is valósult, Suh Lions mezbe öltözése után pedig egyértlművé vált, hogy Gerarld McCoy feladata lesz majd Warren Sapp nyomdokaiba lépni. Nem lesz egyszerű dolga az egykori Sooners játékosnak, tavaly ligautolsó futás elleni védelemmel szerénykedett a Tampa, ezen kéne jelentős mértékben javítani.

 

Hogy ez a teher ne egyedül McCoy-ra háruljon, a második kör legelején is a védőfal közepe élvezett priorítást, az UCLA kíválósága, Brian Price került a Tampához. Két DT az első két körben, azt hiszem egyértelmű a szándék, a védelem stabilizálása, a futás elleni védekezés megerősítése, más nem is lebeghetett Mark Dominikék szeme előtt. S hogy alkalmas lesz-e erre a két fiatal játékos? Szerintem igen, McCoy-t többen hasonló képességűnek tartották, mint Suh-t (amit én némi túlzásnak érzek), Price-ról is ódákat zengtek a megfigyelők, sok olyan mockdraftot lehetett olvasni, ahol az első körbe írták, egyértelmű, hogy nem Alualu-féle pickekről van szó. Ettől függetlenül benne van a pakliban, hogy idén még nem fognak robbantani, hiszen a DT az a poszt, ahol talán a legnehezebb az átállás az egyetemi foci után, elég ha arra gondolunk, Albert Haynesworth-nek mennyi időbe került, míg a liga legrettegettebb falemberévé nőtte ki magát. De az idő igazolni fogja a Bucs első két választását, erről meg vagyok győződve.

 

Abban már messze nem vagyok ilyen biztos, hogy a feltrade után megszerzett elkapóról, Arrelious Bennről is elmondhatjuk majd ugyanezt. Nem produkált felejthetetlen éveket az Illinois egyetemen (mondjuk igazságtalan volna ezt csak az ő számlájára írni), inkább a benne rejlő potenciál miatt tartották sokra a draft előtt, mintsem az eddig mutatott teljesítménye okán. Picit olyan Darrius Heyward-Bey színezete van a dolognak, persze ő nem az a tipikus speedster, de könnyen hasonló sorsra juthat, mint a Raiders tavalyi választottja. Mondjuk a második körben már inkább lehet kockáztatni, mint az elsőben, ezt azért mindenképp meg kell állapítani a Bucs védelmében.

 

A harmadik körben ismét egy védőre, Myron Lewis esett Raheem Morris-ék választása. Lewis egy sokoldalú defesive back, aki CB-ként és FS-ként is a csapat hasznára lehet, remekül fog illeszkedni a Tampa védelmébe, ahol úgy tűnik idén visszatérnek a Tampa 2-hoz a tavalyi év sikertelen kísérletezgetése után. Lewis után ismét egy boom or bust elkapó, Mike Williams érkezett. Vele más gondok lehetnek, mint Benn-nel, hiszen minden adottsága megvan ahhoz, hogy a legnagyobbak közé emelkedjen, egyedül a fejével lehetnek problémák, de azzal igen komolyak...

 

A draft végére a Virginia Tech-ből kezdtek szemezgetni a Bucs-nál, előbb egy punter, Brent Bowden, majd egy safety, Cody Grimm került a Tampa Bay-hez. Ismerve a Hokies speciális egységét, nem hiszem hogy csalatkoznia kell majd bennük a szurkolóknak, mégha Grimm nem is kezdő kaliberű játékos, a speciális csapatrészben mindenképp hasznos fegyver lehet. Kezdetben ugyanez a sors várhat a LB Dekoda Watsonra (Florida State) és a DE Eric Lorigra (Stanford) is, bár nem lennék meglepve, ha Watson lehetőséget kapna a védelemben akár már az újonc idényében is.

 

Nem lett rossz a Bucs draftja, a védelem mindenképp erősödött, a késői pickekkel a speciális egységet is rendbe rakhatják és ha a két elkapóból legalább az egyik beválik, akkor a szurkolók igen elégedettek lehetnek majd a 2010-es class-szal, még úgy is, hogy két hetedik körös pickjüket ecserélték a Denverrel egy jövő évi ötödik körös pickkért. Ez a draft mire lehet elég idén? Egyelőre még nem sokra, az előző offseason rossz döntéseit nehéz egy év alatt rendbehozni, de ezekből a fiatal játékosokból jópárral sokáig találkozhatunk majd a Tampa meccsein, ebben biztos vagyok. A-