Autó- és motorsportok

20 feliratkozó

több mint 3 éve
Toca Minnesota Vikings 20 508 — Vikings fan
Na most hogy Verstappen van elől a lekorozott Botlás és Tsunoda ott maradhat a két autó között
Heisman nádor
Egyébként értem a hisztit, de alapjába véve a két eset más volt.
Itt a probléma nem a lekörözöttekkel volt, itt a probléma az volt, hogy a mezőny összehozása túl sok időt vett el.
Tavaly ott köröztek egymás mögött és már 1 körrel hamarabb el lehett volna engedni a lekörözötteket (Masinak ez volt az alap hibája amit aztán próbált helyrehozni és lett belőle az a káosz).
Itt főleg azért mert Max 1 körrel később jött ki és mivel alig gyorsabban körözhetnek mint az SC kurva sok idő volt, hogy Max odaérjen.

Amúgy ez is a FIA balfaszkodása, mi a pöcsömért nem állt meg az SC és várta be Maxot ? Elég egyszerű lerádiózni hol van.
Illetve az se értem, hogy ahogy utoléri Max az SC-t miért nem szedik ki kis késleltetéssel a lekörözötteket. Ennek kb automatikusnak kéne lennie.

Az meg, hogy az olaszok lassúak voltak, onnan is eredt, hogy amíg a mezőny nem rázódott össze nem igazán mehettek az autóhoz.
több mint 3 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 27 476 — Lucas Scott
Nyck de Vries szépen beárazta Latifit a mai versenyzésével. A Williams helyében most aláíratnám 2023-ra és 2024-re-
iktriad
de Latifi volt tavaly is a kiralycsinalo, kell o az f1ben, hatha megint donthet h ki legyen a bajnok

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
NB2 New England Patriots 28 495 — nabege2@yahoo.com
Fárasztó sportág... a forma 1
 www.youtube.com/watch?v=F9MxZqVMfro
több mint 3 éve
adamfaragoo Miami Dolphins 1 460
👏👏
több mint 3 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 566
Reddick DNF. 🙄

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 3 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 566
Wéber: "A procedúrával nem lehet mit csinálni" 😀 😀 😀
csipkelli
De, pl. át lehet venni, amit a NASCAR csinál az Overtime-al. 😉
iktriad
üzemanyag lenne itt a probléma
NB2
Ott is gond szokott lenni.
Mikey
De a nascarban van opció arra is tankoljanak
Heisman nádor
Arra akartam célozni én is, hogy engedni kell a tankolást, és voilá.
Mikey
Ja, csak nem véletlenül vették ki. Főleg hogy nekik is a net zero bullshit az egyik tervük
Heisman nádor
Erről kellően markáns véleményem van, szóval nem fejtem ki. 😀

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 3 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 27 833 — "Montoya por favor!"
Wéber: "A procedúrával nem lehet mit csinálni" 😀 😀 😀
csipkelli
De, pl. át lehet venni, amit a NASCAR csinál az Overtime-al. 😉
iktriad
üzemanyag lenne itt a probléma
NB2
Ott is gond szokott lenni.
Mikey
De a nascarban van opció arra is tankoljanak
Heisman nádor
Arra akartam célozni én is, hogy engedni kell a tankolást, és voilá.
Mikey
Ja, csak nem véletlenül vették ki. Főleg hogy nekik is a net zero bullshit az egyik tervük

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 3 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 566
Wéber: "A procedúrával nem lehet mit csinálni" 😀 😀 😀
csipkelli
De, pl. át lehet venni, amit a NASCAR csinál az Overtime-al. 😉
iktriad
üzemanyag lenne itt a probléma
NB2
Ott is gond szokott lenni.
Mikey
De a nascarban van opció arra is tankoljanak
Heisman nádor
Arra akartam célozni én is, hogy engedni kell a tankolást, és voilá.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 3 éve
Jughead Dallas Cowboys 6 517
Az utolsó 5 körben ne legyen SC, hanem automatikus piros zászló.

Így egyrészt mindig lenne verseny, másrészt mindenki kereket cserélhetne és az üzemanyaggal se lenne probléma.
több mint 3 éve
xrace77 Denver Broncos 4 716
Wéber: "A procedúrával nem lehet mit csinálni" 😀 😀 😀
csipkelli
De, pl. át lehet venni, amit a NASCAR csinál az Overtime-al. 😉
iktriad
üzemanyag lenne itt a probléma
NB2
Nem, ha a futam előtt már tudod, hogy van lehetőség x kör ráadásra, akkor mindenki annyival több üzemanyaggal indul alapból.
több mint 3 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 27 833 — "Montoya por favor!"
Wéber: "A procedúrával nem lehet mit csinálni" 😀 😀 😀
csipkelli
De, pl. át lehet venni, amit a NASCAR csinál az Overtime-al. 😉
iktriad
üzemanyag lenne itt a probléma
NB2
Ott is gond szokott lenni.
Mikey
De a nascarban van opció arra is tankoljanak

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 3 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 566
Wéber: "A procedúrával nem lehet mit csinálni" 😀 😀 😀
csipkelli
De, pl. át lehet venni, amit a NASCAR csinál az Overtime-al. 😉
iktriad
üzemanyag lenne itt a probléma
NB2
Ott is gond szokott lenni.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 3 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 566
Nyck de Vries szépen beárazta Latifit a mai versenyzésével. A Williams helyében most aláíratnám 2023-ra és 2024-re-
iktriad
Csak el ne vigye a McLaren...

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 3 éve
NB2 New England Patriots 28 495 — nabege2@yahoo.com
Wéber: "A procedúrával nem lehet mit csinálni" 😀 😀 😀
csipkelli
De, pl. át lehet venni, amit a NASCAR csinál az Overtime-al. 😉
iktriad
üzemanyag lenne itt a probléma
több mint 3 éve
vpi New England Patriots Rutgers Scarlet Knights 4 632 — Patriot
 gphirek.origo.hu/f1/percrolpercre/20220911-f1-az-olasz-nagydij-eloben.html

Nem kötelező Hamiltont szerezni, de az utolsó sorból indulva ötödik lett, erre az Origo:
Verstappen minden képzeletet felülmúl, Hamilton egyre szánalmasabban vergődik
...Hamilton megint megalázó helyzetbe került, saját csapattársa ismét megelőzte.

Tudom, néger, meg örüljön, hogy kieengedték a ketrecből, meg hehe örül a gazdája, de annyira nevetséges ez. 2-3 verseny óta megy ez. Pedig az Origo egyetlen olvasható rovata volt a GP. Ennek is vége.
vpi
Mivaaan??? Mióta szivárványosan jelent meg, azóta kapja az ívet az Origósoktól.
NB2
Akkor csak nekem nem tünt fel eddig

Zsebi, Pilla, Szuszi, Pizsi, Pulcsi, Bolka, Bendegúz, Tihamér, Lolka és Pacsi
több mint 3 éve
bcsarli, Udvari Főkóstoló Pittsburgh Steelers 9 466 — A Heinz Field-en soha sem járt, hozzá nem értő lelkes amatőr
 gphirek.origo.hu/f1/percrolpercre/20220911-f1-az-olasz-nagydij-eloben.html

Nem kötelező Hamiltont szerezni, de az utolsó sorból indulva ötödik lett, erre az Origo:
Verstappen minden képzeletet felülmúl, Hamilton egyre szánalmasabban vergődik
...Hamilton megint megalázó helyzetbe került, saját csapattársa ismét megelőzte.

Tudom, néger, meg örüljön, hogy kieengedték a ketrecből, meg hehe örül a gazdája, de annyira nevetséges ez. 2-3 verseny óta megy ez. Pedig az Origo egyetlen olvasható rovata volt a GP. Ennek is vége.
vpi
És még örülni is tud ennek az 5. helynek! Tényleg szánalmas 😊

több mint 3 éve
NB2 New England Patriots 28 495 — nabege2@yahoo.com
 gphirek.origo.hu/f1/percrolpercre/20220911-f1-az-olasz-nagydij-eloben.html

Nem kötelező Hamiltont szerezni, de az utolsó sorból indulva ötödik lett, erre az Origo:
Verstappen minden képzeletet felülmúl, Hamilton egyre szánalmasabban vergődik
...Hamilton megint megalázó helyzetbe került, saját csapattársa ismét megelőzte.

Tudom, néger, meg örüljön, hogy kieengedték a ketrecből, meg hehe örül a gazdája, de annyira nevetséges ez. 2-3 verseny óta megy ez. Pedig az Origo egyetlen olvasható rovata volt a GP. Ennek is vége.
vpi
Mivaaan??? Mióta szivárványosan jelent meg, azóta kapja az ívet az Origósoktól.
több mint 3 éve
vpi New England Patriots Rutgers Scarlet Knights 4 632 — Patriot
 gphirek.origo.hu/f1/percrolpercre/20220911-f1-az-olasz-nagydij-eloben.html

Nem kötelező Hamiltont szerezni, de az utolsó sorból indulva ötödik lett, erre az Origo:
Verstappen minden képzeletet felülmúl, Hamilton egyre szánalmasabban vergődik
...Hamilton megint megalázó helyzetbe került, saját csapattársa ismét megelőzte.

Tudom, néger, meg örüljön, hogy kieengedték a ketrecből, meg hehe örül a gazdája, de annyira nevetséges ez. 2-3 verseny óta megy ez. Pedig az Origo egyetlen olvasható rovata volt a GP. Ennek is vége.

Zsebi, Pilla, Szuszi, Pizsi, Pulcsi, Bolka, Bendegúz, Tihamér, Lolka és Pacsi
több mint 3 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 85 324 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Wéber: "A procedúrával nem lehet mit csinálni" 😀 😀 😀
csipkelli
De, pl. át lehet venni, amit a NASCAR csinál az Overtime-al. 😉
több mint 3 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 85 324 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Russell csak Silverstone-ban nem volt top 5-ben, amikor az első kanyarban őt is kiütötték. Nagyjából tökéletes szezont hoz.
Jughead
Nagyon szurkolok neki, hogy meglegyen legalább a 3. hely a pilóták versenyében. De még a 2, hely sem elérhetetlen, ha hozza az idei teljesítményét, a Ferrari meg továbbra is önmaga legnagyobb ellensége marad.
több mint 3 éve
NB2 New England Patriots 28 495 — nabege2@yahoo.com
Egyébként nyilván elfogult vagyok és dühös, de akkor is szánalmas, hogy egy sima lerobbant félreállt autót 5 kör eltakarítani...
Hanni
En azt nem ertem, hogy miert volt 3 kor, mire osszeszedte a mezonyt a SC
Duff
Eleve szar ütemben jött a pályára. Russell volt az 1., aki cserélni tudott, pont elment Max és Leclerc.
csipkelli
Mikor azt mondták, hogy SC, akkor VER épp az S kanyarból jött ki. Ha nem megy ki a boxba, akkor is kb 20-25 mp mire odaér, de mivel még be is ment, így szerintem az SC legalább 40 mp-re volt tőle. Nyilván ő is levette a szitut, hogy nem kell sietnie, így eltelt 2 kőr, mire utolérte az SC-t. Nem tudom a szabályt, de ha bemondják az SC-t, akkor el is kell indulnia vagy várhat a box utca végén és megvárhatja-e a vezetőt. Így meg totál szét volt szakadva a mezőny, az SC előtt pár mp-cel voltak olyanok akik még akkor jöttek a boxba, nagy volt a lemaradásuk. Szarul jött most ki, de amúgy én sem szeretem ezt az SC mögötti befutót.
több mint 3 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 85 324 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Nyck de Vries szépen beárazta Latifit a mai versenyzésével. A Williams helyében most aláíratnám 2023-ra és 2024-re-
több mint 3 éve
steelwolf Pittsburgh Steelers 10 811 — 2013 óta Pittsburgh Steelers fotelszurkoló!
Azért szép volt behozni egy Jordant a 2. helyre!
több mint 3 éve
vpi New England Patriots Rutgers Scarlet Knights 4 632 — Patriot
Egyszer csinálhatnának egy komplett versenyt safety car mögött, lenne akkora élmény mint a 6 kocsis indianapolisi verseny.
Kampman
Tavaly volt Spa-ban.

Zsebi, Pilla, Szuszi, Pizsi, Pulcsi, Bolka, Bendegúz, Tihamér, Lolka és Pacsi
több mint 3 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 32 113