Gyűlölködjünk
37 feliratkozó
több mint 3 éve
Még jó, hogy a piros előtt még véletlenül sincs két másodperc sárga.Csak akkor kell megállnod, ha vészfékezés nélkül meg tudsz állni.A piroson átmenő gyalogosnak adnék egy figyelmeztetést elsőre másodjára mindjárt egy százezres büntetèst, mindjárt kevesebb lenne acsak akkor ugyanúgy dobjuk oda azt a 100k-t a piroson átmenő autósnak is
Gázolásos baleset, csak is a zebrán és zöldben lehetne az új GREEN jelszó,
majd jöhetnének a szabálytalanul kerékpározók. Ott még a szondát is elővenném amelyik az úton megy, ha meg a piroson is elkobozni azonnal a cajgát,. Amelyik meg a
Járdán megy ott meg azért fújtnám vele, mert veszélyes. Lenne itt mindjárt morál meg kuss is gyorsan.
ozibozi
Negritis, a vajda
Ha1- 2m-re tőled vált át pirosra, akkor nem elvárás hogy satufékkel, füstölgő gumikkal félkeresztben megállj a lámpa alatt.
A lámpák is így vannak kalibrálva, kereszteződésben pirosnál nem engedik rá azonnal a másik sort, hanem várnak pár mp-et. És úgy tudom a véda kamerák is.
Jan
Bár a legtöbben arra használják, hogy még rágyorsítsanak egyet, "még pont átértem" felkiáltással.
több mint 3 éve
És úgy gondolod, az autósok csak akkor mennek át a piroson?Csak akkor kell megállnod, ha vészfékezés nélkül meg tudsz állni.A piroson átmenő gyalogosnak adnék egy figyelmeztetést elsőre másodjára mindjárt egy százezres büntetèst, mindjárt kevesebb lenne acsak akkor ugyanúgy dobjuk oda azt a 100k-t a piroson átmenő autósnak is
Gázolásos baleset, csak is a zebrán és zöldben lehetne az új GREEN jelszó,
majd jöhetnének a szabálytalanul kerékpározók. Ott még a szondát is elővenném amelyik az úton megy, ha meg a piroson is elkobozni azonnal a cajgát,. Amelyik meg a
Járdán megy ott meg azért fújtnám vele, mert veszélyes. Lenne itt mindjárt morál meg kuss is gyorsan.
ozibozi
Negritis, a vajda
Ha1- 2m-re tőled vált át pirosra, akkor nem elvárás hogy satufékkel, füstölgő gumikkal félkeresztben megállj a lámpa alatt.
A lámpák is így vannak kalibrálva, kereszteződésben pirosnál nem engedik rá azonnal a másik sort, hanem várnak pár mp-et. És úgy tudom a véda kamerák is.
Jan
Én csak az elmúlt 1 héten láttam 2 esetet pedig keveset vezettem most.
több mint 3 éve
Csak akkor kell megállnod, ha vészfékezés nélkül meg tudsz állni.A piroson átmenő gyalogosnak adnék egy figyelmeztetést elsőre másodjára mindjárt egy százezres büntetèst, mindjárt kevesebb lenne acsak akkor ugyanúgy dobjuk oda azt a 100k-t a piroson átmenő autósnak is
Gázolásos baleset, csak is a zebrán és zöldben lehetne az új GREEN jelszó,
majd jöhetnének a szabálytalanul kerékpározók. Ott még a szondát is elővenném amelyik az úton megy, ha meg a piroson is elkobozni azonnal a cajgát,. Amelyik meg a
Járdán megy ott meg azért fújtnám vele, mert veszélyes. Lenne itt mindjárt morál meg kuss is gyorsan.
ozibozi
Negritis, a vajda
Ha1- 2m-re tőled vált át pirosra, akkor nem elvárás hogy satufékkel, füstölgő gumikkal félkeresztben megállj a lámpa alatt.
A lámpák is így vannak kalibrálva, kereszteződésben pirosnál nem engedik rá azonnal a másik sort, hanem várnak pár mp-et. És úgy tudom a véda kamerák is.
több mint 3 éve
Nem fogok hazudni, felbaszott rendesen.200 lett a vérnyomásom...
Hanni
külföldön dolgozik és tanul de nincs pénze, meg a k... anyátok
a gatyát is leperelném a szemétről!
jah az ügyvédnőt először megdugnám és utána lapáttal addig verném amíg mozog 😊
Szerkesztette: NB2
több mint 3 éve
Jobb, ha egy részeg bicajozik, ahelyett, hogy vezetne 😊egy időben ott is zéró tolerancia voltA piroson átmenő gyalogosnak adnék egy figyelmeztetést elsőre másodjára mindjárt egy százezres büntetèst, mindjárt kevesebb lenne aA kölök most kezdte az online KRESZ tanfolyamot és a első leckék egyikében meglepődve tapsztaltam, hogy lehet piásan biciklizni....megesküdtem volna rá, hogy nem.
Gázolásos baleset, csak is a zebrán és zöldben lehetne az új GREEN jelszó,
majd jöhetnének a szabálytalanul kerékpározók. Ott még a szondát is elővenném amelyik az úton megy, ha meg a piroson is elkobozni azonnal a cajgát,. Amelyik meg a
Járdán megy ott meg azért fújtnám vele, mert veszélyes. Lenne itt mindjárt morál meg kuss is gyorsan.
ozibozi
Pari
gyorsan kivezették
Negritis, a vajda
több mint 3 éve
Az albán pékem a pékboltos IFA-val hajtott ki a kapualjból, amikor egy e-rolleres 30-cal nekirongyolt a járdán.A piroson átmenő gyalogosnak adnék egy figyelmeztetést elsőre másodjára mindjárt egy százezres büntetèst, mindjárt kevesebb lenne aKedvencem, mikor jövök ki a boltból a járdára, a bicajos majdnem telibever kb. negyvennel, azt beugat hogy "nem látsz a szemedtől?". 🤣🤣
Gázolásos baleset, csak is a zebrán és zöldben lehetne az új GREEN jelszó,
majd jöhetnének a szabálytalanul kerékpározók. Ott még a szondát is elővenném amelyik az úton megy, ha meg a piroson is elkobozni azonnal a cajgát,. Amelyik meg a
Járdán megy ott meg azért fújtnám vele, mert veszélyes. Lenne itt mindjárt morál meg kuss is gyorsan.
ozibozi
eaglesmcnabb
Az IFA-nak semmi baja nem lett szerencsére, az áru is megmaradt, eladta jó áron.
több mint 3 éve
Arra azért vigyázokNehogy téged verjenek agyon, aki így rendezi a konfliktusait az életben, biztos élvezni fog pár napot a korházban.Bolt se kell hozzá.A piroson átmenő gyalogosnak adnék egy figyelmeztetést elsőre másodjára mindjárt egy százezres büntetèst, mindjárt kevesebb lenne aKedvencem, mikor jövök ki a boltból a járdára, a bicajos majdnem telibever kb. negyvennel, azt beugat hogy "nem látsz a szemedtől?". 🤣🤣
Gázolásos baleset, csak is a zebrán és zöldben lehetne az új GREEN jelszó,
majd jöhetnének a szabálytalanul kerékpározók. Ott még a szondát is elővenném amelyik az úton megy, ha meg a piroson is elkobozni azonnal a cajgát,. Amelyik meg a
Járdán megy ott meg azért fújtnám vele, mert veszélyes. Lenne itt mindjárt morál meg kuss is gyorsan.
ozibozi
eaglesmcnabb
Egyszer találja el egy bringás valamelyik gyereket, amikor a kapun kilép, a saját bringájával fogom agyonverni, miután elmagyaráztam neki, hogy több dimenzióban is megszegte a kresz vonatkozó előírásait.
slowmotion
Nomac
több mint 3 éve
Nehogy téged verjenek agyon, aki így rendezi a konfliktusait az életben, biztos élvezni fog pár napot a korházban.Bolt se kell hozzá.A piroson átmenő gyalogosnak adnék egy figyelmeztetést elsőre másodjára mindjárt egy százezres büntetèst, mindjárt kevesebb lenne aKedvencem, mikor jövök ki a boltból a járdára, a bicajos majdnem telibever kb. negyvennel, azt beugat hogy "nem látsz a szemedtől?". 🤣🤣
Gázolásos baleset, csak is a zebrán és zöldben lehetne az új GREEN jelszó,
majd jöhetnének a szabálytalanul kerékpározók. Ott még a szondát is elővenném amelyik az úton megy, ha meg a piroson is elkobozni azonnal a cajgát,. Amelyik meg a
Járdán megy ott meg azért fújtnám vele, mert veszélyes. Lenne itt mindjárt morál meg kuss is gyorsan.
ozibozi
eaglesmcnabb
Egyszer találja el egy bringás valamelyik gyereket, amikor a kapun kilép, a saját bringájával fogom agyonverni, miután elmagyaráztam neki, hogy több dimenzióban is megszegte a kresz vonatkozó előírásait.
slowmotion
több mint 3 éve
Bolt se kell hozzá.A piroson átmenő gyalogosnak adnék egy figyelmeztetést elsőre másodjára mindjárt egy százezres büntetèst, mindjárt kevesebb lenne aKedvencem, mikor jövök ki a boltból a járdára, a bicajos majdnem telibever kb. negyvennel, azt beugat hogy "nem látsz a szemedtől?". 🤣🤣
Gázolásos baleset, csak is a zebrán és zöldben lehetne az új GREEN jelszó,
majd jöhetnének a szabálytalanul kerékpározók. Ott még a szondát is elővenném amelyik az úton megy, ha meg a piroson is elkobozni azonnal a cajgát,. Amelyik meg a
Járdán megy ott meg azért fújtnám vele, mert veszélyes. Lenne itt mindjárt morál meg kuss is gyorsan.
ozibozi
eaglesmcnabb
Egyszer találja el egy bringás valamelyik gyereket, amikor a kapun kilép, a saját bringájával fogom agyonverni, miután elmagyaráztam neki, hogy több dimenzióban is megszegte a kresz vonatkozó előírásait.
több mint 3 éve
A piroson átmenő gyalogosnak adnék egy figyelmeztetést elsőre másodjára mindjárt egy százezres büntetèst, mindjárt kevesebb lenne aKedvencem, mikor jövök ki a boltból a járdára, a bicajos majdnem telibever kb. negyvennel, azt beugat hogy "nem látsz a szemedtől?". 🤣🤣
Gázolásos baleset, csak is a zebrán és zöldben lehetne az új GREEN jelszó,
majd jöhetnének a szabálytalanul kerékpározók. Ott még a szondát is elővenném amelyik az úton megy, ha meg a piroson is elkobozni azonnal a cajgát,. Amelyik meg a
Járdán megy ott meg azért fújtnám vele, mert veszélyes. Lenne itt mindjárt morál meg kuss is gyorsan.
ozibozi
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 3 éve
Ezt mondom én is 😊 😊 😊A piroson átmenő gyalogosnak adnék egy figyelmeztetést elsőre másodjára mindjárt egy százezres büntetèst, mindjárt kevesebb lenne acsak akkor ugyanúgy dobjuk oda azt a 100k-t a piroson átmenő autósnak is
Gázolásos baleset, csak is a zebrán és zöldben lehetne az új GREEN jelszó,
majd jöhetnének a szabálytalanul kerékpározók. Ott még a szondát is elővenném amelyik az úton megy, ha meg a piroson is elkobozni azonnal a cajgát,. Amelyik meg a
Járdán megy ott meg azért fújtnám vele, mert veszélyes. Lenne itt mindjárt morál meg kuss is gyorsan.
ozibozi
Negritis, a vajda
több mint 3 éve
egy időben ott is zéró tolerancia voltA piroson átmenő gyalogosnak adnék egy figyelmeztetést elsőre másodjára mindjárt egy százezres büntetèst, mindjárt kevesebb lenne aA kölök most kezdte az online KRESZ tanfolyamot és a első leckék egyikében meglepődve tapsztaltam, hogy lehet piásan biciklizni....megesküdtem volna rá, hogy nem.
Gázolásos baleset, csak is a zebrán és zöldben lehetne az új GREEN jelszó,
majd jöhetnének a szabálytalanul kerékpározók. Ott még a szondát is elővenném amelyik az úton megy, ha meg a piroson is elkobozni azonnal a cajgát,. Amelyik meg a
Járdán megy ott meg azért fújtnám vele, mert veszélyes. Lenne itt mindjárt morál meg kuss is gyorsan.
ozibozi
Pari
gyorsan kivezették
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
A piroson átmenő gyalogosnak adnék egy figyelmeztetést elsőre másodjára mindjárt egy százezres büntetèst, mindjárt kevesebb lenne aA kölök most kezdte az online KRESZ tanfolyamot és a első leckék egyikében meglepődve tapsztaltam, hogy lehet piásan biciklizni....megesküdtem volna rá, hogy nem.
Gázolásos baleset, csak is a zebrán és zöldben lehetne az új GREEN jelszó,
majd jöhetnének a szabálytalanul kerékpározók. Ott még a szondát is elővenném amelyik az úton megy, ha meg a piroson is elkobozni azonnal a cajgát,. Amelyik meg a
Járdán megy ott meg azért fújtnám vele, mert veszélyes. Lenne itt mindjárt morál meg kuss is gyorsan.
ozibozi
több mint 3 éve
én azt mondanám, hogy 50km/h felett 50+%-os túllépésnél - kezeljék fegyverként az autótÈn annak aki mondjuk 15 (kisebb sebessègnèl) 20-30 kilométerrel vagy a afölött túllèpi a határt simán milliós tèteleket raknèk rá büntetèskènt...a %os sávok ezért lennének jók
dande2
Negritis, a vajda
több mint 3 éve
A piroson átmenő gyalogosnak adnék egy figyelmeztetést elsőre másodjára mindjárt egy százezres büntetèst, mindjárt kevesebb lenne acsak akkor ugyanúgy dobjuk oda azt a 100k-t a piroson átmenő autósnak is
Gázolásos baleset, csak is a zebrán és zöldben lehetne az új GREEN jelszó,
majd jöhetnének a szabálytalanul kerékpározók. Ott még a szondát is elővenném amelyik az úton megy, ha meg a piroson is elkobozni azonnal a cajgát,. Amelyik meg a
Járdán megy ott meg azért fújtnám vele, mert veszélyes. Lenne itt mindjárt morál meg kuss is gyorsan.
ozibozi
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
A piroson átmenő gyalogosnak adnék egy figyelmeztetést elsőre másodjára mindjárt egy százezres büntetèst, mindjárt kevesebb lenne aGázolásos baleset, csak is a zebrán és zöldben lehetne az új GREEN jelszó,
majd jöhetnének a szabálytalanul kerékpározók. Ott még a szondát is elővenném amelyik az úton megy, ha meg a piroson is elkobozni azonnal a cajgát,. Amelyik meg a
Járdán megy ott meg azért fújtnám vele, mert veszélyes. Lenne itt mindjárt morál meg kuss is gyorsan.
több mint 3 éve
Èn annak aki mondjuk 15 (kisebb sebessègnèl) 20-30 kilométerrel vagy a afölött túllèpi a határt simán milliós tèteleket raknèk rá büntetèskènt...a %os sávok ezért lennének jók
dande2
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
Èn annak aki mondjuk 15 (kisebb sebessègnèl) 20-30 kilométerrel vagy a afölött túllèpi a határt simán milliós tèteleket raknèk rá büntetèskènt...
több mint 3 éve
Nem fogok hazudni, felbaszott rendesen.Meglepődnél ha megtudnád milyen csekély büntetessel megússzák. 2021 előtt ha mondjuk valaki engedély nélkül vezetett és feljelentették, akkor kapott 90.000 ft bírságot meg legalább 6 hónap eltiltást. Most az új szabály szerint, előallítás, és legrövidebb időn belül bíróság, addig őrizet. Bíróságon meg kap egy 40.000 es bírságot, amibe beleszámolják az őrizet idejét is, ami ha 2 nap akkor mindjárt csak 20.000 forint bírságot kap csak, és egy szép kis könyörgő beszéd, és eltiltást sem kap. Komoly visszatartó ereje van az biztos.....
Hanni

több mint 3 éve
Nálunk tavasszal 5 dongó jött be pár óra alatt. Cserélve lett a klíma és maradt egy kóbor cső amin bejöttek és potyogtak ki a klíma mögött. 😀Illetve nézd meg, hogy a redőnytartóba nem költöztek-e be.Idén legalább 20 lódarazsat öltem meg a szobámban. Nem tudom mit éreznek de nagyon elegem van már belőlük. Múltkor felmentem a tetőre (panel), hogy esetleg ott van-e a fészkük, de nem láttam semmit.ha esetleg újabb fajta műanyag ablakok vannak, aminek a keretében van furat a hőtágulás ellen, akkor azt nézd meg hogy nem járnak-e oda. otthon nálunk oda kezdtek fészket építeni a darazsak.
NB2
(1000. komment yey)
Fontos_Vidra
Érdemes befújni valami rovarirtóval, meglepődsz, hogy mik jönnek elő.
Lúdas Solymi
Ettől függetlenül ha úgy van kialakítva, akkor a klíma kondenzvíz kivezető csövén is bejuthatnak.
több mint 3 éve
Illetve nézd meg, hogy a redőnytartóba nem költöztek-e be.Idén legalább 20 lódarazsat öltem meg a szobámban. Nem tudom mit éreznek de nagyon elegem van már belőlük. Múltkor felmentem a tetőre (panel), hogy esetleg ott van-e a fészkük, de nem láttam semmit.ha esetleg újabb fajta műanyag ablakok vannak, aminek a keretében van furat a hőtágulás ellen, akkor azt nézd meg hogy nem járnak-e oda. otthon nálunk oda kezdtek fészket építeni a darazsak.
NB2
(1000. komment yey)
Fontos_Vidra
Érdemes befújni valami rovarirtóval, meglepődsz, hogy mik jönnek elő.
több mint 3 éve
Idén legalább 20 lódarazsat öltem meg a szobámban. Nem tudom mit éreznek de nagyon elegem van már belőlük. Múltkor felmentem a tetőre (panel), hogy esetleg ott van-e a fészkük, de nem láttam semmit.ha esetleg újabb fajta műanyag ablakok vannak, aminek a keretében van furat a hőtágulás ellen, akkor azt nézd meg hogy nem járnak-e oda. otthon nálunk oda kezdtek fészket építeni a darazsak.
NB2
(1000. komment yey)
Szerkesztette: Fontos_Vidra
több mint 3 éve
Idén legalább 20 lódarazsat öltem meg a szobámban. Nem tudom mit éreznek de nagyon elegem van már belőlük. Múltkor felmentem a tetőre (panel), hogy esetleg ott van-e a fészkük, de nem láttam semmit.
több mint 3 éve
24.hu/belfold/2023/08/24/habony-arpad-szetlik-gergo-rendori-inztezkedes-sziget-fesztival-reagalas/Ezt a "nem közszereplő"-takarózást még mindig nem értem. A csávóról megírt céginformációk nyilvánosan elérhetőek, gondolom.
kezdodhetnek a kirugasok
Pari
Szerkesztette: Dzsokijuing
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)