Egyetemi előzetes 4/7

23. Clemson Tigers

Új szelek fújnak Clemsonban. A 2013-as idény végén Orange Bowlt nyerő csapat alapos átalakításra szorult, legalábbis a labda egyik oldalán. Dabo Swinney feladata nem könnyű, hiszen minden idők legeredményesebb clemsoni irányítóját és elkapóját is pótolni kell valahogy, de akár Brandon Thomas-t is idevehetjük, aki legalább akkora letéteményese volt az elmúlt 4 év sikereinek mint Tajh Boyd vagy Sammy Watkins. Új rúgó, új tailback, új elkapók épülnek be  csapatba, de a Tigers toborzását ismerve rendre sikerült elit tehetségekre szert tenni, és reményeik szerint nem fognak kiszorulni az ACC élmezőnyéből egyik pilanatról a másikra.

Ami mindenképp mellettük szól, hogy Vic Beasley révén egy all-American védő vezeti harcba a csapatot, aki a valószínűsíthető 1. körös kiválasztás ellenére visszatért az egyetemre. A mindössze 225 fonttal mérlegelő DE tavaly 44 szerelésből 10 negatívat és 13 sacket lapátolt össze, végzős évében komoly figyelemre számíthat az ellenfelek és a média részéről is. Hatalmas erősség a Clemson számára, hogy Beasley mellett az összes védőfaltag újra ott lesz a pályán, a DT poszton 4 játékosnak is komoly szerepe volt az eddigi sikerekben, míg Corey Crawford a tradícionális DE felépítéssel bíró pass rusher szintén sokat profitálhat a Beasley felé forduló figyelemből. Egy sorral visszább viszont csak a sokat látott MLB, a legtöbb szerelést begyűjtő Stephone Anthony személye állandó, vele azonban valószínűleg magasabb szinten is találkozunk még. A defense legnevesebb távozója Bashaud Breeland, corner társával együtt, viszont a két safety és a nickelback megmaradt. MacKensie Alexander már trues freshmanként is bevetésre került volna, de augusztusban összeszedett egy lágyék-sérülést, így egy évvel később, immár Breeland helyén debütál.

Azt képtelenség elvárni, hogy Tajh Boydot azonnal pótolni tudja a csapat. A Jets 6. köröse 50 csapatrekordot tart, és az ACC konferenciában is páratlan eredményességgel tette a dolgát. Cole Stoudt már kapott szerepet minimális mértékben az eddigi három évében, de a jövő embere inkább Deshaun Watson. Nagy talány, hogy sikerül-e egyáltalán megközelíteni Boyd rendszeres 4000 yard korüli szezonmérlegét és 30+ touchdownját, miközben a labdaeladásokat is limitálják. Főleg mert Watkins mellett Martavis Bryant is értékes elkapó volt, és bár a toborzás elég erős (elég Jacoby Fordra vagy DeAndre Hopkins-ra gondolni), például Charone Peake esetében egy ligaelit tehetséget kellene feledtetnie. Boyd a futójátékban is nélkülözhetetlen volt, 10 TD-vel kiemelkedett társai közül, míg Roddy McDowell 1025 yardos futóként távozott. Ez kevésbé tűnik problémásnak, egyrészt Chad Morris OC tudja hogyan csináljon szinte bárkiből 1000 yardos futót, másrészt az joncok Wayne Gallman és Tyshon Dye meg vannak akkora tehetséggel áldva, hogy egyből produkálni tudjanak. A falból hárman is távoztak, de csak Thomas volt meghatározó, az idei névsor még akár jobb számokat is elérhet.

A Clemson non-konf ellenfeleit nem nehéz megjegyezni: Georgia, Georgia State, South Carolina, South Carolina State. Ráadásul az első két és utolsó két hétre elosztva. A két SEC powerhouse ellen nagyon csikorgatni kell a fogakat a győzelemhez, főleg Athens-ben rögtön az első héten. 2013-ban behúzták a szezonnyitón a Bulldogok ellen, de az egy kész csapat volt. Az első ACC meccsen rögtön Tallahassee-be mennek, majd jön hozzájuk a most jónak tűnő UNC, ott legrosszabb esetben is 2-2-vel kell állni, hogy még a radar alatt visszacsússzanak a kiemelt csapatok versengésébe. Nehéz belelátni, hogy a Tigers-től mire számíthatunk. Boyd előtt Swinney finoman szólva nem remekelt az irányítókkal, viszont Morris hatalmas offenzív guru és ilyen erős védelem sem minden évben gyűlik össze a Memorial stadionban. Szerencsére hamar láthatjuk majd őket éles akcióban, bár a papírforma szerint inkább a szezon második felére várható a kiforrott játék.

22. Boise State Broncos

Már szóba került a Washington kapcsán, hogy Chris Petersen elhagyta Boise-t, a sikeredző helyére pedig egy korábbi Broncos játékos, Bryan Harsin kerül, aki csereirányítóként nem sokat játszott ugyan, de legalább ismeri a közeget. Harsin összesen 1 év főedzői rutinnal van felvértezve, a 2013-as idényt az Arkansas State élén töltötte. Nem egyszerű egy ilyen páratlan eredményességgel dolgozó edző helyére lépni, de a jelenlegi Boise State keret alkalmas rá, hogy újabb nagy menetelésbe fogjanak bele. Az előző év volt hossz idő után a leggyengébb az óriásölőként elkönyvelt gárda életében, a Washington 38-6-ra ütötte ki őket a szezonnyitón, és a rangadóik közül elbukták a Fresno State, a BYU és a San Diego State ellenit is. 2014-ben viszont ismét őt a Mountain-West legfőbb esélyesei.

Kezdésként náluk van a MWC legjobb futója, Jay Ajayi 1425 yarddal és 18 touchdownnal került be a konferencia álomcsapatába, és junior évében is legalább ilyen számokat várnak tőle. A futásban Grant Hedrick is besegít irányítóként, ő volt 2004 óta az első QB Boise-ban, aki 100 yard fölé jutott egy meccsen. Hedrick végzős, és az utolsó 5 meccsre ugrott be tavaly Southwick súlyos sérülése miatt. Ehhez képest elég impresszív számokat gyűjtött, 1825 yard, 16 TD és 5 INT ennyi idő alatt elég jónak számít, ráadásul 6 futott TD-vel is jelentkezett. Ilyen elkapókkal nem is nehéz, Matt Miller szintén a Mountain-West legjobbjai közé számít, és folyamatosan egyre jobb adatokat produkál, könnyen a Broncos történetének legjobb elkapója lehet ha hoz még egy 1140 yard, 12 TD körüli évet, mint tavaly. Shane Williams-Rhodes második számúnak ugyancsak tökéletes fegyver, csak a mögöttük lévő depthet kell újra felépíteni. Igaz Williams-Rhodes az 5´6“-os magasságával nem épp a tipikus szélső elkapó típus. A támadófal ugyanakkor eléggé tapasztalatlan, nincs egy senior sem köztük, és az NFL Drafton Charles Leno és Matt Paradis is gazdára talált a hátsó körökben.

A védelem 4-2-5-ös alapfelállással dolgozik, és a legnagyobb név is a népes secondary-ből kerül ki. Donte Deayon mindössze 151 fontot nyom (68 kilogramm!!!), de így is elütött 9 labdát, leszedett hatot interceptionre és bekerült az MWC 2. csapatába. Nem csak ő, hanem a teljes kezdő és cseresor is visszatért, így a FS, Jeremy Ioane is, akitől szintén lehet szép dolgokra számítani. Mivel tavaly majdnem 25 pontot kaptak átlagosan, ami egy 10 éves mélypontnak tekinthető, így mindenképp javulásra lehet számítani a többé-kevésbé változatlan back7-től. A védőfalban ugyanakkor Demarcus Lawrence nagy névvé nőtte ki magát, kétdzámjegyű sack és TFL eredménye mellett rengeteget szerelt DE poszton, és nem csak ő, hanem a szintén konf-válogatott Ricky Tjong-A-Tjoe is elment. Van némi izgatottság, hogy felnő-e valaki az elődök szintjére, de ide egyikőjük sem elit játékosként érkezett, szóval a képzésben lehet bizakodni.

A menetrendbe két komolyabb túrát is beiktattak már a szezon elején. Augusztus 28-án, Atlantában találkoznak az Ole Miss legjobbjaival, és ha azt behúzzák, nagy lendületet kaphatnak egy legendás meneteléshez. Két hétre rá Connecticutba is elutaznak, de a Huskies inkább egzotikus, mintsem veszélyes ellenfél. Leginkább az október 17-24-es dátumokon szegeződik országos figyelem ezután a Broncos-ra, a két pénteki dátumon a Fresno State majd a BYU érkezik a kék gyepre. Az elmúlt két évben egyaránt elbukták a szezonnyitót, most is az lesz a kulcs, mert a Rebels-nél csak gyengébb ellenfeleik lesznek előreláthatólag, szóval a 12-0 most sem elszállt ötlet.

21. Central Florida Knights

Ha egy kiscsapat olyan történelmi szezont tud magáénak, mint a UCF, utána általában jelentős visszaesés következik, hiszen a jó eredményt rendszerint egy igen erős végzős generáció szállítja. Itt teljesen más a helyzet. A Fiesta Bowl győzelemmel véget érő szezonban rekordnak számító 12 győzelmet szedtek össze, legyőztek két top10-es csapatot (Louisville, Baylor) és csak a South Carolina fogott ki rajtuk. Nem mellékesen az American konferencia bajnokainak is mondhatják magukat, és minden esélye adott a címvédésre. A siker fő letéteményesei közül Blake Bortles és Storm Johnson immár a Jaguars-nál készül, de a keret nagyjából egyben maradt, kérdés, hogy sikerül-e azonnal hasonló kaliberű tehetségeket találnia George O´Leary-nek.

Amellett sem szabad elmenni szó nélkül, hogy mindkét guard és az RT is elballagott, így hiába van egy jó Torrian Wilson a támadófalban, ha jön visszaesés, az nem csak a Storm Johnson-nélküliségre fogható. A helyére kerülő William Stanback visszahordóként az AAC legjobbjai között volt első évében, viszont Johnson 1400 net yardos, 17 touchdownos mutatóját túlzás lenne elvárni tőle. Ugyanez az irányító, Justin Holman esetére is helytálló. Az újoncként ugyan pályára lépő, de Bortles cseréjeként ügyködő ifjú reménységnek 25+6 TD-t kellene pótolni, miközben maximum kilencszer adja el a labdát, nem egyszerű feladat. Az elkapó speciel megvannak hozzá, Rannell Hall, Breshad Perriman és JJ Worton is elérhető, akik 7-8-900 yardos éven vannak túl, 16 touchdownt letéve az asztalra. Az AAC legbővebb rotációjáról van szó, ahová Jackie Williams-t is be lehet építeni - az UAB-től érkező WR már több mint 1700 yardot jegyez az NCAA-ben. Az egység atletikusságát és sebességét mutatja, hogy Worton és Hall is volt a konferenciában visszahordóként álomcsapatos.

Ami a védelmet illeti, a tavalyi három sophomore alapember a védőfalban mára junior lett, és a JuCo ligában villogó Lance McDowell (DT) sem fog kilógni. Nincs nagy sztár a falban, legalábbis akkora mint a back7-ben. Terrance Plummer (MLB) all-AAC 1. csapatos játékos, 218 szerelést jegyzett az előző két évben, és most is hasonlóra készül. Oldalán Troy Gray segít be és a műtét után visszatérő Willie Mitchellel csak jobbak lehetnek, pedig 2013-ban is csak 21.3 pontot átlagoltak ellenük. Hátul a sztár Jacoby Glenn, aki ugyancsak konferencia válogatottnak mondhatja magát egyetlen eddigi NCAA szezonjában. Az Asante Samuel és Josh Robinson nyomdokain járó Glenn 15 paszt hatástalanított és 2 interceptiont is megfogott, így Jordan Ozerities-nek nem lesz könnyű dolga a túloldalon, de várhatóan megoldja, hiszen az American konferencia legjobb secondary-jének safety párosa is besegít majd. Clayton Geathers (SS) már eddigi is konf válogatott volt, és végzős, akárcsak Ozerities vagy a FS, Brandon Alexander. Nem csak ebben a mezőnyben, hanem a komplett első osztályt figyelembe véve is a legjobb passz elleni védekezésre lehet számítani Orlandóban.

Ha augusztus végén valaki Dublinban jár, akkor mindenképp menjen ki a Penn State elleni UCF meccsre, emlékezetes összecsapásnak ígérkezik. A BigTen csapat után egy SEC-gárdát is bevállaltak a lovagok, mégpedig Missouriban, idegenben. A BYU sem tartozik az egyszerű non-konf csapatok közé, szóval a Central Florida esetében is elmondható, hogy a nehezebb menetrendet nem a kötelező ellenfelek jelentik. Október másodikán, csütörtökön lépnek fel Houstonban, az American konf legnagyobb rangadójának ígérkező összecsapáson. Az idény vége felé két pénteken is megnézhetjük őket, amikor semmi más futball nincs, a Tulsa és a South Florida ellen. Alapjában véve izgalmas év előtt áll a UCF, nagyon érdekes lesz látni, hogy a Holman-Stanback duó mikorra tudja felvenni a Bortles-Johnson duó szintjét (ha egyáltalán...), mert egyébként ezzel az elkapósorral és a védelemmel joggal várják a szurkolók a duplázást. Főleg, hogy a Louisville-től már nem kell tartani.

20. Stanford Cardinal

Ha egy szóval kell jellemezni a Stanford futball programját, az az állandóság. Függetlenül attól, hogy Jim Harbaugh-nak vagy David Shaw-nak hívják az edzőt, mindegy, hogy Toby Gerhart vagy Andrew Luck az aktuális sztárjátékos, a csapat ugyanazt csinálja minden évben. Erőfutball, átlagon felüli támadófallal, és az ezzel járó kiemelten eredményes futójátékkal, és szigorú, már-már saját határaikon túlteljesítő védelemmel. Ez a kombináció az előző négy évben rendre kétszámjegyű győzelmet eredményezett, pedig nem akármilyen menetrendjük volt. Hat rangsorolt csapatot győztek le az alapszakaszban (4 top15-ös), mégis kétszer megbotlottak és a Utah illetve a USC elleni vereség meggátolta őket a bajnoki döntő reményeitől. A Rose Bowlon aztán a Michigan State is kifogott David Shaw legényein, de hiába távozott jónéhány húzónév, idén is szeretnének eljutni legalább odáig.

Ehhez van egy irányítójuk, akinek neve a profi megfigyelők noteszében is szerepel. Kevin Hogan nem számít kiemelkedő játékosnak még a Pac-12 szinten sem ha csupán a számait nézzük, viszont egyrészt még fejlődésben van, másrészt a lényeg, hogy ne nagyon hibázzon. A csapat 2. legeredményesebb futójaként ráadásul extra opciókat nyit a támadórepertoárban. A futásra épülő taktika Tyler Gaffney nélkül is maradni fog, és könnyen lehet, hogy Barry Sanders Jr ideje is eljött. Gaffney 1709 yardot és 21 touchdownt futott, míg Sanders kezébe csak 5 labdát nyomtak eddig, de az előző évek sikerességét elnézve nem elsősorban a futón múlik a dolog, sokkal inkább a masszív támadófalon. Most viszont négyen is távoztak, köztük David Yankey és Cameron Fleming, akiket draftoltak. Így is van viszont egy kiemelkedően értékes játékosuk, Andrus Peat (LT) az elmúlt évek összes stanfordi sztárfalemberénél többre viheti, és még csak junior évére készül. Ha a többiek felnőnek mellé, akkor nem lesz aggódnivaló. Ami nem megszokott a fa imádóknál, hogy decens elkapó brigád is jelen van. Ty Montgomery visszahordóként 2. csapatos all-American volt (2 TD), de egyébként is villogott (1127 net yard, 12 TD), és az 5 legeredményesebb elkapó továbbra is ott lesz Hogan passzait várva.

Komoly távozókkal bír a védelem. Az NFL Drafton nem volt rájuk nagy kereslet, de az NCAA-ben sztárnak számított Trent Murphy, Shayne Skov, Ed Reynolds, Ben Gardner vagy Josh Mauro is. Mint a minta a mutatja, főleg dolgos munkásemberek alkották a védelmet, és ez most se nagyon változik. A védőfalban speciel kivételt jelent Henry Anderson, hiszen ilyen mozgású és méretű 3-4-es DE kevés van (6´6“, 295lb), és David Parry (NT) is már utolsó évére készül. A kérdés, hogy két all-American LB nélkül hogyan muzsikál majd a front7, mindenesetre AJ Tarpley középen hasonlóan rombol, mint elődei. A secondary viszont aránylag egyben van, Jordan Richards (SS), Alex Carter és Wayne Lyons is közel volt már a Pac-12 legjobbjaihoz, idén be is kerülhetnek.

A non-konf menetrendbe a Notre Dame, az Army és a UC-Davis került be. Idegenben lépnek majd pályára az írek ellen, és a Washington, az Oregon és a UCLA is saját pályáján várha Shawékat. A Stanford elmúlt évei rendre arról szóltak, hogy erőn felül teljesít a csapat, most is erre lesz szükség ha meg akarják ismételni az előző szezonok sikereit. Az Oregon és a UCLA jóval erősebbnek tűnik, de a Stanford ezekre a meccsekre szokta leginkább összekapni magát.

19. Marshall Thundering Herd

Szóba került már néhány kiscsapat, akik az óriásölő szerepében tetszeleghetnek, ilyennek számít a Boise State vagy akár a Central Florida is. Náluk is érdekesebb viszont a Marshall helyzete, akik abban a Conference USA-ben szerepelnek majd, amely a Mountain-Westnél vagy az Americannél is jóval gyengébbnek tűnik - sőt, az AAC épp ebből a csoportból csábítgatja el a csapatokat szorgosan. Ez annyit jelent, hogy a Tulsa, az East Carolina és a Tulane immár nem számít riválisnak a Marshall számára, a helyükre érkező Old Dominion, Western Kentucky páros pedig kisebb játékerőt képvisel.

A Marshall bejutott ugyan a C-USA döntőjébe 2013-ban, de komoly meglepetést okozva 21-41-re kikapott a Rice ellen. A Military Bowlon aztán igazolták a papírformát, és a jobb keretek között edződő Marylandet 31-20-ra legyőzték. Az alapszakaszban is összeakadtak egy jónevű csapattal, a Virginia Tech csak 3 hosszabbítás végén kerekedett felül. Idén egyetlen hasonló szintű gárda sem áll Doc Holliday csapatának útjában, úgyhogy elkezdhetünk morfondírozni, hogy egy esetleges 12 vagy 13 győzelmes év mire lehet elég a Marshalltól. Alighanem komoly szerencse kéne, hogy a top10-be eljussanak.

A siker fő letéteményese a Conference USA 2012-es MVP-je, Rakeem Cato irányító lehet, aki tavaly sem nagyon esett vissza. Cato úgy kezdi az idényt, hogy 32 meccsen folyamatosan adott TD passzt, és már csak 6 kell, hogy behozza az NCAA rekorder Russell Wilsont. Továbbá 2967 passzolt yarddal Cato lenne a Marshall történetének legeredményesebb irányítója, a legendás Chad Pennington - Byron Leftwich duót beelőzve. Mivel tavaly majd 4000 yardig jutott 39 TD és csak 9 INT társaságában, így ez megoldhatónak tűnik. Ha ez nem lenne elég a quarterbacktől, a földön is veszélyeztet, legutóbb hat futott touchdownnal jelentkezett. A Heisman-trófea top10-ébe könnyen odakerülhet Rakeem Cato, még ha győzelmi esélye nincs is.

Közelebb viheti a célhoz, hogy a fő elkapó, Tommy Shuler (1165 yard, 10 TD) tovább segíti a munkáját, az viszont nem, hogy a remek tight end, Gator Hoskins (15 TD!), már az NFL-ben próbálkozik. Váltani kell a feature back posztján is, Essray Taliaferro (nem Lorenzo!), 1140 yardja 10 TD-vel pótolhatónak tűnik, az Arizona State elől elhozott Steward Butler vagy Kevin Grooms sem tehetségtelenebb nála. A támadófalban is lesz némi variálás, Garrett Scott például a Seahawks draftoltjaként már vissza is vonult, de a maradók közül Chris Jasperse a legjobb center a C-USA-ben, és Clint Van Horn (RT) sincs messze ettől a címtől. Különös figyelmet érdemel európai szemmel Sebastian Johansson, a svéd LT a Carlstad Crusaders színeiben kezdett amerikai focizni, és egy kentucky középiskola érintésével 2013-ban, másodévesen már végignyomta az idényt. A csapat legateltikusabb falembereként most guardból LT-vé vedlik át.

A védelemről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. A védőfalban a 6. éves senior, James Rouse (DT) és Ra´Shawde Myers (DE) is konf-válogatott, Gary Thompson a legjobb újoncok közé került be, Ricardo Williams a Miamitől érkezett, Steve Dillon a USC-től, a 6´7" magas Josh Brown pedig a Clemsontól. Hihetetlen tehetségfölényben vannak minden támadófal ellen. Ami félelmetes, hogy 2004 óta nem volt olyan jó védelmük, mint tavaly (22.9 pont/meccs), és szinte senki sem távozott. A linebacker sorból Jermaine Holmes középen nagyon megbízható, de SS és a SLB poszt között mozgó DJ Huntertől is sokat várnak, ő eredetileg a Tennessee-re íratkozott be. A WLB, Evan McKelvey úgy lett a legtöbb szereléssel záró védő, hogy csak hétszer volt a kezdőcsapat tagja. A secondary-ben 6 megbízható emberük is van. AJ Leggett (FS) nagy jövő előtt áll, újoncként lett húzóember, míg Donaldven Manning (CB) a Virginia Tech-et elhagyva kötött ki Huntingtonban, ezzel kiszorítva Corey Tindalt a kezdőből, de tovább mélyítve a depth chartot. Lényegében nincs a védelemnek gyenge pontja.

Amit sajnálhatunk, hogy a Marshall az utolsó hetet leszámítva mindig szombaton játszik majd, így nehéz lesz besűríteni a programunkba a meccseiket. Érdemes végignézni, hogy kiknek a testén vezet az út a divízió elsőségig: Miami (OH), Rhode Island, Ohio, Akron, Old Dominion, Middle Tennessee, FIU, FAU, Southern Miss, Rice, UAB, Western Kentucky. Nem szokás ilyet mondani, de ez sétagaloppnak tűnik.

18. North Carolina Tar Heels

Chapel Hillben mindig jó alapanyag van, néhány leendő sztárjátékost rendre kifognak a toborzási időszakban, más kérdés, hogy ezekből sikeres csapat nem szokott összeállni, csak kivételes esetben. Az idei keret sem más, megint elment pár játékos profinak, de csak Eric Ebron volt olyan, aki igazán nagy sztárnak számított. Ami a UNC felemelkedése mellett szól, hogy Larry Fedora egy 1-5-re álló keretet tudott felhozni és 5 győzelmet produkálni egymás után, és a szezonzárón is csak 2 ponttal kaptak ki az akkor már kiemeltként futballozó Duke-tól, a Belk Bowlon pedig 3 TD különbséggel mentek át a Cincinnatin. Összeállt a csapat a szezon második felére, és ez a játék az, amire most is számítunk, amivel az ACC 2. legerősebb csapatának tűnik a Tar Heels.

Nem maradnak elit elkapó nélkül Ebron nélkül sem. A Detroit Lions játékosa ugyan ACC rekorder volt a tight endek között 973 yardjával, a legtöbb touchdownt, tizet, Quinshad Davis szerezte. A 776 majd 730 yarddal záró WR-től további javulásra lehet számítani, és ha elkapja a fonalat, akkor olyan meccsek is összejöhetnek neki, mint a Virginia ellen, ahol 16 elkapást rakott össze. Mindenképp nagy előny, hogy Marquise Williams-szel fog gyakorolni az első csapatban kezdettől fogva. A Brynn Renner helyére a 7. héten bekerülő QB jobban illik Fedora rendszerébe, hiszen mobilis, 1968 óta első UNC irányítóként a legtöbb yarddal zárt (536). A 15 passzolt és 6 futott touchdownt hozó félszezonjában Williams még passer ratingben is beelőzte Rennert, így minden jel arra mutat, hogy erősebb támadósor fog felállni az első héten, mint legutóbb. Ehhez az is kelleni fog, hogy ne Williams legyen a top rusher, és valaki előlépjen a futó felhozatalból. A támadófalból Bodine-t draftolták, Hurstöt pedig csak a lábtörés gátolta meg ebben, de Caleb Peterson egy freshman all-American 2. csapatos OG, a fal jobb oldala pedig egyben maradt, így talán nem okoz akkora gondot két húzóember elvesztése.

Vannak jónevű távozók a védelemből is, Kareem Martin speciel kétszámjegyű sack és TFL adatokat mutatott be végzősként, ilyen DE-t pedig nem egyszerű pótolni. Norkeithus Otis nem is az ő posztján szerepel, de neki van a legtöbb esélye elérni a backfieldre, tavaly 13 negatív yardos szerelése volt. Jellemző a defense-re, hogy gyakran variálnak a formáción, a személzyetük megvan 3 vagy 4 linebackeres felálláshoz is, és a különleges RAM poszton sem feltétlen lienebacker méretű játékos szerepel, hanem a 190 fontot nyomó Malik Simmons. Nincs sztárjátékos Otis-on kívül, de akár az is előfordulhat, hogy a tavaly legeredményesebb, 85 szereléssel záró Jeff Schoettmer nem kezdőként fut ki a gyepre. A secondary-ből a Dallas és a Minnesota is draftolt valakit, de Tim Scott (FS) legalább olyan fontos láncszem lehet, mint Tré Boston volt, és a 9 legtöbbet játszó DB közül 7 rendelkezésre álló, szóval menedzselhető a veszteség.

A non-konf menetrend izmos, Notre Dame, East Carolina és San Diego State is lesz a programban. Nem lesz viszont Florida State, ami nagy előny. A szeptember 27-tel kezdődő 3 hét lesz kritkus a csapat életében, ekkor mennek Clemsonba, majd fogadják a VT-t és látogatnak a Notre Dame-hez. Ha azt lehozzák 3-0-val esetleg, biztos, hogy szárnyakat kapnak, de a lényeg, hogy a 2 ACC csapatot fogják meg. Leginkább Marquise Williams miatt lesz érdemes megnézni, hogy mit tud a UNC, ilyen izgalmas irányítója inkább az ACC riválisoknak szokott lenni, nem a Tar Heels-nek.